Stargate SG1- A család 1.rész
A család I. Ismerkedés Jack, ahogy megfogta a nő kezét, és ráemelte a tekintetét - találkoztak a szemeik. A férfi ekkor döbbent rá igazán, hogy mit is engedett volna kihagyni az életéből, ha ma este nem jött volna el. Rámosolygott a nőre, miközben a szíve majd kiugrott a mellkasából. Lehet, hogy a sok új információ az oka, de az is lehet, hogy maga Carter volt ilyen hatással rá, miután kb. öt éve nem ért hozzá a nőhöz. Annak idején, a sorsfordító hétvége után, egyszer- kétszer eljátszogatott a gondolattal, hogy mi lenne, ha ők ketten… Ahogy a nő ránézett, egyszeriben minden a helyére került. Minden olyan egyszerűnek tűnt, de bonyolultnak is, éppen úgy, mint öt éve. Jack még mindig a nő kezét fogta, érezte a nőből áradó szeretetet, ami arra biztatta, hogy induljanak el felfele a lépcsőn. - Nos? Mehetünk...?- kérdezte Sam kissé zavartan a férfitől, akit nem tudott hogyan szólítani. Évekig, mint a felettesét, és gyakorlatilag most is az volt: uramnak kellett hívnia, de a megváltozott helyzetükben és ráadásul az otthonában, ez furcsának hatott volna. Főleg úgy, hogy a gyerekei is a közelükben vannak. A férfi megértette a ki nem mondott kérdést. Segítőkészen bólintott, odahajolt a nő füléhez, hogy csak ő hallja: halkan, szinte csak lehelte: - Jack. Ja…és persze, hogy mehetünk, ha készen áll a kalandra- felelte egy kicsit hangosabban, még mindig mosolyogva. Amióta Jack megtudta, hogy ismét apa lett - és egyből két gyerek apukája - azóta euforikus hangulatban volt, és egyfolytában csak mosolygott. Az öröm jól láthatóan kiült az arcára, szinte letörölhetetlen vigyor képében teljesített szolgálatot a tábornoknál. Ahogy elindultak a lépcsőn felfelé, nem túl gyorsan, egy pillanatra odafordult Samhez, és csak annyit mondott: - Minden rendben lesz, nem kell aggódnia. Sejtem, hogy Danny sokat segített, de már itt leszek én is. Remélem, együtt majd könnyebben rontjuk el a kis lurkókat. Ahogy ezt kimondta Jack, már fel is értek az emeletre, ahol Daniel kezét fogta Sam, azaz Samuel. A kisfiú várakozóan tekintett az anyjára, és a kezét fogó férfira. Már nem volt ellenséges és féltékeny, mert amíg az anyja, a számára idegen férfivel beszélt, addig keresztapja mesélt a „bácsihoz” fűződő baráti kapcsolatáról. A kisfiú csak azt nem értette, hogyha az anyukája és a bácsi is barátok voltak, akkor a bácsi miért csak most jött el hozzájuk. - Sam? – nézett kérdően Daniel a keresztfia anyjára – minden rendben? - Úgy tűnik! – válaszolt Sam helyett Jack vidáman. Tudom, hogy a békítésben is jó vagy, de a kölcsönös bemutatásban még jobb - mosolygott továbbra is Jack. Talán be is mutathatnál minket egymásnak. Most épp ráérek – nézett rá Jack előbb Danielre majd a kis Sam-re. - Rendben, de akkor menjünk be a gyerekszobába, mert Jackie egyelőre lábadozik – felelte Daniel, és maga elé engedte mindkét Sam-et, mire Jack is ugyanígy tett. A gyerek szobába belépve Jack gyorsan, de alig láthatóan körülnézett. Hirtelen kíváncsi lett arra, hogyan él a nő és a két gyerek, azaz a gyerekei. Furcsa volt ezt kimondania magában, hogy a gyerekei, de ez volt az igazság. Azt még nem tudta, hogy hangosan ki tudja e mondani egyáltalán a jelenlegi helyzetben, de elhatározta, hogy olyan diplomatikus lesz, amennyire csak tőle telik, valamint igyekezni fog, hogy senkit se bántson meg. A szoba hangulatos, barátságos volt. Nemcsak a nő egyénisége érződött a szoba berendezési tárgyain, hanem Daniel hatása is. A szoba egyszerre volt modern és régimódi egyaránt. Jack jóformán körül se nézett, már hallotta is Sam hangját: - Sam! Jackie! Bemutatom nektek egy nagyon kedves barátomat! Jacknek hívják. Nemcsak nekem a barátom, hanem keresztapátoknak is. Mutatkozzatok be neki! Jacknek hirtelen kiszáradt a szája azt se tudta mit is szóljon, mikor eléje pattant a kisfiú, akit már ismert látásból. - Szia, Jack! Örülök, hogy megismerhettelek- mondta komolyan, és mint a felnőttek, kezet nyújtott a meglepett férfinek – Samuel Jacob Carter vagyok, de hívhatsz te is Samnek, mint mindenki. Jack megilletődve fogott kezet a fiával, és csak annyit mondott neki: - Szia, Sam! Én is örülök… nagyon örülök, hogy megismerhettelek - nézett ekkor mosolyogva először a fiúra, majd a nőre. Ekkor a háttérből odabicegett egy kislány, akinek a lábát furcsa fémszerkezet darabjai fogták körül és álltak ki belőle. A kislánynak inkább szőke haja volt, amely a válláig ért, és ugyanolyan csokoládé barna szeme, mint az ikerbátyjáé. A mosolya olyan, mint az anyjáé, mikor odaszólt a férfinek: - Szia, Jack! Kitalálod, hogy engem hogy hívnak? Ha igen, akkor minden oké, ha nem, akkor bizony adnod kell valamit!- mondta huncutul a kislány. Jacket ez a stílus bizony emlékeztette valakire… Jack egy lélegzetvételnyi időre meghökkent ugyan, de hősiesen felvette a harcot. Emlékezett rá, hogy a kislány majdnem Jack, de a második neve annyira különleges volt, azt nem tudta megjegyezni. Hiába, mindig is hadilábon állt a nevekkel. - Jackie? – kérdezett rá Jack, és megeresztett egy tipikus O’Neill féle mosolyt, abban a tudatban, hogy a kislány beéri ennyivel. De nem! Tévedett! - Csak ennyi? Nekem is két nevem van, mint Samnek. Mi a második? – kérdezte követelőzően a leányzó. Jack kétségbeesetten nézett Danielre és Samre. Mindketten csak kuncogtak, eleinte halkan, de aztán kitört belőlük a nevetés. - Jól van Jack, te sem kerülöd el a sorsod! Ezt mindenkivel eljátssza a kishölgy! – mondta Daniel. Mit adjon Jack?- fordult oda Jacqui Sheilához a keresztapja. - Hm, még gondolkozom egy kicsit rajta, a vacsora utánig. Velünk vacsorázol Jack?- kérdezte a kislány. Jack kérdőn odafordult Samhez, aki válaszolt helyette a lányának: - Hát persze, kicsim. Jack is velünk eszik. Akkor indulás lefelé az étkezőbe. A két Sam elől ment, Jackie-t két oldalról közrefogta a két férfi, és segítettek neki a lépcsőn való lemenetelben. - Ne vigyünk inkább?- kérdezte Daniel. Itt van Jack is, aki jó erős, biztos szívesen segít vinni téged. - Köszönöm, de nem- nézett rájuk kissé mérgesen a kislány - magam is boldogulok. O’Neillt ez ismét mosolygásra késztette, mert emlékeztette valakire. Ránézett Jackie-re. - Rendben- szólt gyengéden Jack - de tényleg szólj, ha segíthetek valamiben, azzal a fémketreccel biztos elég nehéz lehet közlekedni. - Már kezdek hozzászokni, úgyhogy nem kell a segítség. De különben sem lesz már sokáig a lábamon. Már a visszaszámlálásnál tartok. --Mennyi van még hátra? Mit csináltál a lábaddal? – kérdezte Jack. Már majdnem leértek az utolsó lépcsőhöz, amikor a kislány megbotlott… Jack reflexei most is, mint mindig, villámgyorssá váltak: mielőtt Jackie összecsuklott volna, a hóna alatt elkapta és maga elé emelte, majd a lépcső elé állította a kislányt. - Huh…fújtatott Jack- egész jó súlyban vagy, én meg jó erőben!- mosolygott bátorítóan a kislányra. Anyádnak egy szót se, mert tudom, hogy szeret aggódni. Igaz? Mit szólnál Daniel, ha előre mennél, és megkérdeznéd, hogy segíthetsz-e valamiben? – nézett a barátjára Jack, mert szeretett volna beszélgetni egy kicsit Jackie-vel. - Rendben – sóhajtotta ki magából a régész - csak meg ne bánjam! - Nem fogod! Minden rendben van, és lesz is. Érted ugye?- mondta halkan Jack, miközben a konyhába is nézett, hogy mennyi ideje is van beszélgetni. Daniel elsétált a konyha irányába, Jack pedig maga felé fordította a lányát. - Mi történt a lábaddal, hogy ezt a külső csontrögzítőt kell viselned?- kérdezte halkan Jack. - Orvos vagy? Nem nézel ki annak…- felelte kitérően Jackie. - Talán kitalálhatnád- mosolygott a férfi - meg azt is, hogy mit szeretnél kérni tőlem azért. hogy nem találtam ki a neved Sheila. - Hmm…tudós nem lehetsz, mert nincs szemüveged, mint Danielnek és a maminak - kezdett el találgatni a kislány egy fokkal már vidámabban. Viszont elbírtál, és nem nyögdécseltél, mint sokszor a keresztapa. Pszz…ez titok - folytatta halkan Jackie – ő csak a könyveit tudja felemelni, engem már nem. Ő nem olyan erős, mint Te vagy a mami. De észrevettem, hogy szeretsz mosolyogni. Talán főnök vagy a tv-ben? Ott mindig mosolyognak az emberek…esetleg konditerembe jársz a munkád mellett? – folytatta a találgatást a kislány. Közel járok az igazsághoz? – kérdezte tovább Jacket. - Nem is tudom. Az igaz, hogy főnök vagyok, de nem éppen a tv-ben, és nem járok konditerembe, mert az a munkahelyemen van, és hivatalból napi fél órát edzenem kell – válaszolta becsületesen Jack. De most már iparkodjunk a konyhába, mert kikapunk az anyukádtól. Később majd folytatjuk. Ez legyen a mi titkunk, hogy miről beszélgettünk. Jó? – kérdezte a férfi, mert a kislány egyre jobban tetszett neki. - Még mindig nem mondtad, hogy mi történt a lábaddal- mondta csendesen a férfi, mert vészesen közeledtek a konyhához, ahol ínycsiklandó illatok töltötték be az előteret. -Á, semmi komoly!- mosolyogta el magát ismét Jackie. Képzeld! Katonásdit szoktam játszani a szomszéd kisfiúval, mert a tesómmal nem lehet, mert ő mindig csak rajzol, meg terveket ír, pedig még nem is tud írni, csak úgy tesz, mintha tudna, meg legozik…- pletykálta a kislány – és épp átmászni készültem hozzájuk az emeleti ablakból, mert az anyukám most nem engedett át. Ekkor történt a baj, mert a faág eltörött alattam és leestem. Pedig nem is vagyok kövér – nézett végig magán a kislány. Több helyen eltörött a lábcsontom, és ezzel az izével tudják úgy összeállítani, hogy összeforr a csontom, és mégsem lesz rövidebb a lábam. Anyu minden másnap elvisz a doktor bácsihoz, aki csavar a szerkezeten és kész. Már csak 5 kezelés van és leszedik ezt a ketrecet a lábamról. Mit szólsz hozzá? - Lehet, hogy szót kellene néha fogadnod az anyukádnak – mosolygott ismét Jack – én már csak tudom. Mire ezt kimondta, már a konyhába is értek, ahol a megterített asztal várta őket. II. A vacsora Ahogy Jack és Jackie beértek a konyhába, a kislány az asztal felé vette az irányt. A kerek alakú asztalnál már Daniel ott ült, jobbján a kis Sammel, míg a baljához Jackie iparkodott. A régész mindenkit szóval tudott tartani. Biztosan most is valami érdekeset mesélhetett, mert a kis Sam csak úgy itta a szavait, Jackie is élvezettel kezdte hallgatni a keresztapját. Sam még az utolsó simításokat végezte a tálalással, háttal állva a többieknek, így nem vette észre, hogy Jack tanácstalanul álldogál az asztal mellett. A férfi zavarban volt, ami ritkán esett meg vele az utóbbi időben. Arra gondolt, hogy nem a legjobb ötlet volt, hogy itt maradjon vacsorára. Túl sűrű volt a mai napja, és szellemileg igencsak elfáradt. Sok volt számára a meglepetés: délelőtt ez még kellemetlen érzéseket is kiváltott belőle, ahogy a nővel is bánt az irodájában. A későbbiekben mégis minden megváltozott: ami egyszerre volt megrázó, megható és kellemes. Félt attól is, hogy az alig egy órája tisztázódott helyzetüket nehogy elmérgesítse egy rosszul időzített megjegyzésével. Nem akarta megbántani a nőt, aki épp most nyitott ki számára egy kaput – igaz csak képletesen– egy lehetséges közös életbe. Elhatározta, hogy ha kell, inkább lenyeli azt, amit mondani akar, nem szól semmit, nehogy megbántsa a nőt. Zavarban volt amiatt is, mert nem tudta, hogyan kellene beszélnie a nővel a gyerekek előtt. Egyelőre fogalma sem volt arról, hogy Daniel és Sam mit mondott a gyerekeknek. Egyet azonban tudott, hogy ezután szeretne az életük része lenni, így vagy úgy… de nagyon vigyáznia kell erre a törékeny kapcsolatra, ha azt szeretné, hogy ismét megerősödjön. Éppen végig gondolta ezeket, a tanácstalan álldogálásában, amikor eszébe jutott, hogy esetleg Sam fejében is ugyanezek a gondolatok járnak, ezért nem szól semmit. Talán segíthetne valamit, könnyedebbé válna a vacsora hangulata. Daniel úgyis a gyerekeket tartja szóval, ami nagyon jól megy neki. Odalépett Sam háta mögé, oldalra hajtva a fejét halkan csak annyit kérdezett tőle: - Segíthetek valamit? Sam összerezzent egy kicsit, ami Jack számára annyit jelentett, hogy a nő bizony nagyon is elmerült a gondolataiban. Mit nem adott volna azért, hogy lássa a nő gondolatait… Sam odafordult egy pillanatra, és csak egy tömör választ adott: - Persze – és a férfi kezébe adta a tálat, amire ízlésesen és egy építész pontosságával rakta fel a sült húst és a zöldségköretet. Jack visszafordult a tállal az asztal felé, és megpróbálta közepére helyezni Sam építményét a poharak és egyéb kiegészítők közé. Ekkor nézett csak oda Daniel, aki elkezdett mosolyogni. - Mi olyan vicces? Igazán segíthetnél! – szólt oda Jack a barátjának. - Találd ki! – felelte a régész, de azért segített odébb rakosgatni a poharakat, hogy Jack le tudja tenni a tálat. - Most inkább nem találgatnék, mert a gyerkőcök már biztos várják a finom vacsorát. Igaz? – nézett közben hol az egyik, hol a másik gyerekre Jack. - Hát…- húzta el a száját Jackie. Tulajdonképpen én nem is vagyok éhes. Nem akarta elmondani az újdonsült barátjának, Jacknek, hogy bizony ő nem nagyon szereti a zöldségeket, és a főtt ételt sem, inkább édesség párti. - Eszel egy keveset, és utána kaphatsz csak desszertet! – hangzott az anyai parancs, miközben szedett mindenből egy keveset a lányának. - Igenis mami! – válaszolta a kislány, miközben Jackre nézett a kislány segélykérően, hogy mellé üljön le. Jack úgy helyezkedett, hogy Jackie mellé ülhessen majd, amikor a nő is helyet foglal. Sam nem vette észre ezt a kis összebeszélést, mert épp Samnek szedett mindenből egy keveset. -Danny? Szedjek, vagy szedsz magadnak? – kérdezte Sam. A régész még mindig mosolygott, ő is az elmúlt óra eseményeinek a hatása alatt lehetett, mert bárgyún nézett maga elé, alig hallotta, amit Sam mondott. - Daniel?! - mondta hangosabban Sam. - Ja? Tudod mit? Szedj előbb Jacknek – mosolygott továbbra is Daniel. - Jack? – nézett a férfire Sam, aki a szék mögött állt. - Lehet! Igen, egy keveset kérnék csak! – felelte a férfi, aki kerülte a tegeződő illetve magázódó formát a beszédében, mert nem tudta, hogyan beszéljen a nővel. Ezt még nem tisztázták, mint annyi mást sem. Úgy tűnik ezt Sam is érezhette, mert ő is óvatosan fogalmazott. Sam is tálalt magának egy keveset, majd leült a fia mellé, így Jack ”kénytelen” volt Jackie mellé ülni, aki nagyon örült ennek. A vacsora eleinte csendben kezdődött. Úgy tűnik a felnőttek el voltak foglalva a saját maguk kis világában, nagyon elgondolkozó képpel eszegették az ételt. - Izlik? – kíváncsiskodott Sam, mert tulajdonképpen nem nagyon szokott sütni-főzni, csak olyankor, amikor vendégei vannak. Ez, az utóbbi időben elég ritkán esett meg vele. - Nos? – kérdezte ismét, mert nem kapott rögtön választ és ez gyanakvóvá tette – Daniel? Jack? Daniel csak bólintott beletemetkezve a tányérjába, hogy igen ehető, amit bizonyít az is, hogy szorgalmasan eszegeti róla a húst és a zöldségeket. Jack úgy döntött két falat között, hogy bármi is történik, de mindent megeszik, és megdicséri ezért a teljesítményéért a nőt. - Igen, nagyon finom, különösen a félig sült hús. Különben is, én a végletek embere vagyok - nézett össze Sammel a férfi. Vagy szenesen, vagy véresen… de a zöldségköretet már majdnem meg is ettem… vagy mégsem?? – nézett meglepődve Jack a másik oldalán ülő kis nőszemélyre. Azt hiszem inkább szorgalmasan eszek, mert le fogok maradni Jackie teljesítményétől. Jack ekkor ismét beletemetkezett a tányérja tartalmába és szorgalmasan próbálta legyűrni az ételt, amikor a kislány megszólalt: - Aki az első lesz, az kívánhat valamit ugye? –járatta körbe a tekintetét a felnőtteken. - Hát persze, kicsim- válaszolta szórakozottan az anyja. - Biztos? – nyűgösködött a leány. - Igen- felelte a keresztapja is. - Te is benne vagy Sammy?- kacsintott a bátyjára. Ő csak bólintani tudott, annyira tele volt a szája. - Jack? - fordult oda a kislány az asztalszomszédjához. Őt is megkérdezte illedelmesen. - Ó. igen – nyögte ki Jack egy brokkoli és egy sárgarépa falat között, Miközben bólintott is beleegyezése jeléül. Amilyen kicsi, olyan rafinált – gondolta rágás közben. Amíg az anyjával beszéltem, nem idecsempészte az ennivalója háromnegyed részét? Erre a kislány gyorsan összeszedte a villájával a tányérja aljára paszirozott ételt, hogy ő legyen az első. -Kívánhatok?- kérdezte tele szájjal. Az anyja megadóan felelte: - igen. De ha jól számolom, akkor Te, ma kettőt is kívánhatsz – mosolygott. Egyet Jacktől, és egyet tőlünk. Kigondoltad már? - Az lesz az első kívánságom- tekintett Jackre - hogy Te meséljél nekem este a lefekvéskor. - Huha!- volt az első reakciója a férfinak és majdnem megakadt a falat a torkán – jól meggondoltad? – Nem szeretnél kérni valami mást? -Nem – felelte Jackie. De megkönnyítem a dolgod: nem fejből kell mesélned, mint keresztapa szokott, neked megengedem, hogy könyvből olvass nekem valami izgalmasat! Jack épp esengve akart nézni a barátjára, amikor Jackie ismét megszólalt: -A második kívánságom pedig az, hogy hétvégén mindnyájan menjünk el cserkészkedni azaz sátorban kell aludnunk, számháborút is játszunk, és azt esszük, amit találunk, és … - nézett a meglepett társaságra - na jó, csokit azért vihetünk! – fejezte be a kislány a kívánságáradatot. - Melyik napon gondoltad? – kérdezte az anyja – tudod, hogy még nem tudom a beosztásom – nézett ekkor Jackre. Jackie a válasz előtt nem tudta mire vélni, hogy az anyja miért néz az ő, új barátjára, ahelyett hogy azt mondta volna, amit szokott, hogy persze kicsim. -Nekem jó lesz péntek délutántól, mikor vége az óvinak, egészen vasárnap estig. Mit szóltok hozzá? – nézett ártatlan tekintettel a kislány a felnőttekre. A felnőttek összenéztek a régi megszokott rutinnal és csak a szemöldökük mozdult, ahogy egymásra tekintettek, hogy ki legyen hármuk közül a szószoló. Daniel ragadta magához a kezdeményezést. - Nagyon szeretnénk elmenni, de nem tudjuk pontosan még, hogy rá fogunk-e érni akkor. Tudod, van egy főnökünk is, és nem tudjuk még, hogy dolgozunk-e vagy sem. Ha nem leszünk munkában, akkor természetesen elmegyünk – hadarta egy szuszra a régész, vigyázva, nehogy ránézzen Jackre, akin nagyon látszott, hogy erősen gondolkodik. - Jack? Ugye el tudsz jönni, mert neked nem kell elkérned magad senkitől, mert te főnök vagy, azt mondtad - kezdett nyűgösködni a kislány, hogy nem várt akadályokba ütközött. - Igaz, hogy főnök vagyok, de olyan a munkahelyem, ahol állandóan készenlétben kell lenni. De ha rajtam múlik, akkor elmegyünk – felelte halkan Jack, és csak remélni tudta, hogy nem kell megszegnie az ígéretét. - Anyu, anyu! Látod! Jack is el tud jönni velünk! Majd elkérlek a főnöködtől! – kezdett lelkesedni a kislány – és téged is keresztapa! – kacsintott rájuk a barna szemével. Jó lesz ugye? - Hát persze – felelte egyszerre mosolyogva Sam és Daniel. - Akkor most össze is szedhetnétek gyerekek a tányérokat, hogy együnk egy kis desszertet, miután mindent megbeszéltünk. Sam! Rakd a tálcára az alkotásodat! – kacsintott a fiára a nő. Sam nagy büszkén ment a hűtőhöz, kiszedni a kelyheket, amibe a desszertet készítette. -Keresztapa! Találd ki mit készítettem! – kiabálta a kisfiú. De Te is találgathatsz Jack! Fogadjunk, hogy nem találod ki, mi lesz az - kiabálta továbbra is Sam. Annyit segítek, hogy anyu kedvence! Jack ekkor mosolyogni kezdett, majd hangosan odaszólt a kisfiúnak: - Én mit kapok, ha kitalálom? -A titkos receptet, hogy te is el tudd készíteni! – felelte Sam, még mindig háttal állva a többieknek, mert még rendezgette a tálcára a kelyheket. Daniel Jackre nézett, aki tudta, hogy neki kell válaszolnia: - Gyümölcs zselé –sóhajtotta megadóan. - Telitalálat! – harsogta Sam! Én készítettem meglepetésnek, míg anyu a főnökével beszélt. Kóstold meg! Finom! Tessék! - kínálta oda a tálcát először az anyjának, a húgának, Jacknek, majd a keresztapjának. A tálcát letette a konyhapultra, majd elvette az utolsó zselét, és ő is kanalazni kezdte. - Ízlik ugye? – kérdezte két nyelés között. Kéred akkor a receptjét? – nézett várakozóan Jackre. - Mmm, most nem, majd később – válaszolta a férfi. Lesz még rá időd, hogy megoszd velem ezt a titkot! Amúgy szeretsz főzőcskézni? – próbálta Samet is megismerni Jack. - Van, amit igen, ami érdekes, mint ez a zselé is, és van amit nem, mert az unalmas – felelte olyan carteresen a kisfiú, ami Jacket mosolygásra késztette. Kezdte megkedvelni a gyerekeket. Remélte, nemsokára elég közel kerülnek egymáshoz ahhoz, hogy elmondhassa nekik az anyjuk és az ő titkát, ami majdnem ugyanolyan szupertitkos, mint a kisfiúnak a zselé receptje. - Mivel elfogyott a vacsora és a desszert is, Sam és Jackie menjetek fogat mosni, aztán fel az emeletre aludni! – adta ki az újabb utasítást az anyjuk. - Igenis mami!- felelte a két gyerek katonásan. - Jack? Jössz akkor? – kérdezte a kislány remélve, hogy a kívánságát meg is kapja. - Természetesen, mindjárt megyek. Csak pihenek egy percet és megyek utánad. Nem vagyok hozzászokva, hogy este meleg ételt egyek, csak egy kevés folyadékot szoktam inni vacsorára, vagy helyette. Esetleg segíteni kell felmenni? – kezdett szedelőzködni Jack. - Nem, azt megoldom! Majd lekiabálok, mikor jöhetsz utánam, mikor leszek kész. A könyvet is kikészítem neked, amiből olvasni fogsz! – közölte Jackie, és elindult a lépcső irányába a testvére után fel az emeletre. - Akkor most mi legyen? - kérdezte Jack és bizonytalanul nézett Danielre és Samre. - Talán az, amit Jackie kért először, utána megbeszéljük a további teendőket. Itt elfelejthetnénk a munkát, és kikapcsolódhatnánk a gyerekekkel, a gyerekeiddel… - nézett Daniel talányos tekintettel Jackre. Én segítek Samnek a mosogatás körüli teendőkben, közben megbeszéljük egyelőre ketten, hogy hogyan jönnénk ki a legjobban a második kívánság teljesítéséből. Te addig menj fel az emeletre, és mesélj. Mire ezt megbeszélték a felnőttek, mintha egy hang szirénázott volna: - Jack! Jöhetsz! Jack széttárt karokkal megadóan nézett Danielre és Samre, akik cinkosan összenéztek, miután elindult az emelet irányába és Daniel csak annyit mondott: - Vajon meddig bírja? Félóra? Fogadunk? Sam csak sóhajtott, és a fejét ingatta: - Most nem. Épp elég nehéz lesz elmondani neki holnap reggel, hogy mit tervezünk ellene. De más megoldás nem volt. Az időnk is egyre fogy, hogy kitaláljuk a jó megoldást. Aztán ott vannak a gyerekek is, akik nem tudják, hogy Jack kicsoda is valójában. Nekik sem lesz könnyű megmondani az igazat. Bár, úgy vettem észre, mintha egy kicsit megkedvelték volna. Te is így látod? – kérdezte Sam, azzal a tudattal, hogy megnyugtassa magát a rá váró megpróbáltatásoktól. - Igen, minden a legnagyobb rendben lesz - ölelte meg Daniel a komaasszonyát. Most már Jack is melletted fog állni. Tudom, hogy így lesz, mert egy pár évig néztem a kínlódását, amit nélküled élt át, és azt is tudom, hogy még most sem vagy számára közömbös, főleg, hogy van valami, ami összeköt benneteket – fejezte be Daniel a nő vigasztalását. Menjünk gyorsan a mosogatógéphez, aztán én megyek haza, mert szerintem Jack is mindjárt leér az emeletről. Telipakolták a mosogatógépet… azaz Daniel csak adogatta az edényeket, mert már rég kiderült, hogy Samnek kimondottan jó érzéke van ahhoz, hogy a minden egyes centimétert kitöltsön valamivel. Sam bekapcsolta a gépet, és utána nézte, ahogy Daniel az órájára néz. - Letelt a félóra? Egész jól bírja Jack, nem? Megnézzük? – kérdezte Sam. - Ne haragudj, de el kell mennem, mert egy telefont várok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig itt leszek nálad. Nagyon jól éreztem magam, köszönöm – búcsúzott a régész. Sam kikísérte, majd visszaérve leült arra a kanapéra, amelyen nem sokkal előbb Jack ült. Maga elé nézve gondolkodni kezdett, hogy vajon hogyan fogja elmondani a férfinek az újabb információkat. A mai nap, túl sokkoló lehetett Jacknek, és elképzelhető, hogy szerencsésebb lenne, ha aznap már nem zúdítana rá több információt a magánéletéből. De mit csinál ilyen sokáig? Mit olvastat vele Jackie? Csak nem a Nagy indián könyvet? Nem gondolkozott rajta sokáig, mert egy hirtelen elhatározással felállt és elindult ő is felfele a lépcsőn, megnézni a gyerekeit, és Jacket. Ahogy felért az emeletre, nem hallott semmit sem. Csönd fogadta. Benyitott óvatosan a gyerekszobába, és mosolyogni kezdett. A látvány, ami elé tárult, tényleg nem mindennapi volt. Azt tudta, hogy Jack szereti a gyerekeket, mert ennek az elmúlt években már sokszor bizonyságát adta, de ezt mégsem gondolta volna. Jackie ágyában mindenki ott volt: Sam, Jackie és Jack. A férfi ölében pedig egy képregény, Jackie kedvence, Az igazság ligájáról, amit a férfi olvasott a gyerekeknek. Éppen az aktuális fejezetnél volt nyitva, aminek a címe: Elveszett paradicsom… Sam nagyon jól ismerte ezt a részt, amely sok élményt hozott fel a közös múltjukból. Elég hosszú rész, így nem is csoda, hogy mindenki elaludt rajta. A gyerekein nem csodálkozott, de Jack? Jól ismerte a férfit és tudta, hogy a szabadidős olvasás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságai közé, de ez olyan olvasmányos rész… ahogy Jackie mindig mondta neki: kincskeresés, harcos hercegnő, aki nem más, mint a lánya kedvence Wonder Woman, azaz Diana, akivel a lánya sokszor, sőt, túl sokszor is azonosul. Sam most ott állt az ágy mellett tanácstalanul, nem tudva, hogy mit tegyen. Jack középen feküdt: az egyik oldalán a lánya, a másik oldalán a fia, akik fejüket az „apjuk” vállán nyugtatva aludtak. Sam félt megmozdítani a kis csapatát, de meg kellett tennie, mert így mindhárman elzsibbadnak reggelig, arról nem is beszélve, hogy lesz még egy nem túl kellemesnek ígérkező beszélgetése a felettesével, aki mellesleg a gyerekei apja is, és egyelőre sajnos fogalma sem volt róla, hogyan kezdjen bele a beszélgetésbe. Azt sem tudta, hogy tegezze-e a férfit a személyesebbé vált kapcsolatuk miatt, vagy magázódjanak továbbra is. Sam miközben végiggondolta a lehetőségeket, odalépett az ágyhoz, karjába vette a fiát, és átvitte a saját ágyába. Érdekes módon senki nem ébredt fel erre a manőverére. A következő feladat Jack felkeltése volt. Nem tudta, hogy vállrázogatással vagy arcsimogatással ébressze. Az utóbbi mellett döntött, talán bűntudatból is, az elmúlt négy év titkai miatt. Óvatosan odaült az ágy szélére, és az ujjai hegyével cirógatni kezdte a férfit, aki alig halhatóan, szinte csak lehelte a nő nevét, de nem nyitotta még ki a szemét. Sam szemei könnybe lábadtak, mert sejtette, hogy a férfi azt hiszi, álmodik. Gyorsan odahajolt, lágyan megcsókolta a férfit, aki Sam meglepetésére, nemcsak hogy visszacsókolt, hanem át is ölelte a nőt, és csukott szemmel csak annyit mondott mosolyogva: - Az ilyen ébresztéseket meg tudnám ám szokni! - Én is! – mondta hirtelen Sam meggondolatlanul, tőle szokatlan módon. - Ezt könnyen megoldhatjuk! – felelte Jack, miközben nyitogatta a szemét, de még mindig átölelve tartotta a nőt, mintha attól félne, hogy megint elveszti– alszunk együtt? - Szerintem ez most nem lenne helyes, itt vannak a gyerekek is – kezdte volna mondani Sam, de Jack a szavába vágott: - Nem baj, úgyis meg kell ismernünk egymást a gyerekekkel, nem? - De, igen – kezdte vonatottan Sam, de előbb össze kellene barátkozniuk egymással. - Nem értem jól Sam. Mond csak még egyszer! – kérte Jack a nőt. - Hmmm… köszörülte a torkát Sam, mintha valami a torkára szaladt volna. - Mondd csak utánam: barátkozz össze a gyerekeiddel – kérte Jack. Sam kérdőn nézett a férfire. - Igen! Ha nem vagyunk szolgálatban, vagy ha egyedül is vagyunk a bázison, nagyon szeretném, ha tegeződnénk. Remélem nincs ellene kifogásod Sam. Kicsit furcsa lenne az, ha meglátogatlak Benneteket, és azt mondod nekem: Uram. Nem gondolod? - De igen… Jack. – mondta Sam megkönnyebbülve, hogy a férfi, mint oly sokszor most is kisegítette. - Akkor? Most mi lesz? – kíváncsiskodott Jack. Alszunk együtt? - Egyelőre, inkább folytatnunk kellene a vacsora előtt elkezdett beszélgetést –javasolta félénken Sam. - Fájni fog? – kérdezte Jack miközben érezte, hogy Sam teste megfeszül a kezei között, miközben a kérdésre kereste a választ. - Nem tudom – felelte a nő őszintén. De mindenféleképpen meg kell beszélnünk. Vannak olyan dolgok, amik nem várhatnak, mert segítségre van szükségem, és most nincs senki rajtad kívül – nézett ekkor mélyen Jack szemébe – aki segíthetne nekem, csak Te! - Rendben, akkor menjünk le a nappaliba és beszélgessünk - sóhajtotta ki magából a választ Jack és elengedte Samet az öleléséből. Mind a ketten lassan felálltak, vigyázva arra, hogy Jackie-t ne ébresszék fel a mocorgásukkal. Sam betakarta mind a két gyereket, Jack pedig elgondolkodva nézte azt a három embert, aki szerinte meghatározó lesz az elkövetkezendő életében. Sam megérintette a karját, jelezve, hogy induljon el lefelé a lépcsőn, mert egy pár pillanat múlva menni fog utána. Jack, ahogy leért a lépcsőn, a könyvespolchoz vette az irányt, ahol Sam és a gyerekei fotója volt. A kezébe vette és nézni kezdte. Egyre csak azon járt az agya, vajon miért maradt ki a gyerekek életéből, mikor minden gyereknek apa kell… de ez, most a tények ismeretében meg fog változni. És bármilyen segítséget is fog kérni tőle Sam, mindenféleképpen meg fogja kapni tőle, ha már idáig nem kért tőle semmit… Mire idáig ért a gondolataiban, Sam már a háta mögött állt, ismét megérintve a karját. - Üljünk le! – kérte a férfit, akinek a kezéből nem vette ki a fotót, hanem hagyta, hogy továbbra is nézegesse. - Igen, róluk van szó! – mondta Sam – valamint azzal kapcsolatos, amit holnap reggel 8-kor az irodádban el kell mondanom Neked. Úgy gondolom, hogy most csak a dolog egyik részét mondom el, és holnap reggelig gondolkoznál a válaszon. Jó lesz így? - Rendben, és hallgatlak, de ha tudok, már most is válaszolhatok ugye? – nézett a fényképekről Samre a férfi. - Persze – felelte a nő és idegesen felállt a kanapéról ahova leültek, és Jack előtt sétálva folytatta. - Ma nagyon sok új információt tudtál meg, és nem szeretném, ha még éjjel is ezen gondolkodnál. Mint tudod, a bátyámmal jó ugyan a kapcsolatom, de neki is megvan a saját maga gondja a családjával, nem szeretném őt terhelni még az én gondjaimmal is – kezdett bele körülményesen a nő a mondanivalójába. A helyzet az, hogy nincs senki, aki a gyerekeimmel legyen, míg én küldetésre megyek Daniellel. Idáig meg tudtuk oldani a gyerekek felügyeletét Dannyvel felváltva. Ezért hálás is vagyok neki, meg sok minden másért is. De most, mind a kettőnknek el kell mennünk ugyanarra a küldetésre. Azt szeretném, ha Te vigyáznál a gyerekeinkre – nyomta meg ezt az utolsó pár szót a nő. Tudom, nem kérhetném ezt Tőled, miután idáig azt sem tudtad, hogy van egy fiad és egy lányod, de most ebben a helyzetben csak hozzád tudok fordulni. - Rendben – válaszolta gyorsan Jack, de Sam mintha nem is hallotta volna, csak mondta tovább a magáét, miközben fel s alá járkált. - Az is gondot jelent, hogy ők nem tudják, hogy Te, ki vagy nekik, azt hiszik, hogy csak a barátom vagy. Még azt is meg kell tudniuk, mielőtt elmegyek, hogy az apjuk vagy, mert ha történik velünk valami, akkor csak Te leszel nekik. - Rendben – ismételte magát Jack, de a nőt mintha felhúzták volna, még mindig folytatta, mert túl akart lenni a problémák egy részén. A többi várhat még holnapig. - Ami tovább bonyolítja a helyzetet az a tény, hogy be kell, vigyem őket a CSKP-ra, mert orvosi vizsgálatot kell végezni rajtuk, és nem ott szeretném szembesíteni őket, számukra idegen emberek jelenlétében, kellemetlen helyzetbe hozva őket, hogy ráadásul nemcsak az apjuk, hanem ismét a főnököm vagy. - Rendben – felelte már harmadszor Jack. - Akkor gondolkodsz a válaszon? – kérdezte Sam, aki a monológja közben nem hallotta, hogy Jack már mindenbe beleegyezett. - Nem – válaszolta Jack. Már mondtam, hogy minden rendben lesz, és segíteni fogok neked és a gyerekeinknek, amiben csak tudok. Mikor szeretnéd, hogy elmondjuk a gyerekeknek? Szerintem ehhez is ketten kellenénk – hunyorított Jack Samre. - Nem is tudom. Talán az lenne a legjobb, ha minél előbb. Aztán még ott van Jackie második kívánsága is…- mondta Sam. - Azt is megoldjuk, mindent sorjában, de minden tényt meg kell ismerniük nekik is, és nekem is. – válaszolta komolyan a férfi. Nem szeretném elrontani… jó volt velük lenni – vallotta be Jack az igazat Samnek. Még mindig az a kérdés, hogy mikor? Nos? Esetleg megkérhetnéd a főnöködet, hogy holnap reggel ne nyolc órára kelljen bemenni hozzá az irodába, hanem csak tízre… nézett a nőre sejtelmesen a férfi. Sam teljesen elképedt, hogy minden olyan egyszerű lett hirtelen. Azt hitte, nehezebben fog majd szót érteni Jackkel. Danielnek igaza volt, mint mindig. - Azt hiszem, reggel kellene elmondani a gyerekeknek, mielőtt bemegyek a parancsnokságra. Utána ők óviba mennek, illetve elvihetnénk őket együtt is – gondolkozott hangosan Sam. Neked ez így megfelel? - Természetesen. Reggel mikorra jöjjek vissza? Korán kelnek legalább a srácok? – érdeklődött folyamatosan Jack. Bár ahogy az órát elnézem, már nem túl sok időm lesz az alvásra. - Ha szeretnéd, akkor azt a pár órát, itt is eltöltheted a kanapén. Ki kell nyitni ágynak, és akkor kényelmes – ajánlotta fel hirtelen Sam. - Most megint ismételjem magam? – állt fel a kanapéról Jack – de köszönöm, elfogadom, mert tényleg zsong a fejem attól a sok mindentől, amit ma este megtudtam. - Akkor a fürdőszoba a lépcső mellett van balra, a tükör mellett a polcon van dobozban fogkefe, törülköző, én addig elkészítem a kanapét, hogy tudjál pihenni - közölte Sam. A kitűzött feladatokkal körülbelül egy időben végeztek, így elvonultak pihenni a másnapi igazság osztás előtt. Jack szemére nehezen jött álom az idegen helyen, az agya csak azon tudott járni, hogy van két gyereke, és talán még boldog is lehet Sammel, csak óvatosnak és türelmesnek kell lennie hozzá. Ahogy gondolkozgatott, ábrándozgatott a jövőről, éles sikítást hallott Sam hálószobája felől. Gyorsan felkelt, és felment megnézni, hogy mi történt. Sam rémülten, reszketve kapaszkodott a takarójába, üveges tekintettel meredt maga elé, miközben folytak a könnyei. Jack átölelte és csak annyit kérdezett: -Rosszat álmodtál? Választ azonban nem kapott. Sam csak sírt, halkan, visszafojtva zokogott. Jack befektette az ágyba, majd odabújt mellé, átölelte, hogy a nő megnyugodjon. Ismét egy ágyban van vele, de mennyire más helyzet ez, mint öt éve – gondolta magában a férfi. Vajon mi történhetett, hogy ennek az erős idegzetű nőnek rémálmai vannak? Nem jutott a gondolatai végére, mert őt is elnyomta az álom.  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 745 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |