Az Atlantisz-i tech birodalomban
„ Ha a sors beteljesítette a végzet szavát,
a következő lépés a beavatás. „
Reggel 7 óra volt. Emilia felébredt. Egy kicsit furán nézett szét. Pár másodperc után az arcán az értelem jelei tűntek fel. Azt álmodta otthon van, ezért kicsit meglepődött ébredéskor. Először megágyazott, majd kinyitotta a szekrényt. Olyan más volt ez a reggel. Valami fura érzések uralkodtak rajta. Az egyik napról a másikra felelősségteljesebbnek érezte magát. Most már rajta is múlt a Föld és az univerzum sorsa. Éhes volt, így következő állomása a kantin lett. Az utat oda már tudta, és most munkaruhában még jobb volt oda indulni. Nagyon boldog volt. Sokan mentek el mellette útközben, és páran vagy bólintottak, vagy elmosolyodtak. Emilia pár embert arcról felismert, már láthatta őket valahol. Beérve a kantinba elvette a tálcát, majd az egyik ablak melletti asztalnál foglalt helyet. Evés közben nézte az óceánt. Pár ugrót pillantott meg a levegőben, épp gyakorlatoztak. Elmosolyodott. Elgondolkodva nem vette észre, hogy Teyla áll az asztal előtt.
- Jó reggelt! - köszöntötte a lányt.
- Jó reggelt! - kicsit zavarodottan nézett az előtte álldogáló Teylára. - Bocsánat egy kicsit elgondolkodtam.
- Semmi baj. Leülhetek? - nézett kérdőn Emiliára.
- Hát persze - gyorsan próbált visszatérni a jelenbe.
Teyla helyet foglalt. Barátságos tekintettel nézte a lányt.
- Mivel pár napja vagy még itt, gondoltam megkérdezem, hogy vagy. Milyenek az első napok - kedvesen mosolygott rá.
- Köszönöm. Nagyon rendes magától, hogy érdeklődik - mosolyodott el Emilia.
- Ez csak természetes - nézett rá. - Sheppard sokat mesélt az álmairól és most, hogy valóra váltak, jó tundi, hogy kihez is kötődnek.
- Nekem ez az egész, még kicsit... - nézett szét -, nem sok...inkább furcsa.
- Mi benne a furcsa? - nézett kicsit értetlenül, de érdeklődően Teyla.
- Nálunk sajnos eléggé más a felfogás. A Földön nem mindenki hisz a Földön túli életben. Nem is akarják tudni, nem is érdekli Őket. Ezért is fura nekem ez az egész. Itt vagyok ezernyi fényévvel a Földtől, és magával beszélgetek, aki már biztos, hogy sok éve tudja, hogy más bolygókon is van élet...Aki már így nőtt fel... - folytatta a lány már magabiztosabban a beszélgetést.
Ronon futott be, látszott rajta, hogy az ügy nem tűr halasztást. Emilia így megállt a gondolatai ecsetelésével.
- Elnézést a zavarásért. Teyla - fordult a nő felé -, el kellene jönnöd egy küldetésre. Sürgős. - mondta a férfi.
- Rendben. - felelte a nő, majd lassan felállt. - Bocsánat Emilia, majd máskor folytatjuk- felelte mosolyogva.
- Semmi baj - mondta a lány. - Sok sikert!
A két ember bólintott és sietve távoztak. Emilia egyedül maradt az asztalnál.
~ Elég mozgalmas errefelé az élet...~ gondolta magában.
Közben a kantinban levő személyzetet mérte fel. Látott fehér köpenyes orvosokat, akik reggeli közben lázasan beszélgettek. Halk nevetésben kommunikáló tiszteket. Csendben falatozó tudósokat, akik biztos valami eget rengető felfedezésen törhették a fejüket. Reggeli után visszament a szobába, majd elővette a laptopot. Bekapcsolta és elkezdte nézegetni a fájlokat. Nem tudott igazán elmélyülni a fájlok között. Izgatott volt, mert ma fogja Dr. Zelenka körbevezetni a technikai részlegen. Lassan háromnegyed tíz körül járt az idő a városban. Emilia felállt és kiment.
***
- Jó napot! - szólalt meg az ajtóban.
Meglepődött mert a laborban csak Dr. Mckay volt bent.
- Üdv. Sheppard említette, hogy Zelenkának kéne ma körbevezetnie, meg bevezetnie téged a kapu fizikájába - kezdte beszédet McKay, bár nem volt túl elragadtatva a dologtól, mivel Radek még nem volt itt.
- Igen - beljebb merészkedett a szobába.
- Minden amiről tudni szeretnél valamit az itt rajta van - a laptopot elfordította Von felé.
Kicsit furcsán viselkedett. De ezt Emilia még nem vette észre. A város vezetője szépen megkérte, hogy segítsen az újoncnak, de ez nem az ő terepe volt. Hirtelen egy másik férfi jelent meg az ajtóban.
- Bocs a késésért - fordult oda Emilia felé, majd McKay-re pillantott. - Rodney! Akadt egy kis gond a ZMP-teremben. Woolsey küldött, hogy szóljak...és hogy átvegyem a dolgokat Ms. Von-nal - állt az ajtóban a férfi.
Rodney hátra pillantott. Szeme felcsillant, mikor meglátta Radek sürgető pillantását az ajtóban. Felkapott egy tabletet és kifelé indult. Hirtelen megtorpant és visszanézett az ott ácsorgó Emiliára.
- Bocs, de majd Zelenka elmond mindent, amit tudni akarsz. Ez úgy is a mentorod dolga... - ezzel sarkon fordulva s egy Rodney-s féle mosolyt erőltetve Radek felé, kiment.
- Elnézést kérek, hogy nem kezdhettük időben a felzárkóztatást - mondta komolyan Zelenka. - Mit szeretnél tudni? - érdeklődött, magyarázásra készen.
- Semmi gond doktor - mosolygott vissza megértően. - Kezdhetnénk az általános dolgokkal is. Olvastam már sok dologról. Mondja el, amit a legfontosabbnak tart - szólalt meg Emilia. - A többit pedig megtanulom útközben.
- A Csillagkapu kb. 20 méter átmérőjű kör alakú gyűrű. A földi kapunál két egymásba kapcsolt gyűrűből áll. A külső gyűrűn 9 ékzár van. A belső gyűrűn 39 jel található. Ez a gyűrű a földi kapunál forgatható, még az Atlantiszi kapu esetében nem. A városban a kapun csak 36 jel található, és mondjuk úgy a jelek forognak tárcsázás közben - mondta egyfolytában, miközben Emilia próbálta utolérni a férfi szavait. - Eddig érted?
- Igen - szólalt meg, de még mindig az előbb hallottakat próbálta felfogni.
Zelenka eközben képeket mutogatott Emilinek a kapukról. Videó felvételeket a tárcsázásról, meg még sok egyebet. A lányt lenyűgözte mindez. Mély elégedettség járta át, mikor arra gondolt, hogy mindezeket az Ősök készítették.
- Az ékzár a tárcsázott cím által a szimbólumokat kódolja be. Amennyiben az ékzár kódolt, felvilágít. Ez addig tart, amíg a tárcsázás vagy a féregjárat meg nem szakad - tartotta tovább előadását a férfi.
- Ez eddig érthető. De, ahogy tudom 7 ékzárat szoktak használni, mi van a 8. és a 9. ékzárral?
- Ezt jól tudod. A 8. ékzár olyan galaxis meghatározó jellegű. Egy másik galaxis kapuja között létesít féregjáratot, csak egy hátránya van, az energiaszükséglet.
- Amivel most nem állunk valami jól - jegyezte meg a lány.
- Hát igen - mondta sajnálkozó hangon Radek. - Ezzel általában sosem állunk valami jól... - mondta a tudós olyan hangszínnel, amiből az eddigi évek sokat mondó tapasztalatainak hangsúlyai tették ezt komollyá és ismét időszerűvé.
- Hogy történik az utazás a kapun keresztül?
- A féregjárat, amelyet a kapu létrehoz, az egy stabil járat a másik kapu és az itteni kapu között. Amikor valami átlépi az eseményhorizontot, az molekuláira bomlik, majd az utazás végeztével újra összeáll.
- Kérdezhetek valamit? - nézett bizalmatlanul a lány.
- Igen - meredt egy percig megszeppenve a tudós.
- Mostanában sokat olvastam a féregjáratokról. Csupa olyan állítással találkoztam, ami vagy teljesen kizárja a létét, vagy nagyon halvány reményt fűz a létezéséhez. Most még is itt a kapu. Utaznak a katonák, tudósok és még sokan mások rajta keresztül. A legtöbb elmélet a negatív energiát firtatja, de ezt a földön nagyon kicsi mértékben lehet előállítani - kezdte mondókáját Emilia.
- Igen, a földi fizikában sok mindent nem lehet megmagyarázni. Vannak olyan esetek, amikor a földi fizika egyszerűen csődöt mond. Hát, ezzel is pont ez a helyzet. A kapu a legtöbb energiát a naqvadah nevű fémből kapja, ami a földön nem található meg - magyarázta tovább a helyzetet, bár az előbbi kérdés kicsit meglepte.
- Az otthoni fizika nagyon is földhöz ragadt. Ha valamit nem tud földi fizikával megmagyarázni, azt rögtön lehetetlennek nyilvánítja. Pedig lehet, hogy az lehetséges, csak nem földi fizikai megoldással. Itt vannak pl. az Ősök is. Ez arra ad okot, hogy bármi lehetséges, csak meg kell találni azt a környezetet, ahol az megvalósul. - fejtette ki elképzelését a lány.
- Igen, nagyon jól látod a dolgokat Emilia - mosolyodott el Zelenka. - Szerintem a lényeget elmondtam. Ha szeretnél tudni még valamit szívesen elmondom. De azt javaslom, hogy másold le az adatbázisból a dolgokat amik érdekelnek és tanulmányozd. S ha valami nem érthető, szólj nyugodtan.
- Köszönöm. Ez jó ötlet - felelte a Von.
Ezután Dr. Zelenka pártfogásában bejárták a laborok összes zeg-zugát. Persze először is csak azokat a zugokat, amiket Radek biztonságosnak vélt. A többi zeg idővel majd beépítődik a mindennapi munka következtében a tudós életébe. Emilia nagyon igyekezett, hogy minden megtudott információt azonnal megjegyezzen. Sajnos ez nem ment könnyen és a végére papír és toll segítségével jegyzetelte végig az Atlantiszt átjáró laborkörutat. Néha Dr. McKay-be botlottak, aki gyorsan tovább indult "munkálkodni". Emilia mikor egy kissé nyugodtabb folyosón mentek, óvatosan megérdeklődte.
- Elnézést Dr. Zelenka - szólalt meg. - Dr. McKay mindenkivel...ilyen...
- Lekezelő? - kérdezett vissza.
Emilia kissé túlzónak érezte ezt a kijelentést.
- Nem pont erre akartam utalni... - mondta és hozzátette -, Csak eléggé olyan, mintha méregetne.
- Ó, még szerencséd van. Nem láttad Rondey-t, igazán...Rodney-snak lenni - vágott egy savanyúbb mosolyt Radek.
Emilia némán sétált mellette.
- Vagyis akkor Dr. McKay elég szigorú főnök - szólalt meg halkabban.
- Ez enyhe kifejezés - nézett rá Radek egy picit aggódó pillantással. - De nyugodj meg. Az már egy jó pont, hogy a kezembe adott.
Emilia elmosolyodott.
- Ugyan doktor. Mondhatja nyíltan is. Egyszerűen lepasszolt. Mr. Woolsey-val való beszélgetések alkalmával rájöttem - ment tovább a folyosón.
Radek kissé meglepődött.
- Nézd. McKay egy nehéz eset - sóhajtott. - Igazából fogalmam sincs még, hogy hogy fogtok kijönni egymással. Még új vagy itt. Hagyd, hogy megszokja, hogy van még egy tudós a szárnya alatt.
Von komolyan elmosolyodott.
- Köszönöm Dr. Zelenka - kissé izgatottabb pillantást vetett a tudósra - Most merre?
- ZPM terem - mosolyodott el Zelenka.
***
Emilia nemsokára elfoglalhatta helyét az egyik félreeső tech labor oldalsó zugában. McKay kikötötte Zelenkának, hogy az újoncot nem akarja a főbb laborok egyikében látni. Woolsey-nak igaz volt ez ellen egy kis ellenvétése, de McKay hajthatatlansága erősebb volt eme tekintetben a diplomata érveinél. Rodney-t egyáltalán nem hatotta meg az újonc elő-technikai tudása és apjának behatása. Kiadta az utasítást Radek-nak, aki másnap ezzel várta tanítványát.
- Jó reggelt Emilia! - köszöntötte még az eddig megszokott laborban. - Megvan a laborod - mosolya mögötti tekintete elárulta, hogy valami gond van.
- Ennek örülök - válaszolta apró mosollyal Von. - Még a városban van? - nézett Radekra.
Zelenka hirtelen nem értette a kérdést.
- Ki? - nézett rá.
Emilia felfogta, hogy a kissé vicces kérdése érhetetlenre sikeredett.
- A labor - nézett rá már kisebb mosollyal.
- Ja, persze - esett le a tudósnak is, s mivel már párszor megvillant közöttük az őszinteség tiszta lángja, hozzátette. - Mégis, honnan veszed, hogy gond van?
- Láttam a pillantásából doktor - válaszolta Von. - Mennyire van a város szélén?
- McKay kijelölt Neked egy helyet - ezzel invitálta maga után. Az első transzporterig mentek, ahol Radek megadta az útirányt, közben magyarázott. - Igaz, hogy egy kicsit távolabb esik a főbb laboroktól...
Zelenka sietett. Látszott rajta, hogy inkább túllesne már ezen a laborkiosztáson. Főleg Rodeny kijelölt helyisége miatt aggódott némileg. Emilia a nemrégiben megtett városátjárás után már megállapította, hogy elhagyták a megszokott tudományos területet. Azon a szinten, ahol jelenleg jártak, inkább üres helyiségek, raktárak, egy-két magánjellegű projektnek helyt adó szoba volt. Zelenka megállt egy ajtó előtt. Elsuhintott a kristályok felett. Az ajtó kitárult. A két személy belépett. Zelenka már járt itt, így ő nem nézett annyira körül. Emilia igen körültekintően szemlélte a helyiséget. Zelenka csendben várt. Von gyorsan körbepásztázta a szobát. Ezután megszólalt.
- Szép - mosolyodott el.
Radek odafagyott ahhoz a helyhez, ahol épp állt. Minden reakciót el tudott képzelni a szinte raktárként berendezett, poros, összevisszaság láttán. Csak ezt nem. Ám Emilia nevetése törte fel a lábait szorosan tartó jégoszlopot.
- Az, hogy ez az én laborom, mit is jelent pontosan? - nézett Radek-ra már komolyabban.
Zelenka még épp az előbbi dermedtségből tért magához, így pár másodpercet késve válaszolt.
- Mivel Mr. Woolsey már ismertette veled, hogy az Ős technológiák elemzésével fogsz foglalkozni, így hát - nézett szét -, Itt lesz rá lehetőséged.
Emilia eközben tovább nézelődött. Megakadt a pillantása egy asztalon. Voltak rajta valamilyen papírok, egyéb ábrák, képek, jegyzetek. Úgy nézett ki, hogy valaki dolgozott már itt ezelőtt.
- Úgy nézem az elődöm kissé sietve távozott... - állt meg az asztal előtt és felvett egy poros papírlapot.
- Igen. Dr. Griflind ókori történész kutatott itt régebben. Azután volt itt pár technológiai kutatás is. - közelebb lépett. - Ezután raktár lett.
Emilia Zelenkára nézett. Komoly pillantása tükrözte mondanivalójának súlyát.
- Nyugodjon meg doktor. Értem, hogy Dr. McKay még nem igazán bízik bennem - körülnézett. - Ismét egy kérdésem van. Ez az én laborom igaz? Vagyis...
- Azt csinálhatsz, amit akarsz - fejezte be Radek már megkönnyebbülten mosolyogva.
Emilia ekkor viszonozta csak a mosolyt egy pillanatra, majd ismét komoly lett.
- A héten minden nap a megbeszélt időpontban a megszokott laborban, vagy itt találkozunk a napi munka miatt?
- Fent - válaszolta Radek.
- Dr. McKay időnként vizsgáztat, vagy...
Zelenka elnevette magát.
- Ezzel megnyugtatlak, hogy esze ágában nincs és nem is lesz, arra időt fecsérelni, hogy valakit is vizsgáztasson. Ő McKay. Ilyesmire nem ér rá. - mosolygott - Ezt általában az újonnan érkezett tudósoknál én végzem el helyette. Az eredményekre Rodney vet pár pillantást, de ennyi. Szóval McKay nem igazán veszi ki a részét abból, hogy az alá tartozó tudósok felzárkóztatásában részt vegyen.
- Elég nehéz lehet Magának - nézett rá Von. - Remélem nem lettem egy újabb púp a hátán.
- Ó, dehogy! - Radek zavart lett a kijelentés miatt. - Már amúgy sem kaptunk egy ideje új tagot. Ne érezd magad tehernek, mert nem vagy az - mosolygott.
- Köszönöm Dr. Zelenka - bólintott Emilia.
- Azt hiszem mára elég lesz Neked - szétnézett -, ez is. - Ezután az új tudósra pillantott - El kell intéznem pár fontos ügyet Rodney-val. Holnap reggel találkozunk - elmosolyodott.
- Renden. Jó munkát doktor!
- Neked is! - ezután távozott.
Emilia állt a labor egyik részén és komolyan mérte fel a terepet. Azt már előre látta, hogy sok dolga lesz még itt, ha egy jól berendezett, használható kutatólabort akar kialakítani. Először is el kell kezdenie rendet rakni. Ezért eldöntötte, hogy a mai nap célkitűzéseként a jelenlegi raktárként működő laborban levő holmi hegyeket, kisebb emberi földrengésnek veti alá. Ezelőtt még kiment a folyosóra. A város ezen részén épp egy tágabb folyosó helyezkedett el, mellette úgy négy méterre egy lépcsősorral, ami le és fel egyaránt vezetett. Azt még nem tudta, hogy azok merre is húzódnak tovább, de gondolta idővel sort kerít arra, hogy megnézze. Oldalt volt az a folyosó, amerről jöttek. Itt ismét pár dombormű díszelgett. Azután a folyosó elkanyarodott és eltűnt a szem elől. A lépősor mellett futott tovább a jelenlegi folyosó balra. Pár ajtószárny rajzolódott ki, majd ismét kanyargott az túloldalon már üvegbe burkolt falak és korlátok hálózata. Von már kint állhatott jó pár perce és egy embert sem látott elhaladni. Elindult a labortól balra. Itt a lépcsősor mellett, a fal takarásában egy ajtó volt. Kinyitotta. Egy négy méter széles és hét méter hosszú, sötét helyiség rajzolódott ki előtte. Volt bent pár világítótest és szobanövény. Igaz, a növények már eléggé száraznak nézet ki. Látszott az egész helyen, hogy rég nem járt erre senki sem. Emilia eldöntötte, hogy az itt levő helyiséget kinevezi raktárnak. A laborjában levő felesleges ládákat pedig átrakja ide. Fel is lelkesedett és visszasietett a laborba. Beérve és szétnézve rájött, hogy lesz munkája bőven. Elkezdte a legkisebb ládákat elmozdítani. Eközben belenézett mindbe. Átnézett öt ládát és rájött, hogy változó tartalmúak. A nyitható ládákat átvizsgálta és arra jött rá, hogy vannak dolgok, amiknek hasznát vehetné a laborban is. Ezért elkezdte külön csoportosítani azon ládákat, amikben valami hasznos holmi lapult. A sok láda között szinte úgy érezte magát mint a kincskeresők. Minden újabb láda felnyitása, újabb izgalommal járt. Mondjuk neki szerencséje volt, mivel vagy negyven láda vette körül. Bezzeg szegény kincskeresők hónapokig, évekig keresnek egy ládát, amit végre felnyithatnak. Neki pedig itt volt egy egész rakás. S még nagy X jelnél sem kellett ásnia, hogy megtalálja őket. Órákat töltött el ezzel az átnézéssel. Mikor már mozdulni is alig bírt, kiment a laborból. Kinyitotta a másik helyiség ajtaját és elkezdte áthordani a ládákat. Nem vitt át sokat, és rájött, hogy ez nem is olyan könnyű dolog. Épp egy nagyobbacska ládát vonszolt a padlón, mikor hangokra lett figyelmes. Katonák igyekeztek a folyosón. Mi több épp felé tartottak. Élükön Lorne őrnagy masírozott. Meglátva Emilia ládavonszolását megállt.
- Üdv Ms. Von. Látom nagy munkában van. Megkérdezhetem miért cipeli ezeket a ládákat innen, oda? - nézett rá.
Mögötte jobbról-balról kíváncsian pislogó katonák arca rajzolódott ki.
- Üdv, őrnagy! Dr. McKay kijelölte a laboromat - támasztotta meg a ládát egy pillanatra. - Csak kissé útban vannak a ládák.
Lorne katonai óvatossággal lesett be az ajtón. Szánalmasan elmosolyodott.
- Ez McKay-ra vall - szólalt meg.
Ránézett a vele levő hét fős csapatra.
- Uraim. Azt hiszem nem árt meg egy kis fizikai munka - felettesi mosoly csillogott az arcán. - Segítsenek Ms. Vonnak átvinni ezeket a ládákat.
- Igen Uram! - jött a válasz.
Lorne közelebb ment Emiliához.
- Hagyja, majd mi segítünk - ezzel két katona átvette a ládát.
- Kérem, ott a lépcsősor mögötti helyiségbe legyenek szívesek berakni - hallatszott a hangja.
A katonák szó nélkül tették a dolgukat. Emilia Lorne társaságában a laborba ment.
- Mégis, hogy gondolta, hogy ezekkel elbír egyedül? - nézett a halomnyi ládára.
- Még csak az elején tartottam - válaszolta Emilia. - A nehezebbekhez még nem jutottam oda - ránézett az őrnagyra. - Azért azokat nem egyedül szándékoztam átcipelni - mosolyodott el.
- Akkor épp jókor jöttünk - nézte a cipekedő katonákat Lorne.
- Igen. Jókor. De, ha kérhetem, akkor csak ezeket a ládákat vigyék át. A többit még át kell nézem - mutatott rá a kiválasztott ládákra.
- Rendben. Szóljon, hogy melyiket hagyjuk itt. S, ha a közeljövőben segítség kéne, nyugodtan forduljon bármelyik katonához. Ha nem is ő, akkor egy másik azonnal intézkedni fog - jelezte az őrnagy.
- Köszönöm - mosolyodott el a lány.
A ládák pakolása után Emilia ismét megköszönte a segítséget, majd a katonák távoztak. Ő még szétnézett kicsit. Eltervezte, hogy holnap délután ismét rakodni fog valamennyit. Ezután már éhes volt, így elindult vacsorázni. Annyira belemerült a munkába, hogy teljesen kiment a fejéből az evés.
***
Másnap beérve a laborba a megmaradt ládákat nézte át. Időközben rájött, hogy csodaszép kilátás nyílik innen a városra. Ez eddig a sok ládától nem volt látható. Az ablakot is kinyitotta és ezzel azonnal felfrissítette a benti, szinte raktár illatot árasztó helyiséget. Egész délután pakolt. Estefelé kért meg pár katonát, hogy segítsenek a ládákat a másik raktárba átvinni.
A napok pedig egyre gyorsabban teltek egymás után. Reggel Zelenkával dolgozott, utána amint kicsit szabad lett, azonnal a laborba jött. Szinte el is tűnt így délután. A labor pedig egyre jobban hasonlított egy tényleges kutató állomásra, mint az eddigi sötét és poros raktárra.
Woolsey engedélyezte, hogy a kellő felszerelést, amit hasznosnak talál, azt felasználhassa. Annyi kikötése volt csak a város vezetőjének, hogy készítsen egy listát, amit mikor végzett, akkor átad neki. Emilia így mikor a labor készen volt, épp a listát ellenőrizte át. Mikor mindent rendben talált, akkor el is küldte a város vezetőjének. Jeleztek az ajtón.
- Szabad - szólalt meg.
Az ajtó kinyílt és Zelenka meglepett pillantása és Sheppard kíváncsi tekintete vetődött szét.
- Ez...- Zelenka szétnézett. - Nagyon ügyes vagy Emilia - mosolyodott el.
- Szép - nézett rá Sheppard. - Tehát ide száműzött Rodeny - fanyar vigyor volt az arcán.
- Köszönöm. Gondoltam, ha már a labor az enyém, nem ártana úgy kinéznie mint egy labornak - jegyezte meg Von nyugodtan.
- Vigyázz Emilia, mert, ha Rodney meglátja ezt, a végén még átköltözik ide - mondta félig komolyan, félig viccelve.
Erre hirtelen McKay hangja szólalt meg az ajtóban. Pillantásai még egy táblagépen jártak.
- Mit látok meg Radek? - majd belépett és felemelte a fejét.
Első pillanatban meglepődött pillantással nézett szét, majd azonnal átváltott megszokott tudósba.
- Látom a labor megvan - nézett rá Emiliára. - Woolsey szólt, hogy hozzam le az egyik gépet - ekkor feltűnt egy katona és pár doboz.
Emilia félreállt, mert láthatóan felé tartottak.
- Köszönöm - válaszolta.
- Ha már Te is tudós vagy, össze kell kapcsolnunk a többi laborral. Szóval... - helyet kért és dolgozni kezdett.
Emilia, Zelenka és John mellé lépett.
- Úgy látom mégis csak kedvel egy kicsit - súgta oda Sheppard Emiliának.
- Inkább megtűr - mosolygott a lány.
- Ne légy már ilyen szigorú magadhoz - fűzte hozzá Zelenka.
Erre Von csak elmosolyodott.
***
Az Atlantiszon levő hétköznapok egyre megszokottabb légkörben teltek. Két és fél hét múlt már el, s Emilia egyre jobban tájékozódott, járta be Atlantiszt és illeszkedett be fogaskerékként a mérnökök mindennapi munkájába. Emellett egyre jobban berendezkedett a saját laborjába is.
A lépcsők előtt állva, látta, hogy Woolsey az irodájában van. Hát felment a lépcsőkön és elindult felé. Átment az irányítópultok között, majd egy kis hídfélén sétált át. Megállt az ajtó előtt. Woolsey észrevette, majd intett, hogy jöjjön be. Emilia bement.
- Jó napot! - szólalt meg.
- Jó napot! - felelte a város vezetője.
- Mr. Woolsey. Szeretnék írni egy személyes jellegű levelet. Tudom, hogy nem mondhatok semmit arról, hogy mivel is foglalkozom és hol is vagyok. - Mondta határozottan a lány, miközben figyelte a diplomata reakcióit - Remélem nem gond és el tudják juttatni a címezettekhez.
- Igen Ms. Von. A titoktartási nyilatkozatban tisztán ki vannak emelve, hogy miket oszthat meg és miket nem. Kérem csak tartsa magát ehhez. Elhiszem, hogy nehéz, mivel úgy érzi szinte mindent elmondana, de nem teheti meg. Pont a Földön levők érdekében. Kérem ezt tartsa szem előtt. - Válaszolta nyugodtan, de a hűvösebb diplomatából megértőbb emberré vált. - Nyugodjon meg Emilia. A levelét megfelelő kezekbe adjuk. Biztosíthatom eljut oda, ahova kell.
Egy kicsit meglepődött, hogy benézett hozzá.
- Igen - mondta a lány. - Tudom. Megoldom Uram. Köszönöm.
***
Von már régen a szobájában írta a jegyzeteti a mai nap eddigi történéseiről. Már kezdett sötétedni. Semmi dolga nem akadt még aznap este. Hát elindult egy újabb sétára. Felállt az asztaltól. Hűvösebb volt a levegő, így felhúzta a hosszú ujjú felsőjét is. Kilépve a szobából arra gondolt, hogy most a transzporterrel a város másik felébe megy majd. Oda, ahol eddig még nem nagyon járt.
El is indult. Próbálta a fejébe vésni azt, hogy merre megy. Kint már sötét volt. A folyosó világos fénye adott csak tiszta kilátást arra, amerre ment. Ajtók, folyosók voltak minden felé. A nagy ablakokon át látni lehetett egy kis részét a városnak. Emilia megállt és nézett ki. Csend volt és minden olyan nyugodt és csendes volt. Elindult ismét tovább. Amerre járt az olyan volt, mint egy nagy labirintus. Arra kellett, hogy vigyázzon, hogy el ne tévedjen benne. Az órájára pillantott. Fél nyolcat mutatott, állapította meg nyugodt tekintettel. Elgondolkodott azon kiket is ismer jelenleg. Sheppard alezredes, Mr. Woolsey, Dr. Carson Beckett, Teyla Emagann, Ronon Dex, Dr. Rodney McKay, Dr. Radek Zelenka és a technikai részleg szakgárdáját még csak most kezdni megismerni és névről megjegyezni. Egyszer csak valami zajra figyelt fel. A folyosó közepe felé az egyik ajtón belülről jött a zaj. Közelebb érve már hallotta Rodney dünnyögését, meg még más emberek hangjait is. A terem előtt pár lépéssel felfigyelt McKay utasító hangjára, melyben megkér valakit, hogy hozza már be azt a kábelköteget, ami az ajtóval szemben a falnak támasztva állt. Emilia gondolkodás nélkül odament, felvette és bevitte. Mindenki meglepődött arccal nézett az érkezőre. Odament a térdelő Rodneyhoz, aki épp egy irányítópanel előtt foglalt helyt.
- Üdv! Tessék Dr. McKay - majd odaadta a kábelt a férfinek.
- Kösz - mondta , majd letette maga mellé a földre.
Mindenki bólintott, majd folytatták munkájukat. Zelenka a sarokban szöszmötölt valamin.
- Hogy kerülsz ide?- nézett rá kérdőn Mckay.
- Esti séta a városban - felelte Emilia, miközben a helyiséget kémlelte.
- Aha - vette tudomásul Rodney.
Mind szokása szerint egy kézi számítógép képernyője terelte el a figyelmét. A lány még mindig a terem feltérképezésével volt elfoglalva. Úgy három méter széles, és négy méter hosszú lehetett. Volt benne egy panel, amin most épp Rodney dolgozott. Felfedezte a domborművet is a fal két szemközti oldalán. A távolban Radek mögött pedig egy kivetítőt pillantott meg. A dünnyögő Rodney-ra figyelt fel.
- Már megint nem megy!- megfordult. - Radek! Biztos, hogy minden rendben volt eddig az energiaellátással ebben a szektorban? - meredt tudóstársára.
Radek a bosszankodó McKay felé fordult.
- Kétszer is ellenőriztem és minden rendben volt - válaszolta Zelenka nyugodt hangon.
- Akkor miért nem indul be ez a vacak!- csattant fel Rodney megint.
Emilia csendben figyelte a történéseket. Az előtte munkálkodó tudós megint átnézett minden kapcsolást, minden kábelt. Rendben találta azokat, majd újból megpróbált életet csiholni a szerkezetbe, ami megint nem akart Rodney-nak működni. A tudós arcán jól látszódott a düh. Feje vörösen izzott. Emilia érezte, lassan mennie kellene. Itt nincs sok dolga, jobb, ha inkább akkor segít, ha arra utasítást kap a feletteseitől.
Megfordult. A panel alig volt hozzá harminc centire. Rodney felnézett rá miután elindult.
- Emilia! Nem láttál véletlenül valahol egy csavarhúzót? - nézett rá Rodney a távozni készülőre.
Emilia szétnézett, majd megakadt a szeme a keresett tárgyon. Tett visszafelé pár lépést, megfordult majd felvette a szerszámot. Visszafelé menet, ahogy oda akarta nyújtani a férfinek, véletlen rátámaszkodott a konzolra. Abban a pillanatban a szerkezet engedelmesen bekapcsolt. A kristályok kifényesedtek. Emilia riadt arccal szinte megdermedve hajolva maradt. Rodney kiejtvén a szerszámot kezéből ámulva bámulta a panelt. A zajra, hogy a szerszám földet ért, mindenki hátrapillantott. A többiek is meglepődött arccal meredtek a szerkezet felé.
- Hoppá...Elnézést. - felelte Emilia még mindig az előbbi testhelyzetben.
- Rodney! Mit csináltál? Mi történt? - kérdezte meglepődötten Radek.
- Nem én voltam - hangzott komor hangon. - Emilia csinálta.
McKay felállt. Intett Emiliának, hogy vissza bír egyenesedni. Kiegyenesedett, de tekintete minduntalan a működő szerkezeten volt.
- Ezt tényleg én csináltam? - nézett meglepődve és kicsi örömmel, hogy sikerült beindítania.
- Igen - felelte McKay.- Kezdenek a génjeid szépen működni - majd leplezve nagy lelkesedettségét megfordult. Elvette a számítógépet, és az adatokat nézegette.
- Mondtam, hogy nincs gond az energiaellátással - mondta újra Zelenka.
Emilia még mindig nem értette Rodney előbbi kijelentését. Valamennyire igaza volt a férfinek, már mind a város, mind a lány jobban tudtak szinkronba "dolgozni". A férfi emlékezett arra, mikor egy Ős járt a városban. Groden pont egy panelen bajlódott, mire a nő, akinek a nevére már nem emlékezett, csak megérintettre azt, mire bekapcsolt egy új funkció. Rodney csak azt nem értette, hogy Emilia, mégis, hogy kapcsolta be? Igaz, hogy megvan benne a gén. Azt is beismerte, hogy vannak esetek, amikor csak azok tudnak valamit irányítani, akik rendelkeznek az eredeti génállománnyal. Mégis furcsállta valamennyire ezt az esetet. A lány tett pár lépést a panel felé. Nézegette, majd McKay felé fordult.
- Megpróbálhatom? - nézett rá kíváncsian.
- Ha akarod - válaszolta Rodney.
Emilia még közelebb ment a szerkezethez. Rárakta a kezét. Arra gondolt, hogy miért van itt ez a panel, és mi lehet a funkciója. Hirtelen a Zelenka mögötti kivetítő is bekapcsolt. Megjelent rajta egy ősi szöveg, majd valamilyen tervrajzok is láthatóvá váltak.
- Mégis mi ez? - nézett kíváncsi tekintettel Radek.
- Valamilyen tervrajzok - Rodney tekintete a kivetítőt pásztázta. - Emilia, bírnál tovább ugrani?
Emilia arra gondolt, hogy tovább. Egy másik kép jelet meg.
- Persze jelentette ki - eközben is azt a képet nézte, amit a többiek.
Egy hajó tervrajzai lehettek.
- Ez egy ősi űrhajó tervrajza - jelentette ki Zelenka.
- Zseni vagy...- fordult gúnyos mosollyal McKay Radek felé, Emilia elmosolyodott.
- Emilia, tudnád működtetni addig míg nem sikerül úgy megoldanom, hogy mi is kezelhessük? - kérdezte Rodney.
- Persze - Emilia addig tovább hajtogatta a képeket, részletes rajzokat, leírásokat.
Rodney nagy iramban azon dolgozott, hogy sikeresen megoldja a problémát. Húsz perc lázas munka után sikerült neki már máshonnan is irányítani a konzolt. Igaz kis szenvedések árán. Későre járt az idő, már mindenkin látszódott a fáradtság. Rodney intett a lánynak, hogy már nem kell ott állnia. Emilia ellépett a szerkezettől, ami hirtelen elsötétült. McKay valamit nézett a számítógépen, majd utasítást adott. A panel lassan pislogva bekapcsolt.
- Rendben mára ennyi, végeztünk - jelentette ki.
A munkások a kézi számítógépekkel elindultak kifelé. Rodney és Emilia mentek leghátul.
- Akkor minden rendben Dr. McKay?- nézett a tudósra.
Rodney hirtelen meglepődött.
- Igen, most már rendben lesz. Kösz- fejezete be röviden.
- Jó éjt! - köszönt el a többiektől.
A tudósok bólintottak, majd folyatták útjukat.
A transzporteből kiszállva a lány a hálókörletek felé vette az irányt.
***
A laborban csend volt. Csak a számítógépek ventilátora duruzsolt néha. Emilia egy újabb részét nézte át az Ős technológiának. Mivel jelenleg még egy eszköz sem volt, amin fizikailag is tevékenykedhetett volna, így szerette volna legalább átlátni, miket is készítettek az Ősök. Igazán sok adat volt és először is az Atlantiszon levő tudósok által felmért, leírt és megvizsgált technológiát tanulmányozta. Újabb kép jelent meg előtte. Először csak nézte és hirtelen valami furcsa érzése támadt. Előkereste az összes leírást, amit az előtte levő technológiáról tudtak. Kissé ideges volt, de nagyon örült is a felfedezésének. Ez akkor lesz igazán megnyugtató, ha az, ami eszébe jutott a kép láttán, választ ad egy eléggé régóta fennálló kérdésre. A leírás elolvasása után felkapta a táblagépet, a képernyőn hagyva a képet, és ezzel együtt indult el. Izgatottan sietett a folyosón, s mikor a megfelelő szoba előtt megállt, jelzett. Az ajtó kinyílt. Sheppard egy könyvvel a kezében állt előtte és elmosolyodott.
- Emilia. Örülök, hogy látlak. Valami baj van? - felfedezte azt, hogy a lány kissé ideges.
Emilia elmosolyodott és a lényegre tért.
- Szia John - köszöntötte és a táblagépet azonnal az alezredes elé tartotta. - Láttál már ilyet? - érdeklődött nagyon komolyan.
Sheppard az előtte levő számítógép kijelzőjén levő Ős kommunikációs kövekre helyezte a katonai elemző tekintetét.
- Igen. Ezek a kövek elég sok bonyodalmat tudnak okozni. Mégis mivel állnak ezek kapcsolatban? Csak nem ezt adta Woolsey, hogy tanulmányozd? - a hangjában érződött, hogy furcsa lépésnek tartotta volna ezt a város vezetőjétől.
- Nagyon valószínű, hogy az álmainkkal - nézetett rá még mindig komolyan.
- Várj! - beugrott a kabátjáért. - Gyere. Woolsey még dolgozhat.
Elindultak a főtorony irányába. Eközben John a rádióját aktiválva megszólalt:
- McKay! Ha hallasz, gyere Woolsey irodájába.
- Mi ennyire sürgős Sheppard?
- Ott elmondom. Csak gyere oda!
Emilia izgatott volt a felfedezéstől, Sheppard kíváncsi.
Rodney már ott állt Woolsey irodájában, mikor a két másik személy megérkezett.
- Na végre... - szólalt meg McKay.
- Megtudhatom mi ez a kupaktanács? - érdeklődött Woolsey az asztala mögül.
- Emilia talált valamit - mosolyodott el Sheppard.
Von letette a város vezetőjének asztalára a táblagépet.
- Épp az Ős technológiákat tanulmányoztam, mikor rátaláltam erre.
Rodney és Woolsey is felismerte a köveket.
- Igen Ms. Von. Ezek az Ős kommunikációs kövek - állapította meg a férfi is.
- Uram. Azt feltételezem, hogy lehetséges, hogy ezek miatt - nézett Sheppard-ra -, voltunk összekapcsolva az alezredessel.
- Tessék? - nézett rájuk Rodeny lehetetlen pillantással. - Ez nem csak így meg. Ez bonyolult szubtéri kapcs...
- Dr. McKay! Kérem! - csitította le a tudóst Woolsey. - Azt tudnia kell, hogy a kövek technológiája, ahogy azt Dr. McKay az előbb már említette, nagyon bonyolult. Ahhoz, hogy működjenek, fizikai kontaktusba kell kerüljön mind két célszemély a kővel. Tudtommal maga még nem találkozott ezzel a technológiával. Vagy tévedek? - nézett rá kérdőn.
- Uram. Láttam már ilyen követ - ekkor mind a hárman ledöbbentek. - Csak akkor még nem tudtam mi ez.
- Lehetetlen - vágta rá Mckay.
- Az egyetemen? - nézett rá Sheppard.
- Látta, vagy meg is érintette? - könyökölt az asztalára Woolsey.
- A kezemben volt Uram - válaszolta a lány.
- Mégis hogy lehet ez? Hol volt alkalma ezzel a technológiával találkozni?
- Mint tudják az anyám geológus. Az egyik csoport tárta fel még régebben. A kristályok utáni egyik ásatásban. Ókori egyiptomi leletnek nézték, így egy kiállítóhelyre küldték. Anyám munkahelyén néztem meg. Érdekesnek találtam. Akkor fogalmam sem volt, hogy idegen technológia. Főleg nem Ősi...
- De azóta már többen is megfoghatták az a követ. Ez nem magyarázat - vont vállat McKay.
- Nem olyan biztos - válaszolta Emilia. - Én tettem vissza abba a zárt üvegdobozba, amiben a végén úgy tudom kiállották.
- Rendben. Akkor valószínűleg a kő a Földön így aktiválódott - vélekedett Woolsey és Sheppard felé fordult. - De Ön, alezredes...Találkozott ezzel a technológiával mostanában?
Sheppard eltöprengett.
- Nem tudom Uram. Egyik küldetésen sem én vagyok az, akik az ilyen technológiai dolgokat babrálja. Arra ott van McKay.
- Kösz John - gúnyos megjegyzése nem maradt válasz nélkül.
- Ugyan McKay! Te is tudod, hogy én nem értek ezekhez.
- De, ha nem értél hozzá egy kőhöz sem az elmúlt időben, amióta az álmaid voltak, akkor - megpróbált kevésbé cinikus és arrogáns lenni -, Von felvetése helytelen.
Sheppard erősen gondolkodott. Hirtelen be is ugrott neki valami.
- S ha nem egy küldetésen értem hozzá egy ilyen kőhöz? - nézett rá a többiekre.
- Ezt hogy érti alezredes? - Woolsey már eléggé kíváncsi volt.
- Pár hónapja. Mikor a támadás miatt a raktár találatot kapott. Segítettem pár katonával a rendbehozásnál. Ott, mintha láttam volna ilyen követ. Lehet, hogy meg is érintettem - mesélte Sheppard.
- Most megfogtad, vagy nem fogtad meg? - nézett rá McKay.
- Na jó lehet. Kicsit - a rá meredő tekintetektől kinyögte. - Oké, megfogtam.
- Ahhhh...pedig már annyiszor elmondtam, hogy ne fogdossatok össze mindent! Jennifer is megjárta már. Most megint itt tartunk! - kezdett kissé ingerültebb lenni McKay.
- Bocs Rodney, de nem úgy volt, hogy már nem működik?
- Akkor már nem működött. Mert a másik felét deaktiváltuk.
- Igen, emlékszem. Ronon szétlőtte.
Emilia eddig csendben állt ott, majd megszólalt.
- De egy ideje már nincsenek álmaink.
- Mégis mióta?
- Tényleg! - nézett rá Emiliára Sheppard. - Nagyjából mióta a városban vagy.
- Dr. Mckay. Ez lehetséges?
- Nem tudom - elgondolkodott, - Nem elég nyomós ok rá az, hogy Emilia itt van. Lehet a másik kő már nem aktív.
- Ms. Von. Nem tudja véletlenül, hogy hova szállították el a követ, hogy kiállítsák?
- Pontosan nem tudom Uram. Ám szerintem kideríthetik.
- Renden. Akkor maradjunk annyiban, hogy a rejtélyes álmok rejtélye megoldva. Most pedig, ha nem bánják, elmennék pihenni - ezzel felállt az asztalától.
- Elnézést Uram, hogy ezzel zavartuk. Ilyen későn - nézett rá Von.
- Ne szabadkozzon Ms. Von. Ez is a munkám része - Mosolyodott el és fáradtan kisétált. - Jó éjszakát!
- Jó éjt! - válaszolta Emilia.
Ezután Sheppard és Mckay társaságában elindult kifelé.
|