Sosem feledlek

~Ki kell jutnom innen!- visszhangzott a nő fejében, ahogy kiosont a hófehér folyosóra. Maga sem tudta mi elől menekül vagy, hogy miért nem vár meg valakit, aki elmondja mi is folyik itt. ~De mi is folyik itt? Bárhogy törte a fejét nem jutott eszébe semmi. Emberek jöttek - mentek mégis észrevétlenül ki tudott jutni. ~Hol tanultam ezt?- jött egy kérdés, ami tucatnyi másikat hozott mégis a legfontosabb kérdése az volt, hogy: ~Ki vagyok én?- majd ezzel a talánnyal kisétált a napfénybe.
~~~~~~~~~~~~~

2 héttel korábban:
-Walter kezdje meg a tárcsázást!- utasította Hammond tábornok. - Sok sikert CSK-1.- szólt még bele mikrofonjába.
Jack O’neill biccentett egyet és átvezette csapatát a kapun.
A másik oldal akár egy csatatér úgy nézett ki. Mindenfelé halott emberek és lerombolt építmények voltak. A levegő füsttől és haláltól volt terhes.
-Keressenek túlélőket!- szólt Jack mire emberei szétszéledtek.

Fél órája kutattak már, de nem találtak senkit ám egyszer csak:
- Uram. - hallatszott Sam hangja az ezredes rádiójából.
- Hallgatom. - állt meg.
- Találtam valakit.
- Hol?- nézett körbe hátha megpillantja a nőt.
- Öntől északra egy apró kis ház. Engedélyt kérek bemenni.
- Biztonságos?
- Annak tűnik. Ami leomolhatott róla az már megtette.
- Várjon meg Carter!- szólította fel.
- Uram nem hiszem, hogy addig bírja egy gyerek az. - sürgette.
- Rendben Carter, de csak óvatosan. - indult el a megadott irányba.
- Persze Uram.
- Jack!- intett Daniel a távolból.
Nagyon sürgősnek tűnt a doktornak így őfelé kanyarodott. Mikor odaért akkor látta, hogy jókora törmelék zárja el néhány túlélő útját.
- Mondja meg nekik, hogy menjenek hátrébb. - kereste az eszközöket Jack.
- Mit akar tenni?- de már látta, ahogy az ezredes elővesz egy kis C4-et.
- Amit mindig. Beljebb tudnak húzódni?- kérdezte mikor látta a falusiak értik a nyelvet.
Azok bólintottak majd eltűntek a sötétben.
-Fedezékbe. - intett Danielnek.
BUMM! A törmelék elszállt az emberek pedig egymás után szaladtak kifelé.
- O’neill ezredes!- kiáltott egy vékonyka hang át a kihalt településen.
- Ismerlek?- fordult az alig 8 év körüli fiúcska felé.
- Sam küldött. - szólt a poros kis jövevény.
- Hol van?
- Ő küldött. - lihegte.
- Igen ezt már mondtad, de ő hol van?- kezdett rossz érzése lenni.
- Bejött értem és akkor rázkódni kezdett a föld és egy hangos zaj…-dadogta.
- Hol van?- rázta meg enyhén a gyereket.
- Ráomlott a házunk. - válaszolt megszeppenve.
Jack futott, ahogyan a lába bírta. Fejében visszhangzott a nő iránymutatása és a kisfiú szavai: „~Ráomlott a házunk.”
-Teal’c! - ordított útközben a jaffának, aki követte.
A házból csak egy kupac törmelék maradt.
-Carter!- kiáltotta, majd nekiállt kiásni az őrnagyot.
Úgy 10 másodpercre rá megjelent Teal’c majd ugyanennyi idő múlva Daniel is. Jack legalább is ennyit fogott fel abból, ami körülötte történik. Csak ásott és ásott mereven. „~Ami leomolhatott róla az már megtette.”- járt a mondat a fejében. Pár percnyi ásás után felbukkant egy hófehér kézfej a törmelék alól.
~~~~~~~~~~~~~
- Teal’c. - szaladt Hammond a rámpára.
- Az őrnagy megsérült. - tartotta karjaiban a nőt.
- Vigyék a gyengélkedőre. - szólt Dr. Fraser megjelenő csapatának. - Hol vannak a többiek és kik ezek az emberek?- fordult újra a jaffához.
- A falut lerombolta feltehetően a goa’uld. Daniel Jackson és O’neill ezredes kísérik a túlélőket. - tájékoztatta.
- Hány emberre számíthatunk?
- Körülbelül 30-ra.
- A vendégeinket kísérjék a gyengélkedőre. - adta parancsba a katonáknak.
- Tábornok. - jött át O’neill is Daniellel.
- Ezredes. Mi történt odaát?- méregette másik 2 beosztottját.
- Carter megsérült. - gyűrte baseballsapkáját Jack.
- Igen azt láttam, de hogyan?
- Ráomlott egy ház. - válaszolta Daniel.
- Hogy történhetett ez?
- Az én hibám Uram, de kérek engedélyt előbb a gyengélkedőre menni. - szólalt fel Jack, de már meg is indult az említett hely irányába.
- Rendben. Egy óra múlva várom magukat az irodámban. - mondta az ottmaradt Dr. Jacksonnak.
~~~~~~~~~~~~~

- Hogy van az őrnagy?- kérdezte a tábornok az irodájába érkező doktornőtől.
- Pillanatnyilag stabil. - kezdett bele, amikor kopogtak.
- Uram bejöhetek?- jelent meg az ezredes is.
- Jöjjön Ezredes. Épp most kérdezem a doktornőt az Őrnagy állapotáról. Folytassa. - intett Dr. Fraser felé.
- Szóval semmi jele belső vérzésnek vagy törött csontoknak. - sorolta.
- Ez jót jelent nem?- szólt közbe az ezredes.
-Nem csak ennyi. Több zúzódás mellet van egy sérülés a fején, amit még nem tudunk megállapítani milyen súlyos, de elvégeztük a megfelelő beavatkozást. - folytatta.
 - Akkor meg kell várnunk míg, felébred. - vonta le Jack.
- Éppen erről van, szó nem tudom megmondani, hogy mikor fog. Kómában van. - közölte.
Jack ledermedt a hír hallatára mellkasára hirtelen nagy nyomás nehezedett. Nehezen kapott levegőt és kavarogtak a fejében a gondolatok.
- Jack. - eszmélt a tábornok hangjára.
- Uram. - próbált koncentrálni.
- Visszahívjam a doktornőt? Sápadtnak tűnik.
- Nem jól vagyok. - nézett szét, mert fel sem tűnt neki, hogy Fraser időközben távozott.
- Tudom, hogy most magát hibáztatja, de higgye el nem a maga hibája.
- Igen Uram. - egyezett bele, de mégis érezte az ő hibája, hogy beengedte.
- Szóval mi történt pontosan azon a bolygón?
- Mikor átértünk a kapun…- próbálta összeszedni a gondolatait, míg beszámol a tábornoknak, de azok mindig a gyengélkedőn fekvő szőke nőhöz vándoroltak tova.
~~~~~~~~~~~~~

Egy hét telt el azóta, hogy Sam kómában feküdt. Jack, Daniel és Teal’c minden nap meglátogatta.
- Uraim. - lépett a gyengélkedőbe a tábornok mikor a három férfi a nő ágya mellett üldögélt.
- Tábornok. - állt fel Jack.
- Pihenj. - intette vissza ülő helyzetbe. - Bármi változás?
- Attól tartok nincs Uram. - ült vissza Jack.
- El kell szállítanunk. - ért az ágy mellé Hammond.
- Hogy?- szólt Jack Daniellel egyszerre.
-Nem tarthatjuk itt.
- De hát miért?- folytatta az archeológus.
- Ez egy katonai bázis. És mivel nem idegen eredetű az őrnagy baja így átszállítják a Légierő Akadémiai Kórházába. - válaszolt.
- Tábornok. - hitetlenkedett az ezredes.
- Jack parancsot kaptam.
- Kitől?- kérdezett rá gyanakvóan.
- Magasabb helyekről, de már itt van Maybourne ezredes, hogy elvigye.
- Maybourne?- mondta ki nem kevés gúnnyal a nevét.
- Helló Jack. - jelent meg az említett.
- Maga utolsó mocskos…- indult el felé.
- Nyugalom Jack. - állította meg.
-Mit akar tőle?
- Semmit.
-Nem is, mert nem viszi innen sehová főleg nem maga. - szólt dühösen.
- Attól tartok ezt nem maga dönti el. - mosolygott elégedetten.
- Csak a holttestem át. Vagy még jobbat tudok a magáén át. - mosolygott vissza úgy, hogy legszívesebben letépte volna a fejét.
- Bármilyen csábító is az ajánlata nincs időm ilyenekre. És egészen meg is hatódtam, de ne csináljon, úgy mintha elrabolnánk az őrnagyot. Egy jól felszerelt katonai kórházba visszük. Ez a legjobb neki is. Önök elsősorban nem azért vannak itt, hogy kórházasdit játszanak. Vihetik. - szólt hátra az embereinek.
- Tábornok!- szólalt fel most már Daniel is.
- Nem tehetek semmit. - mondta Hammond.
~~~~~~~~~~~~~

Esteledett mikor Sam egy kis utcába ért. Kihalt volt így senkinek nem szúrt szemet az orvosi hálóing és egy katonai kabát. ~De, hogy került egy katonai kórházba?- merült fel egy újabb kérdése. Gyomra korgása fájdalmasan vetett véget gondolatmenetének. Minden házban égett a villany egy kivételével. Tudta, hogy helytelen, amit tenni készül mégsem tehetett mást könnyedén feltörte a zárat majd besétált a házba. Újabb képessége, amit nem tudott megmagyarázni. A ház lakói elutazhattak így elvett némi ruhát és talált némi kézpénzt is így azt is magához vette. Az ajtón kiérve megjegyezte a címet, hogy majd később mindent visszafizet. Majd elindult a nem túl zsúfolt utcán az ismeretlenbe.
Lába egyenest egy buszállomásra vezette. Nézegette a városok neveit és akkor meglátta: Colorado Springs. Egy érzés fogta el mondhatni ösztön, hogy oda kell, menjen így hát váltott egy jegyet és felszállt a járatra. A busz lassú zötykölődése álomba ringatta.
Odakinn hajnalodott mikor egy férfi arcára ébredt. Átható barna szempár, őszes haj, ismerősen jóképű vonások. Beszélt hozzá, de nem értette egyetlen szavát sem. Fáradtan kémlelte a vöröses fényben úszó elhaladó házakat.
~~~~~~~~~~~~~

- Hogy érti azt, hogy megszökött?- fakadt ki Jack.
-Nem látta senki?- csatlakozott Daniel.
-Nem, de a biztonsági kamerák rögzítették, ahogy elhagyta az épületet. - válaszolt Maybourne.
- Zavartnak tűnt. - szólt Daniel a felvétel után.
- Valóban. - értett egyet Teal’c.
- Miért szökött meg egyáltalán?- kérdezte Jack.
-És ami még fontosabb miért nem ide jött vagy kereste meg valamelyikünket. - tanakodott Daniel.
- Lehet, hogy nem emlékszik ránk. - szólalt meg Dr. Fraser.
- Úgy érti amnéziás?
- Előfordulhat. Mint mondtam nem tudni milyen hatása volt a fejsérülésének.
- Meg kell találnunk. - szögezte le Jack.
- Ahogy mondja. - csatlakozott Maybourne.
- Ez az egész a maga hibája! Nem jön velünk sehová!- mennydörögte Jack.
- Ezredes. - szólt a tábornok. - Együtt nagyobb esélyünk van.
- Igen Uram. - csillapította le magát.
- Mellesleg információnk van arról, hogy eltűnésének napján többen láttak egy fiatal szőke nőt kórházi köpenyben és katonai dzsekiben bolyongani a kórháztól nem messze. - büszkélkedett Maybourne.
- Akkor mire várnak még?- kérdezte Daniel.
- Már kiküldtünk egy egységet, akik átkutatták a környéket, de még nem találtak semmit.
- Uram kérek engedélyt…- kezdett bele Jack.
-Az engedélyt megadom. Ezredes. - tartóztatta. - Hozzák vissza az őrnagyot.
- Igen Uram.
~~~~~~~~~~~~~

A nő a buszról leszállva kóborolt egy motel után kutatva, amikor egy kirakatban meglátta a tévéből saját arcát mosolyogni. Nem hallotta miről beszélnek a készülékben, de nem jelentett jót, ha az embert a tévében is keresik. Keresett egy boltot ahol nincs tévé és vett egy hosszú barna parókát. Esteledett már mikor talált egy motelt hol nem kérdeztek semmit és olcsón adtak neki egy nem túl igényes szobát.
Másnap reggel felöltötte a parókát és megállapította, hogy még saját magára sem ismer rá nem mintha eddig ismerősnek tűnt volna önmaga számára. Este újra a férfiról álmodott ki ezúttal is próbált elmondani neki valamit és mielőtt felébredt volna hallott egy nevet:
-Sam.- mondta maga elé. - Te vagy Sam?- kérdezte tükörképétől.
Egy darabig még vizslatta magát és próbálgatta feltehetően a nevét majd kiment az utcára valami étel és talán állás után kutatni.
Legalább az égiek mellette állnak gondolta, ahogy a sarkon túl talált egy kis vendéglőt ahol éppen munkaerőt kerestek.
- Jó reggelt. - jött a pulthoz egy 50-es éveiben járó dülledt szemű, vékony, ritkás hajú férfi.
- Jó reggelt. - próbált mosolyogni Sam.
-Mit adhatok? Bár ahogy így magára nézek egy jó erős kávé és némi étel is jól esne. - mosolygott rá a férfi melegen.
- Köszönöm. - bólintott az ajánlatra. - Láttam kint a táblát, hogy pincérnőt keres.
- Érdekelné?
- Igen. Tudja, nem állok valami jól. - kereste a megfelelő indokot.
- Mi történt? Ha szabad kérdeznem.
- Elvesztettem mindent. - válaszolta, mert végül is tényleg így érezte.
- Sajnálom. - szólt együtt érzően majd egy darabig csak állt ott mintha gondolkodna. - Jöjjön hátra és majd meglátjuk. - intett neki.
Sam követte a férfit hátra egy kis helyiségbe. Nem volt túl nagy a hely, de a férfi vékony volt így befért az asztala mögé.
- Először is halljuk mi a neve. - vetette rá érdeklődő halszemeit.
- Sam.
- Ez minek a rövidítése?
- Csak Sam. - hebegte bár ez volt az egyetlen dolog, amiben azt hitte biztos volt.
- Óh, látom már a szülei fiút akartak.- próbált viccelődni. - És a vezetékneve?
- O’neill. - vágta rá gondolkodás nélkül az ismeretlen nevet. - Két l-lel. - tette hozzá. ~Mintha nem is mindegy lenne hány l-lel írják a kitalált vezetéknevét. - folytatta gondolatban.
- Rendben Miss. O’neill. Dolgozott már valaha vendéglőben?
- Igen. - hazudta.
- Remek. - mosolygott elégedetten.
Sam vett egy hatalmas levegőt, ahogy úgy tűnt sikerült meggyőznie Billyt az étterem tulajdonosát, aki azonnal fel is vette. A férfi elmondta, hogy mi a munkaköre és, hogy örömmel segít neki, mert látja rajta, hogy tényleg rászorul. Mert állítólag jó emberismerő.
~~~~~~~~~~~~~

- Uram. - szólt bele a kagylóba az Jack.
- Jelentést ezredes. - szólt a másik oldalról a tábornok.
- Betörtek egy közeli házba a család éppen elutazott. Precízen feltört zár. Eltűnt némi ruha és egy kisebb összeg, amivel maximum pár napot húzhat ki szóval munkát fog keresni.
- Úgy gondolja, hogy az őrnagy érte a felelős?
- Igen. - válaszolta határozottan.
- Már a tv is kiadta a közleményt. Talán valaki fölismeri vagy ő maga fog jelentkezni.
- Igen Uram. - tette le a telefont az ezredes.
-És most mi lesz?- kérdezte Daniel.
- Várunk hátha jelentkezik ő maga vagy esetleg valaki látta ugyanis a tv is közzé tette már az eltűnését.
- Ön szerint fog?
-Nem tudom.- ült le Jack az ágy szélére.
- Eléggé meg lehet rémülve, ha még a tv is az ő képét adja.
- Igen erre én is gondoltam. És ha az ösztöneire hagyatkozik, ahogy a ház feltörésénél is, jól el fog rejtőzni. - jósolta.
~~~~~~~~~~~~~

Egy hónapja dolgozott Sam Billy éttermében. Egészen belejött az új életébe csak ne kísértette volna a régi, ha behunyta a szemét. A férfi minden éjjel visszatért és furcsa dolgokat mutatott. Egy nagy kerek dolgot melyben állt a víz. Egy helyet tele katonákkal. Mégis a rengeteg érdekes és nem mindennapi dolog közül a férfi kiléte érdekelte a leginkább. Mintha lett volna egy képzeletbeli, vagyis inkább álombeli barátja, akinek a gondolatától is hevesebben vert a szíve. ~De ha neki ilyen fontos, akkor talán ő is az, az ő számára. Akkor miért nem kereste még meg?- gondolkodott miközben a 4-es asztalhoz vitte ki a kért dupla sajtos pizzát.
~~~~~~~~~~~~~

- Megvan!- rohant be a tárgyalóba Daniel.
- Micsoda Dr. Jackson?- érdeklődött a tábornok.
- Sam.
- Mi?- kelt fel az akták mögül Jack, aki a tábornokkal új tag után kutatott a CSK-1-be.
- Emlékeznek a családra, akikhez betörtek?- tette fel a kezdő kérdést a tudós.
- Eltűnt némi ruha és pénz. - idézte fel a tábornok.
- Visszaküldték. - mosolyodott el Daniel - Visszapostázták a teljes összeget.
- Carter. - mondta ki a nevet Jack.
- Szerintem is.
- De ebből, hogy derül ki, hogy hol van?- vetette fel a tábornok.
-A posta. - válaszolt Jack. - Honnan küldték a levelet?
- Colorado Springsből. - mosolygott még jobban Daniel.
~~~~~~~~~~~~~

- Sam!- szólt Billy hátulról.
- Tessék. - sétált hátra a pulttól.
- Felvennéd a telefont. - vette ki a pizzát a sütőből.
- Persze. Halló Billy pizzázója. - szólt rutinosan a kagylóba.
- Megyek már. - szólt ingerülten a férfi mikor valaki megállás nélkül nyomta a pulti csengőt.
- Jó napot. - szólt egy szemüveges fiatal férfi egy másik napszemüveges bőrdzsekis kíséretében. -A nevem Daniel Jackson ő pedig…
- Láthatnánk az alkalmazottak listáját?- tért a tárgyra Jack.
- Kik maguk?
- Légierő. - mutatott fel egy igazolványt.
-A légierő mit akar egy egyszerű vendéglőtől?- nyújtotta át a kért papírokat.
- Csak keresünk valakit. - nyugtatta Daniel.
Sam hirtelen ledermedt, ahogy hallgatózott.
- Jack, ezt nézze. - bökte az orra alá Daniel a kapott jelenléti ívet.
- Sam O’neill. - olvasta. - Ma is dolgozik?
- Igen itt van hátul. De mit akarnak tőle?- kérdezte a férfi.
- Szólna neki?- kérte Daniel.
- Ő egy rendes lány nem csinált semmit. - védte Billy.
- Csak beszélni szeretnénk vele.
- Jó, nekem erre nincs időm. - vette az irányt egyenest hátra Jack. - Nincs itt. - szólt ki.
-Az előbb még itt volt és felvette a rendelést. - tárta szét karjait a meglepődve a férfi.
- Tudja, hol lakik?- kérdezte Daniel.
Sam futott, ahogy a lába bírta ám mikor beért az utcába megrémülve látta, hogy elkésett és egy csapat kocsi parkolt a motel előtt.
-Elnézést, de… Sam?- szólt a férfi körszemüvege mögül.
Sam felismerte a hangját az étteremből és ijedtében behúzott egyet a férfinak majd továbbrohant.
-Jack!- szólt a rádióba Daniel.
Az ezredes egy pillanat alatt ott termett és összekaparta vérző orrú barátját.
- Mi történt?- kérdezte.
- Sam.
- Biztos benne?
- Barna volt a haja, de igen határozottan ő volt. Bemosott egyet aztán elfutott.- próbálta elállítani vérző orrát.
- Merre?
- Arra. - mutatta az irányt.
Jack futásnak eredt a Daniel által mutatott irányba, de fél óra kóválygás után sem talált senkit így visszabandukolt a motelhez.
- Találtak valami érdekeset?- lépett be az ajtón.
- Sam?- érdeklődött Daniel mire egy fejrázás volt a válasz.
- Találtam valamit. - nyújtotta át a kis könyvet Teal’c.
- Ez a csillagkapu. - lapozott bele a füzetbe Jack.
- Bolygócímek, képletek. - folytatta Daniel.
- És én. - nézte az önmagáról szóló rajzot Jack.
- Emlékszik magára?- lepődött meg Daniel.
- Úgy tűnik csak az arcomra. - lapozott egyet ahol temérdek „J” betűvel kezdődő férfinév sorakozott.
- Jó gondolkozzunk úgy, mint ő. - járkált fel s alá Dr. Jackson.
- De ő már nem ő úgy értem…- akadékoskodott Jack.
- Tudom, hogy rémült meg hasonlók, de bizonyította, hogy kezd visszatérni az emlékezete. A hosszú katonai kiképzés nem tűnik el nyomtalanul. Maga hova menne?- tette fel a kérdést.
~~~~~~~~~~~~~

Sam felfutott egy elhagyatott ház keskeny lépcsőjén. Lábai alatt felverődött a vastag por, ahogy az emeletre ért. Bizonygatta magának, hogy biztonságban lesz. Érezte, hogy ennyi volt nem bírja már soká a bizonytalanságot a menekülést a tudatlanságot. Összerogyott a szoba közepén és nézte, hogy játszadozik az esti szellő a fóliadarabokkal, amik helyén valaha ablakok voltak.  A férfi tudta a nevét és kedvesnek tűnt akkor miért futott el. Segíthetett volna neki. Talán vissza kéne menni. Megindultak a kövér könnycseppek az arcán mikor hangokra lett figyelmes. Menedéket keresett egy öreg szekrény hátánál és várt.
-Sam. Itt van?- szólt egy férfihang melytől megmagyarázhatatlan biztonságérzet telepedett rá.
Kikukucskált hát és meglepődve látta, hogy az utcai lámpa gyér fénye megvilágítja az álmaiban szereplő férfi arcát.
- Jack vagyok. - folytatta.
- Jack. - ismételte maga elé a nevet.
- Tudom, hogy itt van és higgye, el nem akarom bántani. Mi… mi barátok vagyunk. - nézett szét a koszos szobában.
- Barátok?- jött ki az öreg szekrény mögül miközben lehúzta fejéről a parókát.
- Igen.
Jack nézte az összetört nőt ki jó 10 kilóval volt vékonyabb. Beesett szemei fáradtságra utaltak. Szőke haja az égnek meredezett a levett parókától, de még így is gyönyörű volt még a furcsa narancssárga pincérnő ruhában is.
- Szóval tényleg Samnek hívnak. - mosolyodott el, hogy legalább ennyit tudott.
- Samantha Carter Őrnagy. - egészítette ki.
- Őrnagy? Ez sok mindent megmagyaráz. Tettem valamit?- rémült meg egy kicsit a válasz lehetőségétől.
- Nem semmit. - nyugtatta meg.
- Ki az, az O’neill?- kérdezte, ha már a neveknél tartottak.
- Ami azt illeti én, mármint ha két l-el kérdezi. Jack O’neill.
- Valami azt súgja, hogy bízhatok benned Jack O’neill. - ment közelebb Sam.
- Bízhat bennem. Ígérem. - álltak most már egész közel a másikhoz.
Ekkor a nő teste megrázkódott majd a karjaiba zuhant egy ismerős hang kíséretében.
- Az Isten szerelmére! Ez mire volt jó?!- szegezte a kérdést Maybourne-nak.
-Nem szeretném, ha újra elmenekülne. - tette el a zatet. - Most pedig ha kérhetem, adja át az őrnagyot.
- Arról ne is álmodjon. - emelte fel a nőt majd kisétált vele az épületből.
~~~~~~~~~~~~~

Sam tanácstalanul nézett maga elé az ismerősen ismeretlen helyen. Tudta, hogy járt már itt csak azt nem tudta volna megmondani, hogy mikor.
Kopp- kopp- kopp.
Az ajtó nyílott és besétált rajta Jack.
- Hogy van?- kérdezte a férfi.
- Fogoly vagyok?- kérdezett vissza a nő.
-Nem. És ha visszanyeri, az emlékezetét meglátja, hogy mindenkit felismer még engem is.- ült az ágya szélére Jack.
- Azt hiszem, már ismerem.
- Nézze, tudom, hogy megígértem, hogy bízhat bennem, de újra esküszöm, hogy nem az én ötletem volt és…- mentegetőzött a házban történtek miatt.
- Tudom, és én nem haragszom. - biztosította.
- Tényleg? Hát ez…- örült meg a nő válaszának.
-A doktornő szerint az ismerős környezet segíteni fog emlékezni. - nézett szét a szobában.
- Tudja, én nem vagyok orvos, de azt hiszem, amíg ennek a szobának a falait bámulja nem fog sokat előre lépni az ügy érdekében. - kételkedett.
- Nem hagynak egyedül kószálni a bázison. - magyarázta.
- Most épp ráérek, ha gondolja.
- Köszönöm…Uram. - tétovázott a megszólítással.
- Ez már ismerősen hangzott. - mosolygott rá majd kivezette a folyosóra.

- Ez itt a laborja. - vezette be egy nem túl nagy, kütyükkel teli szobába.
- Nem tűnik ismerősnek. - állapította meg letörten.
- Talán jobb lenne, ha hazamenne, ott talán nagyobb szerencsével járunk. - vetette fel Jack. - Bár az utóbbi években több időt töltött idebenn, mint otthon. Csakúgy, mint mindannyian.
- Megpróbálhatjuk. - követte kifelé az ezredest.
~~~~~~~~~~~~~

- Kér egy teát?- kérdezte Jack a nő nappalijába érve.
- Maga el tud itt igazodni?- lepődött meg.
- Csak annyira, mint most maga, de azért ketten hátha megtaláljuk, hogy hol tartja a dolgokat.

- Min gondolkodik?- kérdezte Jack a teájába meredő nőtől.
- Csak azon, hogy mihez kezdek, ha nem tér vissza semmi. - mondta, de nem nézett fel.
- Adnia kell magának még egy kis időt. Hiszen így is eszébe jutott már pár dolog. - bíztatta.
- Véletlenül és az is jó pár hétbe telt. - lett egyre szkeptikusabb.
- Ide hallgasson. Szükségünk van magára, úgyhogy hagyja ezt a hozzáállást és bízzon bennem. - adta majdhogynem parancsba.
- Elnézést Ezredes. - jelentek meg a könnyei. -Nem tudom, hogy, hogy kell katonaként viselkedni. Nem emlékszem rá. - sírta el magát.
- Még nem is kell. - próbálta vigasztalni. - Jöjjön ide. - ajánlotta fel karjait menedékként.
Sam elfogadta és hagyta, hogy valami ismerősen mámorító érzés fogja el, ahogy közel érezte magát Jackhez. Ám nem tartott pár pillanatnál tovább, ahogy magába szívta a férfi illatát fejében képek szívében pedig az eddig érzetten kívül egy másik érzés kezdte befészkelni magát. Mintha bűnt követne el. Pontosan ugyanolyan érzés volt, mint mikor betört abba a házba hetekkel ezelőtt.
- Sam?- nézett kérdőn a hirtelen eltávolodó nőre Jack.
-Ezredes.- hebegte halkan a nő.
- Carter?- próbálkozott Jack.
- Igen Uram. Visszatértem. - sütötte le tekintetét az őrnagy.

Vége.