A történet címe: "Ennorath I." 2.Fejezet
ENNORATH 2.fejezet A kantin volt az egyetlen hely, ahonnan Jack O’Neill ezredes sosem késett. Nem hiába volt a szakácsok réme. De most kivételesen nem ő érkezett legelőször. Az asztaluk mellől Sam Carter integetett felé, jóval frissebben és éberebben mint reggel. Jack már megrakott tálcával lehuppant szemben vele. Nem úgy illik, hogy a vendéglátó rendel? – Mivel Daniel megjegyezte, hogy ez nem vendégség, nem – mosolygott Sam. Megvárjuk a fiút és hideget ebédelünk? – nézett az órájára Jack. Végül úgy döntöttek, hogy nem nekiállnak az ebédnek (mivel ez nem vendégség). Örülök, hogy sikerült kipihennie magát – Sam sötét karikái egész elhalványultak. Nagyon látszott? – pirult el Sam. Ijesztően festett. Mivel vette rá a dokit, hogy elengedje a küldetésre? – mosolyott az ezredes. Mivel Sam nem válaszolt, folytatta: Tényleg, Carter, vigyázhatna magára kicsit jobban, pihenhetne. Végre legyőztük a goaul’dot, túl is éltük. Ne most haljon bele a túlórákba, nagyon rosszul festene a statisztikában – viccelődött Jack. Nem vettem észre, hogy elrepült az idő. A szerkezet nagyon érdekes volt, végre rájöttünk, hogy mire lehet használni és a működése olyan, amit még nem láttam ilyen gépeknél – mentegetőzött az őrnagy. Nem lehet egy gép sem fontosabb, mint maga Carter – tört ki Jack. Utána gyorsan hozzátette: - és ha a bevetésen bajba kerülnénk, és a kialvatlanságtól lassan reagál, akkor mi lesz? A csapatot sodorja veszélybe – Sam elvörösödött, ingerülten kapta fel a fejét. Pár pillanatig mereven nézték egymást, Jack tekintete ellágyult: Semmi sem értékesebb magánál – mondta zavartan. Szégyelte a kitörését, mert megmutatta, hogy milyen titkot rejt a szíve. Egy ideig gondolataikba merülve ettek, Jack oldani próbálta a feszültséget: Bocsáss meg, nem volt igazam, én... – De igazad volt –suttogta lehajtott fejjel Sam – de nincs semmi bajom, már kialudtam magam- Sam – szólalt meg halkan Jack. A szokatlan megszólításra Sam újra felkapta a fejét, a tekintetük találkozott. Most teljesen más erők munkálkodtak, mint az előbb. Sam még sosem látott ennyi gyengédséget Jack szemében. Jack elvörösödött és végre kinyögte: Gyere el velem horgászni – jajj de hülyén hangzik. De Sam megértette a sután hangzó mondatok mögött az igazi szándékot. Elmosolyodott már nyitotta száját a válaszra. Bocsánat a késésért! – zuttyant le melléjük Daniel. A feszült csendből megérezte, hogy rosszkor érkezett, zavarba jött, s hogy ezt leplezze, gyorsan beszélni kezdett: Hallottátok a hírt? Teal’c is velünk jön! – Jack küzdött a vággyal, hogy kitekerje a tudós nyakát. Végül kegyesen úgy döntött, hogy nem tehet a rossz időzítésről, megkegyelmezett neki. Ez a téma különben is remekül jött, már nagyon nagy zavarban volt. Lelkesen vetette magát a társalgásba, ahogy Sam is. Aki most látja őket el se hiszi, hogy ugyanez a két ember beszélgetett itt az előbb is. Délután, 13:58 Négyes ékzák kódolva – süvített végig Walter hangja az indítcsarnokon. A rámpa alján már útra készen állt a MALP, mögötte várakozott a megpakolt FRED. Erre eröltette rá az utolsó ládákat Daniel Jackson. Teal’c méltóságteljesen állt mögötte, de ne higyjük azt, hogy nem segített volna a lihegő tudósnak. Daniel minden ajánlatát visszautasította. Ötös ékzár kódolva – fordult újabbat a kapu. Befutott tökéletes felszerelésben Sam Carter örnagy. Régóta áttért ő is a keménymotoros-sisakról a vászonsapkára, amit most a kezében szorongatott. Másik kezében ő is pár ládát cipelt, amit szó nélkül ráerősített a FRED-re. Hatos ékzár kódolva – És végül befutott Jack O’Neill ezredes. A kezében lévő táskát nyeglén rádobta a FRED-re, pont Carter cuccaira. Sam arcán ijedten grimaszolt, és gyorsan ellenőrizte, hogy nem tört-e el semmi. Mindenki kész van? Örülök, hogy látlak Teal’c – Én úgyszintén O’Neill – biccentett a jaffa. Ha tudnád miről maradtál le! – lelkendezett Jack – Daniel megdöntötte a „leghosszabban-beszélek-a-semmiről” rekordját. Majdnem Hammond is elaludt – Jajj, Jack hagyd már abba – nyögött fel Daniel feldultan a FRED mögül. A megpakolt járművet látva Jack témát is váltott: Milyen távol is vannak a romok a kaputól? – Körübelül öt perces könnyű séta – lihegte Daniel az utolsó csomaggal bajlódva. Teal’c, Jack intésére elvette tőle és a láda fél másodperccel később az már a FRED-en volt. Köszönöm Teal’c – törölte meg izzadt homlokát a tudós. Ezekkel minden lesz az út, csak nem könnyű – folytatta Jack – Nem hiszem, hogy a FRED megbírkózik az esőerdő talajával. – Hetes ékzár kódolva – a kapu aktiválásával kékre festődtek az indítócsarnokban állók. Különben is, miért mi megyünk? – zsörtölődött tovább Jack – vagy egy csomó régészünk. Pár bolond kőhajigáló ősemberrel ők is el tudnak bánni – A CSK-7 is küldetésen van. Nem hiszem, hogy szivesebben ülnél a sivatagban egy bázisnyi rom mellett – sziszegte idegesen Daniel. Indulhat a MALP – vetett véget a vitának Hammond tábornok hangja. Igen Uram – indította a járművet Sam – a bolygó élhető, 35C, eső, 70%-os páratartalom. Ellenséges aktivitás nem látható. – Sok szerencsét, ezredes. Indulhatnak – zárta le a beszélgetést Hammond. Jack felintegetett az indítócsarnokba és nyomába a csapatával felsétált a kapu elé. Brrr, csurom víz leszek egy héten át. Daniel te fogod kivenni a gombákat a fülemből – és átlépett a kapun. A CSK-1 mosolyogva vagy épp fejét rázva követte. A gyomorforgató utazás után kiléptek a kapu másik oldalán. Az eléjük táruló látványtól elállt a szavuk, sokáig csak tátogtak. Még mielőtt a kapu szétkapcsolt volna a kék derengésben láthatták a helyet, ahová érkeztek, utána körbevette őket a sötétség. Nem figyeltem az eligazításon, de nem egy esőerőben kellene lennünk? – kérdezte végül Jack. Lehet, hogy meghibásodott a kapu – mondta tétován Daniel. Az ki van zárva – szögezte le fejét rázva Sam. Felcsavarták a zseblámpáikat, még Teal’c is elővette a magáét. Az erős fénysugarak egy romos termet világítottak meg. A falak mentén feketére égett, törött bútorok hevertek, de a terem különben üres, elhagyatott volt. Pont a tárcsázó mögött egy széttört ajtó maradványai hevertek, egy sötét folyosó sejlett fel a romok mögött. Az egész helyet átható doh- és egy kesernyés szag ülte meg. Pfuj, mint egy kriptában – fintorgott Jack – inkább az esőedő. Menjünk vissza. S már fordult is a tárcsázó felé. De Uram, nem kellene először megtudnunk, hogy hol vagyunk? És ha egy napkitörés okozta a hibát, akkor mindenképpen meg kell várnunk, amíg vége lesz – érvelt Carter. De az két-három óra! – Ezt nézzétek! – hallatszott Daniel hangja a sötétből. Észre sem vették, hogy elment közülük. Gyufa sercent, egy apró lángcsóva villant fel. Lángnyelv csapott ki, ami végigfutott körbe a falak mentén, és meggyújtotta a fáklyákat. Hú, ez hatásos volt – tért magához Jack – Tiszta Indiana John. Akár ki is rakhattunk volna egy táblát, hogy „Négy ember élve kiadó, tökéletesen friss” – Daniel nem foglalkozott vele, a falat bámulta lenyűgöződve: Nézzétek - szólt áhitattal. Jack rosszat sejtve követte a pillantását. A táncoló lángok fényében tisztán látszott, hogy a falat padlótól-plafonig vésetek borítják. ~Jajj, ne~ gondolta. Nem ismerem fel az írást, valamilyen ékírás – húzta végig a kezét a véseteken Daniel. Aha. Rendben. Ez mind nagyon szép, de inkább menjünk HAZA! – Jacknek kezdett nagyon rossz érzése lenni. És ezek a balsejtelmek általában (sajnos) nála bejönnek. Jajj Jack, Sam is mondta, hogy várnunk kell. Nincs itt senki, igazán lazulhatnál. – Daniellel már nem lehetett szót érteni. Előkapta a jegyzetfüzetét – És ha megfejtem a feliratokat, akkor talán kiderül, miért kerültünk ide. Ja. Na persze – rázta a fejét Jack. Uram, egyet értek Daniellel. Mindenképpen várnunk kell – szólalt meg Sam is. Áruló – sziszegte Jack. Sam elmosolyodott. Teal’c már csak benned bízhatok – fordult reménykedve a jaffához az ezredes. Én is maradnék O’Neill. Nem érzek goaul’dot, se más barátságtalan lényt – Remek, legyőztetek – tárta szét a karját Jack – maradunk. És ha már maradunk, nézzünk is körül. Teal’c, te maradj ezzel az őrülttel – az izgatottan író Danielre bökött – Carterrel mi körbenézünk – Csöppet sem lelkesen elindult az ajtó felé. Ott még visszafordult egy utolsó szó erejéig: Daniel, ha bármi baj lesz, négyfelé váglak – A tudós ügyet se vetett rá. Végighaladtak a kihalt folyosón, ami a teremtől egyre keskenyedett, a végén már csak egyesével tudtak menni. Mi a baj, Uram – nézett aggódva Jackre Sam, aki idegesen nézelődött. Csak rossz előérzetem van – legyintett flegmán az ezredes – De lehet hogy csak romlott volt a sütemény. Mindig tudtam, hogy ez az új szakács pikkel rám.- Elérte a kívánt hatást, Sam elmosolyodott, nyugodtabb lett. A kínzó előérzet, a mehetnék azonban nem akart eltünni a gyomrából. Kinyitották a folyosó végét lezáró rozoga ajtót, kiléptek a vaksötétbe. A levegő nem volt olyan dohos, de a kesernyés szag tovább erősödött. Egy csarnokba értek, aminek az egyik oldalán egy keskeny híd ívelt át egy mélységes-mély szakadékot, a másik oldalán pedig egy meredek lépcsősor kezdődött. Carter, nézzen körbe a szakadéknál, én a lépcsők felé megyek – suttogta Jack. Sam bólintott és eltünt mellőle. Csak egy keskeny fénysugarat látott távolodni. Az ezredes mindenre felkészülten, minden idegszálával a zajokra figyelve indult a lépcsősor felé. Világosodott, már nem csak az orrát, hanem a kezét is látta. Tehát arra van a kijárat. Ebben a kis világosságban egy csillanást pillantott meg a szeme sarkából. Rögtön odapördült, az adrenalin szétáradt az izmaiban. Hevesen kalapáló szívvel meredt a sötétségbe. Végre a zseblámpa megtalálta a csillogás okát. Jack óvatosan közelebb osont, a látványtól a hátán hideg borzongás futott végig. Több ember csontvázát pillantotta meg, kíméletlenül egymásra hajigálva. Körübelül huszan-huszonöten lehettek. Meglehetősen törpe termetűek voltak, fényes sisakot, hajdan erős páncélt viseltek, és még mindig éles, bár rozsdás fejszék, lándzsák és csáklyák hevertek mellettük. Ebben a pillanatban viszhangzó csörömpölés ütötte meg a fülét. Megperdült a tengelye körül és zseblámpájának a fénye Sam felkecmergő alakjára esett. A csendben hallották, ahogy az ütődések hangjai egyre távolodnak; egy nehéz tárgy zuhant le a szakadékba, az verődött ide oda. Ha valaki a közelben volt, biztos meghalotta a hangokat. Jack feszülten figyelt, de nem hallott zajokat. Ideges lett, támadástól tartott, nem hitte, hogy ilyen helyen barátságos lények élhetnek. A rádiójához nyúlt – érezte, hogy botorság lenne kiabálni – és beleszólt: Carter jól van? – Igen, nincs semmi bajom – recsegett a rádióban Sam ideges hangja. Mi történt? – Nem láttam az orrom hegyéig sem, a hídnál pedig átestem egy ott heverő holttesten. Nem volt kellemes élmény. Estemben pedig lelöktem egy fejszét, az zuhant a mélybe – Sam hangján hallatszott, hogy mennyire mérges magára. Jó hogy nem maga zuhant le – hiába a szorongatott helyzet, Jack vigyorgott – az biztos nagyobb zajjal járt volna De Uram! – háborgott Sam. Rendben van, siessünk vissza – komolyodott el Jack – ha volt valaki a közelben, biztos meghallotta – • Igenis. Carter vége – A kapu előtt találkoztak, Sam arcán még ott égett a szégyen pírja. Remélem nem él itt már senki – sóhajtott – nem volt valami kedves látvány az a sok csontváz – És biztos nem volt kedves érintés sem – Uram! – Jó van, jófiú leszek. Maga hányat talált? Én úgy huszonötöt – mosolygott még mindig Jack. Én csak tizet . Bárki is él itt, biztos hogy nem barátságos – Ebben egyetértünk – Már csak pár méterre voltak a kaputól, amikor a mélyből érkező bajlós hangok megállították őket. Mégsem voltak egyedül.Hangos, átható hangot hallottak a mélyből: dübörgő bumm reszketette meg a követ a lábuk alatt velejéig megdermesztve őket. Dumm-dumm mintha egy hatalmas, harcba hívó dobbá változott volna a hegy. A dobszót viszhangzó kürtszó követte és mindenfelé fülsértő visítás csapott fel. Ez a hang felrázta őket a dob okozta bágyadságból. A francba! Futás – káromkodott Jack. Dumm-dumm, szólt a dobszó, de melette a rohanó talpak dobbanásait is meghallottak. Már elértek a kapuhoz, amikor a teremben mindenfelé alacsony, csótányszerű lények jelentek meg. Még az oszlopokról is másztak le és a plafonból is bújtak elő. Ocsmányak voltak, denevérfülük, gülü sárga szemük, mocskos fekete páncéljuk és kardjuk, de főleg a rendkívüli bűzűk mindent elmondott róluk. Barátságtalan szándékuk is gyorsan bizonyítást nyert, a két menekülő körül pattogtak a nyilak. Időben ugrottak be az ajtórésen, nagy nehezen, együttes erővel benyomták az ajtót és kiékelték néhány csáklyával. A gyorsan, szökkenésekkel haladó szörnyek már az ajtót ostromolták. Nem fog sokáig kitartani – kiabálta Sam, túlharsogva a visítást. Épp ezért siessünk – parancsolta Jack. Végigrohantak a folyosón a fény felé, berontottak a kaputerembe. Odabent kaotikus volt a helyzet. Egy eddig láthatatlan bejáraton sok szörny özölött be és most ezek szorongatták Daniel-t és Teal’cet. Már a sarokba szorultak, az oszlopok mögött kerestek fedezéket. Daniel folyamatosan tüzelt, Teal’c pedig egy fejszével írtotta a rárontókat. A fegyvere áldozatul esett a csatának.Carter és O’Neill hátbatámadása megrettentette a támadókat. A rövid tűzharc után fejvesztve menekültek a folyosó irányába. Pont időben – lihegte Daniel – épp kifogyott a táram – Jack gyorsan magához ragadta az irányítást. Ellentmondást nem tűrő parancsokkal szervezte a hazajutást. Carter tárcsázzon haza. Teal’c, Daniel, gyertek, az ajtó nem tart ki sokáig – A FREDhez léptek, gyorsan betáraztak, felszerelték magukat tárral és Teal’c magához vette az egyetlen pót P90-est. Rengeteg szörny támadott meg minket, alig tudtunk bejutni. Odakint egy csomó csontvázat találtunk, valószínüleg ezeknek a műve – adott gyors helyzetjelentést az értetlenkedő Danielnek az ezredes. Értem – bólintott. Jack átadott néhány tárat Samnek is és egymás melett állva nézték a forgó kaput. Miért nem gyorsabb ez a szerkezet?! Bumm - hallatszott az ajtó irányából. Ezek valahonnan szereztek faltörő kost. Francba – ennyit a nyugodt hazatérésről – Daniel, Teal’c, ahogy létrejön a féregjárat, ti átmentek rajta. Mi fedezünk . De Jack, simán átérünk mind a négyen, nem kell hátvéd. És miért pont ti legyetek azok? – értetlenkedett Daniel. Teal’c egyetértően bólogatott. Bumm Nem láttad milyen gyorsak? Mire átérünk, ők is ott lesznek, és nem hiszem, hogy a parancsnokságon örülnének nekik. Ahogy átértek szóljatok, hogy pont mögöttünk zárják be az íriszt – mondta hidegen Jack. BUMM – És mi okoztuk a támadást, így úgy illik, hogy mi legyünk a hátvéd – mondta Sam is – Hatos ékzár már a helyén – Rendben, fiúk kövessétek a parancsomat, vagy én öllek meg titeket – szólt végül Jack, lezárva a vitát. BUMM – betört a kapu. Ezredes – szólalt meg Sam szélesen mosolyogva. Már az oszlopok takarásában várták a támadást – ha vége lesz ennek, elmegyek magával horgászni – Jack elégedetten elmosolygott.  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 587 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |