Stargate Multiverse - Szörnybarlang 11. rész

***
Mikor újból materializálódtunk a nemrégen talált fülkében álltunk. Itt jött ki a vége az előbbi gondolatomnak, ami még belém ragadt pár másodberce. 
- pár másodpercet... - körülnéztem.
Szerencsére a tablet adott valamennyi fényt. Gyorsan megállapítottam, hogy a fülke olyan, mint volt. Ha ez egyáltalán az, amelyikben eddig voltunk Dr. Normannal. Úgy nézett ki, ezért reméltem ez az, mert legalább a kiutat ismertem belőle. Eközben megakadt a pillantásom a tableten, ami még mindig össze volt kapcsolva a géppel, csak most érdekesen, valamiféle Ős Wi-Fi hálózaton keresztül. 
- Nyugi McKay, ez csak egy...doboz... - próbáltam mengyugtatni emígy is pánikolásra igen hajlamos tudóstársamat. - Mi több már jártam itt...szóval a kiutat is tudom. Dr. Normannal ragadtunk be ide, mikor megérkeztünk a barlangba. Akkor szegény belekerült abba a teleportsugárba, mint én is. - Erre ránéztem kérdőn. - Direkt indítottad be? Vagy véletlenül? - érdeklődtem. - Mivel mind a kettőnkben van Ős gén, lehet arra reagálthatott a szerkezet. Ide hozott ismét, csak azt nem tudom miért - eltöprengtem. [Emilia Von]
- Doboz? Mi az, hogy csak egy doboz? Utálom a szűk helyeket. - morgott Rodney, majd a tablet kijelzőjére koncentrált, addig is nem kell a szűk, félhomályos, aprócska térre gondolnia, míg az azon megjelenő adatokat elemzi. [Dr. Rodney McKay]
 
Gondolataimba vésődtek az emlékek, hogy Dr. Normannal való ittlétünk alatt a szerkezet emlék filmeket közvetített. Ekkor ránéztem Rodney-ra. 
~ Na jó...remélem nem fogom látni McKay életének eseményeit...az most kissé túl...sok lenne...~ erre picit elmosolyodtam. 
- Mit mutat a gép? - vettem át a "vezetést", remélve nincs túl megijedve a helyzettől.  [Emilia Von]

Az apró helyiségben szorongó két tudós végignézhette, ahogy a főmenüt ábrázoló kép előtt, középmagasságban lassan végigfut egy zöld egyenes. 
Ám a várt kép helyett egy sötétszürke képernyő jelent meg, rajta fehér szöveg. A baj a szöveget alkotó írásjelekkel volt. Nem Alteran volt, nem lidérc és egyáltalán semmi olyan, amit akár egyikük felismerhetett volna. Egy teljesen idegen nyelven íródott szöveg és alatta négy üres négyzet egymás alatt. A négy négyzet mindegyike mellett volt egy egy rövid felirat, láthatóan ugyan azon a nyelven. A képernyő alján pedig egy vékony zöld vonal jelent meg és kezdett lassan fogyni. Nagyjából tíz másodperc után fogyott el teljesen, akkor a tablet egy újabb hangjelzése után a legfelső fehér négyzet zölddé vált, majd a szöveg eltűnt és a továbbra is sötétszürke háttér előtt ismét egy zöld vonal indult növekedésnek. A gép láthatóan ismét betöltött valamit, ám ezzel jóval lassabban haladt mint az eddigiekkel. Fél percig is eltartott neki és amikor elkészült vele, a tablet képernyője lekapcsolt, teljes sötétségben hagyva ezzel a két tudóst. Ám jóformán még arra sem volt idejük, hogy megijedjenek. 
Elméjükben egy atommag jelent meg. Egy hidrogén atom. Nem kellett felirat, tudták mindketten, hogy mit látnak. Felrémlett előttük ennek az atomnak vagy tucatnyi tulajdonsága, olyanok is amiről azt hitte mindkét ember, hogy már rég elfelejtette, ha tudta egyáltalán. A következő atom a hélium volt, aztán szépen sorban, egyesével a periódusos rendszer mindegyik eleme. Ezek után fizikai és kémiai állandók következtek. Ezek sem jelekkel voltak leírva. Hanem egyszerű fizikai fogalmak által levezetve. A következő témakör már összetettebb fizikai fogalmakat taglalt, amik közül Emili nem eggyel először találkozott. Még is megértette őket, pontosan tisztában volt vele mit lát és az hogyan függ össze az eddigiekkel. Egyre bonyolultabb témakörök következtek. Elektrotechnika, elektronika, digitális rendszerek, fizika, kapuelmélet, féregjárat-fizika, Alteran számítógépek és számítógépes rendszerek tervezése, kivitelezése, programozása, karbantartása és javítása. S még rengeteg fogalom, adat, összefüggés, elmélet amelyek már messze meghaladják az egyetemi tananyagokat. Nagy részükkel Emili még soha életében nem találkozott, a szemei előtt lepergett tudás- és információáradat jó harmada magasan Emili tudásszintje fölött állt. S még is, Emili mindent megértett. Olyan dolgok világosodtak meg előtte, amikhez normál esetben még éveket kellett volna tanulnia és újabb éveket kellett volna eltöltenie a Programban. Doktorátusok egész tömkelegére való tudás kavargott a rettenetesen fájó fejében. 
Rodney számára mindössze maga a jelenség volt újdonság, az általa megjelenített összefüggések és adatok nem. Sőt, néha az volt az érzése, hogy a gép az információk megjelenítési módját az ő emlékei közül másolja. Mintha a program Rodney tudásának lenyomatait használta volna fel az egyre bonyolódó leckék Emili számára is érthetővé tételéhez. McKay elégedett lehetett önmagával, mert a gép nem tudott neki újat mutatni. Okosabbnak bizonyult mint a gép, bár be kellett látnia, hogy nem sokkal. S azt is, hogy ha Emilia az előbb látottakat mind megértette és megjegyezte, akkor az így kapott tudással csak Zelenka veheti fel a versenyt. 

Nem néztem körül részletesebben. Eddig is láttam már a fülkét, és most sem tűnt fel bent semmi különös. A tablet viszont jelezett és a kíváncsiság összes jele látszódott az arcomon, ha volt annyi fény egyáltalán. Rodney valamit már előttem elindított, amiről most nagyon összpontosítva próbáltam kideríteni mi az. Eljutottam a főmenüig, mikor valami töltődni kezdett. 
- Te indítottad el Rodney? - érdeklődtem.  [Emilia Von]

- Igen, azt hiszem, én.
Atlantisz főokosa semmi pénzért nem ismerte volna be, hogy fogalma nincs, ő volt-e vagy sem, és azt sem, hogy elképzelése sincs arról, hogy mit mutat a tablet.[Dr. Rodney McKay]

Nem azt tette a gép, amire számítottam a betöltődés után. Szürke alap, fehér betűk, ismeretlen eredettel. 
- Ez nem Ős. - állapítottam meg a tényeket. A négyzetek alapján pedig megkérdeztem - Jelszót kér? Vagy valami kirakós? 
Az egyik vonal fogyott, téglalap zöldült. Mire felfoghattam volna mi is történik, - vagy legalább gondolatban megfogalmazhattam volna valamiféle kérést a gépnek, vagy fordítást - sötét lett.  [Emilia Von]

- Nem, igazad van, ez nem ős. Nem is lidérc, genii, vagy asgard. Sosem láttam még ezt az írást. Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de most örülnék, ha Dr. Jackson itt lenne. - miközben Emilinek válaszolt, a kanadai le sem vette a tekintetét a kijelzőről.
Próbált rájönni, mit jelenthetnek a négyzetek, és mit tölt a gép, de legfőképp, hogy a fehér négyzet, miért vált zölddé. Mire azonban átgondolhatta volna a tableten levő kép ismét változott, majd a kijelző elfeketedett.
- Nem, nem, nem, nem, csak sötétséget ne. - nyögte a férfi, majd ennyit mondott még: - Fényt! - de nem történt semmi.
Illetve mégis, számára ismerős dolgok kezdtek megjelenni az agyában. Gúnyosan felmordult, mikor az elkövetkező percekben csupa olyan dolog jelent meg, amit ő már réges-régen tudott.
~ Most mi van, engem akarsz oktatni? Ahhoz korábban kelj fel, komám. ~ gondolta magában, majd büszkén kihúzta magát, hisz arra a konklúzióra jutott, hogy mégiscsak két galaxis legokosabb embere. ~ Ha ezt én Sam-nek elmondom... ~ vigyorgott, de a végén az ajkára fagyott a mosoly, mert rájött, hogy ezzel, ami történt Emili közel azonos tudásra ért Zelenkával.[Dr. Rodney McKay]

Az elmémben hirtelen megvilágosodott egy kép. Hidrogén, hélium és sorban minden elem a hozzájuk valaha köthető össze tulajdonsággal. Csak néztem és próbáltam felfogni mi lehet ez. Az jutott eszembe, hogy ismét valami filmvetítés képeit látom. Ám ez most más volt. Ez most az elmémben játszódott le. Azután az egész bonyolódott. Nem volt leírva, nem volt magyarázva, mégis mindent értettem. És ez a tudás valahogy beágyazódini látszott az agyamba. Már mélyeket kellett lélegeznem, mert az előttem levő információhalmaz olyan szintűvé fejlődött, amit elképzelni sem tudtam. Az Ős technika megannyi eleme, azok összekapcsolódása és rendszerekké alakulása keveredett minden egyéb elméleti és olykor gyakorlati tudással. Évtizedek, ha nem több idő alatt elsajátítható tudás olvadt bele lassan az agyamba. Csendben, szinte tehetetlenül, némiképp megrémülve és megilletődve, örömmel átitatottan álltam ott. Annyi információ kavargott az agyamban, hogy az már egy ideje eszeveszettül fájt. Az eddigi küldetés alatt megvívott szörnycsata és a többi dolog igen kimerített már. Nem bírtam tovább. Apró könnycseppek jelentek meg a szememben, miközben az agyamat nem tudtam lekapcsolni. A csodálatra méltó tudás összessége még mindig ott kavargott benne. Alig álltam a lábamon. Tudtam, hogy el fogok ájulni hamarosan, abban a pillanatban, ahogy ennek a valamilyen tanulási folyamatnak vége szakad. Nekitámaszkodtam a fülke oldalának és behunytam a szemem. Erőm már nem volt, hogy McKay-nek valamit is mondani tudjak.  [Emilia Von]

Mielőtt belemélyedt volna az önsajnálatba, miszerint, ha ez így folytatódik tovább egy másik nő is az ő tudásszintjére kerülhet, na, nem, oda azért nem, de a közelébe, a tablet ismét életre kelt. 
- Nocsak, feltámadtál? - tette fel a költői kérdést a gépnek, majd sóhajtott. - Ugyan, már, mi a fenét kezdjek ezzel? - vakarta meg a tarkóját a kanadai, mikor ismét megjelent a négy négyzet és a zöld vonal, majd Emilire nézett: - Biztos vagyok benne, hogy valami kódot kér, és a fogyó zöld sáv az időt mutatja, amin belül meg kell adni. - Eddig jutott, amikor észre vette, hogy a lány közel van az ájuláshoz.
Odalépett Emili elé, és a kezével legyező mozdulatokat tett az arca előtt, bár nemigen hitt benne, hogy ez segít. Tudta, hogy, ha a lány megkapta azt a rengeteg tudást, akkor iszonyú fejfájása lehet.
- Hé, el ne ájulj nekem! Nem hagyhatsz magamra ezzel a nyüves idegen nyelvvel, ezen a szűk helyen. - szólította fel Emilit, majd hozzá tette: - Gyerünk, Emi, ébresztő![Dr. Rodney McKay]

***
Nagyon telt az idő, s már már lemondtam az emberünk megtalálásáról, mikor egy test körvonalazódott előttem. Ahogy közelebb értem hozzá, láttam, hogy Rachellel van dolgom. Megfogtam a taktikai mellényénél és felúsztam vele a felszínre. Úgy tűnt, hogy magánál van a kislány.
- Jól van? Kérdeztem tőle. [Jan Templar]

Megmarkolták a mellényét, Rachel a kéz után kapott, megkönnyebbülten megszorította. A következő pillanatban zihálva, vizet köpködve felbukkant a felszínen.
Ha lett volna ereje jól megrázta volna, és az arcába üvölti, hogy "majdnem most fulladtam meg!", de nem volt ereje, így csak lebegett a víz tetején, körülötte a nehéz, göndör lobonca, mivel a hajpántját elhagyta és fáradtan nyögte:
- Persze - [Rachel Nathingale]

Megnyugodtam a doktornő válaszától és elengedtem.  [Jan Templar]

A két férfi és a két nő nagyszerű egészségnek örvend. A vízi csúszda valami csoda folytán egyikükben sem tett kárt és az ideiglenes oxigénhiány sem ártott meg nekik. Sophie vezetésével öt perc úszás után elérik a fény forrását. A barlang mészkő falába egy minden kétséget kizáróan mesterséges eredetű, félkör alaprajzú terem van vésve. A félkör sugara tíz méter, középpontja a vízpart felé esik, ez által a hat méter magas terem úgy néz ki, mint egy a magassága mentén kettévágott fél henger. A henger alja, azaz a padlószint alig fél méterrel a vízfelszín felett található meg. A mesterséges helyiséget ellepi a pókháló. Elég ritka ahhoz, hogy a helyiség falain található sok kis félgömb alakú világító test fénye messzire ellátsszon a tó felszínén, ám néhány helyen elég sűrű és elég erős, hogy a bele szőtt testeket megtartsa. A szárazra szívott tetemek között akad szörny, akad spártai hoplita és akad helyi lakos is. Közös a mintegy húsz holttestben, hogy pont úgy néz ki mind, mint egy légy amiből már nincs mit kinyerni. 
Élőlénynek semmi jele nem látszik, bár a helyenként átláthatatlanul sűrű pókháló tartogathat meglepetéseket. A félkör alaprajz víztől legtávolabb eső pontján egy Atlantiszon is megszokott ajtó található.  Megfelelő óvatossággal a terem bejárható mert a pókháló a terem-szerte szétszórt tetemek felfüggesztési pontjait és az itt-ott előforduló sűrűsödéseket leszámítva elég ritkás.

Sophiera figyeltem és követni kezdtem. Ő mindent látott a sötétben, míg én, a kis lámpámmal a nagy üregben éppen csak a körülöttem lévőket. Így úszkáltunk addig, amíg el nem értünk egy helyre, ami az ősöké volt. Vagyis több, mint valószínű, hogy az ősöké volt, mivel volt egy ajtaja a helyiségnek, mint ami Atlantiszon is megtalálható. Mivel Zirion nem jelentett ellenséges aktivitást, utasítást adtam a társaimnak.
- Másszunk ki. - Utasítottam a díszes társaságot és elsőként emelkedtem ki a vízből a partra, s rögtön kezembe vettem a gépkarabélyt és figyeltem. Mikor megnyugodtam, hogy nincs baj, vissza szereltem a puskámra a lámpát.
~ A fenébe, a késem a többi alapfelszereléssel együtt a táskámban maradt. ~Gondoltam, majd a spártai felé tekintettem.
- Nikosztratosz, ha nem jelent gondot, akkor az útba eső katonákat vizsgálja meg, hátha van a hüvelyükben egy kard, vagy egy tőr. - mondtam, de folytattam, immár mindenkihez címezve. 
- Nem vagyunk arra felkészülve, hogy kivizsgáljuk, mi ez a hely. Ha valamelyikük ért az Ős technológiához, ám legyen, maradhatunk néhány percet, de utána azonnal tovább megyünk azon az ajtón. - mutattam a bal kezemmel a hátam mögött lévő ajtóra. - Induljunk el, óvatosan a pókhálók között. Én megyek elől, Nikosztratosz hátul.
Mondtam és lassú, óvatos léptekkel megindultam előre.
- Emlékeznek a Banyapók odújára a Király visszatérből? Remélem nem fogunk összefutni vele. [Jan Templar]

Rachel még szusszant pár pillanatot, majd nehézkesen a többiek után úszott. Mozgását korlátozta a bakancs, a mellény és a beülő, ami még a sziklamászáskor maradt rajta. ~ Igazán sportos napom van ma ~ gondolta fájdalmasan, mivel sosem volt nagy sportember, már ha a két műtő közötti rövidtávfutást nem számítjuk sportnak, mert akkor olimpiára is mehetne. Így örült, hogy végre kimászhatott a vízből, és lehámozhatta magáról a beülőt. Utána kicsavarta a hajából a vizet, és a nehéz hajtömeget hátradobta a vállán, hogy lásson is valamit. Nem nyugtatta meg, hogy csöpögő csíkot fog húzni a következő órában maga után mindenhova, és jól megfázik. Gyorsan levette magáról a beülőt, hogy legalább az ne tapadjon rá kellemetlenül. Az átélt stressztől, izgalomtól és rémülettől remegett a keze, ahogy az adrenalin dübörgése lassult az ereiben. Borzasztóan vágyott egy szál cigarettára.
Fancsali képpel nézett körül a pókháló borította helyiségben. Nem tetszett neki a sok holttest, az, hogy nincs nála sem mintavételre alkalmas eszköz és sem rendes orvosi felszerelés, csak egy kis elsősegélytáska a mellényzsebében. Haza akart menni, elege volt ebből a rémálomból, de tudta, hogy hazafelé csak előre van, és ha most kiakadna, azzal nem menne semmire. Így inkább gyorsan felzárkózott a csapathoz, és a plafont szuggerálta, hogy ne másszon elő egy nagy szőrös, soklábú lény.
Mikor Jan szólt a hoplitának, hogy keressen fegyvert az áldozatoknál, eszébe jutott, hogy a pisztolya töltetlenül van a tokban. Előbányászta, és nehézkesen újratöltötte a fegyvert.
- Ennek nem lesz baja a víztől? - kérdezte Jantól - vagy a rádiónak? Nem kellene szólni a többieknek? - [Rachel Nathingale]

Rachel kérdésére válaszoltam.
- A rádióknak valószínűleg lőttek, de a fegyvereknek bírniuk kellene a vizet. - de itt még nem hagytam abba. - Ha működnek az adó-vevők, a barlang valószínűleg leárnyékolja a vételt. Talán még a Daedalus érzékelői sem észlelnének minket, ha itt maradnánk és nem tudnának kivinni minket. - hátra fordultam és Rachelre néztem. - Egyedül vagyunk.
Mondtam drasztikus hangon, majd előre néztem és egy apró mosolyt csaltam a számra.  [Jan Templar]

A kérésnek megfelelően besorolt a csapatba, közel maradva a katona hátához. Nyugtalan lelkének Jan szavai nem tettek jót:
- Pedig elég valószínű, hogy egy óriási pók van itt valahol, vagy valami rosszabb - mondta fásult komorsággal - és ha a szörnyeket is vacsorának használja, akkor nem tudom, mi esélyünk lesz ellene. -
Az optimizmusának nem tett jót a vizes közérzete és a bizalomgerjesztő környék. [Rachel Nathingale]

***
Érzékeltem valami szelet. Vagy légáramlatot, amit McKay generált, hogy el ne ájuljak. Hiába, már ekkor elkapott a gyengeség. Pár pillanat múlva pedig sötét lett. Azt hittem elájultam. [Emilia Von]

Rodney hiába legyezgette és szólongatta tudóstársát. Mire a tableten fogyatkozó újabb zöld vonal tíz másodperc alatt megint teljesen elfogyott, Emilia már eszméletlenül hevert a padlón. Már amennyire egy telefonfülke-alapterületű helyiség ezt lehetővé teszi. A nő inkább egy sarokban ült mint feküdt és bár a légzése és a pulzusa stabil volt, nem reagált semmire. A tablet ezzel mit sem törődve, az előbbi esethez hasonlóan végül elfogyasztotta a képernyő alján a zöld vonalat. Az idegennyelvű szöveg alatti négy fehér négyzetből, immáron a második is zölddé vált, és a gép a jelek szerint megint betöltött valami programot. Ez is eltartott neki úgy fél percig, aztán a tablet megint elsötétült...
A két tudós hasonló élményben részesült, mint nemrég. A periódusos rendszert ismét alapfogalmak követték, amik közül sok az előző ismeretanyagban is benne volt. Ám némelyikük nem. A mostani információhalmaz a biológiára és a kémiára is eléggé kitért. S mindebből a lidérctechnológia alapjai rajzolódtak ki. Ez koránt sem volt olyan átfogó és mélyreható ismeretanyag mint az előző esetben. Itt sem a lidérc számítógéprendszerek tervezésére, sem a kivitelezésére nem tért ki a tudáshalmaz. Az elsődleges hangsúly itt a szóban forgó technológiával készült űrhajók és egyéb eszközök kezelésén és a karbantartásán volt és kicsit a javításán. 

- Gyerünk, kislány! Nem gondolod komolyan, hogy a hátamon vigyelek innen ki, ugye? - próbálta tovább élesztgetni Emilit Rodney, de a lány semmire sem reagált.
Mire a pánik eluralkodott volna a kanadain, inkább a nyakára tette két ujját, és megkönnyebbülten vette tudomásul stabil pulzusát, és a normálisnál nem szaporább légzését.
- A legjobb időpontot választottad egy kis szundikálásra, Emi! - motyogta Atlantisz főtudósa maga elé, majd egy sóhajjal a tabletre nézett, ami ismét ugyanazt mutatta, mint korábban, kivéve, hogy már a második négyzet is zöldre váltott.
- Remek, ha eléred a négyet, mi lesz? Bumm??? - zsörtölődött tovább a férfi, de sok ideje nem maradt ironizálni és magával párbeszédet folytatni, mert a gép ismét betöltött egy programot.
Néhány ismeretlen, de annál több ismerős dolog jelent meg Rodney lelki szemei előtt. A férfi örült volna ennek, hisz néhány fehér folt a tudásában eltűnt a programnak köszönhetően, de mégsem tudott maradéktalanul boldog lenni, mert érezte, hogy, ha ez így folytatódik tovább, Emili sorsára jut.[Dr. Rodney McKay]


Hirtelen a tudatom magához térvén mégis észlelt valamit. Ismét elölről kezdődött a periódusos rendszer. Eközben megpróbáltam valamit is érzékelni a külvilágból, de egyáltalán nem érzetem a fizikai valóságot, ahogy a testemet sem. Némi ismétlő atomóra után, - s miközben némileg ijedten próbáltam felmérni állapotom, vagy a tudatom állapotát és jelenlétét -, meglepődtem. Mikor a lidérc technológia vált kibontakozóvá az információs tömegből, nem tudtam még felfogni sem, hogy mi ez az egész. Mivel álomszerű tudatállapotom nem tett lehetővé többet, így csak figyeltem. Lassan a tudatom ismét megtelt új, ám koránt sem olyan mértékű ismeretanyaggal, amit az imént kaptam és lassan megint lekapcsolt. [Emilia Von]

Mire az újabb ismeretanyag is lepergett, már Rodney is elfáradt. Ám a tablet nem. Az megint életre kelt és ismét ugyan azt az ismeretlen, szürke alapon fehér szöveget jelenítette meg a kijelzőn. A négy négyzetből végül a harmadik is bezöldült, ahogy a képernyő alján megint elfogyott egy vékony, zöld vonal.
S kezdődött elölről az egész. Tablet ki, periódusos rendszer, alapfogalmak, bonyolultabb fogalmak és Rodney számára ismerős technológia. Ezúttal asgard tudományok, de aligha a tejútiaké. Itt az egész ismeretanyag erősen hézagos volt. Főképp kezelési útmutatókat és pár egyszerűbb tervrajzot tartalmazott kézifegyverekről, kézi számítógépekről, amiknek alteran verzióját Rodney és immáron Emili is nagyon jól ismerte. Bár a fénylő kavicsok tologatásával vezérelhető számítógépek és egyéb berendezések használata egész szépen bele volt foglalva, igazi, komoly tudást az adathalmaz nem tartalmazott. Még csak az asgardok nyelvét sem sajátíthatta el belőle sem Emilia, sem Rodney. Az előző két tudáshalmazban az alteran és a lidérc nyelv társalgási szintű használata is benne volt. Úgy az írás, mint az olvasás és a beszéd. Az asgardok nyelve és írásrendszere azonban nem került terítékre. 

Valami a tudatomat ismét belecsatolta a rendszerbe és az atomok meg az alap dolgok ismét feltűntek. Ám itt már csak figyeltem, a meglepődöttség átment kíváncsiságba. Nem sokat értettem még az elején, csak a végére derült ki, hogy a "tanóra" anyaga a "Némi Vanír tech oktatás" címén másolt információkat az agyamba. Teljesen öntudatlanul, mégis valamiféleképp tudatosan feltettem egy kérdést. 
- Ez mind bele fog férni az agyamba, így egyszerre?  [Emilia Von]

~ Legalább nem fáj, ha robban... ~ gondolta a kanadai, miközben a tableten már a harmadik négyzet is zölden világított, és jött a menetrendszerű újabb tudáshalmaz, ezúttal az Asgardokra tért rá a gép.[Dr. Rodney McKay]

Az adathalmaz végül véget ért és az ismeretlen nyelven íródott szöveg ismét ott világított a tablet kijelzőjén. Alatta a három zöld és egyetlen fehér négyzettel, és ezek alatt az ismét egyre fogyatkozó vékony, zöld vonallal.

Mikor a program befejeződött, a három zöld és egy fehér négyzet alatt ismét a fogyó zöld vonal, melyet Rodney megbabonázva és egyre növekvő pánikkal figyelt. Tudta, hogy semmi jót nem fog jelenteni, ha  a negyedik négyzet is zöldre vált.[Dr. Rodney McKay]

Az öntudatlan űr ismét magába szippantott. Ez a valami a másik oldalon mégis kilökött magából. Magamhoz tértem. Ültem valamiféleképp a fülkében, a fejem még jobban fájt. Olyannyira, hogy már a könnyeim is kicsordultak, mintegy visszatarthatatlanul. Nem akarva sírtam, csak a könnyek áztatták a szemem.  A fejem lüktetése, hasítása közepette talán ez a reakció teljesen érhető volt. A gondolataimban átfutottak azok a dolgok, amik talán az álmomban történtek. Annyit fogtam csak fel, hogy jól ítéltem meg, ezek is beleolvadtak az agyamba. Rodney-ra néztem. Megmozdultam és feltápászkodtam. Bár igazából csak reméltem, hogy sikerrel járok, és hogy a falakat tényleg fogom. Vagy a könnyektől káprázik a szemem és az összes érzékszervem, már nem tudtam megállapítani. Annyira voltam csak képes, hogy Dr. McKay mellé lézengjek. Erőm kérdezni nem volt. Mikor megláttam, hogy a táblagépen az utolsó négyzet még fehér színét, - a többi zöldével ellentétben -, a pillantásom a fogyó zöld vonalra tévedt. Ennyit tudtam mondani erőtlenül: 
- Jobb lesz, ha leülök - ezzel nekitámaszkodtam a falnak és hagytam, hogy a gravitációs erő lassan a földre rántson. Mikor megérkeztem, a térdeimre hajtottam a fejem, miközben a kezeimbe temettem az arcom. Vártam az atomokat megint elölről...  [Emilia Von]

Atomok, alapfogalmak, majd foton-reaktorok, lézerágyúk, mesterséges szövetek. Egy olyan technológia rajzolódott ki mindebből, amit még Rodney sem ismert fel. Nagyban épült az ősök tudására, ám rengeteg organikus elemet tartalmazott. Nem tartalmazott olyan lexikális tudást, ami az előző három adathalmaz legalább egyikébe ne lett volna benne. Ez inkább ötvözte az eddig látott három technológiát és egy negyediket alkotott belőlük. 
Levezetésképp pedig néhány kép, alap- és tervrajz következett. Az első azt a barlangot ábrázolta belülről, amelyben Emi a szörnnyel kardozott és ahol Rodneyt és Jen-t is elhajította egy vérszomjas szerzet. Ám a képen a barlang még másképp nézett ki. Egyedül az a berendezés volt ismerős a két tudósnak, amihez a tabletjeiket csatlakoztatták nem rég. Maga a barlang egy kis ős kutatóállomásnak volt berendezve. Láthatóan rövid távra. Aztán a nézőpont távolodni kezdett és 3D-s grafikává alakult. A barlang környéke rajzolódott ki rajta. A törésvonal és az ötven méteres szintkülönbség megvolt ám nyoma sem volt nem hogy vízesésnek, de még az általa táplált gyógyvizes tónak sem. A sziklafal aljában, a tó helyén is erdő volt. Ám még is volt egy tó, csak az a föld alatt és a törésvonal másik oldalán. Vízesés helyett pedig több kisebb, föld alatti ér és patak táplálta, amik egy néhány tíz kilométerre lévő vízgyűjtő területről eredtek. A tó pedig maga is egy föld alatti folyót táplált.
Aztán ugyanezen a háromdimenziós grafikán hirtelen megjelent a barlang szája előtti vízesés és vele a sziklafal tövében lévő gyógyvizes tó. Ugyanekkor eltűnt a föld alatti folyó, amit a felszín alatti tó táplált. Azonban ugyancsak a felszín alatt, a törésvonal és a föld alatti tó között megjelent egy aprónak látszó zöld téglatest.
A kép ismét közelíteni kezdett, de már a téglatest felé amiről kiderült, hogy nem is olyan apró. Egy tíz szintes épület volt a földbe vájva. Az épületszerkezet leginkább egy belsőudvaros bérházat idézett, csak itt a szintek belmagassága majd hat méter volt. Az épület alaprajza egy hatvan méterszer hatvan méteres négyzet volt, ami a legalsó szinten egyetlen helyiséget alkotott. Két szemben lévő falából egy-egy hatalmas folyosó indult ki, amik egyike a felszín alatti, másika a felszín feletti tónál végződött, mindkét esetben több méterrel a vízfelszín alatt. A többi kilenc szint középső, hússzor húsz méteres térrésze egyetlen függőleges aknát alkotott. Mindegyik szinten erkélyek futottak körben az akna körül. Ezeken az erkélyeken voltak a lépcsők és a felvonók is. Az erkélyek külső oldalán tartófalak futottak körbe. A támfalak túloldalán lévő területek pedig helyiségekre voltak osztva. Raktárak, szállások, biológiai laborok, sztázis kamrák, szivattyú telepek, szűrők, ülepítők, keverők, akváriumok, csőhálózatok melyek a felszín alatti tóban kezdődtek, bonctermek, hűtőházak, ketrecek, cellák, géptermek. A legalsó szint igazából egy hangár volt, mélyen alatta pedig egy geotermikus erőmű látta el energiával a komplexumot. A legfelső szint felett egyetlen hatalmas tartály volt. Alapterülete a komplexuméval egyezett meg, magassága meghaladta a negyven métert.  Egyetlen, két métert is meghaladó átmérőjű cső ágazott ki belőle, ami egyenesen a törésvonal felé tartott. Alighanem túlfolyónak készült, mivel a másik vége nyitottan tátongott. Nem nyúlt ki a sziklafalból, attól alig két méterre ért véget. Nyitott végétől nem messze pedig a barlang szája előtti vízesés zubogott a mélybe. 


Úgy éreztem, hogy jó volt leülni, ismét. Számítottam a következő eseménysorra, csak azt nem tudtam még előre, hogy mit fogok látni. Az atomok után kirajzolódó adatokból egyszer csak feltöltött bennem valami. 
~ Organikus...Ugye nem...nem valami szuper-lidérc féle lények...na ne...az most már sok lenne.~ Sóhajtottam, már ha ez egyáltalán fizikai reakció volt elmém mély bugyrában egy újabb "tudáselőadás" belém ágyazása mellett. 
Mégis, ahogy ez az új tudásanyag egyre haladt előre, valami reaktorok meg katonai dolgok után azt vettem észre, hogy ezen adatok mégis egy szinten ismerősek. Mert láttam már őket. Külön-külön. Az előbb. Egy szempontból megkönnyebbültem, mert legalább nem voltak valami szuper-lidércek az adattár létrehozói, vagy utolsó használói. Mert abból, hogy az új és ismeretlen technológia a három már látotton alapult, ezt kizárták. Ám azt pedig erősítették, hogy akárkik is legyenek, fejlettek. Mert elég nagy fejlettségi szintre van szükség ahhoz, hogy eme technológiákból egy vegyes rendszert alkossanak. Még ha csak alapul is ezeken, amiket eddig láttam. Bár a gondolataim fő részét lekötötte az újabb vetítés, azért kíváncsian figyeltem, hátha látok valami újat, ami több támpontot adhat ahhoz, hogy rájöjjünk kik lehetnek a rejtélyes "tudás felhasználók". 
Próbáltam koncentrálni az előttem levő újabb technológiára, mire az eltűnt. Helyette megjelent a barlang. 
~ De ez nem az, vagy mégis az? ~ gondoltam és megörültem mikor felfedeztem az Ős kutatási részleget. ~ Jó, ez most valami más lesz. De miért ezek a képek és miért most? ~ 
Erre választ nem kaptam, csak képeket. Vagy talán ez volt a válasz. Mire talán ezek a dolgok átsuhantak az agyamon, hirtelen a vetítés már kint is volt a "szabadban". Kellett néhány pillanat, hogy rájöjjek hiányzik valami. A víz. Se a tó, se a vízesés nem volt sehol. 
~ Oké, múltvideó ~ jöttem rá hirtelen.
Majd a kép váltott, én meg csak néztem és próbáltam felfogni, hogy a tó most nem fent van, hanem lent. Ám nem ott, hanem a törés másik oldalán. Koncentráltam, de még nem igazán tudtam, hogy most a tó a fontos, az a sok ér, vagy épp a patakok, vagy a folyó. Újabb koncentráció és hirtelen ismét volt tó és vizezés. 
~ Nagyszerű. Előre halad. ~ 
Az előbb látott folyó eltűnt, de megjelent egy zöld téglatest. 
~ Ez a fülke lehet? ~ nem várta meg a kérdésemet a vetítés, így inkább jobbnak láttam magamban elcsendesedni és inkább csak nézni amit látok. 
A zöld pontból nagy, tíz emeletes komplex épület lett. 
~ Atombiztos bunker ~ jutott eszembe hirtelen. 
Csendben ámultam azon a részletességen, ami a szemem elé tárult. Az a sok dolog, ami itt volt. Nem mondtam ki még magamban sem, de nem egyszerű építmény volt. Csodálkoztam, nagyon csodálkoztam. A komplexum mélyebben volt a hegybe vájva, mint gondoltam. Ezután még arra is rájöttem, hogy itt sok a víz, mi több az egyik épp egy tartály, amiből a vízesés a barlangnál zuhogott alá. 
Ezután váratlanul a vetítés eltűnt, én meg felébredtem. Rodey már a tabletet nézhette. 
- Ha még egy jön, én fel sem állok... - jegyeztem meg.  [Emilia Von]

A vetítés után ismét életre kelt a tablet. Szürke alapon fehér betűkkel az alábbi szöveget mutatta:

Oktató program folytatása. Kérem válassza ki a kívánt anyagot. Amennyiben a megadott időn belül nem választ, a program automatikusan tovább lép a következő anyagra. 
[] Alteran technológia
[] Lidérc technológia
[] Vanír technológia
[] Tudás tár

De mivel válasz nem érkezett, így mégis csak összeszedtem magam. 
A tableten ismerős kép fogadott. Elkezdtem olvasni és még fel sem fogtam, hogy tényleg olvasnom. 
- Alteran, Lidérc, Vanír, Tudástár...McKay! Szerinted most mit kéne tenni? - tettem fel a kérdést, de már világított is a teleport sugár. [Emilia Von]

Közben a képernyő alján ismét megjelent a vékony zöld vonal és fogyásnak indult. ( A []-k zöld négyzeteket jelölnek.) Amint elfogyott a vonal, fehér fények jelentek meg és a két tudós kiteleportálódott a helyiségből. 
 

Kategória: Szörnybarlang | Hozzáadta:: Emilia (2018-12-28)
Megtekintések száma: 4 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Összes hagulatjel
Kód *: