A zöldszemű I.

~ Eligazítást tartok a PFG-547-en folyó csillagászati megfigyelésekről, a PSD-476-on található eddig hatékonynak tűnő energiatermelő szerkezetről és beadom újítási ötleteimet a kapu jobb teljesítménye érdekében. - sorolta magában Samantha Carter a liftbe szállva.
A felvonó zavartalanul vette a fokokat, majd egyet zökkenve megállt a cél előtt néhány szinttel, ajtaja pedig kitárult a következő utas előtt:
- Carter. - biccentett Jack O’neill majd csatlakozott a 28-as szintre tartó utazásához.
- Uram. - intett vissza mikor az ajtó bezárult.
Szótlanul és lassan haladtak lefelé. Az ezredes aprókat szökdécselt az őrnagy mellett zsebre vágott kezekkel. Sosem bírt sokáig egy helyben maradni, akár egy hiperaktív kisgyerek.
Majd a lift váratlanul megállt, a fények lekapcsoltak, helyette a vészvilágítás próbált némi látásviszonyt biztosítani. 
Az ezredes a panelhez sétált és csak úgy, mint ilyen esetben mindenki más nyomogatta a gombokat majd a biztonsági telefont felvéve párszor bele „Hallózott” a készülékbe sikertelenül.
Sam figyelmét ez idő alatt a férfi mozdulatai kötötték le. Elgondolkozott vajon milyen érzés lehet a bőre érintése, az ujjainak tánca az ő bőrén. Majd tekintete felkúszott az ezredes vonallá szűkült ajkaihoz.
- Úgy néz ki itt ragadtunk. - adta végül fel a gombok nyomkodását az ezredes. -Vagy van bármi ötlete?- zökkentette ki Samet helytelen gondolatmenetéből.
- Nincs Uram. - válaszolta magához térve a nő.
- Előbb utóbb észreveszi valaki, hogy nem jó a lift és mi sem vagyunk sehol. - bíztatta magukat O’neill. - Nem mintha nélkülözhetetlen lennék csak fontos. Úgy értem épp eligazításunk van Hammonddal, és ha tőlem meg is szokta a késést magától nem. - magyarázta.
- Ha itt nincs energia, akkor feltehetően a komplexum többi részében sincs. - állapította meg az őrnagy.
- Szóval…
- Észre fogják venni Uram. - fejezte be a következtetést.
- Remek. - állt vissza az ezredes az eredeti helyére.
Kínos percek teltek tova csendesen a félhomályban. Sam imádkozott a fentiekhez, hogy jöjjön vissza az energia vagy ők lesznek rá a tanúk, hogy szabály ide vagy oda egy hirtelen ötlettől vezérelve itt és most letámadja O’neill ezredest. 
Nem tudni meghallották e az őrnagy fohászát, de végszóra elindult a lift immár természetes fényében.
~ Ennyit a szabályszegésről. - gondolta kissé csalódottan, megkönnyebbüléssel vegyítve Sam, miközben követte felettesét a kitárult liftajtón.
- Ezredes, jól vannak?- kérdezte Hammond.
- Kutya bajunk Uram. - válaszolta a kérdezett. - Mi volt ez az egész?
- Az egyik tudós csapta le odalenn. - csóválta a fejét. - Őrnagy szeretném, ha ezután megnézné.
- Természetesen Uram. - bólintott rá, de mi mást is tehetett volna, pedig még annyi dolga volt, mint égen a csillag.
*******

Mikor ráléptek a bolygóra Samet és társait elbűvölte a csodás rét melynek közepén a Csillagkapu állt és onnan nem messze apró kis sátrak emelkedtek ki a zöldövezetből. Madaraknak hangzó állatok csiripeltek, éneküket csupán a közeli folyó sodrása és a faluból érkező gyerekzsivaj tarkította. A CSK-1 a település felé indult még mindig a tájban gyönyörködve.
A faluba érkezvén mosolygós emberek vették őket körül.
- Üdv emberek. - hangzott O’neilltól jól megszokott üdvözlése.
- Legyetek üdvözölve a Nován. Én Szola vagyok. - vigyorgott rájuk egy középkorú szőke férfi.
- Üdv Szola én Daniel Jackson vagyok, ő O’neill ezredes, Carter őrnagy és ő pedig Teal’c. - mutatta be a csapatot szokás szerint Daniel. - Békés felfedezők vagyunk egy Föld nevű helyről.
-Nem firtatom jó szándékotokat. Nyílván Nova Úrnőnk rendelte el a találkozást. - emelte égnek tekintetét karjaival együtt.
- Nyílván. - mosolygott vissza Dr. Jackson.
- Daniel. - kért magyarázatot az ezredes.
- Később Jack. - mondta.
- Kérlek kövessetek, elvezetlek titeket Mavihoz. - mutatta az irányt Szola.

Mavi volt a falu vezetője ki az egyik sátorban várt rájuk. Öreg volt már jóval meghaladta a 80-at is. Mellette egy vörös, gyűrű göndör hajú fiatal nő ült ki érdeklődve figyelte őket. Ám tekintete hamar megállapodott számára legérdekesebb jövevényen O’neill ezredesen. 
Mindig Teal’c-et bámulják vagy az ő jelenlétét furcsállják gondolta Sam. Semmi kétség, hogy a nőnek megtetszett az ezredes. Az ő ezredese.
- Mavi uram, Yesil úrnőm bemutatom nektek Daniel Jacksont, O’neill ezredest, Carter őrnagyot és Teal’c-et a Föld nevű helyről. - sorolta Szola.
- Üdv nektek. - szólt az öreg.
Daniel elhadarta szándékaikat a békés felfedezésről, a kultúracseréről és a szövetségről, mert technológiában nem igazán bővelkedtek. Sam figyelmét mégis az idegen nő kicsit sem palástolt érdeklődése kötötte le az ezredes iránt. Úgy vette észre, hogy a férfi még nem vett róla tudomást ám ez csak idő kérdése. A nő szép volt talán még nála is szebb. 
~ A fenébe is nem hasonlítgathatom magam más nőkhöz! Ez egy küldetés!  Jack vagyis, hogy O’neill ezredes pedig a felettesem!- teremtette le magát fejben Sam. 
Végszóra az a barna szempár találkozott az idegen nő smaragdzöld szemeivel. A férfi lágyan odamosolygott majd követte Danielt kifelé a sátorból.

Kaptak egy közös kis szállást nem messze a főnökétől. Teal’c elment felderíteni a terepet, míg Sam, Daniellel várta az ezredes terveit a bolygóval kapcsolatban, mielőtt ő maga is követte volna a jaffát. Épp nekikezdett volna mikor szétnyílt a ponyva és feltűnt egy vörös fej:
-Apám örömmel vendégül látná magukat ma este az asztalánál. - szólt a jövevény mézes hangján.
Ahogy nem sokkal Sam mellett állt meg, érezte a nőt körüllengő finom illatot majd a gyomra görcsbe rándult, ahogyan valami mást is megérzett. Feltartotta hát P90-esét és a nőre szegezte.
- Egy lépést se!- szólt oda neki.
- Carter mit jelentsen ez?- kérdezte O’neill.
- A nő egy goa’uld. - tartotta szemét még mindig a célon.
- Biztos?- kételkedett.
- Érzem rajta. - válaszolta az őrnagy határozottan.
- Kérem én…- mentegetőzött a nő. - Már nem vagyok az kit ti goa’uldnak neveztek.
- Tehát gazdatest volt?- kérdezte Daniel.
- Nemrég szabadított meg Nova a démontól.
- Hogyan?- érdeklődött a régész.
- Tegye le a fegyvert Carter!- szólt O’neill.
- Tudom, mit érzek Uram!- állította.
- Ha nemrég még gazdatest volt, akkor még erősen…- magyarázta volna Daniel.
- Tegye le Carter ez parancs!- mondta az ezredes. - Menjen nézze meg Teal’c-et!
- De Uram!- hitetlenkedett.
- Menjen!- hangzott egész szigorúan.
- Igen Uram. - hagyta ott őket.
Miért nem hitt neki?! Eddig mindig bízott benne. Az a zöldszemű kis… Úgy tűnik most őt is hatalmába kerítette egy másféle zöldszemű kinek neve: féltékenység. Az ezredes örült a nőnek még csak fontolóra sem vette, hogy esetleg neki lehet igaza. Egyetlen pillantást váltottak s ez alatt így megbabonázta.
*******

- Megértem, hogy, hogyan érez Sam. - súgta a vacsorán a nő mellett ülő Daniel. - De ha a szemeivel ölni lehetne.
- Tudom, hogy mit éreztem Daniel. - vágott vissza.
- Teal’c is igazolta az elméletemet miszerint…
- Akkor sem bízom benne. - fojtotta belé újfent a magyarázatot.
- Hát úgy tűnik Jack igen.
- Igen. Úgy tűnik. - duzzogta el. 
Gyanakvó szemekkel a vöröst nézte, hogy, hogyan próbálja lopni a távolságot a maga mellé ültetett ezredes és önmaga között. És mintha olvasott volna gondolataiban őt pont velük szemben ültették le arra ítélve, hogy egész este őket nézze.
- Megbocsátok Carter őrnagy. - szólt Yesil váratlanul.
- Ugyan miért?- kérdezett vissza dacosan.
- Carter.- nézett át az asztal fölött O’neill.
- Amiatt ami délután történt, de Jack elmagyarázta, hogy nem tehettél arról, hogy azt hitted még mindig a démon ural engem. - mosolygott.
- Tényleg?- törölte volna le azt a tökéletes mosolyt egy balhoroggal. -És szabad tudni, hogy mit mondott Jack?- próbálta leutánozni a nő hangját.
Érezte magán az ezredes tekintetét, de nem nézett arra. Lefoglalta, hogy farkasszemet nézzen a zöldszeművel.
-Az a beszélgetés, hogy is mondjátok privát volt. - örült az újdonságot jelentő szóhasználatnak.
~Privát mi?!- lángolt fel odabenn Sam, ahogy arra gondolt vajon miről beszélgethettek és mit csinálhattak ők ketten odakinn, mikor a kis hercegnő körbevezette csakis az ezredest a bolygón.
- Elnézést. - állt fel az asztaltól Sam mielőtt olyat mondana vagy tenne, ami nem helyénvaló.
- Megbántottam valamivel?- játszotta a meglepettet a vörös.
- Csak elment az étvágyam. - sétált ki a sátorból.
Odakinn borult volt az ég egy csillag sem ragyogott most rá. Mintha ők is elárulták volna. Hűvös szél fújt mégis arra jutott jár egyet, hogy lehalkítsa tomboló szívét és zakatoló agyát.
*******

Visszaérkezvén a falu sötét volt és békés. Úgy tűnt a mulatság is véget ért csak egy magányos alak üldögélt szállásuk küszöbén.
- Uram. - lepődött meg Sam közelebb érve.
- Hol volt Carter?- szólt kissé dühösen O’neill.
-Én csak jártam egyet.
- Máskor szóljon, ha ilyet tesz. - állt fel. - Aggódtam.- tette hozzá csendben.
- Elnézést Uram. - szólt közömbösen, de belül ujjongott. - Jól van?- támasztotta meg a megszédült ezredest.
- Miután elment előkerültek a poharak. - fogta meg a biztonság kedvéért az őrnagy karját. - Danielt alig lehetett visszacipelni. Látnia kellett volna. Végigénekelte az összes abydosi dalt igencsak hamisan.
Mikor beléptek Daniel hangosan szuszogott és lelkesen motyogott, Teal’c a kelnoreem mély állapotában pihent mellette. Az ezredes nem volt részeg inkább csak kicsit spicces, de így is segítség kellett neki, hogy eltaláljon ágyához a Teal’c gyertyái által nyújtott félhomályban. Mikor megérkeztek Sam leültette felettesét az ágy szélére mire a férfi lecsúszott és a padlón landolt magával sodorva őt is. A puffanásra egyik társuk sem kelt fel nyugalmi állapotából.
- Bocs Carter. - szabadkozott a mellette elterülő férfi.
- Semmi baj Uram. - szólt zavartan Sam.
Az ezredes felült a padlón majd ugyanolyan testhelyzetbe hozta őt is. Tenyerét karján felejtette majd a lágy gyertyafényben fölbarna szemeivel az övét kereste.
- Ne haragudjon Carter. - kérte még egyszer.
- Már nem volt szolgálatban Uram, azt hiszem, és…
-Én a Yesil ügyről beszélek. - pontosított. - Mindig bíztam magában és most is csak…
- Kicsit elhamarkodottan ítéltem. - adta fel a vitát az üggyel kapcsolatban.
Ez a férfi mindig képes rá, hogy felhúzza ám ugyanakkor le is csillapítsa s most talán ő is úgy látta, hogy a féltékenység beszélt ma belőle.
-Maga jó katona és nagyszerű barát és azt hiszem most vagy megcsókolom, vagy a másik verziót nem akarja tudni.
S mire Sam feleszmélt a hallottaktól, felettese ajkain érezhette a lötty ízét, ami mindenkit kiütött. Nem volt éppen ínyére az alkohol, de most úgy itta a férfi ajkairól akár egy vérbeli szenvedélybeteg. Daniel hangos „Még van hátra egy sor!”- felszólalása véget vetett a pillanatnak. Sam felállt és felsegítette az ezredest is majd az ágyához sétálva diadalittasan véste fel képzeletbeli eredményjelző táblájára, hogy: ~Egy-null Sam javára.
*******

Másnapra Sam hangulata jelentősen javult. Reggel arra ébredt, hogy pontosan érzi az ezredes csókját. Nem törődött vele, hogy esze vadul kiabálja, hogy mindez szabályellenes. De oly régóta várt már erre. Nem tudta volna napra pontosan belőni, hogy mikor jött rá érzéseire egyszer csak ott voltak mintha mindig is hozzá tartoztak volna. Az elmúlt 3 év alatt, amit együtt töltöttek mondhatni minden nap Sam nem igazán reménykedett abban, hogy az ezredes viszonozza mindazt, amit neki sem kéne éreznie. Mikor Daniel elsőként mesélt másik valóságban tett látogatásáról s mikor felmerült a téma, hogy Jackkel jegyesek odaát talán elsőnek kezdte beleélni magát ebbe a lehetetlen helyzetbe. És ott volt még a hasonmása ki hozzáment a saját valóságában lévő Jackhez. Hát mondhatja bárki, hogy ez nem lett elrendelve? Nem mintha ilyen romantikus lélek lenne. Az első komoly jel az Edórán érte mikor sikerült járhatóvá tenniük a betemetett Csillagkaput ez által haza utat biztosítottak az ott ragadt ezredesnek ki időközben közelebb került egy Laira nevű helyi nőhöz. Ekkor érzett egyértelmű féltékenységet némi szomorúsággal fűszerezve. De ma nem, ma bizton állíthatta, hogy az ezredes is többet érez iránta. Jókedvűen szerelkezett hát fel az immár üres sátorban majd visszafogott mosollyal kilépett a napfénybe.
- Áh, Daniel. - ment a láthatóan macskajajos társához.
- Üdv Sam. - próbálta minél kevesebbet nyitva tartani szemeit.
- Hol vannak a többiek?- érdeklődött az őrnagy.
- Teal’c újfent a környéket járja Jack pedig… nem tudom. - dörzsölte fájdalmasan halántékát. 
- Hogy, hogy nem tudja?- lepődött meg.
- Mikor felébredtem már nem volt itt. - fejtette ki a régész.
- Uram. - nyomta be Sam a rádiót.
- Mindjárt ott leszünk Carter. - válaszolt az ezredes.
A „leszünk” alatt Sam valahogy az ezredest és Teal’c-et értette ám az O’neill-ba karoló lángoló hajú nő sehogy sem emlékeztette a jaffára. Ébredésekor még jelen lévő boldog mosolyát most lecserélte a „Látod, mennyire nem hatsz meg, mert engem csókolt meg az este” mosolyára. Ezzel üzenve, hogy felvette a kesztyűt.
- Carter őrnagy. - tett úgy a nő, mint aki örül, hogy látja. -Kellemes volt az estéje?
- Ami azt illeti a vége egészen kellemesre sikeredett. - vágott vissza.
- Ennek igazán örülök.
Az ezredes közömbösen félrevonult a párbeszéd alatt ám Sam úgy intézte, hogy mindent halljon. Hallja, hogy kellemesen telt az estéje és persze ez az ő érdeme volt. Ám a férfi arckifejezése monoton maradt. ~Nyílván valóan nem fogja világgá kürtölni.- nyugtázta.
- Carter. - hívatta magához az ezredes. - Maguk Daniellel visszamennek és jelentik Hammondnak, hogy mit találtunk.
- Miért Uram mit találtunk?- kérdezte meglepődve a nő. - Mert semmilyen technológiát, nyersanyagot vagy…
- Most téved. - intette le. - Yesil volt olyan kedves és megmutatott néhány közeli naquadah bányát. - cáfolta.
- Megengedi előbb, hogy megnézzem tényleg érdemes e még itt maradni miattuk?- kérdezte.
-Nem szükséges Yesil biztosított róla, hogy bőven akad még bennük naquadah.
- De azért én…- erősködött volna Sam.
- Menjen vissza Daniellel. - szólt parancsolóan O’neill. - Megértette?
- Igen Uram. - hagyta annyiban.
Hátraintett Danielnek majd otthagyták az ezredest Yesil társaságában. ~Mi történt vele?- fontolta magában az ezredes viselkedését. Épp tegnap este kért bocsánatot a bizalmatlansága miatt erre másnap reggel ugyanott folytatja mintha nem is csattant volna el az a csók. De a csókot félretéve akkor is szokatlan, amit művel. ~Yesil!- mászott bele a tudatába.
*******

- Minden rendben maguk között Jackkel?- törte meg Sam gondolatmenetét Daniel a kapuhoz menvén.
- Mire gondol?- kérdezett rá félve.
- Mintha nem lennének egy hullámhosszon.
- De, mi igen…- cáfolta zavartan. - Vagyis csak némi látásmódbeli eltérés.
- Igen. Pont erről beszélek. - helyeselt. -A maguk látásmódja mindig ugyanaz.
-Nem mindig…- lázadt fel. -Én csak követem a parancsot. - halkította vissza magát.
- Lehet, de ha mi ketten vitázunk, Jackkel vallja be az ő oldalára szokott állni.
- Mire akar ezzel célozni?
- Még mindig nem bízik Yesilben és zavarja, hogy Jack igen. - fejtette ki. - Ez teljesen normális.
- Talán tényleg nem, de én sem vagyok tévedhetetlen úgy értem…- magyarázta volna.
- Most is az ő pártját fogja, még így is. - szegezte neki Daniel meglepődve.
- Maga bízik benne?- terelte más felé a beszélgetést.
- Itt most nem az a fontos. - maradt volna témánál.
- De igen. Nem kettőnk döntésén áll, hogy ki megbízható és ki nem. Vagy ha valakire nem bólintunk, rá azt automatikusan megbízhatatlannak nyilvánítjuk?- támadott ezúttal Sam.
- Természetesen nem. - hárított Daniel.
- Akkor? Bízik benne?- tette fel újra a kérdést.
-Én sem látom okát annak, hogy miért ne tennénk. - válaszolta. - Szóval mit mond Hammondnak? Megbízható?
- Bízom az előérzetükben és óvatosan…
- Azaz Jack előérzetében. - mondta.
- Most miért javítja át?- kezdett belefáradni Sam, mert úgy érezte barátja valamit ki akar csikarni belőle.
- Kíváncsivá tett, hogy az érezhető ellenállása ellenére esélyt ad neki. - fürkészte Samet a régész akár egy megfejthetetlen írást megtalált leletein.
- Mint mondtam én sem vagyok tévedhetetlen. Csak azt súgják az ösztöneim, hogy legyünk óvatosak vele.
- De valaki elnyomta magában a gyanakvást és rávette, hogy próbálja meg eltűrni. Parancsba adta vagy…
- Semmi Daniel. - zárta le végül ezt a beszélgetést.
- Rendben. - értette a célzást.
*******

- Őrnagy, Dr. Jackson. - hívatta őket Hammond fel az irányítóterembe. -Az ezredes és Teal’c hiányából arra következtetek, hogy találtak valamit a bolygón.
 -Az ezredes talált néhány naquadah bányát. - jelentette Sam.
-És nincsenek még kimerülve?
-Az ezredes szerint nincsenek.
-Az ezredes szerint? Őrnagy?- várta a magyarázatot.
- Jacknek az egyik helybéli mutatta meg ma reggel és állításuk szerint még lenne mit kibányászni. - válaszolt ezúttal Daniel.
- Ön meg sem nézte Őrnagy?- fordult Hammond, Sam felé.
-Az ezredes nem tartotta szükségesnek Uram. Bízik a falusiakban és arra kért minél előbb jelentsem. - mondta.
- Ám önnek kétségei vannak.
- Uram?- lepődött meg.
- Jól ismerem őrnagy. Halljam a részleteket. - kérte a bázis parancsnoka.
Sam elmondott mindent töviről hegyire, többnyire, néhány apró részletet kifelejtve, mint a görbe estét vagy nyilvánvaló okokból a csókot közte s az ezredes között.
*******

 - Uram. - hívta félre Sam, az ezredest visszatérve a bolygóra.
- Mi az Carter?- sürgette.
- Hammond tábornok átküldte a CSK-4-et és 6-ot, hogy vizsgálják meg és kezdjék el az előkészületeket a bánya kitermelését illetően. Továbbá beszélni szeretne magával a helyiektől megkapott bányászati engedély miatt. - hadarta neki el.
- Rendben van. Maga várjon itt. - indult el ezúttal egyedül a kapu irányába.
*******

Sam úgy érezte, hogy halálra unja magát. Hát csatlakozott Danielhez ki az itt élő goa’uldról készült feljegyzéseket nézte át. A goa’uld neve Neith volt kinek Yesil volt a gazdateste. Daniel szerint a háború és a szövés istennője. És igazuk volt, hogy csak nemrég távozott, a feljegyzés szerint alig 2 hónapja gyakorolják a helyiek a szabadságot. Neith 5 éve érkezett a bolygóra a naquadah miatt s rákényszerítette őket, hogy az ősi istenségük Nova helyett őt imádják. Csak a régi történet. Ám a híres megszabadításról egy sor sem szólt.
- Carter!- rontott be O’neill a sátorba mire Daniel kis híján szívrohamot kapott.
- Uram. - állt fel a nő a tekercsek közül.
- Maga megkérdőjelezte az ítélőképességemet Hammond előtt?!- szórt villámokat a tekintete.
-Én csupán elmondtam a tábornoknak, hogy…  
- Hogy mi?!- vágott a szavába. - Ha máskor mondanivalója van, nekem mondja ne Hammondnak!
- Jó! Akkor had fejezzem ki ellenérzéseimet újfent Yesillel szemben!- szólt dacosan. - Minden percet vele tölt amióta csak a bolygó felszínére léptünk! Ha igazam lenne és tényleg goa’uld lenne, azt sem venné észre!
- De ha egyszer téved Carter!- próbálta vele megértetni.
- Lehet, de a múltkor még az én véleményemet is számításba vette. - viharzott el.
- Leléphet!- kiáltotta utána ingerülten, némi gúnnyal a hangjában az ezredes.

- Carter őrnagy. - akadt az útjába Yesil. -Nem látta….
- Odabent van. - szólt oda.
- Úgy látom, hogy…
- Tegyen meg egy szívességet és hagyjon békén. - intette hallgatásra csak úgy mintha felettesétől tanulta volna.
*******
Késő délutánra járt és Sam éppen visszaérkezett a környék felderítéséről. Nem kérte tőle senki, de nem bírt ott maradni s az ezredes sem tiltakozott az ellen, hogy menjen. De „Hála az égnek” ennyi volt ma visszatérnek a Földre, és ha az égiek kegyesek hozzá többet nem kell egy levegőt szívnia azzal a zöld szemű, vörhenyes, vigyori….
- Carter őrnagy. - szakította félbe a gondolatbeli áldásszórását Teal’c.
- Szia Teal’c. - ment közelebb a jaffához. -A többiek összepakoltak már?
- Daniel Jackson indulásra kész. O’neillt viszont vendégül látják még egy napig.
- Még egy napig!- ismételte hangosabban, mint illendő lett volna.
- O’neill biztosított róla, hogy nekünk nem kell maradnunk így mi visszatérhetünk a parancsnokságra. - nyugtatta.
-És Hammond ebbe belement?
- Erről nem tudok semmit.
- Hogy ez miért is nem lep meg. - dünnyögte magának csendben. - Rendben Teal’c szólj Danielnek, hogy indulunk.
- Carter őrnagy. - marasztalta.
- Tessék Teal’c?
- O’neill üzeni, hogy mikor holnap visszatér beszélni, szeretne veled. Nem fejtette ki milyen ügyben.
- Semmi baj. Tudom. - gondolt vissza a vitájukra.
Sam érezte, ahogy ereiben szétárad a méreg. Itt nem csak a féltékenységéről volt szó, hanem a tényről, hogy az ezredes túlságosan is bízik abban a nőben. Alig ismeri, 3 napja őt viszont ismeri 3 éve és a véleményét csak úgy figyelmen kívül hagyja. Mert ez a nő megrebegtette a 3 méteres pilláit. Mit eszik rajta?! Mit enne rajtam?! Végül újabb gondolatrohamának az indulást jelző Teal’c vetett véget.
*******
- Hahó, Carter. - kukkantott be mosolyogva az ezredes, az őrnagy laborjának ajtaján.
- Uram. - lepődött meg Sam, hogy O’neill másnap tényleg visszatért a bázisra.
- Mi jót csinál?- mosolygott barátságosan.
- Tudja én csak… nem is akarom ezzel untatni. - furcsállta a férfi modorát, mert nagy letolásra számított felőle.
- Hoztam magának valamit. - tért a tárgyra.
- Tényleg?- lepődött meg.
- Igen. - tette az apró fekete követ a nő asztalára. -A fiúk épp most pakolják le a többit. A goa’uld hagyott hátra már némi előre kibányászott és finomított naquadáht így lesz mivel játszania, ha netán unatkozna.
- Köszönöm. Ez tényleg óriási. - próbált hasonlóan lelkesnek tűnni.
- Tudtam, hogy örülni fog neki. - indult az ajtó irányába.
- Uram a múltkori dolog…- szólt utána mielőtt kiment volna.
- Felejtsük el. - mosolygott még vissza.
Sam arcán ott ragadt a mosoly mit viszonzott az ezredes felé. A férfi mosolya olyan hatással volt rá, hogy egy pillanat alatt felvidította és zavarba hozta. Most mégis lehervadt, mert tudta, hogy nem ő volt az oka felettese jókedvének. Sőt határozottan boldog volt a férfi mosolya és úgy tett mintha a múltkori meg sem történt volna. Pedig így utólag ő maga is belátja, hogy elvetette a sulykot. Tenyerébe vette az apró kis fekete kavicsot majd szomorúan rámosolygott.
- Sam. Minden rendben?- törte meg a szoba csendjét Daniel barátságos hangja.
- Igen. Hogyne. - tette le a követ. - Mi szél hozta?
- Látta Jacket?
- Nemrég járt itt szóval még a közelben lehet. - fordult vissza laptopjához.
-Nem biztos, hogy ez a legjobb alkalom, rá mert látom nincs éppen…- tétovázott.
- Semmi bajom Daniel. Mondja csak. - biztosította.
- Hallott már a kis összejövetelről?- foglalt helyet.
- Miféle összejövetelről?- fordult felé székével.
- Hammond tábornok meghívott ide a parancsnokságra mindenkit, aki számít beleértve szövetséges bolygóink képviselőivel együtt.
- Húh. Miért?- lett egész kíváncsi Sam.
- Állítólag a fejesek kíváncsiak rá, hogy mire vagy éppen kikre is vagyunk olyan büszkék, hogy sikeresnek merjük mondani a programot. - mondta Daniel.
- Bájos. - húzta el a száját. - Gondolom, maga fogja leszervezni az egészet.
- Ami azt illeti igen.
-És most fogja majd rávenni az ezredest, hogy jelenjen meg?- mosolyodott el a jelenet elképzelésében. - Sok sikert.
-Nem volt szükség sok noszogatásra. - újságolta.
- Úgy érti, hogy belement?- lepődött meg. 
- Igen. Sőt lelkes volt.
- Lelkes az ezredes? Várjunk a találkozón ott lesz Nova bolygó hercegnője?- hangzott Samtől kissé gúnyosan.
- Igen és emiatt vagyok most itt.
- Ezt, hogy érti?
- Hogy magát is rávegyem. - vette elő a bociszemeket Daniel.
- Arra semmi szükség. Hammond tábornoknak nem fogok ellentmondani, és ha meg is tenném, akkor parancsba adja. - szögezte le.
- Épp ez az Sam. Azt szeretném, ha nem azért lenne ott, mert kell, hanem mert ott akar lenni.
- Egy estét kibírok meg aztán más bolygókon vannak, barátaim ők majd elszórakoztatnak.- próbált lelkesnek tűnni.
- Még valami. - bökte ki a régész.
- Ne kíméljen. - sóhajtotta az őrnagy.
-Nem kell egyenruhát viselnie. - jelentett be Daniel mintha Sam a lottó ötöst nyerte volna meg.
- Tessék?- grimaszolt csalódottan a nő.
- Vár a bál Hamupipőke. - kacsintott rá.
- Daniel. - várt magyarázatot.
- Vegyen fel egy szép ruhát és ne hagyja, hogy másé legyen a herceg. - állt fel a székről.
- Daniel!- marasztalta volna.
-Ó és nem kell éjfélre hazaérnie. - hajolt még vissza az ajtóból.
- Daniel bármit is…- szólt utána.
- Szívesen!- kiáltotta vissza már a folyosóról.
-A fenébe. - szólt dühösen Sam, kétségbeesettséggel vegyítve.