Másnap felkeresték az anyakönyvvezetőt, aki 3 héttel később délután 2-re tudott nekik idő­pontot adni, majd ajánlott nekik egy esküvőszervezőt. Az ötvenes évei elején járó, nagyon szimpatikus nő több tucat kérdést tett fel nekik, Sam kedvenc virágától kezdve a torta ízesíté­sén keresztül a helyszínnel bezárólag. Hihetetlen dinamikával kezelte az ügyeiket, gyakorla­tilag mindent elintézett helyettük, nekik csak annyi dolguk volt, hogy kiválasszák az eléjük tett mintákból a meghívókat, és az azokra kerülő szöveget. Ő tárgyalt a nyomdásszal, a virág­kereskedővel, a cukrásszal, a dekoratőrrel. Két nap múlva büszkén jelentette, hogy a meghí­vók a következő hét elején kész lesznek, és a dekoratőr az esküvő előtt egy nappal minden szükséges anyagot elvisz Jack házához és az esküvő napján reggel 6-kor elkezdik a kert dí­szítését. Sam és Jack ugyanis a férfi házának kertjében szeretett volna egybekelni, és az eskü­vőszervező, mikor meglátta az erdővel övezett kertet kijelentette, hogy keresve sem találhat­tak volna csodásabb helyet.
Ezen kívül elvitte Sam-et a város legexkluzívabb esküvői ruha szalonjába, ahol csodásabbnál csodásabb menyasszonyi és koszorúslány ruhák tömkelege sorakozott. Sam csak ámult a gyö­nyörű ruhaköltemények láttán és úgy érezte, hogy élete egyik legnehezebb feladata előtt áll. Cassie hasonlóképpen reagált, tátott szájjal nézte az elé rakott ruhákat. Sam ugyanis őt kérte fel koszorúslánynak és a kislány boldogan vállalta a feladatot. Végül hosszú órák után Janet segítségével sikerült mindkettőjüknek dönteni.
Este Sam és Jack épp vacsoráztak, mikor megcsörrent a telefon.
- Köszönöm, őrmester. – válaszolta Sam a hívónak, majd visszament az étkezőbe. – Apa pénteken érkezik. – tájékoztatta Jack-et.
- Az jó, akkor még van két napom.
- Mire? – kérdezett vissza Sam.
- Átgondolni, mit mondjak az apádnak, hogy lehetőség szerint életben hagyjon. – dörmögte a férfi.
Sam felnevetett. Jack tart az apjától. Ezt nem hitte volna.
- Csak nem tartasz ettől a beszélgetéstől? – kérdezte komolyságot erőltetve magára.
- Nem, de azért jó érzés lesz túllenni rajta. Már ha életben leszek még utána is.
- Jack, te is tudod, hogy apa kedvel téged. – mondta Sam és átnyúlt az asztalon, hogy meg­fogja a férfi kezét. –El fogja fogadni a helyzetet, és biztos vagyok benne, hogy örülni fog a kicsinek is. Azt pedig főként nem akarná, hogy az unokája apa nélkül nőjön fel. – próbált vic­celni, hogy oldja a férfi feszültségét.
- Aha, tehát megmarad a kasztrálásnál. – felelte Jack enyhe szarkazmussal a hangjában.
- Drágám, emlékszel, mit mondtál, mikor Hammond tábornokkal készültünk beszélni?
- Az teljesen más helyzet volt.
Sam felállt, a férfi háta mögé lépett, és átölelte a nyakát. Olyan volt most a férfi, mint egy kisfiú, akit valami rosszaságon kaptak.
- Talán, de higgy nekem, ismerem az apámat. Minden rendben lesz. – mondta és egy csókot lehelt a férfi nyakára.
Péntek este Sam lázasan készült az apjával való találkozásra. Narancsos kacsát sütött és Waldorf salátát készített hozzá, az apja kedvenceit. Megterített, majd letusolt és átöltözött. Miközben felvett egy szoknyát és egy blúzt elmosolyodott. Eszébe jutott a délutáni beszélge­tése Jack-kel. Elmentek bevásárolni, Jack segített neki előkészíteni a vacsorát, majd bejelen­tette, hogy hazamegy átöltözni.
- Mit vegyek fel? – kérdezte láthatóan feszülten Sam-et, aki épp a kacsát tette be a sütőbe.
- Miért akarsz egyáltalán átöltözni? – kérdezett vissza Sam.
- Mégiscsak az apáddal vacsorázunk.
- És? Ez, ami rajtad van, miért nem jó?
- Ez a százéves ing és nadrág? Ebben mégsem kérhetem meg a kezed az apádtól. És le is kell zuhanyoznom.
- Nincs víz a fürdőszobában? - Sam elmosolyodott.
Jack még mindig ideges volt emiatt a beszélgetés miatt, és ez Sam-et komolyan meglepte. Ő, aki pimaszul szembeszáll egy Goa’uld-dal tart egy beszélgetéstől az apjával.
- Ne, szemtelenkedjen, őrnagy, mert ez függelemsértés. – fenyegette meg tréfásan a férfi az ujjával a nőt, majd megcsókolta.
- Elnézést, Uram. Jóvátehetem valahogy helytelen viselkedésem? – próbált komoly arcot vágni Sam, de alig tudta visszatartani nevetését.
- Hát, lenne egy ötletem, de akkor apádat kénytelenek lennénk pizzával megvendégelni. – né­zett sandán a hálószoba felé a férfi. – Sietek vissza. – tette hozzá egy csókot lehelve Sam aj­kaira.
* * *
Ahogy kilépett a hálószobából erőteljes kopogtatást hallott. ’Miért kopogtat Jack, hisz van kulcsa’ – csodálkozott. Odalépett a bejárati ajtóhoz, és kitárta.
- Apa! – kiáltott fel, az ajtó előtt álló férfi láttán.
- Sam? Mi az? Nem kaptad meg az üzenetem? – válaszolt az apja.
- De, igen, gyere be. – próbálta összeszedni magát Sam. Hol lehet Jack, azt mondta, siet.
Jacob belépett Sam ízlésesen berendezett házába, majd végignézett a lányán.
- Jól nézel ki, bár mintha fogytál volna kicsit. – mondta miközben belépett a nappaliba.
- Nos, sokat dolgoztam mostanában. – tért ki az egyenes válasz elől Sam. – Kérsz valamit inni?
- Egy whisky jól esne. – válaszolta Jacob, és persze figyelmét nem kerülte el lánya enyhe za­varodottsága. – Hmm, mi ez a kellemes illat?
- Narancsos kacsát sütök. Még mindig a kedvenced? – felelte Sam, miközben apja kezébe adta a kért italt.
- Igen. És, ez még jobban megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy valami nem hétköz­napi dolog, ami… - itt félbeszakította mondanivalóját az ajtó nyílása és egy mély férfihang kissé kapkodó szavai.
- Drágám, láttam a parancsnokság egyik autóját, próbáltam elévágni, remélem… - Jack eddig jutott, ekkor meglátta leendő apósát és elakadt a szava.
Sam lélegzete elakadt, arcszíne vérvörösre váltott és tekintete oda-vissza járt apja és leendő férje között. Látta apja arcán a döbbenetet, Jack arcán a zavarodottságot, és tudta, hogy mon­dania kellene valamit.
- Ezek szerint nem sikerült. – szólalt meg végül Jack, próbálva leküzdeni zavarát.
- Nem igazán. – válaszolta Sam, még mindig paradicsomszínű arccal.
Jacob magába öntötte a kezében tartott pohár tartalmát, és közben arra gondolt, hogy ez a helyzet minden várakozását felülmúlta. Sejtette, hogy lánya nem ok nélkül hívta el ilyen hir­telen, de ezt legmerészebb álmában sem képzelte. Sam együtt jár Jack-kel. – gondolta magá­ban. ’Mi van öregem, meglepődtél?’ – hallotta Selmak-ot a fejében. ’Miért, te nem?’ – kérde­zett vissza. ’Mondtam már neked, hogy ez előbb utóbb bekövetkezik. Te is olvastad Anise jelentését a Zatarc tesztjükről.’ – válaszolta a Tok’ra szimbionta, mellyel megosztotta testét, és elméjét.
- De ez szabályellenes. – mondta ezt már hangosan Jacob, miközben automatikusan megrázta Jack felé nyújtott kezét.
- Nem, nem az. – válaszolta Jack.
- Változott talán a Légierő szabályzata, mióta Tok’ra lettem? – kérdezett vissza Jacob enyhe szarkazmussal.
- Nem, de Jack már nem a felettesem. – szólalt meg végre Sam is. – Már nem vagyok a CSK-1 tagja. – tette hozzá apja kérdő tekintetét látva.
- Nem? Mióta? – Jacob egyik döbbenetből a másikba esett.
- Néhány napja. – válaszolta Sam.
- Beavatnátok a részletekbe? – kérdezte Jacob kissé türelmetlenül. ’Ezért vagyunk itt, nem gondolod’ – szólalt meg Selmak a fejében. ’Abba hagynád a gúnyolódást?’ – felelte neki Jacob felpaprikázottan.
- Persze, ezért kértem, hogy gyere el. – felelte Sam. – Ki kell vennem a kacsát a sütőből. Töl­tenél addig apának még egyet? – fordult Jack-hez.
- Persze.
- Úgy érzed szükségem lesz rá? – kérdezte Jacob.
Sam visszamosolygott apjára, majd kiment a konyhába. Kivette a húst a sütőből, átvitte a megterített étkezőbe, közben próbált hallgatózni, de a nappali felől egy szó sem hallatszott.
Mikor visszatért Jack a kanapén ült, Jacob pedig szemben vele egy fotelben és úgy méregették egymást, mint két oroszlán, akik a saját területüket próbálják védeni. Sam majdnem hangosan felnevetett a két szeretett férfi arckifejezésén. Látta, hogy apja túljutott az első döbbeneten, és szemeiben kíváncsiság tükröződött. Jack is megnyugodott kissé, és szórakozottan forgatta kezében a poharát. Sam leült mellé a kanapéra, és Jack megfogta a kezét.
- Szóval, nem is tudom, hol kezdjük… - szólalt meg Jack, tőle szokatlan, kissé bizonytalan hangon.
- Talán az elején. – felelte Jacob várakozóan.
- Néhány héttel ezelőtt az egyik küldetésen memóriamódosítás áldozatai lettünk. – vette át a szót Sam, tartva attól, hogy Jack ismét a dolgok közepébe vág. Hetekig úgy éltünk, hogy másnak hittük magunkat és mindeközben egy föld alatti erőműben dolgoztattak bennünket. – folytatta.
Elmondta, hogyan találkozott a többiekkel, beszélt a furcsa álmaikról, gondolataikról, majd rátért a Jack-kel kialakult kapcsolatukra. Végül beszámolt apjának arról, hogyan derült ki, hogy ők kik is a valóságban, hogyan tértek vissza fokozatosan az emlékeik, és milyen sokk-ként érte ez őket. Azt is elmondta, hogy hetekig próbálták elfelejteni a bolygón közöttük tör­ténteket, de nem sikerült.
Jacob szinte lélegzet visszafojtva hallgatta lányát, és közben arra gondolt, hogy milyen hihe­tetlen lelki erő kellett ahhoz, hogy ezt fel tudják dolgozni. Főként, mert már korábban észre vette, hogy lánya egy ideje már nem csak a felettesét látja az ezredesben. És azt is megfi­gyelte, hogy Jack, mikor azt gondolja senki nem látja, milyen ellágyult tekintettel néz Sam-re. Jacob örült volna a kapcsolatuknak, hisz kedvelte Jack-ket, annak ellenére, hogy eleinte fe­lettébb érdekes figurának tartotta, és nehezen tudott kiigazodni rajta. Valahol mélyen remény­kedett abban, hogy ők ketten megtalálják a megoldást arra, hogy boldogok lehessenek együtt. És lám, az élet megtalálta helyettük.
Sam elhallgatott egy pillanatra, a reakció nyomait kereste az apja arcán. Enyhe mosolyt látott átsuhanni az arcán, és tudta, az apja áldását adja rájuk.
Jack kihasználva Sam hallgatását átvette a szót.
- Éppen ezért Sam és én össze fogunk házasodni. Három hét múlva. – jelentette ki a maga egyszerű módján. – Gondolom nincs ellene kifogásod. – tette hozzá Jacob kissé döbbent arcát látva.
- Nem, persze, nincs, de három hét múlva? Miért ilyen sürgős? – kérdezte Jacob meglepetten. – ’Szerinted’ – kérdezte Selmak enyhén gúnyosan. ’Mi? Gondolod?’
- Öhm, apa, van még valami, amit tudnod kell. – kezdte Sam. – Nagyapa leszel. Ismét.
- Még ott a P3R-akármin történt. Mármint ott lett terhes Sam. – tette hozzá Jack. – Ma egy hete tudtam meg, és már engedélyünk is van az elnöktől.
- Kissé felpörögtek itt az események, úgy látom. – szólt Jacob mosolyogva. – Rendben, áldá­som rátok. Bár manapság már ez annyira nem számít.
- Nekem igenis számít, apa. – mondta Sam kissé meghatottan.
- És nekem is. – tette hozzá Jack, majd belenyúlt a zakója zsebébe. – Nos, akkor már csak ez hiányzik.
Jack egy sötétkék bársonydobozkát tartott a kezében, amit mikor kinyitott Sam-nek tátva ma­radt a szája. Egy csodálatos, fehér és vörös arany kombinációjából készült gyűrűt tartalmazott melyet gyönyörű kék gyémánt díszített. A férfi kivette az ékszert a dobozból, megfogta Sam kezét, és mélyen a szeretett nő csillogó szemeibe nézett.
- Samantha Carter, hozzám jössz feleségül?
- Igen. – felelte Sam, miközben érezte, szemeit elfutják a boldogság könnyei.
Jack felhúzta a nő ujjára a gyűrűt, mely oly tökéletesen illeszkedett, mintha ráöntötték volna.
- Legyetek nagyon boldogok. – szólt Jacob meghatottan.
- Köszönjük. Most pedig szerintem együnk, mert teljesen kihűl a kacsa. – felelte Jack.
A vacsora nagyon jó hangulatban telt. Megbeszélték az esküvő részleteit, tájékoztatták Jacob-ot, hogy Jack tanúja Daniel lesz, Sam-é pedig Janet és Cassie lesz a koszorúslány. Elmondták, hogy úgy határoztak Jack házában fognak élni, ezt pedig eladják. Elég későre járt már, mikor Jacob felállt, hogy visszamenjen a parancsnokságra.
- Miért nem maradsz éjszakára itt? – kérdezte Sam.
- Nem akarok zavarni, és különben is reggel korán vissza kell mennem. – felelte Jacob.
- Azt hittem maradsz néhány napot. – mondta Sam kissé csalódottan.
- Nem lehet, kölyök. Muszáj mennem. De az esküvő előtt pár nappal itt leszek. – csókolta meg lánya arcát Jacob. – Jack visszavinnél a parancsnokságra? – fordult leendő vejéhez.
- Persze. – válaszolta Jack.
- Jó éjt, kicsikém. Vigyázz magadra, illetve magatokra. – köszönt el lányától és kilépett a csil­lagos éjszakába.
- Sietek. – csókolta meg Sam-et Jack, majd Jacob után ment.
A két férfi szótlanul ült egymás mellett az autóban, mindkettejük gondolatai ugyankörül a szőke, kék szemű nő körül jártak. A nő, aki mindkettejüknek az életet jelentette, akit bár nem ugyanúgy, de ugyanannyira szerettek. És közben persze azon járt az agyuk, hogy a másik va­jon mire gondolhat. Egyikőjük sem szeretett az érzelmeiről beszélni, igazi katonaember volt mindkettő. Miközben Jack megállt a Parancsnokság számára kijelölt parkolóhelyén, arra gon­dolt, hogy most már mondania kell valamit. Szerencsére Jacob megelőzte.
- Mark-nak szólt már Sam? – kérdezte.
- Nem. Jövő hét végén elmegyünk együtt hozzájuk, addigra kész lesznek a meghívók.
Jacob bólintott, de látszott rajta, hogy igazából valami mást is akar még mondani. Most vi­szont Jack volt az, aki először megszólalt.
- Nézd, Jacob, én nem vagyok a szavak embere, különösen nem szeretek az érzéseimről be­szélni. De ígérem neked, hogy mindent megteszek azért, hogy boldoggá tegyem Sam-et.
- Tudom, Jack, Sam jól választott.
- Köszönöm.
- Én köszönöm, hogy boldoggá teszed a lányom. – felelte Jacob, majd kiszállt az autóból.
5. fejezet.
Sam és Cassie egymás mellett állt a hálószoba falát borító hatalmas tükör előtt, miközben Janet még egy utolsót igazított a kislány haján.
- Csak egy pici rúzst, anya. – alkudozott Cassie. – Légy szíves, ami Sam-en van az is alig lát­szik.
- Akkor meg minek? – kérdezett vissza Janet.
- Kérleeeek, csak most az egyszer. – kérlelte Cassie nevelőanyját olyan tekintettel, hogy attól az egész Antarktisz jege megolvadt volna.
Janet szemforgatva nyúlt a fésülködő asztalka felé, és közben színpadiasan felsóhajtott. Mikor meghallotta Sam kuncogását, játékosan megfenyegette az ujjával.
- No, nevess csak, de azért megnyugtatlak, rád is ez vár. Már amennyiben az ezredesnek igaza van és tényleg kislányotok születik. – mondta fogadott lányához lépve és kirúzsozta a száját.
- Ha ilyen lányom lesz, mit Cassie én nagyon fogok neki örülni. – válaszolt Sam Janet-nek, miközben Cassie egy tündéri mosolyt villantott anyjára.
Végszóra belépett az esküvőszervező Jacob-bal a sarkában.
- Kedvesem, hosszú pályafutásom során ön az egyik legcsodálatosabb menyasszony, akit lát­tam. – nézett végig Sam magas, karcsú alakján.
- Köszönöm, Betty. – pirult el Sam.
- Tényleg nagyon szép vagy, édesem. – mondta Jacob, miközben elégedetten végignézett lá­nyán. – Akárcsak az édesanyádat látnám.
Sam valóban gyönyörű volt. A ruha felső része szabadon hagyta vállait, és feszesen simult tökéletes alakjára, melyen még nem látszott a terhesség. A deréktól bővülő szoknyarész még inkább kiemelte karcsú derekát. A kis hajdísz, a rövid fátyollal tökéletessé tette megjelenését.
- Kösz, apa. – felelte Sam meghatottan.
- Azt hiszem, kezdhetnénk lassan. – szólt közbe Betty. – A vőlegénye kellőképpen ideges már ahhoz, hogy csak az „igen”-t tudja kinyögni.
- Az éppen elég is. – felelte Janet nevetve, majd az esküvőszervezőt követve kiment, hogy el­foglalja a neki kijelölt helyet.
Pár pillanattal később felhangzott a zene, Cassie elindult, és Sam apjával a nyomában utána indult. Cassie nagyon komolyan haladt a széksorok között, Sam pedig apjába karolva lépke­dett a kislány után. Bár nem vallotta be, ő is ideges volt kissé, de mikor meglátta Jack-et a széksorok legelején állva minden idegessége elmúlt. Semmit és senkit nem látott maga körül csak a szeretett férfit, akinek perceken belül a felesége lesz. Jack nagyon jól nézett ki sötét­szürke öltönyében, melyhez egy árnyalattal halványabb inget választott, és a zakója gomblyu­kában egy gyönyörű, és igen ritkának számító kék rózsa virított.
Jack szája tátva maradt, mikor meglátta Sam-et, ahogy felé haladt apja oldalán. Olyan volt, mint egy angyal, ahogy haján megcsillant a májusi nap fénye, szeme boldogságtól csillogott, és a ruha olyan tökéletesen állt rajta, mintha ráöntötték volna. Jack még most is egy hihetetlen csodának érezte, hogy ez a gyönyörű nő hamarosan a felesége lesz.
Eközben Sam és Jacob odaértek hozzá, Jacob „átadta” lányát a jövendőbelijének és rájuk mo­solygott. Bár észrevette, hogy ők ebből semmit sem érzékelnek, csak egymást látják és érzik.
- Gyönyörű vagy. – súgta Jack Sam-nek olyan halkan, hogy csak ő hallhatta, miközben ke­zébe vette a szeretett nő kezét.
Sam megjutalmazta egy csodálatos mosollyal, majd az anyakönyvvezető felé fordultak. A szertartás rövid volt, nem akarták kitenni Sam-et annak, hogy sokáig kelljen a tűző napon ácsorognia. Az esküvő utáni parti remekül sikerült, mindenki jól érezte magát, és másnap reg­gel Sam és Jack elindultak Minnesota-ba, hogy ott töltsenek néhány napot, nászút gyanánt.
* * *
Teltek a hetek, hónapok Sam hasa lassacskán gömbölyödni kezdett. Az egyenruha már ké­nyelmetlen volt számára, ezért Hammond tábornok engedélyezte, hogy a hátralevő időben civilben dolgozzon a bázison. Jack persze nem igazán örült annak, hogy Sam dolgozik, de tudta, hogy felesége nem bírná, hogy hónapokig otthon üljön. Úgy egyeztek meg, hogy az utolsó két hónapban marad otthon Sam.
Egy este Jack meglepetéssel készült Sam-nek, aki néhány hete már nem dolgozott. A meste­rek kész voltak a gyerekszoba kifestésével, Sam kiváló érzékkel választotta ki az egymással harmonizáló pasztellszíneket. Jack mindig mosolyogva figyelte, ahogy egy-egy újabb apró­sággal tért haza vásárlásaiból. „Ezt egyszerűen nem lehetett otthagyni” – mondta mindig éde­sen mosolyogva.
- Drágám! – kiáltotta Jack, mikor belépett a házba.
- Itt vagyok! – hallatszott a nappali irányából tompán felesége hangja.
Jack belépett a nappaliba és ledöbbent a látványtól. Sam-et a nappali sarkában álló íróasztal alatt találta négykézláb. A nő, ahogy meghallotta férje lépteit hátranézett a válla felett.
- Szia! – mosolygott rá, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az ő állapotában négy­kézláb az asztal alatt keresgélni.
- Édesem, mit csinálsz? – kérdezte Jack, mikor végre nagy nehezen meg tudott szólalni. – No, nem mintha nem lenne kellemes más helyzetben ez a póz. Bár túl lennénk már a szülésen… - sóhajtott színpadiasan a férfi.
- Csak azt ne mondd, hogy máris elvonási tüneteid vannak. – nézett férjére játékos rosszallás­sal Sam, miközben kitolatott az asztal alól.
- Hát, azok után, ahogy a fantasztikusan formás feneked billegetted felém, úgy érzem szüksé­gem lesz egy hideg zuhanyra. – mondta Jack, miközben felsegítette és megcsókolta Sam-et. – Szóval mit is műveltél az imént?
- Beesett a mobilom töltője az asztal mögé. – emelte fel egyik kezét Sam, melyben az ominó­zus tárgyat tartotta. – Gondoltam egyszerűbb így, mint kirángatni az asztal a helyéről.
- Aha, és nem lett volna még egyszerűbb, ha megvárod, míg hazaérek és én kiveszem?
- Nem. – szögezte le Sam, majd kibontakozott férje karjaiból és miután telefonját feltette töl­teni elindult a konyha fele.
- Mi készül? Nagyon jó illata van. – követte Jack, tudva, hogy akár mennyire is nem ért egyet Sam-mel az előző esettel kapcsolatban, semmi értelme vitázni vele.
- Lasagne, rögtön kész.
- Az jó, farkas éhes vagyok.
- Mikor nem? – kérdezte Sam nevetve, miközben előszedte a tányérokat és evőeszközöket, hogy megterítsen.
- Kezd kissé pimasz lenni, őrnagy. – fenyegette meg Jack játékosan az ujjával, miközben elin­dult a fürdő felé kezet mosni.
Vacsora után Sam kihasználta, hogy Jack magára vállalta a konyha rendbe tételét és elvonult zuhanyozni. Mikor kilépett sötétkék köntösében a fürdőből Jack a nappaliban ült újságot ol­vasva és sört kortyolgatva. Sam le akart telepedni mellé a kanapéra, de a férfi felállt és meg­fogta a kezét.
- Gyere, van egy meglepetésem. – mondta, és szabad kezével eltakarta a nő szemét.
- Mit csinálsz? – kérdezte Sam, ahogy vakon lépkedett a férfi kezébe kapaszkodva.
- Csak gyere. – felelte Jack maga után húzva őt. – Ta-damm… - mondta, miközben kinyitotta a gyerekszoba ajtaját, felkapcsolta a lámpát és bevezette Sam-et, majd elvette kezét felesége szemei előtt.
- Ó. – lehelte Sam, mikor meglátta a kézzel készített, ízléses faragásokkal díszített fabölcsőt a gyerekágy részére kijelölt helyre állítva. – Ez… ó… - egyszerűen nem tudott megszólalni.
- Tetszik? – kérdezte Jack.
- Hogy tetszik-e? Istenem, Jack, ez gyönyörű. – lépett oda a bölcsőhöz Sam és végigsimított rajta.
Jack odalépett hozzá, hátulról átölelte kezét hasára téve, és megcsókolta a nő arcát.
- Örülök, hogy tetszik. – mondta állát Sam vállára téve. – Remélem neki is tetszik majd. – folytatta végigsimítva felesége gömbölyű hasát.
- Biztosan. – mondta Sam meghatottan, miközben megfordult Jack karjaiban és megcsókolta.
- Holnap el is mehetnénk megvenni, ami kell még hozzá. – felelte a férfi miután viszonozta a csókját. – Pár napja úgysem látok itt semmi új szerzeményt. – tette hozzá kissé gonoszkodva.
- Gonoszkodj csak. – fenyegette meg tréfásan Sam a férfit. – Pedig nekem is lett volna egy meglepetésem számodra. Bár te úgysem szereted a meglepetéseket. – folytatta a nő, és meg­játszott sértettséggel elindult a hálószoba felé.
- Ho-hó, no azt már nem! – kiáltotta Jack, mikor utolérte Sam-et, aki már a franciaágy mellett áll, és épp köntösét vetette le. – Ezt nem teheted velem.
- Semmit sem teszek. Már azon kívül, hogy lefekszem. – válaszolta Sam kacéran, és egy laza mozdulattal az ágy végére dobta a levetett ruhadarabot.
Jack szájtátva nézte feleségét, akin egy vékony halványkék hálóing volt, és aki még így egy hónappal a szülés előtt is hihetetlen kívánatos volt. Sam nem sokat hízott, takaros pocakot növesztett, csípője kissé szélesebb, feneke kissé kerekebb lett, ami kifejezetten jól állt neki. „Ezek a mellek…” – gondolta Jack élvezettel legeltetve tekintetét a nő domborulatain, melyek kissé nagyobbak lettek az elmúlt hetekben.
- Én pedig lezuhanyozom… hideg vízben. – felelte Jack nagyot nyelve, és mielőtt becsukta maga mögött a fürdő ajtaját hallotta a nő gyöngyöző kacagását.
Sam egy csillagászati szaklapot lapozgatva feküdt az ágyban, mikor Jack visszatért a hálóba. A férfi bebújt mellé az ágyba, és kivette kezéből az újságot.
- Hé, én azt épp olvastam. – mondta színlelt felháborodással.
- Igen, én pedig fel lettem csigázva az imént egy meglepetéssel. – „Is” tette hozzá gondolat­ban. – Szóval halljam.
- Egye fene. – adta meg magát Sam viccesen. – Kitaláltam mi legyen a kicsi neve. – jelentette ki.
- Valóban? Épp ideje volt már.
- Ha tovább kötözködsz nem tudod meg csak a keresztelőn. – fenyegette meg tréfásan Sam.
- Ebben semmi kötözködés nem volt, csak azt hittem egyszerű lesz nevet választani a lá­nyunknak.
- Nos, hát nem. Sőt, ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznom életemben. Most képzeld el, ha nem tetszik neki. De bízom benne, hogy a nevet, amit választottam sze­retni fogja.
- Ami pedig… - szólt közbe Jack színlelt türelmetlenséggel.
- Emily.
- Édesanyád után. – jelentette ki Jack.
- Igen. Nem bánod?
- Nem, persze, hogy nem. Emily O’Neill. – ízlelgette a nevet a férfi. – Jól hangzik, és biztosan apád is örülni fog a döntésednek.
- Igen. – felelte Sam, és érezte, hogy könnyes lesz a szeme, ahogy az édesanyjára gondol. – Nagyon várom már, hogy megszülessen.
- Én is, édesem. De már csak egy hónap. – válaszolt Jack, majd magához ölelte Sam-et, aki amennyire csak pocakja engedte odabújt a szeretett férfihez és álomba merült.
* * *
Sam fáradtan, kialvatlanul ült az ágy szélén. Ránézett az éjjeliszekrényen levő órára. 6.15. Általában nem aludt jól, mikor Jack küldetésen volt, de most még a szokásosnál is rosszabb volt. Nemcsak, hogy rosszul aludt, és sokat fenn volt, de egész éjjel furcsa fájdalmakat érzett. Persze Janet figyelmeztette, hogy minél inkább közeledik a szülés lesznek fájdalmai, de ez nem olyan volt, mint amit az elmúlt hetekben már-már megszokott. Sokkal intenzívebb és másabb jellegű volt a fájdalom, és rendszertelen időközönként, de egész éjjel érezte. „Ez még nem lehet a szülés, - gondolta – még van idő.” Sam felállt, kiment a fürdőbe és lezuhanyozott. Hosszan folyatta magára a meleg vizet, és közben átgondolta miket tervezett mára. Sok dolga nem volt, a napi rutinszerű bevásárláson és vacsorafőzésen kívül, hisz Jack, hacsak nem jön valami közbe, ma este már itthon lesz. Ahogy kilépett a zuhany alól olyan éles fájdalmat ér­zett, hogy kétrét görnyedt és meg kellett támaszkodnia a mosdókagyló szélében. A fájdalom néhány pillanat alatt elmúlt, és Sam levegő után kapkodva szorította hasára a kezét.
- Ugye nem ma akarsz kibújni, mikor a papád fényévekre van itthonról? – suttogta.
Megtörölközött, fogat mosott, és épp indult volna a hálószobába felöltözni, mikor ismét érezte az iménti intenzív, semmihez sem hasonlítható fájdalmat. Megkapaszkodott az ajtófélfában, várta, hogy a fájdalom elmúljon, de közben úgy érezte, térdei összerogynak. Biztos volt benne, hogy ezek szülési fájások. Magára kapkodta a korábban kikészített ruháit és már indult volna a nappaliba telefonálni Janet-nek, mikor jött egy újabb fájás. Leült az ágy szélére, megtámaszkodott a két kezén maga mellett, várta, hogy múljon a fájdalom, és közben próbált a légzésére figyelni. A fájdalom ismét gyorsan elmúlt, és Sam kiment a nappaliba, hogy fel­hívja barátnőjét.
- Fraiser. – szólt bele kissé álmos hangon Janet a telefonba.
- Szia Janet, Sam vagyok.
- Sam? Valami baj van? – Janet hangjából eltűnt az álmosság.
- Baj, az azt hiszem nincs, csak jön a baba.
- Mi? Fájásaid vannak?
- Igen, és elég sűrűn jönnek.
- Időben ez mit jelent? – tette fel a következő kérdést Janet, miközben fél kézzel elkezdett öl­tözni.
- Kb. 5 percenként.
- 5 percenként? És mióta?
- Eddig 3 volt, de egész éjjel éreztem őket, bár elég rendszertelenek voltak. Hol 20 perc, hol fél óra, hol pedig 15 perc telt el egy-egy fájás között és nem voltak ennyire erősek. Nem is tulajdonítottam nekik túl nagy jelentőséget. És nem is így fájt, ez már elég intenzív.
- Ok. Felébresztem Cassie-t és azonnal ott vagyok. Nyugodj meg, minden rendben lesz.
- Nyugodt vagyok, nem… ahhh… - Sam az ismét jelentkező fájdalomtól nem tudta folytatni.
- Sam? – kérdezte aggódva Janet. – Sam? Hallasz?
- Aha. – nyögte Sam. – Semmi baj, csak egy újabb fájás. – mondta Sam, mikor elmúlt a fájda­lom. – Ó, és elfolyt a magzatvíz. – tette hozzá.
- Jó. Feküdj le, figyelj a légzésre, ha fájás jön, és mérd az időt. Már indulok is.
Janet felébresztette Cassie-t, gyorsan elmagyarázta a kislánynak a helyzetet, adott neki pénzt uzsonnára és már száguldott is Jack és Sam háza felé. Közben felhívta a Parancsnokságot, tájékoztatta az ügyeletben levő orvosi csapatot, és utasította őket, hogy az egyes műtő lesz a szülőszoba.
Rekordidő alatt ért a város másik végén levő házhoz, és berohant a bejárati ajtón. Sam a ka­napén feküdt, felhúzott térdekkel.
- Sam? Minden OK? – kérdezte Janet, miközben egy gumikesztyűt vett elő táskájából.
- Persze. Csak szülni fogok. – felelte Sam, de közben arcát eltorzította a fájdalom.
Janet megvárta, míg elmúlik a fájdalom, közben mérte Sam pulzusát.
- Meg kell, hogy vizsgáljalak, tudni szeretném hol tartasz. – mondta majd a kanapé másik vé­géhez lépett, felhúzta a gumikesztyűjét, és megvizsgálta Sam-et. – Nos, kedves barátnőm, ez a gyerek nagyon ki szeretne jutni. Nem sok időnk van, ha fel tudsz kelni, induljunk, mert képes és az autóban születik meg.
A Parancsnokság bejáratánál már várta egy tolószékkel felszerelkezett nővér őket, a szülőszo­bává avanzsált műtő előtt pedig Hammond tábornok toporgott.
- Őrnagy! – szólt mikor meglátta őket közeledni. – O’Neill ezredes ma 6.00-kor terv szerint bejelentkezett és elmondása szerint 10.00-kor itthon lesznek. De ha szeretné, azonnal vissza­rendelem. A kapu kb. 1,5 óra járásra van a falutól, tehát két órán belül itthon lehet.
- Semmi szükség rá, Uram, köszönöm.
- Biztos benne, őrnagy? – kérdezte csodálkozva a tábornok.
- Igen, Uram, nem kell, hogy itt idegeskedjen az ajtó előtt. Talán még jobb is így. – felelte Sam, miközben érezte a következő rátörő fájást.
- Értem, akkor az ezredest kellemes meglepetés fogja várni. – válaszolt mosolyogva a tábor­nok és félreállt az útból.
Ahogy múlt az idő Sam úgy érezte, hogy ha az összes harci sérülésekor érzett fájdalmat összeadja, akkor sem teszik ki ezt, amit az elmúlt órákban átélt. Tudta, hogy a szülés fájdal­mas lesz, de ez minden várakozását felülmúlta. Janet azt mondta, örüljön neki, hogy ennyire intenzívek a fájásai, mert így legalább gyorsan túl lesz rajta. Már bánta, hogy nem kért a fáj­dalomcsillapítóból, amit Janet adni akart neki. Összeszorított szájjal tűrte az ismét rátörő fáj­dalmat, pedig már sikítani tudott volna.
- Rendben Sam, látom a fejét. A következő fájásnál nyomj, olyan erősen, ahogy csak tudsz. – hallotta Janet valahonnan nagyon messziről.
Az a bizonyos következő fájás abban a pillanatban jelentkezett, Sam-nek bólintani is alig volt ideje. Minden erejét összeszedve követte barátnője utasítását, miközben érezte, hogy egy nő­vér megtartja a hátát. Mikor elmúlt a fájdalom visszahanyatlott a párnájára, és hagyta, hogy a nővér megtörölje a homlokát. Még két fájdalom, két nyomás és egy számára mindennél drá­gább hang – kislánya halk nyöszörgése – ütötte meg a fülét.
- Az ezredesnek igaza lett, gyönyörű kislányotok született. – mondta Janet meghatottan, mi­közben óvatosan megtörölgette a babát.
Sam könnyes szemmel emelte fel a fejét és figyelte, ahogy Janet betekeri egy takaróba a csöppséget, és odalép vele hozzá.
- Gratulálok, Sam. – mondta Janet meghatottan, és Sam mellkasára helyezte a picit.
Sam átölelte a babát, és nem tudott megszólalni, könnyivel küszködve gyönyörködött kislánya édes kis arcában, félve fogta meg a pici kezecskét. Fel sem fogta, mi történik körülötte, nem hallotta, hogy Janet megkérte az egyik nővért, hogy tájékoztassa a tábornokot, hogy megszü­letett a baba, csak nézte a pici lényt, akire annyira vágyott és érezte életében nem volt még ilyen boldog.
- Sam, had kérjem kölcsön a picit egy kis időre. – lépett oda hozzá később Janet.
- Miért? – kérdezett vissza Sam.
- Szeretném tudni a paramétereit, és meg is kell vizsgálnom.
- Gondolod, hogy valami… - Sam hangja elcsuklott, nem tudta befejezni a mondatot, és olyan aggodalom látszott az arcán, amit csak egy anya érezhet a gyermeke iránt.
- Nem, dehogy, minden rendben, de akkor is meg kell vizsgálnom. Susan nővér segít letu­solni, és átkísér az egyes elkülönítőbe, azt jelöltem ki nektek. Addigra én is végzek, és már vissza is adom őt neked.
Sam bólintott, de azért aggódva adta át kislányát Janet-nek.
* * *
- Nos, a kis hölgy 2800 gramm és 48 cm. És természetesen makkegészséges. – mondta Janet belépve Sam szobájába és mellé fektette az alvó babát.
Sam elmosolyodott, miközben oldalára fordult és átölelte a kislányt.
- Alszik, próbálj meg te is aludni. Az elkövetkező hónapokban úgysem sok lehetőséged lesz rá. – mosolygott vissza Janet.
- Kivéve, ha olyan hétalvó lesz, mint a papája. – felelte Sam. – Tényleg, nem kellett volna már Jack-nek visszaérni? – tette hozzá.
- Nem, még csak 9.40 van. Most pedig pihenj, rád fér. – adta ki mosolyogva az utasítást Janet, felhúzta az ágy két oldalán a védőrácsot, és rájuk csukta az ajtót.
Sam megpuszilta kislánya fejecskéjét, és megfogadva barátnője tanácsát álomba merült.
* * *
Hammond tábornok az indítócsarnokban állt, és türelmetlenül várta, hogy első számú csapata átlépjen rajta.
- Ezredes, Isten hozta önöket itthon. – köszöntötte őket, megálltak előtte.
- Köszönjük, uram. – válaszolt Jack. – Sajnos uram, semmi említésre méltó nem történt az el­múlt másfél napban.
- Nos, én ezt már nem mondhatom. Bár itt is csak ez elmúlt néhány óra volt felettébb, hogy is mondjam csak, várakozásokkal teli. – felelte Hammond somolyogva.
- Uram? – kérdezett vissza Jack értetlenül.
- Azt kell, mondjam ezredes, hogy a kislánya ugyanolyan szabadon fogja értelmezni a szabá­lyokat és azok betartását, mint az édesapja. – mondta Hammond és elmosolyodott Jack értet­len arckifejezését látva.
- Ezt nem mondja komolyan… - mondta Daniel, akinek leesett, hogy mire akar kilyukadni a tábornok.
- Azt hiszem Hammond tábornok, ahogy mindig, most is komolyan beszél. – tette hozzá Teal’c.
- Mi van? Egy kukott sem értek. – szólalt meg Jack felháborodottan. – Megbocsásson, uram, ahhoz hozzászoktam már az elmúlt években, hogy Carter-t, no és esetenként Daniel-t, nem értem, de hogy már önt sem…
- Ezredes. Ma 9.10-kor gyönyörű kislánya született. Gratulálok.
- Mi? Sam? De, hogyan… - dadogott Jack.
- A hogyannal azt hittem tisztában van, ezredes. – felelte Hammond és alig tudta visszatartani nevetését, az ezredes elképedt arcát látva.
- Teljesen természetese úton, ezredes. – lépett be ekkor Janet az indítócsarnokba.
- De, még lett volna idő. – szólalt meg Jack, és hangjában aggodalom érződött. – Doki, min­den rendben?
- Igen, ezredes. Anya és lánya jól vannak. Az egyes elkülönítőben szállásoltuk el őket. Jöjjön, magával kezdek, aztán mehet hozzájuk.
- Na, ne! Azonnal látni akarom őket. – tiltakozott felháborodottan Jack.
- Nem, uram! – ellenkezett határozottan Janet. – A kislánya alig egy órája született, minden fertőzésre fogékony, nem engedhetem, sajnálom. Amíg lezuhanyozik és átöltözik addig meg­lesz a vérvizsgálat eredménye, és már mehet is hozzájuk. De amíg nem tudom, hogy nem ho­zott magával semmilyen fertőzést, addig a közelükbe sem mehet.
- Rendben, doki, igaza van. – adta meg magát Jack, és Janet után loholt, meg sem hallva Daniel és Teal’c gratuláló szavait.
A rutinvizsgálat alatt Janet beszámolt Jack-nek a szülés részleteiről, tájékoztatta kislánya pa­ramétereiről, majd útjára bocsátotta.
Jack rekord gyorsasággal lezuhanyozott és tiszta egyenruhát vett, majd vágtatott vissza az orvosi szobába, ahol Janet épp az ő eredményeit nézte a számítógépen.
- Doki? – kérdezte nem leplezett türelmetlenséggel a hangjában.
- Minden rendben, ezredes. Mehet, de csendben, mindketten alszanak. – válaszolta moso­lyogva Janet.
* * *
Jack lihegve állt meg Sam szobájában ajtaja előtt, levegő után kapkodott, majd miután kissé szabályosabban lélegzett óvatosan benyitott. Sam az oldalán feküdt, egyik karja a feje alatt, másikkal védelmezőn ölelte kislányuk aprócska testét. A férfi csendben odahúzott egy széket az ágy mellé és ráült. Nézte őket, gyönyörködött a látványban, és tudta, hogy míg él ezt a ké­pet nem felejti el. Csodálattal nézte a pici lány szőke pihékkel borított fejecskéjét, aprócska kezét, vékonyka ujjait – „akárcsak Sam-é” gondolta. És ekkor a harcedzett katonának, az ér­zelmeit mindig gondosan elrejtő ezredesnek végigfolyt egy könnycsepp az arcán. A boldog­ság könnycseppje, azé a boldogságé, amiről azt hitte már sosem lehet újra az övé.
Sam kinyitotta a szemét, elmosolyodott és kezét Jack kezére tette. A férfi ránézett, visszamo­solygott, szemében tükröződtek érzései.
- Gyönyörű. – szólalt meg Jack a kislányra nézve.
- Igen. – felelte Sam. – És elég sajátságosan értelmezi a határidőket. – mosolygott férjére.
- Hammond tábornok is valami ilyesmit mondott. – felelte Jack egy játékos fintorral a szája sarkában. – Ezt leszámítva rád hasonlít.
- Nem egészen, de deréktól lefelé egész biztos. – mosolygott Sam, mert nem akarta elárulni Jack-nek az ő kis titkát.
- Annyira sajnálom, hogy nem voltam itt, drágám. – folytatta Jack komolyabban.
- Hidd el, jobb, hogy nem voltál itt. – mondta Sam.
- Igen, Janet mondta, hogy pokoli fájdalmaid voltak.
- Nos, nem volt egy sétagalopp, de megérte. És Janet azt mondta, mindkettőnknek jobb így, mintha 10-12 órán át tartott volna a dolog.
Ekkor a baba keze megmozdult és szülei legnagyobb örömére a kicsi lány kinyitotta szemecs­kéit.
- Felébredt. – jegyezte meg a teljesen nyilvánvaló tényt Jack.
- Akarod megfogni? – kérdezte Sam.
- Gondolod, szabad? – Jack hangjában enyhe ijedtség érződött, hisz oly rég tartott már a karjá­ban egy ilyen csöppséget.
- Kinek másnak, ha nem a papájának. – mosolygott Sam a férjére.
Jack lehajtotta az ágy védőrácsát, és óvatosan a kislány aprócska teste alá csúsztatta kezeit. Remegő szívvel felemelte a babát, és karjaira fektette.
- Szia, Emily, én vagyok a papád. - mondta a kislány arcát nézve, és egy döbbent ’Ó’ hagyta el a száját.
- Látod, azért az én kívánságom is teljesült. – mondta Sam, miközben óvatosan felült.
- Szóval így értetted, hogy nem egészen rád hasonlít? – kérdezte Jack, miközben a babával a karján leült Sam mellé az ágyra.
- Igen. Mégiscsak a te szemeidet örökölte. – felelte Sam, miközben kislánya gyönyörű mély­barna szemeit nézte.
- Köszönöm. – szólalt meg Jack rövid hallgatás után.
- Mit? – kérdezett vissza Sam meglepetten.
- Nem mit. Őt, és hogy vagytok nekem. – válaszolt Jack és elhomályosult a tekintete a könnyektől. – Szeretlek, Sam. Mindkettőtöket nagyon szeretlek.
Sam nem tudott megszólalni a meghatottságtól, csak közelebb hajolt és megcsókolta a férjét, aki szabad kezével átölelte és gyengéden magához húzta. Ajkaik elváltak, mélyen egymás szemébe néztek, és elöntötte őket a boldogság. Család lettek. És miközben figyelték, ahogy a pici lány, aki elhozta nekik az oly régóta vágyott boldogságot újra álomba szenderül édesapja biztonságot adó karjában arra gondoltak, hogy jöhet bármilyen ellenség, ezt a boldogságot, és a szerelmüket soha semmi és senki nem rombolhatja szét.
VÉGE