14. fejezet
Vala vallomása

Bár a fogadtatás furcsának volt mondható, de még mindig ugyanabban a szobában volt. Mintha egy hotelszobában lenne...Szinte mindent megkapott. Kivéve a szabadságot, hisz egész nap be volt zárva, s válaszokat...válaszokat nem kapott. S ez az egy dolog rettentően nyugtalanította.
Vala jelent meg az ajtóban.
- Szia Deniel. - szólította meg, majd beljebb lépett.
- Szia. - válaszolt a férfi, kicsit lehangoltan.
- Valami baj van? - nézett rá a nő, miután bezáródott mögötte az ajtó.
- Van, igen van...- sóhajtott.
- Mégis mi a gond? - kérdezte a férfi elé érve.
- Válaszok Vala! Válaszok!
- Elhiszem, hogy el vagy keseredve, de én sem tudok semmit... - ülte le mellé egy székre.
- De a Te lányod! - nézett rá vádlón Deniel.
- Mintha az olyan könnyű lenne... - hajtotta le a fejét Vala.
Hirtelen megszólalt a riadó a hajón, s Vala felpattant.
- Most mennem kell! - s gyors léptekkel elindult az ajtó felé.
- OK... - mondta fanyar humorral Deniel.
Pár pillanat múlva a riadó hangja elhallatott. Deniel ott ült a széken, egymagában.

***

- Adria! Mi történt? - kérdezte Vala.
- Valaki elpusztította az egyik helyőrségemet a másik galaxisban! - mondta Adria, s nem volt jó kedvében ahhoz, hogy sokat beszélgessen. - Most mennem kell...
- Ahhhh!!! Ez a lány! - fordult vissza Vala, s ruhája a padlót súrolta miközben elindult vissza.

***

Deniel újra megpillantotta Valát.
- Mi volt ez?
- Adria szerint valaki elpusztította az egyik helyőrségét a másik galaxisban. De többet nem tudok, mert elrohant. - újra leült arra a székre, ahol a múltkori is helyet foglalt.
- Lehet, hogy a CSK-1? - nézett kis reménnyel a szemében Valára.
- Nem tudom Deniel, lehet...
- Akkor sikerült nekik kijutniuk arról a bolygóról...
- Szerinted tudják, hogy itt vagy?
- Nem tudom. De, ha tényleg sikerült kijutniuk, akkor van esély arra, hogy rájöjjenek...bár  remélem.
- Landry tábornok nem szervezett valami mentőakciót? - kérdezte Vala.
- Nem tudom. Biztos, hogy szervezett, de mikor eltűntünk, szinte semmi nyomot nem hagytunk, ami után elindulhatnának. Szinte egy tűt keresnek a szénakazalban... vagyis már kettőt miután kétfelé szedtek minket, vagyis engem...
- Szerinted már feladták? - kérdezte Vala, hisz Deniel szemében nem látta, a reményt arra, hogy valaki is érte jöjjön.
- A bázison, ha Landry még nem találkozott a többiekkel a szökés után, akkor valószínűleg igen. Nagyon régen tűntünk már el ahhoz, hogy további erőforrásokat pazaroljon el arra, hogy minket keressen. Most, hogy minket szinte a föld nyelt el, kellenek az emberek, hisz az Ori gyorsan terjeszkedik.
- Szerinted Baal tényleg...
- Lehet, ha szövetséget kötött Adriával, akkor sokkal gyorsabban fogja összeszedni a seregeit, s akkor elég nagy gondban leszünk...
Deniel pár pillanatig hallgatott. Vala nézett maga elé, s nem szólt. Mintha a közéjük telepedett csendet észre sem vette volna. Valami bántotta a nőt, s ez egyre jobban látszott rajta. Főleg mióta Deniel is itt volt a hajón.
- Sajnálom.
Deniel, hirtelen felébredt az eddigi szócsendből.
- Mégis mit sajnálsz?
- Ezt az egészet...- felnézett - Én tehetek arról, hogy az Ori egyre több területet foglal el s írt ki ártatlan embereket szerte az univerzumban... Én vagyok a legnagyobb ellenségeteknek az anyja... - kicsit elcsuklott a hangja.
Deniel megsajnálta a nőt. Neki sem lehetett könnyű, s most még Ő is rátett az elmúlt napokban egy lapáttal.
- Nem tehetsz erről...
- De igen, Deniel. Itt vagyok és ...
- Vala! Nézz rám! - emelte fel a hangját Deniel, majd a nő ránézett könnyes szemekkel.
- Ez nem Te vagy !!! - nézett a szemébe.
- Deni...
- Az a Vala, akit én ismertem nem adja fel ilyen könnyen! Az a Vala küzdött, harcolt!
- De már nem az vagyok, aki voltam...
- De az vagy, csak rossz helyen voltál eddig. - kis mosolyt erőltetett magára.
- És Te még hiszel ebben? Hiszel bennem? - nézett rá.
- Hiszek benned Vala! - jobb kezével végigsimította a nő könnyektől vizes arcát - Hol van az a Vala, aki annyi bosszúságot okozott a lopásokkal és az igazság elhallgatásával?
A nő nézett rá, s szemében szelídebb tekintet jelent meg. Még kicsit nedves arcát két kezével letörölte. Újra Denielre nézett.
- Nem tudom..., hogy...hogy már ki is vagyok... - mondta, majd még könnyes szemmel az ablak felé tekintett.
- Nézd... - kezdte Deniel - nem vagyunk könnyű helyzetben, de ...
- Figyelj Deniel. Az a Vala akit Te ismertél már nem létezik... - mélyen nézett a férfi szemébe - Vége. Én már más vagyok...Sajnálom.
- Nem...Te...
A nő felállt. Hirtelen támadt dühe szinte szétfeszítette. Mit képzel ez a férfi itt, hogy számon kéri rajta, hogy ki is valójában. Szinte remegett.
- Más vagyok! Ezt fogadd el!
- Csak azért mondod mert Adria...
- Nincs köze ennek a lányomhoz! - mondta hangosabban a nő - Hagyd ki ebből!!!
Deniel is az idegein ült eddig, de nem bírta tovább.
- Ne mondd, hogy ez így jó neked! - szinte nem tudta elképezni mi történt vele.
- Eddig is megvoltam. Hát ezután is megleszek. - mondta mérgesen.
- Nem, Vala! Te nem vagy ilyen könnyen legyőzhető! - kiabálta Deniel, már nem érdekelte, hogy valaki meghallja.
- Mégis mit... - kezdett bele mondatába a nő, Deniel tekintete szinte vádlón nézett rá - képzelsz!!!
- Igen! Már látom... - fújta ki a levegőt Deniel - Tényleg más lettél...
A nő mérgesen elindult az ajtó felé.
- Az a Vala akit én ismertem már tényleg nem létezik. Az a Vala nem félt. De Te félsz.
A nő egy pillanatra lesütötte a szemét, s elvörösödött, megtorpanva állt. Egy pillanattal utána szinte kiviharzott a szobából. Deniel az ablak elé érve nézte a hajókat, amik előtte álltak űrben. Egy nagyot sóhajtott. Elvesztette az egyetlen szövetségesét a hajón, aki segíthetett volna neki. Talán Vala tényleg megváltozott, s fájó szívvel gondolt vissza a csapatra. Talán, most hogy kijutottak a bolygóról, lehet nekik lesz esélyük tenni valamit. Ha már ő itt ragadt ezen a fránya hajón...Bár Deniel reménye erős volt, nem tudhatta, hogy csapattársai épp olyan magányosak és elhagyatottak mint ő ebben az Ori által uralt galaxisban s, hogy még mindig raboskodnak az ellenség börtönében. Denielnek hiú reménye mégis kis erőt adott...

15. fejezet
A csapat

Landry tábornok még ült pár másodpercig a székében miután a jelenlévők távoztak. Az előbbi tárgyalást már nem tudta halasztani, de attól még most sem volt jobb érzése, hogy megtartotta, bár más lehetősége nem volt. Felállva egy pillantást vetett az üvegen keresztül a Csillagkapura. Nehéz szívvel sétált át irodájába. Bár a remény arra, hogy a CSK-1-ről valamit is megtudnak csekély volt. Már túl sok idő telt el, s az erőforrásokat nem tudta erre fordítani. De minden csapatot megbízott azzal, hogy ha küldetés közben mégis megtudnak valamit, akkor jelentsék azt. De eddig semmi se történt.

***

- Most az a legfontosabb, hogy a küldetésre koncentráljunk.- mondta a férfi a mellette haladónak.
- Ha az Ori még közelebb kerül a céljához, mi nagy bajban leszünk. - gondolkodott.
- Hol van Adam? - nézett a társára.
- Az eligazítás után elment összepakolni pár dolgot a küldetésre.
- Jobb, ha mi is készülődünk. - majd lefordultak a folyosón.

Egy órával később a kapu feletti irányítóteremből Landry figyelte az eseményeket s Walter várt a parancsra.
- Tárcsázzon! - adta ki a parancsot.
A kapu, miután minden ékzár a helyén volt, egy szokványos lobbanással nyílt meg.
- CSK-1! Indulhatnak! - szólt a tábornok, majd a lent várakozó társaság elindult fel a rámpán a csillogó eseményhorizont felé.
Átérve James még visszaszólt:
- A CSK-1 a bolygón Uram!
- Rendben! Sok szerencsét!
- Köszönjük! CSK-1 vége!
A bolygón csend volt. A csapat elindult.
- Szerintetek van még esély arra, hogy a CSK-1 még életben van? - kérdezte Molly Breck.
- Nem tudom. -  válaszolta a mellette egy sugárzásmérővel sétáló társa.
- Ha az Ori talált rájuk, csekély az esélye annak, hogy még élnek. - mondta James, s az előttük levő dombos területet pásztázta.
- De ki más lehetett az, aki elrabolta őket?
- Hát...lehet valaki, aki már erre készült egy ideje.
- De hát a Goa'uldok-nak már vége. - nézett Molly Adamra.
- A CSK-1 mindig is egy elit listán foglalt helyet a rossz fiúk elfogató mozgalmában. - jegyezte meg Adam.
- Mint most már mi is... - intett James, hogy forduljanak.

Landrynek döntenie kellett, hát összeszedett pár embert. Az új csapat kicsit más volt mint a régi CSK-1.
A főnök James Mayen őrnagy lett. Ott volt már sok csatában és Anubis ellen vívott összecsapásban is részt vett. Jó katona volt, s remélte jót tesz neki a vezetői szerep. Próbált hasonló felállást összerakni, mint a régi csapat, bár hiába akarta őket pótolni, nem lehetett ugyanúgy. Molly Breck lett a csapat másik tagja, aki sokat tudott a történelemről s szinte minden előadáson ott volt a bázison, amit Dr. Deniel Jackson tartott. Adam Ems a technikusok közül került a csapatba. S bár Landry sokat gondolkodott, ez lett a végső felállás. Nem ápoltak az utóbbi időben túl jó kapcsolatokat a szabad Jaffákkal, így a csapat három tagból állt. 
- Szerintetek találunk valamit? - nézett szét kérdőn Adam.
- Reméljük... - folytatta Molly.
- Nagy a valószínűsége annak, hogy van Ős technológia a bolygón. Ebből következik, hogy találnunk kell valamit. - nézett elhivatottan a táj elé James.
A dombokon túl még egy erdő húzódott. James nézett felé.
- Lehet a válasz ott lesz... - majd elindult s a többiek követték.

***

A bázison mindenki az új CSK-1-ről suttogott. Ahogy lassan minden megváltozik új történetek indulnak el, de a veszély még mindig ott volt, közel hozzájuk, nagyon közel.
Hirtelen aktiválódott a kapu. Walter a megszokott rutinnal kezelte a dolgokat, de a rákövetkező másodpercekben már nem várt eseményekkel találja szemben magát. Landry tábornok épp a lépcsőn sietett lefelé, majd a Csillagkapu megnyílásakor ért a tárcsázómester mellé.
- Mi történik? - kérdezte, de még hozzátette, mielőtt a másik férfi megszólalt volna - A CSK-1 még csak most ment el...
- Nem várt aktivitás uram...De még nem érkezett azonosító. - rá-rápillantotta a monitorra, majd a kapura szegezte gyorsan ugráló tekintetét.
- Lehet, hogy megint Ba'al próbálkozik valamivel? - nézett kérdőn a kapura a tábornok.
Walter kicsit idegesebb hangon hozzátette:
- Uram! Az írisz...kinyílik... - a kapura szegezte feszült tekintetét.
- Mégis, hogy lehet ez? - nézett a férfire, ki hirtelen nem tudott mit mondani, csak némán bámulta az eseményeket. - Őrség! A kaputerembe! - adta ki a parancsot.
A legközelebb levő katonák egy csoportja viharzott be pár másodperc alatt a kapuszobába, majd foglalta el helyét kiélesített fegyverekkel.

Az írisz lassan, de biztosan nyílt szét. Az eseményhorizont fénye visszacsillant a nagy üvegablakról. Mikor az írisz már kinyílt s a kaput nem védte már semmi, az eseményhorizont hullámzani kezdett, majd hirtelen két alak állt a kapu előtt. A fegyveresek készenlétben, csak a parancsra vártak. A jövevények mintha meg sem lepődtek volna a fogadtatáson álltak ott, bár egy pillanatra összenézek, s várták a folytatást.

A történet folytatása ideiglenesen felfüggesztve ismeretlen ideig.