Stargate SG1 - Belső ellenség 7. fejezet - KAREN TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » KAREN TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 - Belső ellenség 7. fejezet

 

7. fejezet


Másnap útban a bázis felé Sam az autóvezetésről mesélt Narimnak. A férfinak még mindig minden porcikája tiltakozott ellene, de azért figyelmesen hallgatta a kiselőadást. 
-    Kipróbálod? – sandított rá vigyorogva Sam, mikor már a bázis területén haladtak. 
-    Még inkább nem – rázta meg a fejét Narim. – Jobb lenne, ha még egy kicsit ismerkednénk. 
-    Rendben – nevetett a nő. – Sokan azt mondják, az autónak lelke van… idő kell, míg egy kicsit közelebb enged magához. 
-    Majd igyekszem – bólintott rá a férfi, aztán leparkoltak, és besétáltak az épületbe. 
-    Keressük meg Janetet, hátha elhozta a könyveket neked – ajánlotta Sam, így a gyengélkedő felé vették az irányt, és átvették a doktornőtől a tekintélyes méretű paksamétát, és csak utána célozták meg Sam laborját. 
Már majdnem odaértek, mikor meglátták Danielt kilépni az irodájából, így Narim utánaszólt. 
-    Daniel!
-    Igen? – kapta fel a fejét a fiatal tudós, mint aki gondolatban valahol teljesen máshol járt. A szemei kialvatlanok voltak, így Narimnak be kellett látnia, hogy Samantha jól ismeri ifjú kollégáját, és az valóban munkával töltötte az éjszaka jó részét.
-    Szeretnék elnézést kérni a tegnapiért… nem akartam beleavatkozni a munkájába. 
Daniel néhány másodpercig még fürkészte Narim arcát, aztán sóhajtott. 
-    Igaza volt. Amit én fordítottam, annak nem volt se füle se farka – ismerte be fintorogva Daniel. – Köszönöm!
Narim a tőle megszokott udvariassággal fejet hajtott, és már tovább indult volna, de Daniel felkapta a fejét. 
-    Azért ki ne túrjon az állásomból! – fenyegette meg egy halvány mosollyal a másikat. 
-    Eszemben sincs – rázta meg a fejét Narim, mire mindketten elnevették magukat, és Daniel elsietett a dolgára. 
-    Majd megnyugszik – nézett utána Sam. – Azt hiszem, hamarosan neki is besegíthetsz. 
-    És az önérzete?
-    Tudod, Daniel elég hirtelen típus… hirtelen lesz dühös, vagy sértett, vagy akár lelkes és jókedvű… de aztán ugyanilyen hamar le is csillapodik. Nem kell komolyan venni. Arany szíve van.
-    Rendben – bólintott rá Narim, aztán elindultak Sam laborja fele. 
Mikor beléptek Narim kíváncsian nézett körül, hisz mindenhol különböző mikroszkópok és egyéb eszközök voltak szanaszét. 
-    Előbb ismerkedj meg az alapokkal – nevette el magát Sam, és lepakolta az egyik asztalra Cassandra könyveit. – Addig előkészítem a mintákat vizsgálatra. Azt majd megnézheted, és közben elmondom, mi micsoda. 
-    Jól van – sóhajtott Narim, pedig űzte volna a kíváncsiság, de szót fogadott a nőnek, és letelepedett, majd a kezébe vette az első könyvet. Nem sokkal később kért Samtől egy papírt, és elkezdte kigyűjteni az általa ismert szakkifejezések földi megfelelőit, és teljesen bele is merült a témába. 
Jócskán elmúlt már dél, mikor Sam felvetette, hogy ebédelhetnének valamit, így az étkező felé vették az irányt. Összefutottak Hammond tábornokkal, aki épp akkor végzett, és sietett az irányítóterembe, mert hamarosan várták a CSK4 visszaérkezését. 
Narim és Sam kényelmesen megebédeltek, aztán, mivel közben a CSK4 visszaérkezett, úgy döntöttek, hogy végeznek egy előzetes terepfelmérést az indítócsarnokban, hogy Narim jobban képbe kerüljön a csillagkapu körüli berendezésekkel. Sam sokat magyarázott, és a férfi hamar át is látott mindent, de néha megcsóválta a fejét. 
-    Miért használtok ilyen vastag kábeleket? Ez csak növeli a veszteséget. 
-    Azért elég nagy energiamennyiség halad át rajtuk – tűnődött el a nő. – Ha vékonyabb lenne, egyszerűen szénné égne. 
-    Igen, de minél vastagabb a vezető, az energiának annál nagyobb része alakul hőveszteséggé. 
-    Akkor ez egy huszonkettes csapdája? – nézett rá kérdőn Sam. 
-    Hogy mi?
-    Olyan probléma, amit bárhogy próbálsz megoldani, az nem igazán jó megoldás. Csak a sok rossz közül tudod kiválasztani a talán legkevésbé rosszat. 
-    Igen, mondhatjuk, bár… milyen ötvözeteket használtok vezetőnek? – kérdezte Narim, de Sam már nem tudott válaszolni, mert közben O’Neill ezredes sétált be az indítóba, és odaballagott hozzájuk.

-    Tudja… Narim… én nem igazán értem magukat… - csóválta meg a fejét. – Tegnap pecázás közben sokat gondolkodtam ezen… 
-    Horgászás közben – szúrta közbe Sam, mert biztos volt benne, hogy a szót Narim nem igazán tudná hova tenni. A férfi hálásan rámosolygott, aztán a figyelme visszatért az ezredeshez. 
-    Jah, horgászás közben – fintorgott az ezredes. – Tudja… olyankor van lehetősége az embernek a világ nagy dolgain töprengeni… csak egy horgászbot, egy sör, csend és béke, madárcsicsergés… De csak arra jutottam, hogy nem és nem és nem értem…
-    Mit, ezredes? – nézett rá értetlenül Narim, de Sam sóhajtott. Tudta, hogy egy jól megszokott O’Neill féle cinikus csipkelődés fog következni. Ennek ellenére nem akart közbeavatkozni, úgy gondolta, hogy ráér, majd ha elmérgesedik a helyzet.
-    Azt, hogy annak idején, mikor Zipacna megcsinálta azt a kis tűzijátékot a triád alatt… szóval… egyáltalán nem tudatosult magukban a fenyegetettség? Nem… gondolkodtak el azon, hogy… ha a goa’uld egyszer megpróbálta, akkor megteszi újra és újra és újra, amíg nem sikerül neki? Hisz a goa’uld nem hülye… Zipi egy pillantással felmérte a fejlettségüket, és megállapította, hogy veszélyt jelentenek a számukra. Komolyan elhitték, hogy belenyugszanak abba a kis vereségbe, amit akkor elszenvedtek, és továbbállnak?
-    Bíztunk a védelmünkben. Napokon belül felállítottuk újra az ionágyú-hálózatot egy új rendszer szerint, amit a goa’uldok nem ismertek. 
-    Figyelt arra, amit akkor Travelnek mondtam? – kapta fel a fejét dühösen O’Neill. -  Az önteltség végzetes lehet!
-    Igen, O’Neill ezredes, igaza van. De hiába is próbálkoztunk volna azzal, hogy még jobban megerősítsük a védelmi rendszert… a támadás végül onnan jött, ahonnan sosem vártuk volna. Belülről.
-    Ha egy kicsit magukba fordultak volna, talán ez a lehetőség is felmerült volna valakiben, hm? – kérdezte az ezredes egy kicsit lekicsinylő fintorral. 
-    Nem, ez biztos, hogy nem. 
-    Na és ugyan miért?
-    Azért, mert a tollanok a végsőkig bíztak a vezetőikben. 
-    Végzetes gyerekes jóhiszeműség – rázta meg a fejét O’Neill bosszúsan. 
-    Nem – tiltakozott Narim. – Sosem adtak okot arra, hogy kételkedjünk bennük, sosem bizonyult hibásnak ez az elgondolás egészen addig a bizonyos pillanatig. 
-    Jaj, mindig eljön az a bizonyos pillanat – háborgott az ezredes. – Ez semmi más, mint felkészületlenség!
-    Ezredes – sóhajtott Narim. – Tökéletesen igaza van. De ezzel már nem tudunk változtatni azon, ami megtörtént. 
-    Ó, nem, valóban – értett egyet készségesen a másik. – De attól még tanulhatunk belőle. Tudja, van nálunk egy mondás… valahogy úgy szól, hogy az okos a más kárán tanul, a buta meg a sajátján. 
-    Uram! – próbált közbelépni Sam, de Narim egy pillantással megállította. 
-    Hagyd, Samantha… tökéletesen igaza van – mondta, és visszafordult a másik férfihoz. – Tanuljon belőle, ezredes! És soha ne kövesse el azt a hibát, amit mi! 
-    Na, ezt garantálom magának! – biztosította O’Neill. – Velem született rendellenesség a bizalmatlanság – állította határozottan, majd elégedetten elvonult. 
-    És ez vajon jó vagy rossz? – nézett utána Narim. 
-    Ezt helyzete válogatja – lépett mögé Sam, és megsimogatta a karját. – Visszatérhetnénk az energia szállításához?
A következő órákban Sam és Narim az energiaszállításról beszélgettek, miközben alaposan áttanulmányozták a csillagkapu körüli berendezéseket, aztán még visszatértek Sam laborjába, hogy a nő megírhassa a jelentést a vizsgálatokról, amiket a P4X 495-ről hozott mintákon végzet, és már besötétedett, mikor hazaindultak. 
Maradt még az előző napi ünnepi vacsorájukból, így nem kellett főzniük, csak megmelegítették a maradékot, és asztalhoz ültek. Közben Samnek eszébe jutott a kis összetűzés az ezredessel. 
-    Narim, figyelj… ne haragudj Jackre… ő… neki egy kicsit nyers a stílusa. 
-    Ami a szívén az a száján – bólintott rá Narim. – Hogy viselik a felettesei?
-    Hammond ismeri, mint a tenyerét, így lepereg róla. De mások elég rosszul. Többször megütötte már a bokáját a beszólásai miatt. 
-    Pedig… úgy vettem észre az esetek többségében igaza van. 
-    Igen, persze, csak… meg kellene tanulnia egy kicsit diplomatikusabban előadni a véleményét. Néha az ember többre megy egy kis udvariassággal, mint egy orrbavágással. 
-    Ez igaz. Csak néha nincs idő vagy lehetőség udvariaskodni. 
-    El sem hiszem, hogy ezt te mondtad – nevette el magát Sam. 
-    Én sem – sütötte le a szemét mosolyogva Narim. – Az ezredestől csupa rosszat tanulok. 
-    Hát, majd odafigyelek rátok – figyelmeztette Sam. – Tudod… jó lenne, ha nem hagynád el az udvariasságodat. Annyira hozzád tartozik. Jó lenne, ha itt a Földön is olyan maradnál.
-    Emiatt nem kell aggódnod, Samantha. Túlságosan mélyen belém ivódott már. Nem fogok, és nem is akarok megváltozni. 
-    Akkor jó – nyugodott meg a nő. 
-    És… mit csinálunk ma este? – kérdezte Narim. 
-    Hát, megnézhetünk egy filmet – vont vállat Sam. 
-    Film?
-    Huh… - vett egy nagy levegőt Sam. – Akkor ott fogjuk kezdeni, hogy bemutatom neked a tévét. És ami azt illeti… filmet választani sem lesz könnyű, hogy elnyerje a tetszésedet… a legtöbbjében nem kevés agresszió van. Lehet, hogy inkább valami természetcsatornát keresek neked – vigyorgott. 
-    Ebből most nem sokat értettem – nézett rá valóban értetlenül Narim. – De ezúttal is rád bízom magam. 
-    Remek – bólintott rá Sam, így miután összepakolták a konyhát, betelepedtek a tévé elé, és egy ausztrália élővilágát bemutató film előtt töltötték az estét.
~~ o ~~
Két nappal később Sam és Narim a nő laborjában dolgoztak. Narim a vége felé járt Cassandra könyveinek áttanulmányozásában, Sam pedig egy a CSK3 által hozott kőzetmintán dolgozott, mikor felhangzott a riadó szirénája. 
-    Ha jól tudom, nem várunk vissza senkit! – kapta fel a fejét Sam. – Menjünk az irányítóba! – mondta, és odasiettek. 
-    Mi történik, uram? – nézett Hammondra, mikor besiettek. 
-    Nem tudjuk, őrnagy – rázta meg a fejt a férfi. 
-    A kaput nem aktiválták, sem innen, sem kívülről, de mégis történik valami – szólt közbe az őrmester. - Az egész rendszer megbolondult! A kapu energiaszintje az egekbe szökött, és még mindig folyamatosan nő, és nem tudjuk leállítani! Ha nem nyílik meg a féregjárat, a felhalmozódott energia hamarosan szétviszi az egészet. 
-    Nem tudom, mi lehet az oka, uram, mi még nem nyúltunk hozzá – pillantott Narimra, de a férfi a monitorokon villódzó számokat figyelte. Nem sokkal később arra kapták fel a fejüket, hogy a terem ajtaja magától bezáródott, és odalent az indítócsarnokban is mozgásba lendült a biztonsági ajtó, mintegy foglyul ejtve a bent tartózkodó katonákat. 
-    Mi történt? – nézett a pultnál ülő férfira a tábornok. 
-    Nem tudom, uram, nem én aktiváltam az ajtókat – rázta meg a fejét a technikus.
-    Ki tudja nyitni? 
-    Nem, uram! 
-    Samantha! – kapta fel a fejét Narim, mint aki a gondolataiból ébredt, és a nő felé nyújtott egy aprócska műszert, amit a zsebéből vett elő. – Tudod, hogy működik? 
-    Igen, láttam már, hogy használod – bólintott rá Sam. 
-    Vigyél ki mindenkit a szobából! És odalentről is! – utasította a férfi. 
-    És te? 
-    Meglátom, mit tehetek – tért vissza Narim figyelme a monitorokra. – Siess! – szólt még Samre, aki láthatóan tétovázott, de végül vett egy nagy levegőt, megnyomta a berendezés sárga gombját, majd Hammond tábornok felé nyújtotta a kezét. Az idősebb férfi is habozott egy másodpercig, de aztán megfogta, és Sammel együtt átsétáltak a falon. 
Narim figyelme már a számítógép fele fordult, leült a technikus helyére, és próbálta néhány pillantással felmérni a rendszer működési elvét. Tudta, hogyha az energiaszint változatlan ütemben emelkedik, akkor legfeljebb öt perce van valamit tenni, mielőtt a kapu szétrobban, így munkához látott. Azt hamar megállapította, hogy az irányítást valaki a bázison kívülről próbálta átvenni, így az volt a terve, hogy húz egy falat a rendszerben, amit majd fokozatosan kijjebb tolva megpróbálja visszavenni az uralmat a bázis rendszere felett. Nehezítette ugyan a dolgát, hogy ismeretlen rendszerben dolgozott, de nem esett nehezére átlátni a működését, így a fal hamarosan létrejött, és a csillagkapu töltődése is leállt, így már csak az volt hátra, hogy a már meghódított területekről is kiűzze az ellenséget. Ez beletelt még vagy öt percbe, de végül, mikor az irányítóterem ajtaja kinyílt, fellélegzett, és az asztalra könyökölve a tenyerébe hajtotta a fejét. 
-    Mi történt, Narim? – sietett be azonnal Hammond tábornok. 
-    Csak sejtéseim vannak, tábornok, de ez egy kívülről jövő támadás volt a rendszer ellen. 
-    Nem is aktiválták a kaput – akadékoskodott az időközben felbukkant O’Neill. 
-    Ehhez nem feltétlenül szükséges féregjáratot nyitni. 
-    Akkor elmagyarázhatná bővebben mi volt a célja – fintorgott az ezredes. 
-    Jól van, fordítsuk le a maga katona nyelvére – nézett fel rá Narim. – A csillagkapu a maga teste, és a rendszer, ami irányítja az agya. A féregjáraton át érkező fegyveres ellenség az, amikor magát orrba vágják, ami pedig most történt, az az, amikor valaki magára kényszeríti az akaratát, hogy azt tegye, amit ő akar. Akár kárt saját magában. Így érthető?
-    Tökéletesen – húzta el a száját az ezredes. 
-    Egy mentális támadás? – lépett be Daniel is a terembe. 
-    Mentális? – tűnődött el Narim. – Igen, ez elég találó kifejezés, még annak ellenére is, hogy egy gépről beszélünk. 
-    Vagyis… egy számítógépes vírus? – tért át gyakorlatiasabb kérdésre Sam. 
-    Vírus? – csodálkozott Narim. – Nincs tudomásunk arról, hogy a vírusok a legkisebb hatást is gyakorolnák a mesterséges berendezésekre. 
-    Számítógépes vírusnak az olyan programot nevezzük, amit a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül helyeznek el a számítógépén, és olyan parancsokat aktivál, amik károsítják a rendszer működését, vagy adatokat szolgáltat ki illetéktelenek számára – magyarázta Daniel. 
-    Igen, akkor mondhatjuk, hogy ez egy ilyen kísérlet volt – bólintott rá Narim. 
-    Negyed óra múlva eligazítás – adta ki az utasítást Hammond tábornok, és elsietett, míg a többiek sóhajtva néztek utána, és elsorjáztak, nem maradt más, csak Sam és Narim. 
Narim végül visszafordult a géphez, hogy eltüntesse még a nyomát is annak, amit csinált. 
-    Szóval ezért küldtél ki mindenkit – lépett mögé Sam. – Hogy ne lássuk, mit csinálsz. 
-    Samantha – pillantott fel rá a férfi. – Azért küldtem ki mindenkit, hogy ha mégsem járnék sikerrel, és a kapu szétrobban, ne sérüljön meg senki – mondta, majd visszafordult a géphez, hogy befejezze a nyomai eltüntetését. 
-    Menjünk fel – sóhajtott végül Sam, és felsétáltak a tárgyalóba. 

-    Én ezt nem értem, uram – sóhajtott Sam, mikor leroskadt a székre, és Hammondra nézett. – A rendszerünk eddig védett volt az ilyen támadások ellen. 
-    Akkor felül kell vizsgálnunk a rendszert, őrnagy. Ha az ellenség fejlődik, lépést kell tartanunk vele! – nézett rá szigorúan az idősebb férfi, majd Narimhoz fordult. – Meg tudjuk állapítani, honnan jött a támadás? 
-    Nem, tábornok – rázta meg a fejét a kérdezett. – Örültem, ha akadályt tudtam állítani elé. Az idő volt a szűk keresztmetszet. Így is, ha a kapu még egy percnyi energiát kap, atomjaira robban szét. Nem volt lehetőségem a forrás után kutatni. 
-    Persze, Narim, semmi gond – nyugtatta meg a tábornok. – Így is hálásak vagyunk a segítségéért…
-    Azt hiszem, nem kérdés, hogy honnan jött – fakadt ki O’Neill, félbeszakítva a tábornokot. – A hülye kis kukacok…
-    Ezredes, ha a goa’uldok megtámadják a földet, azzal megszegik az asgardokkal kötött szerződést – vitatkozott Daniel. - Nem hiszem, hogy ezt kockáztatnák. Ha senki mástól nem is, de az asgardoktól félnek.
-    Nem minden rendszerúr írta alá a szerződést – nézett rá kihívón az ezredes. 
-    De Thor szerint az a négy elég, hogy visszafogja a többit!
-    Igen, de van két tényező – töprengett el Sam. – Az egyik, hogy abban bíznak, hogy nem hozzuk őket összefüggésbe a dologgal, a másik pedig, hogy nem tudjuk bebizonyítani az asgardoknak, hogy ők voltak, és az asgardok bizonyíték nélkül nem tesznek semmit. Arról nem is beszélve, hogy ha a kapu felrobban, esélyünk nem lenne kapcsolatba lépni az asgardokkal, el lennénk vágva mindentől.
-    Ez igaz – bólintott rá Daniel. 
-    És nem lehet, hogy ez a támadás egyszerűen a Földről jött? Az oroszoktól vagy a kínaiaktól? – vetette fel Hammond, de mindenki tanácstalan volt, így Narimon állt meg a pillantása. 
-    Nem tudom, tábornok – rázta meg a fejét a férfi is. – Elég agresszív volt, de nem igazán van tapasztalatom arról, hogy a földi technika mit képes véghezvinni ebben a témában, így nem tudom megítélni, hogy jöhetett-e a Földről. De mint nem olyan rég valaki felhívta rá a figyelmem… ami egyszer megtörtént, az megtörténhet újra és újra. Fel kell készülnünk rá.  
-    Nicsak, valaki tanulékony – morogta O’Neill. 
-    Igyekszem – fojtott el egy halvány mosolyt Narim. 
-    És mit tanácsol? – fordult felé Hammond.
-    Ki kell építeni egy új védelmi rendszert, lehetőleg több lépcsőset. 
-    Igen, legalább három lépcső kell – értett egyet Sam is. 
-    Pontosan. Az első azonnal jelezne nekünk – fűzte tovább a gondolatot Narim. 
-    Igen, de miközben mi próbálunk cselekedni, a másik két szint még állná a sarat, biztosítva nekünk egy kis időt. 
-    Így sokkal kisebb lenne a rizikófaktor, hogy a támadás el tudjon jutni magáig a kapuig – értett egyet Narim. – Sőt az is egy lehetőség, hogy az első lépcső azonnal leválasztja a kaput a rendszerről, hogy még ha áttörik is a védelmünket, a kaput semmiképp se érjék el. 
-    És kell még egy szegmens, ami az első riasztástól kezdve kutatja a támadás forrását – lelkesedett be még jobban Sam. 
-    Pontosan – értett egyet a férfi, mire az ezredes megforgatta a szemét. 
-    Fú, mekkora az egyetértés… 
Sam és Narim már-már visszavágott volna, de Hammond látta, hogy ebből csak egy véget nem érő szócsata kerekedne, így közbeavatkozott. 
-    Maguk ketten még mindig itt vannak? Nincs valami fontosabb dolguk?
-    De igen, uram! – bólintott rá Sam, majd összemosolyogtak Narimmal és kifele indultak. 
-    És hol jön a képbe a trínium? – szólt utánuk az ezredes. 
Sam nem akarta engedni, hogy Narim reagáljon, de ő mégis megállt, és visszanézett. 
-    Vigyázzon, ezredes, én is tudok szarkasztikus lenni – sandított a férfira. – Ami pedig a tríniumot illeti… még a maga hangja is elakadna, ha tudná, mi mindenre lehet használni. 
-    Mondhatna egy példát – húzta az agyát O’Neill. – Mármint a falon átjárkáláson kívül. 
-    Higgye el, magának is jobb, ha nem teszem – biztosította Narim, majd kisétáltak a tárgyalóból, és visszaindultak az irányítóterembe. 
A következő néhány napot Sam és Narim a számítógép előtt töltötte, és rendszerint csak a késő éjszaka vetette haza őket, hogy pihenjenek néhány órát a következő kemény nap előtt.  Ötödik nap délután végül elégedetten néztek össze. 
-    Végeztünk? – kérdezte Sam.
-    Igen, úgy tűnik – bólintott rá a férfi. 
-    Hát… remélem, minél később kerül sor arra, hogy teszteljük a rendszert. 
-    De ha bekövetkezik, már felkészültek leszünk – nyugtatta meg Narim Samet.
-    Ezt örömmel hallom – szólalt meg mögöttük O’Neill. – Akkor most Carter őrnagy hazamegy, és kipiheni magát, mert holnap nyolckor indulunk a P3R… valahova. 
-    És Narim? – nézett a felettesére a nő.
-    Narim mesélhetne nekem arról, mivel kombinálják a tríniumot, hogy…
-    Ezredes… - szakította félbe a férfi. 
-    Egyszer majd elkapom egy óvatlan pillanatát – jelentette ki határozottan O’Neill.
-    Reméljük nem – sóhajtott Narim. – Leginkább az önök érdekében. 
-    Jó duma –fintorgott O’Neill, aztán magukra hagyta őket. 
-    Hát, azt hiszem, tényleg jobb, ha most hazamegyünk – sóhajtott Sam. 
-    Igen, pihenned kell, mielőtt útra keltek – értett egyet Narim is, így végül összepakoltak, és hazamentek. 

Kategória: KAREN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2015-01-25)
Megtekintések száma: 75 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]