Főoldal » Cikkek » LAZLOW JAY LOCKHART

Stargate Intelligence 10. fejezet 1.rész

10. Fejezet
Hadiösvényen


Tejút-galaxis - USS Odyssey - Folyosók >>>
 „Hello Lip! Kedvenc ejtőernyősöm. Ha ezt olvasod, akkor én már nem lehetek veled többé. Pedig csak két dologban reménykedtem az életben. 1. Hogy veled élem le. 2. Hogy együtt halunk meg a csatatéren. Tudom kissé abszurd lehet a második pont, vagy az első is, de te biztos megérted. Te mindent megértesz. Sajnálom, hogy sosem mondtam el neked mit érzek és erre most már csak ebben a levélben van lehetőségem. Itt nem jövök zavarba, és ki merem mondani amit személyesen sohasem mertem volna. Szeretlek Lincoln Lipton! Őszintén, és tiszta szívből! Amióta csak megismertelek. Kedves, drága Lipem… A csillagok közül fogok vigyázni rád. Remélem még találkozunk! Ezerszer csókol: Anastacia” - siklott Lincoln Lipton tekintete végig már sokadjára eme sorokon, s úgy érezte minden egyes alkalommal a szíve szakad meg olvasás közben. Ugyanakkor a benne forrongó düh is fokozatosan gyarapodott keserű kontrasztot alkotva érzelmei tengerében. A nemrég még vadonatúj papíros mára megsínylette a sok forgatást- hajtogatást, s felszínén az Anastacia Corelly kézírását megörökítő sötétkék tinta néhol el- elmosódott a levél felett elhullajtott könnycseppektől, melyek bánatáról tanúkként immár csupán csak a száradó folyadék által hátrahagyott foltok állottak örökül, akár halottaink egyre halványuló emlékei életünk históriájának fonalán.
Az SGI őrnagyának arca most komor volt. Már túllépett a síráson, a szipogáson. A gyászon? Nem engedhetett meg magának efféle luxust ezekben az időkben! Majd később foglalkozik ilyesmivel. Most tettei kellett, hogy beszéljenek emberi érzelmei helyett. Nem L.D. kellett, vagy Lip, esetleg Linc! A hivatásos katonára volt szükség. Lincoln Dwight Lipton őrnagyra, a 82. Légiszállítású Hadosztály, 82. Harci Légi Közlekedési Dandár, B Százada, 2. Zászlóaljának ejtőernyősére, a Zöld Sapkásra, az SGI-1 csapat értékes tagjára, kinek hívójele nem véletlen lett "Caretaker", avagy a Gondviselő. Aki már több mint két évtizede szolgálta hűen, és fáradhatatlanul hazáját, a közelmúlttól már az egész emberiséget, a Földet. Mindennek ellenére legbelül valahogy mégis csak keserűséget érzett, és torkában azt a bizonyos gombócot melynek kellemetlen tünetei sehogy sem akartak elmúlni az utóbbi időben. Melyek makacsul mindig emlékeztették a veszteségekre amiket az évek során elszenvedett, végignézett, átélt, túlélt, magába fojtott, lenyelt. Melyek tudatták vele, bizony ő még mindig elsősorban ember. Érző, esendő, halandó, és mégis ezen törékeny énje képes volt bármikor felülkerekedni a kőkemény profi katonán. Most úgy érezte, múltja minden egyes démona összehangolt támadást indított lénye ellen. Lelke ostrom alatt állt! Ő pedig igyekezett minden ilyen sötét erőt magáról elhárítva ellenségei fejére zúdítani.
A levelet fekete zubbonya bal zsebébe süllyesztette, majd kilépett a következő sarkon, haladt pár métert előre, és megérintette a közeli falon található ajtónyitó panelt, mire egy helység tárult fel az orra előtt. Kihúzta magát, felvette legjobb pókerarcát, majd belépett a kint strázsáló két fegyveres őr között. Odabent a berendezés elég puritán volt. A szokásos, a megszokott. Mondhatni sablon, szériatartozék. Fémes asztal, két oldalán fém székekkel. Az egyik székben gyorskötözőkkel lebilincselve egy ember ült. Fiatal, vékony testalkatú, rövid sötéthajú, fehér nő. Legalábbis annak látszott. Egyszerű barna ruhát viselt. Csillogó mellvértje a hátsó sarokban hevert a padlón, melytől a föléje tornyosuló Carmen Boavista fosztotta meg az imént.
- Nem szeretem ismételni magam! Mi a küldetése, és kinek a parancsait követi? Ki a megbízó? - faggatta egyelőre csupán verbálisan az SGI ex- vezetője, akiről köztudott volt, hogy nem éppen szemérmeskedik, ha céljai elérése érdekében válogathat az eszközök között. Ebben az esetben pedig legalábbis ez idáig, nem közöltek felülről megkötéseket. Mindenki feszült volt, és eredményeket akart. Egy- két bakát még nagyjából szemrebbenés nélkül leírtak, de most egy patinás múltú alezredes veszett oda egy rutinnak induló felderítő küldetésen, az előzetes vizsgálatok által békésnek deklarált planétán, valamiféle űrkalózok keze által. Felelősök kellettek, de tüstént! Ráadásul a kapuk megrongálása sem tartozott éppen a mindennapi megnyugtató csillaközi hírek közé. A hajó közelében a kozmoszban sodródó ismeretlen roncsdarabok sem voltak a relaxációs technikák tárházában a földi felső vezetés számára. Az ügy már mindenképp túllépte az SGI berkeit. A Homeworld Command még tartotta magát, de ki tudja meddig működik még az O´Neill féle hír karantén. Egy biztos volt. Valakinek el kell majd vinnie a balhét. Felelős mindenképpen lesz, ha más nem egy áldozati bárány a saját oldalról.
- Hiába erőlködsz nyanya! Nem tudok semmit, csak a kapitányom követtem, na meg a fizetség szagát... - vetette oda félvállról a nő, mire Boavista szemei elkerekedtek, főként a nyanya szó hallatán, ám mielőtt előbújt volna belőle a fekete özvegy, az egyik kinti őr érkezett a terembe.
- Elnézést, Asszonyom! Mallory ezredes keresi a Földről. - jelentette a magas, izmos testalkatú afroamerikai tengerészgyalogos, mire Boavista egy gondterhelt sóhajba fojtva mérgét, peckesen kisétált.
- Az öné, Őrnagy. - jegyezte meg tömören, és velősen mikor Lipton mellé ért.
Mindketten tudták mikor pillantást váltottak eközben, hogy mi a tét. Az is sejthető volt az SGI-1 tagok számára, hogy Mallory végig a nyakukban fog lihegni, hiszen nagyon is valószínű odafönt őt veszik majd elő, ha nem kerül ki a ludas ebből a katyvaszból, de hamar ám! Ilyenkor aztán mindenki aki csak tehette lefelé "taposott", hogy megsürgesse a dolgokat amennyire csak tőle tellett. Senki sem szeretett a "levegőben lógni", és várni a jó szerencsét, netán karrierje végét.
Boavista mögött az ajtó lágy szisszenéssel zárult be, mire Lipton lassú- komótos léptekkel az üres székhez ballagott, majd egyenes háttal helyet foglalt, miközben az idegen nőt fürkészte. Az gondosan kerülte a tau´ri férfi borostyánbarna szemeinek kereszttüzét.
- A nevem Lipton őrnagy. Magát, hogy hívják? - kérdezte pár másodperccel később szárazon.
- Úgy hívnak, hogy gyere ide. Aztán vagy eleget teszek a kérésnek, vagy nem. - érkezett a válasz hasonló stílusban, mint korábban az alezredesnek, s felelete közben egy szemvillanásnyira a nő tekintete összetalálkozott az ügynökével. Nyomban felfedezte benne a hirtelen fellobbanó tüzet, ám ekkor már túl késő volt a támadás elkerüléséhez.
A tiszt felugrott székéből majd átnyúlva az asztal felett, fél kézzel elkapva a nő fejének hátsó részét, azt többször is annak lapjába verte. A szoba csak úgy kongott amint hús, és csont kölcsönhatásba került a rideg, s kemény fémmel. A kísérlet végtermékeként vöröses vér fakadt, mely szétkenődött mind a nő orcáján, mind a bútoron melyet kis rásegítéssel lefejelt. A fém természetesen ezúttal is diadalmaskodott, mikor az orrcsont hangos roppanással feladta a küzdelmet. Az áldozat kétségbeesetten, jajgatások közepette próbált elhúzódni a veszélytől, de béklyói szinte székéhez szegezték. Lipton ezek után zubbonya ujját igazgatva a szoba egyik sarkához sétált, majd felnyúlva leválasztotta az ott elhelyezett kamerát a rendszerről. Visszafordulván foglya felé, ismét feltette kérdését.
- Neve?
- Rohadj meg! - kapott újfent felettébb kiábrándító választ, jó nagy adag daccal megfűszerezve, mire nekiiramodott és katonai bakancsával úgy fejbe rúgta a nőt, hogy az akár egy elfuserált kelj fel jancsi, dőlt el majd egyenesedett vissza, hiszen széke stabilan rögzítve volt. Vére már szájában is megeredt, fura melegséggel töltve meg azt. Ki is csordult ajkai közt, majd ölébe hullva a padló felé tört utat magának.
- Uram, rádión jelezték hogy kiment a kame... - nyitott be ismét az iménti tengerészgyalogos, de szava elakadt a feltáruló látványtól mondandója közben.
- A kisasszony nem volt elég fotogén, de dolgozunk rajta. Leléphet, Őrmester! - jelentette ki fapofával, ellentmondást nem tűrően az őrnagy, mire a tiszthelyettes kissé hezitálva ugyan, de teljesítette a parancsot. Ezalatt Lipton, jobb oldali nadrágzsebéből egy SOG Powerlock multiszerszámot húzott elő.
- Ma nem vagyok játékos kedvemben. Azt hiszi ez egy kibaszott játék?! Kit akar átverni?! Mi?!? - kiabált a nőre, miközben megállt mellette a jobb oldalon. Azon mostanra a félelem kezdett úrrá lenni. Megrémült a meglepetésszerű, és intenzív erőszaktól, a teljes kiszolgáltatottságtól. Nem volt meglepő. Az őrnagy látta rajta az első perctől, hogy csak játssza az eszét. Teszi a keményet. Legbelül pedig rettegett, akár a nyárfalevél. Csupán meg kellett törni a hajszálvékony felszíni jeget. Arról nem is beszélve, hogy végül is egy számára idegen nép fogságában volt, akiket eddig csupán hallomásból ismert. A pletykák pedig ritkán fedték a teljes valóságot. Mégis elkövette azt a hibát, hogy orvul, üzleti érdekből rájuk támadjon. Zsoldosok... Általában megvetendő hivatás.
- Kkk... kérem... - habogta halkan vértől átitatott ajkakkal, miközben felnézett a férfire. Arca felduzzadt az imént kapott rúgástól. Kivörösödött, liluló bőrén majdhogy nem tisztán látszott a bakancs egy részének talplenyomata.
- Nem! Itt maga nem kér semmit! Ha képes volt meggyilkolni a társaimat, akkor most bizony felelni is tud a kibaszott kérdéseimre!!! Mi a neve?! Mit akar?! Kit szolgál, és kiben bízik?! - förmedt rá vallatója mogorván, s ezalatt kinyitotta a multiszerszámot majd jobb kezében teste mellé eresztette. A kombinált fogó opció állt bevetésre készen.
- Esküszöm nem tudom. ... Nem tudok semmit. ... Igazat mondtam korábban. Hinnie kell nekem!!! ... Kéreeem! - szipogta, vagyis sokkal inkább szürcsölte az eldeformálódott orrában felgyülemlett vért. Szavai közben próbálta kiköpni- lenyelni a szájában lévő adagokat. Hangja remegett.
- Már megint?! Még csak nemrég találkoztunk, de végig csak követelőzik. Meg kell értenie kislány, ahhoz hogy kapjon tőlünk bármit is a halálbüntetésen kívül, előbb adnia kell! MOOOST!!! - csapott az asztalra hangját felemelve ismét az őrnagy, majd bal kezével rátámaszkodva várta csöpög- e valami információ végre. A nő összerezzent, majd könnyes szemekkel meredt rá.
- A nevem F... Fe... Feliii! Mhááást nem tudok, ... csak a phééénz miatt jöttünk a k... ka... kapitányom... mal. Csupán azért vállalta el ezt a munkááát. ... Nagyooon kheellett a fizeeets... ééég... - tört ki elkeseredett zokogásban, s a szoba csak úgy zengett a rettegéstől előtörő hirtelen megeredő vallomástól.
- Tovább! Ne makacskodjon! Bökje ki végre kinek dolgozik?! Ki bízta meg magukat, hogy ránk támadjanak?! Ki adott, és miért instrukciókat kapuk megrongálásához? - fröcsögte Lipton Feli képébe megalkuvást nem tűrően. Mindent tudni akart! Elege volt a ködösítésből.
A nő a férfi kezében lévő eszközre pillantott, majd a férfire. Tekintetét félelem töltötte el.
- Nem tudom... - mondta ki halkan, behúzott nyakkal, összeszorított ajkakkal, majd szemeit szorosan lehunyta. Kezei akaratlanul is ökölbe szorultak. Izmai egész testében megfeszültek. Hátán a hideg verejték futott végig amikor az őrnagy megérintette jobb karját, amely libabőrös lett, s felállt rajta a szőr. Hideg fém fagyos simogatása, majd egy apró csattanás hang kíséretében vágta el Lipton a fogó csípő részével a gyorskötözőt Feli csuklóján, aki erre kissé meglepetten nézett össze vele. Azt hitte tán kiszabadul végre. Remélte! Ám több "lánca" nem hullott alá. Sőt! Ehelyett a férfi, tenyerét a hűvös asztallapra szorította, és a fogóval mutató ujjának körmére zárt. A nő hiába erőlködött nem tudta elhúzni kezét. Lipton egy másodpercre számonkérően rásandított. Választ várt. Áldozata pánikszerű fejrázással tudatta vele, hogy sem azzal nem szolgálhat, se nem szeretné átélni ami most történni fog.
- Szóval foglaljuk össze! Egy névtelen megbízó szavára MAGA által ismeretlen nép embereit kezdi szisztematikusan GYILKOLNI?!? Miközben semmi oka rá!!! Csak a pénz?! Na neee etessen!!! Maga szerint most jöttem az esemény horizontról?!
- Kkk... Kére... Könyörgöööm... !!! Neee!!! - ordított fel torkaszakadtából, mikor körmét tőből kitépték. A fájdalom elviselhetetlen volt, és már- már bénító intenzitással sokkolta az apró termetű nő egész szervezetét. Olyan sikolyok, és hangok hagyták el akkor torkát, melyeket még csak el sem tudott ezelőtt képzelni, hogy képes kiadni akár hasonlót is. Az őrnagy egy fehér kendőt húzott elő gyakorló nadrágja bal oldalzsebéből, majd egy mozdulattal a nő szájába tömte. A szobát most már csak riadt hümmögések töltötték meg, na és persze a fogó által keltett apró nesz amint átölelte a középső ujj körmének külső peremét. Erőteljes nyögések tompa moraja áradt szét a teremben, valamint Feli székben történő elkeseredett rángatózásának zaja. Lábai a padlót verdesték tehetetlenségükben. Az a bizonyos hideg nyilallás még Lipton gerincén is végigfutott mikor az újabb szarufüggelék elvált a hústól. Kiegyenesedett. Megvetéssel teli tekintetét a nőre szegezte. Látta rajta, hogy teljesen kimerült. Főleg hogy most már levegőt sem kapott rendesen. Feldagadt orra- szája tele vérrel, és a kendő is tömítette légútjait. Erősen izzadt, és remegett a testét ért sorozatos trauma következtében. Sebesült kezét amint kiszabadult, ölébe húzta, s most görcsös tartásban combjain nyugtatta.
- Még nyolc ujja maradt. A kezén... - kezdte a férfi, majd a multiszerszámot az asztal egy távolabbi sarkára helyezte, és kivette a nő szájából a kendőt, mellyel véres kezét kezdte törölgetni. Közben fel- s- alá járkált vallatottjával szemben, aki jelenleg csak vergődött a fájdalomtól. Nem volt képes megszólalni.
- Azt tudja ugye, hogy ha a körmök elfogytak akkor az ujjpercek jönnek. Azután a könyök, és a térd lesz kezelésbe véve. Aztán a szemekre is rátérhetünk... Fogak?! Lehet előbb azokat kéne? - vakarta meg a fejét egy pillanatra megtorpanva az SGI ügynöke.
- SEGÍÍÍTSÉÉÉG!!! VALAKI SEGÍTSEEEN! KÉÉÉREEEM!!! - toporzékolt Feli, de hiába.
- MIT KIABÁL?!?! Azon kívül, hogy bántja a fülemet, nem hallja senki. Mondja csak az én bajtársaim sikolya is olyan volt, mint most a magáé? MI?! A maga fülét nem bántotta mikor kivégezte őket?! Ők fogadok nem könyörögtek ily gyáván, mint maga! Maga egy apró gyáva féreg! HALLJA!?! FÉREG!!! Az ilyen férgeket mifelénk el szokás taposni... - fordította meg mondandója végére lehalkulva az üres széket Lipton, majd leült rá szemben a nővel, s a háttámlára könyökölt. Állát alkarjain nyugtatta. Csupán Feli hörgései hallatszottak, mialatt egymást bámulták. Semmi más, csak a véres asztal választotta el őket. A nő a multiszerszámra pillantott, melyet az őrnagy még idejében lefülelt. Keze előbb érte el azt, mint a rabja sérült jobbja. Felkapva a fogót, teljes erőből Feli kézfejébe vágta, akiből erre akkora sikoly tört elő, hogy a férfi dobhártyája majd berepedt. De nem húzta ki a fogót. Helyette összeszorított fogakkal csavart rajta egyet, majd ismételte a mozdulatsort. A nő hangjának intenzitása, és frekvenciája ezzel párhuzamosan váltakozott.
- KI KÜLDTE MAGUKAT?!?! - üvöltötte kínvallatottja elgyötört képébe Lipton, túlharsogva annak agóniáját, majd erősebben nyomta a multiszerszámot.
- SEMMI KONKRÉTAT NEM TUDOK!!! ESKÜSZÖM!!! KÉREM HAGYJA ABBA, KÖNYÖRGÖÖÖM! ÁHHH! - bukott ki artikulátlanul Feliből, miközben majd kitépte székét a padlózatból. Másik csuklójába, és bokáiba már véresre vágott a gyorskötöző, annyira ki akart szabadulni.
- Lipton! - jelent meg Boavista kettejük mellett, és kvázi csak a szájáról lehetett leolvasni mit mondott a nagy zajban, mire az őrnagy felfüggesztette erőfeszítéseit.
- Alezredes! - mondta, mikor fogvatartottjuk elhalkult kissé. Csupán rémülettel megfűszerezett lihegése hallatszott.
- Menjen, pihenjen egy kicsit! Ez parancs. - biccentett a félszemű nő a kijárat felé, mire Lipton beleegyezően bólintott, majd felállt és kihúzta a multiszerszámot foglya kézfejéből.
Carmen Boavista arcán ideiglenesen fura grimasz lett úrrá, miközben a nő újabb fájdalmainak audio kivetülését kellett átélnie.
- Értettem, Alezredes. Vigyázzon vele, sunyi kis disznó ám ez... Feli a neve, annyi kiderült. - tisztogatta a már nem éppen hófehér kendővel a SOG- ot a férfi.
- Köszönöm a tippet, Őrnagy. Biztosítom, elragadó személyiségem hamar megszeretteti magát a kis hölggyel. Szóval Feli?! Ideje jobban megismerkednünk azt hiszem...

 

<<< Hat földi órával korábban
Tejút-galaxis – P8X-901 kódnevű planéta >>>
Gunner Crocker kissé kapkodva tekerte le kulacsának kupakját, majd mohón tartalmába kortyolt. Nagyot nyelve küldte le torkán hűs vize által a pár pillanattal korábban szájába tömött kesernyés pirulát. Feje kellemetlenül lüktetett, amire a pocsolya ugró váratlan manőverei sem voltak éppen jó hatással. A legutóbbi légörvénykor majd kiesett székéből. Most megúszta annyival, hogy csak pár csepp H2O löttyent kézfejére, mielőtt visszacsavarta volna kantinja tetejét.
- Elnézést, Uraim! Ez egy ilyen rázós nap. - mentegetőzött balján a pilóta ülésben gépészkedve Dominic Ventura, miközben minden figyelmét műszereinek szentelte.
- Semmi gond, Százados! Már ha nem bánja, hogy mindjárt a konzoljára köszön a legutóbbi fejadagom... - nyögte ki kissé émelyegve a fiatal hadnagy. Ő maga is pilóta volt, és egyáltalán nem volt kibékülve jelenlegi kiszolgáltatott helyzetével. Szégyellte. Még hogy ő rosszul legyen repüléstől?! Mikor repülőgép hordozókról szokott küldetésre indulni?! Mindennek az oka abban a fején lévő átkozott összevarrt sebben rejlett, melyet alig több mint egy hete szerzett, a vele járó enyhe agyrázkódással. Különösebben nem érdekelte, de szolgálat közben zavarta, és hátráltatta. Frusztrálta ez a helyzet. A válla is sajgott picit, hiszen egy lövés is súrolta, ám hogyan lehetne pofája magán sajnálkozni, mikor aznap nem mellékesen elvesztette vezetőjét?! A társát! A szomorú tragédia mellett, ez az ő személyes kudarca is volt. Azt jelentette számára, hogy rosszul tette dolgát. Nem védte megfelelően a mellette lévő ember hátát. Hiszen meghalt. Megölték! Ő pedig nem akadályozta meg! Nem volt képes rá! Cserben hagyta a saját parancsnokát!! Ágyban fekvésről, könnyített szolgálatról hallani sem akart! A terepen kellett lennie Fierro őrnagy oldalán, mindenféle orvosi tanács ellenére is! Elégtételt kellett vegyenek Anastacia Corelly gyilkosain! Hogy némi megnyugvást nyerjenek. Igen, efféle gyarló, önös érdek is vezérelte! Mélázott el és remélte, hogy a doktor által rátukmált, és az imént bevett fájdalomcsillapító pirula mihamarabb enyhíti szenvedéseit. Ha csupán csak a fizikaiakat is, neki most annyi is bőven elég lesz. A többivel kapcsolatban majd személyesen közben jár.
- Rendben van a srác? Nem venném a szívemre, ha valami nagyobb baja esne. – kérdezte törődéssel a hangjában a hátsó rekeszben Whek a vele szemben ülő Johnny Fierrotól, kinek lábai között M14- ese pihent. Közben kezeikkel kapaszkodót kerestek, amolyan gyógyírként az aktuális légörvényre.
- Nem lesz vele gond. Majd figyelünk rá! - sandított előre a satedaival együtt beosztottjára az őrnagy. Aggódott Crockerért, de tudta úgysem lenne képes hátrahagyni, nem hogy esetleg a gyengélkedőn. Gunner hallani sem akart ilyesmiről, és ő sem menne már szívesen küldetésre nélküle. Ott, akkor pár nappal ezelőtt hármuk között bajtársi kötelék szövődött, amely szent és sérthetetlen. Nem házasság, hogy amíg a halál el nem választ. Az sem választ el! Johnny tudta, hogy Corelly ott van velük az ugróban. Úgy gondolta az elesett bajtársak vigyáznak a hátramaradottakra, hiszen a halál sosem annak rossz aki elmegy, hanem annak aki marad.
- Igaz, hogy neve van a puskájának? - rántotta vissza a valóságba Logan következő kérdésre, aki kíváncsian M14- ese felé biccentett fejével. Jól látta, hogy a küldetés vezetője elkalandozott bús emlékei birodalmába. Nem akarta, hogy a tau'ri elméje most arrafelé járjon, és fölöslegesen a megváltoztathatatlanon kattogjon. Tiszta fejek kellettek!
- Nikkinek hívják. Harapós lány. - tekintett büszkén szeretett fegyverére a légideszantos, majd
hozzátette.
- Bejárta velem a fél világot... Afganisztánt, Irakot. Most meg bejárjuk együtt a világegyetemet. Gondját viselem, és ő is gondomat viseli. - mosolyodott el egy pillanatra.
- Én sem válnék meg a sugárfegyvereimtől az biztos. Amilyen a közbiztonság errefelé... Mikor Atlantiszra mentem gondoltam, hogy majd szövetségesre lelek a wraith ellen. Erre mi történt? Mióta magukkal vagyok mindenhol lőnek rám, nem csak azok a megátalkodott életszívók... - nevetett fel a satedai.
- Ránk mindig számíthat Logan! - csatlakozott hozzá az őrnagy is.
Jól esett egy kis humor. Oldotta a feszültséget, és feledtette a keserűséget. Nem véletlen élt a mondás, hogy az a legjobb orvosság.
- Figyelem, Uraim! Cadman csapata tűz alatt áll! Ismétlem, Cadmanék ismeretlen eredetű, és számú ellenség által tűz alatt vannak! A műszereim csupán részleges adatokat kapnak. Valami zavarja az érzékelőket... Berepülök! - kiáltott hátra feltüzelten Ventura, mire a bájcsevej nyomban félbeszakadt.
- Cadman hadnagy, itt Fierro. Tizenhét óra felől egy ugróval közelítünk az állásaikhoz. Az álcázó berendezésünk aktív. Ismétlem álcázó aktív. Vétel! - rádiózott nyomban a marineok csatornájára váltva a légideszantos, miközben a PJ elejébe sietett, egyenesen Ventura és Crocker közé.
- Isten hozta Őrnagy úr! De lehet inkább küldte! A mozgásérzékelőnk nem működik rendesen, az adásaink pedig nem jutnak el az Odysseyre. Valami zavarja a műszereinket! Nem tudok pontos meghatározást adni az ellenség számáról, és pozícióikról. Hagyományos módszerekkel legalább kilenc tangot azonosítottunk. A vonalainktól tíz- tizennégy óra magasságában vannak patkó alakzatban a sziklák fedezékében. Ránk akarnak jönni, és közre fogni minket! Adhatnának a pofájukra odafentről, vétel. - jelentette a tengerészgyalogos aki csupán három társával tartózkodott a körzetben. Forgalmazását alig lehetett érteni a beszűrődő csatazajtól. Sugárfegyverek jellegzetes visító hangjai folytattak végzetes párbeszédet földi tűzfegyverek fülsüketítő dörrenéseivel. Cadmanék feladata esetleges túlélők utáni kutatás, valamint hátrahagyott idegen technológia begyűjtése volt. Ellenséges katapultált pilóták becserkészése, valamint kézre kerítése. Nem gondolták, hogy a fő ütközetet követően még ilyen ellenállásba botlanak, hiszen már a Tauˋri Erők uralták mind a bolygó körüli űrt, mind pedig a csillagkaput, és térségét. Tévedtek, és majdnem az életükkel fizettek eme taktikai hibáért.
- Fierro vette! Mindjárt megszórjuk őket! Javaslom húzzák be a fejüket! Fierro kiszáll! - nyugtázta az SGI-4 parancsnoka, majd következő szavait sebtiben Venturához intézte.
- Értettem, vége! Lapulni!!! Égi áldás érkezi... - vette tudomásul a bőrnyakúak vezetője, majd még beszűrődött utasításainak foszlánya, mielőtt elengedte volna a PTT gombot.
- Látja azokat a torkolattüzeket a sziklás részen? Kerülje oldalba őket és repüljön rájuk, majd jöhetnek a droneok! Cadmanék nem bírják sokáig ezt a nyomást! Amint bekerítik őket végük! - beszélt párhuzamosan, adó- vevőjét túlharsogva a férfi.
- Parancs, Őrnagy! Kapaszkodjanak a nadrágszíjukba! - kezdett nyomban manőverbe az Amerikai Légierő afroamerikai századosa, mialatt parancsnoka gyorsan behuppant a mögötte található ülésbe.
- Átállok mentális interfészre. ... Álcázó rendszer lekapcsolva! ... Drone platformok aktiválva. - kommentálta Ventura az eseményeket. Hangjából feszültség áradt, ugyanis élesben még ezelőtt sohasem kellett gondolataival vezérelnie semmit. Az ős droneokról már nem is beszélve. Egy dolog volt "manuálisan" repülni egy idegen szerkezettel, és egy teljesen más tészta fejben irányítani azt. Tulajdonképpen képzeletben kellett.
- Csak lazán, Százados! A lényeg, hogy ne görcsöljön rá! Mondhatnám hagyja szárnyalni a fantáziáját! Ússzon az árral. - hallotta Crocker bíztatását, és túlontúl megfoghatatlan tanácsait, akinek sokkal nagyobb gyakorlata volt az ilyesmiben. Mióta megérkezett az SGI- hoz rendszeresen repült pocsolya ugrón. Mára a Parancsnokság egyik legbiztosabb kezű PJ pilótája vált belőle, azonban most egészségügyi állapota következtében nem kapott engedélyt a repülésre. Ezért is hárult Dominicre eme nemes feladat ezen a csodás napon.
Az SGI-4 legújabb tagja számára pár végtelennek tűnő másodperccel később a sokoldalú alteran repülő szerkezet hajtóműgondolái, és teste közül mindkét oldalról irányított lövedékek szabadultak el. Aranysárgás fényárban tetszelegtek miközben kecsesen, szinte apró ebihalakként úsztak a levegőben. Szélsebesen haladtak a felszín felé, és meg sem álltak célpontjaikig, melyekbe elképesztő precizitással csapódtak. Nem maradt más utánuk csupán apró elszenesedett kráterek a P8X- 901 harcok szaggatta felszínén. A sugárfegyverek egyszer csak elhalkultak, és nem sültek el többet. Az odalent védekező marineok puskái is némaságba burkolóztak végre.
- Kiváló munka, Százados! - fogta meg egy pillanatra elismerésképpen beosztottja jobb vállát Johnny Fierro.
- Erről beszéltem! - lelkendezett Crocker az anyósülésen, még hátulról Whek vad üdvrivalgása hallatszott, azonban Ventura még nem lazított. Továbbra is keményen koncentrált.
- Landoláshoz felkészülni! Arra teszem le, Cadmanék vonalai mögött a nagy fák takarásában. Landolás, 5... 4... 3... 2... 1...
A PJ utasainak testében az izmok önkéntelenül is összehúzódtak, mikor az apró huppanás kíséretében földet ért végre. Gyomrában mindenki alig várta, hogy ismét a planéta felszínére léphessen. Hajtotta őket a tettvágy! Később visszagondolva, ezt természetesen megbánták. Pár szekundummal a leszállást követően már indulásra készen, kettes oszlopba sorakoztak fel a hátsó rekeszben. Bal oldalt elől Fierro, mellette Whek, még a hátsó sorban Crocker és Ventura vette fel az alakzatot. Egy szemvillanásra összenéztek, hogy mindenki készen áll- e, majd Whek egy kézmozdulattal aktiválta a rámpa nyitószerkezetét. Mindannyian felemelt fegyverekkel hagyták el a járművet, és nyomban fedezéket kerestek hogy jobban szemügyre vehessék környezetüket. Amint elérték a fák vonalát, a légideszantos megálljt intett, mire ki- ki megfelelő pozíciót keresve fél térdre ereszkedett, majd továbbra is figyelőszektorát fürkészte. Kivéve Ventura századost, aki egy ős életjel detektort kotort elő taktikai mellényéből, majd hosszú másodpercekre annak képernyőjére meredt.
- Azt hiszem megvannak Cadmanék. Mást nem jelez. Interferenciát sem tapasztalok. - osztotta meg végül kissé bizonytalanul észrevételeit.
Logan Whek aki helyette is figyelt, egy pillanatra a kijelzőre sandított, majd ismét körbe kémlelt, de a természet nyugodt volt. Semmi szokatlant nem lehetett észlelni.
- Cadman Fierronak! Kösz, a mentést! Azt hiszem most már minden rendben! Egy kis időre felbukkantak a mozgásérzékelőnkön a leszállóhely irányából. Legalábbis remélem önök közeledtek négyen! Merre vannak, Őrnagy?! Veszik az adást? Vétel. - üdvözölte őket Laura Cadman, kinek hálás hangja hirtelen harsant fel a férfi headsetjében, melyet társaihoz hasonlóan még az ugró elhagyása előtt csatlakoztatott rádiójához.
- Itt Fierro! Pozitív, Hadnagy! Azonnal ott vagyunk önöknél! Vétel, vége. - emelte füleséhez bal kezét a férfi. Halkan beszélt, és jobbja mutatóujját végig puskája sátorvasán nyugtatta, mely már természetesen ki volt biztosítva. Az M14- es előagyát átmenetileg térdén támasztotta meg.
- Nyugtázom. Cadman kiszáll. - érkezett a megerősítés, mire az SGI-4 vezetőjének újabb kézjelére a kvartett ismét mozgásba lendült.
Mindannyian fekete gyakorlót viseltek, ugyanolyan színű taktikai mellénnyel, és rohamzsákokkal. Fierronak jobb oldalán combtokban, még Venturanak, és Crockernek a mellényük bal felén M92- es pisztolyok pihentek. Mind a légierős, mind pedig a haditengerész főfegyverként P90- est hozott magával a bevetésre, Logan Whek pedig satedai fegyvereit favorizálta, mely sugárpisztolyt- és puskát egyaránt magába foglalt. Vezetőjüknek pedig a már jól ismert legendás M14- es pihent kezei között akcióra készen. Fején kendőt viselt. A százados egy boonie kalapot, még a hadnagy baseball sapkát. Arcukat álcafesték borította. Természetesen ezek színben mind egyeztek többi felszerelésükkel.
Hatalmas törzsű, rücskös kérgű, színes levelű fák által benépesített liget peremén haladtak óvatosan előre tengerészgyalogos bajtársaik állásainak irányába. A legkisebb szellő se lebbent. Csupán néhány rovar zümmögése, valamint távolabb pár madárcsicsergés szerűség törte meg a környék csendjét. Extraként elvétve száraz gally reccsenése, ha valamelyik férfi esetleg óvatlanságból rá talált lépni egyre a talajt borító számtalanból. A facsoport ezen oldalával szomszédos rét derékig érő zöldes- sárgás dús fűszőnyegének mélyéről non- stop tücsökciripelésnek megfelelő hangversenyt közvetítettek. A látási viszonyok megfelelőek voltak, bár a nap már nem járt olyan magasan, még azért elég fényt juttatott a foghíjas lombkoronák közé. A hőmérséklet kissé fülledt volt, és száraz. Olyan 85- 90 Fahrenheit lehetett. Nem feltétlen optimális az emberi szervezet, kedvező a személyes ízlés számára. Ez a meleg hullám pár napja félig- meddig a semmiből csapott le a régióra, hiszen nemrég az SGI-4 még dermesztő hajnalok, és hűvös nappalok közepette masírozhatott végig a tájon a közeli hegyek mesébe illő lábai tövében.
- Őrnagy! Százados! Hadnagy! Mr. Whek! - fogadta őket Laura Cadman mikor elérték a marineokat, akik egy termetes, élénkzöld mohával gazdagon benőtt kidőlt farönk mögé vették be magukat a füves- fás terület határmezsgyéjén, melyet szúrós bokrok is tarkítottak. Onnan pásztázták az őket körülvevő vidéket, amit több helyen is égésnyomok csúfítottak. Hárman, vezetőjüket is beleértve M4 Carbine puskákkal voltak felszerelve, melyekre egytől- egyig ACOG, és AN/PEQ-2- es lézeres irányzék lett applikálva. Cadmanén még egy M203- as gránátvető is megtalálható volt. Egyiküknél harctéri jokerként egy M240G géppuska parancsolt tiszteletet villaláb segítségével a korhadó rönkre támasztva. Az M92- est magától értetődően itt is mindenki felszerelése tartalmazta. A híres- hírhedt Ka- Bart már szinte meg sem kell említeni, mint az amerikai tengerészgyalogosok 1942 novemberében adoptált harci kését. Az egész csapat MARPAT gyakorlót viselt ugyanolyan mintázatú huzattal ellátott LWH- val, azaz könnyűsúlyú sisakkal, valamint coyote barna MTV- vel, vagyis moduláris taktikai mellénnyel, mellyel azonos színű rohamzsákjaik ki- ki lábánál a földön hevertek a tűzharc során aláhullott töltényhüvelyekkel meghintve. A nemek egyenlő arányban oszlottak meg az osztag tagjai között.
- Vegyük úgy, hogy mindenki köszönt mindenkinek! Jelentést, Hadnagy! - vágott a dolgok közepébe Fierro, mert őszintén szólva nem szerette volna mindenféle udvariassági körrel, formasággal feleslegesen húzni az időt. A többiek ehhez tartva magukat némán intettek, vagy biccentettek a nőnek üdvözlésképpen aki mindezt egy baráti, kissé elnyúzott mosollyal vette tudomásul. Az SGI- osok ezután automatikusan védelmi pozíciót vettek fel, kiegészítve a bőrnyakúak figyelőszektorait.
Laura Cadman enyhén elgyötörtnek mondta volna magát. Már több órája a felszínen tartózkodott, és a helyzet nem mindig volt éppen sétagalopp. Mint például ez a legutóbbi szituáció sem.
- Éppen átfésültük a terepet, mikor szó szerint a rosszfiúkba botlottunk. Valamit, vagy valakit kereshettek erre. Fontos lehet nekik, hogy ennyien mennek utána. Legalábbis ez a személyes sejtésem. Akármi is legyen az ok, majdnem megjártuk! Nem sokon múlott, hogy ne kaszáljanak le menten mindannyiunkat. Ha ez a kidőlt fa nincs, nekünk végünk! Nem beszélve Holgersson első őrmester 240- eséről! Mikor kerepelni kezdett, ezek majd összeszarták magukat! ... Uram. Csupán annak köszönhető, hogy valamennyire vissza tudtuk szorítani őket. Na, és persze pár gránátnak mind kézből, mind a 203- asomból, hagy érezzék a tauˋri törődést! Kellett egy kis idő, hogy némi levegőhöz jussunk, és beáshassuk magunkat. Amúgy a legtöbb drone killjüket távcsővel megerősítettük, de ha javasolhatom nem ártana leellenőrizni mindet!
- Kiváló munka, Hadnagy! Minden elismerésem a csapatának, hogy egyben vannak! Szedelőzködjenek, és győződjünk meg együtt a banditák haláláról! - adta utasításba Fierro, mire Cadman emberei felé fordult, és nyomban tolmácsolta nekik mi a teendő.
- Hallották marineok! Pakoljunk, és húzzunk innen a búsba! Nem akarok itt letelepedni, és családot alapítani!

 

Kategória: LAZLOW JAY LOCKHART | Hozzáadta:: Emilia (2016-01-10)
Megtekintések száma: 82 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: