26. fejezet

Ahogy felért a felszínre, Sam vett egy jó nagy levegőt, teleszívva a tüdejét a friss erdei levegővel. Két hold is ragyogott az égen, így megvilágította előtte a kis ösvényt, amin elindult a fák között. Tudta, hogy úgy kétszáz méterre abban az irányban van egy kis tisztás, ahol megcsodálhatja a csillagokat. Nem az a tisztás, ahol annak idején beszélgettek Malekkel, hisz az egy hosszabb sétányira volt a bázistól, de most úgy érezte, ez is megteszi.
Elsétált odáig, majd a vállával az egyik utolsó fának támaszkodva megállt, és csak gyönyörködött az éjszakában.
-    <i>Szomorú vagy</i> - szólította meg óvatosan Nion.
-    <i>Nem, csak…
-    Még nem érzed úgy, hogy itt a helyed.
-    Igen </i> - látta be Sam. - <i>Tudom, hogy ez változni fog, ha tényleg lesz munkám, és közben megismerem a többieket, és tudok majd mással is beszélgetni Maleken kívül.  
-    Befogadnak, hidd el </i> - próbálta eloszlatni a szimbióta Sam ki nem mondott aggodalmait. - <i>És te is kedvelni fogod őket.
-    Főleg Tirant </i> - tűnt fel egy kissé cinikus mosoly a nő arcán.
-    Tirant majd én kiosztom </i> - kuncogott Nion. - <i>Csak a miheztartás végett.
-    Kösz </i> - mosolyodott el Sam is, és a tekintete visszatért a csillagokra, és Nion is elhallgatott egy időre.

A bársonyos éjszaka lassan megnyugtatta Sam lelkét, de azért még nem volt sok kedve visszatérni a föld alá. Jó idővel később Loran hangjára riadt.
-    Megszöktél - ölelte át hátulról a férfi.
-    Ne haragudj - sandított hátra rá egy bocsánatkérő mosollyal Sam. - Csak szükségem volt egy kis levegőre. Te hogy szoktad meg ezt a bezártságot?
-    A naquadah bánya után az alagútrendszer kész felüdülés volt.
-    Igaz, sajnálom - sóhajtott Sam.
-    Ugyan. Engedned kellene Nionnak, hogy segítsen - tanácsolta Loran, de csak elmosolyodott, ahogy érezte, hogy a nő izmai kissé megfeszülnek a keze alatt. - Még mindig nem szereted a gondolatot.
-    Loran… szeretem Niont, és nagyon-nagyon fontos nekem. De még az egyesülés ellenérre is szeretném egy kicsit megőrizni a saját érzéseimet, a saját gondolataimat. Szeretném a saját tempómban elfogadni a változásokat. Ezt Nion is tudja, és ezért nem avatkozik bele. Ha sürgetne minket valami, és nem lenne ennyi időnk rá, már megtette volna, és túl lennénk rajta. De tulajdonképpen időnk, mint a tenger, így Nion végtelenül türelmes hozzám ebben a dologban.
-    Tudom. És nem is azt mondtam, hogy add fel önmagad. Csak néha próbáld meg mélyebben átérezni az ő érzéseit is. Ez segít. Nem csak abban, hogy még jobban megismerd őt, hanem abban is, hogy elfogadd ezt a helyet otthonodnak.
-    Igazad van - mosolyodott el Sam. - De most annyira új minden… és a csillagok valahogy megnyugtatnak.
-    Akkor csak nézzük a csillagokat - mosolyodott el Loran, és adott egy puszit a nő hajába.

-    Mondd csak… - kezdett bele valamibe óvatosan a nő.
-    Igen?
-    A te világod milyen? - kérdezte Sam, bár nem akarta felkavarni a férfi lelkét, de azért kíváncsi volt.
-    Szép - mosolyodott el halványan Loran. - Gyönyörű erdők vannak ott is, tiszta vizű patakok… de egyszerű világ. Nem élnek ott túl sokan. Nem olyan, mint a te Földed.
-    Ez nem baj - rázta meg a fejét Sam. - Az egyszerűség legtöbbször együtt jár a békével, a kedvességgel… azzal, hogy az emberek meglátják a szépséget is maguk körül, és nem csak rohannak valahova. Tulajdonképpen maguk sem tudják, hogy hova.
-    Ez igaz. De tudod az én világomnak sosem volt lehetősége úgy fejlődni, mint a tiédnek, mert úgy átlag százötven évente porig rombolta a goa’uld. Mindig mindent újra kellett kezdeni, szinte a nulláról. Mire elfeledkezhettek volna a pusztításról, mire eljutottak volna elfogadható szintre, felbukkant egy anyahajó és lerombolta.
-    Ennek már vége - dőlt hátra Sam a férfi ölelésében. - Már a te világodat sem bántja senki. Biztonságban van. Egyszer majd megmutatod?
-    Igen, egyszer majd megmutatom - ígérte Loran.
-    De… házakban éltetek, igaz?
-    Igen. Rábeszélnéd Maleket, hogy jöjjön fel a föld alól?
-    Biztos mondana valami nagyon csúnyát - nevette el magát Sam. - A Tanács véleményéről nem is beszélve.
-    Csak adj neki időt. Ahogy ő is mondta, ő lassabban változik. És valóban… ez nem csak az ő döntése lenne. A többieknek is lenne beleszólása. Sok gazdatest hozzád hasonlóan örülne, de…
-    De a szimbióták nem feltétlenül. Egy újabb kétezer éves berögződés - bólintott rá Sam.
-    Így van. De rengeteg időd van változtatni rajta. Ha pedig sikerrel jársz a szarkofággal, egy egész örökkévalóság.
-    Igen, nekem is ez lebeg a szemem előtt - nevette el magát a nő. - Szép lenne. Mi négyen az örökkévalóságig együtt.
-    Tényleg szép lenne - hagyta rá Loran.

-    Áh, jut eszembe… elfelejtettem átadni egy üzenetet Maleknek.
-    Nem merted? - somolygott rá Loran.
-    Elfelejtettem - kuncogott Sam. - Szóval Daniel üdvözletét küldi. És… azt üzeni, hogy ha nem vigyáz rám rendesen, akkor nagyon mérges lesz rá.
-    Vigyázni fog - nevette el magát Loran. - Csak meg ne und!
-    Én is ettől félek - nevetett vele Sam. - Jobb lesz, ha nem hagyjuk őket kettesben, mert az aggodalmuk majd az egekig gerjeszti egymást.
-    Nem vetheted a szemükre - engesztelte Loran.
-    Nem, dehogy, nem is akartam - nyugtatta meg Sam. - Én ugyanúgy aggódnék értük. Aggódom is Danielért. Remélem Malek nem bánja, hogy… meghívtam, hogy látogasson meg néha…
-    Természetesen nem - nyugtatta meg Loran. - Danielre mindig számíthattunk. Hogy is mondta Malek annak idején? Daniel tauri létére meglepően nyitott elmével rendelkezik.
-    Ez így van. És… Malek nem féltékeny rá? - sandított hátra vigyorogva Sam.
-    Nem. Miért, lenne rá oka?
-    Persze, hogy nem - forgatta meg a szemét a nő.
-    Akkor jó - szorította magához Loran. - Tudom, hogy hiányzik. Ő, és a többi barátod is.
-    Tulajdonképpen egy kezemen megszámolom azokat, akik tényleg hiányoznak.
-    Daniel, Dr. Fraiser, Teal’c… talán O’Neill - találgatott Loran.
-    Igen. És Cass - mosolyodott el Sam, aztán hátrasandított a párjára. - Nagyon jól ismersz.
-    Igaz.  Hála Malek megfigyelőképességének - látta be Loran.
-    Jobban ismertek, mint mi titeket - tűnődött el Sam.
-    Változtass rajta! - mosolygott rá Loran.
-    Azon leszek - bólintott rá Sam. - Csak… nem tudom, hogy miről kérdezhetek és miről nem.
-    Bármiről kérdezhetsz, Samantha.
-    Jó, csak… nem akarlak se téged elszomorítani, se Maleket kiakasztani. Előbb-utóbb kiakad, hogy folyton csak kérdezek, és mindenbe beleütöm az orrom.
-    Dehogy - nyugtatta meg Loran. - Végtelen türelme van azokhoz, akiket szeret.
-    Vagyis hozzád és hozzánk - nevette el magát Sam.
-    Lényegében igen - nevetett vele Loran is. - És nincsenek titkai előtted, Samantha. Ami pedig engem illet… hidd el, anélkül is sokszor eszembe jutnak a régi dolgok, hogy rákérdeznél… de talán, ha beszélünk róla… talán könnyebb lesz nekem is. Azt mondják legalábbis.
-    De sosem beszéltél róla senkinek.
-    Csak Maleknek. De tudom, hogy neked elmondhatom. Bár én sem akarlak elszomorítani vele téged, tudom, hogy kíváncsi vagy rá. Egyszer majd elmesélem.
-    Köszönöm, hogy bízol bennem - fordult meg lassan a férfi ölelésében Sam.  
-    Ez természetes - mosolygott rá Loran, és összeforrtak egy gyengéd csókban, de végül Sam mosolyogva elhúzódott tőle.
-    Hogy viseli Malek? - kérdezte kuncogva.
-    Mondtam. Végtelen türelme van mindhármunkhoz - nyugtatta meg a férfi.
-    Még akkor is, ha… egy kicsit háttérbe szorítjuk?
-    Ennyitől nem érzi úgy, hogy háttérbe szorítjuk.
-    De még sosem beszélgettünk ilyen hosszan te és én.
-    Valóban nem. De Malek örül ennek, hidd el! Tudja, érzi, milyen boldoggá tesz engem ezzel. És ha én boldog vagyok, akkor ő is.
-    Akkor jó - mosolyodott el Sam. - És lesz majd, mikor ők beszélgetnek sokáig Nionnal.
-    Így van. De most már ideje nyugovóra térni - cirógatta meg a nő arcát Loran.

-    Igazad van. Menjünk haza - indult volna el Sam, de Loran megszorította a kezét, és visszahúzta magához. - Mi az? - nézett rá kérdőn a nő.
-    Tudod, hogy mit mondtál? - nézett rá egy alig látható mosollyal Loran.
-    Mit mondtam? - tűnődött el Sam, aztán elmosolyodott. - Végül is már ez az otthonom, nem igaz?
-    De igen - ölelte át Loran, és Sam a vállára hajtotta a fejét. Egy kis ideig így álltak, csak élvezve az éjszaka csendjét és egymás közelségét, aztán Sam felnézett.
-    Csak nem bírtad tovább - mosolygott incselkedve Malekre.
-    Nekem is jár valamennyi a romantikából - nézett rá kihívóan Malek.
-    Természetesen - nevette el magát Sam, aztán Nionhoz fordult. - <i>És neked?
-    Érzem a boldogságodat, Sam. Nekem ez most elég</i> - nyugtatta meg a szimbióta.
-    <i>Biztos?
-    Igen. Neked kell magadra találnod, és bár úgy érzem, a legjobb úton jársz, tudom, könnyebb úgy, hogy te szabod meg a tempót.
-    Köszönöm! </i>- mosolygott Sam hálásan Nionra, aztán a figyelme visszatért Malekhez. - Hazamegyünk?
-    Mehetünk - bólintott rá Malek, így csendesen visszasétáltak a gyűrűkhöz.

-    Meg tudod szokni? - állt meg Malek, és közelebb húzta magához a nőt.
-    Persze - mosolygott rá Sam. - Nem lesz semmi gond, ne aggódj! Nion is segít, és ti is. Csak kell néhány nap, amíg alkalmazkodom. De leginkább célok kellenek. Tudod… nekem kell valami… ami kitölti az életemet.
-    És én ehhez kevés vagyok? - ugratta Malek.
-    Természetesen nem - mondta Sam, és adott neki egy puszit. - De neked is van dolgod, sőt, elég fontos dolgod… nem sajátíthatlak ki éjjel-nappal. És amikor te dolgozol, csak unatkoznék. Én sem viselném jól, és szerintem a többiek sem. Szóval… ahogy megállapodtunk… a holnapi nap elmesélek neked mindent, amit csak tudni szeretnél, aztán… feltérképeznék valami labort, ahol dolgozhatok. Már ha nem néznek ki onnan - húzta el a száját.
-    Samantha… senki nem néz ki sehonnan - nyugtatta meg Malek. - Régen sem volt így. Mindenki tudta, mennyit segítesz Jacobnak, senki nem becsülte le a képességeidet.
-    Na, ezzel tudnék vitatkozni - tette csípőre a kezét Sam. - Renallal egyszer csúnyán összevesztem még a Revannai támadás előtt. Hidd el, minden voltam a szemében, csak tudós nem - biztosította a nő Maleket, mire az egy pillanatra lesütötte a szemét.
-    Ez még a kezdetekkor volt, Samantha.
-    Igen, és azóta csak rosszabb lett a viszony a tok’ra és a tauri között - bólintott rá cinikusan Sam.
-    Te már közénk tartozol.
-    Tudom - sóhajtott Sam. - Csak egy kicsit… egy egész kicsit… szeretném, ha saját jogon is elismernének.
-    Mindenkinek nem tehetsz a kedvére, Samantha - tűnődött el Malek. - Ez gondolom odahaza a Földön is így volt. De hidd el… lesznek olyanok, akik elismernek. Saját jogon is, és a Nionnal közös eredményeitek alapján is. Ketten máris vagyunk. És Garshaw neve sokakat elgondolkodtat még.
-    Hm… nem is értem, Garshaw miért áll mellém - tűnődött el Sam. - Annak idején mikor megismertük egymást… azért oda-odaszúrtunk egymásnak. Mondtam neki olyan dolgokat, amiket már nem mondanék.
-    Gondolom, ő is így van ezzel - mosolyodott el Malek. - De tudod… ő és Selmak jó barátok voltak, így végtelenül hálás volt neked, hogy édesapádat rávetted, legyen Selmak gazdateste. És feltételezem, neki Selmak sok mindenről beszélt, amiről másnak nem, így tisztában van a képességeiddel.
-    Hát… ez jó - mosolyodott el Sam is.
-    Samantha, beszélhetnék Nionnal?
-    Hogyne - mosolyodott el Sam, majd átadta az irányítást a szimbiótának.

-    Szeretnéd tudni, mennyire mélyek Sam aggodalmai? - mosolygott Nion Malekre.
-    Igen.
-    Nem lenne szép dolog, ha elmondanám.
-    Tudod, hogy aggódom érte - húzta közelebb magához Malek Niont, és átölelte a derekát. - Szeretnék segíteni.
-    Tudom. De hidd el, Sam leginkább önmagának szeretne bizonyítani. A kétségek benne vannak önmagával szemben. Egy kicsit… mi is hibásak vagyunk ebben. Vagyis… néhányan, akik korábban éreztették vele, hogy a tauri tudomány még… kevésbé fejlett, mint a miénk. Majd, ha érünk el sikereket, visszatér az önbizalma. De ebben nem tudsz segíteni.
-    És te?
-    Megteszem, amit tudok. De Sam legalább olyan makacs, mint te - nevette el magát Nion.
-    Ez igaz - látta be Malek is. - És… hogy viseli?
-    Jobban, mint vártam - tűnődött el Nion. - De néha szüksége van egy bátorító ölelésre. Hidd el, ha kialakul az életünk, nem lesz semmi gond. Csak még… nem látja tisztán a jövőt. Ahogy egyikünk sem. Te sem, és én sem. Kell néhány nap, míg kitaláljuk, mit hogyan szeretnénk. És ha látja, hogy a többiek tényleg elfogadják, az is sokat fog segíteni. De nem kell beavatkoznom, úgy érzem. Nem lesz semmi baj.
-    Rendben, nem aggódom - mosolyodott el Malek, és váltottak egy puszit. - De ha tehetek valamit…
-    Akkor szólunk - nyugtatta meg Nion. - De most már tényleg térjünk nyugovóra. Holnap már egy teljesen új nap virrad - cirógatta meg Malek arcát.
-    Valóban - bólintott rá Malek. -  Sok minden megváltozik.

-    Örülsz neki?
-    Igen. Az elmúlt egy évben csak azt a napot vártam, amikor visszatértek.
-    Most már itt vagyunk, és itt is maradunk - ígérte Nion, mire Malek még rámosolygott, aztán aktiválta a gyűrűket, hogy visszajussanak az alagútba.
-    Nion - szólította meg útközben Malek a párját, ahogy közelebb húzta magához, és menet közben újra átkarolta a derekát.
-    Igen? - mosolygott rá a másik.
-    Nem bánod, ha eleinte többet segítek Samanthának?
-    Dehogy - állt meg Nion. - Szüksége van rád.
-    És a korábbi aggodalma, hogy… hogyan osztoztok meg az időn…
-    Lassan tűnőben van - mosolyodott el Nion. - Ahogy megérti, hogy sosem tennék olyat, amit ő nem szeretne, ez az érzés meg fog szűnni.  Mindennél jobban ismerjük egymást, és tudjuk, hogy teljesen egyformán gondolkodunk… tudjuk, mikor mit akar a másik. Mikor ő irányít… én is tudom, hogy szinte biztosan azt fogja tenni, amit én is tennék, nem kell beleszólnom. És ez fordítva is igaz. Már semmi ellenállást nem érzek, ha én irányítok.
-    Ettől neki is könnyebb - bólintott rá Malek.
-    Azért majd a munkából én is kiveszem a részem - tűnődött el Nion. - Bár én is feladtam Samnek a leckét a szarkofággal, de neki is van néhány ötlete, ami felcsigázta a fantáziámat.
-    Ez ígéretesen hangzik - mosolygott rá Malek. - Azért majd éjszakánként kirángatlak titeket a laborból.
-    Majd meglátjuk, hogy hagyjuk-e - nevette el magát Nion.
-    Azt hiszem, kellően meggyőző tudnék lenni – szűkült össze Malek szeme.
-    Igen, ebben egészen biztos vagyok – nevetett tovább Nion, majd kézen fogta a párját, és tovább indultak a lakrészük felé. Mikor azonban beléptek, Sam visszakérte a kontrollt Niontól, megtorpant, és visszahúzta magához Maleket.

-    Észrevetted? – sandított rá egy sanda mosollyal.
-    Mit? – nézett rá kíváncsian Malek.
-    Mióta megérkeztem úgy beszélgetünk, hogy egyikünk sem mondta ki azt a szót…
-    Valóban – gondolt utána egy halvány mosollyal Malek. – Azt hiszem, ez nagyon jó kezdet.
-    Tényleg az – mosolygott Sam is. – És tudod… remélem, hogy a jövőben sem túl sűrűn lesz szükség rá, hogy kimondjuk.
-    Én mindent meg fogok tenni – ígérte Malek.
-    Ahogy én is. Tudod… azért fura lesz.
-    Micsoda? – nézett Samre a férfi aggódva.
-    Megszokni az érzést, hogy nincs a fejünk felett valami óriási fenyegetés – csóválta meg a fejét Sam.
-    Akkor ezt az érzést együtt szokjuk majd meg – mosolygott rá Malek. – Hidd el, nekem még furcsább, mint neked. Kétezer évet harcoltam.
-    És csak tízet – sütötte le a szemét szégyenlősen Sam.
-    Mégis három félelmetes ellenséget győztél le, míg mi eggyel sem bírtunk igazán. Örökké hálás leszek neked. És az egész galaxis az lehet.
-    Nem egyedül tettem – tiltakozott Sam.
-    Na jó, Danielnek is voltak érdemei – ismerte be teátrálisan Malek.
-    És Teal’cnek?
-    Hát, egy kicsi – fintorgott a férfi. – De a többieket hagyjuk.
-    Rendben – nevette el magát Sam. – Alszunk?
-    Próbáljuk meg újra – bólintott rá Malek, mire gyorsan ágyba tették magukat.
-    Mikor fogom elhinni, hogy nem álmodom? – sandított Malek a szeme sarkából a nőre, majd felkönyökölt mellette az ágyban. 
-    Mivel te nem tudsz álmodni, ez nem lehet más, mint a valóság – biztosította nevetve Sam. – De amúgy… nem is tudom… azt hiszem, azt, hogy itt vagyok, pár nap alatt elhiszed. Azt, hogy itt is maradok veled… ahhoz kell majd egy kis idő. 
-    Itt maradsz?
-    Ameddig csak úgy akarod – biztosította Sam. 
-    Örökre?
-    Hm… - töprengett el Sam. – Ha összehozzuk a szarkofágot… örökre. 
-    Segítek – ajánlotta Malek. 
-    Még szép – nevette el magát a nő. 
-    Akkor holnap neki is állhatunk. 
-    Hm… eddig úgy volt, hogy holnap mesedélutánt tartok.
-    Nem, nem, az már ma lesz – figyelmeztette Malek, hogy már elmúlt éjfél, és másnap van. 
-    Ó, tényleg? Akkor most már tényleg ideje aludnunk – sóhajtott Sam. – És reggel kezdődik egy új nap, egy új élet… 
-    Látod, te sem hiszed még el – húzta össze a szemét Malek. 
-    De igen, én elhiszem. A ma… tegnap… történtek után mindenképp – nevette el magát.
-    Ez még csak a kezdet – ígérte egy halvány mosollyal Malek. – És ígérem, mindent megteszek, hogy sose bánd meg, hogy csatlakoztál hozzánk. Tudom… hogy sokszor lesz majd honvágyad… és lesznek emberek, akik hiányoznak, de… talán egy öleléssel segíthetek ilyenkor. 
-    Mindenképp – bólintott rá a nő. – De akik… igazán hiányoznának… velük tudom tartani a kapcsolatot. És hidd el, nem fogok megbánni semmit. 
-    Rendben, elhiszem – adta meg magát Malek. – De most már tényleg ideje aludnunk. 
-    Igen – látta be Sam is. – Megpróbálok lehiggadni annyira, hogy tudjak aludni. 
-    Ebben talán segíthetek – sandított rá Malek, majd elfeküdt, és magához húzta egy szoros ölelésbe Samet, aki a vállára hajtotta a fejét. – Így jó lesz? 
-    Igen – mosolygott fel rá a nő egy pillanatra. – Ez így… olyan békés… 
-    Igen, az – bólintott rá Malek. – Jó éjt, Samantha! 
-    Neked is – emelte fel még egy pillanatra a fejét a nő, hogy lopjon egy puszit a szerelmétől, aztán visszahajtotta a fejét a vállára, és nem sokkal később minden várakozásukkal ellentétben békés álomba merültek, hogy másnap kipihenten vágjanak bele az új életükbe. 

VÉGE