* * *
Másnap reggel Jack Sam mocorgására ébredt. Azonnal kipattantak a szemei és szorosabbra fogta az ölelését a nő teste körül.
– Nem szököm el, csak ki kell mennem a mosdóba. – mondta Sam, mielőtt kibújt a férfi karjai közül.
Jack kelletlenül engedte el a nőt, majd a hátára fordulva várta, hogy Sam visszatérjen. Nem sokat kellett várakoznia, Sam néhány perc múlva - miután megnézte Janet-et is - visszabújt az ágyba.
– Régóta ébren vagy? – kérdezte Jack, miközben átölelte a nőt.
– Nem, csak pár perce. – hajtotta a férfi mellkasára Sam a fejét.
– Jól aludtál?
– Évek óta nem aludtam ilyen jól. – mosolygott Sam.
– Akkor mondhatjuk, hogy ez egy kellemes születésnap reggel? – fordította a hátára Jack Sam-et somolyogva.
– Oh… – Sam-ben ekkor realizálódott, hogy hányadika is van.
– Boldog születésnapot, Sam. – csókolta meg lágyan a tábornok a nőt.
– Köszönöm, ez tényleg az. – nézett boldogságtól csillogó szemekkel Jack szemébe Sam, majd magához húzta a férfi fejét, hogy egy csókkal pecsételje meg a kijelentését.
– Akkor jó. – nyugtázta Jack, miután ajakaik elváltak egymástól, majd elgondolkozva folytatta: – Nem akarok hangulatgyilkos lenni, de meg kellene beszélnünk, amit tegnap elkezdtünk, még mielőtt Janet felébred.
Jack arca komoly lett, felült és a párnának támasztotta a hátát. Sam követte a példáját, és a férfivel félig szembe fordulva törökülésbe ült.
– Arra gondolsz, hogy hogyan tovább?
– Igen. – bólintott Jack. – Amit el akartam mondani, csak nem túl jól sikerült hozzá kezdenem, az az, hogy az Elnök néhány hónappal ezelőtt felvetette, hogy a Bolygóvédelem központját át kellene helyezni a CSKP-ra. Mivel úgyis nagyrészt a Parancsnokság és Atlantisz ügyeivel foglalkozunk, véleménye szerint ez lenne a legpraktikusabb. Ráadásul így Atlantisszal is könnyebben kapcsolatban tudnék lenni a kapun keresztül. A Vezérkar pozitívan fogadta az ötletet, de az NID messzemenőkig tiltakozott ellene. Véleményem szerint tartottak tőle, hogy, ha nem Washingtonban székel a Bolygóvédelem, kevesebb beleszólásuk lesz az ügyeinkbe. Az igazság az, hogy én sem kifejezetten örültem az Elnök ötletének, nem igazán volt kedvem visszaköltözni Colorado Springs-be és ismét a Parancsnokságon dolgozni.
– Miattam. – szólt közbe Sam.
– Igen, de nem azért, amit esetleg gondolsz. Nem azért, mert nem akartam volna veled találkozni. Illetve, igen, de csak azért, mert úgy véltem kellemetlen lenne neked, ha nap, mint nap összefutnánk. Azon kívül, őszintén szólva, azt hiszem nekem is kellemetlen lett volna, főként, ha lett volna valaki az életedben, amin persze nem lepődhettem volna meg. Meg voltam győződve róla, hogy gyűlölsz és tartottam attól, hogy hogyan reagálnál, ha egyszer csak megjelennék a Parancsnokságon.
– Mondtam tegnap, hogy sosem gyűlöltelek. – ingatta a fejét Sam.
– Igen, de ezt én akkor még nem tudtam. A lényeg, hogy egyelőre kissé megfeneklettek a tárgyalások, mert az Elnök tulajdonképpen tőlem tette függővé a dolgot. Mielőtt eljöttem az elutazásunk előtt Washingtonból, beszéltem Hayes-szel, és elmondtam neki, hogy egyet értek a felvetésével, helyezzük át a Bolygóvédelmet a CSKP-ra. Bár fogalmam nem volt, hogy te mit fogsz ehhez szólni, de ezt találtam egyetlen lehetőségnek, hogy többet lehessek Janet-tel, mint csak a hétvégék. No, és veled is, ha szeretnéd. – nézett végül kutatón a nő szemébe Jack.
Sam a gondolataiba merülve, elgondolkozva nézett Jack-re. A férfi félreértette a nő hallgatását, mert ismét megszólalt.
– Nézd, nem várom tőled, hogy ott folytassuk, ahol hét éve abbahagytuk. Nem mintha nem szeretnék együtt élni veletek, de elfogadom, ha azt mondod, időre van szükséged.
– Nem, nincs. – mondta Sam alig hallhatóan.
– Oh… 
– Miért vagy ezen úgy meglepődve? Szeretlek, Jack, és hét éve erre vágyom. Nem tudom elmondani, mennyire hiányoztál, főként Janet születése után. Szerettem volna megosztani veled életünk minden pillanatát; mikor először mosolygott rám, mikor mászni, járni, beszélni kezdett… Ezerszer kívántam, hogy bár ne jöttem volna el akkor este, bárcsak a sarkamra álltam volna inkább és elmondtam volna, mi történt a reptér előtt. Aztán mindig arra gondoltam, hogy talán úgysem hittél volna nekem. – ingatta kissé csalódott arccal a fejét a nő.
– Annyira sajnálom, Sam. – mondta Jack szenvedő arccal, majd magához húzta a nőt, és csókkal zárta le az ajkait.
– Mami, jó… – hallatszott Janet csilingelő hangja, aki az elé táruló látványtól megtorpant az küszöbön.
A felnőttek abban a pillanatban szétrebbentek, és Sam arca skarlátvörösre vált. Annak ellenére, hogy csak csókolóztak, Sam tudta, hogy Janet biztosan nem fogja érteni a helyzetet. Kibontakozott Jack karjaiból, mosolyt erőltetett az arcára, és a kislánya felé fordult.
– Jó reggelt, édesem.
– Bejöhetek? – kérdezte a gyerek bizonytalanul toporogva.
– Persze. Miért ne jöhetnél? – nézett csodálkozva rá az anyja.
– Mert Becky Collins azt mondta, hogy ő nem mehet be a szülei szobájába, azóta, hogy egyszer mikor bement, a mamáján és a papáján nem volt ruha, és a papája a mamáján feküdt, és nagyon dühösek lettek rá.
– Oh, Jézusom. – nyögte Sam.
– Miért van itt a papa a te ágyadban? – kérdezte a kislány még mindig az ajtóban állva.
– Mert itt aludtam a mamáddal. – válaszolta Jack.
– De azt mondtad, mami, hogy csak azok a szülők alszanak együtt, akik együtt is élnek. – nézett kérdőn a kicsi az anyjára, majd szemei kikerekedtek, és tátott szájjal meredt néhány pillanatig a szüleire, mielőtt ismét megszólalt volna. – Ez azt jelenti, hogy ezentúl együtt fogunk élni? A papa velünk fog lakni? – kérdezte Janet reménykedőn.
– Gyere ide, légy szíves! – nyújtotta Sam a kezét a gyerek felé.
A kislány teljesítette anyja kívánságát, az ágyhoz lépett, majd felmászott rá. Sam megölelte, majd Jack és önmaga közé ültette a kicsit.
– Épp erről beszélgettünk. – kezdte Sam. – Úgy néz ki, hogy a papád hamarosan ismét a Parancsnokságon fog dolgozni, és akkor esetleg élhetne velünk.
– Komolyan? – nézett nagy szemekkel a kicsi lány először az anyjára, majd az apjára.
– Igen, Janet. – bólintott az apja.
– Akkor tényleg szeretitek egymást? Komolyan? – kérdezte a kislány reménykedőn.
– Igen. – bólintott az apja – Mindent megbeszéltünk az este a mamáddal, az összes félreértést.
– Így van, Janet. – erősítette meg az anyja. – Mindketten tanultunk ebből a hibából.
– Akkor még sem vagytok olyan buták. – szögezte le a kislány.
A felnőttek elnevették magukat a gyerek komoly arca láttán.
– A mamád legalábbis… – jelentette ki Jack, még mindig mosolyogva, amire Sam szemforgatással válaszolt.
Janet egy darabig elgondolkozva nézte a szüleit, majd töprengő hangon szólalt meg:
– Ha a papa velünk fog lakni, és ti együtt alszotok, nem jöhetek be többé a szobátokba? Olyan jó szokott lenni hétvégéken reggelente, mikor összebújunk, vagy este, ha nem tudok elaludni.
– Természetesen ez nem fog változni. – biztosította a kislányt Sam. – Emlékszel, miről beszéltünk, mikor Brian először aludt nálunk?
– Igen. – biccentett Janet. – Azt mondtad, hogy néha szeretnek Cassie-vel kettesben lenni, és olyankor nem illik zavarni őket, és, ha akarok valamit Cass-től, akkor kopogjak az ajtaján és várjam meg, míg azt mondja, hogy bemehetek.
– Úgy van. – hagyta jóvá Sam. – Arra gondoltam, hogy ez lenne a szabály a továbbiakban mindenkivel kapcsolatban. Tudom, hogy néha neked is jólesik kicsit félrevonulni a szobádba - olvasni, rajzolni - és akkor mi is a papával csak akkor mennénk be, ha te megengeded. Ugyanakkor te is, mielőtt bejössz a mi szobánkba, kopogsz és megvárod, míg azt mondjuk, hogy bejöhetsz. Jó lesz így?
– Jó. – egyezett bele a kislány. – Kaphatok kakaót? – váltott hirtelen témát a gyerek.
– Máris szervírozom, hölgyem. – hajtotta meg mókásan a fejét Jack. – A születésnaposnak pedig egy kávét. – nyomott egy apró csókot Sam ajkára a férfi.
– Ah, majdnem elfelejtettem a szülinapod, mami. – csapott felnőttesen a homlokára Janet. – Mindjárt jövök. – pattant ki az ágyból a kislány, és az ajtó felé szaladt.
Mire Jack kikászálódott az ágyból és magára vett egy nadrágot, addigra a kicsi vissza is ért. Komoly arccal állt meg az ágy mellett, majd az anyja felé nyújtotta a kezében tartott rajzot.
– Boldog születésnapot, mami.
– Köszönöm, Janet. – szólt Sam meghatottan, miközben átvette a kislánytól a képet, amely őt, Jack-et és Janet-et ábrázolta, amint hóembert építenek. – Ez gyönyörű, édesem.
– Tényleg nagyon szépen rajzolsz, Janet. – szólt elismerően az apja.
– Szeretek rajzolni. – jelentette ki a gyerek. – Hozod a kakaót, papa?
– Persze. – borzolta össze nevetve a kislány haját Jack.
* * *
– Biztosan haza kell mennünk ma? – kérdezte Janet másnap a reggeli után az anyjától, miközben a ruháit pakolták a bőröndjébe.
– Sajnos, igen. – bólintott Sam, holott ő is szívesen maradt volna még. – Tudod, hogy Cassie-ék holnap reggel jönnek haza, illetve Daniel, Carolyn és Teal’c nálunk töltik a Szilvesztert.
– A papa is velünk marad?
– Igen, ha szeretnétek. – lépett a szobába Jack.
– Persze, hogy szeretnénk. Ugye mami? – nézett a kislány reménykedőn az anyjára.
– Igen. – válaszolta Sam, kis mosollyal a szája sarkában Jack-re nézve, majd becsukta a bőröndöt. – Ezzel kész vagyunk. Pakold el még a rajzkészletedet a hátizsákodba, légy szíves, addig én is összeszedem a saját dolgaimat.
– OK. – nyugtázta a kislány.
Jack követte Sam-et a hálószobába, és behajtotta maguk mögött az ajtót.
– Nem akartam ezt Janet előtt kérdezni, mert nem tudom, milyen terveid vannak az elkövetkező napokra. – kezdte a férfi. – Elsején délután vissza kell mennem Washington-ba, mert lesz másnap reggel egy megbeszélésem az Elnökkel, elsősorban a Bolygóvédelem „költözéséről”. Te mikor kezdesz dolgozni?
– Csak hétfőn, akkor megy Janet először iskolába. Landry tábornok engedélyezte, hogy két hétig csak részmunkaidőben dolgozzak, mert Carolyn javasolta, hogy az első hetekben csak fél napot legyen Janet iskolában, nehogy nagyon megterhelő legyen neki.
– Igen, sokat hiányzott, jó ötlet, ha fokozatosan szokik vissza. – nyugtázta Jack. – Nos, ezek tükrében, lenne kedved eljönni Washington-ba Janet-tel? Remélem csütörtökön nem lesz hosszú a megbeszélés, és a hétvégét együtt tölthetnénk.
– Persze, Janet biztosan örülne. – válaszolta Sam.
Jack közelebb lépett a nőhöz, a csípőjére tette a két kezét, kissé közelebb húzta magához, majd kutatón a szemeibe nézve mondta:
– Nem ezt kérdeztem, Sam. Azt akarom tudni, te mit szeretnél. Persze, tisztában vagyok vele, hogy neked is, ahogy minden anyának, a gyereked a legfontosabb, de nem akarom, hogy csak azért jöjj el Washington-ba, mert Janet örülne neki. Ahogy ide is azért jöttetek…
– Először, igen. – válaszolta Sam, miközben kezeit a férfi felkarjára tette. – A helyzet azonban változott, nem? – nézett kérdőn Jack szemébe. – Szeretnék veled több időt tölteni, és szívesen veled megyünk Washington-ba.
– Biztos? – Jack láthatóan nem volt meggyőzve.
– Tessék? – a nőn jól látszott a megbántottság. – Nem értem, miért hiszed azt, hogy hazudok neked.  – jelentette ki a fejét ingatva, és megpróbált kibontakozni a férfi karjaiból, de ő nem engedte.
– Ne haragudj! – kért elnézést halkan Jack. – Természetesen nem gondolom, hogy hazudsz. Csak nem szeretném, ha úgy éreznéd, siettetem a dolgokat közöttünk. Mindennél jobban szeretnék együtt lenni veled, és nem akarom ezúttal is elszúrni.
– Csak egyetlen dolgot kell ehhez tenned: elhinni, elfogadni, hogy szeretlek. – nézett őszintén Jack szemeibe Sam. – A többi pedig majd jön magától. – somolygott kétértelműen a nő.
– Többi? – vigyorgott Jack is.
– Nos, tudod, hogy kiderüljön, hogy tényleg, hmmm… hogy is mondtad tegnap… nincs zavar az erőben. – kuncogott Sam.
– Nos, ez a kuncogásod már nagyon sok évvel ezelőtt is jótékony hatással volt az erőre. – azzal Jack lecsúsztatta egyik karját a nő kerek fenekére és jobban magához szorította. – Bízz bennem, ez nem a pisztolyom.
– Oh… – lehelte elpirulva Sam, mikor jól érezhető keménységet észlelt Jack hasa alatt, azon a bizonyos tájékon. – Szóval nincs zavar… – kacagott fel és a karjait a férfi nyaka köré fonva, ajkait a férfiéra tapasztotta. – Azt hiszem, nem csak élelmiszert kell vásárolnom miután visszatértünk Colorado Sprins-be. – kacsintott Sam, mikor ajkaik elváltak egymástól.
– Hm?
– Nos, útba kell ejtenem egy drogériát is. Tudod, vannak azok a kis egyesével csomagolt, lufinak kinéző dolgok… – bazsalygott Sam.
– Ah, hogy az… – világosodott meg a férfi.
– Igen, az… – kacagta Sam. – Persze később áttérhetünk valami másféle fogamzásgátló eszközre, mert tudom, hogy nemigen szeretted korábban sem.
– Mutass egy pasit, aki szereti. – forgatta a szemét Jack. – Ráadásul nem is azért, mert nem százszázalékos, ahogy a másik szobában pakolászó kis tündér jelenléte igazolja. Persze, nem mintha bánnám, hogy ezúttal nem volt az.
– No, igen… viszont most már az én koromban nem mernék vállalni egy terhességet, főként azok után, hogy Janet is jóval korábban született a kelleténél.
Halk kopogás zavarta meg a felnőtteket, majd az emlegetett kis tündér dugta be a fejecskéjét a szobába.
– Mami, kész vagyok.
Sam a kislány felé fordult, de nem bontakozott ki Jack karjai közül, és úgy válaszolt a gyereknek.
– Rendben, Jan. Mindjárt készen vagyok én is.
– Megyek, én is összeszedem a dolgaimat. Azután felhívom Roger Smith-t, hogy jöjjenek el az élelmiszerekért, amik a hűtőben maradtak. Szerintem nincs értelme magunkkal vinni. – szólt Jack, miközben elengedte Sam-et.
– Persze, úgyis vásárolnunk kell, felesleges cipelni még ezeket is. – hagyta jóvá Sam, majd nekiállt elpakolni a dolgait.
Ebéd után Sam elmosogatott, addig Jack kihordta a bőröndöket az autóba, majd útnak indultak a reptér felé. Kora este volt mire Colorado Springs-be értek. Útközben megegyeztek, hogy Sam hazaviszi Jack-et és Janet-et és utána elmegy bevásárolni. Az ötlet jónak bizonyult, mert a kislányt meglehetősen kifárasztotta az utazás, és mire Sam visszaért a körútjáról, már megfürödve üldögélt a kanapén. Jack időközben vacsorát rendelt, ami nem sokkal Sam hazaérkezése után meg is érkezett.
Vacsora után Janet önként elvonult lefeküdni, és szinte azonnal elnyomta az álom, ahogy letette a fejét a párnára. Amíg Sam lefektette Janet-et, addig Jack elpakolt a konyhában, majd ő is lezuhanyozott, és a nappaliban várt Sam-re, amíg ő is megfürdik.
Amikor Sam belépett a nappaliba Jack-et az egyik könyvespolc előtt állva találta, egy képpel a kezében. A nő lépteinek hangjára a férfi hátrafordult.
– Nagyon csinos kismama voltál. – fordította Sam felé a kezében tartott fényképet, ami Sam-et és Cassie-t ábrázolta.
Jack csodálattal nézte a képen a nőt, aki sötétkék kismamafarmert és krémszínű tunikát viselt, utóbbi lágyan simult gömbölyű hasára. Most értette meg igazán, hogy Sam-en miért vannak csak épphogy látható nyomai a terhességnek, hisz’ szinte alig látszott rajta, hogy gyermeket várt.
– Ez egy héttel Janet születése előtt készült. – mondta Sam, majd egy másik képre mutatott: – Ez pedig azon a napon, mikor hazavihettem a kórházból.
– Gyönyörű kisbaba volt. – állapította meg Jack, miközben fájdalommal a szívében nézte a képen a pici lány hófehér pihékkel borított fejecskéjét, kerek arcát, aprócska orrát és ajkait, és Sam boldogságtól ragyogó arcát, ahogy a karjában tartotta Janet-et.
– Igen, és nagyon nyugodt volt. Gyakorlatilag evett, aludt egész nap, és később, mikor már többet volt ébren, szinte sosem sírt akkor sem, kivéve, ha éhes volt, és nem kapta meg azonnal, ami járt neki. Na, akkor gyorsan elvesztette a türelmét, és hangosan követelte a pocakjába valót. Ebben kifejezetten rád hasonlít. – mosolygott Sam.
Jack arca elfelhősödött, és keserű fintor jelent meg a szája sarkában, ahogy a képet nézte, és Sam-et hallgatta.
– Jack… – hajtotta félre Sam a fejét, hogy a férfi szemeibe tudjon nézni, ő azonban kissé elfordította a fejét. – Jack, nézz rám!
– Ott kellett volna lennem veled, neked. – ingatta keserűen a fejét a tábornok. – Sosem fogom megbocsátani magamnak…
– Jack, kérlek! – szakította félbe Sam lágyan a férfit. – Ne kezdjük elölről. Azért mondtam ezt el neked, mert azt akarom, hogy tudj arról, milyen volt Janet kisbaba korában, nem pedig azért, hogy lelkiismeret furdalást ébresszek benned. Mindketten hibát követtünk el, de igen, Jack én is – nyomatékosította Sam, mikor Jack félbe akarta szakítani – viszont nem szeretném, ha az, ami történt beárnyékolná az életünket. A múltat nem változtathatjuk meg, inkább a jövő felé nézzünk.
– Megváltoztathatnánk… meg van rá az eszközünk. – mondta Jack félig tréfálkozva.
– Nem, te is tudod, hogy nem tehetjük. Talán sokkal rosszabbá válnának a dolgok. – ingatta a fejét Sam.
– Tudom, igazad van. – bólintott Jack és visszatette a képet a polcra.
– Vannak még képek, albumba rendezve. Szeretnéd látni?
– Később. – ölelte át Jack Sam-et. – Lenne kedve egy kísérlethez, Dr. Carter? – kérdezte Jack a jól ismert O’Neill féle vigyorral a szája sarkában.
– Kísérlethez, tábornok? – próbált Sam komoly arcot magára erőltetni.
– Tesztnek is nevezhetnénk. – hajolt a nő ajkaira Jack, és mindkét karjával átölelte a derekát.
Sam, aki persze értette, mire is gondolt a férfi, készségesen simult hozzá, és fonta a nyaka köré a karjait. Mikor ajkaik elváltak egymástól, Sam kézen fogta Jack-et és a hálószobába vezette.
* * *
A következő nap reggelén Sam, mikor felébredt csalódottan vette tudomásul, hogy egyedül fekszik az ágyban. Kisimított egy kósza hajfürtöt az arcából, és megigazította a hálóingje lecsúszott vállpántját. Miközben felült és az ágy szélére csúszott, magában somolyogva gondolt vissza a mögötte levő éjszakája, mikor is Jack maximálisan bizonyította, hogy bizony semmi zavar nincs az erőben. Jólesően nyújtózkodva idézte fel tüzes együttlétüket, melyben az elmúlt hét év minden felgyülemlett szenvedélye megnyilvánult. Később az éjszaka folyamán Sam félálomban vette fel a hálóingét, Jack pedig egy bokszert, mintegy elővigyázatosságként, ha esetleg Janet elfeledkezne a korábban megbeszélt kopogás szabályról.
– Mint egy macska, aki épp kinyalta a tejfölös bödönt. – lépett be a hálószobába Jack.
– Mmmm…. – vigyorgott Sam a férfire, aki eközben odalépett az ágyhoz és - miután letette a kezében tartott kávésbögrét az éjjeli szekrényre - kissé terpesztett lábakkal megállt a nő előtt. – Úgy is érzem magam. – nézett fel a nő szerelemmel a tekintetében Jack-re.
A tábornok a térdei közé fogta Sam combjait, kezeit a vállaira tette és miközben a nő ajkaira hajolt, óvatosan hanyatt döntötte az ágyon. Sam reflexből átkarolta a férfi nyakát, aki a könyökén támaszkodva csókolta a szeretett nőt.
– Jó reggelt. – súgta Jack, mikor ajkaik elváltak egymástól.
– Jó reggelt. – válaszolta Sam, miközben egyik kezével a férfi tarkóját cirógatta, másikat az időközben felvett pólója alá csúsztatta, és magába szívta tusfürdőjének fanyar illatát. – Régóta ébren vagy?
– Ühüm. – dünnyögte Jack a nő nyakába és Sam testén kellemes borzongás futott végig, ahogy a férfi ajkai a füle mögötti érzékeny területet érintették. – Lezuhanyoztam és főztem kávét. Remélem nem baj, hogy birtokba vettem a konyhádat és a kávéfőződet. – incselkedett Jack a nővel, miközben egyik keze a nő combjának selymes bőrét simogatta.
– Nem, főként, ha azt nekem hoztad. – intett fejével az éjjeliszekrény felé Sam.
Jack-nek nem volt lehetősége válaszolni, mert Janet szobája felől ajtónyitódás hangja hallatszott.
– Ha jól hallom a mi kis hercegnőnk is felébredt, holott lett volna a kávézásnál jobb ötletem is. – nyomott egy apró csókot Jack Sam ajkaira, majd felemelkedett és a nő mellé ült az ágyra.
– Ahhoz kicsit korábban kell kelnünk. – ült fel Sam is, és már hallották is a kislány kopogását. – Gyere csak, Janet.
– Jó reggelt! – köszöntötte a kicsi lány a szüleit, miközben az anyjához ment és az ölébe mászott.
Sam magához ölelte a kislányát, aki az anyja mellkasára hajtott fejjel ébredezett. Jack mosolyogva nézte őket, miközben felállt és belebújt a nadrágjába és az ingébe.
– Megyek, készítek reggelit. – javasolta.
Sam és Janet néhány percig üldögéltek egymást átölelve az ágyon, miközben Sam a kávéját kortyolgatta, majd a kislány elvonult felöltözni. Addig Sam lezuhanyozott és ő is felöltözött. Mikor kiért a konyhába a készülő rántotta illata és Janet csacsogása fogadta. Leült az asztalhoz, és boldog elégedettséggel szemlélte a konyhájában ténykedő tábornokát, miközben kislányuk szóval tartotta őket.
Reggeli után Jack kiment Janet-tel az udvarra, hogy ellapátolja a bejáróról az éjjel hullott havat, Sam pedig kipakolta a bőröndöket, és lehordta a szennyes ruhát a mosókonyhába.
Miután Jack végzett a hó eltakarításával, felajánlotta, hogy majd ő kimegy Cassie-ért és Brian-ért a reptérre. Janet természetesen ragaszkodott hozzá, hogy az apjával tartson, így hát Sam magára maradt a házban az ebédfőzéssel.
Alig egy óra elteltével, már végzett is a gyors ebéddel, és épp kezdett teríteni, mikor a mobilja csörgése zavarta meg. A kijelzőre pillantva meglepetten húzta fel a szemöldökét.
– Daniel! Szia!
– Szia, Sam! – hallatszott meglehetősen elgyötörten a régész hangja a telefonban.
Az ezredes jól ismerte már a barátját, azonnal tudta, hogy valami gond lehet.
– Történt valami? Nem indul a gépetek? – kérdezte a férfit.
– Igen, de nem a géppel van baj. – sóhajtotta Daniel. – Sam, Landry tábornok szívinfarktust kapott tegnap éjjel.
– Édes Istenem! – nyögte a nő. – Hogy van?
– Rosszul. Az orvosok szerint, ha Carolyn épp nincs a közelben, nem is élte volna túl. Most készítik elő Bypass-műtétre. Carolyn említette, hogy az utóbbi hónapokban voltak vérnyomás problémái, de ez… – hallgatott el sóhajtva Daniel.
– Ugye Carolyn nem hibáztatja önmagát? Neki kell a legjobban tudnia, hogy számos esetben a szívinfarktusnak semmi előjele nincs.
– Nos, őrli magát, de bízom benne, hogy ha megnyugszik kissé, akkor másként fogja látni a helyzetet.
– Remélhetőleg. Ha bármiben tudok segíteni, kérlek, szólj.
– Persze, kösz, Sam.
– A Vezérkari főnököt értesítetted már? – jutott eszébe hirtelen a nőnek, hogy a Légierőnek tudnia kell a tábornokkal történtekről.
– Igen, és a Parancsnokságot is felhívtam, mert nem emlékeztem, ki az ügyeletes tiszt.
– Ma még Reynolds, holnaptól pedig Cam, bár azt hiszem, jobb lesz, ha bemegyek, mikor Jack és Janet hazajönnek.
– Haza? – kérdezett vissza Daniel.
– Igen, kimentek Cassie-ért és Brian-ért a reptérre.
– Ah, tényleg, hogy sikerült a kirándulás a tónál?
– Remekül.
– Bővebben? – kérdezett vissza Daniel. – Nehogy azt mondd, hogy nagyon remekül!
Sam akaratlanul elnevette magát, majd elgondolkozva válaszolt:
– Nos, tulajdonképpen tisztáztunk mindent Jack-kel, de majd személyesen elmondom, ha visszajöttök Springs-be. Van most épp elég gondod.
– Szóval rendben van köztetek minden?
– Igen. – válaszolta Sam, miközben az ablakon át látta, hogy az autója befordul a garázsbejáróra.
– Örülök, Sam, őszintén.
– Igen, én is. – ahogy ezt a nő kimondta a kislánya „Megjöttünk” kiáltása hallatszott az ajtóból.
– Hallom hazaértek. – nyugtázta Daniel. – Majd hívlak, ha van valami fejlemény. Szia.
– Rendben, szia.
Sam zsebre tette a telefonját, és az előszoba felé indult. Miközben Cassie-vel és Brian-nel kölcsönösen üdvözölték egymást, a nő figyelmét nem kerülte el Jack nyugtalan tekintete. Mikor a fiatalok Janet-tel a sarkukban bevonultak a nappaliba, Sam kérdő tekintettel fordult a tábornokhoz.
– Fél órája hívott a Vezérkari Főnök, Landry…
– Tudom. – bólintott Sam, majd Jack felvont szemöldökét látva hozzátette: – Daniel-lel beszéltem épp, mikor jöttetek.
– Értem. – biccentett a tábornok. – Viszont ez változtat a terveinken. Holnap reggelre az Elnök rendkívüli megbeszélést hívott össze.
– Még ma vissza kell menned?
– Nem. Még szerencse, hogy a Phoenix-en működik az Asgard sugár, így együtt tölthetjük a Szilveszter estét.
Sam válaszra nyitotta ajkait, de a mobilja csörgése megakadályozta, hogy bármit is mondhasson.
– Elnézést. – nézett bocsánatkérőn Jack-re, miközben kivette a farmerje farzsebéből a telefont. – Carter ezredes.
– Üdvözlöm, ezredes, Megan Dignard vagyok, Hayes Elnök titkárnője. Sajnálatos módon Landry tábornokot szívinfarktus érte, ezért az Elnök Úr várja Önt holnap délelőtt 11 órára.
– Rendben és köszönöm. – válaszolta Sam a másik nőnek, majd meglepett tekintettel nézett a telefonjára, mikor az Elnök titkárnője további magyarázat nélkül elköszönt. – Holnap 11-re az Elnöknél kell lennem. – emelte tekintetét Sam Jack-re, miközben visszacsúsztatta a telefont a zsebébe.
– Igen, tudom. Még szerencse, hogy Janet-nek nem beszéltünk arról, hogy mind megyünk Washingtonba, csalódott lenne.
– Igen… Beszélek Cassie-vel. – felelte Sam, majd megindult a nappali felé, ahol eddig Janet szóval tartotta a fiatalokat.
– …és képzeljétek el, a mama és a papa együtt alszanak. Ugye tudjátok, ez mit jelent? – hallotta Sam és Jack kislányuk izgatott kijelentését, ahogy átlépték az előszoba és a nappali közötti átjáró küszöbét.
Sam érezte, hogy az arca skarlátvörösre változik, és érzékelte, hogy Jack is megtorpan a kicsi szavai hallatán. Janet azonban úgy tűnt nem várt választ, mert azonnal folytatta:
– Ezentúl együtt fognak élni, mert a mama azt mondta, hogy csak azok a szülők alszanak együtt, akik együtt is élnek. A papa ide fog költözni hozzánk.
– Valóban? – nézett Cassandra Sam-re és Jack-re.
– Tulajdonképpen a részleteket még nem tisztáztuk, de a lényeg, hogy Jack visszajön Sprins-be és…
– Még az is lehet, hogy testvérem is lesz. – szakította félbe az anyját Janet.
– Tessék? – nézett kikerekedett szemekkel Sam a kislányra.
– Nagyon szeretnék egy testvért.
– Uhm… Janet, figyelj, ez nem hiszem, hogy meg fog történni. – ült le a kislánya mellé a kanapéra Sam.
– Miért? – nézett értetlenül a kicsi az anyjára.
– Nos, ez nem ilyen egyszerű. – próbált hárítani Sam.
– Dehogynem! – biccentett dacosan Janet. – Hisz’ együtt alszotok és láttam, hogy csókolóztatok, és Melissa Werner mondta, hogy az ő szülei is állandóan csókolóznak és két testvére is van.
– Jézusom! – nyögte Sam, és segítségkérőn nézett Jack-re, aki viszont meg sem próbálta leplezni a vigyorát, jól láthatóan mulattatta a helyzet. – Janet, nézd… – vett egy nagy levegőt Sam – nem akarok neked csalódást okozni, de ne éld bele magad ebbe. Nem sok esélyt látok rá, hogy testvéred szülessen.
– Miért?
– Túl öreg vagyok már egy terhességhez.
– Te nem vagy öreg, mami. – ingatta hevesen a kicsi a fejét.
– Ez kedves, igazán. – nevette el magát Sam. – Viszont, tudod, egy bizonyos életkor fölött már nagyon veszélyes egy terhesség, mind az anyára, mind a babára nézve. Komolyan meg is betegedhet bármelyikük, vagy akár mindketten. Sőt még ennél rosszabb dolog is történhet.
– Meg is halhatnak? – kérdezte ijedten a kislány.
– Sajnos előfordulhat. – válaszolta őszintén Sam.
– Akkor inkább ne legyen testvérem. – mászott az anyja ölébe Janet. – Nem akarom, hogy beteg legyél.
Sam apró puszit nyomott a kicsi lány feje búbjára és nyugtatóan simogatta a hátát.
– Jól van. Viszont van valami, amit még meg kell beszélnünk. – mondta Sam és Cassie-re nézett. – Holnap 11-re Washingtonban kell lennem az Elnöknél. Mivel Jack-nek már korán reggel vissza kell mennie, megkérnélek, hogy vigyázz Janet-re.
– Mikor jöttök haza? – kérdezett közbe a kislány, mielőtt Cassandra válaszolni tudott volna.
– Nagyon remélem, hogy estére már itthon leszek. – válaszolta az anyja.
– És te, papa? – nézett érdeklődve a gyerek az apjára.
– Sajnos nem tudom megmondani, Janet. Rendkívüli helyzet van, mert, ahogy az autóban említettem, Landry tábornok nagyon beteg lett. Én nem biztos, hogy holnap vissza tudok jönni. Nagyon sok megbeszélnivaló van az Elnökkel és a Vezérkari Főnökkel. De ne aggódj, még maximum két-három hét és mindig itt leszek veletek. OK? – lépett a kanapéhoz Jack és megcirógatta a kicsi arcát.
– OK. – bólintott a gyerek. – Eszünk? Éhes vagyok. – tért napirendre a hallottak felett gyorsan Janet, és lemászott az anyja öléből.
– Persze. Máris megterítek. – felelte mosolyogva az anyja, és felállt, majd a konyha felé vette az irányt.