Főoldal » Cikkek » STARGATE MULTIVERSE » Egy régi ismerős

Stargate Multiverse - Egy régi ismerős - 2.rész

***

Gyorsan, frissen felmásztam a hegyoldalon, majd lecsatoltam a P90-es gépfegyverem a táskámról és körbe tekintettem. Ahogy meggyőzödtem arról, hogy a környéken állatokon kívül senki sincs, úgy leadtam jelzésem a civilnek, hogy jöhet. Amint megérkezett mellém, meghallgattam és a szavára hallgatva elindultunk a kapu felé. [Jan Templar]

- Erre van a kapu. - Szólt és elindult pár lépést, kissé lassan hogy gyorsan utolérd. Majd gyorsabb tempóra váltott. Tíz perc gyaloglás után meg is szólalt:
- Sajnálom a társait. Talán kissé érzéketlennek tűnhetek néha, de nem vagyok az. Csak próbálok segíteni Born hadnagyon, és őszintén szólva csak fél füllel hallottam az ön és az őrnagy beszélgetését, így csak most fogtam fel, hogy eltűnt a csapata. A tükör azért épült, hogy kereshess..... az ősök kereshessenek egy olyan párhuzamos világot, ahol a lidércek szenvedtek vereséget a háborúban. A tükörrel nem lehet egyetlen ugrással olyan valóságba érkezni, ami nagyon különbözne a miénktől. Persze a kisebb különbségek is tűnhetnek óriásinak, de ahhoz képest, hogy milyen és menyi variáció létezik, ahhoz képest ezek a változások aprók. Tehát, ha a társai csak egyetlen ugrást hajtottak végre és nem mentek tovább, akkor meglepően nagy esélyük van az életben maradásra és előbb vagy utóbb egészségesen hazatérhetnek.
A civil úgy viselkedett, mintha azóta azon rágódott volna, hogy mi bajod lehet vele, hogy a kezébe nyomtad fegyvert. Tényleg nem nagyon figyelhetett a beszélgetésetekre a hadnaggyal, ha tíz percébe került rájönni, hogy mi is történt a barlangban

Tíz perces nyugodt csend után megszólalt a fickó és hosszasan ecsetelte a mondandóját. 
Végig hallgattam, majd egy rövid gondolkozás után hozzátettem a saját gondolatomat.
- Komolyan Born hadnagyon akart segíteni, amikor extázisban vizsgálta azt a szerkezet a barlangban? - Kérdeztem gúnyolódva, majd folytattam. - Egyébként miért jó az ősöknek, ha elmennek egy párhuzamos világba, ahol legyőzték a Lidérceket? El akarták volna hozni azt a technológiát, taktikát vagy fegyvert, amivel megbuktatták a Pegazus-galaxis emberevő szörnyeinek az uralmát?
Kérdeztem a fickót, majd folytattam.
- Tudom, hogy hazatérnek, mivel ők a legjobbak. Jobban aggódok amiatt, hogy a Lucian szövetség karmaiba térnek vissza...
Mondtam neki, végül eszembe jutott valami. Belenyúltam a zsebembe és oda dobtam a tükör vezérlő egységét. Ahogy elkaptam, így szóltam hozzá:
- Ha már annyira érti az Ős technológiát, úgy azt hiszem, ez jobb, ha önnél van.
Fejeztem be a mondandómat. [Jan Templar]

A civil meglepődött a hangnemeden, de végig hallgatott és a távirányítót is elkapta.
- A leírások szerint abban a barlangban egy fegyver van. Sehol nem találtam utalást intergalaktikus gyűrűplatformra. Reméltem, hogy ahogy a platformot nem tüntették fel, úgy valami egyebet is lehagytak, bármit ami Born hasznára válna. E mellett megpróbáltam keresni egy rövidebb utat hazafelé. Csekély esély volt rá, de reméltem, hogy a platform talán működik galaxison belül is, és eljuthatunk vele egy olyan bolygóra, ahol működik a Csillagkapu. Lényegesen egyszerűbb lett volna, mint órákig szerelni az itteni kaput, nem beszélve Born hadnagy ideszállításáról. Önnek bizonyára azzal a mondatommal van problémája, mikor kijelentettem, hogy ez most nem fontos. Ezt nem úgy értettem, hogy hidegen hagy a társai sorsa. Úgy értettem, hogy koncentráljunk arra a problémára, amit talán meg tudunk oldani. Egyébként igen. Azért épült a tükör, hogy odaát bármit találjanak az ősök, ami hasznukra lehet a háború során.

Végig hallgattam a férfi mondandóját és kénytelen voltam tudomásul venni. Valószínű, hogy tudós és nem orvos, így más módszerekkel kellett segítenie Born hadnagyon.
- Értem... - Feleltem, amikor befejezte a mondandóját, majd folytattam. - De térjünk csak vissza az utolsó mondatára. Azt mondja, hogy az Ősök segítségért mentek oda? Pont azok vártak segítséget, akik nekünk nem segítenek? - Ahogy megkérdeztem tőle, utána egy picit elgondolkodtam. - Nem értem én ezt... Hiszen később megtalálták a kulcsot, ott van a felemelkedés és mégsem használták hatalmukat a Lidércek ellen. Ehelyett inkább elzárkóztak és sorsukra hagyták a szövetségeseiket és minden népet a galaxisban.
Mondtam a társamnak. [Jan Templar]

A civil láthatóan megkönnyebbült, mikor megenyhültél. A kérdéseden ő is elgondolkodott.
- Szerintem a két dolog merőben különbözik. Én úgy hiszem, hogy ha valaki hozzájuk érkezett volna a tükrön keresztül, azon segítettek volna, erejükhöz mérten. De amikor felemelkedtek, akkor gondolom tartottak tőle, hogy olyanná válnak mint az Ori, ezért hozták azt a szabályt, hogy nem avatkoznak az alacsonyabb létsíkok ügyeibe. Nem hinném, hogy észrevették, hogy ezzel átestek a ló túloldalára. Mindenesetre a felemelkedés előtti és utáni magatartásukat én külön kezelném.
Szemügyre vette a kezében lévő eszközt.
- Jól sejtem hogy ez annak a bizonyos tükörnek a vezérlője?
Beszélgetés közben egyszer sem álltak meg. Persze a civil lelassított, hogy megszemlélje a szerkezetet, de ahogy feltette a kérdését, zsebre vágta a kütyüt és visszagyorsított a megszokott tempóra. 

Végig hallgattam a férfit, majd így szóltam:
- Akkor sem értem én ezt...
Majd a kérdésére felelve újra ránéztem és ismét megszólaltam.
- Igen, ez annak a vezérlője.
Mondtam, és visszavettem az utazó tempót.  [Jan Templar]

Út közben egy hullába botlottak. A ruhája atlantiszi, a torkán egy hosszú vágott seb. Már birtokba vették a hangyák. A civil részvéttel hajolt a halott fölé. 
- Eredetileg ő is annak a csapatnak a tagja volt, akikkel ide jöttünk. De a szörny megtámadott és mire felocsúdtunk, addigra ez a katona már halott volt. Bornt fellökte. Végül visszavertük a támadását, de Bornt elrabolta és a barlangig követtük. Ha ön nem jön, akkor az a lény talán végez a hadnaggyal mire mi odaérünk. - A halottra pillantott. - Talán meg kellene tisztítanunk a hangyáktól és elvinni a kapuhoz. Az már nincs messze innen.

Néhány perces séta után belebotlottunk egy halott atlantiszi katonába. A társam most egy picit nagyobb részvétet gyakorolt. Mondjuk itt nem volt semmilyen ős kütyü, ami leköthette a figyelmét.
- Én a hadnagynak maximum időt nyertem. Az élete attól függ, hogy mennyi idő alatt kap szakszerű segítséget. Egyébként én is erre gondoltam.
Mondtam és elkezdtem letakarítani a hangyákat a testéről. Ahogy végeztünk, kivetkőztettem a taktikai mellényéből, megráztam párszor a hangyák miatt és felvettem, majd rácsatoltam a P90-est. Ezután levettem a táskámat és átadtam a civilnek.
- Hozná Born hadnagy táskáját?
Kérdeztem, ám ezt nem kérdésnek szántam, s ahogy felvette, megfogtam az elhunyt férfit és a hátamra vettem.
- Indulhatunk, de egy pillanatra nézzünk körbe, nehogy itt hadjunk valamit, ami a fickóhoz tartozna.
Mondtam, körbe pillantottam a területet fénykép vagy bármi egyéb apró tárgy után, amit esetleg magával hozhatott, majd elindultam a társammal. [Jan Templar]

A civil kissé csodálkozott, hogy egyszerűen  Jan csak a hátára kapta a holttestet, de egy szót sem szólt. Magától értetődően elvette a táskát, majd mikor Jan elindult, felvette a tempót. 

***

Ideát egyedül a Malp fogadta a társaságot. A katonák biztosították a terepet. Rodney is munkához láthatott de még bele se kezdhetett rendesen a munkájába, mikor a katonák fegyvert fogtak egy három emberből álló, épp a kapu felé tartó trióra. Ilyen szedett-vedett bandát talán még a CSK-1 se látott. Az első fickó atlantiszi egyenruhát viselt és egy lucian pisztoly valamint egy lantiszi táska volt nála. A második fickó lucian ruhát viselt, de volt rajta egy taktikai mellény is, ami úgy fel volt díszítve P-90-esekkel mint valami karácsonyfa. A harmadik fickón lantiszi egyenruha volt, de annak az illetőnek ez erősen mindegy lehetett, mert halott volt és a luci-ruhás cipelte, tovább erősítve ezzel a karácsonyfa jelleget. Viszont Rodney rögtön felismerhette az első fickót. Ő volt az ős tudós, akire az Arcturus Project prototípusának tanulmányozását bízták.

~ Mit nem képzelnek egyesek magukról? ~ hüledezett Rodney magában, Woolsey kirohanását hallgatva.
– Nem is vitatta senki az okait, de annál többet, amit a helyiek tudnak, mi sem tudhatunk. Az pedig ennyi. Apadóban a víz, átmentek a katonák és nem jöttek vissza.
Az ős említése kapcsán a kanadai izgalomba jött, és hirtelen elszállt minden dühe. Ettől kezdve nem is vitatkozott, hanem hamarosan a kibővült csapattal együtt vette képzeletbeli kalapján és nem angolosan távozott. - ez az előzményhez tartozik még. 
A hullámzó eseményhorizont másik oldalán egy M.A.L.P. fogadta a szépszámúra gyarapodott társaságot. Rodney érzékelte, hogy a katonák biztosítják a terepet, de nem különösebben foglalkozott velük, inkább a tárcsázóval foglalkozott. Bár, az elmúlt éveknek köszönhetően, egész tűrhetően megtanult lőni, mégis úgy vélte, hogy a suszter maradjon csak az ő kaptafájánál. Ez esetben a tudós a tárcsázójánál… Még bele sem melegedett a munkába, mikor a katonák egy meglehetősen fura bagázsra fogták a fegyvereiket.
~ Hát ezeket meg honnan szalajtották? ~ nézett végig rajtuk a kanadai, de ahogy közelebb értek az atlantiszi egyenruhát magán viselő férfiben felismerte az őst. ~ A neve pedig… hmmm, a neve… nem fontos. ~ szögezte le végül, mert persze a név nem jutott eszébe.
Feltápászkodott, és néhány lépést a katonák felé tett.
– Leengedhetik a fegyvert. Őt ismerem. – mutatott az arcturusos ősre, miközben még mindig erőteljesen a nevén törte a fejét. – Mi történt magukkal? Illetve vele. – intett fejével az ismeretlen által cipelt, láthatóan élettelen atlantiszi ruhát viselő férfi felé. – Woolsey kissé ideges lett, mivelhogy nem jelentkeztek be, és ráadásul a szabályt is megszegték, elhagyták a tárcsázó környékét, annak működésképtelensége ellenére. Magának főként itt kellett volna maradnia, hogy megjavítsa a tárcsázót, ráadásul ez önnek gyerekjáték lett volna. – nézett kissé szigorú tekintettel az ősre Rodney. – Önben kit tisztelhetünk? Álruha, amit visel, vagy tényleg annak a csürhének a tagja, akik Lucian Szövetségnek neveztetik magukat? – néz végül az ismeretlenre. [Dr. Rodney McKay]

Nem sokat mehettünk előre, már hallottam a kapu aktiválódását. Egy bokor mögött álltunk és figyeltük az érkezőket. Ezzel annyi volt a gond, hogy ők is láttak minket, így hát előléptünk. Nem ismertem fel senkit, de ők se engem... Ámbár a társamat felismerte egy fickó. Eléggé furcsa stílusa volt. Kicsit sem látszott katonának, de mintha mégis ő lett volna a főnök.
- Nem hozzájuk tartozom. Jan Templar főhadnagy vagyok a Csillagkapu Parancsnokságról. Dwighter őrnagy és Simonson százados hátra maradt, hogy a kapuhoz hozzák Born hadnagyot. Súlyos sérülései vannak. Azt hiszem szükségük lenne két-három emberre, hogy idehozzák, mivel egy sziklafal is az útjukban áll.
Mondtam, majd lefektettem a földre a halott férfit és vártam, hogy mit mondanak.[Jan Templar]


Rodney meglehetősen meglepődött az ismeretlen válaszán.
- Dr. Rodney McKay. - biccentett a katona felé a kanadai. - Hogyan került maga ide a Tejútról? Mr. Woolsey csak annyit említett, hogy egy csapat van a bolygón, akik nagy valószínűséggel bajban vannak. Magáról nem beszélt. Mi az M5K-809-en voltunk, akik kereskedelmi kapcsolatban állnak az itt élőkkel. Embereket küldtek ide - több százat - akik valami rejtélyes ok miatt nem tértek vissza. Van itt valami gyógyhatású víz, amire az M5K-809-en élőknek szükségük van, különben meghalnak, mindenféle gusztustalan nyavájában. Lényegében ezért jöttünk ide. - foglalta össze Rodney röviden, hogy mit is keresnek itt. - Találkoztak a helyi lakosokkal? Vagy esetleg 300 római katonával? - kérdezte a tudós, bár nem nagyon bízott pozitív válaszban. - Vele egyébként mi lett? - nézett részvéttel a földön heverő holttesre. [Dr. Rodney McKay]

Végig hallgattam Dr. McKay-t, aki a válaszom után jóval barátságosabb volt.
- A CSK-17-tel a P9X-259 nevű bolygót jártuk be, hogy felfedezzünk egy ős templomot. Itt találtunk egy szerkezet, amely képes a párhuzamos univerzumokba szállítani minket. A gond csak az volt, hogy megjelent a Lucian szövetség. Mivel nem volt más lehetőségünk, így a szerkezetet használtuk. Míg a társaim menekültek, én tartottam a frontot. Sajnos a szövetség egy katonája eltalált egy Zattel és felvittek egy Al'keshre. Onnan sikeresen megszöktem és a bolygóra menekültem, ahol volt egy gyűrűplatform, ami ide juttatott, de fogalmam sincs, hogy hogyan...
Fejeztem be a történetet, majd ránéztem a társamra, hátha hozzászól, majd valamit, mivel Ő jobban ismeri ezeket a szerkezeteket.
- Én sajnos nem találkoztam helyiekkel, csak egy szörnnyel, aki megsebezte Born hadnagyot és gondolom vele is ő végzett.
Mondtam, miközben a földre fektetett tetemre tekintettem, majd a kísérőmre néztem, hátha elmeséli a saját történetét, vagy válaszol a doktor kérdésére.[Jan Templar]


Az ős is elmesélte a maga sztoriját:
- A CsKA-20-szal együtt küldött ide Mr. Woolsey, az Arcturus prototípusának tanulmányozása végett. Alig léptünk át a kapun és mentünk pár lépést, egy  rendkívül gyors és erős, embernél is magasabb robusztus lény támadt ránk. Mire észbe kaptunk, addigra ő - mutat a halottra, - már nem élt, egy másik társunkat, az említett Born hadnagyot súlyosan megsebesítette az állat. Sajnos nem csak megsebesítette, hanem el is hurcolta. Utána eredtünk és egy barlangban értük utol, ahol pár perccel az előtt materializálódott Templar főhadnagy. A szörny elmenekült mi pedig ketté váltunk. Templar főhadnaggyal eljöttünk a kapuhoz, hogy megjavítsam, amíg Dwighter őrnagy és Simonson százados idehozzák a hadnagyot. 
A szót az egyetlen nő a társaságban, Erica vette át.
- Örülök neki, hogy legalább önök megúszták. Dr. Erica Geller vagyok, orvos. Kellene pár katona, és jó lenne, ha valamelyikük elvezetne engem a sebesülthöz. Milyen messze van?
- Megfelelő tempóval, felszerelés nélkül egy órányira. - Szólt ismét az ős. - Szerintem kettőnk közül a főhadnagynak kellene mennie. Dr. McKay-el ketten gyorsabban be tudnánk fejezni a tárcsázó javítását.

A kanadai kikerekedett szemekkel, hitetlenül hallgatta Templar hadnagy szavait.
~ Egy gyűrűplatform, ami képes transzportálni? Ráadásul egy másik galaxisba? Az meg hogyan lehetséges? ~ fogalmazódtak meg benne a kérdések, majd az ős szavait hallgatva enyhe pánik lett úrrá rajta, ami még az iménti tudományos érdeklődését is elnyomta kis időre.
– Egy szörny? – riadtan tekintgetett körbe, és próbált a katonák háta mögé kerülni, biztos, ami biztos alapon.
Dr. Geller szavaira heves bólogatással válaszolt, semelyik porcikája nem kívánt egy sétát, miközben bármelyik fa mögül egy vérszomjas fenevad ugorhatna elé azzal a szándékkal, hogy miszlikre szaggassa. A kanadainak még a háta is beleborsózott a gondolatba, és elindult a tárcsázó felé.
– Jól van, maguk menjenek csak – szólt vissza a válla mögött – mi maradunk, de azért valaki maradjon itt velünk. Ha bennünket is megtámad a szörny, nem szeretnék az ő sorsára jutni. - pillantott szánakozó tekintettel a halott katonára.
Nemigen törődve a többiek reakciójával, letérdelt a kérdéses eszköz elé, és ismét belemerült a munkába. [Dr. Rodney McKay]

A társam is elmesélte a maga sztoriját, amire a doktor negatívan, félelemmel reagált. De sokat nem foglalkoztam vele, mert a csapat egyetlen női tagja kezdett el beszélni.
~ Dr. Erica Geller? Hm... Ha még a nevében ott lenne a Bing, akkor úgy hívnák, mint a Jóbarátokban Monica és Chandler adoptált lány gyermekét. ~ Mosolyodtam el a gondolatomon, majd ismét elkomolyodtam.
- Remek ötlet. Úgy gondolom, hogy a doktornő és mellém két katona bőven elég kísérőnek. A kapu biztosítása amúgy is fontosabb feladat. - Mondtam, majd a korábbi társamra tekintettem. - Most már el bírok Born hadnagy hátizsákjával. Köszönöm, hogy elhozta idáig. - Mondtam neki, s amint ide adta, magamhoz ragadtam a szót. - Én kész vagyok.[Jan Templar]


A terv megolt, egy szépséghibája azért akadt. Nem értek rá végrehajtani.
A katonáknak ugyanis ismét meg kellett ragadniuk a fegyvereiket, de a dolog kimenetele ezúttal közel sem volt annyira békés, mint a trió érkezésekor. Az elsődleges célpont Templar hadnagy lehetett, mert rá adták le messze a legtöbb lövést. Azonban hatalmas szerencséjére a rá aggatott P-90-esek megvédték, és a golyók ártalmatlanul lepattantak róluk. Sajnos nem mindenkinek volt ilyen szerencséje. Két katona súlyos sebet kapott. Joshnak a tenyerét lőtték keresztül. A CsKA-18 két, sértetlen tagja azonnal viszonozta a tüzet, akárcsak Ronon és Vyleaus. A támadók kilétére, mindössze egyetlen kiáltás utalt:
- Templar emlékszel az öcsémre? Szionnak volt egy barátnője. Megesküdtem neki, hogy a pokolra küldelek.

Miután a közös értekezést sikerrel zártuk és megvoltak a teendőink Templarnak át adtam Born hadnagy hátitáskáját. S azt követve viszonoztam a kedvességét.
- Örömmel segítettem önnek Templar főhadnagy. - Nem sokkal azután, hogy oda adtam Templar főhadnagynak Born hadnagy hátitáskáját, nagy sajnálatomra megint ránk tört a csetepaté. S ezúttal úgy tűnt Templar főhadnagy Tejút rendszeri üldözői is valahogy idekerültek. Mielőtt bármit is tehetem volna a rossz fiúk tüzeltek elsőként és Jan-t találták el. Pontosabban a fegyverét találták el, így ő megúszta. De sajnos a kis csapatunk két tagja megsebesült és egy másiknak meg a kezét lőtték át. Amire én és Ronon, akiről már olvastam korábban és csak egy képen láttam róla, majd együtt tűzet nyitottunk az ellenségre.
~ Remek úgy tűnik mások is használták azt a galaktikus transzport gyűrűt a főhadnagyon kívül. Remélem, azok, akik a barlangban maradtak, még élnek. Most ideje ennek a lövöldözésnek is véget vetni.... ~ 
Futottak át az elmémen  gondolatok, melyek cselekvésre ösztönöztek, mielőtt még több embernek esne baja. Miközben lőttünk az ellenségeinkre, én közelebb mentem Rononhoz és szóltam pár szót a számára, úgy, hogy ő értse, de mások ne hallhassák azt. Közben abban reménykedtem, hogy végre mi kerüljünk fölénybe és nem lesznek újabb áldozatok sem.
- Ronon ön fedezzen engem! Van egy tervem, de el kell terelnie rólam a figyelmüket, hogy működjön. Számítok magára. - Amint közöltem Rononnal az elképzelésemet, rögtön el is tűntem a fák közt, s azon voltam, hogy mögéjük kerüljek és a telekinetikus képességemmel a fegyvereiket, majd őket teszem ártalmatlanná, de nem ölöm meg egyiküket sem. Persze az utóbbi része a terveimnek sajnos nem mindig jön össze, de remélem most is sikerülni fog. Lépteimmel igyekeztem a lehető leghatékonyabban nesztelenül az ellenségeink mögé kerülni. Persze úgy, hogy észrevétlen is maradjak. Ami nem is volt túl nehéz, mert annak idején a nyom olvasás mellett ezeket is megtanították nekem.... [Vyleaus]


Teljesen kész voltam, s már csak a két katonát vártam, hogy elinduljunk, mikor néhány golyó talált el. A lövések szerencsére, csak a gépfegyverem találták el, ám a találatok ereje ettől függetlenül a földre döntöttek és nagyon fájtak. Ahogy kerestem az új három forintost, megállapítottam magamban, hogy egyáltalán nem fest valami rózsásan a helyzetünk. Az ellenség meglepett minket, s sikeresen kifektettek hármunkat, ám én voltam a legszerencsésebb. Miközben ott feküdtem, hallottam, ahogy valaki a nevemen emleget.
- A Lucian szövetség. - Jött ki a számon az ellenségünk neve, majd az oldalamra fordultam és hangosan szóltam. - Nem én öltem meg Sziont!
Kiáltottam, és gyorsan összevakartam magam a földről. Az egyik sérült fickóhoz masíroztam. Elvettem tőle a P-90-es gépfegyvert, kibiztosítottam és térdelő állásból célzott lövéseket adtam le az ellenségre. Ez után arra lettem figyelmes, hogy a civil bajtársam egy oltári nagy baromságra készül.
- Hé! Mi a fenét művel?! Jöjjön vissza!
Kiáltottam utána, majd bal kezemmel megfogtam a sérültet a taktikai mellényénél fogva és elkezdtem húzni a felcser felé. Közben a jobb kezemben tartott P-90-essel a korábbinál pontatlanabb lövéseket adtam le a tisztán látható célpontokra.[Jan Templar]


Rodney leszedte a tárcsázóról a kristályokat és a vezérlést elrejtő burkolatot, és épp azon volt, hogy összekösse a tabletjét a tárcsázó vezérlőrendszerével, mikor lövések hangja zavarta meg elmélyült munkáját. Ijedtében majdnem elejtette a táblagépet, és próbálta olyan kicsire összehúzni magát, amennyire csak tudta, közben a tárcsázó mögé mászott, féltőn ölelve a tabletet. Maga mögé helyezte a gépet, és előrángatta a berettáját, majd kikukucskált a fedezéke mögül. Mire felmérte volna a helyzetet, a katonák már viszonozták a tüzet, már aki tudta… Rémülten vette tudomásul, hogy ketten már a földre kerültek, a vele érkezett enyhén sem szimpatikus katonának pedig a tenyeréből ömlött a vér.
Miközben azon elmélkedett, hogy kik a fenék lehetnek ezek, és hogy kerültek ide, Templar főhadnagy már választ is adott a ki nem mondott kérdésére.
~ Hát ez szép lesz, ha ezentúl mindenféle népek ide kevergőzhetnek azon a gyűrűn át. Azonnal értesíteni kell a parancsnokságot, hogy zárják le, vigyék onnan, bármit, de legalább felügyeljék. ~ futott át az agyán a gondolat.
Ahogy elmélkedett a szeme sarkából mozgást érzékelt. Arra fordította a fejét, és ledöbbent attól, amit látott. Ős barátjuk épp megöletni készült magát.
~ Íme, az ügyeletes hős a csapatban. Vagy az ügyeletes idióta…
Templar hadnagy oszthatta a kanadai véleményét, mert rákiáltott a fickóra, majd próbálta biztos helyre vinni az egyik sérültet. Rodney térdelve kissé jobban kibújt a tárcsázó által nyújtott fedezékből, és az ellenség felé lőtt a berettával, reménykedve, hogy néhány lövedék célba talál. [Dr. Rodney McKay]

Josh felordított a fájdalomtól, de nem vesztette el a hidegvérét. Fedezékbe terelte a doktornőt, ahol a nő pár pillanat alatt ellátta a sebet. Ronon szintén nagyon furcsállotta Vyleaus tervét, de mivel megakadályozni már nem tudta, lévén, hogy a civil eltűnt a fák közt, Ronon jobb híján igyekezett segíteni a terv megvalósulását. Irtózatos fénycsík mennyiséget zúdított az ellenségre a soha el nem romló, soha ki nem fogyó, mindig megbízhatóan működő fegyveréből. Jóformán nem is célzott csak lőtt. De ezeknek a célzatlan lövéseknek a pontosságát jól jelzi, hogy a fényjáték hatására, valaki felordított a túloldalon. Josh a tenyérsebe ellátása után nem állt le a sebeit nyalogatni. Mivel a sebesültek mozgatásához két kézre van szükség, leváltotta az egyik CsKA-18-as katonát és az ép kezével egy pisztollyal fedezte, amíg a katona fedezékbe vitte sebesült társát. 
- Az öcsém halála a te lelkeden szárad és én elviszem Szion kedvesének az öcsém gyilkosának fejét. - Jött a nem túl biztató válasz a túloldalról. A Jan által leadott lövések egyike sem talált, viszont sikeresen fedezékbe vitte a másik sebesültet. Ekkora Josh már javában lövöldözött a pisztolyával, így Erica fedezéket váltott és azonnal dolgozni kezdett a Jan által biztonságba cipelt ember életéért. Pár pillanattal később a leváltott katona is befutott a maga sebesültjével és a doktornő eszeveszett tempóban igyekezett elállítani a vérzéseket. Újabb kiáltás harsant a túloldalról, bizonyítván, hogy a le nem váltott CsKA csapattag sem eredménytelenül használja a lőszert. 

~ Na ez jó. ~
Futott át a gondolat a fejemben, mikor meghallottam a válaszát a férfinek. Ezért nem volt más választásom, ahogy elértük a biztonságot jelentő fedezéket, megmarkoltam két kézzel a P90-es gépfegyverem, céloztam és újra ontottam kezdtem az ellenségre az ólmot.[Jan Templar]


Az események felpörögni látszottak. Ide-oda repkedtek a lövedékek, a sebesültek száma szaporodott, mindkét oldalon. A doktornőnek igen csak össze kellett kapnia magát, ha úrrá akart lenni a helyzeten. Rodney nem tudta eldönteni, hogy az lövései célba találtak-e, így folytatta, amit elkezdett. Egészen addig, míg tárat nem kellett cserélnie.
~ Ez így nem lesz jó. ~ töprengett, és azon agyalt, hogy hogyan foglalkozhatna inkább a tárcsázóval, a vaktában lövöldözés helyett, mikor egyszer csak a problémája megoldódni látszott.
Leginkább vissza kell bújnia a fedezékébe, hisz az aktuális célpont most ő lett. Visszakucorodott a tárcsázó mögé, és bízott benne, hogy a katonák megoldják a problémát, és ő végre megjavíthatja a tárcsázót, hogy elmehessenek végre erről a pokoli helyről. [Dr. Rodney McKay]

 

Kategória: Egy régi ismerős | Hozzáadta:: Emilia (2017-07-29)
Megtekintések száma: 21 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: