Stargate SG1- Az új kezdet 8. fejezet
| - Ki maga, és miért jött ide? - kérdezte Kawalsky sokadszor, és már nagyon ,unta. Egyszerűen teljesen felesleges volt az egész, mert a fogoly nem volt hajlandó megszólalni. Már órák óta ez ment. Az őrnagynak azon járt az esze, hogyha tanúk és kamerák nélkül hagynák vele csak egy félórára... - A nővel beszélek, - hallott hirtelen egy hangot, és csak egy pillanat múlva döbbent rá, hogy a fogoly hangját hallja. - Melyik nővel? - Azzal, aki ott volt magukkal a bolygón. - Szó sem lehet róla, - jelentette ki az őrnagy. Még mit nem! Sam nem jön be ide! Ezt sem ő, sem O'Neill nem fogja hagyni. - Pedig én csak vele állok szóba, és higgye el, hogy nincs olyan módszere, amivel vallomásra kényszeríthetne. - Ebben lehet, hogy igaza van, - mondta O'Neill a megfigyelő helyiségben üldögélve. Hammond tábornokkal együtt kamerákon keresztül követték az eseményeket. Carter is ott volt az első órában, majd visszament a laborjába dolgozni. - Talán fontolóra kellene vennünk, tábornok úr, hogy bevonjuk Cartert a kihallgatásba, - javasolta O'Neill, de minden porcikája tiltakozott már a gondolat ellen is. - Biztos benne, ezredes, hogy ez jó ötlet? - Nem, uram, - vett egy mély lélegzetet az ezredes, - de nincs más választásunk. - Rendben, engedélyezem. Beszélek a doktornővel. - Tábornok, tisztelettel, de én szeretnék erről beszélni vele, - mondta az ezredes. - Megértem, ezredes. Szólok az őrnagynak. O'Neill a laborjában talált rá a nőre, épp valamilyen programot futtatott, és annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy belépett a szobába. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor odaért pont az asztala elé, és az árnyéka rávetődött. - Ezredes, - nézett fel a nő mosolyogva. - Carter, lenne itt valami, amiről beszélnünk kellene, - kezdett hozzá a mondandójához, miközben lehuppant az egyik székbe és kezébe vette Carter egyik bigyóját, fogalma sem volt róla, hogy mi lehet az, de szépen világított. Sam a legnagyobb nyugalommal átnyúlt az asztalon, kivette a kezéből a szerkezetet, és óvatosan visszatette a helyére. - Miről lenne szó, ezredes? - kérdezte a nő. - A fogoly csak magával hajlandó beszélni, - az ezredes tudta, hogy teljesen felesleges lenne kerülgetnie a témát. - Velem, miért épp velem? - Nem tudom, Carter, de ha minél hamarabb és minél jobb eredményre akarunk jutni, az lenne a legjobb megoldás, ha beszélne vele. - De hát én nem értek a kihallgatáshoz... - értetlenkedett a doktornő, már a gondolat is sci-fi-be illő volt, hogy ő hallgasson ki valakit, bár azok után, ami azon a bolygón történt velük, már semmin sem szabadba csodálkoznia. - Carter, - szakította félbe az ezredes, - nem adom parancsba, csak megkérem, hogy beszéljen vele. - Rendben, - sóhajtott nagyot Sam. Bár arról fogalma sem volt, hogy mi fog kisülni ebből. - Beszélek vele, de ha csak rontok a helyzeten, ne engem okoljanak. - A világért sem, - nevetett fel O'Neill, bár a szíve mélyén aggódott a nő biztonságáért. Nem lehetett tudni, mi mindenre képes egy olyan fogoly, aki láthatatlanná tud válni. - De a biztonság kedvéért Kawalsky és én is bent leszünk a szobában. - Az jó lesz, ezredes, - szólt a nő, miközben felállt. A kihallgatóban csak ők négyen voltak. O'Neill direkt úgy helyezkedett el, hogy szükség esetén megvédhesse Cartert, de Kawalsky is hasonló gondolatokat forgathatott a fejében, mert ő sem dőlt hátra kényelmesen, hanem a lábait maga aláhúzva, ugrásra készen figyelte, tesz-e bármilyen gyanús mozdulatot a fogoly. - Doktor Samantha Carter vagyok, úgy hallottam, hogy velem akar beszélni, bár azt nem értem, hogy miért. - Tudom, hogy ki maga, -mondta Amedor. - Asztrofizikus, ahogy maguk nevezik ezt a tudományágat, amit művel. Sokkal többet tudok magukról, mint az gondolnák. - Mi viszont semmit sem tudunk magáról, - szólalt meg O'Neill, egy kicsit fusztrálta a gondolat, hogy a másiknak ennyire részletes információja lehet róluk. - Ezen könnyen segíthetünk, - mosolyodott el Amedor, vett egy mély lélegzetet és mesélni kezdett. Mindent elmondott, amit csak tudott. A bolygójáról, a népéről, a támadásról, a goa'uldokról, a Jaffákról, a naquadah-ról és a bányászatának jelentőségéről, a csillagkapuk rendszeréről, hogy szinte megszámlálhatatlan azoknak a bolygóknak a száma, amikre eljuthatnak vele. A nevelőapját csak mint a népének a vezetőjét említette. Nem kell ezeknek az embereknek mindent tudnia. Beszámolt a feladatáról, és a beszivárgásáról Ré hajójára. - Maga volt az, aki szólt Ré-nek a bombáról a hajtóműdokkban, - jött rá hirtelen Kawalsky és O'Neill bólintott egyet. - És ő volt az, aki berakta Cartert, abba a szarkofág nevű valamibe, - tette hozzá O'Neill. - Tényleg ő volt az? - csodálkozott Sam és még jobban megnézte a férfit magának. Amedor teljesen átlagos volt. Sötét, éjfekete haj, szürke szemek, átlagos arcvonásokkal, talán ezért tudott olyan jól elvegyülni itt is és a Jaffák között is, gondolta Sam. Magasnak viszont, magas volt, ezt Sam akkor állapította meg, mikor elsétált mellette az étkezdében. A testalkata inkább Kawalky zömökségét idézte, mint O'Neill szikárságát, de még ültében is látszott rajta, hogy nagyon erős. A korát Sam a harmincas évei közepére tette, nagyjából vele lehetett egykorú, talán egy-két évvel idősebb. - Igen, ő volt az, - mondta fogcsikorgatva az ezredes, felrémlett előtte a kép, ahogy a férfi hátán himbálóztak Carter élettelen karjai. - Az eredeti tervem az volt, hogy megvárom, míg a gép elvégzi a dolgát, és utána kimenekítem a hajóról a bombájuk felrobbanása előtt, de maga, - mutatott O'Neill-ra, - ezredes keresztül húzta a számításaimat. Szerencsém volt, hogy idejében magamhoz tértem, miután eltalált, és el tudtam menekülni a robbanás előtt. Tényleg szép nagy bombát raktak össze, - mondta és elvigyorodott. - A maga bombájával mi történt? - kérdezte O'Neill. - Az sokkal kisebb volt, nem tudott volna elég nagy kárt okozni, de egymagam csak ekkorát tudtam magammal hozni. Elterelésnek szántam, hogy elvonjam a Jaffák figyelmét, amíg végzek Ré-vel, de a maguké sokkal nagyobbat durrant, el kell ismernem. - Köszönjük, majd megmondjuk a tervezőknek, - gúnyolódott O'Neill és ekkor meghallotta Carter halk kuncogását. - Mi az, Carter? - A bombát én terveztem, ezredes, - mosolyodott el a nő. - Ezt most hagyjuk, Carter, inkább a történet folytatása érdekel, - mosolyodott el O'Neill is. - Nagy nehezen levergődtem a hajóról, és mikor megnyitották a féregjáratot, átmentem maguk után, - fejezte be a beszámolóját Amedor, de azért mélyen az ezredes, majd a doktornő szemébe nézett, hogy tudatosítsa bennük, hogy tanúja volt kettejük kis botlásának. Látta, ahogy a doktornőnek, vagy ahogy az ezredes hívta, Carternek megrebben a szeme, és a lélegzete elakad egy pillanatra. O'Neill-nak pedig megfeszült az állkapcsa. Amedor tudta, hogy nem feszítheti tovább a húrt, ezért gyorsan oldalra nézett. A célját elérte. - Amedor, azt mondta, hogy azért ment arra a bolygóra, mert Ré is odatartott, de miért épp erre a bolygóra jött Ré? - kérdezte Sam, bár a többiekhez hasonlóan az ő feje is zsibongott a sok új információtól. - Mert ez egy bányászbolygó volt és még mindig jelentős mennyiségű ásvány van ott. Mi Ré birodalmának egy nagyon távoli szegletében éltünk. Az Abydos-ról származtak az őseink, egy ottani felkelés túlélői voltak és sikerült megakadályozniuk, hogy Ré rájöjjön, hová mentek. Egy Tok'ra segített megtalálni azt a félreeső bolygót, ahol eddig éltünk, amit az ő segítségével ki is töröltek Ré adatbázisából. - Várjunk csak, várjunk csak... - szólt közbe O'Neill. - Lehet, hogy lemaradtam valamiről, de kik azok a Tok'rák? - szólt közbe O'Neill. - Még nem említtettem őket? - kérdezte Amedor csodálkozva. - Nem, nem említette, - felelte Sam, O'Neill legnagyobb megkönnyebbülésére, akkor mégsem bóbiskolt el. - Ők olyan goa'uldok, akik a rendszerurak ellenségei, ők nem erőszakkal vesznek el gazdatesteket, hanem önként vállalkozókkal egyesülnek... - Ki lehet olyan örült, hogy vállalkozik erre, - csattant fel O'Neill a fejét rázva. - Sokan vannak, akik a nagyobb tudás, vagy a hosszabb élet reményében vállalkoznak az egyesülésre. - Mégis hány évesek ezek a goa'uldok? - kérdezte Sam kíváncsian. - Elég annyit mondanom ezzel kapcsolatban, hogy az a Ré, aki most meghalt, ugyanaz a goa'uld, aki ellen több mint ezerötszáz évvel ezelőtt fellázadtak az Abydoson? - Nem semmi, - tátotta el a száját O'Neill. - Természetesen a gazdatesteket rendszeresen lecserélte, - tette hozzá Amedor. - És mennyivel nő meg a gazdatest élettartama? - kérdezett rá Sam. - Több évtizeddel jó esetben, és ha rendszeresen befekszenek a szarkofágba, akkor még tovább, de a tok'rák nem használják, mert úgy tartják, megmérgezi a lelküket. - Nem semmi, a fő gonosz attól fél, hogy megmérgezi valami a lelkét, - ironizált az ezredes, nem tudta kihagyni ezt a feldobott a labdát, és mikor Sam megrovóan nézett rá, csak megvonta a vállát. - A tok'rák nem olyanok, mint a goa'uldok, - jelentette ki Amedor, és kissé keményebben, mint szánta. - Ők teljesen mások, de nem is várom el, hogy megértse... - Ezzel mit akar mondani? - csattant fel az ezredes, aki igencsak ellenszenvesnek találta a pacákot. Nem elég, hogy napokig fogócskázott velük a bázison, most még be is szól... - Nyugalom ezredes, csak annyit akartam mondani, hogy egyiküket sem ismeri annyira, hogy a különbséget érzékelni tudja, - pontosított Amedor. Most legkevésbé az hiányzott volna neki, hogy ezt az embert magára haragítsa. O'Neill némileg lenyugodott, de még mindig gyanakvó pillantással nézte a kimoli férfit. - És miért kellene hinnünk magának, akár Ré embere is lehet, aki csak kitalálta ezt a könnyfakasztó mesét a küldetéséről, - érdekes módon Sam volt az, aki a mindhármukban felsejlő kétségeket szavakba öntötte. - Gondoltam, hogy kételkedni fognak bennem, - mosolyodott el szélesen Amedor. Teljesen megértette a reakciójukat, hasonló helyzetben ő is bizonyítékot követelt volna. - Ha elmesélem, hogy tanúja voltam, ahogy az a kutatószerkezetük megérkezett a bolygóra, majd utána az ezredes és a többiek. Ott voltam pár száz méterrel maguk mögött lemaradva, mikor a városba mentek, vagy mikor ott voltak a templomban. - Az egy templom volt? Én arra tippeltem, hogy tanácsterem... - szólt elgondolkodva Sam. - Nem, az egy templom... - Ez nem bizonyít semmit sem, - akadékoskodott tovább O'Neill. - Lehet, hogy ismerte korábbról azt a helyet... - Ott voltam mikor a doktornő beleesett abba a verembe, - mondta Amedor. - Akkor maga volt az... - szólalt meg Sam. - Ki volt ő? - kérdezte az ezredes. - Ő aktiválta a vészvillogót, ezredes, - nézett oldalra Sam, ez a tény sok mindent megmagyarázott. - Én nem emlékszem rá, hogy bekapcsoltam volna... - Én voltam az, máshogy nem tudtam felhívni a társai figyelmét... - Ezredes, tényleg nem találtuk volna meg időben Samet, ráadásul ott volt a homokvihar is - mondta Kawalsky, magában jó pár plusz pontot adva Amedornak. - Rendben, elismerem, hogy nagyon jól jött a segítsége, - mondta O'Neill, belegondolva, hogy Amedor kétszer is megmentette Cartert és ha szőrszálhasogató akart volna lenni, akkor saját magát is a megmentettek közé kéne sorolnia, mert igencsak szorult helyzetben volt Amedor belépője előtt ott az űrhajón. A Jaffa, vagy hogy is hívják őket, igencsak erős marokkal szorította a nyakát. SJSJSJ - Mi a véleménye, ezredes? - Hammond tábornok az összekulcsolt kezeit az asztalra téve előre dőlt a székében. A tárgyalóban csak a CSK-1 három tagja volt rajta kívül. - El kellene mennünk a bolygójára, nem az eredetire, hanem ahová menekültek, megnézhetnénk nem maradt-e életben valaki. Kötelességünk utána nézni, - mondta az ezredes a székében hintázva. - Egyetértek, az ezredessel, - szólalt meg Sam. - Mindenféleképpen el kellene mennünk arra a bolygóra, a túlélők kutatása mellett, nagyon sokat megtudhatnánk technológiájukról is. - Ezredes, gondolja, hogy Amedor hajlandó együttműködni velünk? - kérdezte a tábornok. - Biztos vagyok benne, uram, hiszen az ő népéről van szó, - mondta O'Neill, és száz százalékig meg volt róla győződve, hogy igaza van. - A legegyszerűbb az lenne, ha megkérdeznénk, uraim, - szólalt meg Kawalsky először azóta, hogy beléptek a szobába. - Tábornok úr, még mindig nem találtuk meg a felszerelését, - jegyezte meg Sam. - Őszintén szólva nagyon szívesen vetnék rá egy pillantást, sőt kettőt is. Ráadásul, ha Amedor átadná őket, bizonyíthatná vele a jó szándékát is. - Rendben, kérjék meg, hogy adja át a felszerelését, - állt fel a tábornok, a többiek követték a példáját. SJSJSJ - Elképesztő, - suttogta Sam lenyűgözve, miközben Amedor felszerelését vizsgálta. Olyan volt, mint egy fura karkötő, bár viszonylag vaskos, fekete fémszerű anyagból állt, idegen írásjelekkel és furcsa gombokkal. A férfi ott állt mellette és mosolyogva figyelte. Próbálta kerülni a hirtelen mozdulatokat, mert két állig felfegyverzett őr figyelte a nő laborjának ajtajából. Kétsége sem volt azzal kapcsolatban, hogy gondolkodás nélkül lelőnék, ha csak rossz szemmel nézne a nőre. - Sajnos én nem nem értek a belsejükhöz, csak használni tudom őket, - szabadkozott. - Biztos benne, hogy lemerült az energiaforrás? - kérdezte Sam, nem is igazán figyelve a férfi bocsánatkérésére. - Igen, ameddig lehetett, láthatatlan maradtam a bázisukon, de utána kénytelen voltam más stratégiát választani, - vigyorodott el Amedor. - Észrevettük, - nézett fel Sam, és ő is elmosolyodott. - Még meg sem köszöntem, hogy megmentette az életemet, kétszer is, - komolyodott el Sam. - Nagyon szívesen, - mosolyodott el Amedor, és ha nem lett volna az a két katona, akik állandóan a sarkában loholtak, csőre töltött fegyverrel, egész jól érezte volna magát itt ezen a bolygón. Pedig még a nevét sem tudta. - Mi a neve ennek a bolygónak? - Mi Földnek hívjuk, tudom nem túl fantáziadús, de ez van, - viccelődött Sam, Amedor is elmosolyodott a megjegyzésén. - És hogy kerültek az Abydosra? - Az Abydos-ra? - kérdezett vissza Sam. - Arra a bolygóra, ahol találkoztunk, - magyarázta Amedor. - Nem tudtam, hogy ez a neve. Egyébként a Csillagkapu melletti kartuson találtuk a címet és nem is tudtunk a kapuk rendszeréről. - Érdekes, hogy pont ezt a bolygót keresték maguk is... - esett gondolkodóba Amedor. - Az én népem is úgy tartja, hogy onnan származunk... - Amedor... az abydosiak származtak a Földről, és nem fordítva. - Ez nem lehet igaz... - Amedor döbbenete nyilvánvaló volt és Samet elégedettség öntötte el. Végre nemcsak a kimoli okoz nekik meglepetéséket. - Azt akarja mondani, hogy ez a Tauri? - A Tauri? - Igen, a legendáink szerint volt egy ősi bolygó, ahonnan mindannyian származunk, az összes ember, szerte a galaxisban... - Amedornak leesett az álla, álmában sem gondolta volna, hogy valaha is eljut az ősi bolygóra. A kutatásaik bebizonyították, hogy az Abydos az egyik legősibb bolygó, amin az emberek megjelentek, de biztosak voltak benne, hogy lennie kellett egy másiknak is... Bár voltak kétkedők, akik még az ősi bolygó létét sem akarták elismerni. - Remélni sem mertem, hogy valaha is eljuthatok ide... - Pedig most itt van, - Sam elmosolyodott. - Szóval Tauri... - hallották O'Neill ezredes hangját a hátuk mögül. Kawalsky zsebre tett kézzel álldogált mellette. - Igen, ezredes, úgy tűnik ez a neve a Földnek a galaxisban, - nézett fel Sam, továbbra is mosolyogva. - Ezredes, rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek ezen a bolygón, - jelentette ki Amedor. - Hát még mi mennyire örülünk annak, hogy itt van, - jelentette ki O'Neill, a szokásos szarkasztikus stílusában. - Felkészítették a MALP-ot, - mondta, majd szó nélkül kiment a szobából. Sam, Kawalsky és Amedor gondolkodás nélkül követték, a két felfegyverzett katona úgyszintén. Mire a kapuszobába értek, épp készültek megnyitni a féregjáratot, Sam gyorsan elfoglalta a helyét a tárcsázó számítógép mellett. Walter már előkészített mindent, a program és az egész folyamat meglepően gördülékenyen működött. Nyoma sem volt az első aktiválás idején uralkodó feszültségnek. Sam elégedett volt, jó munkát végzett. MacKay is ott állt a terem túlsó végében, tőle szokatlan módon csendben, háttérbe vonulva figyelte az eseményeket, de a büszkeség az ő szívét is elöntötte, mikor a nyugodt határozottsággal dolgozó tudósok, technikusok és egyéb kisegítő személyzet munkáját figyelte. Gondolataiból a lassan elforduló kapu jellegzetes hangja riasztotta fel. - Egyes ékzár kódolva... Mikor a féregjárat stabil lett, a MALP elindult. A visszaérkező képek egy ideiglenes tábor romjait mutatták a közelben, de mozgásnak nem találták nyomát. Amedor állkapcsa megfeszült a látványra, és kezei ökölbe szorultak, a szívét elöntötte a reménytelenség és a fájdalom. Már tudta korábban, hogy mindenki meghalt az övéi közül, de mikor utoljára látta ezt a tábort, még férfiaktól, nőktől és gyerekektől volt hangos az egész hely. Ahogy próbáltak úrrá lenni a káoszon, amit a korábbi goa'uld támadás, majd az azt követő kitelepítés okozott, mindenüket hátra kellett hagyniuk, és elölről kezdeniük mindent. De ők túlélték, bár jó páran életüket áldozták a bolygó védelmében. Őket meggyászolták, és méltóan emlékeztek meg róluk. Amedor név szerint ismerte mindegyiket, barátok és bajtársak voltak. Együtt harcoltak, és védték a hazájukat. Most mind halottak. Nem várták, de elfogadták a lehetőséget, hogy életüket is kockára kell tenniük a népükért, ha a szükség úgy hozná. Úgy hozta, és büszkén haltak meg. De ez nem volt benne a pakliban, a civilek halála. Azoké, akiket meg kellett volna védeniük. Minden veszélytől. Úgy érezte, hogy a társai halála így értelmetlenné vált. Tudta, hogy az amit érez a túlélők bűntudata, és azzal is tisztában volt, hogy méltó módon megbosszulta mindegyiküket. De nem tudta egy pillanatra sem levenni a tekintetét a képernyőről. Furcsa módon nem voltak holttestek, valószínűleg az erdőbe menekültek a támadás megkezdésekor és ott mészárolták le őket. A szíve összeszorult a gondolatra, hogy mit élhettek át... O'Neill nem a képernyőt figyelte, hanem Amedor arcát. A fájdalmat, ami átvillant rajta, amikor az első képek feltűntek a képernyőn, de amilyen gyorsan jött, ugyanolyan gyorsan el is tűnt, mintha csak ott sem lett volna. Az ezredes pontosan tudta, hogy mit érez. Ő is átélte már minden alkalommal. A mindent elsöprő bűntudat, amiért ő túl élte, de valaki más nem. Eddig voltak kétségei a férfival kapcsolatban, de most mintha elmosták volna őket. - Ezredes, készítse össze a csapatát, egy órán belül indulnak, - adta ki az utasítást a tábornok. - Vigye magával a vendégünket is. - Makepeace emberei? - kérdezett rá O'Neill. Nem ártott volna egy kis erősítés, ki tudja, lehet, hogy még vannak ott Jaffák. - Vigye őket is, és még mindig várom a válaszát... - tette hozzá Hammond. - Értettem, tábornok, - felelte O'Neill. Tudták mindketten, hogy direkt halogatja a választást. Makepeace ezredes még mindig a gyengélkedőn feküdt és bár az állapota rohamosan javult, még mindig jó pár hét volt hátra, amíg újra szolgálatba állhatott. SJSJSJ A bolygóra lépve Sam teljesen a látvány hatása alá került. Az épületeket és sátrakat mind lerombolták, a felszereléseket összetörték és felégették. A pusztítás teljes volt. - Itt is maradhat a kapunál, - hallotta O'Neill ezredes hangját maga mögött. - Nem, én is megyek, - vett egy mély lélegzetet Sam, és hátranézett a férfira. Az ezredes aggódva figyelte őt. - Rendben lesz minden, ezredes, ne aggódjon. - Ha bármikor is meggondolná magát, csak szóljon. - Induljunk, sok munka vár még ránk, - felelte és lesétált a lépcsőkön. Amedor és Kawalsky már lent volt, Williams-szel, Thomsonnal és Haynes-sel együtt. - Most nincs itt senki sem, de lehet, hogy később visszajönnek, hogy ellenőrizzék nem élte-e túl valaki, - magyarázta az ezredes. - Én ezt tenném, - tette hozzá és Amedor egyetértően bólintott. A látvány őt is megviselte, jobban, mint várta volna, mivel már látta a képernyőn, hogy mi vár majd itt rá. Egyetértett az ezredessel, semmit sem mozdíthatnak, nem árulhatják el, hogy itt jártak. Most pedig vett egy mély lélegzetet és hozzálátott, hogy megkeresse az adatkristályokat, amiket az otthonukból hoztak magukkal, mindenféleképpen magával akarta vinni. Az eredetileg is itt található kutatóállomás épületei többé-kevésbé egészben maradtak. Ott akarta kezdeni. A többiek kíváncsian figyelték. - Az adatkristályok, amiket magunkkal hoztunk, még itt lehetnek valahol. Nagyon kicsik, könnyű őket elrejteni és csak Samon és én tudtunk róla. Meg kell őket keresni, nagyon fontos információk vannak benne... - Kinek fontos? - ironizált O'Neill. - Teljesen mindegy, hogy kinek, de ha még eddig nem kerültek a goa'uldok kezére, akkor nem szabad hagynunk, hogy megtörténjen, - jelentette ki Amedor határozott hangon. - Nem érdekel, hogy kié lesz, csak jó célra használják... - Mit tartalmaznak? - kérdezte Sam. - A népem legfontosabb információit a goa'uldokról, tok'rá-ról, a kapukról, az eddig felderített bolygókról, bár ebből nincs sok, mert nem vagyunk... - Amedor nyelt egy nagyot és helyesbítette az előbbi mondatot. - ... voltunk nagy felfedezők. Egy kis fémdobozba rejtette őket az apám... - Az apja? - O'Neill volt az, aki természetesen nem hagyhatta szó nélkül az új információt. - Igen, a népünk vezetője, Samon a nevelőapám volt, a szüleim halála után ő vett magához és mindent, amit csak tudok, tőle tanultam. - Ezt eddig miért nem mondta? - kérdezte az ezredes. - Mert nincs jelentősége... - hajtotta le a fejét Amedor. - Már korábban tudtam, hogy meghalt... - Az Első Jaffa... - vágott a szavába O'Neill. - Ő jelentette Ré-nek, hogy megkínozott valakit, aki azt vallotta, hogy mindenki ott volt a bolygón. De miért támadták meg magukat a goa'uldok? - Sajnálatosan Ré hajója épp a bolygónk közelében volt, mikor elromlott a hajtóműve, és így ránk találtak, és a civilizációnk túl fejlett lett az ő ízléséhez képest, és nem akarta, hogy bárki is a babérjaira törhessen. Ré-nek csak rabszolgák és fejletlen népek kellettek, akik naquadah-t bányásznak neki... és istenként imádják. Ráadásul megtudta, hogy támogatjuk a Tok'rá-t. - Támogatják a Tok'rá-t? Erről most hallunk először... - kérdezte O'Neill homlokát ráncolva. - Ugye, most hallunk róla először? - fordult Samhez, aki bólintott. - A népem sok gazdatestet és egyéb segítséget adott a Tok'ra-nak, - mondta Amedor. - A két nép között szoros volt az együttműködés. Mióta Egeria meghalt... - hirtelen Samre nézett és szélesen elmosolyodott, O'Neill szerint kissé túl szélesen is. - Egeria egy goa'uld királynő volt, aki a fajtája ellen fordult, és az ő gyermekei alkotják a Tok'rá-t. Ők folytatták a harcot, miután Ré elpusztította Egeriát. Majdnem két évezredig kitartott ez a szövetség... de már örökre vége. - Ha a történelem órának vége, akkor talán keressük meg azokat a kristályokat, vagy miket, nézzük meg, hogy vannak-e még túlélők és menjünk haza, az O'Malley-ben ma éjjel jazz koncert lesz... - jegyezte meg O'Neill. - Imádom a jazzt, sajnálnám kihagyni... Haynes találta meg a dobozt, egy romhalmaz alján, először nem is vette észre, csak mikor lehajolt megigazítani a bakancsát, akkor látta meg a fémdoboz sarkát a törmelékhalom alján. Egyelőre nem mozdította meg, inkább odahívta a többieket. Szerencsére a kristályok érintetlenül feküdtek a belsejében, amit gondos kezek párnáztak ki. A szerkezet viszont, amivel a kristályokból ki lehetett olvasni az adatokat, ott feküdt összetörve. Amedor óvatosan vette fel, hogy megnézze, megjavítható-e. Sajnos nem igazán volt jó a műszaki dolgokban, ő harcos volt, inkább szétszedni tudta a dolgokat. - Ezredes, gond van, - szólalt meg, - a leolvasó eltört, enélkül a kristályok csak értéktelen kavicsok. - Carter, nézze meg, hogy tud-e vele valamit kezdeni, - fordult a nőhöz az ezredes, aki óvatosan átvette a szerkezetet Amedortól. - Egyelőre semmit sem tudok ezzel kapcsolatban mondani, ezredes, nagyon összetört és egyáltalán nem ismerem ezt a technológiát, de megpróbálhatom. Van hozzá esetleg valamilyen szerszámkészlet... - Megnézem, - szólt Amedor. - Egy barna, textil hengert keressenek, az apám dolgai között lennie kell egynek... A hengert gyorsan megtalálták, de a színe a rárakódott por miatt inkább szürke volt, mint barna. Amedor kinyitotta és megtalálta benne az összes szerszámot és még néhány pótalkatrészt is. A nevelőapja mindig is akkurátus ember volt, és mindenét tökéletesen karbantartotta. Most sem csalódott benne. Csak remélni tudta, hogy ez elég lesz Samnek, hogy rendbe hozza a leolvasót. Amíg a nő Haynes vigyázó tekintete mellett a leolvasót tanulmányozta, a többiek átnézték a környékbeli erdős területeket. Nem telt bele sok idő, amíg rábukkantak a holttestekre. Nem volt valami szép látvány, O'Neill örült neki, hogy Carternek nem kellett ezt látnia. - Mik a népe szokásai? - lépett oda Amedorhoz, aki összeszorított fogakkal állt, némán bámulta az elé táruló látványt és most értetlenül nézett az ezredesre. - A temetés... - Á, már értem, - bólintott Amedor. - Mi elégetjük a holttesteket... - Rendben, emberek, lássunk hozzá, - fordult a többiekhez az ezredes. - Ezredes, nem szükséges... - kezdett hozzá Amedor. - De igen, ők is emberek voltak... - A népem annak ellenére, hogy nagyon fejlett volt, még mindig a természet szerves részének tekintette magát, nem hiszem, hogy ellenükre lenne, hogy halálukban is így legyen... - Ó, rendben, - felelte O'Neill, némileg megkönnyebbülve és hátrább lépett. Amedor még pár percig ott állt, és Kawalsky észrevette, hogy valamit motyog magában. Imádkozik, döbbent rá egy másodperccel később, és észrevette, hogy Thompson gyorsan keresztet vetett. Épp indultak vissza, mikor észrevették, hogy egy féregjárat eseményhorizontja jelent meg a kapuban, ahogy Carter mondta volna, gondolta O'Neill. Hol van Carter és Haynes? Futott át a gondolat az ezredes agyán. Az erdő takarásában maradtak, és nem kockáztathatta, hogy felfedi a helyzetüket azzal, hogy a nyakát nyújtogatja a nőt és a századost kutatva, ezt tudta jól. - Biztos elbújtak valahol... - érintette meg a vállát Kawalsky megnyugtatásul. Morcosan nézett az őrnagyra, akit a barátjának tekintett, de az csak szélesen elvigyorodott és még szorosabban markolta meg a fegyverét. A kapun Jaffák léptek ki, az ezredes hatot számolt meg belőlük. Ha szerencséjük lesz, nem fedezik fel őket, volt ugyan elég fegyverük és muníciójuk, az új P-90-esekkel jó esélyük lett volna ellenük, ha meglepnék őket, de... előbb-utóbb hiányoznának valahol. A Jaffák körbejárták a falut, és láthatóan kerestek valamit, mikor közelebb értek a rejtekhelyükhöz, O'Neill észrevette, hogy nekik más alakú jel volt a homlokukon. Majd rákérdez Amedornál, gondolta és gyorsan lejjebb húzta a fejét, nehogy észrevegyék. A harcosok alaposan átkutatták a romokat, benéztek az alá a halom alá is, ahol nem sokkal korábban rábukkantak a kristályokra... majd két óra múlva dolguk végezetlenül távoztak. Miután a Jaffák eltűntek, O'Neill még azt sem várta meg, hogy a féregjárat lekapcsoljon, már ki is lépett a fák közül, a megkönnyebbülése óriási volt, mikor meglátta Cartert és Haynest a tisztás másik oldalán lévő bokrok mögül felbukkanni. - Kik voltak ezek? - tette fel a kérdést O'Neill. - Jaffák... - mondta elgondolkozva Amedor. - Azt én is láttam, de nekik más jel volt a homlokukon. - Ők Apófisz harcosai, - jegyezte meg Amedor. - Ő volt Ré testvére. Nagyjából egyforma területet birtokoltak. Most, hogy Ré már nincs, Apófisz lett az egyik legerősebb, hanem a legerősebb rendszerúr a környéken. De nem számítottam rá, hogy ennyire gyorsan reagál majd. Alig pár nap telt el, és már neki is látott átvenni a területét. Valószínűleg volt egy kéme Ré Jaffái között, aki elmondta neki, hogy hová menekültünk, és hogy itt lehetnek a kristályok, - Amedor megkönnyebbülten szorította magához a fémdobozt. Lehet, hogy nem tudják majd elolvasni őket, de ők sem... - Carter tárcsázzon, - lépett ki a fák közül O'Neill.  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 415 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |