Stargate Atlantis - Karácsony Atlantiszon
Karácsony Atlantiszon Teylával nem először fordult elő, hogy nem értette meg a földieket. Ez rendben is volt így. Nagyon messziről érkeztek és más szokásaik voltak. Eleinte sokukat ellenszenvesnek tartott, hiszen jellemző tulajdonságuk volt, hogy többre tartották magukat nem csak az athosziaknál, de még egymásnál is. Sheppard őrnagy ezt egoizmusként emlegette, dr. Beckett pedig úgy magyarázta, mint „egy gyakori betegség a földlakók körében”. Ugyanakkor ezek az emberek nagyon bátrak és kitartóak is tudtak lenni és akár önmagukat is feláldozták a galaxis többi népéért, akik nagy részét még csak nem is ismerték. Két különböző kultúra egy harmadik városában. ~ gondolta Teyla. Mégis otthon érezte magát itt, a földiek között, az ősök egykori lakhelyén. Ha jobban belegondolt, ez nem is tűnt olyan nagy csodának. Népe mindig csak menekült és elbújt, amikor eljöttek a lidércek, világról világra vándoroltak és soha sem adhatták át magukat nyugodt szívvel az álmok birodalmának. Itt, ebben a városban egészen más volt a helyzet. Mintha a falakból áradt volna valami megnyugtató, mintha maguk az elődök vigyáztak volna rájuk. A gondolatot egy hirtelen megjelenő férfi oszlatta szét, aki épp az egyik oldalsó transzporterből lépett ki meglehetősen feldúlt állapotban és egyenesen Teylának ütközött. - Oh! – döbbent meg dr. McKay. – Nem is láttam. Boldog Karácsonyt! – morogta, aztán ment is tovább ugyanolyan feldúlt állapotban, mint eddig. - Karácsony? – értetlenkedett az athoszi, de nem kapott részletes felvilágosítást, mert a kanadai tudós már be is fordult a következő sarkon. Aznap már másodszor hallotta ezt a különös szót: Karácsony. Mit jelenthet? Talán ez is valamilyen kitűntetett nap a földlakók körében. A kis bolygó lakói ugyanis jó néhány napon ünnepelték meg éppen a születésüket, a nevüket, vagy azt, hogy Flooty megnyert valamilyen kupát. Talán a mai nap is valamilyen évforduló lehet. Úgy vélte, a legjobb, ha megkérdezi Sheppard őrnagyot, nehogy valami illetlenséggel megsértsen valakit, mert nem tudja, mi fán terem a Karácsony. Noha az őrnagy nem mindig a legérthetőbben fogalmazott és bizonyos dolgokat egészen máshogy magyarázott, mint mondjuk dr. Mckay vagy dr. Weir tette volna, de ő volt a legbarátságosabb és legsegítőkészebb, ha valamiben ki kellett segíteni Teylát. Hamarosan úgyis találkoznak a szokásos reggeli edzésen, akkor majd megkérdezi tőle. De előtte még beszélnie kell dr. Weirrel, mert az egyik athoszinak hetente be kell majd járnia dr. Becketthez vizsgálatra és ehhez egy ugróra és egy pilótára lesz szükség minden hét második napján. Amikor a kaputerembe érkezett, fülét ismerős hangok ütötték meg. Sheppard őrnagy és Ford hadnagy bukkant elő a szemközti folyosóról. - Mit gondol hadnagy, újra meg kell nézzük az évszázad mérkőzését? - Remek ötlet, uram. Ha javasolhatok valamit, utána átszelhetnénk az eget egy ugróval és némi pulykás szendviccsel. Már, ha McKay nem ette meg mindet előlünk. - Meg kell mondjam, egyre jobb ötletei vannak. – vallotta be Sheppard. - De sajnos Sheppard őrnagy nem ér rá, mert velem fog gyakorolni. – lépett oda hozzájuk Teyla. Az őrnagy arcáról rögtön lehervadt a mosoly és fájdalmas hangon jajdult fel. - Jaj, maga Karácsonykor sem hagyja békén az embert, igaz? - Ne haragudjon. – felelte Teyla zavartan. – Nem tudtam, hogy ma nem szabad magához szólnom. Kínos csend következett, melyet Ford önfeledt kacagása tört meg. Egy pillanat múlva Sheppard is csatlakozott hozzá. - Nem, nem… nyugodtan beszélhet bárkivel, csak… bocsánat, mindig elfelejtem… - Ma Karácsony van, nagy ünnep. – segítette ki Ford. – Ilyenkor más dolgokat szoktunk csinálni. - Miféle dolgokat? – tudakolta Teyla. - Hát… biztos nem verjük agyon egy bottal a barátainkat. – tért vissza az őrnagy jó kedve. Ekkor tűnt fel újra McKay és az orra alatt mormogva valamit Zelenkáról, a laborról és az előírásokról elszáguldott mellettük és felviharzott a lépcsőn. - Magának is jó reggelt! – kiabált utána Ford, de a kanadai rá se hederített. - Dr. McKay a Karácsony miatt van ilyen hangulatban? – kérdezte az athoszi Sheppardtól, nem is sejtve, mennyire meg fogja dolgoztatni ezzel Sheppard elméjének fogaskerekeit. Az őrnagy fejében egy komplex terv kezdett kibontakozni. Az athoszira pillantott, majd a lépcső tetejére, amerre McKay haladt, majd a csillagkapura, végül megint Teylára. - Azt hiszem, tudom, mi hiányzik a Karácsonyból. – jelentette ki. – Teyla, ismer olyan világot, ahol ilyenkor biztosan esik a hó? - Az Alcr’n. – felelte a nő zavartan. – Ott az év nagy részében havazik. - Mit forgat a fejében, uram? – kérdezte kíváncsian Ford. Sheppard szeme ravaszul csillant és válaszként így felelt: - Mivel Elisabeth elaludt és még senkinek sem volt szíve felkelteni… azt hiszem Grodin engedni fog a katonai vezető kérésének, nem gondolja? – de nem várta meg, hogyan reagálnak társai, felszaladt a lépcsőn és a vezérlőbe lépett. Teyla és Ford értetlenül néztek egymásra, majd jobb ötlet híján követték az őrnagyot. két órával később - Bejövő féregjárat. – hallatszott Grodin hangja. - Sheppard őrnagy azonosítója. – állapította meg McKay. Nem is tudta, hogy az őrnagy elment. Úgy volt, hogy ő is a csapat tagja, talán illett volna neki is szólni. Bár ha megint valami fejletlen faluval üzletelgettek némi élelemért, akkor jobb is, hogy kimaradt belőle. Jaj, reméli, hogy szereztek némi kávét is. Az eseményhorizontból Sheppard alakja bontakozott ki. Valamit cipelt. Mögötte egy hatalmas fenyőfa és Ford tűnt elő, majd Teyla is megérkezett. Dr. Weir ezt a pillanatot választotta, hogy előre ugyan nem tervezett, de annál mélyebb álmából felébredjen. Meghökkenve nézett ki irodája üvegén keresztül a kapucsarnokra. - Mit gondol hadnagy, hányadik karácsonyfa ez, amit féregjárattal szállítottak? – kérdezte Sheppard Fordtól. - Gyanítom, hogy az első, uram. - No, akkor erre pezsgőt kell majd bontanunk. - Még mindig nem értem, miért van szükség fenyőfára ahhoz, hogy megünnepeljük a Karácsonyt. – értetlenkedett Teyla. Elisabeth nagy nehezen elnyomta mosolyát és kisétált a kis hídra, ami az irodáját kötötte össze a vezérlővel, majd szigorú arccal megszólalt. - Őrnagy. Sheppard egyből vigyázzba vágta magát. - Doktor. - Megmagyarázná? – kérte tőle dr. Weir. Sheppard a fára nézett, majd így válaszolt. - Karácsony van. – majd egy apró tárgyat vett el Teylától és Elisabeth felé hajította. A nő akármennyire is fáradt volt, valami csoda folytán sikerült elkapnia a tárgyat. Alaposan szemügyre vette a szépen faragott szobrocskát, ami valami… nem is tudta, mit ábrázolt. - Mi ez? – kérdezte. Sheppard megvonta a vállát. - Fogalmam sincs. - Az egy il’da. – szólalt meg Teyla. - Egy… olyan. – helyeselt Sheppard. - Azok küldték, akiknél jártunk. Gondoltam, jól fog mutatni az íróasztalán. Dr. Weir ezek után már egyáltalán nem volt képes haragudni, ezért gyorsan elterelte a szót. - Mivel vágták ki? – mutatott a fenyőfára. Ford mosolygó arccal, mint egy gyerek, a magasba emelte a C-4 maradékát. Végül is, egy fatörzsnek sem kellhet több, mint egy lidércnek. ~ gondolta Elisabeth. - Vigyék arrébb a kaputól. – próbált meg szigorú maradni, de mivel úgyse ment volna neki, inkább visszasétált az irodájába. Tényleg Karácsony lenne? Teljesen elfeledkezett róla. Az asztalán lévő jelentésekre pillantott. Igen, a dátumok alapján valóban december 24-e van. Mivel még nem figyelt fel mindenki a fenyőfára, Sheppard úgy döntött, ideje a népet karácsonyi hangulatba hozni. Kezével lesepert némi több fényévnyi távolságról érkezett havat a fáról, jókora hógolyót gyúrt belőle, majd felrepítette a vezérlőbe. A sors éppen úgy akarta, hogy a hógolyó telibe találja az éppen felállni készülő McKayt, aki ennek hatására erősen megszédült. A vezérlőben döbbent csend állt be, de csak azért, hogy egy pillanat múlva hatalmas hangorkánná duzzadjon. - Hehe, nagyon vicces. – intette le őket McKay és a lépcsőhöz sietett. Sheppard arra számított, hogy most némi csípősebb szóváltás fog következni, de meg kellett lepődjön. - Hová akarja rakni? – kérdezte a kanadai, miközben lebotorkált a kapucsarnokba. Teyla arcán széles mosoly terült szét. Rodney szájából ez a mondat annyit jelentett: „Egész jó ötlet volt ez a fa. Kár, hogy nem nekem jutott eszembe”. Ezek szerint ez a Karácsony valóban nagy esemény, ha még dr. McKayt is megváltoztatja. Még ha csak egyetlen napra is. - Mit szólna az ebédlőhöz? - A transzporterbe nem fér be. – vágta rá a tudós, olyan arccal, mintha azt is hozzátette volna, hogy „Háhá!”. - Lépcső is létezik a világon, tud róla? – vágott vissza John. Elgondolkodott, vajon el tudná-e intézni, hogy McKaynek és Kavanaghnak kelljen levinni a fát, de végül elvetette az ötletet és ő maga vitte le Forddal. Teyla kihasználta a pillanatot, hogy dr. Weirrel beszélhessen. Amikor az irodába lépett, a nő éppen új ajándékát forgatta a kezében és valamin nagyon gondolkodott. - Dr. Weir, van egy perce? – kérdezte az athoszi nő, majd miután engedélyt kapott, belépett. – Nagyon szép ajándék. – mutatott a kis szobrocskára. – Szerencsét hoz. - Majd egy plusz szabadnappal meghálálom. – próbált viccelődni Elisabeth. - Karácsonykor mindenkinek ajándékot adunk, akivel szorosabb kapcsolatban állunk? Az expedíció vezetője egy pillanatra elgondolkodott a kérdésen. Eszébe jutottak a fenyőillatú, békés éjszakák, amiket Simonnal töltöttek, de gyorsan elhessegette a gondolatot. - Az is elég, ha őszintén boldog Karácsonyt kíván nekik. – nyugtatta meg Teylát. – De gondolom, nem azért jött, hogy ezt megkérdezze. - Nem. Az egyik idős athosziról lenne szó. - Dr. Beckett már említette. – intette le Elisabeth. – Természetesen semmi akadálya. - Nagyon köszönöm. – bólintott Telya, majd a híd felé indult, de mielőtt elérte volna megállt és visszafordult. - Ha ez ilyen nagy ünnep, esetleg magát is megajándékozhatná egy szabadnappal. Dr. Weir jót kacagott a felvetésen. - Átaludtam a fél délelőttöt. - Úgy nem nehéz, ha előtte két napig nem is alszik. Ezzel az állítással nem lehetett vitatkozni. - Még… van egy-két dolog, amit meg kell néznem, de… utána én is megünneplem… - Akkor nem is zavarom. – mondta az athoszi, majd elhagyta az irodát. Elisabeth a jelentésekre pillantott. Egy percet bármelyik várhat. Egy régi órát kotort elő és a kezébe vette. Még az apjáé volt. Milyen régen történt… Új ajándéka mellé helyezte és egy pillanatra az apja is ott volt mellette. Az anyja, Simon és a kutyája is az irodában volt, a régi ismerősök és ki tudja, talán Atlantisz felemelkedett építői is. hét órával később Karácsonyi díszek híján üres energiaszeletes csomagokat lógattak a fára, köré pedig athoszi szőnyegeket raktak. Gyertyák égtek mindenütt, az asztalokon pedig idegen és hazai gyümölcsök sorakoztak. Az egyik laptopon Flooty száguldott a labdával, egy másik asztalnál két tudós sakkozott. A hangulat ideális volt, de mint mindig, most is megjelent McKay, aki éppen Zelenkával vitatkozott valamin. Teyla hangosan felsóhajtott, majd felállt és az ajtóba lépett. McKay természetesen sikeresen nekiütközött, ahogy az étkezőbe akart bekanyarodni. - Jaj, elnézést. – mondta, majd már ki is kerülte volna Teylát, aki azonban újra Rodney elé lépett, kényszerítve, hogy megálljon. - Mondtam, hogy bocsánat. – förmedt rá az érzéketlen tudós. Teyla ekkor olyat tett, amit azóta is nap, mint nap megemlítenek a laborokban, amikor éppen nincs ott a tudományos vezető. Közelebb lépett Rodneyhoz, kezeit a vállára tette, fejét előrehajtotta. A tudós annyira megdöbbent, hogy egyszerűen kővé dermedt, fizikailag és mentálisan is egyaránt lefagyott. Teyla nem is várta, hogy McKay is előrehajtja a fejét, ezért hátrébb lépett és csak ennyit mondott. - Boldog Karácsonyt, dr. McKay! Szegény Rodney azt sem tudta, mit csináljon zavarában. - Hát… khm… magának is. – nyögte ki, majd mint egy jó gyerek, csendben leült a legközelebbi asztalhoz Sheppard mellé. Ford a poharába rejtette vigyorát, Sheppard pedig egy üveg sort nyomott McKay orra alá, aki azt zokszó nélkül el is fogadta. Az este ezután remek hangulatban telt. Előkerült némi kártya és egy énekelni tudó orvos is. Kate Brown valamilyen gyümölcsöket (vagy zöldségeket) hozott, amikről Sheppard váltig állította, hogy olyanok, mint a szaloncukor, McKay allergiája pedig azt mutatta, hogy olyanok, mint a citrusfélék. Éjfél fele járt, amikor Bates őrmester és csapata új információkat hozott dr. Weirnek. A lidércek felderítőket küldtek szét a galaxisban. Néhány napon belül valószínűleg erre a bolygóra is elérnek. Személyesen akarta közölni az emberekkel, nem pedig rádión, így elindult az étkező felé, annak ajtajában azonban megakadt. Rodney hangja már messziről megcsapta a fülét, de arra nem számított, hogy a tudóst Fordot félig átkarolva fogja látni, miközben lelkesen mesél fiatalkori szerelmi kalandjairól. Rögtön észre is vette, mi lehet a dolog okozója, jó néhány üres sörös üveg hevert ugyanis az asztal körül. Sheppard hangosan kacagott, Teyla arca pedig tűzvörös volt, amiről arra lehetett következtetni, hogy McKay monológjában pikáns fogalmak is szerepeltek. Elisabeth boldogan nézett végig az expedíció tagjain és egy pillanatra azt is elfelejtette, miért jött. Végül is… ~ gondolta. Miért ne tarthatna egy órával tovább a Karácsony? McKay majd úgyis kitalál valamit. Már ha kiheveri azt a rengeteg sört. VÉGE  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 586 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |