Stargate SG1 - Belső ellenség 6. fejezet - KAREN TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » KAREN TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 - Belső ellenség 6. fejezet

6. fejezet


-    Feladod nekem a leckét ezzel a hús nélküli főzéssel – állt meg Sam csípőre tett kézzel a hűtőszekrény előtt, miközben azon töprengett, miből is készítsen ünnepi vacsorát.
-    Samantha, azt főzöl, amit csak szeretnél – nyugtatta meg Narim.
-    De ha egyszer nem szereted a húst…
-    Nem tudhatom, hogy szeretem-e, míg nem kóstoltam.
-    De… neked nincsenek lelkiismereti aggályaid a dologgal kapcsolatban?
-    Hát, tulajdonképpen nem túl lélekemelő a gondolat, hogy elpusztítsak egy élőlényt, azért, hogy megegyem – tűnődött el a férfi. – De máshonnan nézve… én nem vagyok nox, még ha éltem is köztük, szóval, talán… nem kell annyira komolyan venni azt a pacifizmust.
-    Hát, akkor megpróbálkozhatunk vele – vont vállat Sam. – Legyen csirke.
-    Csirke? – nézett rá kérdőn Narim.
-    A csirke egy madár, amit sok ezer éve őseink háziasítottak, és leginkább azért tartják, hogy megegyék. Remélem, szeretni fogod.
-    Próbáljuk ki – egyezett bele Narim, így végül nekiálltak a vacsorakészítésnek. Közben megegyeztek abban, hogy a főzés témát már alaposan kitárgyalták, inkább Sam arról faggatta a férfit, hogy milyen feladatot kapott a tábornoktól. Narim viszont azon tűnődött, hogy alaposan bele kellene ásnia magát a földi tudományokba, mielőtt bármit is próbálna kitalálni a csillagkapu energiaellátásával kapcsolatban.
Egy jó fél órával később csengettek, de mivel Sam épp a tűzhelyen kevergetett valamit, Narimra pillantott.
-    Kinyitod?
-    Biztos? – nézett rá bizonytalanul a férfi.
-    Bocs, Narim, de inkább azt bízom rád, mint a vacsoránkat - sandított a serpenyőre a gázon, mire Narim is elmosolyodott, és végül elindult az ajtó felé.
Mikor kinyitotta az ajtót, egy fiatal lánnyal találta magát szembe.
-    Szia! Te vagy Narim? – kérdezte a lány, mire a férfi nagyon meglepődött.
-    Igen, de…
-    Örülök, hogy megismerhetlek! – nevette el magát az ismeretlen, és váratlanul megölelte Narimot, és nem is engedte el jó néhány másodpercig. Mielőtt azonban a férfi teljesen zavarba jött volna, végül elhúzódott tőle. – Én tulajdonképpen Samet keresem.
-    Ő éppen a konyhában… - válaszolt volna lassan felocsúdva Narim, de Sam megszólalt a háta mögött.
-    Itt vagyok!
-    Szia! – nevetett rá a lány. – Tiszta… nincs benne goa’uld – sandított Narimra. A férfi újra csak elámult, de aztán, ahogy a ház sarkánál meglátta felbukkanni Dr. Fraisert, megvilágosodott.
-    Te vagy Cassandra? – nézett kíváncsian a lányra.
-    Hajaj, már hallottál rólam? – fintorgott nevetve amaz. – Ez nagyon ciki…
-    Ciki? – nézett rá értetlenül a férfi, de a szeme sarkából látta, hogy Dr. Fraiser és Sam is jól mulatnak rajta.
-    Igen – vont vállat Cassandra. – Ki tudja, milyen pletykák keringenek rólam… nem is akarom tudni.
-    Gyertek be! – invitálta a vendégeket Sam, de Dr. Fraiser tiltakozott.
-    Mi nem akartunk igazán zavarni… csak meg kellett bizonyosodnom róla, hogy Narim nem fertőzött.
-    Hát, ez sikerült – mosolygott a férfira Sam. – De nem zavartok, igaz, Narim?
-    Barátok sosem zavarnak – hajtott fejet udvariasan a férfi, így mind a négyen besétáltak a nappaliba.
-    Kértek egy teát? – kérdezte tőlük Sam.
-    Igen – nevette el magát Cassandra. – Én a mosolygós bögrébe kérem!
-    Tudom – bólintott rá nevetve Sam. – Rögtön jövök – mondta, és kivonult a konyhába, így Narim Cassandrához fordult.

-    Te tényleg meg tudod állapítani, hogy valakiben van-e goa’uld?
-    Igen. Janet szerint a véremben lévő naquadah az oka.
-    Naquadah van a véredben? – csodálkozott Narim.
-    Aha – nevetett Cassandra. – Ez is ciki. Tudod, világítok a sötétben.
-    Cass – nevetett Janet is, de aztán Narimhoz fordult. – A százalék a vérében csökkenő tendenciát mutat, szóval, ha így megy tovább, mire betölti a tizennyolcat, teljesen tiszta lesz.
-    És ti elveszítetek egy csodafegyvert – fintorgott a lány.
-    Cass, te csak csoda vagy, de nem fegyver – mondta az éppen belépő Sam, és letette a tálcán a négy teásbögrét az asztalra.
-    Jah, persze – húzta el a száját a lány, miközben lecsapott a mosolygós bögrére, aztán Narimhoz fordult. – Szóval, te is itt ragadtál…
-    Igen – bólintott rá mosolyogva a férfi, mert látta a lányon, hogy csak ugratja.
-    Majd megszokod, nem rossz hely – biztosította. – Van már kedvenc kajád?
-    Még nem választottam – rázta meg a fejét Narim. – Azt hiszem, még nem kóstoltam meg mindet.
-    A fagyit kóstoltad már?
-    Fagyit? Nem – rázta meg a fejét Narim, mire Cass Samre sandított.
-    Bocs, kiscsibe, nem tudtam, hogy jössz, úgyhogy nincs fagyi – rázta meg a fejét Sam.
-    Fenébe – húzta el a száját a lány.
-    Ne beszélj csúnyán! – szólt rá Janett a lányra, mire az megforgatta a szemét, és inkább tovább faggatta Narimot.

-    Te hány éves vagy? – kérdezte, mire Janet elnevette magát.
-    Cass, ezt nem csak a Földön nem illik megkérdezni!
-    Hát, ennek jobban utána kellene számolnom – tűnődött el Narim.
-    Miért? Elfelejtetted? – lepődött meg Cass.
-    Nem, csak mi egy kicsit másképp számoltuk az időt odaát a Tollanon. Nálunk egy nap huszonnyolc órából állt, és a bolygónk hozzávetőlegesen négyszáztizennégy nap alatt kerülte meg a napját. Szóval nem olyan egyszerű ezt megmondani…
-    Ez tényleg bonyolultan hangzik – húzta el a száját a lány.
-    Igen – nevetett Narim. – De ígérem, mire legközelebb jössz, kiszámolom neked!

-    És te is a csillagkapunál fogsz dolgozni, mint Janet és Sam?
-    Igen – bólintott rá Narim.
-    Ha nagy leszek, én is ott dolgozok majd. Tudod, én genetikus leszek – jelentette ki a tizenhét éve minden magabiztosságával. – Azt fogom kutatni, hogy az emberi eredetű fajok DNS-e mennyire különbözően fejlődött egyes világokban az adott körülményeknek megfelelően.
-    Janet, te mondasz neki ilyeneket? – nézett nevetve Sam a doktornőre, mire az szintén nevetve felemelte a kezét.
-    Ártatlan vagyok. Ezt magától találta ki.
-    Most nem értem, ezzel mi a baj – vont vállat a lány.
-    Talán csak az – tűnődött el Janet Narimra pillantva -, hogy az idegen világok lakói nem mindig hagyják, hogy megvizsgáld őket.
-    Hát, én biztos rá tudom őket beszélni – erősködött tovább Cass.
-    Előtted a lehetőség – nevette el magát Janet.
-    Áh, Narimról már tudjuk, hogy nem goa’uld – rázta meg a fejét Cass, majd kiitta a bögréjéből a maradék teát, mire Janet megpaskolta a térdét.
-    Jól van, kisasszony, ideje indulnunk.
-    Ne már – nyafogott Cass.
-    Maradjatok vacsorára – ajánlott Sam is. – Mindjárt elkészül.
-    Oké – derült fel a lány arca, de Janet megcsóválta a fejét.
-    Egy órája még pizzát akartál rendelni.
-    Igaz – látta be Cass.
-    Akkor majd a hétvégén átjöttök ebédre – ajánlotta Sam.
-    Ja, ha itthon leszel – húzta el a száját a lány.
-    Hát… szeretnék itthon lenni – tűnődött el Sam, majd összenevettek Narimmal, és ebbe már Cassandra is belenyugodott, így kifele indultak.
-    Cass, jut eszembe – szólt még a lány után Sam. – Megvannak még a régi fizika és kémia könyveid?
-    Persze – húzta össze a szemöldökét a lány. – Miért elfelejtetted Newton első tételét?
-    Aha – bólintott rá nevetve Sam. – Kölcsönadod pár napra?
-    Persze. Összeszedem, aztán Janet holnap beviszi neked.
-    Kösz – bólintott rá Sam, aztán elköszöntek a vendégektől, és visszatértek a konyhába.

-    Tényleg nagyon helyes kislány – mosolygott Narim.
-    Örülök, hogy így gondolod – nézett rá hálásan a nő, de Narim közben máson tűnődött már.
-    Szóval kezdjem az alapoktól? – sandított Samre.
-    Igen, így legalább tudni fogod, hogy milyen szinten vagyunk, és… úgy vettem észre, hogy még a közös ismereteket is más néven nevezzük. Tudod, mint a kvantumfizikát… te máshogy nevezed. Hiába hivatkoznál valamire úgy, ahogy te hívod, még ha ismerjük is, akkor sem fogjuk tudni, mire gondolsz. És különben is, három nap alatt átrágod magad ezeken a könyveken, aztán jöhetnek a komolyabb témák. Alkalmazott fizika, asztrofizika…
-    Rendben – adta meg magát Narim.
-    Szeretem, hogy ilyen meggyőzhető vagy – nevette el magát Sam.
-    Csak hajlok a józan érvekre.
-    Hát, az embereknél ez nem mindig jellemző – csóválta meg a fejét Sam. – Nos, azt hiszem, lassan ehetünk is – mondta, ahogy ellenőrizte a csirkét, így gyorsan megterítettek, és asztalhoz ültek.
Végül Narim egészen megbékült a csirkével, bár Sam még mindig úgy látta, hogy inkább a salátát és a zöldségeket részesíti előnyben. Mikor végeztek gyorsan rendbe tették a konyhát, és egy pohár borral kitelepedtek a nappaliban a kanapéra. Sam látta, hogy a férfi valamin tűnődik, így kérdőn nézett rá.
-    Érdekes ellentmondásra bukkantam – mosolyodott el Narim. – Bár lehet, hogy nem ez a helyes kifejezés.
-    És elmondod?
-    Csak az jutott eszembe, hogy te sok mindent tudsz rólam, és csak keveset a világomról, míg én sokat tudok a világodról, de csak nagyon keveset rólad.
-    Ez igaz – látta be Sam. – De mitől van olyan érzésem, hogy ezt az ellentmondást nem úgy tervezed feloldani, hogy mesélsz a világodról? – kérdezte somolyogva, mire Narim egy beismerő mosollyal lehajtotta a fejét. – Jól van, mire vagy kíváncsi?
-    Mindenre, ami veled kapcsolatos.
-    Hát, ez így elég tág fogalom – húzta össze a szemöldökét a nő.
-    Tudod, azon kívül, hogy kiváló tudós és felfedező vagy, szinte semmit nem tudok rólad – nézett rá fürkészőn Narim.
-    Elméleti asztrofizikából diplomáztam – vont vállat Sam. – Tudod, mindig… űrhajós szerettem volna lenni, de nálunk ez még… kuriózumnak számít. A csillagkapu nélkül még az egész űrkutatás gyerekcipőben járna. Kiváló képességek, de leginkább protekció szükséges hozzá, hogy valaki bekerüljön egy ilyen programba.
-    Te űrhajó nélkül is bejártad a fél galaxist.
-    Igen, csak tudod, kisgyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy kijutok az űrbe, mindent megtettem volna érte. Már akkor is, mikor még fogalmam sem volt arról, hogy létezik csillagkapu. Akkor is, amikor még fogalmam sem volt arról, mi van odakint. Boldog tudatlanság… nem is volt az olyan rossz – csóválta meg a fejét Sam egy kicsit cinikus mosollyal. - Bár… amit találtam, az talán sokkal izgalmasabb, mint egy kezdetleges űrsiklóval megkerülni a holdat.
-    Ebben biztos vagyok – bólintott rá Narim. – És… a családod? Sosem meséltél senkiről, aki közel állna hozzád.
-    A csapatom a családom – tűnődött el egy halvány mosollyal a nő. – De ami a szó szerinti családot illeti… Anyám autóbalesetben halt meg – sóhajtott. – Még gyerek voltam. Apám katona volt… de elég érdekes volt a viszonyunk… tudod, mindkettőnknek határozott elképzelése volt arról, hogy kellene élnem az életem, és a két elgondolás nem igazán fedte egymást soha. Mindig büszke volt arra, hogy katona lettem, de a testületen belül valahogy máshogy képzelte el a karrierem szárnyalását, mint én. És mindketten elég makacsok vagyunk, így nem tudtuk közelíteni az álláspontunkat. És mivel nem is igazán mondhattam el neki soha, hogy mivel foglalkozunk itt a hegy mélyén… nem is értett meg igazán. Aztán, mikor megtudta, hogy… gyógyíthatatlan beteg… beállt a Tokrába.
-    A szimbióta meggyógyította – bólintott rá Narim.
-    Igen, és… bár azóta a viszonyunk sokkal… bensőségesebbé vált… még kevesebbet találkozunk. Most sem tudom, hogy épp hol jár. Időnként azért hiányzik… vannak dolgok, amiket jó lenne megbeszélni vele, de hát a titkosabbnál titkosabb küldetései mindig fontosabbak. Ezt persze megértem, hisz én is épp így vagyok vele. Pedig… téged is szívesen bemutatnálak neki – vigyorgott Narimra, mire ő is elmosolyodott. - És… van egy bátyám, Mark – folytatta Sam. - De ő… már húszévesen kijelentette, hogy az egész katonai mizériától szeretné távol tartani magát, amennyire csak lehetséges. Az államok másik felében él a családjával. Már nem is tudom, mikor láttam utoljára. Apával jó ideig elég rosszban voltak, de szerencsére Selmak kibékítette őket. Szóval… ez a helyzet a családommal… és tényleg a CSK1-et is a családomnak érzem.

-    És soha nem… volt senki az életedben, aki… - próbált puhatolózni Narim, de ahogy Sam lehunyta a szemét, megfogta a kezét. – Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz.
-    Miért titkolóznék? – vont vállat végül Sam. – Volt egy vőlegényem… még nagyon fiatal voltam. Életem egyik legnagyobb tévedése volt. Szerencsére erre még az esküvő előtt rájöttem. És… bár elég csúnyán szakítottunk… azért azt a sorsot nem kívántam volna neki, amit végül kapott.
-    Mi történt?
-    Jonas később a CSK9 parancsnoka lett. Ez már sok-sok évvel az után volt, hogy szakítottunk. Aztán az egyik bolygón… nem tudok rá jobb szót, egyszerűen megőrült… Tudod, sok kevésbé fejlett nép isteneknek néz minket, mikor kisétálunk a kapuból… és ott, azon a bolygón Jonas belement a játékba. Először talán csak azért, hogy az ott élők együttműködőbbek legyenek, de lassan maga is elhitte, és valamiféle kényszerképzetté vált nála. Az emberei lassan megértették, mi történik, így ellene fordultak, de Jonas kettőt megölt közülük, a harmadik csak azért menekült meg, mert mi találtuk meg előbb. Jonas végül belehalt ebbe az őrületbe – zárta rövidre Sam a történetet, és Narim látta rajta, hogy nem kéne többet faggatóznia, a nő pedig inkább visszafordította a kérdést.

-    És neked? Volt valakid?
-    Én is szerettem valakit, és én is… nagyon fiatal voltam még akkor – ismerte be Narim. – Bár… most visszagondolva… akkor még fogalmam sem volt… milyen az igazi szerelem – mosolygott Samra, mire a nő elpirult, és mosolyogva lehajtotta a fejét.
-    Mi történt?
-    Ő… végül mégis mást választott – ismerte be egy szomorú félmosollyal Narim.
-    Hát… nem volt sok sütnivalója, hogy téged lecserélt akárkire – próbálta távol tartani a szomorúságot Narimtól a nő, de látta, hogy nem igazán fog sikerülni. - Gondolom csalódott és dühös voltál. Én biztos az lettem volna.
-    Csalódott… igen – bólintott rá Narim.
-    Oh, bocsánat, elfelejtettem, hogy egy tollan sohasem dühös – próbálta ugratni Sam a férfit, de az csak egy pillanatra mosolyodott el, aztán a gondolatai visszatértek a régi dolgokhoz.
-    Jaj, Samantha, dehogynem – sóhajtott. – De akkor nem tehettem.
-    Miért? – kérdezte kíváncsian a nő, de ezúttal Narim volt, aki lehunyta a szemét. – Nem kell elmondanod - mondta, de Narim végül felnézett rá.
-    Akit választott… a bátyám volt.
-    Uh – kerekedtek ki a nő szemei. – Az kemény lehetett.
-    Igen – bólintott rá Narim. – De idővel továbbléptem. Ők boldogok voltak, és… együtt haltak meg a Saritán. Egy hajón voltak, ami próbálta kiiktatni azt az energiaforrást, amit mi vittünk a bolygóra. De mielőtt elérhették volna, lelőtték őket.
-    Sajnálom, Narim – ült közelebb hozzá Sam, és megfogta a kezét.
-    Sok mindennek így kellett történnie, hogy most itt lehessek veled.
-    De olyan sokat veszítettél.
-    Mostanra… mindent – sóhajtott Narim. – Már csak te vagy nekem, Samantha.
-    Felépítünk neked egy új életet – ígérte neki a nő.
-    Rendben – mosolyodott el Narim, és Sam is megkönnyebbülten fellélegzett.
-    Akkor erre koccintunk?
-    Hát jó – vett egy nagy levegőt a férfi, és látszott rajta, hogy valóban próbál optimistán nézni a jövő felé. Végül koccintottak, és belekortyoltak a borukba.
-    Hogy ízlik? – kérdezte Sam. – Hasonló, mint nálatok?
-    Igen. Napsütötte domboldalakat idéz fel bennem – mosolyodott el Narim.
-    A tollanok szeretik a természetet?
-    Igen – bólintott rá Narim. – A fákat, a virágokat…
-    Tényleg, a Tollanán a város is tele volt virágokkal és virágzó bokrokkal. A házadnál például olyan volt, mint a leander, csak nagyban.
-    Igen – emlékezett vissza Narim is. – Tavasztól őszig gyönyörű fehér virágai voltak.
-    Ha szeretnél, itt is ültethetünk olyat. Csak… én amennyit itthon szoktam lenni… szóval nincs túl sok időm a kertet rendezgetni.
-    Ez érthető – bólintott rá Narim. – De azt hiszem, én többet leszek itthon. Engem a bázishoz köt a munkám, nem fogom járni a világokat.
-    Igen. Erről jut eszembe… lehet, hogy nem ártana neked egy kocsi és egy jogosítvány. Csak, hogy haza tudj jönni, ha én esetleg több napot ott ragadok valahol.
Narim minden véleménye az arcára volt írva, és Sam elnevette magát.
-    Nem olyan ördöngösség vezetni. Ha én meg tudom csinálni, akkor te is – ugratta. – Majd holnap a bázison kipróbálhatod – ígérte, és csak még jobban nevetett, mikor Narim még mindig nem akart megbékélni a gondolattal. – Ti hogy közlekedtetek, teleportálással? – ugratta a férfit, de így sem tudott kiszedni belőle semmit, csak egy titokzatos mosolyt. – Sosem foglak megismerni, ha mindig csak titkolózol!
-    Magamról bármit elmondok, Samantha, ezt te is tudod – biztosította Narim.
-    Hihetetlen, hogy még mindig ragaszkodsz ehhez a titoktartáshoz.
-    Csak, hogy vigyázzak rád – cirógatta meg a nő arcát Narim. – Féltelek.
-    Tudom – sóhajtott a nő. – De azért irigykedem… mindarra, amitek volt… még ha csak halvány sejtéseim lehetnek is róla, hogy mi minden volt ez.
-    Volt sok mindenünk, ami nektek nincs… de nektek is van sok minden, ami nekünk nem volt.
-    Igen, vannak madaraink, és macskánk – forgatta meg a szemét Sam.
-    Tudod, hogy odahaza… hányan irigyelték tőlem Schrödingert? El sem tudod képzelni – nevetett Narim.
-    Nem, tényleg nem – rázta meg a fejét hitetlenkedve Sam. – Csak egy macska…
-    Neked. Ahogy nekem az ott csak egy kommunikációs eszköz – pillantott a felszerelése felé, amit Sam kipakolt a táskájából az egyik fotelbe.
-    Nem tudom, melyik a fontosabb.
-    Egyformán fontos mind a kettő – vont vállat Narim. – Csak mindketten azt érezzük fontosabbnak, amit kénytelenek voltunk nélkülözni.
-    Igazad van – értett egyet végül Sam. – Öhm… egy hülye kérdés jutott eszembe.
-    Mondd csak!
-    Ti tollanok át tudtok menni a szilárd anyagon.
-    Igen.
-    Fáziseltolással.
-    Igen.
-    Amit tríniummal értek el– próbálta kiugratni a nyulat a bokorból Sam egy elfojtott vigyorral.
-    Részben tríniummal – bólintott rá Narim.
-    De… szóval így… hogy oldottátok meg a biztonság kérdését? Úgy értem, bármikor betoppanhatott valaki a tűzfalon keresztül, vagy… bárki bejuthatott a házadba, mikor nem voltál otthon…
Narim egy halvány mosollyal lehunyta a szemét, de aztán eszébe jutott, mit ígért Samnek, így a fejcsóválásról lemondott.
-    Samantha, nálunk ez a kérdés fel sem merült. Legalábbis amíg a Tollanon éltünk egyáltalán nem, de még a Tollanán sem volt túl nagy szükség ilyesmire. Ott már volt néhány biztonsági intézkedés, de nem volt olyan hatalmas jelentősége, mint gondolod.
-    Pfff… - fújt egyet a nő. – Nem tudom, mi mikor fogunk eljutni erre a szintre.
-    Ne általánosíts. Nagyon sokan megértettétek már ezt.
-    Sokan igen, de sokan nem – húzta el a száját Sam.
-    Türelem, eljön majd az idő.
-    Hát, az én életemben nem hiszem… mi itt a Földön… Jézusom, tényleg igazad volt, rettenetesen primitívek vagyunk még ehhez – fintorgott a nő. - Ha itt elterjedne ez a technika… fél órán belül kirámolnák a házamat.
-    Mit gondolsz, miért nem adom át? Ezt és még sok mást…
-    Igazad van – látta be Sam. – Bocs, ha néha háborgok…
-    Semmi baj, Samantha… megértelek téged is… de akkor sem tehetem. Nem a titoktartás miatt, és nem azért mert bármit irigyelnék tőletek, vagy akár tőled… de így a legjobb.
-    Oké, elfogadom.
-    Köszönöm – hajtott fejet Narim, aztán mindketten belekortyoltak a borukba.
-     Várom a következő kérdésedet – mosolygott maga elé a férfi, mikor letette a poharát.
Sam eltűnődött, de aztán vállat vont. – Most éppen nem jut eszembe semmi. Hacsak… - fojtott el egy zavart mosolyt, aztán inkább megrázta a fejét. – Nem, ezt inkább nem.
-    Miért?
-    Ezt nem akarom megkérdezni.
-    Bármit megkérdezhetsz.
-    De ez ciki – pirult el teljesen a nő.
-    Ciki… Cassandra is használta ezt a szót.
-    Igen… kínos… ilyesmi.
-    Ettől még megkérdezheted.
-    Nálatok nincs tabu téma? – sandított Sam a férfira. – Mármint a technológiátokon kívül.
-    Samantha… az őszinteség mindig a legcélravezetőbb út.
-    Igen, persze – nevette el magát Sam. – Szóval csak… azon tűnődtem… hogy találtunk már közös szokásokat… és vajon… lehet még ilyen?
-    Én úgy vélem, igen – mosolyodott el Narim. – De csak akkor tudhatjuk meg, ha kipróbáljuk.
-    És ezzel nem… sértünk meg valami tollan szabályt? – fürkészte a férfi kedves mosolyát Sam. – Valami erkölcsi előírást, mit tudom én…
-    Samantha – cirógatta meg a nő karját Narim, mire az lehunyta a szemét egy pillanatra. – Egyrészt nem, nem sértünk meg semmilyen szabályt. Másrészt pedig… ez nem a tollan… és azok a régi szabályok már nincsenek sehol… nem kell… nem szabad… érvényüket vesztett dolgokhoz ragaszkodni. Most a Földön vagyunk, és én alkalmazkodom, amennyire tőlem telik. És vannak bizonyos helyzetek, mikor egyáltalán nem esik nehezemre alkalmazkodni – nevette el magát.
-    Tényleg? – kérdezte mosolyogva Sam.
-    Elképesztően könnyű hozzád alkalmazkodnom – nyugtatta meg a férfi.
-    Az jó – könnyebbült meg Sam. – De biztos volt valami hagyomány nálatok a Tollanon… ami szabályozta… az ilyesmit.
-    Igen, volt. De tudod, Samantha… nyugodtan megkövezhet minket az, aki úgy véli… hogy több mint hat évvel az első csókunk után elhamarkodott dolog lenne továbblépni – tűnődött Narim, miközben megcirógatta a nő arcát.

-    Úristen, el sem hiszem, hogy már annyi idő eltelt – emlékezett vissza egy nosztalgikus mosollyal Sam.
-    Igen, én sem – sóhajtott Narim. – Néha… az egész… ez a hat év, ami azóta eltelt… olyan, mintha csak egy rémálom lett volna, amiből most ébredtem…
-    Akkor azt hiszem, ott kell folytatnunk, ahol elragadott minket a rémálom – mosolyodott el Sam. – Te még emlékszel, hol tartottunk, mikor Daniel berontott?
-    Hát persze – bólintott rá egy halvány mosollyal Narim. – Ott tartottunk, hogy elakadt a szavad, és én megmutattam, hogy szavak nélkül is kifejezhetjük, mit érzünk.
-    Tényleg – emlékezett vissza Sam. – És valóban nagyon… kifejező volt. Esetleg megpróbálhatnánk megismételni… tudod… csak tudományos… jelleggel – suttogta közelebb hajolva a férfihoz.
-    A tudományos kísérlethez megegyező körülmények kellenének. Márpedig azt annyira nem szeretnénk, ugye?
-    De néha egy kísérletnek épp az a lényege, hogy… eltérő körülmények között is elő tudjuk-e idézni ugyanazt a hatást – ellenkezett a nő.
-    Ez igaz – látta be Narim, és végül megszüntette a kettejük között lévő amúgy is csekély távolságot, és gyengéden megcsókolta Samet. Hosszú percekig képtelenek voltak elszakadni egymástól, de aztán Sam halványan elmosolyodott, így Narim elhúzódott tőle.
-    Mi az? – kérdezte ő is mosolyogva.
-    Nos, azt hiszem, az eltérő körülmények csak fokozzák a hatást.
-    Ennek örülök – nevette el magát Narim. – Akkor esetleg a kísérlet következő fázisába léphetnénk.
-    Tökéletesen egyetértek – mosolygott Sam is, és újra összeforrtak egy gyengédnek induló de lassan szenvedélyesebbé váló csókban.
A csókjuk hosszúra nyúlt, és Sam lassan közelebb bújt Narimhoz, míg szinte teljesen összesimultak, és Narim a gerincét simogatta, amibe Sam érezhetően beleborzongott. Teljesen elmerült azokban a csodás érzésekben, amiket Narim csókja és az érintése váltott ki belőle, szinte semmi más nem létezett a számára azokban a pillanatokban. Az is csak egy villanásnyi időre futott át az agyán, hogy hány éjszakán képzelte már el, milyen lehet Narimmal szeretkezni, és hogy a valóság még a legszebb fantáziáját is felülmúlja.
Jó néhány perccel később Narim volt, aki elmosolyodott.
-    A kísérlet eddigi állása alapján azt hiszem, megalapozottan vonhatjuk le azt a tudományos következtetést, hogy a szokásaink szemernyit sem különböznek – súgta Samnek.
-    Valóban? – somolygott Sam.
-    Te nem így gondolod?
-    Hm… de igen – húzta Narim agyát a nő, majd lopott tőle egy puszit.
-    Remek. Szóval mivel két független tudós jutott ugyanarra a következtetésre…
-    Független?
-    Tudományos szempontból – egészítette ki Narim. – És még az eltérő ismereteik függvényében is ugyanarra az eredményre jutottak… szóval úgy vélem, ez azt jelenti, hogy az eredményt bizonyítottnak tekinthetjük. Egyetértesz?
-    Egy ilyen tudományos levezetés után mernék nem egyetérteni? – nevette el magát Sam. – De ha így van, akkor úgy vélem a folytatást áthelyezhetnénk esetleg a szobámba…
-    Jó ötlet – értett egyet Narim, így felálltak a kanapéról, és besétáltak Sam hálószobájába.
Az ágy előtt azonban már nem bírták tovább, egy újabb szenvedélyes csókba bonyolódtak, és közben Narim már bekíváncsiskodott Sam pólója alá is, hogy végre ott is érinthesse a nő puha, selymes bőrét, majd nem sokkal később meg is szabadította a felsőjétől. Sam sem akart adósa maradni, így elkezdte kigombolni Narim ingét, de aztán elnevette magát.
-    Mi az? – mosolygott rá a férfi is.
-    Csak az jutott eszembe, hogy szerencse, hogy ez az ing van rajtad.
-    Miért?
-    Azért, mert bár a kedvenc szürke cuccodban állati jól nézel ki, azt hiszem, fogalmam sem lenne, hogy hámozzam le rólad.
-    Talán segítenék – nevette el magát Narim.
-    Csak talán? – nézett rá elégedetlenül Sam.
-    Tudod, tollan lévén türelmes ember vagyok… de vannak helyzetek, mikor nálam is szakad a cérna…
-    Milyen helyzetek? – kérdezte Sam, miközben tovább bíbelődött a gombokkal.
-    Például mikor nagyon szeretnék valamit, és fránya gombok és kapcsok az utamba állnak.
-    Hát, most nem áll az utadban semmi ilyesmi.
-    De még néhány dolog igen – mérte végig Narim a nőt.
-    És esetleg tehetünk valamit ellene? – évődött Sam, mikor kigombolta az utolsó gombot, és lesimogatta az inget a férfi válláról.
-    Természetesen igen – bólintott rá Narim, és újra megcsókolta a nőt, és ezúttal mindketten végleg elvesztek a szenvedély tengerében. A következő órákban pedig végképp bizonyítást nyert az a feltételezés, hogy a földi és a tollan szokások szemernyit sem különböznek egymástól.

 

Kategória: KAREN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2015-01-16)
Megtekintések száma: 153 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]