Leszállópályák
-Kaphatnék egy kávét?- kérdezte Daniel Jackson odafenn a felemelkedettek kávézójában.
-Tejjel vagy cukorral?- jött egy pincérnő.
-Tejszínnel, 2 cukorral.- adta le a rendelését.
Teljesen elvesztette az időérzékét amióta itt van. ~Vajon odalenn hány nap, hét, hónap vagy esetleg év telhetett el?- morfondírozott miközben kikapott kávéját kavargatta.
-Miért nem megy le és néz utána?- szólalt meg egy hang mellőle.
-Elnézést, hogy mondta?- nézett rá a szintén felemelkedett férfira.
-Azt mondtam miért nem megy le és nézi meg mennyi idő telt el.- rendelt ő is egy kávét.
-Hát szabad?- csodálkozott Daniel.
-Nézni igen. Cselekedni, beleavatkozni, nem.- kapta meg ő is a zöld bögréjét.
-Honnan tudja, hogy ezen gondolkoztam?- lett kíváncsi.
-Mert mind ezen gondolkozunk, mikor frissen idekerülünk.- kortyolt bele a koffein tartalmú italba. -Hogy az élet, hogyan zajlik nélkülünk, a barátaink és a szeretteink mihez kezdenek. Kíváncsi természet az emberé ám sokszor fájdalmasan érinti, ha esetleg a halála nem járt akkora volumennel vagy a hozzátartozóinak sikerült továbblépniük rajta.
-De hát ez lenne a cél nem?- érdeklődött tovább. -Hogy ezzel lezáródjon földi életünk és, hogy akiket hátrahagytunk érezzék, hogy már egy jobb helyen vagyunk, és ne bánkódjanak emiatt.
-Igen.- helyeselt. -Ám nem mindenki gondolja így. Vagy, aki így is vélekedik, az is csak akkor ismeri meg valódi hozzáállást, ha lemegy. Végtére is puding próbája az evés.
Furcsa érzés volt hazatérnie. Ám a haza most egy rakás dobozt jelentett a lakásában szépen felcímkézve, felismerve rajtuk Sam írását. Daniel sorban megérintette a dobozokat és szinte látta maga előtt barátai arcait, ahogy az ő holmiját pakolják. Vajon tényleg a múltat látja vagy csak a képzelete játszik vele. Végül is teljesen mindegy ideje továbbállni egy olyan helyre, amit inkább nevezhetett otthonának az utóbbi években.
Parancsnokságon található irodájából mintha csak tegnap ment volna el. Ugyanolyan káosz uralkodott az asztalán. Kényelembe helyezte magát jól megszokott székén majd belelapozott szeretett könyveibe. Ekkor zajt hallott az ajtó felől és besétált rajta egy ismeretlen ismerős kire aztán végképp nem számított. A férfi épp fánkot majszolt vidáman kezében az egyik igen értékes könyvével.
-Jonas?- lepődött meg Daniel.
Az illető mintha csak meghallotta volna felnézett a könyvből és még a falat is megállt a szájában. Körülnézett, de nem látott senkit így visszatért a munkájához.
Daniel még egy darabig figyelte és próbált némi „isteni sugallattal” segíteni munkáját mielőtt továbbállt volna.
Teal’c éppen kelnoreeme végénél járt mikor Daniel benézett hozzá. Csatlakozott ő is feldolgozva az eddig látottakat.
-Örülök, hogy látlak Teal’c.- mosolygott a jaffára mégha az nem is látja.
Ám varázsütésre barátja szemei felpattantak mintha csak hallotta volna. Körbenézett ő is magán majd újra szemet hunyt.
-Szóval te is érzed, hogy itt vagyok? Bár te most spirituálisan közelebb is vagy hozzám ám nem igazán tudom, hogy tényleg tudod e, hogy itt vagyok.- folytatta.
-Van itt valaki?- hangzott bizonytalanul a jaffa szájából.
-Igen Teal’c itt vagyok.- próbálta inkább magát nyugtatni azzal, hogy tényleg itt van, és nem űz vele valaki odafenn egy kegyetlen játékot.
Teal’c végül újra becsukta a szemét. Daniel pedig úgy döntött nem is zavarja tovább ideje a következő megállóhoz érnie. Mert végül is ki tudja meddig tart még a kirándulása.
Odafenn Hammond épp telefonált néhány fejessel. Fáradtan s gondterhesen temette arcát tenyerébe mielőtt a haza utat választotta volna. Daniel belesett néhány személyi aktába, kérelembe és részvétnyilvánító papírba. Legnagyobb meglepetésére még mindig a bázis személyzetéhez sorolták, azaz még nem nyilvánították halottnak. Hirtelen elgondolkozott, hogy vajon jó ez így. Hisz végül is nem halt meg ám többé már nem jöhet vissza. Meghatódott, hogy mennyire fontos ám bűntudatot is érzett az egész kialakult helyzet miatt.
Odalenn a gyengélkedőn a fáradhatatlan Dr. Fraser sürgött forgott betegei körül. Ki tudja hány órányi műszak után is volt mindenkihez egy két kedves szava s egy kellemes mosolya.
-Köszönöm Janet.- állt meg az egy pillanatra lazító doktornő mellett.
A nő felnézett a kórlapból és maga sem tudta miért, de elmosolyodott.
Későre járt már és csendes volt a bázis nem hitte volna, hogy a 2 megmaradt személyt még itt találja habár az egyiknél nem volt meglepődve ugyanis nem volt ritka, hogy Sam késő estig bennmaradt, sőt volt, hogy haza sem ment ám Jack ottléte furcsának hatott.
-Tudja, hogy hány óra van Carter?- nézte sürgetve az óráját Jack.
-Egy pillanat Uram.- nyomta le Sam az utolsó billentyűket.
-10 perce van, hogy elkészüljön.- váltak szét az öltözők előtt.
-5 is elég lesz.- ment be a nőibe Sam.
Öt perc múltán mindketten holdfáradtan immár utcai ruhában várták, hogy megérkezzen a lift. Mikor befutott a felvonó Daniel követte két társát az ajtón belülre.
-Elhozta?- bökött Jack, Sam táskája felé.
-Természetesen Uram.- mosolygott felettesére.
-Mi az ördög folyik itt?- tanakodott Daniel.
-Uram ha elkapnak vele.- kételkedett a sikerben Sam.
-Nem ez lesz az első eset, hogy kivisszük és lett belőle bármi is?- tartotta szét kérdőn karjait. -Nyugalom Carter.- csitította Jack.
-Áthágjuk a szabályokat.- szögezte le az őrnagy.
-Nem ez lenne az első eset.
-Mi?! Mire akarsz ezzel célozni?!- fakadt ki Daniel két barátjára kik zavartan pillantottak egymás felé.
A felszínre érve Jack és Sam megszokottan bólintottak a katonák felé majd O’neill kocsijába ülve belehajtottak az éjszakába. Persze ezt Daniel sem hagyhatta annyiban égette a kíváncsiság, hogy mi van Sam táskájában és mi is az a szabálysértő dolog, amiről beszéltek.
-Úti cél?- fordult Jack, Sam felé.
-Maga jön Uram tegnap én ajánlottam a helyet.- hárított az őrnagy.
-Rendben akkor legyen meglepetés.- vett be egy jobb kanyart.
-Ilyenkor már nincs túl sok hely nyitva, úgyhogy talán nem lepődöm meg annyira. Bár be kell, valljam nem is igazán ismerem ki magam az ilyen helyeken.
-Fel sem tűnt.- mosolygott Jack. -De kérem, azért lepődjön meg a kedvemért.
-Rendben Uram.- mosolyodott el a nő is.
A kocsi végül félórányi út után megállt. Daniel „kimászott” a kocsiból és értetlenül bámulta a villogó „Sandy” névre hallgató étterem vagy bár -kívülről nem lehetett megállapítani- névtábláját. Egyre inkább érdekelte, hogy mit keres itt a két barátja ráadásul, ahogy hallotta spontán alkalomból. Mikor aztán leültek egy eldugottabb bokszba és rendeltek valamit Sam végre előhúzta táskája tartalmát. „Szigorúan titkos” olvasta Daniel az ismerős mappák fedelén.
-Magának hány van még?- kérdezte Jack mikor kikapta a saját kupacát.
-Ami azt illeti Uram ez az utolsó.- nyitotta ki a sajátját Sam.
-Óh, akkor mondja mit írt a…
-Tudja, hogy ezt nem szabad.- intette le felettesét.
-Jelentések?- nézett nagyot Daniel mikor leesett neki, hogy mi is folyik itt.
Két barátja kicsempészte estéről- estére az elmaradt papírmunkát és az volt az esti programjuk, hogy beülnek valahová és megírják. Jack mindig is rosszul állt a paírmunkával, de Sam… vele kapcsolatban tanácstalan volt. A nő mindig pontos és alapos volt most mégis kicsempészett egy adag titkos iratot a bázisról és egy esti vendéglőben írogatja az ezredessel.
-Akkor ennyi volt?- kérdezte Jack.
-Micsoda?- nézett fel Sam.
-Ez az egész. Innentől írhatom egyedül.- fejtette ki.
-Eddig is egyedül írta, mert nem…
-Tudja, hogy, hogy értem.
-Örömmel jövök továbbra is.- nyugtatta meg. -Nekem sokat segített ez az egész mióta…
-Tudja, hogy nem halt meg.- szólt halkabban.
-Tudom, de mégis.- sütötte le szemeit Sam.
-Örömmel látom.- próbált mosolyt csalni újra a nő arcára.
Ő volt az oka. Döbbent rá Daniel a kérdéseire. Mindenki másképp dolgozta fel. Jonas átvette a helyét talán bűntudatból is, Teal’c nos, ő rajta nem sok változást fedezett fel, de tudja, hogy, hogy is érezheti magát. Hammond tábornok még mindig az élők közé sorolja, Dr. Fraser kimeríthetetlenül megy tovább -nem mintha eddig olyan sokat pihent volna-. És Jack és Sam a maguk módján próbálkoznak. Jack felhúzza Samet és beavatja, a késés behozatalának világába Sam pedig megnyugtatja, Jacket ki bár a legjobban tudja, hogy mindez így volt jó mégis emésztheti a bűntudat.
Gondolatmenetének végére Jack és Sam helyett újra a reggeli férfi ült mellette ugyanúgy kevergetve kávéját, mint mikor otthagyta.
-Megkapta amit szeretett volna?- tette le a kiskanalat.
-Igen. Azt hiszem minden rendben lesz velük.- intett a pincérnő után Daniel Jackson.
Vége.
|