Stargate Atlatnis 
Origin 

1. fejezet 
Álom vagy valóság? 

"Talán minden álmunkban levő kép, 
csak fényfoszlány? Néma, villanó talány? 
Kósza mámor ködös éjszakán?
 Vagy ragyogó s életető napsugár? "

Atlantiszon egy új reggel virradt. Mindenki a munkáját végezte. Sheppard most ébredezett, miközben az ajtón valaki türelmetlenül kopogott.
- Sheppard fent vagy? - hangzott McKay hangja az ajtó másik feléről.
- Most már igen - válaszolta morogva John, fejét visszaejtve a párnára.
- Bejöhetek? - toporgott Rodney.
- Be. - Még mindig morcosan, nagyobb hangerővel válaszolva, hogy a tudós biztos meghallja.
McKay belépett. Az ágyban ébredező Johnra szegezte tekintetét. Az első pillanatban még a türelmetlenség okozta düh látszódott a tudós arcán, majd egy kicsit enyhébb arckifejezések íródtak rá. Ebben volt némi átsurrant aggódás is. 
- Tegnap úgy volt, hogy ma reggel a laborban leszel - vonta először kérdőre. Mégis megváltozott a magatartása a szituációhoz, és a még elég kába katonára fókuszálta pillantását. - Jól vagy? - kérdezte az izmaiban még mindig izgatottan toporgó tudós. 
Eközben John még az ágyból kászálódott ki, láthatóan elég fáradtan festett.
- Jól, csak kicsit fáradt voltam - tudatta az ezredes a későn kelés miértjét.
- Jól van, kicsit megijesztettél - vallotta be Rodney. - Hiába próbáltam kristállyal jelezni, hogy itt vagyok, nem sikerült. Muszáj volt dörömbölnöm - elhallgatott. - De most indulnunk kell! Szükségem van rád, talán Te be tudnál indítani valami ősi berendezést. - Siettette Rodney John-t, aki még félálomban mászkált a szobában.
- Jó, gyerünk. - Mondta egyhangúan a férfi, s közben még mindig morcosan nézett McKay-re.
Látszólag a tegnapi munka közben nyomta el az álom, mert a laptopja még mindig be volt kapcsolva. Mielőtt kiment volna, egy kicsit dühösebb mozdulattal csapta le a fedelét. Már kezdte dühíteni, hogy ha találtak valami új berendezést, akkor általában mindig őt hívták, ha nem nem mentek vele addig semmire. Persze, mert ő rendelkezik a legerősebb génállománnyal. Akkor is már évek óta itt voltak és mindig ugyanez a szöveg. Unta. Ott van még Carson is, de ő meg olyan nyuszi: ”A félek, hogy bajt csinálok szindrómával”. Már rég óta voltak itt, de a berendezések egy részével néha ezek a túl okos tudósok se tudtak boldogulni.
Kiléptek a szobából. A folyosón menve John még mindig kábultan andalgott McKay után. A tudós, mint aki jól végezte dolgát rohant előtte. Az orvosi részleg melletti egyik folyosón Beckett-tel futottak össze.
- Hello, doki! - köszöntötte John. A nagy sietségtől - mibe már megint McKay rángatta -, csak most jutott ideje, hogy a csuklópántját a kezére húzza, s megigazítsa.
- Jó reggelt! - hangzott a doktor nyugodt válasza.
- Carson! Gyere Te is! Megpróbáljuk beindítani azt a berendezést, amit pár napja találtunk a város egyik elég eldugott részén - próbálta magával húzni a dokit is McKay.
- Rendben - egyezett bele Carson. - Most úgy is nyugalom van, és egy kis séta sem árt meg - mosolyodott el. 
Az orvosi részlegtől nyugatra indultak el. John már kezdett magához térni. A hosszú folyosón menve Beckett furán nézett a józanodó Sheppard alakjára.
- Alezredes! Maga úgy néz ki, mint, aki nem rég kelt fel - állapította meg Carson a tényeket.
- Tudom - válaszolt egy kicsit hunyorogva a férfi, miközben egy ablak előtt haladtak el.
McKay úgy vágtatott előttük mint egy rakéta. Hiába, ha Rodeny valami fontos felfedezés izzó lángjában ég, nincs, ami gátat szab a rohanásának. Beértek egy terembe. Körös-körül szürke és barna árnyalatba öltöztetett falak köszöntötték őket. Kis téglalap alakú nyílásokon a reggeli napfény tört utat magának, hogy egy kis fényt biztosítson az ott levők számára. A terem közepén egy emelvény állt, amelyen jól kivehetőek voltak az Ősök szimbólumai. A terem nem volt túl nagy. Rodney szerint valami ősi irattár lehetett, de ebben nem volt biztos. Inkább azt várta, hogy itt találnak valami leírást, hogy merre találhatnak egy, vagy több ZPM-et. McKay átsétált a terem másik felébe, ahol a padlón huzalok, és technikai felszerelés volt. A férfi leguggolt, bütykölt valamit. Eközben magában hümmögött. Carson és John érzéstelen arccal figyelték társuk munkáját, már rutinképnek számított. 
- John, próbáld beindítani! - utasította Rodney az alezredest.
Sheppard odament és a kezét rárakta a panelra. Semmi se történt.
- Most? - tette hozzá Sheppard.
- Próbáljon meg koncentrálni - hangzott Beckett válasza az ajtó felől.
Sheppard koncentrált, de semmi.
- Nem megy - meredt mozdulatlanul Rodney-ra.
Sheppard kezdett már ideges lenni. Nem is tudott koncentrálni a feladatra. Rodney feszültebb állapotban tett-vett még mindig.
- Próbálja meg megint - győzködte a doki.
- Próbáld meg Carson! Lehet, hogy sikerül! - fortyant fel a férfi.
John kezdett kifogyni a türelemből. Állt a panel előtt, és ideges pillantást vetett Carson felé.
- Köszönöm, de inkább kihagynám - tiltakozott Beckett az ajtó előtti falnak támaszkodva.
- Mégis miért nem indul be? - Rodney idegességében a fejét csóválta.
Nagyon nem szerette, hogy ha valami nem úgy működött, ahogy azt elgondolta. Közben a számítógépen babrált. Carson nézte egy ideig az ezredest, majd megszólalt. 
- Ezredes! Elég feszültnek tűnik. Pihen rendeltetésszerűen? - nézett rá orvosi pillantással. 
- Alszom doki - vágta rá azonnal. Tudta, hogy ha Beckett elkapja, betuszkolja a gyengélkedőre.  Ha Keller és Carson összefognak ellene, még egy Asgard sugár se tudja elrángatni a gyengélkedőről. 
- Fiam! - mondta neki komolyan Beckett -, Nagyon úgy tűnik, hogy valami nincs rendben. Azt hiszem jobb lesz, ha elmondja, vagy Keller-rel derítjük ki... 
~ Na, már kezdődik...~ dünnyögött John magában. 
Carson közben Rodney-ra terelte a pillantását. 
- Ám, ha Rodney ittléte miatt nem szeretne róla beszélni... - hangsúlyából kiérződött a dolog orvosi titoktartására vonatkozó része. 
- Nem alszom valami jól - nyögte ki végül Sheppard. - Alszom rendesen, de egy ideje furákat álmodok. 
- Sok dolog történt mióta itt vagyunk. Ezért nem csoda, ha az álmokban is feltűnnek ezek a dolgok - magyarázta lassan Beckett. - Mégis miféle álmokra gondol? 
- Az az érdekes doki, hogy nem igazán kapcsolódnak az eddigiekhez. - Hangja komolyabbra váltott, s a gondolatait rendszerezte. - Azokat már megszoktam, hogy arra ébredek, hogy egy lidérc majdnem megevett, vagy egy replikátor matat az elmémben, vagy épp Atlantiszt szállta meg a Genii... - sorolta Sheppard. 
- Te jó ég Sheppard! - hüledezett Rodney -, Szoktál Te valamivel akciómentesebb álmokat is álmodni? - nézett fel a padlón heverő huzalok közül. 
- Szerinted? - nézett rá. 
- Nem kérdeztem semmit... - dünnyögte s visszafordult a munkája felé. 
- Ahogy elnézem maga eléggé megviselt lehet John. - Vélekedett komoly pillantását rajta tartva Beckett. - Tényleg ilyen rémisztő dolgokról álmodik? 
- Sokszor megesik - mondta sóhajtva. - Máskor vagy nincs időm aludni, vagy épp az orvosi részlegen vagyok be nyugtatózva. Szóval.... - elmerengett Rondey szöszmötölésén a padlón. 
- Azt említette, hogy mostanában furcsákat álmodik. - Tért vissza az eredeti problémára Carson. - Abban is vannak lidércek, replikátorok vagy akár más eddigi ellenség? 
- Nincs. - Fordult oda szinte meglepett pillantással a doki felé, s ez tükröződött vissza a férfiéból is. 
- Akkor most nem értem - nézett rá csodálkozva Carson. 
- Egy ideje - valahogy nehezebben kezdett bele -, nem rendszeresen, de igen gyakran álmodok.  Olyan, mondhatni, földi dolgokat. 
- Ebben mi a fura? - szólalt meg McKay. 
- Az, hogy általában olyan helyeken járok, ahol még nem jártam - ecsetelte. - Vagyis olyan dolgok játszódnak le előttem, amiket nem teljesen értek - próbálta tovább összegezni a dolgokat Sheppard. 
- Mégis mi az, amit nem tud megmagyarázni? - érdeklődött kíváncsi aggodalommal Carson. 
- Hogy kerülök az MIT-re egy laborba - mondta ki végül Sheppard. 
McKay megállt és rámeredt, Carson elcsendesedett. John elég furán érezte magát. Várta, hogy melyik társa szólal meg előbb. 
- Az MIT-re? - nézett rá még mindig kerek szemekkel Rodney. 
- Alezredes! Maga járt már egyáltalán az MIT-n? - érdeklődött Carson. 
- Nem - nézett rájuk. - Ez benne a furcsa. Soha nem jártam ott. - McKay felé nézett. - S bocs Rodney, de fogalmam sincs, hogy miért pont ott kötök ki. De idegesít, főleg az a sok technikai izé. - vágott egy grimaszt. 
- Ezelőtt is járt olyan helyeken, ahol eddig nem? Úgy értem álmában? - érdeklődött Carson. 
- Persze doki. Mint mindenki. A tengerparton, hegyekben, meg ilyenek. Tudja - magyarázott Sheppard. 
- Mégis milyen gyakoriak ezek az álmok? 
- Nem tudom megmondani. Van amikor pihenek és ezt álmodom. Vagy van, amikor csak pár pillanatra látok valami effélét egész éjszaka. Utána jönnek a megszokott akciódús dolgok. - Ahogy egyre jobban beszélt, valamennyire a benne felgyűlt feszültség is oldódni kezdett. 
McKay némán figyelte eddig mondandóját. 
- Rodney! Jól vagy? - nézett rá Carson. 
- Ja... - pislogott párat -,  Azon töröm az agyam, hogy John vagy nagyon fáradt, vagy túl sokat tölt a laborokban. Nem vall rá, hogy technikai dolgokkal ugrasson minket - gondolkodott. 
- Szerinted én ezzel ugratlak Titeket? - nézett rá kissé dühösebben. - Ezzel szórakoztatom magam álmomban mi? Jó vicc Rodney. 
- Na ezt mondom! Előbb hinném el, ha azt mondanád, hogy minden esete focit nézel, mint azt, hogy álmodban az MIT egyik laborjában vagy - mutatott felé. - Ezért gyanús! 
- Oké! Rendben - próbálta a két egymásnak feszülő férfit megbékíteni Carson. - Akkor most ezt abbahagyjuk, és megvizsgáljuk az alezredest. 
- Muszáj doki? - nézett rá Sheppard. 
- Ezredes. Ha nem derítjük ki miért álmodik olyan dolgokról, amikről eddig nem, akkor azzal csak rontunk az állapotán. Orvosi kötelességem megtenni mindent, amit csak tudok. Szóval most fiam, szépen velem jön! 
Sheppard fanyar mosolyát egy sóhajtása olvasztotta le az arcáról, s elindult Carson után. 

***

A gyengélkedőre érve Keller arra lett figyelmes, hogy Carson leülteti egy ágyra az alezredest. Mivel az adminisztrációt írta, így az még várhatott pár pillanatot. Érdeklődve érkezett meg hozzájuk. 
- Elnézést, hogy zavarok. Talán valami gond van? - nézett rájuk. 
- Nem alszom valami jól mostanában - mondta Sheppard. 
- Valami újdonság? - próbálta enyhíteni a dolgot Jennifer. 
Sheppard  vette a poént, ő is elmosolyodott. Utána komoly lett. 
- A gond az doktornő, hogy az álmomban sokszor az MIT egyik laborjában vagyok - nézett rá. 
Keller először rá, majd Carsonra pillantott. 
- Ezt még Rodney-tól elhinném, de magától. Már megbocsásson alezredes, de mégis, hogy kerül maga álmában oda? 
- Ez az, amit ki akarunk deríteni - mondta Carson. 
- Előkészítem az Ős szkennert - sietett el Keller. 
Carson az általános ellenőrzés elvégzése után a szerkezethez ért a katonával. Sheppard lefeküdt. Némi izgalom lett úrrá rajta, ahogy a szkenner elindult. A két orvos a nagy képernyőt figyelte. Mind a ketten leplezett izgalommal vártak. Az eredmény negatív lett. Sehol semmi elváltozás. Minden a legnagyobb rendeben volt. 
- Úgy tűnik ezredes, hogy semmi baja - fordult oda Carson a felülő férfihez. 
- Ez jó hír doki - mosolyodott el kicsit kedvetlenül John. - Ám az álmaimra nem ad magyarázatot. 
- Lehet, hogy csak kimerült - közeledett Keller hozzá. - Vagy többet pihen, vagy ha úgy ítéljük meg Dr. Beckett-tel, hogy kihat a mindennapi munkájára, akkor felmentjük az aktív szolgálat alól. 
- Azért annyira nem vagyok rosszul! - tiltakozott azonnal Sheppard. 
- Rendben. Akkor kap altatót és minden esete normál időben takarodó! Nincs hajnalba nyúló meccsnézés! - mosolyodott el Carson. 
- Én pedig leállítom Rodney-t, hogy ne cipelje el a laborokba - mosolygott Keller. 
- Rendben doki...dokik. Ugye most már elmehetek? - állt indulásra készen. 
- El - mosolyodott el Keller. 

***

Egy hét telhetett el, mikor egy nap estefelé Sheppard lépett be a gyengélkedőre. Egész megjelenéséből és pillantásaiból Carson azonnal leszűrte, hogy valami gond van. Elindult felé és egy csendesebb rész felé intett. A katona értette. Megállt vele szemben. 
- Doki. Nem segít. Egy hete rendesen alszom. Már annyit aludtam, hogy az felér egy fél évnyi alvással összesen. Lorne is átvett pár feladatot tőlem - pillantása kétségbeesett volt. - A héten négyszer voltam a laborban. Ám az egyikben... - hangja kérlelő volt -,  Ne nézzen hülyének doki, de...
- Nyugodjon meg ezredes! Mondj el mit látott! 
- Láttam valami technikai dolgokat, meg egy könyvet. A könyvön pedig egy nevet. - A pillantásában benne foglaltatott, hogy közelebb van a megoldáshoz, mint eddig. 
- Jöjjön! - intett felé -, Jobb lesz, ha Mr. Woolsey is tud erről.

***

Elérve a kaputerembe John elszántan indult el felfelé. Rodney épp az ugróhangárból lefelé vezető lépcsőn jött le. 
Woolsey már felfigyelt az érkező csapatra. Abbahagyta eddigi elfoglaltságát. Azért megvárta, hogy a protokoll szerint bebocsátást kérjenek tőle. 
- Bejöhetünk? -  kérdezte az üvegajtó előtt John.
- Be - hangzott Woolsey válasza.
- Lenne egy dolog, amit meg kellene beszélnünk - kezdte a beszélgetést Sheppard.
- Miről lenne szó ? - hangzott kérdőn Richard hangja.
- Sheppard álmáról - vágta rá Rodney.
- Kösz Rodney. -  Sheppard egy gúnyos mosoly keretében válaszolt McKay-nek, majd visszafordult. - Igen erről lenne szó - nézett a vezetőjük szemébe.
- Üljenek le. Hallgatom magukat - mondta nyugodtan Woolsey, szinte otthon érezte magát az asztal mögött.
- Összefoglalom Uram. Lehet, hogy elég kusza lesz, de higgye el, nálam jobban ezt senki nem érezheti kuszának - sóhajtott Sheppard, mire Woolsey higgadt kíváncsisággal figyelte. - Egy ideje megmagyarázhatatlan módon álmodom arról, hogy az MIT egyik laborjában vagyok. Soha nem jártam azon a tudományos egyetemen, mi több azt is tudhatja, hogy a tudomány, az nem az én asztalom. Szóval egy ideje ilyen álmok gyötörnek. 
- Azt akarja mondani, hogy furcsa módon olyan álmokat álmodik, amiket eddig nem. - Nézett rá még elég türelmesen. - A lényeget, ha jól érzem még nem mondta el. 
- Igen Uram. Azért hoztam el magammal Dr. Beckett-tet, mert bizonyíthatja, hogy, remélem nem képzelődöm - válaszolta. 
- Nem képzelődik? Ezredes? Mégis ezt most úgy értsem, hogy maga esténként kiruccan a földre kutatni? - Woolsey kérdése amennyire viccesnek hatott, annyira mélyen komoly is volt. 
- Mr. Woolsey. Elhiszem, hogy elég megmagyarázhatatlan, de kivizsgáltuk Dr. Kellerrel az alezredest. Semmi baja. Az álmaira sajnos orvosi magyarázatot nem tudok. Csak annyit, hogy ha nem sikerül utána járnunk, akkor az hamar koncentrációs zavarokhoz is vezethet az alezredesnél. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy milyen hátrányokkal járna ez az eshetőség. 
- Értem doktor, de maguk akkor is azt állítják, hogy az alezredes az álmában a Földön van valami egyetemi laborban. Elég hihetetlenül hangzik - érvelt Woolsey. 
- Nézze. Ismeri már annyira az alezredest, hogy tisztában legyen azzal, hogy csak akkor folyamodik orvosi, vagy egyéb segítséghez, ha arra tényleg oka van - tartott ki Sheppard mellett Carson és pillantásai is ezt tükrözték. 
- És honnan tudja, hogy nem álom volt? - nézett kérdőn rájuk.
- Láttam egy nevet - mondta ki a kulcsot Sheppard. 
- Utána kéne járni. Lehet az ezredes álmai mégis csak kötődnek valamihez, vagy valakihez - nézett Woolsey-ra Beckett. 
Sheppard már felállt és egy papírdarabot adott át Richardnak. A város vezetője vetett rá egy pillantást, majd visszanézett az előtte álló férfire. Csend. Két másodpercig a bent levőkre olyan "erő" hatott, mintha csak valaki leállította volna az időt.
- És most mi lesz? - törte meg végül a csendet Sheppard.
Woolsey szeméből az ezredes kiolvasta a választ. A szavak már a megbeszélés végét jelölték ezután. 
- Most mehetnek! - szólította fel őket. 
Sheppard még pár másodpercig nézett Woolsey-ra, majd bólintva elindult. McKay mocorogva tudakolózott halkabb hangon, de nem ment semmire sem. Woolsey gondterhelt arccal ült az íróasztalánál. Könyökére támaszkodva nézte az üvegajtón keresztül egyre távolodó férfi alakját. Pillantásai áttértek az elé helyezett papírcetlire. Ezután a Csillagkapura pillantott, ami szilárdan és megkérdőjelezhetetlen bizonyítékként állt előtte arról, hogy vannak dolgok, amik felettébb meghatározzák egy ember életét.