Stargate SG1- It wasn’t supposed to be like this - Nincs végzet, csak ha bevégzed! 7.Fejezet 2.rész
| És ekkor történt. Katana néhány métert repült hátra, keményen a földnek csapódva. A jobb válla kificamodott. Fáradt volt, annyira fáradt. Adria Katanához közeledett, fenyegetően lépve fel. Daniel és Vala valamit kiáltott, de Katana nem hallotta őket. Teal'c őt bámulta, mintha csak megpróbált volna erőt önteni belé. És ekkor meglátta Jacket. Az apja a barátai mellett állt, olyan elszántsággal nézte őt, mint még soha. Katana meg mert volna rá esküdni, hogy olvasni tud a gondolataiban, 'Ne merd feladni!'. Talán csak képzelte, de már nem számított. - Ki vagy te? - tette fel a kérdést Adria, nyilvánvaló volt, hogy kész tovább folytatni a harcot. - Te vagy az Isten, mondd meg te, - vetette oda a szavakat Katana, a fájdalom tisztán hallható volt a hangjában. Adria a kezét Katana teste fölé helyezte, készen arra, hogy végleg leszámoljon vele. - Most már nem számít, - amint kimondta ezeket a szavakat, elvesztette az egyensúlyát, és a hátára esett. Katana gáncsolta el. Igazi O'Neill volt, kihasználta a kínálkozó lehetőségeket. Katana azonnal reagált, Adria mellett termett, az egyik kezét a szívére helyezte, a másikat a homlokára. Elkezdte elszívni Adria életerejét, és ez elől nem volt menekvés. Minél fáradtabb volt Adria, annál könnyebb volt Katanának. Ezt az eljárást betiltották a Calisán, de a lány mestere megtanította rá. Alig volt bármi is észrevehető belőle, de nagyon veszélyes volt. Az ősi technika használatáért a büntetés halál volt. Ez nem érdekelte Katanát. Mielőtt Adria vett volna egy utolsó lélegzetet, Katana odahajolt a füléhez, és ezt suttogta: - Én vagyok Samantha O'Neill első szülöttje. Adria ezzel a tudattal hunyta le végleg a szemét. Katana felállt, körbenézett és zavarodottságot érzett. Mindenki csendben figyelte őt. Az Orici meghalt. Érezte, hogy a válla egyre jobban lesz, de a belseje égett. Soha nem volt képes meggyógyítani magát, de gyanította, hogy az extra energia volt ebben a segítségére. Az égető érzés egyre erősebb lett, és elérte a fájdalomküszöbét. Az utolsó kép, amit látott, mielőtt elájult a CSK-1 és Jack volt, ahogy épp felé futottak. Két nap telt el, amíg Katana magához tért. Először nem ismerte fel a szobát, de egy pillanattal később rájött, hogy a bázison lévő szállásán van. Cam, Vala, Daniel és Teal'c is ott voltak. - Megyek, hívom az orvost, - jelentette ki Teal'c és kisétált. - Hé, - köszöntötte gyengéden Daniel, - hogy érzed magad? - Mi mind nagyon aggódtunk miattad, - fogta meg a kezét Vala. - Jól vagyok, azt hiszem... elképzelésem sincs... mire is számítsak ezután, még soha nem tettem ilyet ezelőtt, - mondta lassan Katana, próbálva megállapítani, hogy van-e bármilyen fizikai sérülése. A sebe már begyógyult és nem volt ott az égető érzés sem, tulajdonképpen jól érezte magát. - Azt hiszem csak alvásra volt szükségem. - Igen, ezt ismételgetheted újra és újra. Majdnem alulról szagoltad az ibolyát - tette hozzá Cameron. Látva Katana homlokráncolását, Daniel lépett oda. - Az agyi aktivitásod megemelkedett, kilencvennyolc százalékos hatásfokkal, ami több mint elég a felemelkedéshez. - Fénylettél meg minden! Nagyon király volt! - vágott közbe Cameron. Daniel vádlóan nézett Camre. - Miután abbahagytad... a ragyogást, - fogalmazott óvatosan Daniel, nem igazán tudva, hogyan is mondja ki, - kómába estél. - Két napra, - tette hozzá Vala. Katana rájött, hogy miért tiltották meg ennek a módszernek a gyakorlását. Ha az emberek tudnák, hogy képesek a felemelkedésre egy másik ember energiájának segítségével, ki tudja, hogy mi történne. Dr. Lam lépett be a szobába Teal'c kíséretében, a figyelmét Katana vonta magára. - Hogy érzi magát? - tapogatta meg Katana torkát, ellenőrizte a szemeit a ceruzalámpájával, és meghallgatta a tüdejét. - A legjobb tudomásom szerint jól vagyok... - jelentette ki Katana meglepetten. - El kell végeznünk néhány tesztet, de valószínűleg minden rendben lesz, - biztosította Dr. Lam a fiatal nőt. - A sérülés jól gyógyult, ezért helyeztük el itt, - mutatott a doktornő Katana szállására. - Ráadásul, arra gondoltam, hogy az ismerős környezet még segíthet is. - Köszönöm, Doki. Szóval mit történet azután, hogy elájultam, győztünk? - Mondhatom, nem semmi dolgot vitt véghez odakint, - mosolygott a páciensére Carolyn. - Egyszerűbben szólva, - vágott közbe Daniel, - igen. - Félelmetes ellenséggel küzdöttél meg Katana, - szerencsére Teal'c-nek volt annyi önkrontollja, hogy nem tette hozzá, hogy O'Neill, - és sikerült győzedelmeskedned - hajolt meg a férfi. - És ezzel a tetteddel, megmentettél egy galaxist vagy kettőt, - tette hozzá Cameron. - Az Istenük halála után, könnyű volt meggyőzni az Ori katonáit, hogy félrevezették őket, - magyarázta Daniel. - Az a tény, hogy annyi katona, Hírnök, majd Adria is meghalt, rávette őket, hogy higgyjenek nekünk. - Hallanod kellett volna őt, Katana! - mondta izgatottan Vala, Danielre mutatva. - Hamis Istenek! Hamis Istenek! - kiáltotta felemelt kézzel, próbálva utánozni Daniel beszédét és mind elnevették magukat a látványon. - Nagyon dühösek voltak, - mondta Cameron még mindig nevetve. Vala ösztönösen a még mindig sajgó térdére tette a kezét. - Azután a sok imádkozás után te is dühös lettél volna. - Végül elindultak a saját galaxisuk felé, hogy elmeséljék a népüknek, hogy mi történt, - vetette közbe Danidl. - Bárhogy is van, biztosak lehetünk benne, hogy az imádói nélkül az Ori elpusztul, - hirtelen elhallgatott, egy gondolat fogalmazódott meg az eméjében, és egy furcsa arckifejezés jelent meg az arcán. - Daniel? - kérdezte Vala, aggódva a furcsa viselkedése miatt. - Várjunk csak, ha az Ori ezek miatt az események miatt bukott el, és Sam és Jack első szülöttjének kellett elhoznia a pusztulást, akkor te... - ekkor hirtelen megint elhallgatott és Katanára pillantott. Ez volt a gondolat, amit ott motoszkált benne hónapok óra, a lány annyira ismerős volt, annyira könnyű volt megkedvelni, annyira egyszerűen megbocsátottak neki bármiért, azok a kék szemek, és olyan okos volt, a viselkedése, Samet és Jacket formázta minden tekintetben. - Te vagy Janet! A bejelentése után szinte vágni lehetett a csendet. - Várj, - mondta homlokráncolva Cameron, egy pillanattal később folytatta. - Micsoda? - Ő Janet! - ismételte meg Daniel. Katana olyan jól őrizte eddig a titkát, és egyáltalán nem számított arra, hogy ez történik, de tudta, hogy semmi értelme sem lenne letagadnia. Vala a kezét a szájához emelte, Carolyn csak bámult elképedve, még akkor is, ha gyanított korábban valamit, ez a bejelentés meglepetésként érte őt, és Cameron teljesen kiakadt. - Katana, el kell mondanod Samnek és Jack-nek, - jelentette ki Daniel szomorkásan. - Nem, nem tehetem... - Katana próbálta elmagyarázni a helyzetet. - Felejtsd el, hogy megváltoztathatod a jövőt! - Daniel feszültsége nyilvánvaló volt. - Teljesen össze vannak törve! Te nem érted, hogy mi... - kiáltotta. - Nem, te nem érted! - fojtotta belé a szót Katana, az ő is egyre feszültebb lett. - Én egész életemben gyűlöltem őket, azért, mert elhagytak engem! Van neked bármilyen elképzelésed is arról, hogy mennyire tud gyűlölni egy gyerek?! És minden ok nélkül! - Katana elhallgatott, próbált megnyugodni, vagy legalább halkabban beszélni. - Mikor először találkoztam velük... - rázta meg a fejét, - ... én szörnyen viselkedtem. Sőt még annál is rosszabbul. Ahogy Sam rám nézett, mikor megtagadtam őket, - Katana hangja elcsuklott, és az egész teste elkezdett remegni. A többiek mind várták, hogy folytassa. - Én őket hibáztattam, pedig minden az én hibám volt, - mondta Katana szomorúan, szerencsétlenül. - Nem a te hibád volt... - enyhült meg Daniel, biztatni próbálva őt. Katana gúnyosan horkant fel. - Megállíthattam volna azt a nőt, de... - a hangja itt elcsuklott. - De te inkább azt választottad, hogy minket mentesz meg, - fejezte be megértően Daniel. - Beszélned kell velük. - Látva a fejrázását, Daniel úgy döntött, hogy megpróbálja vele megértetni a helyzetet. - Sam nagyon rossz bőrben van. Senkivel nem hajlandó beszélni, még Jackkel sem. - Már két napja nem aludt, - tette hozzá Carolyn. - Egyre csak sír. Úgy kell beleerőltetni az ételt, hogy tudja szoptatni a kicsit... Kathrynt. - És Jack... hát, ő olyan mint általában, magába zárkózott, ha Sam nem jön rendbe, ő sem fog. Jack saját magát hibáztatja, és azt hiszem Sam is... - fejezte be Daniel. - Ez nem az ő hibájuk volt... - jelentette ki szenvedélyesen Katana. - Ezért kell elmondanod nekik, - próbálkozott újra Daniel, a hangja telve volt érzelemmel. Cameron nem találta a szavakat. Mind csendben próbálták feldolgozni a történteket. - Kathryn jól van? - kérdezte Katana, próbált témát váltani. - Igen, - mosolyodott el Vala. - Ő annyira csodálatos, azok a kis ujjacskák, és orrocska, az a pici száj... egyszerűen elképesztő. - És teljesen egészséges, - jelentette ki Carolyn büszkén. - Nézd, - szólalt meg újra Daniel, - Sam és a kicsi még a gyengélkedőn lesznek az elkövetkezendő három napban... ha te nem mondod el nekik, akkor én fogom! - jelentette ki elszántan. - Tudod, hogy képes lennék kitörölni ezt az emléket az elmétekből. Daniel elmosolyodott ezekre a szavakra. Elképesztő, hogy ez a lány mennyire hasonlított a barátaira, és mégis mennyire különbözött. - Hát velem nem kell vesződnöd, mert én már most pokolian össze vagyok zavarodva, - szokás szerint Cameron játszotta a gyengeelméjűt, épp ahogy Jack tette azt korábban. Katana nem értett egyet azzal, hogy bármit is tennie kellene, de tudta, hogy Daniel beváltaná a fenyegetését. Talán az lenne a legjobb mindannyiuknak. Jack Sam ágya mellett ült, és nagyon fáradt volt. Hosszú volt ez a négy nap. Ismét elvesztette egy gyermekét. Bármennyire is próbálta, nem tudta meggyőzni magát arról, hogy ez csak egy rossz álom. Nem ez a valóság volt. Sam a Deadalus fedélzetén adott életet Kathrynnek, de utána egyfolytában csak zokogott. Jack megértette, de azt kívánta, bár abba tudná hagyni. A nő már két órája aludt, de csak azért, mert a Doki nyugtatót adott neki. Kathryn nagyon jól volt. Jack odafordult, hogy ellenőrizze a lányát. Egyszerűen gyönyörű volt, békésen aludt a bölcsőjében. De ketten kellett volna lenniük, otthon két bölcsőjük volt. Mindent párban vettek, arra számítva, hogy ketten lesznek. De csak egyikük volt itt, és ez az ő hibája volt. Sam megmoccant egy kicsit mielőtt kinyitotta volna a szemét. Felült, és Jack felé pillantott, majd a kicsire nézett. 'Nem ez nem egy rémálom,' és a fejét a kezeibe temette, a könyökét a térdeire támasztotta és sírva fakadt. - Sam, - nyúlt felé Jack, de Sam eltolta magától. - Sam, - ismételte most kicsit keményebben. - Sajnálom. - Jack már korábban is megpróbálta elmagyarázni, hogy mi történt, de a nő nem hallgatta meg. - Sajnálom, - próbálta újra. - Nem tudtam megmenteni őt... Elvesztettem a gyermekünket, - a férfi szemei megteltek könnyel, de nem engedte meg magának, hogy sírni kezdjen. Nem tette meg Charliért sem, azt gondolta, hogy nincs rá joga, és most ugyanezt érezte. - Minden az én hibám. Sam felvonta a szemöldökét ezekre a szavakra, és kétségbeesetten nézett a férfira. Kezével megérintette a férfi arcát. - Jack, - mondta Sam csendesen, napok óta ez volt az első alkalom, hogy megszólalt, - nem a te hibád volt. Nem... - próbált minél erőteljesebben beszélni, de a saját bűntudata megakadályozta benne. - Az én hibám volt. Nem állítottam meg, mikor elvitte a gyerekünket. Egyszerűen csak elvitte... Én próbáltam... de képtelen voltam felkelni, - most még erőteljesebben kezdett el zokogni, képtelen volt, és nem akart uralkodni magán. Jack alig hitt a fülének. - Miről beszélsz te?! Sam, épp fájásaid voltak, az Isten szerelmére! - Keményebben kellett volna próbálkoznom!, - kiáltotta Sam. - Istenem, Jack, - majd ismét a kezeibe temette az arcát, - nem hiszem, hogy képes leszek túlélni ezt, - suttogta a könnyein keresztül. - Ezt most rögtön hagyd abba, - lépett oda Jack az ágyhoz, felemelve a nőt a vállánál fogva. Pontosan tudta, milyen ez az érzés. - Soha többé ne merd ezt mondani! Szükségem van rád! Nekünk van szükségünk rád, - mutatott a gyerekükre, aki még mindig aludt, és végre engedte, hogy a könnyei potyogni kezdjenek. - Semmit sem tehettél volna, semmit, - próbálta meggyőzni őt, karjaiba véve a nőt, próbálva tartani benne a lelket. Katana észrevétlenül álldogált az ajtónál. Két nap töprengés után eldöntötte, hogy végre meglátogatja az anyját, de még mindig nem volt biztos benne, hogy elmondhatja-e nekik, ki ő valójában. Látva a szüleit ennyire magukba roskadva elvesztette minden bátorságát, és megfordult, hogy elmenjen, ekkor meghallotta Sam hangját, amint elárulta kétségbeesésének okát. - Ennek nem így kellett volna lennie. Az anyja kiáltása megadta Katanának az erőt, hogy eléjük álljon. A szülei szenvedtek és ő képes volt rajtuk segíteni. - Éppenséggel, - mondta Katana,megriasztva őket - igen. - Mi? - Jack szokásos 'mi' kérdése nem is lehetett volna dühösebb. - Ennek így kellett lennie, - Katana figyelmen kívül hagyta az apja dühét, miközben megpróbált nyugodt maradni. Jack már majdnem rendre utasította. Hogy merészelt a lány besétálni ide, és ilyet mondani? - És te nem figyelmeztethettél volna minket? - Nem tudtam róla, - Katana lehunyta a szemét, próbálta megtalálni a megfelelő szavakat, amivel megmagyarázhatná. - Nem engedélyezték a hozzáférést, emlékszel? - De te tudod, hogy most hol van? - Sam szemében remény gyúlt. - Igen, - Katana továbbra is megpróbált nyugodt maradni. - Ez remek, - Jack haragja elcsillapodott. - Elmondhatod nekünk, és mi elmegyünk érte, - milyen egyszerűen hangzott, így kimondva, és az is lehetett volna. Katana szemei megteltek könnyel, amíg a szüleié felszáradtak, a reménytől, hogy visszakaphatják a kislányukat - aki csak egy féregjáratnyi távolságban volt. - Elmondhatnám nektek, - szólalt meg, majd tartott egy kis szünetet, és ismét lehunyta a szemét, - de nem fogom. Jack nagyon közel lépett hozzá. - Nem fogod? - mondta hamuszürkén és a hangszíne teljesen világossá tette, hogy nem fogja ennyiben hagyni a dolgot. - Nem fogom, - Katana nem mozdult egy tapodtat sem, feszültség jelent meg az arcán, és a tekintette találkozott a férfiéval. Jack állkapcsa megfeszült. Több különféle érzés vívott harcot a lelkében, egy részről úgy érezte, hogy meg tudná ölni a lányt, másrészről volt valami mélyen, legbelül, ami megakadályozta, hogy bántsa. - Nem mondhatom el nektek, - mondta csendesen Katana, figyelve az apja szemeiben megjelenő fájdalmat, miközben az lassan hátralépett. - Miért nem? - kiáltott fel Sam. - A nagyapa paradoxon, - emlékeztette egykedvűen Katana. - A nagyapa paradoxon, - ismételte meg értetlenül Jack. Ez inkább Sam területe volt, és ő nem értette, hogy mi köze van ennek a kislányához. Sam a válaszon gondolkodott. - Mint tudjuk, hogy egy esemény egy bizonyos következménnyel jár, ha bármilyen módon megváltozik a múlt, a jövő is változik - magyarázta Sam, de mintha Jack nem látta volna az összefüggést. - Pontosan, - bólintott egyetértően Katana. - És? Mi köze van ennek... - Jack zavara egyre csak nőtt. - Ha a lányotok nem marad ott, ahol van, akkor talán soha nem lesz lehetőségetek legyőzni az Ori-t. - vágott a szavába Katana. - Katana! Ennek semmi értelme! Mi köze lehet a mi gyerekünknek ahhoz, hogy mi fog történi az Ori-jal?! - Jack úgy érezte, menten felrobban az elkeseredettségtől, közelebb lépett Samhez, és szorosan átölelte őt, amikor az újra zokogni kezdett. - Ssss, megtaláljuk őt, - próbálta megvigasztalni a nőt. - Nem fogjátok, - mondta végül Katana, alig tudott lélegezni a visszafojtott könnyeitől. Jack őrjöngve pillantott Katanára, közben Sam szemei megteltek fájdalommal. Mielőtt Jack bármit is mondhatott volna, Katana folytatta. - Nem fogtok megtalálni engem, - jelentette ki esetlenül, - én találok majd rátok... húsz év múlva, - többet nem volt képes mondani. A gombóc, ami a torkát szorongatta, kezdett eloszlani, és már nem fogta vissza a feltörő könnyeit sem. Jack és Sam döbbenten figyelték. - Te? - Jack nem volt benne biztos, hogy jól hallotta. Katana bólintott, de még mindig képtelen volt megszólalni. Megpróbálta összeszedni magát, szólásra nyitotta a száját, de egy hang sem jött ki a torkán. - Én vagyok a lányotok, - jelentette ki végül. - Sajnálom, - Katana figyelte, ahogy Sam hitetlenkedve megragadja Jack karját. - Nem hittem nektek, mikor azt bizonygattátok, hogy nem a ti döntésetek volt, hogy elhagytatok engem. Próbáltátok megértetni velem, de nem hallgattalak meg benneteket! - kiáltotta elkeseredetten. A gondolat, hogy a lányuk jól van, hogy életben lehet, több volt, mint amiben reménykedhettek eddig. Katana az arcát a kezébe temetve zokogott. Majd megérezte egy kéz súlyát a vállán, ami szorosan átölelte, majd Jack homlokon csókolta. Samnek sikerült lábra állnia, és odalépett a lányához, és Katana elfordult az apjától, hogy az anyja is üdvözölhesse. Mindketten zokogtak, szorosan átölelve a másikat. Jack mindkettőjüket átölelte, rádöbbenve, hogy már kezdettől fogva tudta. Katana az ő gyereke volt, az ő kislányuk. Így álltak egészen addig, míg Sam lábai el nem gyengültek. Katana és Jack elkapta őt, mielőtt leesett volna a padlóra. - Nem lenne szabad felkelned, - mondta Jack szemrehányóan, az ágyra fektetve őt. - Még mindig nem épültél fel, még mindig gyenge vagy még, és vedd számításba, hogy már négy napja az ágyat nyomod. - Ne viccelődj, - Sam próbált erősnek látszani, de érezte, hogy kifáradt. - Pihenned kell, - fordult az ajtó felé Katana, de egy kéz megállította őt. - Ne menj el, - kérte Sam, és ő nem volt képes ellentmondani neki. - Rendben, - mosolyodott el Katana, - Maradok. De aludnod kell, - Katana szerette volna ha határozottnak hangzott volna, de mikor kimondta, lágy és szerető volt. - Vannak, akik miatt erősnek kell lenned, - mutatott Katana a húgára, aki zavartalanul aludt, majd Jackre is. - Rendben, de maradj itt, - Sam hangja komoly volt, mintha érezte volna, hogy az ereje visszatér. - Elmondom, hogy lesz, ha szorítasz nekem helyet, bemászok melléd az ágyba, és olyan sokáig maradok, ameddig csak akarod, - ajánlotta fel Katana mosolyogva, és Sam odébb csúszott, és megveregette az ágyat maga mellett. - Hé! És velem mi lesz? - Jack úgy tett, mintha megsértődött volna. - Ezenkívül, az ágy túl kicsi két embernek, pláne háromnak, - Jack felvonta a szemöldökét és vigyorogva a mellettük álló üres ágyra pillantott. Odahúzta Samé mellé. Néhány plédet raktak a két matrac közé, kényelmessé téve a fekhelyet. Katana Sam és Jack között feküdt, megmosolyogva a helyzetüket. Ha három felnőtt osztozik két ágyon, az mosolyra késztetett volna bárkit, de Katana nem bánta. Sam behunyta a szemét, és perceken belül álomba szenderült. Sok mindent meg akart tudni, és olyan sok kérdése volt, amit fel akart tenni, de már ahhoz is túl fáradt volt, hogy gondolkodjon. - Hé, alszol? - suttogta Jack Katana fülébe. A lány elmosolyodott az apja gyerekes viselkedésén, kinyitotta a szemét és rápillantott. - Nem. - Én szeretném... - kezdte, majd legyintett egyet a kezével. - Igen? - Szeretném megköszönni, hogy elmondtad nekünk, hogy ki vagy, - mondta ki végül. - Szóra sem érdemes, - próbált meg viccelni Katana. - Még mindig nem fér a fejembe, hogy miért nem mondhatod el nekünk, hogy hová vittek, - a hangja nem volt sem szemrehányó, sem dühös, inkább kíváncsi és könyörgő. A tekintetük találkozott. - Ha elmondanám, és te elmennél, hogy megments, soha nem történnek meg azok a dolgok, amik azzá tettek engem, ami vagyok, soha nem lettem volna képes legyőzni az Ori-t, megmenteni Risi-t, talán nem is házasodtam volna össze Duncannel. - Elmondhatnád nekünk, hogy hol van Risi és megmenthetnénk őt. És nem kell aggódnod Duncan miatt sem, a pokolba is, ha kell, én magam adlak hozzá, és ami az Ori-t illeti, őket már tudjuk kezelni... - Nem, tudod, ha nem azt az életet élem, amit éltem, soha nem tanulom meg használni a képességeimet, úgy ahogy most teszem, - Katana homlokráncolva nézett Jackre, - és nem, te nem tudsz tanítani engem. Kathryn agyának ugyanolyan a kémiája, és pontosan ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint én, de ő soha nem tanulta meg úgy irányítani, mint én. Ő tud tárgyakat mozgatni a gondolataival és nagyon jók a megérzései, de ez nem elég, - magyarázta Katana. - Ha nem megyek hozzá Duncanhez, ha nem hal meg, - Katana elhallgatott, mikor a férfi halálának emléke átcikkázott az elméjén, - azoknak az embereknek nem lett volna okuk, hogy üldözzenek, és ha nem kell menekülnöm elölük... Ezért vagyok itt elsősorban. És Risi-vel is hasonló a helyzet... Miatta voltam azon a bolygón... - Vettem, - vágott a szavába Jack. - Vettem. - Sajnálom, - Katana hangja bocsánatkérő volt, miközben könnyek gyűltek a szemébe, de Jack csak legyintett egyet. - Igen, én is, - mondta Jack, kezét Katana arcára helyezve. - Annyira gyönyörű vagy. Épp olyan vagy, mint az anyukád, tudod. - Igen, már mondtad, - mosolyodott el Katana. Jackben a legkülönfélébb érzések kavarogtak. Elvesztette a lányát és ő mégis itt volt mellette. Egy elképesztő erejű nő, aki feláldozta a saját boldogságát a Földéért cserébe. - Büszke vagyok rád, - jelentette ki egyszerűen és éppúgy, mint két nappal korábban Danielnek, neki is beugrott valami. - Teal'c tudta, ugye? Katana pánikba esett. Nem akart viszályt szítani a két barát között. - A szavát vettem, hogy nem mond el semmit sem, - jelentette ki gyorsan. - Az a hazudós Jaffa! Nem hiszem el, - Jack kissé megemelte a hangját, de Katana emlékeztette rá, hogy Sam alszik. - Nem hiszem el! - ismételte suttogva a férfi. - Kérlek, ne hibáztasd őt semmiért sem, ő csak tiszteletben tartotta a kérésemet. Nem tudott arról semmit sem, hogy mi történhet velem... Jack egy pillanatra lehunyta a szemét. Ha Katana arra kérte meg Teal'c-et, hogy egy szót se szóljon, akkor Jack tudta, hogy a barátja méltányolja ez a kívánságot. - Hé, tudod, azért elmondhatok neked valamit... - próbált Katana témát váltani. - Mit? - Jack szeme tágra nyílt és várakozóan nézett a lányra. - Hatalmas családotok lesz! - mondta széles mosollyal Katana, mert tudta, hogy az apja sok gyereket szeretett volna. - Óriási család! - Katana már nem suttogott. - Sss! - most Jack volt az, akinek emlékeztetnie kellett a lányt arra, hogy Sam alszik, tudta, hogy ha a nő rajtakapja őket azon, hogy a jövőről beszélgetnek, akkor nagy pácba kerülnek. - Tényleg? - Bizony ám! - ajándékozta meg Katana Jacket Sam egyik ragyogó mosolyával. - Egy hoki csapatnyit? - kérdezte Jack reménykedve. - Álmaidban, - Sam szemei csukva maradtak, de már nem aludt. - Aludnod kellene! - Jack próbált szigorúnak tűnni a nő könnyelműsége miatt. - Aludnék, ha ti ketten elhallgatnátok, - viccelődött Sam. A nő eleget hallott ahhoz, hogy a szíve vadul dobogni kezdjen az örömtől, de pontosan tudta, hogy az időutazás miatt, a lány mást már nem árulhat el. Jackhez hasonlóan, ő is sokkal jobban érezte magát, most hogy tudta, a lányuk életben van. A tény, hogy Katana ott volt mellette, segített. Az elmúlt négy nap sötétségét most ennek a tudata váltotta fel. - Rendben, csendben maradunk, - felelte Jack, nem sokkal később. - De azért mondhatnál nekem egy sportágat, bármilyet, - próbált meg kicsikarni egy kis információt. - Jack, - Sam hangja figyelmeztető volt. - Jó, rendben. Katana megmosolyogta a szüleit. Úrrá fognak lenni ezen, és minden rendbe fog jönni. Viszont mikor hazaértek, a dolgok ismét rosszra fordultak. Sam és Jack a gyerekszobában csak egy bölcsőt talált, és mindenből, ami arra emlékeztethette volna őket, hogy két gyereket vártak, már csak egy volt. Katana és a csapat többi tagja gondoskodott erről is. De még ez sem segített nekik felejteni azt, ami örökre a szívükbe égett. Sam első nap szinte megszakítás nélkül sírt, és mindenkit eltaszított magától. Katana vele maradt, tartotta őt, egészen addig, amíg álomba nem sírta magát. Jack tartotta magát, de még neki is szüksége volt ehhez Katanára. Ő javasolta, hogy a lány költözzön hozzájuk, arra a kis időre, amit még együtt tölthettek. A lány beleegyezett. Neki éppúgy szüksége volt rájuk, mint a szüleinek őrá. Kathryn varázslatos volt, az újszülöttet ellátni és szeretgetni sokat segített Samnek, hogy összeszedje magát. A CSK-1 távol maradt, hogy némi magánéletet biztosítsanak a családnak, de két nappal később bejelentés nélkül bukkantak fel. - Helló, - szólalt meg Daniel, mikor Jack kinyitotta az ajtót. - Tudod, mi épp kocsikáztunk... - És Teal'c azt mondta... - vágott közbe Cameron. - Felejtsétek el, - legyintett Jack, és hátrább lépett, hogy beengedje őket. - Már hallottam ezt korábban is elégszer. Ahogy beléptek, ott találták Katanát a nappaliban, épp kikapcsolta a tévét. - Hé! Épp néztem, - lázadozott Jack. - Már láttad legalább háromszor a Simpson család összes részét! Tarts egy kis szünetet! - Katana viccelődve hunyorított a szemével és Jack csak legyintett egyet a kezével. - Sört valakinek? - kérdezte. Katana és Vala otthagyva a férfiakat Sam és a baba felé vették az irányt. Vala felszabadult fecsegése, a Kathryn miatt érzett öröme, és Katana állandó jelenléte átsegítette Samet ezen a napon is. Nem sokkal a barátaik távozása után Sam végre felkelt az ágyból, rájött hogy van egy gyereke, akit fel kell nevelnie - egy gyermek, akinek szüksége volt a szeretetére, és a jövő is reményteljes volt. Egy nap visszakaphatja majd őt, tudta, hogy addig még nagyon sok minden fog még történni, de Jack és Katana segítségével képes lesz rá. A kezdeti örömet, mikor rájöttek, hogy Katana az ő lányuk, beárnyékolta az a tény, hogy nem ők nevelhették fel őt, és ez nagyon nehéz volt. A maradék pár héten Katana mesélt a gyerekkoráról, a meneküléséről, a Calisán töltött boldog időszakról, próbálta meggyőzni őket arról, hogy ő rendben lesz, hogy az idő legnagyobb részében boldog volt. Beszélt a mesteréről, aki egyben a fogadott apja is volt. Ő volt Calisa történetének legnagyobb harcosa, és Katana szerencsésnek érezte magát, mert ő volt az oktatója. Nem említette, hogy mennyire szerette azt az embert, nem akarta megbántani vele a szüleit, de azok pontosan tudták abból, ahogy róla beszélt. Fájdalmas volt tudni, hogy a kislányuk apjaként szeretett egy másik férfit, különösen Jacknek, de ugyanakkor megbizonyosodhattak róla, hogy a lány jó kezekben volt. Az idő gyorsan elszállt és a visszatérés napja elérkezett. Mind ott voltak Atlantiszon, hogy elköszönjenek. A lány megölelte és megpuszilta Cameront és Teal'c-et, istenhozzádot mondva nekik, majd Valához és Danielhez fordult. - Sajnálom, hogy kihagyom az esküvőt, - ölelte át Valát, majd Danielt. - Ne aggódj, sok képet fogunk csinálni, - mondta Vala, próbálva elrejteni a könnyeit. - Igen, - bólintott Katana, aki szintén próbálta visszatartani a könnyeit, de megtört, látva a szülei fájdalmát, amint előtte álltak. Katana szorosan tartotta őket, kiélvezve minden pillanatot. Nem akarta őket elengedni, de a féregjárat létrejött, és Rodney szólt, hogyha most nem indul el, nem lesz másik alkalma rá. - Viszlát huszonöt év múlva, - próbált Jack viccelődni, de a kijelentése egyáltalán nem volt mulatságos, még ő sem tartotta annak. De ennek ellenére Katana elmosolyodott. A lány az eseményhorizont felé fordult, de mielőtt átlépett volna rajta, ismét rájuk pillantott. - Azt az egyet ne felejtsétek el, bármi történjék is, hogy szeretlek benneteket, - és mielőtt még esélyük lett volna válaszolni, átlépett a Kapun, és eltűnt. Sam sírva szorította a fejét Jack arcához, Kathryn halkan gügyögött közöttük. Jack mélyet sóhajtva szorosan átölelte őket, a szemeit a visszafojtott könnyek égették. Katana elment. | |
|
| |
| Megtekintések száma: 454 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |