Alma a fájától I.

- A kapu aktivizálódik. - szóltak fel Hammond irodájába.

- A CSK-1 kódja az Uram. - tájékoztatta Walter a leérkező tábornokot.

- Íriszt kinyitni. - állt a technikus mögé a bázis parancsnoka.

- Hóh. - hőkölt hátra O’neill ezredes, csapatával átérve a kapun.

- Fegyvert le. - mondta be Hammond, a fegyvereket, a kapura szegező katonáknak.

- Mi történt Uram? - kérdezte Carter őrnagy a leérkező tábornoktól.

- Valami szokatlan. - felelte a kérdezett.

- Szóval csak egy átlagos nap. - mosolygott Jack.

- Jöjjenek, megmutatom. - vezette fel őket a tárgyalóba.

*******

- Rendben van. Kezdjük, előröl. Mi a neve?- kérdezte Davis őrnagy az elindított felvételen.

- Már megmondtam, hogy a nevem Abbigail. - válaszolta egy fiatal lány. - Ember vagyok csak a jövőből jöttem.

- Mi a vezetékneve?- érdeklődött tovább.

- Nem mondhatom meg. Mert mint már mondtam azzal befolyásolnám a jövőt. - ismételte unottan.

- Mi célból jött ide? - folytatta a kérdéssorozatot.

- A goa’uldok miatt jöttem. - dörzsölte fájdalmasan a fejét.

- Mit tud róluk? - forgatta meg érdeklődve a tollát.

- Eleget. - hangzott a szűkszavú válasz.

- És az mégis mennyi? - kérte bővebb kifejtésre.

- Arrogáns, túlöltözött, villogó szemű, kukaccal ellátott egyedek. - sóhajtotta.

- Értem. Hogyan jutott át az íriszen?- maradt hajthatatlan az őrnagy.

- Azt bonyolult lenne elmagyarázni főként magának. - szólt felvágósan.

- A tudósaink kiderítik, hogy hogyan működik. - lóbálta meg kezében, az apró kis szerkezetet. - Mert gondolom ez volt az, amivel kinyitotta.

- Nem! Nem adhatok át semmilyen technológiát! - kapott volna a lány a tárgy után.

- Van több is? - mérte fel a lányt.

- Beszélni akarok Samantha Carter százados, őrnagy, ezredes vagy tudom is én milyen ranggal rendelkezik most! - követelte.

- Honnan ismeri magát Carter?- fordult Jack, Sam felé mikor a felvételt megállították.

- Fogalmam sincs Uram. Most látom először. - nézett tanácstalanul az őrnagy. - De van benne valami…

- Ismerős. - fejezte be Daniel.

- Igen. - helyeselt.

- Ma nem sokkal a távozásuk után érkezett és kinyitotta az íriszt. - újságolta Hammond.

- Az meg, hogy lehet?- kérdezte Sam.

- Nem érkezett azonosító így nem nyittattam ki az íriszt, ám egyszer csak magától kinyílt és nem tudtuk bezárni sem. Azt hittük a goa’uldok tettek szert valamilyen technológiára, de csak ő lépett át a kapun. - mesélte a tábornok.

- Tényleg a jövőből jött volna?- mérlegelte a lehetőséget az őrnagy.

- Azt nem tudom, de annyi bizonyos, hogy nem goa’uld és 100%-ban állíthatom, hogy ember. - válaszolt Dr. Fraser.

- Találtak más idegen szerkezetet is nála az említetten kívül?- érdeklődött Sam.

- Semmit. - rázta fejét nemlegesen a tábornok.

- Ez tényleg kissé szokatlan. - állapította meg Jack.

- Lesz még jobb is. - indította el a felvételt Janet.

- Honnan ismeri az őrnagyot?- tudakolta tovább Davis.

- Szóval őrnagy, akkor már egy ideje benne van a szakmában. - nyugtázta.

- Megkérdezem utoljára. Ki maga és, hogy jutott át az íriszen?- kezdte elveszteni a türelmét.

- Az Isten szerelmére! Már elmondtam ezerszer, nem fogom újra elismételni! Látom, felveszik ezt az átkozott beszélgetést nézze vissza arról, ha annyira akarja! - emelte fel a hangját karjaival együtt.

- Nézze hölgyem, ha nem működik együtt akkor…- próbálta nyugtatni.

- Beszélni akarok Samantha Carter Őrnaggyal!- morogta. - Akarja, hogy betűzzem a nevét?!- gúnyolódott.

- Jöhetnek. - szólt az őrnagy a kinn álldogáló katonáknak.

- Wow. - nyögte ki Jack a felvétel végén.

- Csak nekem tűnt úgy vagy tényleg nagyon hasonlít valakire. - célozgatott Daniel mire mindenki az ezredes felé fordult.

- Fogalmam sincs ki ő vagy, hogy honnan vette ezeket. - védte magát O’neill.

- Most hol van? - érdeklődött Sam.

- Az elkülönítőben. - válaszolta Fraser. - El kellett kábítanunk.

- Miért?

- Vért akartunk venni tőle és elvégezni a szokásos vizsgálatokat, de ellenállt mondhatom elég hevesen, közben pedig valami olyasmiről beszélt, hogy ha kiderül, hogy kicsoda azzal megváltoztathatja a jövőt.

- Lehet, hogy igaza van. - hangzott vészjóslóan az őrnagytól.

-De azért levették a vért?- kérdezte Daniel.

- Megküzdöttem érte. - simított végig Janet a homlokán lévő sebtapaszon.

- Ezt ő csinálta?- kérdezett rá a mozdulatra.

- Óh, igen. Harcias egy teremtés.

- Megvannak az eredmények?- kérdezte Sam.

- A laborra még várni kell, de attól tartok újabb meglepetést nem fog tartogatni.

- Hogy érti?- fülelt Daniel mindenki mással együtt.

- Mikor elkábítottuk és alaposabban átkutattuk találtunk egy dögcédulát. - vette elő a doktornő a nyakbavalót.

- Amin rajta van a neve. Ez jó hír. - szólt Jack. - Vagy nem? Végül is mit számít, ha tudjuk a nevét. Vagy számít?- sandított Carterre.

- A legkisebb jelentéktelennek tűnő változás vagy információ teljesen más irányt adhat a jövőnek. - magyarázta Sam.

- Már úgyis mindegy, adja azt a cédulát. - nyúlt a tárgyért Jack.

- Uram? - nézte Sam az ezredes ledöbbent arcát.

Válaszul az ezredes átnyújtotta az őrnagynak a cédulát.

- Mi az?- fészkelődött Daniel.

- Itt az áll, hogy a lány neve Abbigail S. O’neill. - olvasta tágra nyílt szemekkel hátha rosszul lát.

- Azt akarja mondani, hogy ő, Jack lánya?- ám a kérdése ellenére nem hallatszott túlzott meglepetés Dr. Jackson hangjában.

- Biztosat csak a vizsgálatok után tudok mondani. - válaszolt Janet.

- Mondjuk, ez sok mindent megmagyaráz. - állapította meg a régész.

*******

- Látogatókat hoztam. - ment Janet a leszíjazott lány ágyához.

- Ha nem a pizza futár, akkor nem érdekel. - szólt a lány. - Tudja, azt hiszem, egy jó pizza mellett várnám meg, hogy eltolják a jövőmet. Vagy egy sajtburger jobban illik az eseményhez?- tanakodott gúnyosan.

- Hátrébb az agarakkal ifjú hölgy. - ért közelebb Jack.

Ránézett a 20-as évei elején járó fiatal lányra s volt benne valami határozottan ismerős. Nagy mogyoróbarna szemei voltak és ugyanilyen színű laza copfba fogott, hátközépig érő lófarka. Bőre fehér volt, ajkait rózsaszín vonallá szűkítette morcosan. Formás alakján feszülő CSK egyenruha egy változata szintén ismerős érzést keltett. Barna szemei melegséget tükröztek szemben távolságtartó gesztusaitól. S bár ügyesen próbálta titkolni tekintete elárulta, ahogy rá és a CSK-1 tagjaira nézett.

- Helló én…- kezdett volna bele Daniel.

- Daniel Jackson, Samantha Carter, Jack O’neill és Teal’c. - fejezte be helyette.

- Te ismersz minket, de mi téged nem. - pislogott párat.

- Honnan ismersz minket?- kérdezte Jack.

- Jobban ismerlek titeket, mint gondolnád, de mielőtt egymás nyakába borulnánk, eloldoznátok. - jelezte kezein a szíjakat. -Nem jelentek veszélyt. És már úgy is mindegy.

- Ezt vitatnám. - szólt közbe Janet csendesen.

- Miért?- méregette Sam, aki szintén talált valami ismerőst a lányban.

- Nem hinném, hogy pont neked kéne elmagyaráznom, hogy mekkora baj is az, ha babrálunk a múlttal. - válaszolta miközben Daniel elengedte. - Köszönöm. - fordult a régész felé. - Nahát, tényleg milyen kölyökképű voltál. - mosolygott rá.

- Köszönöm. - fogadta zavartan a fura bókot. - Szóval ismersz minket a jövőben? Mégis mennyire jöttél előbbről?

- Nem mondhatom meg, de igen ismerlek benneteket. Egy jó pár évvel öregebbek vagytok habár Teal’c ugyanígy néz, ki csak van némi haja. - méregette a jaffát.

- Haja?- fordult a barátja felé O’neill. - Várj, ez nem fogja összekeverni a bigyókat odaát?

- Nem hiszem, hogy pont Teal’c hajviselete fogja megváltoztatni a jövőt. Visszakaphatnám a holmimat?

- A fegyvereken és persze az idegen kis ketyeréden kívül bármit. - bólintott rá Jack.

- A szerkezet az enyém, és ahogyan az engem kihallgató tisztnek is mondtam, nem adhatok át semmilyen technológiát. - kelt fel az ágyról. - És nem volt nálam fegyver.

- Csak egy adag C4-es, néhány gránát, ezen kívül egy 9 milliméteres és egy kés. - hozta meg Janet a holmit, a felsoroltak kivételével.

- Apja lánya. - fintorgott Daniel.

- Az Isten Szerelmére!- emelte fel hangját a lány, Daniel mondatára. - Ezt nem hiszem el! Megnéztétek!

- Igen meg, de a vérvizsgálat…- válaszolt Janet.

- Pokolba a vérvizsgálattal pedig megmondtam magának is személyesen, hogy…- intézte szavait a doktornő felé.

- Elég!- kiáltotta el magát Jack. - Most szépen lenyugszol és elmondasz mindent az elejétől érthetően!

- Hisz már úgy is tudjátok!- fordult immár az ezredes felé.

- Bocsásd meg nekem, ha esetleg kételkedem!- szólt cinikusan.

- Jellemző!- morogta.

- Hogy mondtad?!- kezdte egyre inkább idegesíteni a helyzet.

- Nem kellett volna idejönnöm, de ki gondolta, hogy a nagy CSK-1 ennyire amatőr!- gúnyolódott.

- Most már aztán elég legyen!- vette elő legparancsolóbb modorát.

- Miért, szobafogságra ítélsz?!- folytatta ugyanolyan hangvételben. - Teszek rá, ha nem tűnt volna fel…

- Ha azt állítod magadról, hogy az én… lányom vagy… akkor….- lépett hozzá közelebb.

- Még kimondani is nehezedre esik?! Gratulálok!- mondta egyenest az ezredes arcába.

- Az Isten szerelmére! Mégis mit vársz tőlem?!- emelte égnek kezeit. - Vagy mit vártál ettől a helyzettől, hogy majd átjössz és mindenki tudja ki vagy és egymás nyakába borulunk?!- kérte számon az idegesen járkáló lányt.

- Nem, de azt…

- Á! Á!- intette csendre.

- Mi lenne ha…- próbált közbeszólni Daniel.

- Pofa be Daniel!- jött a két O’neilltől egyszerre, azonos mozdulatokkal kísérve.

Néhány pillanatig szinte tapintani lehetett a csendet, ami a szobára ereszkedett. Az elkülönítő ágyának két oldalán állt meg a két O’neill onnan néztek farkasszemet egymással, ám úgy tűnt egyikük sem fogja feladni egyhamar. Mikor mindenki látszólag megnyugodott és mintha már egyet pislogtak is volna, Sam megszólalt:

- Kérlek Abbigail elmondanád, hogy mi történt?

- Az egész miattad van. - halkította le magát miközben Samre helyezte tekintetét.

- Miattam?- sértődött meg egy kicsit.

- Nem szándékosan persze. - nyugtatta meg. - Fél évvel ezelőtt az én időpontjaim szerint…- habozott a folytatással. - egy súlyos betegséget diagnosztizáltak nálad. Furcsa, de még annyi év elteltével sem lesz gyógyszerünk egyes a betegségekre. - sütötte le tekintetét és a takaró szélét kezdte el babrálni. - Szóval a parancsnokság nem adott engedélyt a megmentésedre…- sóhajtott. - Mert jól tudták mivel járna mindez.

- Miféle betegséget?- döbbent le az őrnagy.

- Sajnálom, de erről sem beszélhetek. - szólt együttérzően.

- És mégis mi lett volna a terv?- szedte össze magát Sam.

- A terv az volt, hogy a goa’uld szarkofágok gyógyító erejét valahogy reprodukáljuk, ha már tok’ra barátainknak nem sikerült. Nem mintha meglepődtem volna. - húzta grimaszra a száját. - De így nem csak téged, de mindenki mást is meg tudnánk menteni a betegségektől. Természetesen a függőség kialakulása nélkül. - tette hozzá. - De mivel addigra már legyőztétek csúszós barátainkat, vissza akartak menni a múltba.

- Feltételezem nem sikerült. - szólt közbe Daniel.

- Ami azt illeti, de.- nézett a lány immár a régészre. -Az illető visszament, elhozta és meggyógyította csak, hogy ezzel a cselekedetével megváltoztatta a múltat és a jövőt is.

- És te azért vagy itt, mert…

- Hogy segítsek. - nézett újfent Samre.

- És miért pont az én betegségem miatt?- furcsállta. - Ki ment át?- kérdezte Sam.

- Az nem számít.

- Vagyis nem mondhatod meg. - vonta le.

- Pontosan. - bólintott rá Abbigail.

- És, hogy akarod ezt meggátolni?- kérdezett bele Daniel.

- Segítek nektek elkészíteni a szerkezetet, ami majd meggyógyítja, ám tudnotok kell, hogy csak rajta és csak akkor használhatjátok, amikor bekövetkezik hamarabb semmiképp sem. - nézett végig a csapaton.

- És ez nem fogja megváltoztatni a jövőt?- kottyantott újra közbe Dr. Jackson.

- De igen. - látta be. - Ám ez az egyetlen megoldás, ha meg akarjuk menteni Samet. - vizslatta továbbra is a többiek arcát. - Már pedig a jövőbeli illető mindenképpen meg fogja tenni így nincs más lehetőségünk, mint megpróbálni a dolgot. És úgy hiszem, ezzel a tervvel talán nem vesz olyan drasztikus kanyart a jövő.

- Szóval azt hiszed. - kételkedett Jack.

- Van jobb ötleted?- nézett a lány újra az ezredes felé.

*******

- Abbigail és Carter őrnagy kérésére csak azt bizonyítottam be, hogy ő tényleg az ezredes lánya e.- szólt odafenn Dr. Fraser.

- És?- érdeklődött Hammond.

- Igen ő tényleg az ezredes lánya.

- Szóval igazat mondott. - mondta Daniel.

- Hihetetlen miket tud. - szólalt meg Sam. - Részletes leírás adott, hogy pontosan mire van szüksége és miért. Minden tudás a kisujjában van. - lelkesedett.

- Akkor valamit nagyon elnézett Doktornő. - állapította meg morcosan Jack.

- Abbigail szerint az anyjától örökölte az eszét. - vágta rá Sam. - Elnézést Ezredes. - mosolygott zavartan.

- Remek az anyja egy okostojás.

- Mindezektől eltekintve meg tudjuk szerezni, amire szüksége van?- tette fel a kérdést a tábornok.

- Kockázatos, de azt hiszem igen Uram. - válaszolt Sam.

- Ezredes?

- Igen Uram. - egyezett bele ő is.

*******

- Pete. - lepődött meg Sam a megjelenő férfi láttán.

- Szia. - nyomott csókot az őrnagy arcára.

- Ide már minden jött, mentet beengednek. - pimaszkodott Abbigail, Sam mögött beérve a laborba.

- Ő meg ki?- méregette a férfi, a bosszús arckifejezésű lányt.

- Ő itt Abbigail. - magyarázta Sam.

- Ő is idegen?- súgta a nő fülébe a rendőr.

- Ez most vakvágány Nancy Drew. - válaszolt a lány, Sam helyett.

- A nevem…- nyújtotta volna felé a kezét illedelmesen.

- Tudod Droopy ha érdekelne, megkérdezném. - vetett rá lesújtó pillantásokat.

- Te meséltél rólam ennek az elragadó fiatal hölgynek?- fordult Pete újfent Sam felé.

- A vak is látja, hogy állítólag rendőr vagy. - pattant le az egyik székbe.

- Állítólag? Már megbocsáss, de…- védte volna magát a férfi.

- Jól van, most már elég legyen. - vetett véget a vitának a kirobbanása előtt Sam. - Légy szíves hagyj minket magunkra egy kicsit Abbigail.

- Úgyis épp enni készültem valamit. - állt fel a helyéről. - Az én étvágyamat nem olyan könnyű ám elvenni.

- Abbigail. - szólt rá Sam mire a lány távozott, ám az ördögi mosoly azonnal kiült az arcára.

*******

- Szia. - nyitott ajtót Jack a kopogásra.

- Szia. Bemehetek?- álldogált Abbigail a túloldalt. - Hoztam pitét.

- Gyere. - vezette be a szállására. - Miben segíthetek?

- Elnézést szerettem volna kérni a viselkedésemért. - szegezte földre tekintetét.

- Tényleg?- furcsállta. -És most pontosan melyik esetre is célzol?

- Azt hiszem úgy összességében. - tanulmányozta még mindig a padlót. - Akkor én…- vette az irányt az ajtó felé.

- Úgy hallottam remekül kijössz Carterrel. - marasztalta.

- Igen, mi mindig jóban voltunk. - állt meg félúton. - Bár így utólag talán nem volt épp a legjobb ötlet a kapcsolatunk szempontjából, hogy a katonákkal kidobattam a pasiját. - fordult apja felé. - Tudja, hogy…

- Igen tudja, hogy te voltál az. - fejezte be miközben muszáj volt elmosolyodnia.

- Ez egy szigorúan őrzött katonai bázis ő meg besétál ide állítva, hogy vészhelyzet van. - magyarázta felháborodottan. -És számára mi a vészhelyzet? Hogy még nem tudta Samnek lenyomni a napi nyálas duma adagját.

- Ismered őt… a jövőben?- kérdezett rá.

- Hál Istennek nem. - csúszott ki a kijelentés. - Csak hírből tudtam, hogy létezett, de amikor megláttam lerítt róla, hogy azt hiszi ő Columbo. - folytatta. - Te kedveled?- méregette apja arckifejezését.

 - Nem nekem kell. - mondta. - Ha Carter kedveli, akkor…

- Te és ő…

- Mivan velünk?

- Semmi. - forgatta a kezében tartott süteményt. - Tudom, hogy furcsa neked ez az egész és hidd el nekem sem valami jó, hogy nem ismersz fel és… senki más sem. - terelte másfelé a témát. - És nyílván én is kételkednék mindabban, amit állítok. Meg aztán sosem volt könnyű dolgod velem…- nevetett nem túl meggyőzően.

- Én nem kételkedem benned csak…- kereste a szavakat. - Te sem vagy valami jó az ilyenekben?- mutatott rá a kínos szituációra.

- Nem igazán. - húzta ismerős grimaszra a száját.

- Milyen a pite?- oldotta a légkört az ezredes.

- Almás-csokis. - nyújtotta felé Abbigail.

- Óh, beújítottak. - lelkesült fel. - Ritkán teszem, fel ezt a kérdést szóval kérlek, vedd komolyan. - komolyodott el. - Megosztozol velem ezen a pitén?

- Megtisztel vele Uram. - mosolyodott el nagyon ismerősen.

*******

- Teal’c. - szólította le a folyosón a jaffát, Abbigail.

- Üdvözöllek Abbigail O’neill. - biccentett. - Miben lehetek a segítségedre?

- Óh, igazából csak lógok. - mondta.

- Én úgy látom a földön vagy. - pislogott.

- Nem úgy. - rázta meg a fejét. - Bocs elfelejtettem, hogy kerüljem az ilyeneket pláne most. Arra értettem, hogy csak múlatom az időt és arra gondoltam, hogy veled. - magyarázta.

- Velem?- húzta fel a szemöldökét.

- Persze csak ha nem baj. - javította.

- Megtisztelsz vele Abbigail O’neill. - mosolyodott el a jaffa.

- Szuper. - ért fülig a lány szája. - Tudod, odaát mi sokat lógunk együtt. - indultak el.

- És mivel foglalkozunk, amikor együtt lógunk?- ismételte az új kifejezést.

- Hát régebben történeteket meséltél a jaffákról meg a CSK-1-ről. Mutattál néhány fogást a harcművészetetekből és bár nincs szükséged a kelnoreemre meditálni is megpróbáltál megtanítani. - sorolta. - Habár nem túl sok sikerrel.

- És most mihez volna kedved?- vettek be egy jobb kanyart.

- Ami azt illeti, most jól esne az a kelno izé, mert… Hát nem is tudom egy kicsit… Szóval érted itt vagyok és minden mondattal változtatok a jövőn és…- hadarta.

- Feszült vagy. - egészítette ki.

- Mondhatni. - húzta meg a vállát.

- Éppen most készültem én is elvégezni. Örömmel látlak Abbigail O’neill. - mutatta az utat.

- Kössz Teal’c. - mosolygott hálásan.

*******

- Minden változzon és maradjon állandó. - olvasta Abbigail.

- Igen. - mélyült el egy fordításban Daniel. - Óh, helló. - nézett fel.

- Helló. - köszönt vissza a lány.

- Te ezt le tudod fordítani?- csodálkozott.

- Csak makogom az őst. De ennek a sornak nem sok értelme volt, ha engem kérdezel. - foglalt helyet.

- Ez akkor is lenyűgöző.

- Tudom, hogy téged az ilyesmik hoznak lázba, de ha változik valami, akkor már nem állandó. Ez fizikai képtelenség.

- Én a nyelvtudásodra értettem. - tisztázta a régész.

- Te tanítottad. - szólt elismerően.

- Tényleg?- kérdezte.

- Valóban. - nevette el magát.

- Áh, Teal’cnél jártál?- szűrte le.

- Ahogy mondod Daniel Jackson. - próbálta leutánozni a jaffa hangsúlyát.

- Szerintem ezt ne csináld. - állította le.

- Nyugi. Nem bánja. - nyugtatta. - Barátok vagyunk.

 - Valóban?- nézett fel ismét a fordításból.

- Azt hiszem most te mondtad ki. - nevette el magát.

- Én csak használtam egy köznapi kifejezést, és nem azért mert…- magyarázta.

- Nyugalom Dani fiú. - paskolta meg a férfi hátát.

- Rémisztően olyan, vagy mint Jack. - állapította meg. - De ha megtanítottalak erre, akkor azt jelenti, hogy mi is jóban vagyunk?

- Jackkel is jóban vagy nem?- birizgálta a leleteket az asztalon.

- Hát igen bár a viszonyunk…- kereste a megfelelő kifejezést.

- Vannak nézeteltérések. - segítette ki. - De kérdésedre válaszolva igen jóban vagyunk.

- Van kedved segíteni a további fordításban?- próbálkozott.

- Mondtam, hogy nem vennéd sok hasznomat, nem sok minden ragadt rám, és amit tudok is az főleg a nyelv, tudományos része. Nem érdekel a földművelés a filozófia meg hasonlók. - próbált meghajtani egy tekercset.

- Azt elhiszem. - vette ki a lány kezéből az értékes iratot. - De úgy tűnik mégis ragadt valami azért rád. - célzott az előbbi alakítására.

- Csak az alapok, de amúgy sem a nyelv miatt jártam hozzád. - szemezett egy kőszoborral.

- Hát akkor miért?- vette le az asztalról mielőtt vendége érte nyúlhatott volna.

- Mert azt hiszem tinédzserként beléd voltam esve. - támasztotta meg fejét az asztalra könyökölve.

- T… Tényleg? - igazította meg lecsúszott szemüvegét.

- Egy kicsit.

- Hány éves is vagy?- mérte fel.

- 24. Pillanatnyilag. - kacsintott rá.

- És a te valóságodban én mennyi is vagyok?- jött egy kissé zavarba a doktor.

- Á-Á.- rázta nemlegesen a fejét. - Ez titkosított infó. - mondta. - Ha megmondanám, azzal elárulnám, hogy mennyivel jöttem előbbről.

- Igaz.

- Nézzük inkább azt a fordítást. - mosolyogta meg Abbigail, Dr. Jackson kisfiús zavarát.

­*******

- Apa!- szólt a lány az ezredes után a folyosón. - Most tudtam meg, hogy a szarkofágos ügyben küldetésre mentek. Szeretnék veletek menni.

- Nem tartom jó ötletnek. - rázta a fejét.

- Már mondtam Samnek is, hogy hasznomat vennétek, és ő is határozottan úgy gondolja.

- Ha megkérdezem Cartert ős is ezt fogja mondani?- vallatta szemeivel a lányt.

- Hát… Részben. - pirult el. - Oké, lerázott, de tényleg hasznomat vennétek. - maradt hajthatatlan.

- Nem jöhetsz velünk. - kötötte ki.

- De…

- Menj vissza a laborba és alkoss valamit Carternek. - hessegette.

- Rendben. - mondta, végül. - Vigyázz magadra és persze rájuk is.

- Mindig. - folytatta útját a kaputerem felé.

- Önnél is bepróbálkozott Uram?- fogadta Sam, Jacket a kapunál.

- Igen. Makacs egy lány annyi szent. ~De aggasztóan korán fel is adta. - folytatta gondolatban.

*******

- És most mi lesz?- kérdezte Daniel a goa’uld cellában üldögélve.

- Megoldjuk. Mint mindig. - bíztatta Jack. - Voltunk már nehezebb helyzetben is.

- Milyen igaz. - mosolygott be egy ismerős arc a cella kinyíló ajtaján.

- Abbigail!- mondta az ezredes inkább dühösen semmint örömtelien. - Mintha megmondtam volna neked világosan, hogy nem jöhetsz ide!

- Nyugi velem van a CSK-3.- nézett szét a folyosón.

- Egyáltalán Hammond…

- Uram, jön valaki. - szakította félbe Carter.

- Erre. - indult meg Abbigail. - Hol van Teal’c?

- Elvitték. - válaszolt Sam, mert úgy tűnt Jack nem volt hajlandó.

- Megszereztétek?- érdeklődött.

- Sajnos nem. - rázta a fejét nemlegesen az őrnagy.

- Nem gáz. - legyintett. - Daniellel mi elmegyünk érte ti meg hozzátok Teal’cet. - vázolta a tervet a lány.

- Mégis ki nevezett ki főnöknek?- hitetlenkedett Jack.

- Akkor halljuk te mit javasolsz. - vágott érdeklődő arcot.

- Nem a tervvel van bajom csak…

- Akkor indulás. - ragadta meg a régészt, de már ott sem voltak.

- Én ezt a lányt esküszöm…- dühöngött csendben Jack. - Menjünk. - szólt hátra a többieknek.

*******

- Azt hiszem ez lesz az. - állt meg Daniel egy ajtó előtt.

- Kopogtassunk be. - nyitotta ki Abbigail.

- És ha lett volna benn valaki?- nézett szét az amúgy üres helyiségben.

- Sietnünk kell. - esett neki a szarkofágnak.

*******

- Két jaffa. - kukkantott be Jack.

- Valami nem stimmel. - állapította meg Sam.

- Én is erre gondoltam, de meg kell próbálnunk. - értett egyet az ezredes.

*******

- Nem akarlak zavarni, de az ajtó bezárult. - nézett tanácstalanul Daniel az előtte álló akadályra.

- A fenébe is. - állt mellé Abbigail.

- De ki tudod nyitni nem?- értette magától értetődőnek.

- Honnan veszed?- nézett a régészre.

- Hát most kaptál szét egy goa’uld szarkofágot és azt mondod, nem tudsz kinyitni egy egyszerű ajtót. - hitetlenkedett. - Meg aztán kinyitni is kitudtad.

- Hé, nem MacGyver az apám. - oltotta le. - Mellesleg ki kettőnk közül az egyiptomi és így a goa’uld nyelv szakértője?- nézett rá kérdőn.

- Én nem látok „itt nyílik” feliratot. - gúnyolódott.

- Mire mennél nélkülem. - kapott elő egy adag C4-est.

*******

- Nagyon sokan vannak Uram!- kiáltotta túl Sam a lövések zaját.

- Tisztában vagyok vele Carter!- kiáltott vissza. - Lőjenek tovább több ilyen… Fedezékbe!- adta ki a parancsot mikor néhány gránátot látott csusszanni a jaffák lábai elé.

- Eszelős ez a lány Jack. - futott oda Daniel.

- Remek. Ő hol van, had tekerjem ki a…- lendült volna bele Jack.

- Csak nem őt keresitek?- jelent meg Ba’al néhány jaffával és a kezeik közt ficánkoló Abigaillel.

- Engedd el!- lépett előre Jack.

- Attól tartok nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolgass, hacsak nem akarod, hogy megöljem a lányt. Mert úgy tudom, ti nem hagytok hátra senkit. Mondjuk nem, mint ha ti messzire jutnátok. - mosolygott. - Tegyétek le a fegyvert.

Jack intett, hogy tegyék le a fegyvert miközben szemmel meg tudta volna ölni az előtte álló goa’uldot a 6 jaffájával együtt.

- Elragadó. - kacagott fel, ahogy tekintete a két O’neill azonos arckifejezése között cikázott. - Azt hiszem, mégis megölöm a lányt, vagyis a lányodat. - fogta át a lány arcát.

- Kal shaka mel! - köpte arcon Abbigail a goa’uldot.

- Mit mondott?- kérdezett hátra Jack.

- Menj a pokolba. - fordította Daniel.

- Hatásos. - szólt elismerően.

- Vigyétek. - intett Ba’al 2 jaffa felé.

- Ha csak egy újjal hozzáérsz. - indult meg Jack mikor még több jaffa lepte el a folyosót immár körbekerítve őket.

- Ne aggódj, lassú leszek. - vonult el.

-Az Istenit!- vert hatalmasat a rájuk csukódó cella ajtajára Jack. - Kinek van bármi ötlete?- fordult egy fokkal higgadtabban társai felé.