***

Átlépve a kapun egy átlagos bolygó tárult eléjük. Egy kis ösvényen vezetett az út a faluba. Elindultak előre. A fű egész a térdükig ért. Ellepte őket a fűtenger, amin enyhe hullámokat keltett a napfényben időnként tovasuhanó szél. Az ösvény is csak pár nappal ezelőtt keletkezett. Jól látszottak még a letaposott fű egyes még álló szálai, amelyek újra szerettek volna feltörni a nap felé. Johnék csinálták első ittjártukkor a kis utat. A falu népe nemigazán járt erre. Nem is használták a kaput. Nekik ez csak egy Elődök által állított kör volt. Minden évben egyszer jöttek el, tiszteletadásra. 
Csendben haladtak egymás mellett. Egyszer csak John megszólalt.
- Tényleg lassan haladtok előre? - nézett a Vonra.
- Igen. Nem sikerült még értékes információt találni. Sok a kérdés, és ahelyett, hogy ezekre találnánk választ, csak még több lesz a kérdés - jelentette ki komoran.
- Valahogy majd csak megbirkóztok vele. - Próbált egy kis tűzet csiholni a Vonba, de tudta, hogy igazából nem ő vesztette el a hitet, hanem Carson.
- Remélem igazad lesz - válaszolta kicsit búsan Emilia.
Már láthatóvá vált a falu. Nem laktak itt többen ötszáz személynél. Kicsi házak ablakai rajzolódtak ki, ahogy a két ember egyre csak közeledett. Beértek a faluba. A falu közepén levő kútból asszonyok vitték a vizet. Gyerekek fogócskáztak a téren. Mikor meglátták a jövevényeket, kicsit bizonytalanul fordultak el. A gyerekek is megálltak egy percre, majd tovább játszottak a délutáni napsütésben. Idilli középkori falucskának tűnt jelenleg a helyszín, ahol idegenkedve fogadták a látogatókat. Von csodálkozva nézett szét. Csoda, hogy még létezett egy ilyen idilli környezet a világon. A háta mögött egy rét húzódott. Tele virágokkal. Ennyire messze a Földtől jó volt látni egy világot, ahol még él egy kicsit a régi élet szépsége. A nyugodt hétköznapok mindennapi üdve. A falucska szépen rendben volt tartva. Látszott, hogy egy rendszerető nép él itt. Az egyik ajtó mögül egy ismerős női alak tűnt fel. Teyla jött eléjük. Már várta őket. Ők is elindultak felé.
- Mr. Woolsey jól halad a tárgyalásokkal. Szia Emilia. - tudatta az állást a nő és mosolygott.
- Szia Teyla. - Köszöntötte, miközben tekintete még mindig a kis települést pásztázta.
- Akkor rendben mehet az árucsere a néped és a Litirraiak között? - nézett kérdőn rá.
- Eddig úgy néz ki nem lesz gond. - Mosolyodott el reménykedően Teyla.
- Említette nekem John, hogy van itt valami ősi szerkezet - tért a lényegre a Dr. Von.
- Igen, mindjárt idehívok valakit, aki odavezet minket - majd elindult.
Teyla gyorsan megtalálta Tenint. Ő volt az, aki első érkezésükkor bevezette őket a faluba. Egy negyven év körüli emberrel jött vissza a társuk. A férfi kicsit félénk tekintettel mérlegelte a két embert. Igaz, Johnt már látásból ismerte.
- Ő Tenin, a falu egyik lakosa. Sokat tud a történelmükről - jegyezte meg Emmagan.
- Jó napot! - üdvözölte az érkezőket.
- Jó napot! Üdv!  - viszonozták.
- Akkor akár indulhatnánk is - sürgette Von a többieket.

Tenin elvezette őket a közeli erdőn át egy tisztásra. A kis csapat csendben sétált egész úton át. Mindenkit lekötött a saját fejében játszódó gondolatok értelmezése. Mikor megérkeztek a tisztáson nem volt semmi más, csak egy kőtömb. Az ősök írásával volt díszítve minden oldala, ahogy az már eddig is ismert volt a többi ehhez hasonló dologról, amit találtak. Mindenki figyelmesen nézte a tárgyat. John a fegyvere lámpájával világított meg egy-egy részletet. Emilia rátalált egy kőre, ami kicsit kiállt a többi közül. Ez fedte a rejtett konzol felső részét. Levette. John és Teyla kíváncsian figyelték mit fognak találni. Remélték hasznos információk birtokába fognak jutni.
- Ezt mikor találták? - kérdezte Emili, miközben a szöveget nézte.
- Ezt az Elődök hagyták itt, miután erre a bolygóra érkeztünk - válaszolta Tenin.
- Nem ezen a bolygón éltek? - nézett kissé meglepődötten John.
- Nem. - Válaszolta a férfi, miközben értetlenül bámulta mit csinál a három másik ember.
- Üljünk le erre a farönkre, és Tenin, mesélj el mindent amit tudsz - javasolta Teyla.
A három ember helyet is foglalt. Mindenki tekintete most Teninen volt. Várták a részelteket.
- Mi egy másik bolygón éltünk. - kezdte a férfi -,  Békében. Jó kapcsolatban voltunk más világok népeivel is, és az Elődökkel is.
Tenin észrevette, hogy a három embertől nem kell félnie, így magabiztosabban folytatta beszámolóját.
- Egyszer csak felbukkantak a lidércek. Az Elődök sokszor hangoztatták, hogy háború van. Nem tudtunk mindent. Információkat csak néha-néha hallottunk. Az Elődök sokszor mondták, hogy nem jó vége lesz az egésznek. A régi bolygónkon létesítettek valamit, olyan nagy valamit. Nagy házat. Ott dolgoztak. Sürgette őket az idő, hát azt mondták nekünk, hogy el kell hagynunk a bolygót. Miután mindenkit áthoztak ide, már amennyien megmaradtunk... - Egy kis szünetet tartott. -  Azt mondták, hogy sokáig ne térjünk vissza a bolygóra. 
- Miért? - nézett kérdőn a tudós.
- Nem tudom. De azóta jól megvagyunk itt is, nem terveztük, hogy visszamegyünk. A kaput se használtuk, mióta ide költözött a népünk megmaradt része.
- Azóta jártatok már ott? - kérdezte John.
- Nem. - válaszolta a férfi, aki kicsit idegesebbnek látszott, mint az előbb.
- Nekem valami nem tetszik. Maga mégis honnan tudja mindezt, hiszen azóta több ezer év eltelt? - Hangzott Emilia gyanakvással csengő kérdése.
- Ez egy hagyomány nálunk. - A férfi ijedt tekintettel nézett a Emiliára. - Az idősek ezt mindig elmondják a fiataloknak. Még le is jegyzik. Fontosnak tartották. Ezért lehet az, hogy én mindent úgy mondok el, ahogy azt az én őseim elmondták. Még ki se javítjuk, hogy mi nem voltunk ott. - fejezte be még mindig félve.
- Értem. - Vette tudomásul Emilia, és kicsit enyhébb pillantást vetett a férfi felé.
- Vagyis az Ősök csináltak valamit azon a bolygón. Csak azt kellene tudnunk, hogy mégis mit. - Szűrte le az eddig elhangzott dolgok közül a lényeget az ezredes.
- Tenin, nem tudod véletlenül a régi bolygótok címét? - érdeklődött dr Von kíváncsian.
- De igen, a főházban megtaláljátok - válaszolta.
- Tenin, véletlenül nem vethetnénk egy pillantást a koordinátákra? - érdeklődött Teyla. 
- Persze. Csak kérni kell az írnoktól. Szívesen megmutatja - mondta Tenin. 
- Megyek megkerestetem, és megnézem a tárgyalás menetét is - vállalkozott Teyla.
- Rendben - bólintott Sheppard.
- Én pedig megnézem, hogy mi lehet ez. - Felelte Emi már jobb kedvel, hisz kíváncsi volt, mit tartalmazhat a kőtömb.
Emilia felállt. John és Tenin is, utána Teyla alakját lassan elnyelték a fák között uralkodó árnyékok, ahogy elindult vissza a faluba. Emilia az emelvényhez lépett. Tenin kíváncsi tekintettel nézett rá. Vetett pár kémlelő tekintetet a konzolra, majd hozzátette:
- Bekapcsolom, ha működik - hangzottak reménykedő szavai.
- Vigyázz, nehogy bajod essen! - mondta Sheppard.
- Nem lesz semmi gond. Remélem - felelte kicsit bizonytalan hangon.
Emilia rárakta a kezét. A konzol kristálylapja halványkék fényben világított, majd hirtelen egy ősi szöveg jelent meg előtte. A két férfi hirtelen meglepődött. John arcára pár pillanat múlva a kíváncsiság jele íródott, még Tenin arcán csak fokozódott a félelem.
- Mi ez? Hogy csináltad? Nem lesz semmi baja a falunak...ugye? - Nézett az előtte levőkre a férfi.
- Nem. Nyugodj meg Tenin! - Nyugtatta az ezredes a férfit. - Ez csak egy hologram, amit az Elődök hagytak itt. Mi csak megnézzük, van-e valami számunkra fontos feljegyzés.
- Valamiféle adattár lehet - állapította meg.
- Le tudod fordítani? - Kérdezte Sheppard, miközben hangjában érződött a visszafojtott izgalom.
- Nem teljesen értem, de arról ír, hogy ez a bolygó a védelmük alatt áll, állt. - habozott kicsit -,  Furán van leírva, minek is van ez itt. Ha valaki szeretné tudni kié a bolygó, az innen tudhatja, vagy ilyesmi...
- Azt mondták a népem vénei, hogy ezt a helyet tisztelnünk kell - szólalt meg Tenin.
- De meg kellett mindenkinek mutatnotok, akik a bolygóra jöttek? - nézett kérdőn John.
- Erről nem tudok semmit. - Mondta sajnálkozva a férfi. - Nem sokan jártak erre.
- Ez olyan szövetségféle lehetett, mint, amit az Asgardok kötöttek a Goa’uldok-kal. - Vetett fel egy enyhe hasonlatot Von.
- Annak mi volt a lényege? - tudakozott John.
- A Goa’uld-nak nem volt szabad bántaniuk az Asgard védelem alatt álló világokat - magyarázta.
- És ezt be is tartották? - Nézett még mindig a panel előtt álló társára.
- Szerinted? - John értette a kérdést és elnevette magát. - Nem egészen, de nagyjából muszáj volt nekik.
Levette a kezét a konzolról, a hologram eltűnt. Tenin kicsit megnyugodott. A fák sűrűjéből Teyla érkezett vissza egy papírt tartva a kezében. A nő arcán az elégedettség jelei tükröződtek. Kicsit szaporábban szedte a levegőt, mert sietett. Odaérve Emilia közelében állt meg.
- Megtaláltam a címet, csak azt tudom elolvasni. - Átadta dr. Vonnak és bizakodóan nézett rá.  - A többi Ősül van.
Emilia átvette a papírt, mit már eléggé megviselt az idő. Azért látszott rajta, hogy meg volt őrizve. Azonnal feltűnt ez mind a Emiliának, mint a két másik atlantiszi tárásnak. Pár másodpercig elemezte a rajta levő szöveget, majd hirtelen elmosolyodott.
- Mi az? - türelmetlenkedett John.
- Ezt a papírt ugyanaz az Ős írta, aki abban a laborban is dolgozott, ahol most mi kutatunk - ismertette Emilia mosolyogva.
- Ír mást is? - kérdezte Teyla.
- Csak azt, hogy a népet Ők hozták el, ennyi az egész. Az a fő, hogy van egy címünk. - Egy pillantást vetett a mellette levő kis építményre.
- Akkor megtudtunk valami érdekeset - nyugtázta az ezredes az eredményt.
- Igen, és el kell mennünk arra a bolygóra. Ott lesz a megoldás. Nagyon valószínű, hogy lesz ott valami, amit látnunk kell. - Gondolkodott hangosan Emilia. - Csak úgy nem telepítenek át senkit se egy másik bolygóra.
- Mire találhatunk ott megoldsát? - nézett értetlenül Teyla.
- Arra, hogy mit csináltak abban a laborban. - Válaszolta a Von nagyobb kedvvel, mind amekkorával ideérkezett.
A földről felvette a konzolt védő fedőkövet, majd a helyére illesztette. A kis csapat elindult vissza. Emilia izgatott volt. Ez volt az eddigi legnagyobb és legtöbb reményt keltő felfedezése a labor ügyében. Úgy érezte, lassan meg fogják találni a választ a kérdéseikre.

***

Visszatérve a városba Emilia Woolsey irodájába sietett, miután a férfit megpillantotta a helyiségben. Előttük nem sokkal térhetett vissza, mert épp a számítógépet nézte. Úgy gondolta minél előbb beszél vele, annál előbb találhatnak választ. Remélte nem lesz semmi ellenvetése ezzel kapcsolatban. Felsietett azon a lépcsőn, amely rögtön a vezérlő alatt helyezkedett el. Futó pillantást vetett a dolgozó technikusokra, majd folytatta útját.
- Üdv. Bejöhetek? - kérdezte az ajtóban állva.
- Dr. Von! Kérem, fáradjon be. - Válaszolta Woolsey, majd a munkáját félre rakta egy kicsit.
Beljebb lépett, majd az asztal előtti széknél megállt. Sugárzott róla, hogy valami fontosat szeretne mondani. 
- Most tértem vissza arról a bolygóról, ahol Teyla és Ön folytat tárgyalásokat. De nem erről lenne szó. Volt ott egy Ősi eszköz is. Kiderült a nép történelméből, hogy az Ősök költöztették őket arra a bolygóra, ahol most élnek.
- Értem. Mi lene a kérés? - nézett rá érdeklődő szemekkel Woolsey.
- A népet az Ősök azért telepítették át, mert csináltak azon a bolygón valamit, ahol a nép korábban élt. Megtaláltuk a bolygó címét. A címet és pár szót. - reményteli pillantással nézett az előtte levőre - Az az Ős írta, aki abban a laborban dolgozott, ahol most épp mi is. Szeretnék engedélyt kérni, hogy elmehessek a bolygóra - vágott a közepébe a Dr. Von.
- Ön szerint nem lehet veszélyes ez a küldetés? Egyáltalán tudnak még valamit arról a bolygóról? - kérdezte Woolsey nyugodtan.
- Nem tudom, de egy próbát megérne. Választ kaphatnánk, hogy milyen kutatás folyt a laborban. Persze, ha sikerrel járunk - felelte komolyan.
- Rendben. Mindjárt átküldök egy M.A.L.P.-ot a bolygóra, és akkor meglátjuk mi a helyzet. - Egyezett bele a diplomata. - De, ha valami gyanús lesz, nem engedem át magukat doktornő.
- Köszönöm. - Válaszolta, majd elhagyta a főnök irodáját.
Woolsey egyedül maradt. Felocsúdott eddigi gondolatai közül és elindult az irányító részleghez vezető híd felé.

***

Emilia elment megnézni hol van Beckett, de a laborban nem találta. Úgy döntött visszamegy és megkérdezi hol van. Épp a folyosón igyekezett a kaputerembe, körül-körül nézett, de Carsont nem látta sehol. A M.A.L.P. már készen állt a bevetésre. Szemével megkereste Woolsey-t, majd hozzá sietett.
- Mr. Woolsey! Nem látta véletlen Dr. Beckettet? - kérdezte kémlelő pillantást vetve a személyzetre.
- Dr. Beckettet elhívták egy mentőakcióra, sok a sebesült - tudatta a város vezetője.
- Rodney?
- Sajnálom Rodney is egy küldetésen van, Ő vezeti az ugrót.
- Nem gond. - Nyugodott bele, hogy egyik férfi sincs elérhető helyen a csapatból.
Az ezredes lassú tempóban sétált az irányító részleg felé, mire a tudós tekintete egyszer csak megakadt a férfin.
- Sheppard! - kiáltott utána.
- Igen? - fordult felé és elindult.
 A két személy mögött, kik várták érkezését, egy M.A.L.P. állt készenléti állapotban. A kapu nyitva állt a jármű fogadására. Az eseményhorizont víz szerű rétege vizfelszínhez hasonlóan hullámzott.
- Lenne kedved eljönni a bolygóra? - érdeklődött a Emilia. - Dr. Beckett és Dr. McKay nincsenek itt. Gondoltam lehet téged érdekelne mit találunk ott. 
- El, ha nem zavarok - tette hozzá John.
- Dehogy zavarsz! - mosolyodott el.
- Elindítom a szondát - szólalt meg a technikus. - A szonda úton... - Csend következett még a visszaküldött információkat várták. - Megérkeztek a jelek. A levegő rendben. Ellenséges tevékenységet nem észlelek.
- Rendben, mehetnek! - adta ki az utasítást Woolsey.
- Mehetnénk ugróval? - kérdezte John.
- Ha akarják - vonta meg a vállát.
- Gyere Emili! - intett felé.
A két ember felfutott a lépcsőn, majd a technikusok között a másik lépcsőn siettek tovább. Beérve a hangárba az egyes ugrót választotta ki John. Hirtelen a szemnek nem sikerült pár másodperc alatt hozzászoknia a sötétséghez, így kicsit hunyorogva lépkedtek. Emilia felhúzta a rámpát.
-Te vezetsz - jelentette ki a férfi.
- Rendben - mosolyodott el.
Leült. A rendszerek bekapcsoltak. John is leült és figyelemmel kísérte a történéseket. Látta a Emilián azt a megmagyarázhatatlan izgalmat, amit maga is érzett, mikor vezette a járművet. Ezt se ő, se a Von soha nem fogja elfelejteni. Ahogy az ugró olvassa a gondolatait a vezetőjének s összhangban vannak egymással. Kinyílt a hangár ajtaja, leereszkedett az ugró, majd átment a kapun.