Stargate SG1 - Más világ 1.fejezet - KAREN TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » KAREN TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 - Más világ 1.fejezet

Más világ


1.    fejezet


Daniel O’Neill tóparti házának teraszán állt a kora délutáni napsütésben, és végignézett az alant összegyűlt elég vegyes összetételű kisebb tömegen. Sokan a hadsereg egyenruhájában feszítettek, de felfedezett köztük néhány barna uniformist viselő tok’rát, sőt, még a tollanok szokásos szürke szerelését is.Lyát, akinek a ruhája a maga egyszerűségében volt gyönyörű, és persze erre az alkalomra Teal’c is lecserélte a megszokott fekete pólót, és Bra’tackal együtt valami ünnepélyes hazai szerelést viseltek.
Egy pillanatra felidézte magában, hogy milyen pusmogást váltott ki a tény, hogy két hónappal korábban, alig pár nappal az Ori legyőzése után Sam bejelentette, hogy kilép a seregből, és a továbbiakban csak, mint tudományos munkatárs vesz részt a csillagkapu programban.
O’Neill tábornoknak sem kellett több, egy héten belül megkérte a nő kezét, aki úgy tűnt, gondolkodás nélkül igent mondott neki, hisz pár nappal később már megvolt az esküvő időpontja.
Sokan túl gyorsnak tartották ezt az eljárást, pletykák tucatja keringett a bázison, de Daniel csak mosolygott rajtuk. Ő nem ítélkezett a barátai felett, jól tudta, az ő élete is tele volt olyan döntésekkel, amiket percek, vagy inkább másodpercek alatt hozott meg, és eddig kevés példa volt arra, hogy megbánta volna az ilyet.
Most viszont inkább azon tűnődött el, hogy ki honnan szerzett róla tudomást, hisz abban biztos volt, hogy Sam nem kürtölte vele tele a galaxist, és főleg nem küldött meghívót olyanoknak, akikről tudta, hogy kínosan érintené őket a téma. Ennek ellenére elég sokan itt voltak. Az még hagyján, hogy a tok’rák megtudták Jacobtól, de vajon Narim honnan értesült róla? A tok’ráktól megtudták a noxok, és tőlük a tollanok? Igen, ez lehet. De Jonas a Kelownán senkivel nem állt kapcsolatban a galaxisból, sőt még olyan technikai felszereltsége sincs, hogy esetleg értesíthette volna valaki, mégis itt van. Vajon egy ilyen esemény, mint Samantha Carter alezredes… vagyis volt alezredes… esküvője méltó arra, hogy a híre bejárja a galaxist? A megjelentek összetétele szerint igen. Bár a listát tekintve Daniel még hiányolta Orlint, de ha jobban belegondolt, nem volt biztos benne, hogy a férfi nincs jelen, még ha nem is látja senki. Időnként mintha érzett volna egy magasabb szintű jelenlétet, bár az ez irányú érzékelése már nem volt a régi, főleg a Morgannal való kisebb-nagyobb összetűzései óta. Oma biztos nem vette jó néven, hogy megint ellent mondott a magasröptű törvényeknek. No mindegy, ez már a múlt, gondolta, ahogy egy sóhajjal visszatért a jelenbe.
Szép dolog, kuncogott magában, újfent végignézve a társaságon. Sam minden régi hódolója itt van. Mi lesz ebből? Remélem, mindegyik van annyira fejlett, amennyire szereti azt hangoztatni magáról, és egyik sem fog nekiesni a másiknak.
-    Hát itt bujkálsz – szólalt meg mögötte Sam. – Már kerestelek.
-    Nem bujkálok, csak… gondolkodtam.
-    Ne is mondd! Mi lesz itt? – vigyorgott Sam.
-    Felmérjem a terepet, míg átöltözöl? – sandított rá szintén vigyorogva Daniel. Nehéz volt elképzelnie a nőt menyasszonyi ruhában, márpedig, mivel már nem katona, nem volt más választása, mint valami habos-babos ruhaköltemény.
-    Lehet, hogy szükséged lesz minden diplomáciai érzékedre – ugratta a nő Danielt.
-    Megoldom – bólintott rá Daniel, majd egy sóhajjal lefele indult. Ha egy dühös unasszal boldogultam, ez sem lehet olyan szörnyű, gondolta magában.
Lefelé a lépcsőn eltűnődött, vajon kivel kezdje. Teal’c Lyával láthatóan jóbaráti hangnemben beszélgettek,Bra’tac pedig Hammond tábornokot szórakoztatta, úgyhogy őket nem akarta megzavarni, viszont Martouf és Malek nem mozdultak az egyik nyugodt, csendes zugból, onnan fürkészték gyanakodva a megjelenteket. Jacob, aki feloldhatta volna kissé a feszültségüket, O’Neillel beszélgetett, minden bizonnyal néhány atyai fenyegetéssel látta el még az esküvő előtt, így Daniel úgy döntött, összeszedi a bátorságát, és odamegy a két tok’rához.
-    Helló! Csatlakozhatok? – kérdezte tőlük, de Malektől csak egy hűvös pillantást kapott, majd a tok’ra tekintete visszafordult a vendégek fele.
-    Természetesen, dr. Jackson – biccentett Martouf.
-    Örülök, hogy eljöttek – mosolygott rá Daniel.
-    Akkor maga a kivétel – szólalt meg végül Malek is.
-    Ha így gondolja, miért jött el? – fürkészte óvatosan Daniel.
-    Én kértem meg – ismerte be végül Martouf. – Nem akartam… egész nap egyedül lenni, és Jacobnak Samantha mellett a helye.
-    Értem – bólintott rá Daniel. – De… akár el is vegyülhetne a vendégek között, és akkor nem kellene egyedül lennie.
-    Valóban – bólintott rá a tok’ra. – De most, hogy ön beszédbe elegyedett velünk… mondjuk, hogy elvegyültünk.
-    Mondjuk – nevette el magát Daniel, és belátta, valóban eléggé elképzelhetetlen a jelenet, hogy a két tok’ra elvegyüljön a meghívottak közt. Martoufról még csak-csak el tudta volna képzelni, hogy szóba álljon a meghívottak közül azon kevesekkel, akiket már ismer korábbról, akikkel már harcolt együtt, és talán emiatt bízik bennük, de hogy Malek… Egy fél perccel később a tok’ra igazolta is az elgondolását, elnézést kért, és inkább csatlakozott az épp felszabaduló Jacobhoz.
Daniel egy darabig fürkészte Martoufot, de nem igazán jött át a hangulata. Érzett benne némi szomorúságot, de ez, amennyire csak vissza tudott gondolni, mindig ott csillogott a tok’ra szemében, szóval nem tudta volna megmondani, hogy a jelenlegi szituáció mit vált ki belőle.
-    Csalódott? – kérdezte végül kertelés nélkül. Nem kerülte el a figyelmét, ahogy Martouf egy pillanatra lehajtja a fejét, átadva ezzel az irányítást Lantashnak.
-    Annak kellene lennem? – kérdezett vissza a tok’ra.
-    Nem is tudom – tűnődött el Daniel. – Én lehet, hogy az lennék a maga helyében. Szerette Samet… felteszem még mindig.
-    Samantha és én más világ vagyunk – mondta szigorúan a tok’ra.
Daniel egy kis ideig megint fürkészte a beszélgetőpartnerét, de ahogy általában nem tudott leolvasni egy tok’ra arcáról semmit, ha épp a szimbióta volt aktív, úgy most sem látott rajta túl sok mindent. Végül sóhajtott.
-    Remélem, legalább önmagának nem hazudik. És… azt is, hogy erről a butaságról nem sokat győzködte Martoufot.
-    Ha nem győzködtem volna, most még jobban maga alatt lenne. Ezt szeretné, dr. Jackson? Így sem könnyű neki.
-    És magának?
-    Mit akar hallani? – villant meg a tok’ra szeme. – Én valamivel jobban kezelem az érzéseimet, mint ő, ez már sokszor bebizonyosodott.
-    Nem feltétlenül ez a tapasztalatom – húzta össze a szemöldökét Daniel.
-    Érzelmekről vagy indulatokról beszélgetünk, dr. Jackson? Mert nem ugyanaz.
-    Igaza van – látta be a férfi. Nem ismerte annyira Lantasht mint Sam, de azt tudta róla, hogy időnként hajlamos arra, hogy elragadják az indulatok, de érzelmesnek még sosem látta. – Én csak… aggódtam.
-    Miért? Hogy jelenetet rendezek? Vagy kínos helyzetbe hozom Samanthát? Nem kell aggódnia, nincs ilyen szándékom.
-    Ez fel sem merült bennem – rázta meg a fejét Daniel. – Csak…
-    Nem kell aggódnia, dr. Jackson – nyugtatta meg ezúttal Martouf. – Nem azért jöttem, hogy bármi kellemetlenséget okozzak Samanthának. Csak… látni szerettem volna.
-    Gondolom, jobban örülne más körülményeknek…
-    A körülmények sosem álltak mellettünk… - tűnődött el Martouf. – Amikor találkoztunk… mindig valami baj volt. De Samantha… mindig segített megoldani. Hiányozni fog.
-    Sam nem tűnik el teljesen. Legalábbis nem hiszem, hogy ez a szándéka. Beszéljen vele!
-    Nem hinném, hogy ez a legalkalmasabb pillanat. És nem hiszem, hogy most az én társaságomra vágyik.
-    Megbánná, higgye el! – bíztatta Daniel.  
-    Lehet. Majd meglátom – sóhajtott a férfi, majd egy biccentéssel elsétált, hogy csatlakozzon a társaihoz.
Daniel kis ideig elgondolkodva nézett utána, majd körülnézett, hogy kivel folytassa a körútját. A pillantása Narimon állapodott meg, aki szintén próbált a tömegen kívül maradni, de mégis valahogy másfajta hangulat lengte körül, mint a tok’rákat.
-    Helló – lépett oda hozzá Daniel.
-    Üdv – mosolygott rá Narim.
-    Örülök, hogy látom.
-    Én is – hajtott fejet a tollan.
-    Elárulja nekem, honnan tudta meg?
-    Kicsi ez a galaxis, Daniel – pillantott rá Narim. – Sokkal kisebb, mint gondolná.
-    Igen, ezt tudom – bólintott rá Daniel. – De mégis… a Föld az egyik legkisebb és legfélreesőbb pontja, és mégis… a legkülönbözőbb világokon tudták, hogy itt és most mi fog történni.
-    Tudja, Daniel… van az a sebesség, amit még mi sem… sőt, talán még az asgardok sem tudtak megdönteni, és ez a pletyka terjedési sebessége.
-    Amihez még hozzátesszük a tér-idő görbítését… - húzta a férfi agyát Daniel, és el is érte, amit akart, egy nemszeretem fintort Narimtól. – Jól van, jól van, csak semmi tudományos kérdés – nevetett Daniel, de aztán elkomolyodott. – Kérdezhetek valami mást?
-    Hogyne – bólintott rá Narim.
-    Szívesen jött?
-    Mindig szívesen jövök a Földre – adott kitérő választ a tollan.
-    Tudja, hogy nem így értettem.
-    Az elmúlt években… mióta nem… találkoztam Samanthával… elfogadtam, hogy ő egy másik életet él. Sokat gondolok rá… még mindig. Arra a napra, mikor rám talált, ott a Tollanon… és megmentette az életemet.
-    És arra a napra, mikor megcsókolta, és én a legrosszabbkor másztam bele a pillanatba.
-    Igen, arra is – tűnt fel egy nosztalgikus mosoly a férfi arcán.
-    Szóval még mindig szeretni.
-    Mindig szeretni fogom – sóhajtott Narim. – De úgy kell élnie az életét, hogy boldog legyen. Ha O’Neillel, hát vele.
-    Ilyen könnyen lemond róla?
-    Samantha és én más világ vagyunk – sóhajtott Narim. – Ezt már akkor régen be kellett volna látnom. Sok bonyodalomtól megkíméltem volna magam.
-    És lemondott volna egy csomó mindenről. Egy szép érzésről, szép pillanatokról.
-    Reménytelen sóvárgásról, álmatlan éjszakákról, arról, hogy háromszor búcsúzzak el örökre attól a nőtől, akit szeretek, és háromszor szakadjon bele szívem – folytatta a felsorolást Narim. – És most újra. Ezúttal talán tényleg örökre. Azt hiszem, ennyi búcsú, ennyi újrakezdés sok egy embernek, Daniel. Nem elég, hogy a világ háromszor összeomlott körülöttem, de ez mindig együtt járt azzal, hogy elveszítem Samanthát.
-    Sajnálom, Narim!
-    Igen, én is – vett egy nagy levegőt a férfi. – De ő végre boldog lesz. Csak ez számít.
-    Tényleg így gondolja?
-    Igen – tűnt fel egy halvány mosoly Narim arcán. – Higgye el, tényleg örülök a boldogságának.
-    Elhiszem – bólintott rá Daniel. – Magának elhiszem.
-    Köszönöm, Daniel – biccentett a férfi, majd a gondolataiba merülve elsétált.
Daniel eltűnődött egy időre Martouf és Narim különböző reakcióján, de aztán arra kapta fel a fejét, hogy valaki közelít felé.
-    Jé, a konkurencia – állt meg mellette Jonas.
-    Helló! Rég nem találkoztunk – mosolygott rá Daniel.
-    Valóban.
-    Legalább maga elárulja, honnan tudta meg?
-    Kaptam egy üzenetet az éjszaka kellős közepén.
-    Kitől?
-    Kettőt, de könnyebbet. De akárki is volt, gondolom jót röhögött, mikor majd kiugrottam az ágyamból, ahogy egy égi hang megszólalt a fejem fölött.
-    Ez tényleg mókás lehetett – nevette el magát Daniel.
-    Hát nekem akkor annyira nem volt az – forgatta meg a szemét Jonas. – Reggelig vártam az infarktus következő tüneteit.
-    Gondolom – kuncogott tovább Daniel. –És… azonnal eldöntötte, hogy jön? Azért visszahúzza a szíve, nem igaz?
-    Naná… ki nem hagynám, hogy megpróbáljam Samet lebeszélni erről az őrültségről. Pont O’Neill, aki rosszabb, mint egy házsártos vénasszony… mikor ilyen jó pasik vannak körülötte, mint én. Nem is értem – csóválta meg a fejét Jonas.
-    Ne kezdje már maga is – forgatta meg a szemét Daniel.
-    Ugyan, Daniel… Mondja, maga hova tette a szemét, a zsebébe? Sam a legszebb nő az egész galaxisban. És okos, és ravasz és bátor, és olyan szép szeme van… mint a tenger kékje. Mondja, maga tényleg nem látja?
-    De, látom. Csak… azt hiszem, nekem nem megy el tőle a maradék eszem – fojtott el egy mosolyt a férfi. – Ellentétben az összes jelenlévővel, úgy tűnik.
-    Áh, maga tényleg reménytelenül aszociális. Na, megyek, megkeresem Samet, és teszek még egy utolsó próbát – mondta Jonas, és elviharzott.
Daniel tudta, hogy Jonasnak esélye sincs, és nem csak azért, mert perceken belül kezdődik a szertartás, hanem inkább azért, mert ez a szerelem Sam és Jack között régebbi, mint azt sokan gondolnák. Inkább ő maga indult Sam keresésére, elvégre a menyasszony tanújának a menyasszony közelében kell lennie. A házba azonban Janet már nem engedte be, így Daniel elsétált a korábban megbeszélt helyére, és ott várta a ceremónia kezdetét.
Jót mulatott magában, ahogy látta Jack idegességét. Senki nem ment már a közelébe, Daniel gyanította, hogy azért, mert az elmúlt egy órában mindenkit megcsipkedett, csak hogy egy kicsit levezesse a feszültséget.
Nem sokkal később megszólalt a zene, és Sam Jacob oldalán kilépett a házból. Daniel mosolyogva nézte, ahogy közelebb sétálnak.
-    Olyan gyönyörű – hallott a háta mögött Daniel egy szomorú, vágyakozó férfihangot, de ahogy hátrapillantott nem állt mögötte senki. A férfi azonban csak elmosolyodott, és visszafordult előre.
-    Sejtettem, hogy itt vagy – mondta halkan, mert bár nem látta a másikat, a jelenlétét egyre jobban érezte ilyen közelről.
-    Nem tudtam nem eljönni – sóhajtott Orlin.
-    Meg fognak szidni érte.
-    Megéri, tudod? Még akkor is, ha ő egy más világ–töprengett elOrlin, és Daniel hallotta a hangján, hogy minden szomorúsága ellenére mosolyog. – Vannak dolgok, amiért megéri kockáztatni.
-    Miért nem beszélsz Sammel?
-    Már nem tudok – ismerte be szomorúan Orlin.
-    Á, utoljára kihúztad a gyufát – világosodott meg Daniel.
-    Ezt nem tudom, pontosan mit jelent – tűnődött el Orlin. – De úgy érzem, igen… mikor másodszor itt jártam, kihúztam a… mi az a gyufa? – kérdezte olyan ártatlan hangon, mint egy kisgyerek, és Daniel nem tudta megállni, elnevette magát. Néhányan rápillantottak, de csak megrázta a fejét.
-    Nem érdekes – mondta nekik, és egyben Orlinnak is, de aztán nem folytathatták, mert Sam közben beért a helyére, a zene elhallgatott, és kezdetét vette a szertartás.
Daniel mosolyogva figyelt, de néha kis híján elnevette magát, ahogy látta, Jacknek milyen szenvedés végigállni az egészet. Túl sok ez neki a romantikából, a nagy szavakból, ez nem az ő stílusa. De hősiesen tűrt, még azt is megállta, hogy ne eresszen meg egy-egy O’Neill féle grimaszt itt-ott.
Daniel pillantása időnként Jacobon állt meg, aki katona létére egészen meghatódott, de Daniel eltűnődött azon is, mi járhat mindeközben Selmak fejében. Tudta, hogy a tok’ra is megkedvelte Samet, és persze mindeközben érez mindent, amit Jacob érez, de Danielnek mégis csak halvány elképzelése volt arról, hogy ez milyen lehet.
Végül a ceremónia hivatalos része véget ért, de akkor a társaság megrohanta az ifjú párt, látszólag mindenki elsőnek akart gratulálni nekik. Mintha ennek a sorrendnek bármi jelentősége lenne, sóhajtott Daniel, és lassan kikecmergett a gratulálók özönéből, a hasonló cipőben járó Hammond tábornokhoz csapódott, és az asztalok fele sétáltak.
-    Bárcsak harminc évvel fiatalabb lennék – nevetett a tábornok, miközben felvett az egyik tálcáról két pohár pezsgőt, és az egyiket Daniel fele nyújtotta.
-    Mi is lenne akkor? – vette át Daniel a poharat, és mindketten belekortyoltak.
-    Lecsaptam volna Samet a tábornok kezéről.
-    Maga akkor már rég nős volt – vetette ellen Daniel.
-    Igaz – adta meg magát Hammond. – Nem gratulálunk nekik mi is?
-    Nem szeretek tolakodni – vont vállat Daniel. – Majd ha már lecsillapodott a roham.
-    Ahogy gondolja. Mindenesetre én megpróbálok a közelükbe férkőzni.
-    Sok szerencsét – szólt még utána Daniel, aztán kissé tanácstalanul körülnézett. Nem messze meglátta Teal’cet, aki akkor éppen egyedül állt az egyik tuja mellett, és nézelődött. Az arcára volt írva minden véleménye a földi szokásokról, de Daniel tudta, hogy ezt akkor sem mondaná ki, ha megkínoznák.

-    Hozzád már ide se merek jönni – állt meg egy perccel később sóhajtva a barátja mellett, és ezt hallva Bra’tac is közelebb lépett hozzájuk.
-    Miért, Daniel Jackson? – nézett rá meglepetten Teal’c.
-    Mert te lennél a hab a tortán a Sam rajongói klubban – mondta Daniel, mire Teal’c csak felvonta a szemöldökét.
-    Carter alezredes egy nagyon szép nő – állapította meg.
-    Na ne – forgatta meg a szemét Daniel, és segélykérőn nézett Bra’tacra.
-    Egyet kell értenem a legjobb tanítványommal – nevetett az idős férfi. – Ha jaffa lenne, már magam is beleszerettem volna, százhatvanhét év ide vagy oda. Egy ilyen nő még engem is képes lenne megfiatalítani.
-    De könyörgöm, Sam a barátunk! – értetlenkedett Daniel.
-    Valóban – hagyta rá Teal’c. – Ettől még a szemünk megvan, Daniel Jackson.
-    Egyesek szerint én az enyémet zsebre tettem – csóválta meg a fejét Daniel.
-    Minden bizonnyal így van – értett egyet készségesen Bra’tac, és miközben jót kuncogott, Daniel faképnél hagyta őket.
Nem jutott azonban messzire, a fal mellett ácsorogva meglátta Maleket. A tok’ra mindig távolságtartó szokott lenni, de most még a tőle megszokottnál is sokkal rosszabb volt. Mintha jégpáncél vette volna körül, Daniel még a hidegét is érezte felé áramolni. A szemét azonban le nem vette Samről, aki még mindig a gratulálók körében mosolygott. Daniel nem igazán tudta Malek viselkedését hova tenni, bár tudta, hogy egy tok’ra mindig tartózkodó és bizalmatlan idegen környezetben. Ezt azonban még részükről is túlzásnak tartotta, míg egy gyanú el nem kezdett mozgolódni a lelkében.
-    Legalább ma ne legyen olyan hűvös és elutasító – lépett oda Malekhez, mire az felkapta a fejét. – Inkább ismerje be, hogy nem csak Martouf kedvéért jött ide.
-    Miért kellene magának bármit is beismernem? – kérdezte kissé arrogánsan a tok’ra.
-    Nem nekem. Csak magának – mondta Daniel, mire Malek egy pillanatra lesütötte a szemét. – Igen, ez már jobban tetszik – nevette el magát Daniel. – De vigyázzon, nehogy Martouf észrevegye!
-    Eddig sem vette észre – mondta morcosan Malek. - Maga miből jött rá?
-    Tudja… tok’ra vagy nem tok’ra… mindenki akkor akar a legmegközelíthetetlenebbnek látszani, mikor a leginkább sebezhető. Kicsit túljátszotta a szerepét, csupán ennyi történt.
-    Majd figyelek rá – morogta a tokra, és otthagyta Danielt.
Daniel egy sóhajjal nézett utána, majd végignézett a társaságon. Úgy gondolta, mindenkivel tett már egy próbát, kisebb nagyobb sikerrel a kommunikációra, ahhoz viszont nem igazán lenne kedve, hogy a sok egyenruhás katonával protokollbeszélgetéseket folytasson, de aztán meglátta Lyát, aki kissé elkülönülve mindenkitől egy halvány mosollyal figyelte a többieket.
Daniel eltűnődött azon, hogy mindenki felszabadultan lakmározott és pezsgőt iszogatott, de Lyát nem látta még csak a közelébe menni sem az asztaloknak. Tudta, hogy a noxok szigorúan vegetáriánusok, így egy kis tányérra összeszedett némi gyümölcsöt. Egy fürt szőlőt, pár karika ananászt, epret, majd odasétált Lyához, és megkínálta. A nő tekintete egy kis ideig vándorolt a tányér és Daniel között, majd vett egy szem szőlőt, megkóstolta, aztán elmosolyodott.
-    Reméltem, hogy ízleni fog – mosolyodott el Daniel is.
-    Köszönöm – hajtott fejet Lya, majd csendben eszegettek egy darabig.
-    Gondoltad volna? – törte meg a csendet Daniel néhány perc után. – Hogy egy egyszerű világ egyszerű népének egy tagja… így képes megbolondítani a fél galaxist?
-    Sokuk sokszor merített erőt abból a puszta tényből, hogy Samantha létezik – mosolygott rá Lya. – Olyan erőt adott nekik, aminek nem is voltak tudatában.
-    Igen, ezt az érzést ismerem – sóhajtott Daniel.
-    Szomorú vagy? – nézett rá Lya.
-    Nem, csak… igen – ismerte be Daniel. – Nekem is volt olyan, akiből így erőt meríthettem. De már…
-    Az erő benned van, barátom – nézett rá félrebillentett fejjel Lya. – A szívedben. A szeretetedben. Az emlékeidben éppúgy, ahogy a jövődben. Ezt soha ne feledd!
-    Köszönöm, Lya! – mosolyodott el újra Daniel.
-    Néha könnyebb meglátni az igazságot, ha valaki kimondja helyettünk – mosolygott rá Lya.
-    Ez így igaz – látta be Daniel. – Jó, hogy eljöttél. Nagyon örülök neked. És szerintem Sam is.
-    Örömmel jöttem. Hisz nem találkoztunk… a triád óta.
-    Igen, tényleg. De azóta olyan sok minden történt.
-    Ne a rossz dolgokra emlékezz, Daniel!
-    Igazad van. Megint. Kár, hogy nem találkozunk gyakrabban. Nagy igazságokat tanulhatnék tőled.
-    Az igazságok mindig feltárulnak az előtt, aki felkészült a befogadásukra – pillantott rá Lya.
-    Ez egy kicsit olyan volt, mintha Oma mondta volna – csóválta meg a fejét mosolyogva Daniel, de Lya csak egy mosollyal válaszolt, viszont nem sokkal később Mitchel lépett oda hozzájuk, aki a nagy hangjával csak annyit ért el, hogy Lya elsétált az asztalok felé, hogy keressen még egy fürt szőlőt.

-    Fura egy csaj – nézett utána fintorogva Mitchel.
-    Neki meg mi vagyunk furák – vont vállat Daniel.
-    Öhm… mondja Jackson… maga észrevette korábban?
-    Mit?
-    Hogy O’Neill és Carter. Tudja, mikor még együtt dolgoztak. A régi CSK1.
-    Mit kellett volna észrevennem? – vonta össze a szemöldökét Daniel.  – Egyik küldetésen sem vallottak szerelmet egymásnak, és egyszer sem láttam őket csókolózni, miközben ionágyúval próbálták szétlőni a hátsónkat – vont vállat végül, adva az ártatlant.
-    Jaj, Jackson, ne már! – nézett rá bosszúsan Mitchel. – Ez nem így működik. Ehhez elég csak egy pillantás… hogy másként néznek egymásra.
-    Én nem láttam ilyet – vont vállat Daniel.
-    Maga azt se látja, ami kiböki a szemét – rázta meg a fejét a másik férfi. – Legalább én észrevehettem volna. Akkor nem strapálom magam. De akkor is… adott egy puszit!
-    Mikor? – kérdezte Daniel.
-    Mikor hozott nekem sütit a gyengélkedőre. Saját maga sütötte… azért azt hittem, ez jelent valamit. Tudja, süti, puszi…egy csajnál ez…
-    Sam nem ’egy csaj’ – szakította félbe Daniel.
-    Nem, tényleg… ő Sam – mondta egy ábrándos mosollyal Mitchel.
-    Erre előbb kellett volna rájönnie – vigyorgott Daniel, mire Mitchelt végleg elfutotta a pulykaméreg, és otthagyta. Daniel egy kis ideig vigyorogva nézett utána, aztán szerzett magának egy újabb pohár pezsgőt, és azt iszogatva figyelte a társaságot.

-    Daniel, minden rendben? – állt meg vele szemben Jacob nem sokkal később.
-    Kezdem azt hinni, hogy bennem van a hiba – csóválta meg a fejét a férfi, mire Jacob elnevette magát.
-    Még nem tudom eldönteni… - tett úgy, mint aki eltöpreng.
-    Mit?
-    Hogy haragudjak-e magára.
-    Miért? – lepődött meg Daniel.
-    Azért, mert maga nem szerelmes a lányomba – nevetett Jacob.
-    Tényleg bennem van a hiba?
-    Ha az hiba, hogy maga egy igaz barát, és akkor is Sam mellett van, mikor az összes többit marja a féltékenység, akkor igen.
-    Végül is innen is nézhetjük – nevette el magát Daniel. – De most komolyan…
-    Igen? – nézett rá elfojtva a mosolyát Jacob.
-    Én is tudom, hogy Sam egy szép nő. És bátor, és okos, és erős… és kedves, és segítőkész, és még sorolhatnám reggelig. Tisztelem és becsülöm. De akkor is olyan, mintha a testvérem lenne.
-    Ezért fog ez az érzés tovább fennmaradni, mint az összes többi – bólintott rá Jacob. – Vagy legalábbis, mint a legtöbb – állt meg a pillantása egy másodpercre Narimon, de aztán visszatért a figyelme Danielre.
-    Komolyan így gondolja?
-    A szerelem, ha nem talál viszonzásra, előbb-utóbb elcsitul. Talán el nem múlik, de lassan elhalványul. A barátság soha – erősítette meg Jacob.
-    Talán igaza van – mosolyodott el Daniel. – Szóval… akkor nem haragszik?
-    Nem, Daniel – nyugtatta meg Jacob a férfit. – De most menjen, és szórakozzon egy kicsit! Nem kell egész este diplomatának lennie.
-    Áh, Jonasnak igaza van, abszolút emberkerülő típus vagyok. Nem nekem valók az ilyen hacacárék.
-    Azért csak próbálja meg – bíztatta Jacob, így Daniel vett egy nagy levegőt, és elindult bele a tömegbe.
Végül átvergődött az embereken, és ezúttal eljutott Samhez. Gratulált neki és Jacknek, koccintottak egy pohár pezsgővel, de aztán a tábornokot eltérítették a washingtoni kollégái, így egy percre kettesben maradt Sammel.
-    Minden rendben? – sandított rá a nő.
-    Persze. De azért… azt hiszem, lesznek nehéz beszélgetéseid ma este.
-    Tudom – látta be Sam is.
-    Melyiktől félsz legjobban? – ugratta Daniel.
-    Félni nem félek egyiktől sem, csak… szóval tényleg nehéz lesz. Talán Narimmal a leginkább.
-    Tudom. De talán… egyben segíthetek… vagyis… máshogy úgysem megy…
-    Miről beszélsz? – nézett rá értetlenül Sam.
-    Van itt valaki, aki… nem beszélhet veled… vagyis…
-    Orlin? – világosodott meg Sam, és elmosolyodott. – Tényleg itt van?
-    Igen. De most már tényleg nem engedik veled beszélni. Sosem értettem bizonyos szabályokat…
-    Ezért is rúgtak a fenekedbe – nevetett Sam.
-    Igen, többek között ezért is – vont vállat Daniel. – De ezt most hagyjuk, ez bonyolultabb annál, mint hogy ma este megbeszéljük.
-    Szóval… Orlin?
-    Eljött, hogy láthasson.
-    És most nagyon utál, gondolom – sóhajtott Sam.
-    Ő nem lenne képes ilyet érezni – tiltakozott Daniel. – Picit szomorú… de örül, hogy boldog vagy.
-    Tényleg? – kérdezte egy halvány mosollyal a nő.
-    Igen – felelt egyszerre Daniel és Orlin, de utóbbit persze Sam nem hallhatta, így Daniel megismételte. – Igen.
-    Annyira sajnálom, hogy… - hajtotta le a fejét Sam.
-    Ne! Nem kell – mondta Orlin.
-    Nem kell sajnálnod semmit – simogatta meg Sam karját Daniel.
-    Tudod – nézett fel Sam -, mikor először volt itt… és sétáltunk a parkban… egy kicsit… én is szerettem őt – emlékezett vissza Sam, aztán kifakadt. – Jaj, ez olyan rossz, hogy nem látom… Tényleg hülye szabályaitok vannak!
-    Reklamálj Ománál – vigyorgott Daniel. – Bár én megtettem párszor, falra hányt borsó. Mindig azt mondta… Mindegy. Szóval Orlin azért jött, hogy sok boldogságot kívánjon. Igaz?
-    Így van – hagyta rá Orlin.
-    Na látod – mosolygott Daniel Samre.
-    Köszönöm! És… köszönök neki mindent. Ő is… kockáztatta, hogy kirúgják, mikor segített nekünk.
-    Szívesen tettem – emlékezett vissza Orlin. - Daniel…
-    Igen?
-    Nem számít. Nem… akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, és Samanthát sem, azzal, hogy neked kelljen elmondanod, amit szeretnék…
-    Azt hiszem, Sam úgyis tudja – mosolyodott el Daniel.
-    Igen – bólintott rá Sam, aki pontosan tudta, miről beszélget a két férfi, de abban a pillanatban odalépett hozzájuk Jack.
-    Daniel, ugye nem a legújabb fordításoddal tömöd a fejét?
-    Én nem értem, mit eszik ezen a pasin – morogta Daniel az ősök nyelvén, mire Orlin is elnevette magát, majd Daniel érezte, ahogy lassan eltávolodik, így még egyszer gratulált Jacknak és Samnek, aztán ő is tovább indult.
Ezután jó időre leragadt Teal’c és Bra’tac mellett, akikkel végre lehetett értelmesen beszélgetni, majd egy kis időre Jonas, majd Landry tábornok is csatlakozott hozzájuk. Közben látta Samet hosszú ideig Narimmal beszélgetni, és látta, hogy a végén megölelték egymást, majd nem sokkal később Martouf is a közelébe merészkedett. Ez a beszélgetés már kicsit akadozóbb volt, de mégis, úgy tűnt, őszintén meg tudták beszélni a dolgokat. Martouf azonban mégsem tudott annyira felengedni, mint Narim, így a végén csak fejet hajtott, és engedte Samet visszamenni a férjéhez.

 

Kategória: KAREN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2014-11-22)
Megtekintések száma: 195 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]