8. fejezet
(Selmak halála előtt a CSK parancsnokság gyengélkedőjén….)
- Néhány tok’ra visszajelzett, hogy jönnének - mosolygott halványan Sam az apjára. - Garshaw, és páran a tanácsból, és Selmak néhány régi barátja.
- Átjáróházat csinálunk a bázisból - sóhajtott Jacob fáradtan. - Landry tábornok biztos nem fog neki örülni.
- Ugyan, emiatt ne aggódj! - szorította meg a kezét Sam, de Jacob fürkészőn nézett rá.
- Van még valami?
- Maleket nem értem el - ismerte be egy sóhajjal Sam. - Syriával üzentem neki, hogy amint visszaér, jöjjön ide.
- Helyes. Szeretnék még beszélni vele - bólintott rá Jacob.
- Apa, kérlek, ne hozd kellemetlen helyzetbe! - kérte Sam, de Jacob csak mosolyogva nézett rá.
- Még mindig szereted őt?
- Apa, kérlek!
- Sam, válaszolj! - szólt rá az erejéből telhető legszigorúbban Jacob.
- Igen - ismerte be szinte suttogva Sam.
- Gondoltam.
- Apa, kérlek, ne csikarj ki belőle semmit! Nem lenne tisztességes.
- Nem állt szándékomban, ne aggódj! De nyugodtabb lenne a lelkem, hogy még egyszer megpróbáltam - mondta, de mielőtt Sam reagálhatott volna, egy őr két ismeretlen tok’rát kísért be.
- Beszélgessetek csak nyugodtan - szorította meg az apja kezét, majd kisétált a gyengélkedőről.
- Hogy van? - riadt fel a gondolataiból Jack hangjára.
- Azt hiszem, már csak az akaraterő tartja itt - nyelte vissza a könnyeit Sam.
- Sajnálom.
- Köszönöm, uram! - bólintott rá Sam, miközben letelepedtek a megfigyelőben odafent.
- Biztos, hogy nem tehetünk érte semmit? - próbálkozott Jack.
- Nem, uram - rázta meg a fejét Sam.
- És a tok’rák?
- Uram, biztos vagyok benne, hogy ha tehetnének valamit Selmakért, már megtették volna.
- Értem - húzta el a száját Jack, és úgy döntött, inkább nem zaklatja a nőt további hülye kérdésekkel.
A két tok’ra egy fél órával később távozott, Sam pedig gyorsan visszasietett az apjához, hogy legalább addig vele lehessen, amíg a társai nem foglalják le. Jacob egy darabig fürkészte a lányát, majd vett egy nagy levegőt.
- Sokat gondolkodtam, hogy elmeséljek-e neked valamit…
- Apa, ha… ha Malek megtisztelt a bizalmával, és elmondott neked valamit a gondolataiból… nem lenne szép dolog ezt a bizalmat elárulni - látott át rajt azonnal a lánya.
- Talán nem. De azt hiszem, megéri… hogy te is jobban megértsd. És soha többé ne gondold azt róla, hogy azért utasított el, mert „csak” ember vagy.
- Nem számít, hogy miért - hajtotta le a fejét Sam.
- De igenis számít - mondta határozottan Jacob. - Sam… Maleknek komoly félelmei vannak…
- Igen, hogy mit szólna a többi tok’ra, ha összeállna egy emberrel.
- Nem - rázta meg a fejét Jacob. - Vagy lehet, hogy ez is ott van a sorban, de hidd el, az utolsó helyen. Három igazán komoly félelme van.
- És… tehetek ezek ellen valamit? - sandított fel Sam az apjára.
- Amíg ő nem akarja, igazából nem. De talán majd eljön az idő, mikor ő is akarni fogja.
- Értem - bólintott rá Sam. - Szóval?
- Malek fél attól, hogy egy nap rádöbbennél, hogy nem annak látod őt, ami valójában.
- Igen, ezt nekem is mondta - csóválta meg a fejét Sam. - De én tudom, hogy ki ő, és ki Loran, és hogy ők ketten…
- Tudom - csitította Jacob a lányát. - De Malek attól fél, hogy egy nap történne valami, és te úgy gondolnál rá, ahogy a legtöbb ember gondol egy szimbiótára. Iszonyattal és félelemmel.
- De én sosem tennék ilyet - rázta meg a fejét Sam.
- Tudom. De ő fél megnyitni előtted a szívét, fél, hogy a fájdalom még ennél is sokkal nagyobb lenne, ha igazán közel enged magához, és te…
- És én akkor árulnám el… De én nem tennék ilyet - tiltakozott továbbra is Sam.
- Sam, gondold magad a helyébe - kérte szelíden Jacob a lányát. - Egy olyan út áll előtte, ami járatlan, és ahol nagyon… megütheti magát. Érthető a félelme, ugye?
- Igen - ismerte be Sam. - És mitől… mitől fél még?
- Attól, hogy elveszít.
- Mi? - kapta fel a fejét a nő.
- Várj, hadd mondjam végig, ne szakíts félbe folyton - szorította meg a kezét Jacob fáradtan, így Sam rábólintott. - Tudod, hogy a gazdatest jóval tovább él, mint egy ember, hisz a szimbióta meghosszabbítja az életét.
- Igen. Én nem… nem fogok olyan sokáig élni, mint Loran.
- Így van.
- De az utolsó lélegzetemig szeretném őt! - lett könnyes a nő szeme.
- Igen, tudom. De ő arra is gondol, hogy mi lesz utána - szorította meg Jacob a lánya kezét. - Tudod, amikor két tok’ra együtt van, és az egyikük gazdateste meghal, mindhárman meggyászolják. Őszintén és mélyen. Emlékszel még, milyen rossz volt elveszíteni Jolinart? Fordított esetben ugyanilyen kemény a szimbióta számára a gazdatest halála. Sőt sokkal keményebb, hisz nem csak néhány napig, hanem sok-sok évtizedig voltak együtt. De a másik szimbiótának és gazdatestnek nyújt némi vigaszt az, hogy a szimbióta még életben van, és megőriz valamit abból az emberből, akit szerettek. Még akkor is, ha esetleg hosszú ideig sztázisba kerül, míg egy új gazdatestet talál. De ha te meghalsz, belőled nem marad semmi, csak az emlékek, és a hiányod, amivel szembe kell néznie. Érted ezt?
- Igen - bólintott rá Sam, ahogy egy könnycsepp megszökött a szeméből.
- Ne sírj, kicsim! - törölte le Jacob a lánya arcáról a könnyeket.
- Nem, én csak - szipogott Sam, de Jacob megszorította a kezét. - Még van valami?
- Igen - bólintott rá Jacob.
- Malek tisztában van azzal, hogy sok mindentől megfosztana azzal, ha együtt lennétek.
- Ugyan mitől? - rázta meg a fejét a nő, aki nem igazán tudott olyan dolgot elképzelni, amit ne áldozna fel Malek kedvéért.
- Vannak apróbb… és nagyobb dolgok - tűnődött el Jacob. - Mivel őt nem fogadnák be itt a Földön…
- Ez hülyeség - kapta fel a fejét Sam.
- Sam… el tudod képzelni, hogy Jack jószántából a Földre engedjen egy tok’rát? Hogy megtűrje itt egy fél óránál tovább? És különben is… kitennéd Maleket az NID-nek? Az olyanoknak, mint Maybourne vagy Kinsey szenátor? - kérdezte szelíden Jacob, mire Sam beismerőn lehajtotta a fejét. - Szóval neked kellene elhagynod az otthonodat, a barátaidat, a hivatásodat… egy olyan helyért, ahol klausztrofóbiás rohamot kapnál, és mindenki olyan arrogáns, hogy falnak mennél tőle.
- Biztos van valami köztes megoldás - fintorgott Sam.
- Talán. De vannak más dolgok… megfosztana például az anyaság lehetőségétől. Te is tudod, hogy gazdatestnek nem lehet gyereke. Ez tabu - mondta Jacob, és látta, hogy Sam is eltűnődik ezen, de aztán inkább dühös lett.
- És vajon attól, hogy reménytelenül őt szeretem a galaxis másik végéből… vajon attól lesz gyerekem? - kapta fel a fejét dacosan a nő. - Vagy mégis mit gondolt? Hogy csettintek egyet az ujjammal, mire elfelejtem őt, összeállok valaki mással, és szülök neki egy szakajtó gyereket? Ezt gondolta?
- Sam… nem tudom, mit gondol Malek - sóhajtott kimerülten Jacob, mire Sam dühe egy pillanat alatt elpárolgott, és aggódva nézett az apjára, mire Jacob gyűjtött egy kis erőt és folytatta. - De azt tudom, hogy érzi ezeknek a dolgoknak a súlyát.
- Tudom - enyhült meg Sam is. - De talán nem ártott volna, ha mindezt megbeszéljük.
- Félt attól, hogy minden felvetésére kész válaszod van - mosolyodott el Jacob. - Ami tulajdonképpen igaz is.
- Van valami, amitől nem fél? - csóválta meg a fejét Sam.
- Igen. Bármennyire is nem úgy hiszed, de… nem fél szembenézni ezzel az egésszel. Az érzéseivel, a félelmeivel, a döntése következményeivel, amit azóta is visel, ugyanúgy, ahogy te is.
- De… ha azt mondod… hogy nem tehetek ezek ellen semmit…
- Nem, Sam. Azt mindkettőtöknek akarnia kellene.
- Szóval az egyetlen lehetséges megoldás, ha én is tok’ra lennék.
- Megoldás? Mégis mire, Sam? Semmi nem lehet megoldás, amit úgy kényszerítünk akármelyikőtökre - sóhajtott Jacob, és fáradtan lehunyta a szemét.
- Pihenj! - súgta Sam az apjának.
- Már nem akarok pihenni - nézett fel Jacob.
- Ne mondd ezt! - kérlelte Sam.
- Megvárom Maleket - ígérte végül Jacob, aztán újra becsukta a szemét, hogy egy kis erőt gyűjtsön.
Sam egy hosszú órán át ült az apja mellett, fogta a kezét, mikor mozgást látott a szeme sarkából. Megdobbant a szíve, mikor az ajtóban meglátta Maleket. A tok’ra megviseltnek tűnt, valószínűleg késlekedés nélkül ide indult, ahogy visszaért a küldetéséből, és persze látszott rajta, hogy a hírek is megviselték. Elvégre Selmakot és Jacobot is barátjának tartotta. Sam önkéntelenül felállt, és odasietett hozzá, Malek pedig ösztönösen megölelte.
- Annyira sajnálom, Samantha - súgta neki halkan, mire Sam egy kis időre még szorosabban ölelte. A nő csak erővel tudta visszatartani a könnyeit, mikor végül elhúzódott Malektől.
- Hagylak titeket beszélgetni - mondta rekedten, és gondosan kerülve a tok’ra tekintetét kimenekült a szobából. Malek sóhajtva nézett utána, majd közelebb lépett az ágyhoz, ahol Jacob feküdt.
- Jacob - érintette meg a barátja kezét Malek gyengéden, mire a férfi felnézett.
- Örülök, hogy még láthatlak, barátom - mondta neki Jacob.
- Siettem, ahogy tudtam - mondta Malek, miközben leült Jacob mellé, Sam korábbi helyére.
- Tudom. De valamit még mindenképpen szerettem volna neked elmondani. Bár… tudod, megígértem valamit Samnek - mondta Jacob, mire Malek egy pillanatra lesütötte a szemét. - Nem kell aggódnod, barátom. Sam azt kérte tőlem, hogy ne hozzalak kellemetlen helyzetbe, és én megígértem neki, hogy így lesz. Bár amúgy sem állt szándékomban ilyet tenni - mondta Jacob, majd egy kis időre elhallgatott, hogy erőt gyűjtsön.
- Csak tudod… félek… úgy hiszem, Sam egy csodálatos ajándék számodra a sorstól, amit te eldobsz magadtól. Ne félj… nem akarok semmi olyat kérni tőled, amit nem szeretnél tenni… Csak ezt szeretném elmondani neked…
- Mit, barátom? - kérdezett rá Malek, mikor Jacob elhallgatott.
- Sosem értetted… hogy tudok… minden apróságnak úgy örülni. Minden kis… győzelemnek, egy jól sikerült tervnek, egy kutatási eredménynek. Elmondom neked - pillantott Jacob Malekre, majd halk, fáradt hangon folytatta. - Tudod… négy évvel ezelőtt azt hittem, meg fogok halni. Amikor az embert szembesítik egy ilyen helyzettel, az életében sok minden megváltozik. Először dühös… pokolian. Miért én? Mit vétettem, hogy engem büntet a sors? Folyton csak ezt kérdeztem, de soha nem kaptam választ - emlékezett vissza szomorúan Jacob, és közben egy kicsit sikerült összeszedni az erejét.
- Aztán valami megváltozott. Csak úgy, egyik pillanatról a másikra. Rájöttem, hogy a hátralévő néhány hónapot, amíg még élek nem dühöngve akarom eltölteni, nem úgy, hogy gyűlölöm az egész világot, ami körülvesz, hanem ki akarok használni minden pillanatot, amíg lehet. Megélni… a maga teljességében. Nem csak az olyan nagy dolgokat, hogy kibékülök a gyerekeimmel, hanem a legapróbb dolgokat is… még az olyan egyszerű dolgokat is megtanultam élvezni, hogy ülök a parkban egy padon, és süti az arcomat a nap. Vagy egy finom ételt, vagy azt, hogy valaki rám mosolyog csak úgy, azért, mert jól érzi magát. Megtanultam a legapróbb dolgokat is értékelni. Megtanultam, hogy ezekből az apró csodákból áll össze az élet, és azt, hogy ezeket mennyire értékelem, az csak rajtam múlik - mosolyodott el halványan Jacob, de egy kis időre abba kellett hagynia, mert teljesen kimerült ebben a hosszú szónoklatban.
- Ezekből a pillanatokból áll össze az életünk, Malek. Nem csak egy rövid, emberi élet, mint az enyém, hanem a tiéd is… a tok’ra szimbióta sok-sok évszázados élete. Hisz ez a hosszú idő is lehet üres, vagy éppen csodákkal teli, és ez ugyanúgy rajtad áll, ahogy annak idején rajtam is állt, hogy hogyan akarom eltölteni a még hátra lévő hónapjaimat. Meg kell látnod, és meg kell élned a csodákat. A kicsiket is, és a nagyobbakat is - nézett Jacob a barátjára, és csak remélhette, hogy a tok’ra megérti, mit akar neki mondani.
- Malek, én nem kérem tőled, hogy bármit is ígérj meg nekem… csak azt, hogy átgondolod azt, amit mondtam.
- Úgy lesz, Jacob - ígérte Malek, mire Jacob megkönnyebbült egy kissé.
- Köszönöm, barátom!
- Sajnálom, hogy Selmaktól már nem tudsz elköszönni - sütötte le végül a szemét. - Kihasználtam őt… még az utolsó percekben is.
- Biztos vagyok benne, hogy Selmak szívesen segített - nyugtatta meg Malek.
- Még arra sem volt időm, hogy megköszönjem neki, amit tett. A világért, és… értem - hunyta le a szemét Jacob.
- Jacob… Selmak mindvégig ismerte a gondolataidat, az érzéseidet. Nem volt szükség szavakra.
- Tudom - bólintott rá végül Jacob. - Négy csodálatos évet kaptam tőle.
- Ahogy ő is tőled - biztosította Malek. - Annyira egy hullámhosszon voltatok… kevés szimbióta ilyen szerencsés.
- Hé, ne bántsd meg Lorant! - figyelmeztette Jacob Maleket.
- Nem, sosem tennék ilyet - mosolyodott el Malek, de aztán a gondolatai visszatértek Jacobhoz. - Jacob… örülök, hogy köztünk voltál… és örülök, hogy a barátomnak tudhattalak.
- Sam eszement ötlete volt az egész - tűnt fel egy halvány mosoly Jacob arcán. - Látod, még neki sem köszöntem meg… Talán még lesz erőm hozzá. Malek… igaz barát voltál. Köszönöm! - mondta Jacob, de érezte, hogy gyorsan fogy az ereje. - Szeretnék még Sammel beszélni.
- Hogyne - bólintott rá Malek, majd megfogta, és megszorította Jacob kezét. - Ég veled, barátom! - mondta neki halkan, majd nehéz szívvel kisétált a szobából.
Odakint Sam azonnal odalépett hozzá, és Malek megfogta a felé nyújtott kezét. - Téged hív - mondta neki, és Sam tudta, hogy ez mit jelent. Egy könnycsepp megszökött a szeméből, így lehajtotta a fejét, de aztán felnézett újra.
- Itt leszel? - kérdezte a tok’rát.
- Megígértem, Samantha. Mindig itt vagyok - szorította meg a kezét Malek, mire Sam még rábólintott, és besietett az apjához.
Jacob lehunyt szemmel feküdt az ágyán, de a lánya közeledtére felnézett.
- Sam… köszönöm - suttogta erőtlenül.
- Mit? - nézett rá könnyek között a lánya.
- Ezt az egész őrültséget… csodálatos ajándék volt - tűnt fel egy halvány mosoly Jacob arcán, de Sam már nem tudta tovább visszatartani a könnyeit. - Ne sírj! - kérte Jacob. - Nem leszel egyedül. Mindig vigyázni fogok rád… és Malek is - mondta, és még az utolsó erejével megcirógatta a lánya arcát. - Szeretlek, Sam - súgta még neki.
- Én is szeretlek, apa! - szorította meg Sam a kezét, és kitört belőle a zokogás, ahogy apja ajkát elhagyta az utolsó lélegzete.
Malek és Jack odafent a megfigyelő helyiség két ellentétes végében álltak, de mindkettő lehunyta a szemét, mikor látták, hogy Jacob meghalt.
Malek nem bírta sokáig nézni, hogy Sam sír, de azt is tudta, hogy a nőnek időre van szüksége. Így kisétált az üvegfalú helyiségből, de a gyengélkedő ajtaja előtt megállt, és várt. Jó idővel később O’Neill elvágtázott mellette, és bement a gyengélkedőre.
- Carter! - állt meg a nő mögött néhány lépéssel. - Jöjjön! - kérte halkan.
- Még egy kicsit… szeretnék maradni - zokogott még mindig a nő.
- Már nem tehet semmit.
- Csak tíz percet kérek még, uram! - nézett fel rá Sam, mire a férfi sóhajtott, és kisétált.
Odakint találkozott a pillantása Malekéval, mire a tok’ra megrázta a fejét. Az járt a fejében, hogy ha már az ezredes megzavarta Samanthát a gyászában, legalább nyújthatott volna neki valódi segítséget. Még vett egy mély levegőt, és ő is bement Samhez.
Malek odasétált hozzá, és finoman a vállára tette a kezét.
- Engedd el őket, Samantha - kérte gyengéden.
- De olyan pokoli nehéz - rázta meg a fejét a nő.
- Tudom - bólintott rá a tok’ra, majd megfogta Sam kezét, és gyengéden felhúzta az ágy széléről. - Gyere! - kérte, de Sam csak közelebb lépett hozzá, és megölelte. Malek lehunyta a szemét, és egy szoros ölelésbe zárta a nőt, akiből újra kitört a sírás, és percekig nem is tudta abbahagyni. Akkor felemelte a fejét, és egy kicsit elhúzódott Malektől.
- Elviszitek? - kérdezte még mindig a könnyeivel küszködve.
- Nem - rázta meg a fejét Malek. - Itt a helye a közeledben.
- És… Selmak?
- Azt hiszem, Selmak sem bánná - mondta Malek, miközben letörölte a könnyeket a nő arcáról. - Szerette a Földet, és szeretett téged.
- Köszönöm! - bólintott rá Sam.
- Nem kell megköszönnöd, Samantha - nyugtatta meg Malek. - Gyere! - kérte újra, és kivezette a gyengélkedőről.
- Maradsz egy kicsit? - nézett rá Sam.
- Pihenned kellene, Samantha. Napok óta nem aludtál.
- Tudom. Fogok, csak…
Malek közben O’Neillra pillantott.
- Maradhatok, ezredes? - kérdezte, de ahogy a férfi állkapcsa megfeszült, tudta, hogy nem sok jóra számíthat.
- Egy órát maradhat - vetette oda neki O’Neill. Sam egy sóhajjal megcsóválta a fejét, de abban a pillanatban sem kedve, sem ereje nem volt kibékíthetetlen ellentétekkel foglalkozni, Maleknak pedig, bár kisebb gondja is nagyobb volt, az futott át a fején, hogy jól sejtette, őt soha nem fogadnák be a Földön.
- Gyere - húzta inkább maga után Sam Maleket.
Abba a laborja mellett kis szobába mentek, ahol Sam szokott aludni, mikor hajnali kettőkor jut eszébe, hogy már rég haza kellett volna mennie.
Sam leroskadt az ágya szélére, és a tenyerébe temette az arcát, Malek pedig leguggolt elé, és megfogta két karját.
- Segíthetek valahogy, Samantha?
- Sokat segít, hogy itt vagy - nézett fel rá Sam, aztán fájdalmasan sóhajtott. - Annyira fog hiányozni… Tudod… alig találkoztunk ebben a négy évben, de… mindig tudtam, hogy jól van… hogy Selmak vigyáz rá, és… hogy teszik a dolgukat, ahogy én is. De most… most már nincs ott… ez olyan ijesztő.
- Ő mindig veled lesz, Samatha.
- Ő is ezt mondta.
- Látod, ha már ketten mondjuk, csak igaz lehet - idézte egy halvány mosollyal Malek Sam szavait egy régebbi beszélgetésükből.
- Igen - bólintott rá Sam. - Örülök, hogy ideértél. Annyira… akart még veled beszélni.
- Igen, tudom - hajtotta le a fejét Malek.
- Figyelj, Malek… én nem tudom, mit mondott neked…
- Semmi rosszat - próbálta megnyugtatni Malek.
- Tudom, csak… félek, hogy a szemedre vetette a dolgokat. Nem direkt… csak mert… aggódott értem.
- Szó sincs ilyesmiről, Samantha - szorította meg a nő kezét Malek.
- Szeretném, ha tudnád, hogy… én nem haragszom rád, bármit is mondott apa… én megértelek… csak pokolian hiányzol. Te is.
- Samantha, ne tedd ezt magaddal - csóválta meg a fejét Malek.
- Nem tehetek róla, hogy szeretlek! - nézett félre Sam. - Felejtsd el! - sóhajtott végül egy nagyot. - Azt kértem apától, hogy ne hozzon kellemetlen helyzetbe, erre megteszem én. Sajnálom, Malek!
- Hát csak nem jön össze nekünk ez a dolog - húzta össze a szemét a tok’ra.
- Mi?
- Hogy egyszer úgy beszélgessünk, hogy ne kelljen kimondanunk ezt a szót.
- Ez a sors keze - pillantott rá Sam. - A tok’rák hisznek a sorsban?
- Már a származásunk megpecsételte a sorsunkat - tűnődött el Malek, majd felült Sam mellé az ágyra.
- Bánod?
- Dehogy - rázta meg a fejét Malek. - És most, hogy a rendszerurak nagy része megbukott… hála nektek… talán mi is fellélegezhetünk egy kicsit.
- És Selmak épp most… - szökött könny a nő szemébe újra. - Neki is élveznie kellene a munkátok eredményét. Olyan boldog lenne… és apa is.
- Sokan áldozták az életüket az ügyünkért, Samantha. Tok’rák, emberek… De igazad van… Selmak és Jacob megérdemelnék, hogy megérjék a békét. De a sors ellen nem tehetünk semmit. Sajnálom, hogy így történt.
- Én is - hajtotta le a fejét Sam.
- Rendben leszel? - kérdezte aggódva Malek.
- Persze - vett egy mély lélegzetet Sam. - Majd… összeszedem magam. Nem kell aggódnod.
- Azért én aggódom - biztosította a tok’ra. - Fáradt vagy. Pihenned kell.
- Igen, persze, és te eltűnsz, és ki tudja, látlak-e még?
- Kicsi ez a galaxis, emlékszel? - kérdezett vissza Malek. - És most feküdj le, és aludj! - állt fel az ágyról, és ahogy Sam elfeküdt, leguggolt mellé. - Beszélnél Lorannal? - kérdezte, mert közben eszébe jutott, mit mondott neki régebben Jacob.
- Persze - tűnt fel egy apró mosoly Sam arcán, Malek pedig lehajtotta a fejét, és átadta az irányítást a gazdatestének.
- Sajnálom édesapádat, Samantha - szólalt meg Loran.
- Köszönöm, Loran - bólintott rá Sam.
- Tudod, nagyon kedveltem Jacobot. Vele sokszor beszélgettem.
- Tényleg?
- Igen. Ő ugyanolyan jó volt, mint te. Nekem is nagyon fog hiányozni.
- Igen - sóhajtott Sam. - Veletek minden rendben?
- Igen - nyugtatta meg Loran a nőt. - Most, hogy… a goa’uldot legyőztük… legyőztétek… sok minden változóban van. A tok’rák lassan változnak… sokkal lassabban, mint egy ember… de még ők is… lassan magukra találnak.
- Gondolod, hogy… - nézett rá reménykedve Sam.
- Nem tudom, Samantha - csóválta meg a fejét Loran. - Nem tudom, hogy ez befolyásolhatja-e Malek gondolkodását. Nem akarok hiú reményeket kelteni benned. Malek makacs, mint az öszvér. Ez néha jó dolog… ilyen helyzetben meg nem az.
- Igen, a makacsságnak is megvan az előnye, meg a hátránya. Főleg, ha a másik oldalon emberére akad - húzta el a száját Sam.
- Valóban te is makacs vagy - mosolyodott el Loran.
- Hívjunk inkább kitartónak.
- Malek most mérges - sütötte le a szemét Loran. - És azért is, mert elmondtam - mosolyodott el halványan.
- Ne veszekedjetek miattam - kérte Sam.
- Dehogy. Ő csak szeretné, ha nem rontanád el az életed.
- Ez talán rajta is múlik.
- Jót akar neked, Samantha - fogta meg a nő kezét Loran.
- Tudom - látta be Sam. - De az, hogy szeretem őt… és téged… ez nem egy tudatos döntés eredménye. Nem tudom megparancsolni magamnak, hogy ne így legyen.
- Valóban - bólintott rá Loran. - Ettől olyan nehéz mindhármunknak - sóhajtott, aztán felnézett Samre. - Samantha… ígérd meg, hogy vigyázni fogsz magadra!
- Te pedig ígérd meg, hogy még találkozunk!
- Rendben - bólintott rá Loran, és visszaadta az irányítást Maleknek.
- Tényleg haragszol? - nézett rá szomorúan Sam.
- Egy kicsit igen - bólintott rá Malek.
- Miért? - kérdezte Sam, de nem kapott választ, csak egy olvashatatlan pillantást. - A makacsságom hiábavalóvá teszi az áldozatot, amit hoztál, igaz? Malek, én nem kértem tőled, hogy hozz ilyen áldozatot.
- Tudom. Az én döntésem volt. És bár apád adott nekem gondolkodni valót egy időre… még mindig úgy hiszem, hogy ez a legjobb út.
- Ha így érzel, én megértem. Tényleg - sütötte le a szemét a nő. - És… köszönöm, hogy eljöttél, és mellettem voltál.
- Mindig megtalálsz, ha szükséged van rám - biztosította Malek.
- Köszönöm!
- Nincs mit. És most aludj! A lelkednek szüksége van egy kis békére.
- Rendben - egyezett bele Sam, de aztán megfogta a tok’ra kezét. - Malek…
- Mindig nehezebbé teszed, mint kellene - csóválta meg a fejét Malek, de aztán megcirógatta a nő arcát, és egy gyengéd csókot adott az ajkára. Még egy kis ideig nézte Samet, ahogy lassan lecsukódnak a szemei, aztán kisétált a szobából.
Malek, hála a jó megfigyelőképességének könnyedén visszatalált az irányítóba, ahol szembe találta magát O’Neillel.
- Maga nem ismeri az órát? - förmedt rá a férfi.
- És maga nem ismeri a részvétet? - nézett rá némi tok’ra arroganciával Malek, de aztán csak odalépett a technikushoz, megadta neki a Kerala koordinátáit, aztán lesétált az indítócsarnokba. Tűnődve nézte, ahogy az ékzárak kódolnak, aztán, ahogy megnyílt a kapu, átsétált rajta.
|