4. fejezet

-    Carter, mindannyian örülünk, hogy maga remekül szórakozik odakint, de mi itt halálra unjuk magunkat! - förmedt rá O’Neill, mikor belépett. - Elegem van már Daniel siránkozásából, hogy nem találtuk meg a legújabb kedvenc kütyüjét. 
-    Jack, maga is tudja… - kezdett azonnal védekezni az ifjú tudós, de Sam csak egy nagy levegővel félbeszakította mindkettőt. 
-    Nem éhesek? 
-    Most, hogy így mondja, Carter - fintorgott az ezredes. - Kösz, hogy felhívta a figyelmünket egy újabb problémára. 
-    Erre a problémára legalább van megoldás - nevette el magát Sam, és meg is találta az ételt ott, ahol Malek mondta. 
Egy ideig elfoglalták magukat az evéssel, és ettől úgy tűnt, a férfiak is megnyugszanak egy kicsit, legalábbis O’Neill kevesebbet morgott. Nem örült ugyan, hogy még tíz órát kell elviselniük a teltac kopár rakterében, de végül belátta, hogy voltak már sokkal rosszabb helyzetben is. Ezután már csak az volt a morgolódásának tárgya, hogy a céljuk egy tok’ra világ. Sam ezt már annyira nem vette a lelkére, és közben Danielt is próbálta vigasztalni, hogy biztos találnak más lehetőséget, ami helyettesítené az ősök eszközét. Egy jó órával később úgy érezte, hogy sikerült viszonylag békés hangulatot teremtenie idebent, így újra kisétált Malekhez. 
-    Min gondolkodtál el ennyire? - állt meg a tok’ra mellett, mikor Malek csak akkor rezzent össze a közeledtére, mikor már csak néhány lépésnyire volt tőle. 
-    Nem fontos - rázta meg a fejét Malek, de azért érezte, hogy Sam aggódva néz rá, ahogy leült a másik ülésre. Végül megadta magát. - Csak… a következményeken tűnődtem. 
-    Minek a következményén? 
-    Annak, amit tettem. 
-    Hogy kiszabadítottál bennünket?
-    Igen. 
-    Megbántad?
-    Nem - nézett fel végre Malek. - De ettől még lesznek következményei. Ha kifutunk az időből… 
-    Malek, ez nem a te hibád. Úgy döntöttél, ahogy abban a pillanatban helyesnek érezted. Tükörbe tudnál nézni, ha hagysz minket ott meghalni?
-    Valószínűleg nem. De akkor tükörbe tudok majd nézni, ha súlyos következményei lesznek a döntésemnek?
-    Talán nem lesz semmi baj - próbált optimista lenni Sam. 
-    Nem tudhatod. 
-    Malek, ne gyötörd magad ezen! Főleg ne előre! Jól döntöttél - győzködte Sam a tok’rát, bár el tudta képzelni, milyen viharok dúlnak a lelkében. Neki is számtalanszor volt már része olyan helyzetben, mikor a saját érzelmei ellentmondásba kerültek a kötelességével. Aztán fürkészőn nézte Maleket, aki bár látszólag a vezetésre figyelt, mégis volt valami az arcán, amit eddig nem igazán látott. Néhány pillanattal később támadt egy csalhatatlan megérzése, így elmosolyodott. - Mit mond Loran? - kérdezte, mire Malek meglepetten pillantott rá. - Ne haragudj, nem akartam indiszkrét lenni - mosolygott bocsánatkérőn a nő. 
-    Loran azt mondja, igazad van - ismerte be némi habozás után Malek. 
-    Na látod… ha ketten mondjuk, csak igazunk lehet - bólintott rá Sam, aztán sóhajtott. - Tulajdonképpen mi hibáztunk… hibáztathatnál akár minket is. Óvatlanok voltunk, hagytuk, hogy elkapjanak minket… bolond módon belesétáltunk egy csapdába.
-    Loran nem ért egyet veled - rázta meg a fejét Malek. - Csak segíteni akartatok a világotoknak. 
-    Igen, meg akartunk szerezni egy ős-berendezést, amivel valószínűleg úgysem tudtunk volna túl sok mindent kezdeni. 
-    Az Ősök sok mindent hagytak szanaszét a galaxisban, anélkül, hogy meggondolták volna, mi lesz ennek a következménye - csóválta meg a fejét Malek. 
-    Ezt, ha lehet, Danielnek ne mondd el - nevetett Sam. 
-    Rendben - tűnt fel egy halvány mosoly a tok’ra arcán is. - A társaid?
-    Morognak és unatkoznak - pillantott hátra Sam. - Vagy ez a kettő kizárja egymást?
-    Igen - bólintott rá Malek. - De így is száz százalékon mennek a hajtóművek. Ha túlterheljük a hajót, félő, hogy idő előtt szétesik, és nincs túl sok tartalék kristályunk.
-    Erre semmi szükség - rázta meg a fejét Sam. - Érjünk oda biztonságban. 
-    Azon vagyok - biccentett Malek. 
-    Tudom. Akkor… én pihenek még egy kicsit. Azt hiszem, rám fér. 
-    Rendben - hagyta rá a tok’ra. - Majd szólok, ha közeledünk. 
-    Kösz! - mosolygott még rá Sam, aztán hátrasétált a raktérbe, egy darabig még hallgatta a többiek beszélgetését, aztán lassan álomba merült.

-    Hamarosan megérkezünk - riadt Sam O’Neill ezredes hangjára, aki éppen besétált a vezérlőből. 
-    Miről maradtam le? - ült fel még kissé kábán a nő. 
-    Kellemesen elcsevegtem a maga kígyó barátjával - mondta, de Sam nem vette túlságosan a lelkére a dolgot. Bár aggódott amiatt, hogy mennyire kapott össze a két férfi, amíg ő aludt, de úgy gondolta, ha Jack egy darabban jött vissza, akkora baj nem lehet. 
-    Mit mondott Malek?
-    Megnyugtatott, hogy a bolygóról azonnal indulhatunk a Földre a kapun át. 
-    Uram, én maradnék egy kis ideig - mondott ellent Sam a felettesének. 
-    Azt sem tudja, hogy az apja ott van-e - rázta meg a fejét O’Neill. 
-    Akkor is… ha ott van, meg kell keresnem. 
-    Maga tudja - vont vállat végül az ezredes, mire Sam sóhajtott, és inkább kisétált Malekhez. 
A tok’ra feszültnek tűnt, és Samre is csak egy pillantást vetett, aztán tovább babrált a műszereivel. 
-    Nem lett volna szabad kettesben hagynom benneteket - nevette el magát Sam. 
-    Meg tudom védeni magam, Samantha! - nézett rá keményen Malek. 
-    Tudom. Csak útálom, hogy veszekedtek. 
-    Mindketten túlságosan önérzetesek vagyunk - vont vállat Malek. - De ilyen a természetünk, és nem tehetünk ez ellen semmit. 
-    És nem is akartok, igaz? - kérdezte egy fémosollyal Sam.
-    Nem - látta be a tok’ra is. 
-    Közeledünk? - terelte békésebb vizekre a társalgást Sam.
-    Igen, egy fél óra, és landolunk. 
-    Az ezredes mondta, hogy azonnal távozni akar. Én… maradhatnék egy kicsit? - nézett óvatosan Malekre a nő. 
-    Nem tudom garantálni, hogy apád ott van. Bárhol lehet a galaxisban - fordult felé Malek. 
-    Tudom. De azért utánajárhatnánk, nem?
-    Rendben - adta meg magát Malek. - Ha nem félsz maradni, maradhatsz. 
-    És mitől kellene félnem? A Tanácstól, vagy úgy általában…? 
-    Egyiktől sem - húzta el a száját Malek. - A Tanács nem veled fog foglalkozni… a tok’ráktól pedig nem kell tartanod. Szóval?
-    Maradnék. Nem vagyok annyira félős - nevetett Sam. 
-    Igen, azt tudom - mosolyodott el Malek is. - Megérkeztünk - fordult vissza a műszerek felé, és a hajó kilépett a hipertérből. 
-    Melyik részén vagyunk a galaxisnak? - nézett körül Sam. 
-    Azon, amelyiken lennünk kell - fojtott el egy mosolyt Malek. 
-    Hú, ez elég noxos reakció volt - nevetett Sam. - Akárhányszor megkérdeztük tőlük, hogy ezt vagy azt hogy csinálták, ennyi választ kaptunk: ahogy kell.  
-    És igazuk van. 
-    Ebbe most ne menjünk bele. Inkább szólok a többieknek, hogy megérkeztünk - nevetett Sam, és valóban hátrament a többiekhez, hogy felkészítse őket a leszállásra, és csak akkor ért vissza a vezérlőbe, mikor áthatoltak a bolygó légkörén.

-    Semmi sivatag? - fordult somolyogva Malek felé Sam, mikor a felhők mögül egy zöld, sűrű erdőkkel borított világ képe tárult elé. De a tok’ra most valóban figyelt arra, hogy biztonságban letegye a hajót, így csak megrázta a fejét. 
-    Semmi sivatag. 
-    Pedig úgy megszoktam már. Ha tok’rák, akkor forró homokdűnék, és állandóan fújó perzselő szél…
-    Veszélyes lenne egyfajta világhoz ragaszkodnunk - vont vállat Malek. - A kiszámíthatóság mindig nagyobb kockázattal jár. Amúgy pedig… a Revanna sem volt sivatagos. 
-    Igaz - bólintott rá Sam. - És a Risa? - kérdezte kíváncsian, de abban a pillanatban meg is bánta. Tudta, hogy ez a kérdés fájdalmas emlékeket ébreszt a tok’rában. - Felejtsd el!
-    A Risa egy meglehetősen sivár világ - válaszolt Malek figyelmen kívül hagyva a mentegetőzést. - Csupa kő, kopár sziklák mindenütt… de én szerettem. Annak is megvan a maga varázsa.
-    Gondolom - mosolygott rá Sam, hogy elterelje a figyelmét a rossz emlékekről, de közben megközelítették a talajt, és lassan leszálltak egy nagyobb erdei tisztáson. Ahogy leálltak a hajtóművek ők is hátrasétáltak a raktérbe, ahol a CSK1 többi tagja már indulásra készen állt az ajtóban. 

-    Szóval… útbaigazít minket a kapuhoz? - nézett Malekre az ezredes, mikor elhagyták a hajót. 
-    Ezt a lehetőséget meghagyom másnak, ezredes. 
-    Ezt hogy érti? - értetlenkedett O’Neill, de aztán, ahogy követte a tok’ra tekintetét, látta, hogy néhány őr sétál ki a fák közül. Nem fogtak rájuk fegyvert, de azért a kezük ügyében volt. 
-    Malek! - köszöntötte az egyik a hazatérő parancsnokát. 
-    O’Neill ezredes, Dr. Jackson és Teal’c szeretne haladéktalanul hazatérni. Kísérjétek őket a kapuhoz! - mondta Malek, de a másik kérdőn nézett Samre. 
-    És Carter őrnagy?
-    Carter őrnagy marad - jelentette ki határozottam Malek, és bár az emberein látszott, hogy nem örülnek a döntésének, senki nem szállt szembe vele. 
-    Carter, ha huszonnégy órán belül nem tér haza, magáért jövünk! - mondta kissé fenyegetőnek szánt hangon az ezredes, hogy abból a tok’rák is értsenek. 
-    Addigra otthon leszek, uram! - biztosította Sam, mire a kis csapat egy tok’ra kíséretében elindult a csillagkapu felé, Sam pedig Malek után indult a bázis irányába. 
-    Az embereid nem örülnek nekem - sóhajtott Sam, miközben haladtak a teleportgyűrűk felé. 
-    Csak féltik a biztonságunkat. 
-    Te nem? 
-    Még nincs huszonnégy órája, hogy azt mondtad, soha nem árulnád el a barátaidat - sandított rá Malek. 
-    Ez így van - erősítette meg Sam, és elmosolyodott, ahogy egy pillanatra találkozott a tekintetük. 
-    Bízom benne, hogy ez azt jelenti, nekem sincs mitől tartanom - mondta még Malek, de mielőtt Sam reagált volna, megtorpant, és egy aprócska kis műszerrel aktiválta a gyűrűket. 
Ahogy megérkeztek az alagutakba, Sam gyorsan felmérte a helyzetet. Néhány tok’ra lézengett körülöttük, a bázis élte a mindennapi életét. Pár másodperccel később azonban az apját látta feltűnni az egyik kanyarban. Sam biztosra vette, hogy az őrség értesítette az érkezésükről, és azonnal eléjük sietett. 
-    Apa! - próbálkozott Sam könnyedebb hangot megütni, de ahogy a férfi félrebillentett fejjel megállt vele szemben, és csípőre tette a kezét, nyelt egy nagyot. - Ajaj… Selmak, nagyon dühös vagy? - kérdezte, de még erre sem kapott igazán választ, és nem tudta kitalálni, hogy mi jár Selmak fejében. - Selmak… kérlek, ne légy dühös… Malek azt tette, amit kellett. Megmentette az életünket!
-    Nem is rá vagyok dühös - szólalt meg végül Selmak. 
-    Huhhh… - könnyebbült meg Sam. - Én majd túlélem valahogy. 
-    Mégis hogy jutott eszetekbe oda menni? - kérdezte mérgesen Selmak. 
-    Meg kellett próbálnunk!
-    Mit? Belefutni a jaffák karmaiba? Elment az eszetek? Öngyilkosság volt!
-    Elszúrtuk… - húzta el a száját Sam.
-    El - bólintott rá Selmak is. - De nagyon. 
-    De nem sejthettük, hogy Malek ott van! Nem akartunk beleavatkozni a dolgába! Nem direkt volt! Legalább úgy meglepődtünk, hogy ott van, mint ő azon, hogy mi ott vagyunk. 
-    Igen, szerencsére ott volt - csóválta meg a fejét a tok’ra. - Nélküle csúnyább véget érhetett volna.
-    Az ő küldetését is elszúrtuk. 
-    El - hagyta jóvá ezt az állítást is Selmak. 
-    És most? - kérdezte aggódva Sam, de aztán egy kicsit megkönnyebbült, mikor látta, hogy Selmak átadja az irányítást az apjának. - Apa, te is haragszol?
-    Hogy a fenébe haragudnék, mikor életben vagy? - sóhajtott Jacob, majd megölelte a lányát, aztán, mikor elengedte, Malekhez fordult. - Köszönöm!
-    Nincs mit, barátom - fogott kezet vele Malek. 
-    Apa, mi lesz most? - tette fel újra a kérdést Sam. 
-    Maleknek jelenése van… szerencséjére csak hárman vannak itt a Tanácsból, és az egyik Garshaw. Vele szót tudok érteni. 
-    Ott leszel vele? - sandított a nő Malekre. 
-    Igen - bólintott Jacob. - De nem tudom, mennyit segíthetek. 
-    Megvárhatom, míg vége lesz? 
-    Igen - egyezett bele végül Jacob, majd visszaadva az irányítást Selmaknak, goa’uld nyelven odaszólt egy fiatal lánynak, aztán visszafordult Samhez. - Syria elkísér a szobámba. Ott megvárhatsz, ha vége lesz, megkereslek. 
-    Köszönöm, Selmak! - bólintott rá Sam, és összeszorult szívvel nézte a két tok’rát, ahogy elsietnek.  
Sam útközben érezte, hogy a lány többször kíváncsian néz rá, de nem volt kedve beszélgetni. Túlságosan feszült volt, túlságosan aggódott Malekért, így csak megköszönte neki, hogy elkísérte az apja szobájába, aztán besétált és lerogyott az első ülőalkalmatosságra. 
Néhány perc múlva kicsit összeszedte magát, aztán körülnézett. Észrevette, hogy az apja áthozott néhány könyvet, néhány személyes holmit, köztünk néhány fényképet a családjáról. Nem volt ez sok, ahogy gyanította a többi gazdatest esetében sem lehet az, hisz a tok’ráknak általában annyi személyes holmijuk van, amit egy váratlan evakuálás esetén néhány perc alatt össze tudnak kapkodni. Ez egy kicsit elkeserítőnek tűnt, de a nőt még így is jó érzéssel töltötte el, hogy az apja ágya mellett ott volt az ő képe, ahogy Mark családi képe is. Végül aztán felfedező útra indult az aprócska helyiségben, kézbe vette az apja könyveit, az órát, amit még az anyja ajándékozott az apjának, de már sok-sok éve nem működött. Felidézett néhány régi emléket, és ezzel egészen addig el is foglalta magát, míg Jacob fel nem bukkant az ajtóban.
-    Mi történt? - lépett oda hozzá azonnal Sam. 
-    Kapott egy elég húzós feladatot - ismerte be Jacob. - Sajnálom, Sam… ez volt a legtöbb, amit el tudtam érni. 
-    Tudom, hogy mindent megtettél - simogatta meg az apja karját Sam. - Mikor indul? Beszélhetnék még vele előtte? 
-    Ha sietsz, talán még eléred. Várd meg a gyűrűknél, másfele nem tud kijutni - tanácsolta Jacob. 
-    Rendben - bólintott rá Sam, és azonnal el is indult. 
Ahogy közeledett a gyűrűkhöz, látta, hogy kis híján elkésett, Malek már előtte járt. 
-    Malek, várj! - futott utána Sam, mikor meglátta. 
-    Mennem kell, Samantha - fordult felé a tok’ra. 
-    Tudom. Selmak elmondta, mi történt - nézett aggódva a nő Malekra. - Elkísérhetlek a kapuig? 
-    Hajóval megyek. Most pont kapóra jön, hogy loptunk egy teltacot. Megkönnyíti a dolgomat. 
-    Elkísérhetlek a hajóhoz? - kérdezte újra Sam. Malek vett egy nagy levegőt, de végül nem mondott semmit, csak bólintott, beállt a megfelelő helyre, és várakozón Samre nézett. Mikor a nő követte, aktiválta a gyűrűket, és egy másodperccel később már a felszínen voltak. 

-    Veszélyes a feladatod? - kérdezte Sam, miközben a tok’ra után sietett, aki késlekedés nélkül elindult a hajó felé. Malek azonban nem válaszolt a kérdésre, így Sam tovább faggatózott. - Mi van a dobozban? - pillantott a fából készült kis ládikára, amit Malek magával hozott, de a tok’ra még csak meg sem rezdült. Sam elvesztette a türelmét, így elkapta a Malek karját, és megállította. - Meghalhatsz miattunk? - nézett a szemébe. 
-    Ilyen könnyen nem adom fel - állta a pillantását Malek. 
-    Ez már hangzik valahogy - sóhajtott Sam, és az elszántság, ami a tok’ra szemében izzott már valamivel jobban tetszett neki. - De ez akkor sem fair! Megmentetted az életünket, és most mégis a sajátodat kell kockáztatnod!
-    Ez a döntés megszületett. És én nem késlekedhetek - vett egy mély lélegzetet Malek, aztán továbbindult a hajó felé. 
-    Nem segíthetek valahogy? - sietett utána Sam. 
-    Samantha… elég, ha rám neheztelnek… te ne vívd ki a Tanács haragját! - szólt rá keményen Malek. - És különben sem kockáztatnám, hogy neked is bajod essen - tette még hozzá határozottan.
-    Rendben - adta meg magát a nő, miközben megálltak nem messze a hajótól. 
-    Nagyon vigyázz magadra! - kérte Sam a tok’rát.
-    Megpróbálom - ígérte Malek. 
-    Mikor… mikor jössz vissza? 
-    Nem tudom. Néhány napba beletelhet. 
-    Addig biztos nem maradhatok itt - hajtotta le a fejét Sam. 
-    Nem - értett egyet Malek. - Bár Selmak el tudná érni, ha nagyon akarná, de neki sem kell folyton feszegetni a határait. 
-    Tudom. Csak… aggódom érted - pillantott fel Sam, de aztán újra lesütötte a szemét. 
-    Visszajövök - ígérte Malek. 
-    És én hónapokig rágom a körmöm, míg véletlenül megint összefutunk valahol a galaxisban, vagy legalább valami hírt kapok rólad egy másik tok’rától - húzta el a száját a nő. 
-    Tényleg olyan sokáig aggódnál miattam? - tűnt fel egy halvány mosoly a tok’ra arcán. 
-    Igen - bólintott rá Sam. Malek ennek hatására sok mindenen elgondolkodott a következő pillanatban, de végül vett egy mély levegőt. 
-    Értesítelek valahogy, ha visszaértem - ígérte. 
-    Várni fogom - nézett fel végre a nő Malek szemébe. - Légy óvatos! - kérte, mire a tok’ra még bólintott, aztán elsietett a hajó felé. 
Sam úgy gondolta biztonságos távolságban van a teltactól, így lehuppant a fűbe, és várta, hogy a hajó felszálljon. Elmondhatatlanul aggódott Malekért, és bosszantotta, hogy senki nem mondja el neki, hogy hova megy, és mire készül. Néhány perccel később a hajó hajtóművei beindultak, és a lomha, teknősbéka formájú tákolmány lassan felemelkedett. Sam követte a tekintetével, míg el nem tűnt a légtérből, aztán sóhajtott. Még semmi kedve nem volt mozdulni, csak próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét, ahogy mélyeket lélegzett a friss, erdei levegőből. 
Néhány perccel később arra riadt, hogy valaki megérintette a karját. Majdnem ugrott helyből két métert, úgy megijedt, de ahogy hátranézett, látta, hogy az apja guggol mögötte. 
-    Beleszerettél? - kérdezte szelíden Jacob. Sam visszafordult előre, a hajó hűlt helye felé, és hosszú ideig nem válaszolt, de az apja nem sürgette. 
-    Azt hiszem, igen - ismerte be végül a nő. - Őrültség, igaz?
-    Miért lenne az? - ült le végül Jacob a lánya mögé. 
-    Azért mert ő tok’ra, én meg ember vagyok. 
-    Igen, ez igaz - értett egyet Jacob. - De ettől még miért lenne őrültség? A szívednek nem parancsolhatsz… még azt sem mondhatod meg neki, hogy ne szeressen meg egy tok’rát. 
-    De ez így nem… nem működhet, nem… nem lehetséges… semmi értelme - kereste a szavakat Sam, de nem igazán talált megfelelőt. 
-    Ő is szeret téged. Talán még saját magának sem vallotta be, de tudom, hogy így van - sóhajtott Jacob. - De azt nem tudom, hogy képes lesz-e helyre tenni magában ezt a dolgot. Nem tudom, hogy képes lesz-e ő maga szembenézni az érzéseivel… Lehet, hogy nem, de az is lehet, hogy igen. 
-    Ezzel most nem sokat segítettél - mosolygott a könnyein keresztül az apjára Sam. 
-    Tudom. 
-    Szerinted működhetne? 
-    Nem tudom - rázta meg a fejét Jacob. - Szerinted?
-    Hosszú távon nem hiszem - rázta meg a fejét Sam, aminek a következtében egy könnycsepp megszökött a szeméből. 
-    Miért?
-    Mert… mert egy idő után biztos elvárná tőlem, hogy… én is… hogy én is gazdatest legyek. Azt hiszem, számára csak így lehetne teljes. Hogy… bennem is… van egy szimbióta. 
-    Amit te nem szeretnél. 
-    Nem - hajtotta le a fejét Sam. 
-    Tudom. És soha nem kényszerítené rád senki. Sem ő, sem én, sem senki más. Ugye tudod? 
-    Igen - suttogta a nő. - De ő… el tudna így fogadni? 
-    Nem tudom, Sam. 

-    Nem akarom, hogy meghaljon - fakadt sírva megint Sam. 
-    Nem olyan fából faragták, hogy egy ilyen küldetés kifogjon rajta - szorította meg a lánya karját Jacob. - Pár nap és itt lesz újra.
-    Nem… nem csak ezért - nézett fel Sam, és nagyon nyelt. 
-    Hanem miért? - fordította maga felé Jacob. 
-    Minden pasi meghal, akibe beleszeretek… - temette a tenyerébe az arcát a nő. 
-    Sam, ez butaság - emelte fel a lánya fejét Jacob, és gyengéden letörölte a könnyeit. 
-    Miért? Mind meghaltak. Henson, Narim, Martouf, Orlin… mind meghaltak… 
-    Sam… veszélyes életet élünk… ahogy azok is, akiket felsoroltál.
-    Nem, ez nem igaz! Narim és Orlin sose éltek veszélyes életet… velük nem lett volna szabad ilyen dolgoknak történni… rájuk én hoztam a bajt. És most Malekre is! Nélkülem nem lenne ebben a helyzetben.
-    Nem, nincs igazad. Ők hozták meg a saját döntéseiket. Még Narim és Orlin is. Mindannyian dönthettek volna máshogy, de nem tették. Ahogy Malek is meghozta a saját döntését, mikor kiszabadított benneteket, és meg fogja hozni a következőt is, így vagy úgy. És vállalni fogja a következményét, bármi legyen is az. 
-    Gondolod, hogy… 
-    Nem tudom, Sam - ismerte be Jacob. - Őszintén nem tudom. Nem tudom, el tudná-e így fogadni a helyzetet. Ezt neki kell eldöntenie, és ez nem egy könnyű döntés. 
-    Mit mond Selmak? - kérdezte Sam, de Jacob lesütötte a szemét, és ez elég válasz volt. - Nem sok esélyt ad nekem, igaz?
-    Ő csak a saját érzéseiből és gondolataiból indul ki. 
-    Vagyis ő nem tudna szeretni egy embert. Így nem. 
-    Nem - ismerte be Jacob. 
-    Megértem - fordult el Sam az apjától. - Ha Malek is így dönt… el fogom fogadni. 
-    Tudom - ölelte át Jacob. - Fájna a szívem, ha így történne, de sem őt, sem téged nem kényszeríthetünk semmire. 
-    Nem - hagyta rá Sam. Jacob sóhajtott, és szorosan magához ölelte a lányát. Tudta, hogy nem tehet többet érte, ahogy azt is tudta, hogy Maleket sem befolyásolhatja a döntésében. Tudta, érezte, hogy a tok’rának fontos lett Sam, és Malek tettei is ezt igazolták a számára, de nem tudta volna megjósolni, hogy ebből mennyit képes felvállalni, vagy akár csak beismerni magának. Tartott attól, hogy a konvenciók, a tok’rák hagyománykövető gondolkodása és az évezredes előítéletek közéjük állnak majd. De azt is tudta, hogy ebben a pillanatban nem tehetnek semmit, így megsimogatta Sam karját. 
-    Ideje hazamenned - súgta neki, mire a nő felnézett. 
-    Ha ilyen kisírt szemmel hazamegyek - szipogott -, Jack egy fél órán belül itt lesz egy géppisztollyal, és népirtást rendez. 
-    Ez igaz - mosolyodott el Jacob. - Akkor bejössz még hozzám, és eltüntetjük a kisírt szemeidet - ajánlotta kedvesen, amire Sam is rábólintott, így lassan feltápászkodtak, és visszaindultak a gyűrűkhöz.
Mikor egy órával később Jacob kikísérte a lányát a kapuhoz, Sam ránézett. 
-    Visszajön, ugye? - kérdezte újra könnyes szemmel. 
-    Hé, Sam - simogatta meg az arcát Jacob. - Nem azért dolgoztam rajtad egy órát, hogy most kezd elölről!
-    Tudom - vett egy nagy levegőt a nő. 
-    Persze, hogy visszajön. Malek tud vigyázni magára. És ha sikerrel jár, tisztázza magát a Tanács előtt, és újra elfoglalhatja a helyét a bázis élén. 
-    Szóval nem csak az életét, hanem a pozícióját is kockáztatta értünk - csóválta meg a fejét Sam. 
-    Pozíció… - tűnődött el Jacob. - A tok’ráknak nem sokat jelent ez a szó. Nem igazán hiszünk a hierarchiában. De hát valakinek ezt a feladatot is el kell látni, és Malek tökéletesen alkalmas rá. Ezt a Tanács is tudja. Nem lesz vele semmi gond, hidd el!
-    Azt mondta, értesít, ha visszatért…
-    Akkor bizonyára így is lesz - bólintott rá Jacob. - És hamarosan találkozunk!
-    Az jó - mosolyodott el halványan Sam. 
-    Igen - bólintott rá Jacob, majd a tárcsázóhoz lépett, és beütötte a Föld címét. Még gyorsan megölelték egymást, Sam elküldte a kódját, aztán átsétált a kapun.