Főoldal » Cikkek » KAREN TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 - Tok'ra szerelem 24.fejezet

24. fejezet


Az utolsó Földön töltött napján Sam kissé szomorúan ébredt, és ennek nem csak az volt az oka, hogy az utolsó pillanatra hagyta a temetői látogatást. Miközben felkelt, be kellett látnia, hogy Danielnek megint igaza volt, és maga az a tény is szomorúsággal tölti el, hogy elhagyja a Földet. Végül aztán összeszedte magát, megmosakodott és felöltözött. Daniel már a nappaliban ült, és elmerült a könyveiben. Ha nem lett volna rajta másik póló, mint tegnap este, Sam meg lett volna győződve róla, hogy úgy ül ott, ahogy este magára hagyta.
-    Mit tervezel mára? - nézett fel a jegyzeteiből, mikor Sam megállt mellette.
-    A délelőttöm foglalt - sóhajtott Sam. - De utána a tiéd vagyok. Mit szeretnél?
-    Nem is tudom - töprengett el a férfi. - Csak veled tölteni egy kis időt, mielőtt elmész.
-    Hisz az elmúlt két hétben mást sem csináltál - nevette el magát Sam.
-    Tudom, csak… - fintorgott Daniel.
-    Jól van, jól van… ebédre itthon vagyok - ígérte Sam, majd elköszönt Danieltől, és elindult.
Útközben vett pár szál virágot, aztán a temetőhöz hajtott. Bár az elmúlt években rettenetesen hiányzott neki az apja, Sam ritkán járt ki hozzá a temetőbe. Talán épp azért, mert Jacobhoz hasonlóan ő is próbálta elrejteni, magába fojtani az érzéseit, a gondolatait. De azt is tudta, hogy ez most nem fog sikerülni.
Sam hosszú időt töltött az apja sírja mellett, gondolatban sok mindent elmesélt neki, és néhány dolgot Selmaknak is. Valójában még mindig úgy érezte, hogy ők ketten örülnének a bekövetkezett eseményeknek, és nem csak Selmak, de Jacob is helyeselné a döntését. Nagyon jól tudta, hogy minden nehézséget leszámítva az apja élvezte a tok’ra létet, és most már sokkal jobban meg is értette, hogy miért. Aztán megint csak az járt a fejében, hogy mindketten megérdemelték volna, hogy legalább egy kis ideig élvezhessék a kemény munkájuk gyümölcsét. Hisz olyan sokat dolgoztak azon, hogy legyőzzék a goa’uldot és a replikátorokat. Kétezer évig küzdött Selmak, de végül az igazi békét már nem ízlelhették meg. Ők is a háború áldozataivá váltak, ahogy oly sokan az idők folyamán.
Végül még az jutott eszébe, hogy annak idején milyen kétségbeesve kérte Maleket, hogy ne vigyék el az apja testét, most pedig mennyivel jobb lenne, ha egy számára könnyebben elérhető bolygón lenne eltemetve. De végül belátta, hogy Jacob is így szeretné, hisz a Föld volt az otthona, és még sok száz, sok ezer fényévnyire tőle is csak azért dolgozott, hogy a Föld soha ne juthasson sok szerencsétlen bolygó sorsára.
Magasan járt már a nap az égen, mikor Sam visszatért a valóságba. Vett egy nagy levegőt, még elbúcsúzott az apjától, aztán felállt, és kifele sétált. Érezte Nion vigasztaló ölelését, de ugyanakkor hálás volt neki, hogy békén hagyta egész délelőtt, és nem tartotta hülyének, amiért a rég halott apjához beszél.
-    <i>Segíthetek valahogy, Sam? </i>- törte meg végül mégis a csendet a szimbióta.
-    <i>Nem, Nion… majd… összeszedem magam. Csak tudod… nagyon hiányzik.
-    Tudom. És… nem csak apádat gyászolod, hanem Selmakot is.
-    Ez meglep?
-    Nem is tudom </i>- - tűnődött el Nion. - <i>Ismerve a régi gondolataidat… mindig voltak… fenntartásaid a tok’rákkal kapcsolatban, még ha néhányunkat barátnak is tartottad. De tudom, hogy Selmakot szeretted. Tényleg szeretted. Ez egy kicsit ellentmondásos.
-    Érdekes dolog ez </i>- - lassított le Sam, ahogy a hatalmas temetőben a kijárat fele sétált. - <i>Tudod… eleinte csak hálás voltam neki. Amiért megmentette apámat. Sőt… a legelején még ez a hála is csak amolyan… kötelességből jövő érzés volt. Megmentette apámat, így hálásnak kell lennem neki. De aztán az újabb és újabb találkozások alkalmával megismertem Selmakot. Ahogy kibékítette apámat Markkal, ahogy elfogadta, hogy apámnak itt a családja, a gyerekei, az unokái, akiket szeret… Szóval rájöttem, hogy Selmak nem az a mumus, akinek eleinte gondoltam. Hogy ugyanolyan érzései vannak, mint egy embernek. És sokszor dolgoztunk együtt… és bár az akcióinkat megfűszerezte Selmak stílusa… mindig a jó ügyért küzdött, ahogy mi is. De igazából… tudod, mikor szerettem meg?
-    Mikor?
-    Miután megmenekültünk a Neturól. Együtt töltöttünk egy egész hetet. Tudod, hogy korábban mikor töltöttem apámmal egy egész hetet? Mikor még iskolába jártam.
-    Szóval Selmak apádhoz is közelebb hozott.
-    Igen, így van. Tudod abban az egy hétben nagyon sokat beszélgettünk. Eleinte komoly dolgokról, főleg, míg apám és Selmak összeszedték magukat. Nagyon rossz állapotban voltak, idő kellett nekik. De aztán, ahogy mindketten felépültek, viccesebbre vettük a figurát, és nagyon kellemes pár napot töltöttünk még együtt. Addig sosem értettem, miért mondta Saroosh, hogy végignevette az életét Selmakkal. De ott megértettem. Selmak nagyon jó fej volt. És ő is nagyon hiányzik. Bár apám jobban, de… Selmak is.
-    Tudom, Sam. Ezt éreztem </i>- nyugtatta meg Nion. - <i> És, hogy igazságtalannak tartod.
-    Mert az </i>- vonta össze a szemöldökét a nő.
-    <i> Igen, tényleg az. Sokan haltak meg ebben a háborúban, akiknek élniük kellene.
-    Te is gyászolsz sokakat. Testvéreket, szerelmeket és… és Egeriát</i> - fürkészte Sam Nion gondolatait, de a szimbióta olyan sok mindent érzett egyszerre, hogy szinte képtelen volt átlátni.  
-    <i>Egeria… anyánk volt, nem csak a királynőnk </i>- szomorodott el Nion is, amit Sam is érzett, így vennie kellett egy nagy levegőt, hogy kissé felszabaduljon mindkettejük érzései alól, de Nion folytatta. - Bár nálunk ez egy kicsit más, mint nálatok, embereknél, de akkor is. És az emlékeidben szembesülni a halálával… szörnyen nehéz volt. Most már értem Malek akkori viselkedését.
-    Miért, mi történt? </i>- kérdezte Sam.
-    <i>Tudod, mindannyiunkat nagyon lesújtott, ami történt. De Malek… teljesen összetörve tért vissza.
-    Nagyon megviselte, amit átélt </i>- emlékezett vissza Sam is.
-    <i>És… talán egy kicsit hibáztatta is magát </i>- tűnődött el Nion.
-    <i>Ez butaság. Ő maga mondta, hogy Egeria már évek óta haldokolt. Nem tehetett volna semmit - védte Sam Maleket. - Ha még erélyesebben lép fel, amit mondjuk úgysem engedtem volna neki, de ha megpróbálja… talán nyert volna néhány órát, egy napot… de nem tehetett volna semmit Egeriáért.
-    Igen, ez valóban így van. De tudod, volt az életének olyan szakasza, mikor ő maga is kutatott Egeria után. Sokan… nagyon sokan próbálkoztak ezzel.
-    És úgy gondolja, hogy neki észre kellett volna vennie valamit, amit senki más sem vett észre? </i>- csóválta meg a fejét Sam.
-    <i>Nem tudom, mit gondol, Sam. A te gondolataidat ismerem, az övét annyira nem. De idő kellett neki, hogy összeszedje magát.
-    Tudom, sokat beszélgettem vele a Pangaron. Próbálta elrejteni az érzéseit, de…
-    De te már akkor átláttál a falain </i>- mosolyodott el halványan Nion. -<i> Kevesen képesek erre. Sokaknak ő a szigorú, megközelíthetetlen parancsnok.
-    Valóban az </i>- mosolyodott el Sam. - <i>De mögötte ott van… úristen, majdnem azt mondtam, az ember…
-    Tudom, mire gondolsz - nyugtatta meg Nion. -<i> A szigorú külső alatt valóban mélyen érző lélek. De ezt sosem vallaná be.
-    Nem hát. De alaposan elkanyarodtunk a témánktól.
-    Csak… fájt, hogy szomorú vagy.
-    Néha szembe kell néznünk az érzéseinkkel.
-    Valóban </i>- látta be Nion. - <i>Csak szeretnék segíteni.
-    Tudom. Az ölelésed sokat segít.
-    Ennek örülök. De most ideje hazamennünk. Daniel már biztosan vár.
-    Már nem gondolod úgy, hogy Malek féltékeny lenne rá? </i>- mosolyodott el Sam.
-    <i>Hát, nem is tudom - ugratta a szimbióta. - <i>Ha ezt az utolsó hetet elmesélem neki…
-    Csak nyugodtan </i>- vont vállat Sam mosolyogva, miközben beszállt a kocsijába, és hazafele indult.

-    Mi ez az illat? - lépett be a házba egy fél órával később.
-    Csak beszabadultam a konyhába - nézett fel Daniel.
-    Te főztél?
-    Nyugi, csak zacskóból - nevette el magát a férfi. - Isteni levest főzök zacskóból, és még a mirelit pizzát is remekül meg tudom sütni. Tudom, valami nagyobb teljesítményt kellene nyújtanom búcsúebéd gyanánt, de nem akartam kárt tenni a konyhádban. Legalább addig, míg itt vagy.
-    Ugyan, imádom a zacskós levest és a mirelit pizzát - nevette el magát Sam.
-    Ez most nem volt igaz, de jól hangzott - állt fel Daniel.
-    Valóban - nevetett tovább Sam, miközben a konyha fele indultak, és leültek ebédelni.
Ebéd után kitelepedtek a nappaliba, de Sam még egy pillanatra belépett a szobájába, és egy nagyobb borítékkal tért vissza.
-    Ez még a tiéd - nyújtotta át Danielnek.
-    Mi ez? - nézett rá gyanakodva a férfi.
-    Néhány fontos infó - vont vállat Sam. - A jelszavak a gépemhez, a Kerala címe és koordinátái, a kommunikátor használati utasítása, és hasonlók.
-    Sam, a gépeden van egy csomó titkos anyag…
-    Nem azt mondtam, hogy plakátold ki a faliújságra a jelszavaimat. Csak… férj hozzá, ha szükséges. Át is viheted a gépemet az irodádba, mielőtt még valami idióta technikus lecsap rá. Majd reggel még átvisszük.
-    Rendben - adta meg magát Daniel. - De… időnként jelentkezz, oké? Csak hogy tudjam, jól vagy, és ne aggódjak érted annyit.
-    Igenis, parancsnok, értettem - szalutált nevetve a nő.
-    Sam… van neked épp elég parancsnokod. Én csak, mint a barátod kérem.
-    Jól van, ígérem, jelentkezni fogok. Most nincs kedved sétálni egyet?
-    Miért ne? - állt rá Daniel, így elindultak.

-    Mi fog a legjobban hiányozni? - kérdezte kisvártatva Daniel.
-    A csapat - vont vállat Sam.
-    Most komolyan…
-    Abszolút komoly voltam, Daniel - pillantott rá a nő. - Tudod, hogy a bázison éltem az életemet. Ha hetente pár éjszakát itthon töltöttem, vagy mondjuk minden harmadik hétvégét, már sokat mondok. A munkámnak éltem, ahogy te is azt teszed. Jó, a motorom hiányozni fog… a pizza… hogy elmenjek kondizni… vagy egy jó film egy szabad estémen. Igaz, néhány jó filmet és zenét rátettem egy kristályra, de az újakról lemaradok. De ezek helyett majd találok más elfoglaltságot. A régi kutatásaim helyett is találok újakat. A Kerala egy gyönyörű világ, szóval sétálni, túrázni, futni tudok ott is. Egyszer még az úszásra is ráveszem Niont - kuncogott Sam, főleg ahogy érezte a szimbióta ellenkezését, de aztán elkomolyodott újra. - De a csapat… az hiányozni fog. Biztos lesznek ott is barátaim… de a CSK1 jóban-rosszban együtt volt tíz évig. Nagyon sok mindenen keresztülmentünk együtt. Ezt nehéz lesz bárkinek überelni.
-    Gondolom - mosolygott rá Daniel. - És… az új filmeket majd utánad küldöm. Ha hiányzik az akció az életedből, csak megnézel egyet…
-    Igen, ez hiányozni fog…
-    Hogy minden harmadik nap megpróbálják szétlőni a hátsódat?
-    Igen, valami olyasmi - fintorgott nevetve a nő. - A pörgés, az izgalom, az adrenalin.
-    Hitted volna valaha, hogy ilyet fogsz mondani?
-    Nem - nevetett Sam. - És nem is vágyom vissza egyik csatánk közepébe sem. De azért a felfedezés izgalma tényleg hiányozni fog.
-    Biztos érdekes munkád lesz odaát is.
-    Igen, csak… bezárkózom egy laborba… míg itt sorban fedeztük fel a világokat.
-    A tok’rák biztos számos olyan világot ismernek, amit mi nem. De… értem, mire gondolsz. Nem tudsz te megülni a fenekeden - nevetett Daniel.
-    Nem. De majd erre is találok megoldást - mosolygott rá Sam, majd egy kis ideig szótlanul sétáltak tovább.

-    Hogy tervezted az utolsó estédet? - sandított a nőre Daniel.
-    Nem terveztem semmi extrát - vont vállat Sam.
-    De ez az utolsó estéd - nézett rá kihívón Daniel.
-    Vagyis?
-    Mondjuk mozi? Vacsora valahol? Sörözés, biliárd?
-    Ilyen sorrendben jöhet, Nion még úgysem volt moziban - tört ki a nevetés Samből. - Viszont biliárdban lesöprünk a színről.
-    Kettő egy ellen… ez nem fair - húzta el a száját Daniel, de azért mosolygott, így Sam nem vette komolyan.
-    Nem hát - hagyta rá. - De holnap olyanok leszünk, mint a mosogatórongy.
-    És? Félsz, hogy Malek kiszúrja, hogy nélküle buliztál? - nevetett vele Daniel. - Nion nem tudja eltűntetni a karikákat a szemed alól?
-    Nekem igen - vágott vissza nevetve Sam. - Rajtad jobban meglátszik majd.
-    Sebaj. Majd Mitchel azt hiszi, egy fordítás fölött töltöttem az éjszakát. Nem először gondol ilyet, és nem is utoljára.
-    Nekem oké, ha neked is - nevetett tovább Sam. - Akkor menjünk haza, szedjük rendbe magunkat, aztán indulás bele az éjszakába.
-    Rendben - bólintott rá Daniel.
Végül az estéjük egészen jól sikerült, ahogy azt Daniel tervezte, némileg sikerült elterelnie a nő gondolatait a búcsúzásról. Vacsora után elmentek a törzshelyükre, hogy játszanak pár parti biliárdot, amit persze Sam rendre megnyert, és már elmúlt éjfél, mikor hazaértek.
-    Daniel - lépett oda a férfihoz Sam a nappaliban.
-    Hé, ugye nem akarsz nagyon búcsúzkodni? Remélem két, maximum három hét, és összeülhetünk a sugárzó dobozod miatt - nézett rá egy halvány mosollyal Daniel.
-    Igen, úgy tervezem - bólintott rá Sam. - Nem lopod ki nekem az 51-es körzetből?
-    De nem ám - rázta meg a fejét Daniel. - Annyit vállalok, hogy valahogy bejutok a raktárba, és rácsempészek egy jeladót. Aztán gyere érte és sugározd fel.
-    Emlékszel, mit mondott erre apám?
-    Mit?
-    Mi vagyon én, Scotty?
-    Jól van, na. Te meg tudod csinálni - erősítette meg Daniel.
-    Persze. De a másolatról te gondoskodsz.
-    Mennyi bajom van veled - játszotta az elégedetlent a férfi. - Lesz neked másolat. De bevinni nem tudom, hacsak nem felfújhatós lesz, mint a strandlabda. Úgyhogy a bejuttatás te reszortod.
-    Oké - egyezett bele Sam. - A sugárral az is menni fog.
-    És lehetőleg azt az izét egy atombiztos kabinban vizsgáld. Nem az emberi test tűréshatáraira tervezték. Igaz, hogy pár percig nem okoz maradandó károsodást, de tíz perc felett már komoly mellékhatásai vannak. Nem szeretnélek kitenni neki.
-    Tudom - sóhajtott Sam. -  Óvatos leszek, ígérem. Majd egyeztetünk.
-    Jól van, akkor… most pihenjünk egy keveset - ajánlotta Daniel.
-    Jól van - sóhajtott Sam, de láthatóan nehezére esett volna mozdulni, így Daniel odalépett hozzá, és megölelte.
-    Fel a fejjel! - mondta neki bíztatón. - Menj, és próbálj meg aludni! - engedte el, és a szobája ajtaja felé fordította. Sam még vett egy nagy levegőt, de végül engedelmesen besétált a szobájába, és hamarosan ágyba tette magát.
~~ o ~~
Sam az éjszaka hátralévő részében sem aludt túl sokat. Az élete legkülönbözőbb jelenetei ötlöttek eszébe, ezekről mesélt Nionnak, aki egy halvány mosollyal hallgatta, és ahogy azt előre megjósolták, reggel csak a szimbióta hathatós közbenjárásával tudott elfogadható emberi külsőt kölcsönözni magának.
Reggeli közben, és ahogy elindultak Daniel látta rajta az elérzékenyülést, de nem akarta még nehezebbé tenni a számára, így csak tűnődve figyelte, és végül beültek a kocsiba, és a bázis fele indultak.
Egyből az eligazításra mentek, és Sam csak lesütötte a szemét, ahogy magán érezte Landry tábornok fürkésző pillantását. Mikor aztán a csapat szétszéledt, Sam még Daniel után szólt, hogy egy fél óra múlva jöjjön át hozzá, aztán a tábornok után ment.
-    Bejöhetek, uram? - állt meg az ajtajában.
-    Jöjjön csak, alezredes - mosolygott rá a férfi, mire Sam belépett, és betette maga mögött az ajtót. - Szóval… mikor látjuk újra?
-    Ezt… nem igazán tudom, uram. Most mindenképp szükségem lesz egy kis időre, hogy megtaláljam a helyem.
-    Hát, remélem, sikerül.
-    Én is, uram - mosolygott vissza a nő.
-    Sam… árulja el, miért megy el! Kérem!
-    Hát jó - sóhajtott Sam. - Van ott… valaki… aki nagyon… fontos nekem - mosolyodott el újra.
-    Egy férfi? - kezdte kapizsgálni a tábornok a lényeget.
-    Egy tok’ra. Egy férfi és egy szimbióta.
-    Értem - bólintott rá tűnődve a tábornok. - És… ismerem?
-    Uram… - nevette el magát Sam.
-    Ez igent jelent - szűkült össze a férfi szeme, de ő is mosolygott közben. - Nem sok tok’rát ismerek…
-    Azért egypárat igen.
-    Ezért kíméljen meg attól, hogy fel kelljen sorolnom őket - forgatta meg a szemét Landry.
-    Elsőre is ki tudná találni, ha egy kicsit elgondolkodik - ugratta Sam.
-    Ez kicsit pimasz volt - jegyezte meg a tábornok, de közben tűnődött a lehetőségeken.
-    Lehetett volna rosszabb is - grimaszolt Sam. - Nos?
-    Igazából a magával kapcsolatos jelentések elég sűrűn emlegetnek egy nevet…
-    Valóban?
-    Igen.
-    És kiét?
-    Maleknek hívják, ha jól emlékszem - nézett kérdőn a férfi Samre, és a nő mosolya minden beismerésnél többet mondott.
-    Igen, az ő neve valóban gyakran felmerül a jelentésekben.
-    Azt hiszem, erre tényleg nem tudok licitálni - ismerte be a tábornok. - De… kérdezhetek valamit?
-    Tudom, mit akar kérdezni - csóválta meg a fejét Sam.
-    Mit?
-    Hogy én szeretem őt, vagy Nion? Ha tudná, hányan megkérdezték már ezt…
-    És?
-    Négy éve már, hogy szeretem Maleket. Ez elég válasz?
-    Igen, alezredes - adta meg magát Landry. - Csak nehéz beletörődni, hogy elveszítek egy jó katonát és egy jó barátot.
-    Elérhető leszek - ismételte Sam már vagy századszor az elmúlt napok folyamán.
-    Remélem is - bólintott rá a tábornok. - Biztos lesz olyan helyzet, hogy keresni fogjuk.
-    Csak bátran - mosolyodott el Sam. - De most mennem kell. Még millió dolgom van, és csak egy fél órám.
-    Hát akkor… viszlát, Sam - lépett oda hozzá a férfi, és búcsúzóul megölelték egymást.
-    Viszlát, uram! Hamarosan találkozunk - ígérte még, aztán kisétált az irodájából és a laborjába ment.
Míg Daniel nem jött, szétszedte a gépét, és még egyszer végiggondolta, hogy vajon mindent összeszedett-e, amire szüksége lehet, aztán átcuccoltak Danielhez. Mikor ott összerakták a technikát, Sam nagyot sóhajtott.
-    Közeledik a perc - ugratta Daniel.
-    Legalább te hagyjál békén - csóválta meg a fejét Sam.
-    Nyugi, csak hülyéskedtem.
-    Tudom. Még… el kell futnom Janethez. Majd az indítócsarnokban találkozunk.
-    Rendben - bólintott rá Daniel, és Sam a gyengélkedőre sietett.
Mikor odaért, megállt az ajtóban, és nézte, ahogy a doktornő tesz-vesz a gyengélkedőn, csak egy perccel később vette észre, hogy látogatója van.
-    Meghívsz a lakásavató bulidra? - kérdezte Samet.
-    Adott körülmények között ez vicces lenne - nevette el magát Sam. - Te nem jártál még az alagutakban.
-    Muszáj nektek a föld alatt élni?
-    Ezt majd megkérdezzük Malektől - bólintott rá Sam. - Majd, ha eljössz meglátogatni.
-    Rendben - egyezett bele Janet.
-    Daniellel úgy egyeztünk meg, hogy nagyjából három hét múlva összehozunk egy taktikai megbeszélést. Tarts vele! Örülnék, ha eljönnél, és talán a szakmai meglátásaidra is szükségünk lesz. És szerintem Malek is örülne neked.
-    Oké, ott leszek. Daniel szóljon, hogy mikor.
-    Majd megmondom neki. Most mennem kell!
-    Jól van, vigyázz nagyon magadra! És remélem Nion is vigyáz rád!
-    Ajaj, néha jobban is, mint kéne - nevette el magát Sam.
-    Helyes!
-    Persze - fintorgott Sam. - De te is vigyázz magadra, rendben? És ha bármiben kell segítség, rám számíthatsz.
-    Tudod, megtaníthattad volna a kristályodat kezelni, mielőtt lelépsz - tett úgy Janet, mint aki elgondolkodik.
-    A kristályt a véremben lévő naquadah működteti - rázta meg a fejét Sam. - De lehet, hogy létezik valami áthidaló megoldás. Felírom az elvégzendő kutatások listájára.
-    Oké - nevetett Janet. - Most menj, mielőtt Mitchel leszedi a fejed.
-    Ez elkerülhetetlen lesz - húzta el a száját Sam. - Drukkolj, hogy túléljük!
-    Nion majd megvéd.
-    Ha odáig fajul, hogy erre szükség lesz, már rég rossz.
-    Jól van, jól van, mielőtt még sötétebbre festjük a képet, mint amilyen, indulj szépen! - sóhajtott Janet, majd a két nő még megölelte egymást, és Sam nehéz szívvel kisétált a gyengélkedőről.
Még útközben gyorsan felvette a felszerelését, aztán az indítócsarnok felé sétált. Mikor odaért látta, hogy a többiek még nincsenek ott, így inkább egy nosztalgikus mosollyal körbehordozta a tekintetét az ismerős helyiségen. Néhány perccel később azonban Daniel érkezése szakította ki a gondolataiból. A férfi, ahogy belépett, Sam fele nyújtotta a mobilját.
-    Igen? - nézett rá kérdőn Sam, de Daniel csak várakozón nézett rá, így Sam végül átvette a telefont, és beleszólt.
-    Samantha Carter.
-    O’Neill - szólalt meg a tábornok hangja a vonal másik végén, mire Samnek egy pillanatra elakadt a lélegzete.
-    Uram?
-    Örülök, hogy még nem ment el.
-    Miért?
-    Szeretnék… bocsánatot kérni.
-    Miért?
-    Carter! Tudom, hogy bunkó voltam. Sajnálom, oké?
-    Oké - sóhajtott Sam békülékenyen. - Uram, én tudom… én megértem miért. Tudom, hogy mit tett önnel Kenen. És… tudom azt is, hogy… hogy utálja Maleket, meg minden… Én sajnálom! Az egészet.
-    Tudom, Carter - sóhajtott Jack is, és Sam érezte a hangjában a szomorúságot. - Ez így alakult.
-    Igen, uram.
-    Szóval elmegy…
-    Igen, uram - ismerte be Sam, de valahogy Jacknek nem tudta azt mondani, amit a többieknek, hogy mindig elérhető lesz. Tudta, hogy Jack úgysem keresné soha. A történtek után főleg nem. - Uram… köszönöm, hogy még beszélhettünk.
-    Jacksonnak köszönje - vallotta be Jack, és Sam érezte a hangján, hogy fintorog. - Tudja, milyen rábeszélőkéje van.
-    Igen, uram, tudom - mosolyodott el Sam, de aztán egy sóhajjal lehunyta a szemét. - Jack… sajnálom.
-    Tudom, Sam - vetette le egy pillanatra a hivatalos maszkot a férfi is. - Semmi baj. Vigyázzon magára, rendben?
-    Rendben.
-    Akkor… viszlát!
-    Viszlát, uram! - köszönt el Sam is, és kinyomta a telefont, és visszasétált Danielhez.
-    Köszönöm - mondta neki csendesen.
-    Igazán nincs mit.
-    De van. Sokkal jövök neked - mondta Sam, de közben besorjáztak a többiek, az élükön Mitchellel.
A férfi a kis csapat élére állt, és várakozón nézett a kapura.
-    Hát, lássuk, milyen titkokat rejteget a P8X 413.
-    És milyen kincseket! - tette hozzá sóvárogva Vala.
Sam még egy pillanatra felsandított az irányítóterem ablakára. Landry tábornok egy biccentéssel még egyszer elköszönt tőle, és bár Sam Walternek nem mondott semmit az indulási terveiből, a férfi szomorú mosolyából sejtette, hogy ő is mindennel képben van. Még rámosolygott, aztán a többiek után indult fel a rámpán.

 

Kategória: KAREN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2016-02-07)
Megtekintések száma: 58 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: