Főoldal » Cikkek » KAREN TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 - Tok'ra szerelem 9.fejezet

9. fejezet


Landry tábornok, O’Neill tábornok, Mitchel alezredes, Daniel és Teal’c az eligazító helyiségben ültek, és ha nem lett volna mindegyikük kipróbált katona, edzett idegekkel, akkor valószínűleg a körmüket rágták volna idegességükben. De mind azok voltak, az idő még Danielt is hozzáedzette a társaihoz, így csak üveges szemekkel ültek az asztalnál, és várták Dr. Fraiser jelentését. Daniel azonnal értesítette Jacket, hogy mi történt, és a férfi egy órán belül fel is bukkant a bázison. Senki nem tudta, hogy ért ide ennyi idő alatt, és nem is akarták tőle megkérdezni. Daniel időnként vett egy mély levegőt, ilyenkor a többiek felé pillantottak, de amúgy nem rezdült egyikük sem, míg Janet fel nem bukkant az ajtóban. 
-    Uram - pillantott a tábornokra.
-    Jöjjön, Dr. Fraiser - biccentett a férfi. A szeme sarkából látta, hogy O’Neill állkapcsa megfeszült, az ő idegei sem voltak jobb állapotban, mint a többieké. 
-    Tábornok - lépett sóhajtva a doktornő az asztalhoz, de nem ült le. Idegesebb volt annál, mint, hogy nyugodtan üljön a fenekén. - Nincsenek jó híreim. 
-    Hogy van Carter? - förmedt rá O’Neill türelmetlenül.
-    Nagyon sok dolog van, ami aggaszt - sóhajtott Janet. - De mindenekelőtt a gerincsérülése. 
-    Ettől eszméletlen? - szólt közbe megint Jack. 
-    Nem, tábornok, az agyrázkódástól és a megrepedt koponyájától eszméletlen. De a CT nem mutat említésre méltó méretű koponyaűri vérzést, így úgy vélem csak idő kérdése, hogy felébredjen. Mint mondtam, a gerincsérülése sokkal jobban aggaszt. 
-    Ez mit jelent, doktornő? - kérdezte Landry tábornok. 
-    Sajnos nem tudom megbecsülni a sérülés mértékét, de attól tartok az idegpályák komolyan roncsolódtak… 
-    Vagyis? - kérdezte türelmetlenül Jack, holott mindenki sejtette már, mire akar Dr. Fraiser kilyukadni. 
-    Vagyis félek, hogy Carter alezredes testének egy része le fog bénulni - mondta ki, amit nem szeretett volna, miközben mereven bámulta maga előtt az asztal lapját. 
-    És milyen mértékű a… - próbált puhatolózni Landry tábornok. 
-    Deréktól lefelé szinte biztos - tippelt Janet, mire mindenki lehunyta a szemét egy pillanatra. - A többi majd csak akkor derül ki, ha magához tért. 
-    És… nem tehetünk semmit? - kérdezte elcsukló hangon Daniel. 
-    Őszintén megmondom, Dr. Jackson, kevés a remény - nézett fel rá Janet. - Megpróbálhatunk idehozatni egy profi idegsebészt, de nem tudom, mit tudna kezdeni vele. De egy próbát mindenképp megér. 
-    Azt hozatom ide, akit csak akar, doktornő - bólintott rá Landry tábornok. - Csak nevezze meg. 
-    Úgy lesz, uram - sóhajtott Janet. - De most mindenképp meg kell várnunk, míg magához tér. 
-    Az mennyi idő?
-    Pár nap, egy hét… nem tudom - rázta meg a fejét Dr. Fraiser. 
-    Rendben. Köszönöm, Dr. Fraiser! - biccentett Landry tábornok, mire Janet visszasietett a gyengélkedőre. 
Sam három nappal később tért magához, és Janet elkeserítő vizsgálati eredményeit csak tetézte az agyrázkódás miatti szédülése és hányingere. Hiába volt mellette az egész csapata, hiába bíztatta mindenki azzal, hogy van esély rá, hogy rendbe jön, egyre jobban magába fordult. 
-    Janet - szólt oda halkan a doktornőnek egyik délután, mire az mosolyogva odasétált. 
-    Ne aggódj, Sam… minden rendben lesz - fogta meg a kezét. - Elhozom neked a legjobb idegsebészt…
-    Nem - rázta meg a fejét a nő. 
-    Sam, nem adhatod fel - nézett rá szigorúan Janet. 
-    Nem, nem is akarom - szakította félbe Sam a győzködést. - De mielőtt bárkit is idehoznál… szeretnélek megkérni valamire. 
-    És mi lenne az? - nézett rá gyanakodva a nő. 
-    Szeretném, ha elmennél a Keralára. 
-    Hova? - lepődött meg Janet. 
-    Ez egy tok’ra világ - magyarázta Sam, de Janet megrázta a fejét. 
-    Nézd, erre a feladatra nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb. A CSK1 biztos…
-    Én azt szeretném, ha te mennél - nézett rá határozottan Sam. - Cam rühelli a tok’rákat, Teal’cet a tok’rák nem díjaznák túlságosan… Daniel pedig… csak túlaggódná a dolgot. 
-    Rendben - adta meg magát Janet. - És mit szeretnél?
-    Keresd meg Maleket!
-    Malek? Ő volt… az Alfa-bázisra menekült tok’rák parancsnoka?
-    Igen, ő - bólintott rá Sam. - Keresd meg őt… mondd el neki, mi történt, és kérd meg, hogy jöjjön ide! Senki másnak ne mondj semmit, rendben? Ha… Malek nincs otthon… van egy… feltűnően fiatal lány… Syria. Vele megüzenheted Maleknek, hogy amint tud, jöjjön ide, mert szükségem lenne rá.
-    Hát… nem mondom, hogy nyugodt vagyok - vett egy mély lélegzetet Janet. - De megpróbálom.
-    Köszönöm - mosolygott rá Sam. - Mikor indulsz?
-    Hé, azért még levegőt vehetek előtte? - nevette el magát Janet. 
-    Persze. Csak mielőtt átlépsz a kapun, jól fújd ki - bíztatta Sam erőtlen hangon. 
-    Oké, oké - adta meg magát a nő. - Beszélek a tábornokkal, aztán indulok. 
-    Köszönöm! - mosolygott rá hálásan Sam, mire Janet még megcsóválta a fejét, és kisétált a gyengélkedőről. 
Landry tábornok vonakodva bár, de áldását adta Sam kérésére, így Janet egy órával később már az irányítóteremben egyeztetett Walterrel a kirándulás célját illetően. 
Mikor nem sokkal később kilépett a kapu túloldalán, gyanakodva nézett körül. Első pillantásra nem látott a környéken senkit, a kis tisztáson álló kaput sűrű erdő vette körül, de a szélcsendben egy levél sem rezdült. Janet lassan lesétált a néhány lépcsőfokon, de mielőtt újra körülnézhetett volna, három fegyveres őr vette körül, akik mintha a semmiből bukkantak volna elő. Janet sóhajtott, és felemelte a kezét. 
-    Dr. Janet Fraiser vagyok a Földről - nézett végig rajtuk. - Fegyvertelen vagyok, békés szándékkal jöttem. 
-    Mit keres itt? - kérdezte az egyik tok’ra. 
-    Beszélnem kell Malekkel. Üzenetem van a számára.
-    Kitől? 
-    Ezt csak neki mondhatom el - mondta határozottan a nő, mire a három tok’ra összenézett. 
-    Nem engedhetjük be, amíg nem tudjuk, milyen céllal érkezett - lépett elé ugyanolyan elszántan az egyik tok’ra, de a fák közül közben felbukkant Malek is, akit időközben értesítettek a kapu külső aktiválásáról. 
-    Fraiser doktornő - nézett a nőre meglepetten. 
-    Malek, hála az égnek, hogy itt van - könnyebbült meg Janet. - Beszélnem kell magával!
-    Fegyvert le! - rendelkezett Malek, mire az ügynökei vonakodva bár, de engedelmeskedtek, Janet pedig határozottan fellélegzett. - Jöjjön! - hívta félre Malek a doktornőt. 

-    Mi történt? - kérdezte rosszat sejtve. 
-    Rossz híreim vannak - ismerte be Janet sóhajtva. 
-    Samantha? - nézett rá aggódva Malek, mire Janet bólintott. - Mi történt?
-    Súlyosan megsérült…
-    Életben van? 
-    Igen. Nincs életveszélyben, de… megsérült a gerince… a teste jó része lebénult - mondta ki végül Janet. Tudta, hogy az ilyen hírek közlésére nincsenek megfelelő szavak. Elég sok éves orvosi munka állt már mögötte, de egyszer sem volt könnyű ilyen híreket közölnie senkivel. Látta, hogy a tok’rát is lesújtották a hírek, így inkább tovább beszélt hozzá. - Azért küldött ide, hogy elvigyem magát hozzá. 
-    Mehetünk - bólintott rá Malek. - Csak egy perc. Az embereimnek tudniuk kell, hogy hol érhetnek el, ha szükségük van rám - sietett vissza az őrökhöz, gyorsan beszélt velük, aztán tárcsázta is a Földet. Megvárta, míg Janet csatlakozik hozzá, elküldi a kódot, és már át is léptek a kapun. 

-    Mit mutatnak a vizsgálatai, doktornő? - sandított Malek Janetre, mikor már a bázis folyosóin siettek a gyengélkedő fele. 
-    Súlyosan roncsolódtak az idegpályák - sóhajtott Janet. - Nagyon kevés az esély arra, hogy földi technológiával segíteni tudjunk neki. 
-    Értem - bólintott rá Malek. 
-    Gondolom, ezért fordult magához - nézet fel Janet a tok’rára. 
-    Megteszem, amit tudok, doktor Fraiser - biztosította Malek.
-    Tudom. Legyen… óvatos. Nincs túl jó passzban. Dühíti a tehetetlenség, és elég hamar felkapja a vizet. 
-    Majd figyelek erre is - ígérte Malek, aztán besétáltak a gyengélkedőre. 
Janet megállt az ajtóban, de Malek közelebb sétált Sam ágyához. A nő erre már kinyitotta a szemét, és a tok’rára mosolygott. 
-    Köszönöm, hogy eljöttél! - mondta neki halkan, mire Malek megcsóválta a fejét. 
-    Mindig te mondtad nekünk, hogy vigyázzunk magunkra…
-    És látod, én kerülök ekkora bajba - sütötte le a szemét Sam. 
-    Még nem tudom, hogy mekkora a baj - rázta meg a fejét Malek. - Jól tudom, hogy neked van egy kristályod? 
-    Igen… Kendrától… örököltem. Ez… egy hosszú történet.  A laboromban van - bólintott rá Sam. 
-    Idehozom - szólt közbe segítőkészen Janet, és el is sietett. 
Malek odalépett Sam mellé, és lassan felült az ágya szélére. 
-    Malek… tudom, hogy most mire gondolsz - mondta Sam szinte suttogva, és lassan megfogta Malek kezét, de a bal keze csak nehezen engedelmeskedett az akaratának, így a tok’ra segített neki. A két kezébe fogta Samantha kezét, és megszorította.
-    Tévedsz, Samantha - rázta meg a fejét Malek. - Tisztában vagyok vele, hogy még egy ilyen helyzetben sem szeretnél egyesülni egy szimbiótával, amíg van más, bármilyen csekély eredménnyel kecsegtető lehetőség. Megértem. 
-    Tudsz segíteni? 
-    Még nem tudom - rázta meg a fejét Malek. - Szeretnélek én is megvizsgálni. De… még ha végül azt is mondom, hogy megpróbálhatjuk… hosszú időbe kerülhet. Akár hetekbe. Ezt tudnod kell. 
-    Néhány hét nem is olyan hosszú idő - mosolyodott el halványan Sam. 
-    Samantha, nem ígérek semmit - figyelmeztette a tok’ra. 
-    Tudom - bólintott rá Sam. - Csak… próbáljuk meg!
-    Rendben. 
Néhány perccel később Janet visszaért a kristállyal, és átadta Maleknek. A tok’ra felállt, és felhúzta a kezére a kristályt. 
-    Hunyd le a szemed - mondta Samnek, és ahogy a nő engedelmeskedett, aktiválta a kristályt, és hozzálátott a vizsgálathoz. Janet közben feszülten figyelt, de az idegen technológiából nem sokat értett, így csak türelmetlenül várta, mi lesz a vége. Malek végül egy jó negyed óra elteltével nézett fel újra. 
-    Csak megerősíteni tudom a diagnózisát, doktor Fraiser - nézett Janetre. 
-    Tehet valamit?
-    Megpróbálhatjuk. De ahogy azt Samanthának is mondtam, még ha sikerrel járunk is… hosszú idő, míg valami javulást érhetünk el. A kristályt kisebb sérülések kezelésére találták ki, a goa’uld, ha súlyosan megsérül, a szarkofágot használja, annak minden ismert káros mellékhatásával együtt. A kristály hatásfoka töredéke a szarkofágénak, de a legjobb tudásunk szerint nincs mellékhatása. Viszont így hosszabb a gyógyulási idő.
-    Próbáljuk meg! - kérte Sam is. 
-    Rendben. 
-    És… hogy csináljuk? - kérdezte Sam, mire Malek visszaült mellé. 
-    Az első héten napi egy óránál több kezelést nem kaphatsz. Meg kell szoknod a kristály erejét. Így is meg fog viselni, a kezelés után sokat fogsz aludni. 
-    De a kristálynak nincs ilyen mellékhatása - vonta össze a szemöldökét a nő. 
-    Mit láttál eddig, Samantha? - nézett rá kérdőn Malek. - Néhány törött csontot összeforrasztani, ami alig néhány perc alatt megvolt? Ilyen esetben valóban nincs. De a sérülésed ennél súlyosabb… ki kell hoznom a kristályból is és magamból is a maximumot, ha azt akarom, hogy sikerrel járjunk. Meglátjuk, hogy viseled, aztán majd korrigáljuk az intervallumot. És hozok majd egy gyógyszert, ami erősíti az idegpályák működését. 
-    Szeretném megvizsgálni, mielőtt beadja Samnek - szólt közbe Janet. 
-    Természetesen, doktornő - bólintott rá a tok’ra. 

-    És addig… itt leszel? - kérdezte reménykedve Sam, és Malek is halványan elmosolyodott, de aztán megrázta a fejét. 
-    Ennyi időre nem hagyhatom magukra az embereimet. De minden nap itt leszek. 
-    Egye fene, így is jó lesz - nevette el magát Sam. - Akkor… nekilátunk?
-    Samantha, nem szabad türelmetlennek lenned - figyelmeztette Malek. 
-    De nincs vesztegetni való időnk - ellenkezett a nő. 
-    Én is mondtam már neked ilyesmit, emlékezz csak vissza! Mit tettél akkor? - kérdezte Malek. 
-    Az más volt - húzta le a száját Sam. 
-    Nyugalomra és türelemre intettél. De főleg higgadt gondolkodásra. És igazad volt. Rengeteg türelemre lesz szükséged. 
-    Tudom. De akkor is… kezdjük már el! - sandított fel Sam Malekre, mire az halványan elmosolyodott. 
-    Jól van - adta meg magát végül. - Akkor csukd be a szemed…
-    A bűvész nem fedi fel a trükkjeit, igaz? - mosolyodott el a nő, de azért engedelmeskedett. 
-    Nincs semmi trükk, Samantha - sóhajtott Malek, és végül bekapcsolta a kristályt, és hozzálátott a gyógyításhoz. Janet egy darabig figyelte őket, aztán csendben tett-vett a gyengélkedőn, hogy ne zavarja Maleket. A tok’ra végül egy óra elteltével kikapcsolta a kristályt, és letette a Sam ágya melletti szekrénykére. Egy percig még nézte a nőt, de az mélyen aludt, és Maleknek esze ágában sem volt felébreszteni. Janet is észrevette, hogy végzett, így odasétált hozzá. 

-    Nagyon bízik magában - sandított a tok’rára, de az inkább csak kíváncsiságot látott a szemében. 
-    Tudom. Igyekszem nem csalódást okozni.
-    Tudja… egy hete már, hogy ébren van, de… nem láttam nevetni, míg maga ide nem jött. Már ez egy csoda. 
Ez a szó felidézett Malekben egy korábbi beszélgetést, és el is merült volna a múltban, ha Janet hangja vissza nem rántja.
-    Remélem, tud neki segíteni. 
-    Mindent megteszek - ígérte Malek. - De most sokat kell pihennie. Holnap itt leszek, amint tudok szabadulni. 
-    Szereznünk kell magának egy jeladót, hogy tudjon közlekedni - tűnődött el Janet. - Beszéljünk a tábornokkal!
-    Rendben - bólintott rá a tok’ra, és már kifele indultak, mikor szembe találták magukat O’Neill tábornokkal. 
-    Maga mit keres itt?
-    Tábornok! - szólt rá szigorúan Janet. - Malek azért van itt, mert megkértem, hogy segítsen nekem. Maga is azt akarja, hogy Carter alezredes felépüljön, igaz? 
-    Igen. Csak nem mindegy, milyen áron - mondta cinikusan a férfi, de Janet csak megrázta a fejét. 
-    Ne ébressze fel Samet, ha egy mód van rá! Pihennie kell! - adta ki az utasítást, majd Malekre pillantott. - Jöjjön!
Janetnek néhány perc alatt sikerült meggyőznie Landry tábornokot, hogy szükség van Malek mindennapos látogatására, így kapott egy kódot és egy jeladót, amivel szabadon közlekedhet. Aztán még visszatértek a gyengélkedőre, hátha Sam felébredt, de a nő még mélyen aludt, így Malek elköszönt, és az indítócsarnok fele indult. Az egyik folyosón azonban valaki elkapta a karját és a falhoz lökte. Szerencsére az előzmények után fel volt készülve erre a dologra, így O’Neill tábornok megúszta, hogy visszakézből kapjon egy jó nagy pofont, amit Malek normál körülmények között kiosztott volna annak, aki így rátámad, de a tok’ra végül csak némi felsőbbrendűséggel nézett rá. 
-    Ha csak megfordul az agyában a gondolat - mondta neki dühösen a tábornok -, hogy egy kígyót csempész Carter fejébe, megbánja még azt a napot is, mikor először a Földre lépett. 
-    Nem áll szándékomban ilyet tenni, O’Neill ezredes. Oh, bocsánat… tábornok - helyesbített némi gúnnyal a tok’ra. 
-    Hát persze - bólintott rá cinikusan O’Neill. 
-    Mit kellene még tennem, hogy ne gyűlöljön olyan nagyon? - kérdezte a tok’ra. - Hányszor kell még megmentenem magát és a csapatát, hogy ne így nézzen rám? Bár… lehet, hogy nem is gyűlöl - tűnődött el Malek. - Lehet, hogy egyszerűen csak féltékeny. 
-    Nem tudom, mi a pokolról beszél - nézett rá megütközve a tábornok. 
-    Valóban? Ugyan, tábornok… már akkor meg tudott volna ütni, mikor az apja halála után Samantha hozzám fordult vigaszért és nem magához. 
-    Maga megőrült! - rázta meg a fejét dühösen O’Neill. 
-    Gondolja? Remélem, legalább saját magának nem hazudik - vont vállat Malek. - Csak egy dolgot nem értek… már évek teltek el azóta, hogy visszautasítottam Samanthát. Két hosszú év. És maga ennyi idő alatt nem volt képes tenni valamit azért, hogy megszerezze a nőt, akit szeret. 
-    Tessék?
-    Ne tegyen úgy, mintha nem tudna róla!
-    Talán… sejtettem valamit - húzta el a száját O’Neill. 
-    Akkor?
-    Néha a szabályok megkötik a kezünket, hallott már ilyesmiről? - vetette oda félvállról O’Neill.
-    Nincs az a szabály, ami az utamba állna - nézett kérdőn Malek a férfira. 
-    Akkor árulja már el nekem, hogy miért utasította el Cartert!
-    Ennyire nem lehet ostoba - csóválta meg a fejét a tok’ra csodálkozva. - Tényleg nem érti? Akkor elmondom magának. Maga azt gondol rólam, amit akar, nem érdekel… de nem vagyok annyira önző, hogy mindenáron magamnak akarjam őt. Mindig azt tartottam szem előtt, ami neki a jó. Ahogy most is azt teszem. Szóval nem kell aggódnia. Nem fogok az akarata ellenére… kígyót csempészni a fejébe… ahogy maga mondta. És most hálás lennék, ha utamra engedne. 
-    Magán tartom a szemem! - fenyegette még meg O’Neill a tok’rát, de azért ellépett előle. 
-    Ha magának ez örömet okoz - csóválta meg a fejét Malek, aztán otthagyta a magában továbbra is fortyogó tábornokot.
Maleknek sem volt túl fényes a hangulata egy ilyen összetűzés után, mikor belépett az irányítóba, ott azonban egy ismerős hangra kapta fel a fejét.
-    Malek? Üdv! Hogy kerül ide? - kérdezte Daniel meglepetten, és bár a tok’rában még ott tombolt a feszültség, megpróbált nyugalmat erőltetni magára, mert érezte, hogy ezúttal nem kell fenyegetésekre számítania. 
-    Dr. Jackson - biccentett a tudós fele. 
-    Helló! - mosolyodott el Daniel. - Samnél volt?
-    Igen. 
-    Hogy van?
-    Elaludt, mikor eljöttem.
-    Értem - sóhajtott elkeseredetten Daniel, de aztán megakadt a pillantása a Malek kezében lévő jeladón. - Ez…
-    Dr. Fraiserrel úgy egyeztünk meg, hogy segítek neki Samantha kezelésében, így gyakran kell majd a Földre jönnöm. A bázisuk parancsnokának jóváhagyásával kaptam egy kódot, amit használhatok. 
-    Értem… ez… ez jó - bólintott rá Daniel. - Akkor… biztos gyakran össze fogunk futni. 
-    Lehetséges - bólintott rá Malek, majd odalépett Walterhez, de az csak biccentett neki, jelezvén, hogy tudja a Kerala címét, és máris tárcsáz. Mielőtt azonban kifele indult volna a teremből, Daniel utánaszólt. 
-    Malek!
-    Igen, Dr. Jackson?
-    Még nem volt alkalmam megköszönni… amit annak idején tett értünk… Mármint… tudom, hogy nem kifejezetten értem tette… vagy Jackért vagy Teal’cért - tűnt fel egy félmosoly az arcán -, de azért köszönöm!
-    Igazán nincs mit, Dr. Jackson - vetett rá egy átható pillantást a tok’ra. 
-    Mi az? - nézett rá kíváncsian Daniel. 
-    A viselkedése némi reményre ad okot. 
-    Mivel kapcsolatban?
-    Azzal, hogy ezen a bolygón nem mindenki olyan fafejű…
-    Oh… mint Jack, igaz? - fejezte be a félbehagyott mondatot Daniel. - Nem, tényleg nem. De most nem tartom fel tovább - pillantott Daniel a megnyíló féregjáratra. - Majd legközelebb… beszélgetünk. 
Malek még rábólintott, aztán lesétált az indítócsarnokba, és átlépett a kapun. 
~~ o ~~
-    Janet! - szólította meg Sam a doktornőt, mikor néhány órával később felébredt. 
-    Itt vagyok, Sam - lépett oda hozzá a nő. 
-    Malek?
-    Már órákkal ezelőtt elment, és a lelkemre kötötte, hogy hagyjalak pihenni. 
-    Mondott még valamit?
-    Csak annyit, hogy holnap jön, amint tud. 
-    Az jó - mosolyodott el Sam fáradtan. 
-    Öhm… összefutottak Jackkel. 
-    Ajaj - guvadtak ki a nő szemei. - Nagyon gáz volt?
-    Igyekeztem szétválasztani őket, szóval itt nem. De nem vagyok biztos benne, hogy Jack nem kereste meg később. 
-    Igen, erre van esély - látta be Sam is. - De majd… vigyázunk rájuk. Valahogy. 
-    Jól van, akkor én… hazamegyek egy kicsit - sóhajtott Janet. - Csak meg akartam várni, míg felébredsz. 
-    Menj csak - bólintott rá Sam. - Cass már biztos aggódik érted. 
-    Igen. Akkor… jó éjt Sam!
-    Neked is! - köszönt el tőle Sam, és mosolyogva nézte, ahogy Janet leteszi a fehér köpenyét, és kisétál a gyengélkedőről.
Samet jó érzéssel töltötte el, hogy számíthat Malek segítségére, még akkor is, ha a tok’ra nem ígért neki biztos eredményt. Már a puszta jelenléte is reménnyel töltötte el a nőt, és ez a jó érzés kisegítette abból a gödörből, amiből az elmúlt egy hétben senki nem tudta kihúzni.
-    Helló!  - lépett be nem sokkal később Daniel a gyengélkedőre. 
-    Üdv! - köszönt neki Sam kicsit fáradtan, de azért mosolyogva. 
-    Hé, látom, fel van dobva valaki - nevette el magát Daniel. - És mondd csak… van ehhez valami köze annak a tok’rának, akivel nemrég összefutottam?
-    Talán - pirult el egy kicsit Sam. 
-    Örülök, hogy mosolyogni látlak - ült le mellé Daniel. 
-    Még akkor is, ha ennek egy tok’ra az oka? - sandított rá a nő. 
-    Igen, még akkor is - vont vállat Daniel. - Nekem… semmi bajom Malekkel. Különben is… megmentette az életünket. 
-    Igaz. Örülök, hogy így látod. Nem… nem tudod véletlenül… nagyon összekaptak a tábornokkal?
-    Mármint… Jackkel?
-    Igen. 
-    Hát ezért volt olyan feszült - értette meg Daniel. 
-    Malek mindig feszült egy kicsit - merengett el Sam. 
-    Tényleg? Mindig? - sandított rá a barátja. 
-    Nem - nevette el magát a nő. - Nem mindig. De akkor tényleg csúnyán összekaphattak, ha még neked is feltűnt rajta. Mint az óvodások… nem lehet őket magukra hagyni. 
-    Mindig nem vigyázhatsz rájuk - vetette ellen Daniel, aztán vett egy nagy levegőt. - Sam… kérdezhetek valamit?
-    Most… sincs köztünk semmi - sóhajtott Sam. - Ha erre vagy kíváncsi. 
-    Én ebben nem lennék olyan biztos - tűnt fel egy pillanatnyi mosoly Daniel arcán. - De nem ezt akartam kérdezni. 
-    Hát mit?
-    Csak azt, hogy jól érzem, hogy… ha nem sikerül… szóval, ha Malek esetleg nem… tudna meggyógyítani, hogy arra készülsz, amire gondolom, hogy…
-    Daniel - szakította félbe a mentegetőzést fáradtan Sam. - Figyelj… ha nem járunk sikerrel, nem igazán lesz választásom. Bezárva egy szobába… ágyhoz kötve bámulni a plafont… el tudsz képzelni engem? Világéletemben katona voltam… öt percig nem ültem meg a fenekemen. Ha úgy alakul… hogy nem lehetek többé az az ember, aki eddig voltam… kell, hogy adjak valami más értelmet a létezésemnek. De mielőtt még túl sokat filozofálnék ezen… szeretnék megpróbálni… felkelni ebből az ágyból. 
-    Helyes - mosolygott rá Daniel. - De amúgy… megértem azt, amit mondtál, csak… nem akarok elveszíteni egy barátot. 
-    Ez soha nem következhet be - biztosította Sam. - Akkor sem, ha úgy alakul, hogy egyesülnöm kell egy szimbiótával. 
-    Akkor jó - mosolygott rá Daniel. - De azért kelj fel ebből az ágyból magadtól, oké?
-    Igyekszem - bólintott rá Sam, mire Daniel még rábólintott, elköszönt, és hazament ő is. 
Sam eltűnődött ezen a dolgon, mert bár tudat alatt benne is ott motoszkált a lehetőség, elhárította, hogy el is gondolkodjon rajta. Valóban szeretett volna önerejéből talpra állni, de végül, ahogy belegondolt abba, hogy ahhoz képest, hogy élete végéig ágyhoz lenne kötve, nem olyan nagy ár, hogy megossza a testét egy tok’ra szimbiótával. Végül megcsóválta a fejét, mint aki maga sem hiszi el, hogy egyáltalán számba veszi ezt a lehetőséget, aztán lassan legyőzte a fáradtság, és újra álomba merült. 

Kategória: KAREN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2015-09-06)
Megtekintések száma: 70 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: