A zöldszemű II.

Sam vetett még egy utolsó ideges pillantást magára kocsijának tükréből majd visszahajtotta azt és kiszállt az autóból. A létesítménybe érve biztonsági katonák bóklásztak, de nem méltatták különösebb figyelemre az őrnagy megszokott jelenlétét. Sam rutinosan szállt be a liftbe majd megnyomta a megfelelő gombot és várta, hogy száll alá a felvonó a gyomrával együtt. Mikor az ajtó kitárult már a folyosóról hallotta a kiszűrődő kellemes zenét és a beszélgetéseket. 
Besétált az egyik szobába hol Siler várta a kabátját:
- Köszönöm. - nyújtotta át neki a ruhadarabot.
- Érezze jól magát Őrnagy. - akasztotta a fogasra az őrmester, legalábbis megpróbálta ugyanis eléggé lekötötte a nő vizslatása.
Egy újabb csomó Daniel kötelén, amire Sam úgy érezte fel fogja akasztani. Az első az volt mikor ezt az egészet kitalálta.
Újra a folyosón még egyszer eligazgatta égszínkék ruháját mi még jobban hangsúlyozta ugyanilyen színű szemeit.
Mikor a minap Daniel szóba hozta ezt az egész eseményt a másnapja azzal telt el, hogy megfelelő ruhát találjon magának. Janettet is felhívta kétségbeesetten, hogy most pontosan milyen ruhát is várnak el tőle. A doktornő azonban kikötötte, hogy ő a ruhájába bizony belead apait-anyait, mert mikor máskor lesz alkalma ilyen puccos eseményen részt venni pláne egyenruha nélkül. Így hát azt tanácsolta Samnek, hogy válassza azt, amiben érzi a hercegnőt. Újra jöttek neki ezzel a Hamupipőke dologgal. 
Eltökélten lépett be az első ruhaboltba minek neve ismerős volt ugyanis „Ízisznek” hívták. Nem volt éppen jó ómen az ő tapasztalatai miatt, ám első körben kiszúrta a választott ruhát. Mikor leemelte a fogasról még nem tudta magát elképzelni benne ám választása mégis erre esett, Janet szavaival élve a felpróbálás után érezte magában a hercegnőt. És miért ne érezte volna a ruha gyönyörű volt: Alja a földet seperte s tetőtől talpig csipke fedte. Hosszú volt az ujja, amit átlátszó csipke fedett csakúgy, mint mellkasának még illő részét a hátával egyetemben. Végigsimult az alakján csupán térdei alatt bővült ki enyhén segítve benne a járást. Üvegcipellő helyett maradt egy hagyományos fehér magas sarkúnál. Fülébe kristályokból álló dísz került szőke rövid hajába pedig ugyancsak kristályos hajdísz díszelgett. Szemeit fekete ceruzával körbekeretezte ezzel is még jobban kiemelve annak színét szájára pedig visszafogottan csillogó ajakfény került.
~Most vagy soha!- gondolta magában majd benyitott a nyüzsgő terembe. Odabenn mintha egy pillanatra megállt volna az élet. Mindenki őt nézte, méregette, vizslatta, ámulta és bámulta. ~Újabb csomó azon a bizonyos kötélen. - mosolyodott el zavartan majd megpróbált ügyet sem vetni a sok-sok szempárra mely lépteit figyelte az italokig. Erre kénytelen volt inni ám csak egy kis pezsgőt kortyolt az egyik karcsú pohárból.
- Samantha. - szólt valaki mögüle.
- Narim. - köszöntötte megfordulva a tollant.
- Gyönyörű vagy. - ért fülig a férfi szája.
- Köszönöm. - mosolyodott el ő is zavartan.
- Bocsásd meg, hogy bámullak, de…- kereste a megfelelő szót. - lélegzetelállítóan festesz.
- Kérlek, legalább te ne tedd. - kérlelte barátját kinek őszinte bókja a szíve mélyén mégis csak jól esett. - Úgy érzem, mintha mindenki engem nézne ebben az átkozott teremben. - folytatta.
- Mert hozzád foghatót aligha találnak. - biztosította.
- Bocsáss meg Narim de meg kéne találnom Danielt. ~Kitekerni a nyakát. - tette hozzá gondolatban. - Esetleg nem láttad?
- Sajnos nem.
- Később még összefutunk. - szabadult a tollan további bókjai alól.
- Nehéz lesz téged szem elől téveszteni. - szólt búcsúzóul.
Még egy zavart mosolyt váltottak majd Sam kutatva vágott át a tömegen keresve halott régész barátját csak még az érintett nem tudott róla.
- Samantha. - hangzott fel újra.
- Martouf. - mosolygott a tok’ra-ra.
- Meseszép vagy. - ámuldozott ő is.
- Köszönöm.
- Reméltem, hogy találkozunk már olyan rég beszéltünk.
- Igen, régen. - lepődött meg s egyben lélegzett is fel, hogy ez a férfi legalább megállt egy bók után. -Nem akarok udvariatlan lenni, de meg kéne találnom Danielt. Nem láttad valahol?
- Attól tartok nem. - nézett körül.
- Semmi baj. Később még beszélünk. - ígérte neki is.
- Remélem.
Kutatott hát tovább a tömegben az egybenyitott tárgyalókon át. Muszáj volt ehhez folyamodni, mert a parancsnokság nem éppen ilyen eseményekhez készült.
-Sam. - szólította meg végre, akit keresett.
Daniel épp Janettel beszélgetett.
-Hűha.- szólt a doktornő. - Maga aztán komolyan vette mikor hercegnőkről beszélgettünk. - csodálta meg Samet.
Janet vörös, rövid ruhát viselt, melynek szép csónaknyaka kiemelte nyakát és vállait, valamint szolidan a dekoltázsát is. Fekete magas sarkút húzott melynek viseléséről Sam csak álmodozhatott, hiszen sarkának nagysága megközelítette a 10 centit. A doktornő sosem volt a legmagasabb a bázison most mégis szinte mindenkivel egy szinten topogott a padlón.
- Azt hiszem, én megyek és elvegyülök. - szólt Janet látván, hogy Samnek mondandója van a férfi felé.
- Nahát, Hamupipőke. - mondta Daniel mikor Janet távozott.
- Azért jöttem, hogy megfojtsam. - szólt Sam nemes egyszerűséggel.
- Tényleg?- nevetett a régész. - Miért? Ragyogóan néz ki.
- Igen pont ezért. Ez nem az én világom én… mindenki engem bámul. - súgta oda feszülten.
- Ugyan már Sam ne mondja, hogy nem élvezi. - szólt vissza.
- Lehet,- látta be. - de attól még megfojtom.
- Azt javaslom, halassza későbbre. - kortyolt a kezében tartott pezsgőből.
- Miért?- kérdezett vissza.
- Mert közeleg a herceg. - lépett le a helyszínről.
- Mi? Daniel ne hagyjon itt!- értette a célzást anélkül, hogy megfordult volna.
- Carter. - szólalt fel Jack mögüle. - Minden rendben?- tette fel bizonytalanul a kérdést.
- Igen Uram. - fordult szembe vele. - Danielnek csak valami az eszébe jutott.
- Nyitva hagyta a sütőt?- találgatott viccelődve.
- Valami olyasmi. - bólintott rá.
- Öhm… nagyon… úgy értem…- kereste a szavakat. - Ragyogóan néz ki. Alig ismertem fel az egyenruha nélkül.
-Én is magamat. - csúszott ki a meggondolatlan megjegyzés.
- Azért jó néha ruha nélkül látni. Mármint egyenruha nélkül nem bármilyen…
- Magát is Uram. - mentette a láthatóan ugyanolyan zavarban lévő felettesét.
- Nem is tudom, Carter úgy érzem ez az öltöny nem volt a legjobb választás. Eléggé kiemeli a domborulataimat?- próbálta vizslatni a saját fenekét.
Sam felkacagott.
-Gyönyörű mikor nevet. - hangzott a férfitól teljesen önkéntelenül és őszintén.
Sam érezte, hogy szívverése olyan mértékben felgyorsult, hogy attól félt látható a ruha vékony anyagán át ritmusos verdesése. Tekintete összefonódott az előtte állóéval és bár partnerének nyugodt barna szemei voltak valahogy mégis felgyújtottak benne valamit.
- Jack.- jelent meg Yesil. - Óh, üdvözlöm Carter őrnagy nem is ismertem fel.
- Jó estét Yesil. - szakította el tekintetét az ezredesétől miközben próbált udvarias és nyugodt maradni.
Az idegen nő nyugtatóan zöld s egyszerű ruhát viselt. A bokájáig ért, dereka enyhén húzottan hangsúlyozta karcsúságát, vastag vállpántjai takarták vállait. A ruha színe csak még inkább kihangsúlyozta szemének zöldségét valamint hajának vörösségét.
- Jack, ígértél nekem egy részletes bázisnézést. - csimpaszkodott a férfi karjába a vörös idegen.
- Persze egy pillanat csak…- bámulta még mindig Samet az ezredes.
- Később találkozunk Uram. - hagyta ott inkább Sam őket pedig rég nem élvezhette, hogy az ezredes figyelme csak az övé.

- Martouf. - szólította meg Sam a tok’ra-t.
- Hát visszatértél. Sikerült megtalálnod Dr. Jacksont?- érdeklődött.
- Igen. Beszéltem vele. Szeretnék kérdezni valamit. - tért a tárgyra.
- Hallgatlak.
- Volt már rá példa, hogy becsapott a pókösztönöd?- kérdezte.
- Ezt nem igazán értem. - nézett értetlenül a tok’ra.
- Elnézést. - esett le neki a szóhasználata. - Azt szeretném tudni, hogy volt már olyan, hogy valakiben egyértelműen érezted a szimbiontát pedig állítólag már nincs benne.
- Nem még soha. - vágta rá egyből. - De miről van szó Samantha?- tette le az italt is a kezéből.
- Az egyik bolygón, amit az ott élők Novának neveznek…
- Yesil és Neith. - fejezte be.
- Igen. Honnan tudtad?- csodálkozott.
- Jelen voltam mikor Neithet eltávolították. - válaszolta.
- Értem. ~Tehát mégsem a nagy Nova érte a felelős. - vonta le gondolatban Sam.
- Éreztél valamit?- érdeklődött Martuf.
- Mikor először találkoztunk határozottan éreztem, azután pedig minden alkalommal egyre gyengébben, míg végül ma este már semmit sem éreztem. Daniel és Teal’c szerint ez azért van, mert nemrég még volt benne szimbionta, de ez nem magyarázza, hogy egyik napról a másikra kevésbé érzem, s pár nap után már egyáltalán nem érzem a jelenlétét.- mesélte.
- Ez valóban szokatlan. - látta be.
- Találkoztál már olyan goa’ulddal aki el tudta magát rejteni?
- Nem, soha. - válaszolta határozottan. - De ha ez lehetséges is lenne a saját szememmel láttam, ahogy eltávolítják.

-Előre nem tervezett aktiválás. - hangzott fel a hangosból kizökkentve Samet a Martuf által mondottakból.
Hammond automatikusan megindult, ahogy a CSK-1 3 tagja is. O’neill ezredes nem volt velük s Sam érezte itt valami nincs rendben. Rossz előérzete hamar bizonyosságot nyert mikor nem tudtak bejutni a kapuszobához vezető folyosóra.
- Őrnagy?- kérdezte a tábornok.
- Nem tudom Uram. De nyilvánvalóan valaki odabentről zárta le. - válaszolta Sam.
- Felül tudja írni?
- A tartalékvezérlőből talán.
- Menjen.
Sam futott amennyire tudott ebben a cipőben, nyomában Daniellel. A tartalékvezérlő legalább elérhető volt így Sam a székbe pattanva dallamosan ütötte a klaviatúrát.
- Uram. - nyomta be Hammond felé a rádiót. - Jaffák hatoltak be a bázisra. - jelentette.
- Látja odabenn O’neill ezredest?- kérdezte a tábornok.
-Nem, de sikerült felülírnom a rendszert.
- Rendben van, Őrnagy nyithatja, az egységeink készen állnak. - adta ki a parancsot.
- Igen Uram. Ideje indulni. - fordult Daniel felé.
Sam és Daniel a közeli fegyverraktárból felszerelkezve haladt a folyosókon. 
-Uram mi a helyzetük?- érdeklődött a kaputerem felől.
Válasz azonban nem érkezett.
- Meg kéne nézni a vendégeinket. - javasolta Daniel.
- Jó ötlet. - bólintott rá Sam.
Útban a tárgyalókból lett bálterem felé az egyik raktárból furcsa hangok érkeztek. Sam megálljt mutatott társának és egy határozott mozdulattal kivágta a szoba ajtaját. Meglepetésükre az ezredes volt az megkötözve.
- Uram. - guggolt mellé Sam.
- Carter. Csakhogy. - szabadult meg a szájára tekert anyagcsíktól.
- Mi történt?- állt neki kibogozni az ezredes kötelét.
- Yesil. - morogta sértetten. -Tudom ne is mondja.
- Tehát azok az ő jaffái.
- Jaffák?
- Jaffák jöttek át a kapun és a kapuszobát visszafoglaló egység nem válaszol, épp a vendégek felé tartottunk.- vázolta fel jelenlegi helyzetüket az őrnagy.
- Remek. - állt immár fel. - Daniel maga menjen és nézze meg őket, bár magukon kívül mást nem hallottam elhaladni a folyosón. Carter maga velem jön és megnézzük a kapuszobát. - indult el a folyosón.
- Igen Uram.
A kapuhoz vezető folyosón nyüzsögtek a jaffák. Sam időközben megszabadult magas sarkújától így teljes csendben tudta követni felettesét a terep felmérésében.
- Rengetegen vannak Uram. - súgta Sam.
- Én is látom. Bármi ötlet Carter?
- Tárcsázni nem tudnak, mert zároltam a rendszert. - közölte a jó hírt.
- Szép. - bólintott elismerően.
- Hammond tábornok utasítására. - ragasztotta át az elismerést.
- A katonák vajon merre lehetnek?- kémlelt ki.
-Nem látok testeket, ami jót jelent.
- Reméljük. A fene. - rántotta magával Jack, Samet egy elhaladó jaffa őrjárat elől be egy raktárba. - Jöjjön a másik oldalról is nyitható. - ment át a szobán.
- Uram. - suttogta élesen.
- Carter?- nézett kérdőn a nőre.
- Odazárta a ruhámat. - mutatta harang alakú szoknyájának becsípett részéhez.
- Nem bánja…- hajolt le, hogy kiszabadítsa.
Sam szíve majd megszakadt mikor hallotta a gyönyörű csipkét repedni az ezredes kezei alatt. Habár nem volt éppen a megfelelő alkalom mégis eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha a férfi nem állna meg a térdeinél, hanem tovább repesztve szabadítaná meg a megmaradt ruhától. Imádta a ruhát ám a gondolatot még jobban, ahogy az ezredes letépi róla. Úgy tűnt O’neill is eljátszott egy pillanatra a gondolattal, ahogy Sam meztelen lábszárát vizsgálta majd tekintete fentebb kúszott egészen a rákvörös arcáig. ~Istenem.- rimánkodott az égiekhez gondolatban Sam ám azt még maga sem tudta, hogy a szituáció mely kimeneteléért. Érezte, hogy kötelessége, mint mindig az, hogy most tovább menjenek meg aztán a jaffák bármikor benyithatnak, de nem tudott szabadulni a gondolattól, ahogy ő is megszabadítja felettesét ruházatától.
-Gyerünk. - vetett véget a fűtött pillanatnak az ezredes.
Kiérvén a másik ajtón a terep csendesnek tűnt. A vezérlőt alig 3 jaffa védte. ~Örök hiba lebecsülni minket. - gondolta magában Sam miközben ártalmatlanná tették őket. Mikor végeztek a tárgyaló felől hangokat hallottak így fellopakodtak a kanyargós lépcsőkön. Odafenn voltak a katonák a tábornokkal együtt.
- Mi a terve Uram?- suttogta Sam az ezredes felé a lépcsőn lapítva.
- Van magánál C4?- tette fel inkább reménykedve a kérdést.
- Figyelemelterelés?- érdeklődött a terv iránt.
- Túl sok a jaffa odabenn ahhoz, hogy észrevétlenül be tudjunk menni és ki tudjuk őket iktatni.
Sam és Jack leosont a 28-as szint folyosójára s az egyik ajtóra tettek egy adag robbanószert. 
- Meg merjem kérdezni, hogy hol tárolta ez idáig ezt a C4-est?- mérte végig beosztottjának ő általa megszaggatott ruházatát.
- Maradjunk annyiban, hogy női titok.- pirult újfent bele a férfi tekintetébe.
- Világos. - bólintott rá.
A közelből figyelték, ahogy a jaffák lerohannak a robbanás hangjára. Rejtekükből sikerült jó néhányukat kiiktatni majd megrohanták a tárgyalót. Odabenn azonban már csak a sajátjaikat találták.
- Szép munka. - szólt Hammond elismerően.
- Hova lett Yesil és a megmaradt jaffák?- érdeklődött O’neill.
Ám hamar megkapta a választ mikor a kapu tárcsázni kezdett. Az ezredes rohanni kezdett Sam pedig nem sokkal követte. Mikor az őrnagy a kaputerem ajtaja elé ért Yesil épp az ezredest tartotta fel kézifegyverével. Sam nem gondolkozott, hanem lőtt. Csupán a vállába kapta az idegen. Az ottmaradt jaffák célkeresztbe vették az istennőjüket megsebesítő őrnagyot ám a Sam által kiszabadított katonák lefoglalták az idegen csapatot, míg ő a goa’uld után vetette magát. S sikerrel le is teperte a pocsolya előtt. Magán is meglepődve Sam akkorát húzott be a nőnek, hogy a keze is belesajgott ám a kézifegyver ellen védtelen volt. Mikor a szerkezettel átrepítette a szobán a kapu is lekapcsolt. A goa’uld dühösen fordult újfent O’neill felé. Sam kirázta fejéből a sejthető agyrázkódást és fegyvere után nyúlva immár egy tökéletes lövéssel lőtte fejbe a nőt. Yesil az ezredessel együtt elterült. Sam kissé szédelegve elbóklászott feletteséig majd fellélegezve nyugtázta, hogy érezhetően van pulzusa.
*******

Másnap Sam szörnyű fejfájásra ébredt. Szemeit kinyitva homályosan derengett előtte az ágy végére fektetett kék ruha. Nyöszörögve próbálta szemén keresztül kidörzsölni fejének fájdalmas lüktetését, de a feladat lehetetlennek bizonyult. Elforgatta fejét neszek, emberek után kutatva és magyarázatot várva, hogy mi történt. Utolsó emléke annyi volt, hogy az ezredes arcának vonásai lassan összefutnak előtte. ~Az ezredes. - hasított bele a gondolat. A környező ágyakon katonák szuszogtak csendesen. Háta mögé támaszkodva próbálta kémlelni a pihenő arcokat keresve azt a bizonyost.
- Hahó, Carter. - szólt tőle átellenben az ezredestől ki az ágyán ülve egy kupac papír felé görnyedt.
- Uram. - kereste a hangját Sam.
- Jól vagyok. - olvasta ki szeméből a kérdést. - Hála önnek. Szép lövés volt.
Sam még mindig fájdalmasan ám már megnyugodva hanyatlott vissza párnájára hol újra elnyomta az álom.
*******

Unottan vette a fokokat Sam a felvonóban álldogálva mikor az megállt és ajtaja kitárult az ezredes előtt.
- Carter. - biccentett.
- Uram. - viszonozta.
A lift hangtalanul folytatta útját majd mintha csak a múltba tértek volna vissza hirtelen megállt és bekapcsolt a vészvilágítás.
- Deja vu. - sóhajtott fel O’neill. - Tudja Carter még nem is volt alkalmam újfent bocsánatot kérni.
- Miért Uram?- lepődött meg.
- Igaza volt az egész Yesil dologban. És én nem figyeltem magára. Legközelebb nem követem el ezt a hibát. - fejtette ki.
- Másunkkal is megesett már, hogy olyasvalakiben bíztunk, akiben nem kellett volna. - nyugtatta. - De ezért vagyunk egy csapat nem?
- De.- bólintott rá. - Ám volna még valami Carter, amiről beszélnünk kéne. - szólt vészjóslóan.
- Hallgatom.
- Aznap este mikor a bolygón bementünk a sátorba és én…
- Semmi baj Uram már el is felejtettem. - zárta volna a témát még a kifejtése előtt.
- Tényleg?- lepődött meg. -Nem volt jó vagy…
- Nem, dehogy is, jó volt, mármint nagyon jó, te jó ég isteni, azaz nem lett volna szabad, akarom mondani csak megtörtént. - hebegte zavartan.
- Kösz Carter. - mosolygott rá a félhomályban.
- Mégis mit Uram?- nézett rá félszegen. 
- Ezt az egészet.
~Az ördögbe!- oltotta magát Sam majd egy hirtelen felindulástól vezérelve megcsókolta az ezredest. A férfi teljes józanságban is ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta azt. Sam tudta, hogy valószínűleg ez az utolsó csók, amit valaha válthatnak így kihasználta annak minden pillanatát. Átkarolta Jack nyakát mire ő beletúrt a hajába és a lift falának vetette. Ujjaival absztrakt mintákat rajzolt a férfi rövid hajába miközben ajkával bejárta arcának minden kis szegletét. Megcsókolta a szemét és az azt körülölelő apró kis ráncokat, csókot nyomott az orra hegyére és az álla csúcsára hol még érezni lehetett a reggeli borotválkozása után használt aftershave csábító illatát. Végül visszatért a szájához és még egyszer utoljára beszívta ajkaival az övét mielőtt a lift régi fényében fojtatta volna útját a kötelesség felé. 
 
Vége.