Főoldal » Cikkek » LAZLOW JAY LOCKHART

Stargate Intelligence - Bevezetés, és 1. fejezet
1. Fejezet
Rutinfeladat


Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 5. szint - Folyosók>>>
Carmen Boavista alezredes határozott léptekkel sétált Jack O'Neill oldalán a vezérőrnagy irodája felé. Halkan, és szűkszavúan, de fontos dolgokról beszélgettek. Ritkán engedték meg maguknak, hogy ennyire indiszkrét környezetben hivatalos ügyekről társalogjanak, de most lehetett mert ha esetleg hallotta is valaki szavaikat, akkor sem értett belőle egy árva szót sem.:
- Hogy ment a madárles, Alezredes? - kérdezte O'Neill a nőt miközben néha-néha rápillantott a tengerészgyalogosra.
- Sikeresen, mint általában. A madárház ajtaját kinyitottam. A sasok kirepültek. - felelte Boavista miközben mereven előre nézett. Az előttük elterülő folyosórészt fürkészte, hogy közeledik e valaki, de minden kihalt volt.
- Kiváló! Abból a patkányból mielőbb zsákmányállat kell hogy legyen. - mondta a vezérőrnagy, majd megállt, mire Boavista is megtorpant. Közelebb lépett a nőhöz, és suttogva folytatta.:
- Azt hiszem megtaláltam az Alfa hímet! Messze van, de életben!
- Az lehetetlen! Duplán halottnak kéne lennie!
- Én is tudom, de mégsem. A férgek kezében van… - nézett körbe idegesen a Föld Védelmi Szervezetének vezetője, de még mindig tiszta volt a folyosó.
- Akkor ki kell szabadítanunk onnan! - válaszolta Boavista.
- Haladéktalanul! Holnapra megkapja a részleteket! Állítsa készenlétbe a legjobb madárkáit! Az Alfa hímet élve kell kihozni onnan!!! - indult tovább O'Neill, és az alezredes is.:
- Értettem, Uram! Minden rendben lesz, ígérem! De az Alfa hím valóban meg fog felelni a neki szánt feladatra?
- Ő a legmegfelelőbb. Maga meg megkapja amit mindig is akart! Addigis további jó munkát, Alezredes. - állt meg O'Neill az irodája előtt, mire Boavista vigyázzba vágta magát, és tisztelgett neki. A férfi viszonozta, majd belépett a szobájába becsukva maga mögött az ajtót. Ezek után a tengerészgyalogos leeresztette a kezét, majd egy nagy levegővétel után elmosolyodott, és megszólalt.:
- Végre… - suttogta fogai között majd sarkon fordult, és a dolgára indult.



Colorado állam - Colorado Springs - Kertváros - Timothy Antonov háza>>>
A nap lemenőben volt Colorado Springs nyugodt városa felett, aranyszínűre festve a külső részek családi házainak parabola antennákkal, és kéményekkel tűzdelt tetejét. A békés otthonok sakkbábúk rendezettségével sorakoztak egymás mellett, de ami jelen helyzetben fontos volt az egy bizonyos bábú. Lipton őrnagy és Abbott százados, kocsija morgó motorjának csendes zajától övezve gördült be a Timothy Antonov portájával szembeni járda mellé. Lipton leállította a Chryslert, és lekapcsolta a lámpákat.:
- Itthon van az ürge! - szólalt meg a mellette ülő skót, miután meglátta, hogy a ház alsó szintjén ég a villany.
- Éppen a konyhában tömheti a kocka fejét a faszi… - jegyezte meg Lipton szárazon, majd a kesztyűtartóból előkapott egy apró infratávcsövet, és azzal kezdte kémlelni a célobjektumot. Abbott sem maradt tétlen. Hátranyúlt az ülése mögé, és előhúzott egy lézermikrofont, aktiválta majd a kivilágított helység felé irányította. Gyorsan felvette a műszerhez tartozó fülest, hogy hallja ha történik valami.:
- Csörög a telefon! - mondta az Őrnagynak aki továbbra is csendben figyelte a távollátón keresztül amint Antonov a készülékhez sétált. Abbott a következőket hallotta.:
- Itt Antonov! … Igen, megvan amit kértek! Kihoztam a Hegyből mindent! … Rendben! Fél óra múlva ott leszek a megbeszélt helyen. … Persze! Egyedül, ahogy megbeszéltük. … Áhh, nem hiszem, hogy bárki sejtene bármit is! Nyugodjanak meg. … Ott találkozunk. - mondta Antonov és Lipton látta, hogy leteszi a kagylót, majd lekapcsolja a konyhában a villanyt. Ezek után a férfi a ház hátsó részébe ment, majd nem sokkal később az első ajtón lépett ki egy fekete kézitáskával a kezében. Az SGI ügynökök gyorsan lebújtak kocsijukban, nehogy a célszemély meglássa őket. Abbott halkan megszólalt, miközben levette fejéről a lézermikrofon fülhallgatóját.:
- Most viszi a cuccot! Ilyen mázlink nem lehet!
- Mégis van. Követjük, és lecsapunk rá! - vigyorodott el Lipton kélyesen, mire a százados bólintott. Antonov mindeközben beszállt bordó Chevroletjébe, és a belváros felé indult. Miután a számítógépmérnök elhajtott a két férfi felült ülésében, majd bekapcsolták öveiket, és Lipton indított. Világítás nélkül távolról követték a pasast. Kb. húsz perc alatt egy régi raktárépülethez értek a város egyik elhagyatott utcájába. Mikor Antonov a raktárépület bejáratához hajtott annak kapuja feltárult, és a bordó Chevrolet egy pillanat alatt eltűnt a komplexumban. A kapu hangos nyikorgással zárult be mögötte. Lipton gyorsan leparkolt egy szemetes konténer mögött, majd megszólalt.:
- Gyerünk, Százados! - mire mindketten kiszálltak. Abbott elővette Sig Sauerjét, és elindultak az épület felé. Lipton jobb kezében a távcsövet szorongatta, még balban a Zatet. Az épület oldalában találtak egy régi tűzlépcsőt melyen fel tudtak mászni egy kis ablakig. Azon keresztül már látták a bent parkoló autót, és a mellette strázsáló Antonovot, meg a táskát! Az épület belül nagyjából egy tág helységből állt. Az egyik végében volt pár kisebb szoba, melyek talán irodák lehettek valaha. Világítás csupán ott volt, ahol Antonov ácsorgott. Minden mást egyfajta félhomály borított.:
- Befelé! Keressen fedezéket! - utasította Lipton Abbottot aki bólintott, majd csendesen bemászott az ablakon, és hangtalanul leereszkedett a padlóig egy tartóoszlopon. Ott elbújt egy fémkonténer mögött. Tisztán látta a célszemélyt, meg azt is amikor az egyik kis sötét irodahelységből 4 maszkos fickó sétált ki. Háromnak Mac-10-es gépfegyver volt a kezében. Megálltak Antonovval szemben. Lipton egy darabig a távcsövén keresztül figyelte az eseményeket, majd felmászott a tetőre, és átosont az épület másik oldalára. Ott bemászott egy csapóajtón, és pár tucat egymásra halmozott hatalmas faláda segítségével lejutott a földre. Leguggolt, és csendben kémlelte a dolgokat. Egyre jobban szorította a Zatet. Mást nem látott, csak összesen öt személyt. A sötét helyek tisztaságáról infratávcsövének segítségével győződött meg. A hely akusztikája eléggé jó volt ahhoz, hogy a hívatlan vendégek is hallhassák az üzletkötést.:
- Üdv! - mondta Antonov a 4 maszkosnak kissé zavartan mikor meglátta a fegyvereket.
- Mutassa az árut! - lépett előrébb az egyik alak, akinél nem volt fegyver. Furcsa akcentussal beszélte az angolt.
- Itt van minden. - tette le a kezében lévő táskát a padlóra a számítógépmérnök, és odarúgta a pár méterrel előtte álló férfinek. Az komótosan leguggolt, és kinyitotta a pakkot. Beletúrt, majd egy hirtelen mozdulattal behúzta a zippzárat, és felállt.:
- Jól van Mr. Antonov! - majd intett az egyik hátrébb álló pasasnak aki a belső zsebéből elővett egy borítékot, és odadobta Antonovnak, aki ha ügyetlenül is de valahogy elkapta. A férfi kinyitotta, és belenézett. A maszkos közben felmarkolta a táskát, és társaival együtt elindult vissza a sötét irodák irányába. Antonov utánuk szólt.:
- Hééé!!! De hát ez meg mi a fene?! Valami vicc?! - rikácsolt, majd kihúzott a borítékból egy köteg pénz méretű újságpapír cafatot, és maga elé szórta a földre.
Lipton a fülesébe szólt.:
- Készüljön, Százados! Az a táska nem hagyhatja el ezt az épületet!
- Vettem!
Közben a leghátul lévő fegyveres alak megfordult, és megszólalt. A többiek tovább haladtak a szajréval az irodák felé.:
- Valami talán nincs rendben, Mr.Antonov?
- Naná! Ebben nincs pénz, csak szemét! Tudja mennyi ideig tartott mire mindent kicsempésztem a Hegyből?!
- Nem. De nem is érdekel! - felelte hidegen a maszkos, majd lövésre emelte gépfegyverét.
- MOST!!! - mondta Lipton a fülesébe, mire a két SGI ügynök akcióba lendült két oldalról rontva a rosszfiúkra. Abbott azonnal fejbe lőtte azt aki fegyvert emelt Antonovra. A számítógépmérnök nyomban hasra vágódott, mert úgy megijedt a lövések zajától. Lipton tüzet nyitott a másik három maszkosra a Zatből. Kettőt azonnal eltalált, s azok az energiakisüléstől rángatózva eszméletlenül rogytak a földre. A táskás még hátravolt. Futásnak eredt, s berontott az egyik sötét helységbe. Lipton utána szaladt, s közben Abbottra kiabált.:
- Maradjon itt! Én elkapom! - mondta, majd a Zatet a százados felé hajította aki szabad kezével szerencsésen elkapta. Az őrnagy miközben előhúzta Berettáját berontott a sötét irodába majd egyből be is ugrott egy régi poros íróasztal mögé, mert a táskás fószer tüzet nyitott rá egy pisztolyból.:
- Megdöglessz! - kiabálta, de alig tudta kiejteni angolul. Rengeteg töltényt eresztett az SGI ügynök irányába, de az asztal megvédte Liptont annak ellenére hogy az öreg bútor lassan egy ementálira emlékeztetett. A kézifegyver egyszer csak kifogyott.:
- Affene! - mérgelődött a maszkos, majd a padlóra hajította, és futásnak eredt egy hátsó kijárat felé. Közben az őrnagy felpattant az asztal fedezékéből, és tüzet nyitott. Még éppen háton találta a kifelé igyekvő férfit, aki egy ordítás közepette esett neki a falnak kiejtve kezéből a fekete táskát, mely hangos csattanással landolt a padlón. A maszkos némi halálhörgés után holtan rogyott a földre. Lipton odasétált, és meggyőződött róla, hogy valóban halott e. Belerúgott, de nem történt semmi, így egy nyaki pulzusellenőrzést követően felkapta a táskát, és kisétált Abbotthoz aki sakkban tartotta Antonovot.:
- Üdv, Őrnagy! Ezeket elkaptuk! - vigyorgott a százados.
- Mint a szart! - lépett oda Lipton, majd letette a táskát.:
- Takarítson el Ryan! - mondta a skótnak aki Zattel a kezében elindult, és mind a négy maszkost átkutatta, majd miután elvette a papírjaikat amiket talált náluk annyit beléjük eresztett, hogy elporladjanak. Lipton ezalatt eltette Berettáját, és feállította az előtte reszketve térdelő Timothy Antonovot.:
- Na mi van Tim?! Rossz fiú voltál ám!
- Kik maguk? SG katonák, igaz? Az egy Zat?! - kérdezte rémülten a pasas.
- Mi a takarító brigád vagyunk. Összeszedjük a szemetet, és megsemmisítjük. Te is elég nagy hulladék vagy ám. - felelte neki Lipton ridegen, mikor Antonov meglátta amint Abbott éppen dematerializálja a maszkosokat.:
- Úristen!!! Kérem ne öljenek meg! Kérem ne!!! Kérem… Nem akarooom… - rogyott össze hisztérikus roham közepette, mert a Zat láttán már biztosra vehette, hogy a SGC-ről jött ez a két férfi.
- Ne gyerekeskedjen itt nekem! Csak nem sír?! Gondolt volna erre mikor haditikokat csempészett ki a Hegyből!!! - magyarázta Lipton mogorván majd akkorát lekevert a pasasnak, hogy az térdelő állásból hanyatt vágódott, és hangos jajjgatás közepette elterült a földön. Orrából ömleni kezdett a vér. Tovább zokogott.:
- Kérem neeeee!!! Nem akartam ellopni semmit…
- Na ne etessen! Hazudik! - jegyezte meg az őrnagy majd oldalba rúgta a padlón fetrengőt. Közben Abbott végzett a takarítással és visszaérkezett.:
- Kész vagyok.
- Ok! Fogja a táskát, és irány az autó! Indulás, Százados! - parancsolt rá Lipton, mire Abbott cselekedett.:
- Vele mi lesz? - nézett Antonovra aki már-már elcsendesedett. Halkan sírdogált mint aki tudomásul vette sorsát. Lipton lenézett rá, majd a kezét nyújtotta Abbott felé, aki beletette a Zatet. Ezek után az őrnagy Antonovra emelte a goa'uld fegyvert.:
- Kérem ne tegye… Bármit megteszek… Kérem ne! Nem akarok meghalni… - könyörgött elhaló hangon a férfi. Lipton nem felelt csak lőtt. A földön heverő test rángatózni kezdett, majd elernyedt, és csend lett az épületben.
- Bevisszük! - nézett Lipton Abbottra, majd lehajolt és a vállára kapta Antonovot. Kiballagtak a kocsijukhoz, és a férfit betették a csomagtartóba. A fekete táskát meg a hátsó ülésre. Pár perccel később már a Hegy felé mentek Chryslerjükkel.
- Még ma kiküldök valakit a helyre, hogy takarítsa el Timmy fiú kocsiját, meg mindent amit még talál. - szólalt meg Lipton.
- Ja. A diszkréció, már a vérünkben van. - vigyorgott Abbott, majd hátrasandított.:
- Mi lehet benne? A táskában…
- Nem tudom, Százados. Nézze meg! - felelte az őrnagy, mire Abbott hátra nyúlt és az ölébe húzta a csomagot, majd kinyitotta, és beletúrt.:
- Na? - sandított társára az őrnagy.
- Ahogy elnézem lemezek! Biztos tele vannak adatokkal! Rengeteg lemez!!! - kotorászott Abbott a táskában, majd mikor végzett visszazárta, és hátra tette.
- De hogy a fenébe tudta kihozni? - tette fel költői kérdését Lipton.
- Foggalmam sincs, de majd ő elmondja. Hiszen ezért visszük be, nem? Ezért is… - egészítette ki magát Ryan.
- Naná! Csicseregni fog mint egy dalos pacsirta, vagy majd szóra bírom valahogy. Már ha én fogom kihallgatni. Megvannak a módszereim… - felelte Lincoln nyersen.
- Tudja, Őrnagy néha komolyan megijedek magától… - mosolyodott el Abbott, miközben a volán mögött ülő férfira pillantott.
- Ugyan már, Százados. Csak a munkámat végzem, mint maga. Ezek nem érdemelnek jobbat, és ezt ön is tudja. Az SAS sem cserkészekkel végezteti a küldetéseit, úgyhogy nekem ne játssza itt a megilletődöttet. - vigyorgott vissza rá Lipton, mire mindketten felnevettek egy pillanatra.
- Megértem önt, Uram. A mi szakmánkban nem lehet finomkodni. - értett egyet a skót, de erre már nem kapott választ, mert Lipton bekapcsolta az autórádiót, ezzel jelezve, hogy befejezte a társalgást, és egészen a Cheyenne-hegy bejáratáig csak a zene töltötte meg hanggal az autó belterét. Még mielőtt a kapuhoz álltak volna Lipton kikapcsolta a rádiót, és előhúzott egy hivatalos parancsot a belső zsebéből, hogy kéznél legyen, majd az ellenőrző ponthoz hajtott, és átadta az őrnek, mikor az át akarta kutatni a járművet. Természetesen Jack O'Neill vezérőrnagy szignója állt a lap alján, amiről elég volt annyit tudni, hogy nagyon sok ajtó feltárult ezen név láttán. Abbotték tehát gond nélkül vihették be a csomagtartóban Antonovot, és nem kellett magyarázkodniuk senkinek sem. A parkolóban a kései óra következtében senki sem tartózkodott, így Lipton nyugodtan kivakarhatta a még mindig eszméletlen Antonovot a csomagtartó mélyéről. Abbott felmarkolta a táskát, majd hívta a liftet. Az őrnagy a vállára kapta a számítógépmérnököt, és már haladtak is lefelé az első ellenőrző pontra. Lipton már elő is készítette Antonov papírjait is, hogy ne legyen gond. Meséje is volt minden eshetőségre. A 11. szinten tehát jött az ellenőrzés.:
- Jó estét, Őrmester! - nyújtotta Abbott mindháromuk igazolványát az afroamerikai őrnek.
- Üdvözlöm, Őrnagy! Százados! - tisztelgett nekik az őrmester, majd mielőtt az irataikra nézett volna eléggé furcsán tekintgetett a Lipton vállán átvetett eszméletlen Antonovra.:
- Vele meg mi történt, Uraim?! - kérdezte, mire Lincoln mesélni kezdett.:
- Itt dolgozik a Kutatási és Fejlesztésin. Timothy Antonov. Alaposan helyben hagyták egy kocsmai bunyóban. Úgy kellett kimentenünk szegényt. Még szerencséje, hogy mi is ott iszogattunk a Századossal.
- Bizony! Nem tudom, hogy ilyen kockafejek minek emberkednek… - tette hozzá Abbott, mire mindhároman nevetni kezdtek.
- Jól van, Uraim! Vigyázzanak rá. Szép estét! - adta vissza papírjaikat az őrmester, majd tisztelgett és útjára engedete a kis csapatot.
- Köszönjük! - vette át Abbott az igazolványokat, majd tovább ballagtak a 12.-re a felvonóig amivel már meg sem álltak a 27. szintig. Ott már könnyedén a levezető lépcsőházhoz jutottak, ahol a retina, és tenyérskennelést követően máris mehettek lefelé a 29. bejáratáig.
- Abbott, Ryan I.. Százados. - beszélt a skót a hangdetektorba, majd lehúzta azonosító kártyáját az ólvasó felületen, mire az ajtó egy elektromos zárkioldó hangot követően feltárult, és beléptek az SGI territóriumába.:
- Vigye a csomagot Boavista alezredes irodájába. Én elcipelem ezt a jómadarat a kihallgatóba! Ott találkozunk. - mondta Lipton.
- Azonnal, Uram! Rendben. - indult el Abbott, és Lipton is csak éppen más-más irányba.



Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 29. szint - Kihallgató helység>>>
Egy kicsi félhomályos szoba, melyben nem volt túl sok berendezési tárgy. Csupán egy lámpa csüngött alá a plafonról, de az annál fényesebben vakított, és szinte forralta a levegőt. A lámpa alatt egy közepes méretű fém asztal kapott helyet mindkét oldalán egy-egy hasonló anyagú székkel. Az egyik ilyen székben találta magát hátrabilincselt kézzel Timothy Antonov mikor magához tért végre.:
- Hol… Hol vagyoook? - nyöszörögte, de senkitől sem kapott választ. Felnézett a lámpa irányába, de azonnal el is kapta a fejét, mert szeme nem bírta a hirtelen belé áradó elviselhetetlen világosságot. A szoba egyik sötétebb felső sarkában egy apró piros fénypontra lett figyelmes. Jól tudta, hogy egy kamera lehet. Ezek után magával szemben észrevett egy nagy tükröt. Homályosan felfedezni vélte benne saját testének sziluettjét. Sejthette, hogy az valójában nem tükör, és mögötte egy kis helységből figyelik azok akik idehozták. De mi lehet ez a hely? Az SGC? Az a két pasas Zatet használt, és őrnagynak meg századosnak szólították egymást. De nem lehettek SG katonák! Nem a Légierő módszereivel dolgoztak. Persze honnan tudhatná Timothy Antonov számítógépmérnök, hogy mik is pontosan a Légierő, vagy éppen a Sereg módszerei, ha valaki hadititkokat lop tőlük. Ezen gondolatok kavarogtak zúgó fejében miközben felső ajkát kezdte nyalogatni, mert valami furát érzett rajta. Aztán rájött, hogy az a valami nem más mint alvadt vér mely az őrnagy ütése következtében csorgott ki orrából még korábban az este folyamán. Nem mintha Timothy Antonov tudta volna, hogy mennyi ideig volt eszméletlen, és egyátalán milyen nap, napszak, vagy óra lehet. Semmit nem tudott, és ez felettébb aggasztotta. Tudta, hogy rosszat tett, nagyon rosszat, és ami a legrosszabb, hogy el is kapták ezért. Fogalma sem volt, hogy mi lesz a sorsa. Mérges volt magára, hogy ennyire hagyta elharapózni a dolgokat. Tönkretette a saját életét, és tudta hogy ezt sosem bocsájtja meg magának, ha egyátalán túléli a következő perceket, órákat, netán napokat.
Timothy Antonovnak egy dologban biztosan igaza volt. Hogy figyelik őt a detektív üveg mögül. Lincoln D. Lipton őrnagy ácsorgott a kis sötét helységben, és már másodpercekkel ezelőtt átszólt a fülesén Boavista alezredesnek, hogy az alany magához tért. Jól tudta, hogy az SGI vezetője már a kihallgató felé tart, melyet az ügynökök csak "A szobának" neveztek. Ebben a pillanatban feltárult a helység ajtaja, és az alezredes lépett be Antonovhoz egy MARPAT BDU-ban. Lipton karbatett kézzel csendesen figyelt, hiszen a nő jelezte, hogy ő kíván beszélni az alannyal. Közben Abbott százados is megérkezett immár fekete BDUban, és az őrnagy mellé állt, hogy együtt nézzék az eseményeket. Sokszor voltak már szemtanúi a Boavista által levezényelt kihallgatásoknak, amiket sosem feledett senki aki látta.
- Ön szerint mikor kezd sírni, Őrnagy? - nézett Abbott az amerikaira.
- 1 perc… - felelte Lipton miközben továbbra is a helységre meredt ahol éppen Boavista az üres szék felé sétált, majd leült Antonovval szemben.:
- Üdvözlöm Mr. Antonov!
- Kicsoda maga? - kérdezte a férfi elkeseredetten, mint aki tudta, hogy ezt a játszámát mindenképpen vesztesen kezdi.
- Errefelé mindenki csak alezredesnek hív. - válaszolta Boavista búgó, nyugodt hangján, majd előrehajolt, és az asztalra könyökölt, miközben végig Antonov szemeinek mélyére tekintett, mintha a lelkébe akarna látni. A férfi kellemetlenül érezte magát, és megpróbált hátrébb húzódni, de a széke nem mozdult, és hátrabilincselt kezei miatt sem nagyon tudta eme mozdulatát végrehajtani. Boavista suttogva megszólalt.:
- Mr. Antonov! Miért lopott adatokat az SGC-ről?
- Ééé… Én… Én nem akartam. Ők kényszerítettek! Nem volt más választásom! - makogta a férfi mire Boavista hátradőlt székében és ölébe húzta kezeit, majd lágyan elmosolyodott. Abban a pillanatban, hogy Antonov ettől megkönnyebbülten fújta ki legutolsó levegővételének végtermékét az alezredes felpattant, és két kézzel az asztalra csapva rákiabált.:
- HAZUDIK!!! - harsogta olyan ördögi tekintettel, hogy a férfi teste összerándult, majd egész lénye megdermedt a rémülettől.
- Kezdődik. - jegyezte meg Abbott a megfigyelő helységben. Lipton csak mereven tovább figyelt, majd kibökött pár szót.:
- És még tőlem ijed meg néha mi? - csóválta a fejét az őrnagy.
- Igaz… Egy nőnél még zavarba ejtőbb. - értette meg Ryan a lényeget. Eközben Boavista tovább kiabált egészen Antonov képébe hajolva.:
- Miért lopott?! Korábban is megtette már?! Ha igen, akkor miket adott ki?! Mindent tudni akarok! MOST!!! - mondta, de a férfi annyira meg volt rémülve, hogy nem bírt kinyögni egy szót sem. Boavista erre kis pofonokat kezdett neki osztogatni, és folytatta a vallatást.:
- Hallani akarom! BESZÉLJEN!!! Mi lesz mááár?! - következtek az egyre nagyobb pofonok amiktől a vér újra eleredt Antonov orrából. Abbott elképedve nézte. Ő valahogy sosem tudott igazán védtelenekkel így bánni. Főleg ha nem valamiféle fanatikus terroristák voltak. Ez csak egy számítógépmérnök az iskoláját neki! Jó, jó szupertitkos adatokat lopott, de akkor is. Ez az ember halálra van rémülve. Futott át a skót fején pár gondolat majd megszólalt.:
- Uram! Biztos helyes ez? Ez lenne a megoldás? - nézett az őrnagyra, aki pár pillanat után felé fordult, és csak ennyit mondott.:
- Elugrom átöltözni. Majd jövök. - sütötte le a tekintetét Lipton, majd elsétált Abbott mellett, és távozott a megfigyelő helységből. Ezáltal hunyva szemet Boavista bármilyen tette felett. Abbott csalódottan utánanézett, majd ismét a kihallgatóba bámult az üvegen keresztül, s nagy levegőt vett közben. Antonov sírni kezdett. Lipton tippje helyesnek bizonyult.
- Kérem, ne bántson!!! Az igazat mondtam! Ne bántsooon… - zokogott a férfi, s annyira elkeseredetten hangzott, hogy Abbott már-már közbe akart lépni. Viszont mégsem tette, mert nem mert szembeszállni Boavistával, de főként azért mert az alezredes abbahagyta a verést. Éppen egy kendővel törölgette véres kezét miközben visszaült a székébe. Antonov sírása elhalkult. Szinte már csak szipogott. A tengerészgyalogos megszólalt.:
- Hallgatom! - mondta ismét normál hangerőn, majd Antonovot nézte. A férfi lihegett. Alig kapott levegőt mert orra, szája tele volt vérrel. Úgy ahogy, de beszélni kezdett.:
- Sosem loptam korábban, Alezredes. Most is csak egy dolog miatt tettem meg. Szeretném feleségül venni a barátnőmet Emilyt. - köhögött párat Tim, majd folytatta.:
- Van egy kisfia is az előző házasságából. Az anyagi helyzetük nem valami rózsás. Emily egy kis étkezdében felszolgáló Colorado Springsben. A Springs Falatozóban. Ismeri, Alezredes? Nagyon kedves kis hely. - mosolyodott el a szép emlékekre gondolván Antonov. Ettől arca kontrasztja egészen abszurddá változott. Ahogy a sok vér, és a vidám mosoly által keltett vonások összemosódtak. Olyan bizarr volt, és elkeserítő. Abbott így gondolta.
- Nem ismerem. - mondta szűkszavúan Boavista, majd az asztalra dobta a keze tisztogatására használt kendőt. A férfi folytatta.:
- Szóval megkerestek ezek a pasasok. Nem tudom, talán oroszok lehettek, de nem vagyok benne biztos. Nekem meg pont kellett a pénz. Nem kérdeztem semmit, csak csináltam amit mondtak. Jól jött volna az anyagi alap a családalapításhoz…
- Milyen adatokat kértek magától, Mr. Antonov? - tette karba a kezét Boavista, s mély levegőt vett.
- A replikátorok érdekelték őket, de főként Ba'al, és a klónjai! Plusz az 51-es körzetben található idegen űrhajók. Fel kellett törnöm pár adatbázist, de úgy gondoltam semmi fontosat nem adok ki. Úgy értem hát mégsem fognak betörni az 51-esbe, vagy ide… Az lehetetlen! - szipogott tovább Antonov.
- És ezt minden este elmondta magának, hogy el tudjon aludni. Igaz?! - dőlt előre az alezredes megvető tekintettel fürkészve a férfit, de az bűnbánóan lehajtotta a fejét, és csak egyet mondott.:
- Emilyért, és a kisfiáért tettem. Háromunkért… - teltek meg újfent könnyekkel Timothy Antonov szemei. Boavista nem szólt semmit, csak felállt, és kisétált. Abbott azonnal a megfigyelő ajtaját kezdte nézni, hogy mikor lép be hozzá a nő, s az alezredes már érkezett is.
- Asszonyom! - köszöntötte Ryan csendesen.
- Százados! Lipton őrnagy hol van? - érdeklődött Boavista, majd leült egy székbe.
- Elment átöltözni. Mi lesz Antonovval? - fordított hátat a megfigyelő üvegének a skót, hogy a nővel szemben legyen.
- Mivel már látott minket, így mindenképpen bele kell nyúlnunk az agyába.
- A tok'ra memória piszkáló ketyerével? - kérdezte Abbott kíváncsian.
- Igen, azzal. Viszont az SGC-n marad. Szem előtt kell, hogy legyen. Csak az adatlopásig visszamenőleg töröljük az emlékeit. - jelentette ki az alezredes határozottan, aminek Abbott nagyon megörült, hiszen ez volt a leghumánusabb megoldás amit tehettek ilyen helyzetben. Viszont megint nem tudta hányadán álljon Boavistával. Egyik pillanatban legszívesbben leköpte volna, a másikban meg megölelte volna. Talán éppen ezért volt olyan jó vezető? Mert volt egy sötét oldala, és egy világos? Az átmenetekkel mindig csak a probléma van, hisz valaki vagy csinál valamit, vagy nem. Olyan nem vezet jóra, ha csak próbálkozik az ember. Merengett el Ryan pár pillanatra, és éppen csak észre vette, hogy az alezredes már a fülesén keresztül utasít valakit a procedúra végrehajtására. Miután végzett felállt, majd bólintott Abbottnak, s pár szót követően kisétált.:
- Aludjon valamit, Százados! Holnap fontos dolgaink lesznek!
- Igen, Asszonyom! Jó éjt. - felelte a skót, majd ismét a kihallgatót kezdte fürkészni, ahová már be is lépett két alak akik beadtak Antonovnak egy injekciót melytől a férfi hamarosan álomba szenderült. Ezek után hordágyra tették, és az orvosiba szállították memóriatisztításra. Abbott boldogan hagyta el a megfigyelő szobát, és a körlete felé igyekezett, hogy lepihenjen. Útközben az járt a fejében, hogy Timothy Antonov számítógépmérnök reggel majd otthon ébred, és nem emlékszik semmire ebből a borzalmas eseménysorozatból. Még a sebeit is eltűntetik némi goa'uld technológia segítségével. Úgy fog bejönni a bázisra, mintha misem történt volna. Ez örömmel töltötte el Abbottot, mint minden sikeresen, és szerencsésen végződő akció melyet életében valaha is végigcsinált.



Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 29. szint - Kantin >>>
Lipton őrnagy magányosan üldögélt a kantinban. Sokkal kellemesebben érezte magát ACU BDU-jában, mint korábban civilben. Előtte tányérján párizsis-sajtos szendvicsek, és némi uborka tornyosult. A vacsoráját nem éppen ebben az éjszakai időpontban képzelte el, de jobb volt mint a semmi. A forró teáról nem is beszélve, mely mintha minden porcikájába nyugalmat árasztott volna egy-egy kortyot követően. Egyszer csak egy alak jelent meg az asztalánál, és mikor felnézett látta, hogy Carmen Boavista az egy tálcával a kezében. Lipton felnézett a nőre.:
- Alezredes! - mondta, és fel akart állni, de a nő előbb megszólalt.:
- Pihenj, Őrnagy! Csatlakozhatok? - kérdezte, mire a férfi intett, hogy üljön le. Mikor a tengerészgyalogos elhelyezkedett beszélni kezdett.:
- Hiányoltam önt a kihallgatás végéről! - kérte számon Liptonon igazolatlan távollétét Boavista.
- Átöltözni voltam, Asszonyom. - felelte a férfi két falat szendvics között.
- Igen, tudom. Ezt Abbott százados is mondta. Viszont mint az akciót vezető ügynöknek kutya kötelessége lett volna végig jelen lenni! - dőlt előre székében a nő, majd mondata után ő is enni kezdett.
- Elnézést, Alezredes! Többet nem fordul elő, ígérem. Mivel ön ott volt gondoltam, hogy minden a legjobb kezekben van. - válaszolta Lincoln határozottan, de a vele szemben ülő tiszt kontrázott.:
- Ugyan már, Őrnagy! Az ördögbe is! Ez az átöltözés egy hülye kifogás semmi több. Ezt ön is, és én is tudom. Aztán meg játssza itt nekem a bűnbánót, meg a strébert!
- Asszonyom? - nézett a nőre Lipton, és tudta, hogy minden fronton támadás éri személyét. Már készen is állt a védekezésre, mint mindig. Ilyenkor amit most a nő is kiszúrt, Lipton rendszerint tette a mintakatonát.
- Ne szórakozzon velem, Őrnagy! Nem szeretem, ha hülyének néznek! Lehet, hogy O'Neill vezérőrnagynál ez beválik, de nálam nem! Szóval mi a baja? Talán nem tetszik a vallatási módszerem? - lett egyre ingerültebb Boavista. Lipton sem maradt rest.:
- Na látja, Asszonyom! Pont ez itt a lényeg! Vallatás, és kihallgatás nem ugyanazt jelenti számomra, és a gyakorlatban is csak távoli rokonok. Maga vallat, én kihallgatok.
- Szóval ez böki a maga légiszállítású csőrét, mi?! Nem is tudom ki verte be Antonov orrát?! - vágott vissza a nő.
- Óhh, most meg ebbe kapaszkodik?! Én csak megütöttem, de maga egyszerűen terrorizálta! Mind testileg, mind pedig lelkileg! Hallottam én magáról egyet-s-mást, ha már itt tartunk. Iraki hadifoglyokról meg thálibokról akik a kezei közé kerültek. Magának Guantanamóban lenne a helye! Maga nem más csak egy egyszerű szadista! A kevés, a büszke, a tengerészgyalogos… - vette fel a kesztyűt Lincoln, mert túl öreg, és tapasztalt róka volt ahhoz, hogy csak úgy kibasszanak vele.
- Mégis, hogy merészeli, Őrnagy! - ugrott fel az asztaltól a méregtől fújtatva Boavista, de Lipton nyugodt maradt, és nem állt fel, csak ártatlan tekintettel figyelte a nőt, majd megszólalt.:
- Minden tiszteletem az öné, Asszonyom, de ha cseszekszik velem ne várja, hogy hagyom is magam. Igen, nem tetszenek a módszerei, és amég nem adja parancsba, hogy végig is nézzem amit művel addig mindig le fogok lépni az első adandó ürüggyel. Legalább nem tudok majd ön ellen vallani, ha esetleg egyszer hadbíróság elé állítják a Genfi Egyezmény megsértéséért. - magyarázta tovább Lipton a véleményét. Boavista csak nézett rá egy pillanatig, majd gúnyosan felnevetett, és visszaült székébe. Arca újra normális színre váltott a vöröst követően. Pár levegővétel után megszólalt.:
- Nem vagyunk Genfben! Akit ide behoznak arra nem érvényes az ég világon semmilyen egyezmény, szeződés, dekrétum, vagy paktum. Ezt ön is tudja!
- Biztos ezt a részt nem olvastam el a dokumentumhalmazban amit adtak, mikor idekerültem. - vetette oda a férfi.
- Addig szórakozik velem, Őrnagy amég jól seggbe nem rúgom! És akkor napokig kaparhatja a bakkancsom orrát a hátsójából. Megértette?! - jegyezte meg fenyegető hangnemben Boavista, miközben villámokat szórt a szeme.
- Értettem, Asszonyom! - állt fel Lipton és tisztelgett majd indult volna kifelé, de mielőtt egyet is léphetett volna a nő megállította.:
- Mondtam én, hogy leléphet?! Leülni!
- Igenis, Alezredes! - cselekedett fapofával Lincoln, de a fejében éppen akkor metszette el a némber torkát az irónikusság kedvéért egy Ka-Bar késsel, melyet a tengerészgyalogosok híres, vagy inkább hírhedt kézifegyvereként tartottak számon.
- Most, hogy végre majdnem egy év után kibújt a szög a zsákból ezek után már teljesen őszinték lehetünk egymáshoz. - kezdte monológját Boavista.:
- Magával mindig az volt a problémám, hogy ön túl profi katona, Őrnagy. Sosem tudtam magába látni. Mindig száraz, és semmitmondó. Ön, a szavai, a mimikája. Egyszerűen kifürkészhetetlen. De végre megnyílt nekem és ennek örülök. Együtt dolgozunk, de nem kell barátoknak lennünk. Ezt mindketten tudjuk. Viszont ha nem vagyunk őszinték egymáshoz akkor a bennünk érlelődő "mérgező gyümölcsök" a közös munkánkat is megfertőzhetik. Érti mire célzok ezzel, Lipton őrnagy?
- Értem, Asszonyom!
- Kiváló, Őrnagy! Látja megy ez, csak akarni kell. Most, hogy önnel tisztáztam a dolgokat lépjünk egy fokkal feljebb a létrán. - tett fel új lemezt Boavista, de Lipton még nem tudta melyik szám fog szólni.
- Mégpedig?
- Abbott. Sokszor vív harcot a saját érzelmeivel. Látom rajta, és hallom a hangjában az ellenszenvet, mikor hozzám beszél. Nem mindig, de most a "kihallgatás" után is felfigyeltem rá.
- Abbott jó katona, Alezredes. Nem lesz vele semmi baj. Ön mondta. Nem kell barátoknak lennünk… - védte bajtársát az őrnagy. Abbott volt az akit már valamiféle barátként tartott számon az SGI-nál, sőt az egész SGC-n. Nem hagyhatta, hogy esetleg kikezdjék a századost, főleg mikor nincs jelen.
- Látja Lipton ezt szeretem magában. Mindenki ellen mindent felhasznál, ha kell. Saját fegyverével győzi le az ellenséget. Tulajdonképpen, ha jobban belegondolok kedvelem magát, Őrnagy! - mosolyodott el Boavista, és Liptonnak ez nagyon nem tetszett. Az egyik pillanatban kiabált vele a nő, a másikban meg azt mondta, hogy kedveli. Ez zavarba ejtő volt. Nem kicsit, hanem nagyon.
- Igyekszem, Asszonyom! - adott Lincoln ismét sablonos választ.
- Menjen a körletébe, és tegye el magát holnapra! Nagy dolgok elé nézünk! Messzire kell menniük, és nem biztos, hogy mindannyian visszatérnek. - hajolt közelebb a nő Liptonhoz.:
- Leléphet, Őrnagy! - hallotta végre a megváltást jelentő két szót a férfi, mire azonnal fel is állt, majd egy pillanatnyi bokaösszezárást követően elhagyta az étkezdét. Miközben a körlete felé ment, és az ágyára gondolt, komolyabb dolgok is jártak a fejében. Ez a nő sem százas az tuti! Nincs ennek Öböl-háborús szindrómája? Vagy valami egyéb poszt traumatikus stressz érhette talán? Eddig fel sem tűnt mennyire őrült. Bár egy kicsit mindenki az. De lehet, hogy csak olyan napja van. Megjött neki, vagy bal lábbal kelt. Ezt a beszélgetést kihagytam volna az tuti. És mi a fene ez a nagy dolog ami holnap lesz?! Töprengett gondterhelten az őrnagy a folyosókon sétálva, de ennek ellenére pár perccel később már az igazak álmát aludta az ágyában, és nem is sejtette, hogy élete legnehezebb küldetése elé néz másnap. Boavista alezredes viszont annál nyűgösebben tért nyugovóra. Tudta, hogy nem mindig úgy sülnek el a dolgok ahogy eltervezte. Tudta, hogy sokszor elragadja a hév, és nem úgy beszél, vagy cselekszik másokkal ahogy azt valójában szeretné. Nem akarta hogy utálják, de sosem sikerült elérnie hogy szeressék. Mindenkiből csak tiszteletet, és félelmet tudott kiváltani. Esetleg utálatot, undort, vagy megvetést. Elege volt ebből, de nem tudta miként változtathatna a dolgokon. Ahhoz, hogy segítséget kérjen meg túl büszke volt. Ezen gondolatok aggasztották a nőt miközben nyűgösen forgolódott párnáján, majd nagy nehezen elaludt végre.

 

Kategória: LAZLOW JAY LOCKHART | Hozzáadta:: Emilia (2012-04-10)
Megtekintések száma: 244 | Hozzászólások: 5 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 4
4  
Szia!
Köszi! smile

3  
Csatlakozom, csatlakozom! Amint lesz egy lélegzetvételnyi szabadidőm, újraolvasom biggrin

2  
Szia! Köszönöm! Igyekszem! cool

1  
De jó itt látni a történeted. Azt hiszem, mondtam már, de ismétlés a tudásnak az édes jó anyukája, szóval: remek, fantasztikus, imádom. hands

Név *:
Email *:
Kód *: