Az Asuras-expedíció

1. fejezet
Az utolsó parancs

Clayton százados hiába vette ki a részét a harcból, nem tudta elhinni, hogy ez megtörtént. Nem volt egyedül a gondolattal. Rengeteg katona kérdezte magától azt, hogy hogyan történhetett meg ez az egész. Hogy lehettek ilyen ostobák? Hogy vehették a fejükbe, hogy ez egy biztonságos hely?
A félszemű férfi ordítást hallott, Miles tábornok egy égett lyukkal a mellkasában esett össze előtte.
– Tegye, amit tennie kell – mondta a parancsnok, mielőtt elhagyta az élet.
A tagadás szakasza véget ért. Tényleg megtámadták őket, az emberiség legnagyobb felfedezése valóban egyet jelentett a végzetével. Lehet, hogy az ő sorsuk már megpecsételődött, de ha százados nem követte az utolsó parancsot, akkor milliárdok fognak meghalni odahaza.
Ez nem történhetett meg.
– Hallottátok – fordult az embereihez, a CSK-17 tagjai meghaltak volna érte, ha kell. – Wade, Ash, fedezzetek minket, amíg aktiváljuk a Végzet protokollt!
– Megtiszteltetés volt, uram – jelentette ki a férfi,
– Úgyszintén – bólintott Clayton, aztán a társához fordult. – Kelly, gyerünk!
A nő remegve bólintott. Amikor elindultak, lövés dördült, amit egy halk sikoly és egy koppanás követett. Hátranéztek, Ashley holtan feküdt a földön.
– Menjetek már! – ordította Wade, bátran dacolva a sokszoros túlerővel.
A századosnak nem kellett kétszer mondani. Futni kezdett, eleinte egyedül, néhány másodperc múlva Kelly is utánaeredt.

Clayton nem tudta, hogy a többiek meddig tudják tartani a kaput, ezért lóhalálában ment végig a központ tengernyi folyosóján. A társa sokkosan követte őt, megállás nélkül kapkodta a levegőt, de a százados nem lassított.
Karnyújtásnyira voltak az úti céljuktól, amikor eléjük teleportált egy csapat ellenséges katona.
A százados azonnal tüzet nyitott rájuk, kettőt is leterített közölük, amikor a Kelly bekapcsolódott a küzdelembe. Mire az ellenség visszalőtt, már véget ért az egész.
Tovább indultak, a százados sietve kinyitotta az ősi vezérlő ajtaját, amihez meg kellett adnia a kódját és az ujjlenyomatát. Clayton megdöbbent azon, ami a túloldalon várt rájuk.
A helyiség falát kilőtték, odabent fél tucat idegen állt, tüzelésre készen. A százados reflexből félreugrott az ajtóból, Kelly-t eltalálták, de sikerült fedezékbe húzódnia.
A százados aggódva nézett rá, egy átlagembert könnyedén leterített volna a lövés, de a társát túlságosan hajtotta az adrenalin.
– Rajta – jelentette ki Kelly.
Clayton bedobott egy villanó gránátot a helyiségbe, aztán a társával együtt fordult be az ajtón. Tüzet nyitottak az ellenségre, akik azt sem tudták, hogy mi történt körülöttük, miközben a géppisztolytűz áldozataivá váltak.
– Fedezz! – utasította a százados, miközben odaszaladt a terminálhoz.
– Nem hagylak cserben – jelentette ki a társa. – Többé már nem.
Clayton belépett az ősi rendszerbe, amíg bevitte a biztonsági kódját, vetett egy pillantást az odafent zajló csatára. Tudta, hogy nem ment jól, ha az ellenség már katonákat sugárzott a bázisra, de látni akarta.
– Istenem – mondta. A Héra lángokban állt, de nem adta fel a harcot a felhőkarcolók fölött sikló óriással szemben. Wolf admirális feláldozta magát azért, hogy időt adjon nekik. Mert ő is tudta, hogy ha Clayton elbukik, a támadók nem fognak itt megállni. Felégetik a Földet, elpusztítják Atlantiszt, azután addig fogják üldözni az embereket, amíg nem marad kit üldözni.
– Kód elfogadva – mondta a gépi hang a terminálból. – Végzet protokoll aktiválva.
A százados tudta, hogy ez mit jelent. Kapott néhány másodpercet arra, hogy visszaküldjön egy üzenetet a múltba. Egy olyan üzenetet, amit egykor a CSK-1 is visszaküldött, hogy megmentsék őket egy súlyos hibától. Most rajta állt, hogy megtegye ugyanezt.
– Itt Steven Clayton százados beszél, azonosítókód AGH12-Kappa-13T. Ne indítsák el az Asuras-expedíciót! Soha nem menjenek oda! Mi megtettük, és nemsokára kipusztulunk.
– Végzet Protokoll befejezve, üzenet továbbítva – jelentette ki a gépi hang.
Clayton felsóhajtott, megtette, amit tennie kellett. Nem maradt más, mint a halál.
– Vége, igaz? – fordult hozzá Kelly, a földön feküdt, az egyik kezével a bejáratra szegezte a fegyverét, a másikkal a sérülést szorongatta.
– Büszke vagyok rád – jelentette ki Clayton. – Büszke vagyok mindnyájatokra.
Fájt mosolyognia, de Kelly-t nem érdekelte.
– Szeretlek, Steve – mondta a nő.
– Tudom – felelte Clayton. – Mindig is tudtam, de gyáva voltam.
– Talán egy másik életben – mondta Kelly.
– Talán – bólintott a százados, egy robbanás hangját hallotta a háta mögül.
Clayton megfordult, a Héra két darabban zuhant alá a magasból. Az idegen hajó rájuk fordította a lövegeit. Nem érdekelték őket a saját katonáik, akiket a bázisra küldtek, el akarták pusztítani a központot. Méghozzá most azonnal.
– Jó kaland volt – jelentette ki a százados, amikor megszólaltak a hajó lövegei.
– Megérte – helyeselt Ash, miközben becsapódtak az energialövedékek.
Egy pillanat alatt véget ért az egész. Clayton nem érezte a halált, egyszerűen csak megtörtént. Boldogan tért a másvilágra, mert tudta, hogy amit tett, azzal nemcsak a társait mentette meg a biztos haláltól, hanem az egész emberiséget.

****

A CSK-17 eligazításra indult, a csapattagok nem tudták, hogy hová küldték őket, csak azt, hogy ez egy hosszútávú küldetés lesz. Már régóta pletykálták a CSKP-n, hogy valami készült, de senki sem tudta pontosan, hogy mi.
Számukra most jött el a beavatás pillanata.
– Uraim, foglaljanak helyett – jelentette ki Storm tábornok, a Parancsnokság újdonsült vezére.
A százados megértette, hogy miért kellett leváltani Landry tábornokot. Amikor idekerült, az öreg már régóta itt volt, mindenki tudta, hogy inkább csak presztízsből, mint a vezetése miatt. Lehet, hogy már véget ért a világmegmentő küldetések és a galaktikus krízishelyzetek időszaka, de akkor sem vezethette akárki a CSKP-t – amit teljes mértékben alátámasztott az, ami Dakarán történt. Ha váratlanul kitört egy újabb katasztrófa, Storm tudni fogja, hogy mit kell tenni.
Miután Clayton helyet foglalt, Storm megköszörülte a torkát és belekezdett az eligazításba.
– Mint láthatják, nincs előttük semmilyen papír, ami alátámasztaná, hogy ez a beszélgetés megtörténik – jelentette ki a tábornok. – Ez azért van, mert ez az eligazítás hivatalosan nem létezik.
– Imádom a rejtélyeket, uram – mondta cinikusan a százados.
– Akárcsak én – felelte Storm. – Engem is hasonló formában tájékoztattak a küldetésről, eleinte én sem értettem, hogy miért, de higgyék el, most jobb, ha nem kockáztatunk. Ha ez az információ rossz kezekbe kerül, attól tartok, annak katasztrofális következményei lehetnek.
– Miféle információ? – húzta a szemöldökét Clayton.
– Egy nemrég felfedezett világról van szó, a neve Asuras Nava – jelentette ki a tábornok. – Kezdetben úgy gondoltuk, hogy az ősök Asuras nevű világáról kapta a nevét, de Atlantisz szerint épp az ellenkezője történt. Az ősök nevezték el róla az Asurast, egy olyan világot láttak a képében, amit egy olyan civilizáció épített, aminek a fejlettsége még az övéket is meghazudtolta.
A CSK-17 tagjai megdöbbentek, a százados kivételével.
– Lehet, hogy félreértelmeztem valamit, uram – mondta Clayton. – De azt hittem, hogy az ősök az Ori és a lidércek kivételével nem találkoztak senkivel, aki fel tudta venni velük a verseny. És ők is igen közel álltak egymáshoz, volt köztük egy nem túl egészséges testvéri viszony, hogy így fogalmazzak.
– Nem találkoztak velük – jelentette ki Storm. – Amikor megtalálták az Asurast, a lakosai már több százezer éve kihaltak. A bolygó negyedét lefedő gigantikus város viszont tökéletesen ép maradt, mind a mai napig járható. Sajnos az ősök nem tudtak hozzáférni egy áthatolhatatlan energiamező miatt, ami az egész bolygóra kiterjedt. Atlantisz szerint, ha nincs az a pajzs, az ősök még itt lennének.
– Tudtommal még itt vannak, csak tojnak a fejünkre – jelentette ki Clayton.
– Engem az érdekelne – szólalt meg Kelly. – Hogy ha még az ősök sem tudtak hozzáférni a bolygóhoz, akkor mi hogy lennénk képesek rá?
– Mert a pajzs harminchét órával ezelőtt lekapcsolt – jelentette ki a tábornok. – Ezzel olyan technikai csodák váltak elérhetővé a számunkra, amik még a Csillagkapun is túlmutatnak. Még belegondolni is nehéz abba, hogy mire lehetünk képesek az ott lévő ősi technológia birtokában. Ahogyan az is felfoghatatlan, hogy mi történik akkor, ha rossz kezekbe kerül ez a tudás.
– Áh, szóval ezért a titkolózás – ismerte fel a százados.
– Mikor tárcsázunk, uram? – kérdezte Wade. – És miért mondták azt nekünk, hogy távol leszünk egy ideig, amikor elkezdődik a küldetés?
– Ugyan már – vágta rá Ashley. – Hogy lenne rajta működő kapu, ha már az ősök előtt is le volt zárva az egész?
– Wyatt tizedesnek van igaza – köszörülte meg a torkát a tábornok. – Az Asuras nem rendelkezik kapuval, ezért a leggyorsabb hajónkkal küldjük oda magukat.
– A Héra? – kerekedett ki Kelly szeme.
– A BC-305 első prototípusa Wolf admirális vezetésével várakozik a Föld felett – helyeselt Storm. – Az expedíció többi tagja már a hajón van, Miles tábornok személyesen tájékoztatja az embereit a küldetésről. Amint az eligazítás véget ért, felsugározzák önöket a fedélzetre. A Héra magával visz egy csillagkaput, ezzel megkönnyítve a dolgukat, de az expedíció részeként önök a bolygón lesznek egy ideig.
– Óh, milyen megtisztelő – jelentette ki Clayton. – Már csak az érdekelne, hogy miért pont mi? Mi van a CSK-1-el, egy Atlantisz csapattal, vagy ne adj Isten a CSK-13-al? Tudom, hogy kiverekedtük magunkat a Dakaráról, de attól még egy rakás rátermettebb csapat van nálunk – gondolt vissza arra a csatára, ahol elvesztették az Odüsszeiát a CSK-1 egyik tagja is meghalt.
– Nem szívesen küldeném el a legnagyobb hőseinket egy olyan bolygóra, ami még az ősöknek is tabu volt – felelte Storm. – Sok csapatban megvan a potenciál ahhoz, hogy CSK-1-hez hasonlóan beírják a nevüket a történelembe, de egyikben sem látok annyit kurázsit, mint magukban. Kelly Jamesnél keresni sem lehetne vakmerőbb technikai szakértőt, lehet, hogy nincs mindig igaza, de ez még semmiben sem állította meg – nézett a szőke nőre. – Christopher Wade az egyik legtehetségesebb ökölvívó, akit láttam – fordult jól megtermett izomhegyhez. – Kár, hogy a tehetségét négy kadét és két tiszt „engedély nélküli semlegesítésében" kamatoztatta, de az erő megvan. Ashley Wyatt pedig páratlan tehetséggel rendelkezik az ős rendszerek terén, ha kellő akaraterővel rendelkezne ahhoz, hogy átrágja magát Daniel Jackson jegyzetein, talán még nála is jobban értene hozzájuk – fordult a fekete hajú, alacsony nőszemélyhez. – És végső soron itt van maga, Steven Clayton – nézett az átlagos testalkatú, barna hajú, borostás férfira –, egy kiváló taktikus, aki látszólag senkit és semmit nem tisztel maga előtt. Mégis ön az egyetlen, aki össze tudja fogni ezt a hármat: ha maga igazán rászánja magát, olyan katonákat faraghat belőlük, akik mögött még a leghíresebb CSK csapatok is elbújhatnak. Sokan úgy vélik, hogy nincs meg önben az elhatározás, mert mindig a saját feje után megy, de én azt mondom, hogy igenis megvan. Ha nincs, még mindig visszajöhetnek, amint sikerült működésbe hozni a kaput, John Sheppard ezredes csapata örömmel átvenné a helyüket. De én úgy vélem, erre nem lesz szükség.
– Inkább kiszúrom az egyik szememet, minthogy ezt hagyjam megtörténni – vágta rá Clayton.
– Ebben nem kételkedem – mondta faarccal a tábornok. – Egyéb kérdés?

***

A Héra felvette a csapatot, Clayton és az emberei a hídon találták magukat. Az expedíció legmeghatározóbb alakjai már várták őket.
– Áh, a CSK-17 – jelentette ki Jonathan Miles. – Storm tábornok csupa jókat mondott önökről. A Dakarán rendesen eldurvultak a dolgok, nem igaz?
– Feltaláltuk magunkat – jelentette ki Clayton, miközben kezet rázott a tábornokkal.
– Helyes – mosolyodott el Miles. – Bármi is vár minket odalent, kell valaki, akiben megvan a kurázsi ahhoz, hogy kivágja magát egy lehetetlen helyzetből.
– Ha jól sejtem, mától kezdve az ön parancsnoksága alá tartozunk – terelte a témát Clayton. Nem akarta a tábornok orrára kötni, hogy hány parancsot szegett meg azért, hogy élve kijuttassa az embereit abból a pokolból.
– Én vezetem az expedíciót – felelte a tábornok. – Luis Wolf admirális kizárólag támogató és védelmi célból tart velünk.
– Az Asuras Nava felderítése egy szárazföldi küldetés – jelentette ki Wolf. – A Héra szerepe másodlagos tényező, ez igaz, de ne feledjék, hogy ha valami istenátka megtalálja azt a helyet, én leszek az egyetlen reményük a túlélésre. Hacsak nem találnak odalent egy pokoli jó védelmi rendszert.
– Észben tartjuk, és értékeljük a segítségét – jelentette ki Miles. – Úgy vélem, hogy indulhatunk.
– Jól véli – felelte az admirális, miközben a kommunikációs tiszthez fordult. – Aktiválja a komrendszert, szólnék néhány szót a hajótársaimhoz.
A tiszt lenyomott egy sor gombot a terminálján, aztán biccentett egyet.
– Hölgyeim, itt Wolf admirális beszél – jelentette ki Luis. – Sokan úgy vállalkoztak erre a küldetésre, hogy a mai napig azt sem tudták, hogy mire jelentkeznek. Másoknak még beleszólásuk sem volt az egészbe, egyszerűen csak ideparancsolták őket a feletteseik. De nem számít, hogy hogyan kerültünk ide, csak az, hogy itt vagyunk és nemsokára útnak indulunk az Asuras Navára. Legyen az egy földi paradicsom, vagy maga a pokol, ezt csak akkor fogjuk megtudni, ha már ott vagyunk. Sőt talán még azután sem. Ha engem kérdeznek, most nem ez a legfontosabb. Hanem az, hogy mi mától egy csapat vagyunk, egy család, egy legénység, egy expedíció. Ha nehézségekbe ütköztünk, együtt fogunk szembenézni velük, és ha túl nagynak bizonyulnak a terheink, akkor együtt is fogunk összeroppanni alattuk. Ez így lesz, mert ennek így kell lennie, ha bármi jót akarunk a jövőtől. Mert azt most megmondom, hölgyeim, hogy pokoli egy kalandban lesz részünk – fejezte be a beszédét, miközben jelt adott az ugrásra.
A Héra hajtóművei felizzottak, Clayton csodálattal figyelte a kozmoszt, amikor beléptek a hipertérbe.
Kezdetét vette az Asuras-expedíció.