Főoldal » Cikkek » VICTÓRIA TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 – Minden út Mitchellhez vezet VI.

Minden út Mitchellhez vezet VI.

- Abbigail O’neill őrnagy. - foglalt helyet a tiszt ki az 51-esbe való szállítását elrendelte.
- Két „l”-el. - oktatta Abbigail.
- Édesapja Jack O’neill tábornok. - folytatta. - Le sem tagadhatná. - tette hozzá csendesen. - Édesanyja? - kérdezte.
- Óh, hát az titkos. - súgta át az asztal fölött kissé rátámaszkodva.
- Tisztában vagyok vele őrnagy. - intett a nőnek, hogy maradjon a széken. - Mégis most a hazája érdekében megkérem, hogy minden kérdésemre kimerítő és egyenes választ adjon.
- Megtisztelő, hogy személyesen a kóceráj vezetője hallgat ki. - dőlt hátra karba tett kezekkel.
- A „kóceráj” célja, hogy kiderítse miért tért vissza ebbe az időbe teszem azt nem is elsőször. - tájékoztatta.
- Lenyűgöző a tájékozottságuk. - gúnyolta.
- Igyekszünk. - morogta megjátszott kedvességgel. - Számíthatok az együttműködésére?
- Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy én még meg sem születtem. - jelentette ki Abbigail.
- Ez nem azt jelenti, hogy nem vonatkoznak magára a törvények. - tájékoztatta a férfi.
- De pontosan azt jelenti. - bólintott makacsul.
- Mint a légierő tisztjének kötelessége… - oktatta volna.
- Kötelességem megvédeni a bolygót még az olyanokat is, mint maga. - hajolt enyhén előre, hogy nyomatékot adjon mondanivalójának.
- Őrnagy szeretném megkérni, sőt parancsba, adom, hogy tekintsünk el a kisded játékaitól, amivel az apja is próbálkozik a szomszédos kihallgatóban. - kezdett egyre ingerültebb lenni a férfi.
- Ugyan az én apám nem olyan ostoba, hogy itt legyen. - dőlt újra a szék háttámlájának biztosra véve, hogy kihallgatója csak blöfföl.
- Pedig higgye el nagyon is az! Ahogyan maga is! Ezért nem képes elmondani azt, amire világos parancsot kapott! A világ sokkal jobban járna, ha az O’neill családfa nem terebélyesedne tovább egy csinos kis pofikával, aki ugyanazokkal az ostoba s fárasztó beszólásokkal hátráltatja a légierő munkáját!- kapta fel immár egyértelműen a vizet s fejtette ki nemtetszését Abbigailékkel kapcsolatban.
- Őszinte leszek. - komolyodott meg Abby mialatt maga alá húzta a széket. - Ha ilyen fajta gondjai vannak mentálisan nem ártana felkeresnie egy szakembert. Én persze ingyen meghallgattam és mindig…
- A fene essen magába O’neill! - csapott az asztalra a férfi. - Adja meg az anyja nevét!
- Nő. - válaszolta nemes egyszerűséggel.
- A nevét nem a nemét! - dühöngött.
- Tudja, amikor ordít nem pontos az artikulációja, ami kommunikációs zavarokhoz vezethet. És hát valljuk be ez parancsadásoknál nem mindig szerencsés dolog. - heccelte tovább.
- Pofa be O’neill! Ha csak még egy szó elhagyja a száját… - fenyegette.
- Ne aggódjon, csendben leszek. - biztosította.
- O’neill!
*******

A CSK-1 ezalatt tisztes távolságból kémlelte a sokat látott körzetet melybe nem hitték, hogy valaha is be fognak törni vagy, hogy az egyáltalán lehetséges. A meleg homokos talajon feküdve Cameronnak eszébe jutott a legutóbbi alaklom mikor egy sivatagban volt kénytelen mentőakciót tervezni s akarata ellenére gondolatai ismételten Abbigail felé vándoroltak. 
- És most? - kérdezett rá Daniel.
- Jó kérdés. - vágta rá Sam.
­- Carter? - fordult felé Cam.
- A terv azon része, hogy maga meg Vala majd szépen kiszabadítanak mindenkit, mert Landry magukra nem gyanakszik megbukott ott, amikor hátrahagyták az erősítést. - magyarázta a problémát Sam.
- Mit tehettem volna Carter? Hozzam magammal őket? Vagy üssük ki az út szélén a saját embereinket? - sorjázta a kérdéseket Mitchell.
- Az előttünk álló fegyveres úriemberek is elvileg a mi embereink. - szólt hozzá Daniel.
- Ez nem ugyanaz Jackson. - intette le a régészt. - Van valakinek egy új terve?
- Ha ori és goa’uld anyahajókra pikk-pakk feljutunk, akkor ide sem lehet akkora nagy őrdöngősség. - bátorított mindenkit Vala.
- Valóban. - értett egyet Teal’c.
- Megmondom, én mi kell nekünk. - folytatta a nő. - Egy kocsi, néhány új név esetleg némi smink és jó színészi képesség.
- Vala, ezért ez nem ilyen egyszerű. - lombozta le Daniel.
- Igaza van Dr. Jackson nem az. - jelent meg mögöttük Landry.
- Uram. - szökkent fel szinte mindenki egyszerre, Sam és Cam pedig vigyázz állásba vágták magukat.
- Pihenj emberek. - legyintett le mindenkit. - A bejutásukat meg tudom oldani, de kifelé már a maguk gondja.
- Uram ez nyomot hagyhat az aktájában. - figyelmeztette őt Carter.
- Tisztában vagyok vele alezredes, de inkább ezt a kockázatot vállalom semmint, hogy egy csapat okostojás elszúrja a jövőnket. - indult meg a tábornok a körzet felé.
*******

Abbigail fülét az ajtóra tapasztva próbálta meg kivenni mi folyhat a folyosón. Csend honolt egy ideje egészen pontosan mióta a körzet vezetője megunta a semmitmondó válaszait és szünetre ment állítása szerint új idegrendszerért és valami harapnivalóért. Persze őt senkinek nem állt szándékában megkínálni semmivel pedig mikor az ő idejében besétált a létesítménybe mindig szívélyesen fogadták. Persze akkor nem volt egy jövőbeli tudós/katona, akit majdhogynem hazaárulással vádolnak, csak mert nem hajlandó kiadni édesanyja kilétét s küldetésének részleteit. 
Szerette volna megtudni, hogy az apja vajon tényleg a szomszédos kihallgatóban van e s mi az ördögöt keres itt. Bár mindkettőre jól tudta a választ: Itt van, s ő miatta van itt. Érezte, ahogyan a küldetés lassan maga alá gyűri, s ha nem történik valami csoda vesztesen fog visszaballagni a saját idejébe. 
Ekkor hallotta meg az apró tompa puffanást mely az ajtó közelében történhetett. Fülét amennyire csak fizikailag lehetséges volt nekinyomta a fémnek mikor az hirtelen kinyílt s valaki karjaiba esett. Fel sem kellett néznie jól tudta ki volt az. Az illata, a karja, a felsőtestének minden kis kanyarulata melyhez tökéletesen hozzá tudott volna simulni csupán egyetlen másodpercig engedte a közelébe mielőtt a férfi talpra állította volna. Cameron tekintete kerülte az övét érintése pedig mintha égette volna ahol hozzáért úgy húzódott egy szempillantás alatt egyre távolabb.
- Abby. - szólította meg az apja kizökkentve őt a csalódottságból.
- Uram mennünk kell. - sétált melléjük Sam majd alig észrevehetően megszorította Abbigail kezét.
A CSK-1 immár Jackkel és Abbyvel kiegészülve elkezdte a menekülést. Útközben tudatták a megmentetekkel, hogy Landry segített nekik bejutni követelve, hogy Abby az ő hatásköre.
- Hol van most Landry? - érdeklődött Jack.
- A fejesekkel. - válaszolt Cam.
- És maguk, hogy, hogy szabadon járhatnak itt? - furcsállta.
- Elvileg a tábornok kísérőiként vagyunk itt és csak pár ember ügyelt ránk, akiket könnyű szerrel leráztunk. - magyarázta az alezredes.
- És most, hogyan tovább? - szólt bele Abby is.
- Mitchell? - vonta kérdőre O’neill is mikor lánya kérdésére nem érkezett válasz.
- Kisétálunk. Ahogy terveztük. - kémlelt ki a következő sarkon Cameron.
- Tényleg csak úgy? - hallatszódott a két O’neilltól tökéletesen egyszerre ugyanolyan gúnyosan.
- A részleteket nem volt időnk teljesen kidolgozni Uram. - válaszolt Carter.
- Attól tartok Landry ide vagy oda nem lesz könnyű kisétálni innen. - jósolta Jack.
- Még mindig ugyanott van a fegyverraktár? - gondolkozott el Abby.
- A délkeleti szárnyban. - bólintott rá az apja.
- Imádom mikor ennyire, változatosak. - húzta cinkos mosolyra a száját a jövőbeli.
- Erőszakkal akarsz kijutni az ország legbiztonságosabb építményéből? - kérdezte Daniel.
- Csak ha szükséges, vagy ha megunom. - válaszolta. - Meg aztán bejutni is simán ment nem? - húzta meg a vállát Abby mialatt sokatmondóan nézett az apjára ki ugyanolyan „Ez jó móka lesz!” arccal nézett vissza rá.
*******

A furgon motorjának berregése volt az egyetlen, amit hallani lehetett. A csapat teljes csendben tette meg az előtte álló utat még Vala is érezte, hogy ezúttal nem kell megszólalnia. Mitchell vezetett csakúgy, mint odafele mellette Teal’c foglalt helyet. A furgon hátuljában bal oldalt Carter, O’neill párosa jobb oldalt Vala, Daniel és Abbigail triója. Mindenki saját gondolataiba merülve meredt maga elé mintha csak ebben a pillanatban tudódott volna ki a titok melynek sosem kellett volna.
Abbigail pillantása néha Cameron felé kúszott kinek merev egyenes háta, görcsösen a kormányt szorító ujjai, vonallá szűkített szája és kemény szemei adtak bizonyosságot arról, hogy meggyűlölte a jövőbelit. Abbigail egymáshoz érintette tenyerét s próbálta felidézni milyen is volt mikor az alezredesé simult az övéhez. Beharapta alsó ajkát mikor csókjának emléke bizsergette s szaporán pislogott mikor könnyei készültek felszínre törni.
Megvolt, amit akart, hogy megtartsák a kettejük közötti távolságot, de sosem akarta, hogy a férfi megutálja. S önmagának talán immár bevallhatta, hogy nem akarta a távolságot nem akarta a szabályokat nem akart időutazó vagy bolygóvédő lenni. Csak egy nő akart lenni, aki a férfival lehet.
Kicsit hangosabban sikerült sóhaj kíséretében belenyugodott a sorsába csakúgy „O’neillosan” s felszívta magát az előtte álló küldetés érdekében, még ha most még teljesen tanácstalan is volt a következő lépést illetően.
*******

- A teljes délkeleti szárnyat újjá kell építeni. 13-an kerültek kórházba kisebb nagyobb sérülésekkel. Halálos áldozat nincs. De legalább belátták, hogy jobb, ha mi gondoskodunk Ms. O’neillról. - sorolta Landry a későbbi eligazításon.
- Van bármi következménye a történteknek önre nézve? - kérdezte a tábornoktól O’neill.
- Én nem csináltam semmit ellenben magával és a CSK-1-el. Maga az elnök fogja kérdőre vonni Jack. - tájékoztatta.
- Húh, már azt hittem komoly a dolog. - nyugodott meg színpadiasan.
- Tudom, hogy jóban van az elnökkel és a Föld sokkal tartozik magának, de amit a körzetben műveltek… - csóválta meg a fejét.
- Az én voltam. - szólt közbe Abbigail. - Engedelmével Uram. - tette hozzá.
- Azt hiszem, ezt nevezik részletkérdésnek. Miután elmagyaráztam a helyzetét a vezérkarnak önt nem vonhatják felelősségre legfőképp, hogy nemsokára elhagyja ezt az időt. - tájékoztatta a jövőbelit Landry.
- Sok hűhó egy kis C4 miatt. - emelte égnek tekintetét Abby. 
- Uram az ötlet az enyém volt. - szólt bele Mitchell mikor látta a tábornok arcát elborulni Abbigail kijelentésén.
- A terv pedig az enyém. - folytatta Carter.
- Én is segítettem nekik. - csatlakozott Daniel.
- Én nagyszerű ötletekkel javítottam a stratégián. - húzta ki magát Vala.
- Mint a színészes? - kérdezett rá Dr. Jackson.
- Az igenis jó ötlet volt. - védte magát Vala.
- Teal’c? - fordult a csendben lévő jaffa felé a Landry tábornok.
- Jelen voltam az eseményeknél. - válaszolta.
- Egyszóval ha ennek következményei lesznek, a legjobb csapatom megy a süllyesztőbe. - jósolta Landry.
- Kell, hogy legyen megoldás rá Uram. - kezdett el agyalni rajta Abby. - Valahogy csak rám lehet kenni a dolgot.
- Abby! - szólt rá Jack.
- Mi az? - kérdezte.
- Ne akarj olyasmit magadra vállalni, amiről nem te tehetsz. - kérlelte.
- Tisztában vagyok vele, hogy valamelyik eszes innen a bázisról a hibás, aki volt olyan hülye, hogy kikotyogja, amiről tudnia sem kellene! - fakadt ki Abbigail.
- Nem hagyom, hogy elszúrd a jövődet! - emelte fentebb a hangját Jack. - Ezek nem felejtenek!
- Miféle jövőt?! - csöpögött a hangjából a gúny és az indulat. - Az egészet folyton csak toldom - foldom, hogy minden passzoljon és mire a végére érek, kezdhetem, előröl! - magyarázta fáradtan s csüggedten a jövőbeli.
Abbigail szavait csend követte. Jack torkára ráforrtak a szavak, nem tudott mit mondani lányának. Minden porcikája meg akarta védeni mindentől és mindenkitől, még ha tudta is, hogy ez nem lehetséges.
Sam bánatosan tekintett maga elé, Vala és Daniel feszülten fészkelődtek, Teal’c továbbra is ugyanolyan arckifejezéssel követte az eseményeket, Cameronban pedig pislákolni kezdett a sajnálat s az együttérzés a szeretett nő iránt.
-Megtaláljuk a hibást Ms. O’neill. - törte meg a csendet Landry.  
*******

- Még mindig nem tudsz kopogni? - szegezte a kérdést Abby a szobájába betoppanó Mitchellnek.
- Mi a neved? - tette karba elszántan a karjait Cameron.
- Jól vagyok kösz a kérdést. - kelt fel az ágya széléről. - És te? - erőltetett magára egy feszült mosolyt.
- Hagyjuk ezt most Abby. - maradt ugyanolyan merev. - Válaszolj a kérdésre.
- Mi ez kihallgatás? - kérte számon.
- Azt hiszem, tartozol némi magyarázattal. - tett egy lépést a nő felé Cam.
- Szóval azt hiszed. - lépett szintén előre Abby.
- Mi a neved? - ismételte.
- Tudod a nevem. - fordult el Abbigail.
- Tőled szeretném hallani. - maradt hajthatatlan Cameron.
- Abbigail O'neill. - sóhajtotta alig hallhatóan továbbra is hátat fordítva az alezredesnek.
- Ez a teljes neved?
- Cam, ne csináld ezt. - könyörgött szinte a férfinak.
- Micsodát? - tette a semmiről nem tudót.
- Ne légy ilyen igazságtalan. - kérte.
Cameron gyengéden maga felé fordította Abbigailt, de tekintete továbbra is kemény volt. Nyoma sem volt benne a jól ismert lágyságnak és csillogásnak. Őszintén megbántottnak s dühösnek tűnt. 
- Abbigail Samantha O'neill. - mondta Abby úgy mintha életében először most szégyellné.
- Samantha? - kérdezett rá Cam.
- Te kérdezted. - húzta meg a vállát.
- Mondjuk ezen annyira nem lepődtem meg. - simított végig gondterhelt homlokán.
- Nem mondhatod el senkinek. - kötötte ki.
- Ne aggódj lakat a számon! - gúnyolódott. - Nem mintha rajtam kívül olyan sokan nem tudnának róla! - emelte fel a hangját.
- Hihetetlen vagy! - lepődött meg a férfin Abby viszonozva a hangmagasságot.
- Én?! - nyomta mutatóujját a mellkasának. - Én vagyok a hihetetlen?! Hazudtál amióta csak megismertelek! - szögezte le.
- Nem hazudtam! - kérte ki magának. - Csupán csak elhallgattam az igazságot! - helyesbített.
- Óh, az mindjárt más! - grimaszolta.
- Rémlik, hogy megváltoztathatom a múltat és a jövőt?! - emlékeztette.
- Nem ez még sosem jött elő! - rázta meg a fejét.
- Az Isten szerelmére! - kiáltotta még hangosabban Abby.
- Megtennéd, hogy nem mondod ki. - kérte lehalkítva magát.
- Micsodát? - nézett értetlenül szintén visszavéve a hangerejéből.
- Amit az imént mondtál. - emlékeztette.
- Ne gyerekeskedj. - szólta le. - Mi változott attól, hogy megtudtad, hogy ki az apám? Miért olyan fontos ez neked? Rajtad kívül senkit nem zavart ennyire még maga az apám sem akadt ki ennyire, csak mert nem közöltem vele egyből mikor átértem a kapun. Komolyan nem értem, hogy…
- Jól tudod, hogy, hogyan érzek irántad! - szakította félbe.
- Nem! Nem Cameron nem tudom, mert nem érzel sehogy sem! - próbálta mindkettejüket meggyőzni.
- Miért van az, hogy akárhányszor szóba kerül, a téma te mindig szabadkozol? - folytatta.
- Például, most azért mert hazugnak tartasz. - emlékeztette.
- Ha bíztál volna bennem annyira, hogy…
- Ezt te nem értheted! - fakadt ki ismét Abbigail.
- Hát magyarázd el! - kérte Cameron. - Ha annyian tudják ki vagy, mit számított volna, ha én is megtudom?!
- Nekik sem kéne tudni! Neked meg aztán főleg nem!
- Igen?! - kérdezett rá.
- Igen, mert semmi közöd hozzá vagy hozzám! - csúszott ki a száján a bántó gondolat.
- Világos. - bólintott komoran az alezredes. - Kösz, hogy letisztáztad még mielőtt jobban belementünk volna.
- Ez csak a te problémád. - hangzott Abbytől hűvösen.
- Milyen igaz. Bocs, hogy zavartam őrnagy. - vágta be maga után az ajtót Cam.
Abbigail másodpercekig csak bámult a becsapott ajtó felé. Szívében egy apró kis hang kevesen sugdosta neki, hogy Cameron mindjárt visszajön s minden a régi lesz, s megérti, hogy nem gondolta komolyan azt a sok szörnyűséget, amit az imént mondott. Megérti majd, hogy azt mondta, amit mondania kellett, hogy megvédje mindkettőjüket a reménytelenségtől. De hogyan is lehetne minden a régi mikor ez az idő az itt történtek sosem voltak az övé és soha nem is lesznek azok. Átkel a kapun és mindent elfelejt. Egy darabig némán hallgatta az odakinn elhaló lépteket mielőtt kitört volna belőle az egész testét megrázó zokogás. 
*******

- Haza akarok menni Daniel! - nyafogott Abbigail, barátjának mikor meglátogatta a régészt a laborjában.
- Tudom, hogy ez az egész időutazós dolog igen fárasztó lehet neked érzelmileg… - próbálta vigasztalni.
- Nem! Nem tudhatod Daniel! - kötötte ki.
- Oké akkor nem. - fújt visszavonulót.
- Ez az egész ügy úgy érzem, maga alá gyűr. - temette arcát a kezébe. - Mindent megtettem már s a hajam színe vissza is tért, de a szemem valamiért még mindig kék. - csapott ingerülten az asztalra.
- Tudod nem sokat értek a fizikához meg a pszichológiához sem, - takarította el a feldúlt nő elől a törékeny leleteket. - de a szem a lélek tükre, mint szokták mondani.
- Ne fárassz klisékkel Jackson! - dörzsölte fáradtan az orrnyergét.
- Mi van, ha a lelked nem engedi, hogy még elmenj? - puhatolózott.
- Mire gondolsz? - kérdezett rá meglepődve.
- Ott van Jack és bár tudod, hogy nem fogsz rá emlékezni, hogy nincs ott, itt viszont még emlékszel, így nem akarsz oda visszamenni. - magyarázta kedvesen. - És talán egyéb okai is vannak.
- Miféle egyéb okok? - adta a tudatlant mialatt elméjét megtöltötte egy bizonyos alezredes gondolata.
- Nos, én meg sem próbálom megérteni, hogy mi, zajlik egy O’neill fejében… - emelte maga elé a tenyerét.
- Azt mondod, magamat akadályozom? - döbbent rá mire is akar kilyukadni Daniel.
- Előfordulhat. - bólintott rá Dr. Jackson.
- Remek. - morogta.

Kategória: VICTÓRIA TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2017-10-27)
Megtekintések száma: 30 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: