Talán egy másik életben V.

- Szia. - lépett a hasonmás Sam laborjába.
- Szia. - hagyta abba a dolgát az őrnagy.
- Azt hiszem itt az idő. - lépett közelebb a férfi.
- Igen?- nézte meg karóráján az időt. - Ne haragudj, azonnal megyek csak úgy belefeledkeztem itt a munkába, hogy…
- Tudom. - mosolyodott el. - Még van egy kis időm csak arra gondoltam tőled kettesben búcsúznék el.
- Nemsokára újra láthatsz, de már remélhetőleg, úgy ahogy te szeretnél. - bíztatta.
-Én, mindenhogy szeretlek. Ne haragudj. - szabadkozott mikor látta Samre milyen hatással vannak a szavai.
- Semmi baj. - mosolygott rá. - Hiányozni fogsz.
- Te is nekem. És a hajad is mégha nem is tudnám folyton tekergetni. - vett ujjai közé néhány tincset a nő rövid hajából.
Sam élvezte a férfi érintését mikor az hajáról az arcára siklott. És mikor ajkain érzete az övét szíve hatalmasakat dobbantott mégis volt valami megmagyarázhatatlan érzése, ami mélyről elsuttogta, hogy bár ugyanolyan, és az ő ezredesének csókja is legalább ugyanilyen édesnek ígérkezett ez a férfi nem pontosan az, akire szíve és teste annyira vágyott.
-Ha nem sikerülne. - magyarázta tettét a hasonmás.
Jack az ajtó mellett álldogált, nem akart zavarni. Pont jókor érkezett, hogy végignézze, hogyan csókolja az ő Samét a szerencsés másik énje. Gyűlölte és átkozta az égieket újra és újra az évek alatt, amiért ő ezt nem teheti meg. Végül vett egy mély levegőt és felbukkant az ajtóban.
- Ezredes. - mosolygott zavartan Sam.
- Remélem nem zavarok. - próbált laza maradni Jack.
- Épp indulni készültem. - indult meg kifelé a hasonmás.
- Carter. - szólt Jack.
- Indulhatunk. - indult a hasonmás után a nő is.

- Sok szerencsét. - köszönt el a másik O’neilltől Daniel.
- Vigyázz rá. - fordult most a hasonmás a jó valóságban lévő Jackhez.
- Te is. - veregette vállon az ezredes a mását.
- Ég veled. - ment Samhez.
- Ha tudod, valahogy tudasd velünk, hogy sikerült. - kérte.
- Ma este pontban 8-kor.- súgta a nő fülébe miközben még egyszer megölelte.
- Ég veled. - köszönt el Sam majd nézte, ahogy a férfi megérinti a tükröt és immár a másik oldalról int feléjük.
- Hogy van az, hogy ti ketten minden valóságban megtaláljátok egymást úgy értem az egyikben jegyesek a másikban házasok vagytok…- kezdte el boncolgatni Daniel.
- Hogy van az, hogy te egyik valóságban sem vagy ott és most még is itt vagy. - morogta Jack.
- Vettem, megyek. - párolgott el az archeológus.
 - Carter. - ment a nőhöz Jack mikor a terem kiürült és a tükör elsötétedett.
- Ne aggódjon meggyőződésem, hogy miután átadta a tábornoknak az ellenszert engedélyezni fogja, hogy átmehessen a Csillagkapun és visszamenjen az időben, hiszen sok életet megmenthet ezzel. - nyugtatta magát és felettesét is.
- Ami azt illeti én magára céloztam. - szegezte az őrnagyra aggódó tekintetét.
- Meg fogja menteni bár nem ez, lenne az első sem az utolsó valóság ahol már nem élek. - nézte még mindig a tükröt.
- Sam. Úgy értettem maga itt ebben a valóságba, hogy érzi magát.
- Elnézést. - nézett most már Jackre. -De inkább ezt nekem kéne öntől kérdezni, hiszen a maga hasonmása volt itt majdnem 2 héten át. És tudom milyen furcsa is ez az egész.
- Jól vagyok. - húzta meg a vállát.
- Rendben. - hagyta annyiban, mert ha volt is mondandója nem volt az a kitárulkozós fajta.
-Nem éhes?- kérdezett rá.
- De.- indultak el közösen az étkező felé.

- Biztos, hogy menned kell?- kérdezte Sam a férfitől.
-A munkám befejeződött remélhetőleg sikeresen. - válaszolta Martouf. - Ha lehet, azért küldj valami visszajelzést az eredményekről.
- Persze. - bólintott. -És köszönöm.
- Bármelyik valóságbeli énedért megtenném. - mosolygott rá. - Vigyázz magadra Samantha. És bár megígértem, hogy nem hozom, többet szóba azért gondolkodj el azon, amiről tegnap beszélgettünk.
- Rendben. - ígérte. - Viszlát Martouf. - csókolta arcon a tok’rát.

 Sam csendben üldögélt a sötét laborban s nézte, ahogy a percek lassan haladnak az óramutatóval sosem érve el a 8 órát.
-Alig múlt 6.- mondta maga elé.
Nekilátott hát csinálni valamit a temérdek dolga közül. Ebben a 2 órában valamivel le kellett, hogy foglalja magát.

-Sam.- lépett Daniel Jackson a laborba.
Koromsötét volt csak a folyosóról beszűrődő fény világította meg a nő körvonalait.
- Sam. - kattintotta fel a villanyt.
- Daniel. - szoktatta szemét a fényhez. - Már megint elaludtam. - állapította meg.
- Igen Dr. Fraser mondta, hogy…
- Hány óra?- tért magához.
- Fél 9.- nézett az órájára.
- Jaj ne! Ez nem lehet igaz!- szaladt ki szélsebesen.
Sam beért a tükörszobába ahol csak egy boríték lapult a földön. Remegő kézzel felvette: SAMANTHA állt rajta. Szíve még hevesebben kezdett verni, de nem akarta itt kinyitni így a szobájába sietett vele.
- Minden rendben?- szaladt hozzá Daniel.
- Igen. Minden. - vágta rá nyugodtnak mutatkozva. - De most ne haragudj, de nagyon fáradt vagyok. - csukta be maga mögött az ajtót.
Vett egy hatalmas levegőt majd feltépte a borítékot.

- Jack!- szólt Daniel barátja után az öltözőben.
- Mi az Daniel?- sóhajtott nagyot, mert remélte, hogy ma már nem kell semmivel sem foglalkoznia.
- Sam. - válaszolta röviden.
- Mi van vele?- nyitotta ki szekrényének ajtaját.
- Furcsán viselkedik. - jött egy újabb nem túl bő válasz.
- Hogy érted azt, hogy furcsán?- kezdte el kiszedni tiszta ruháit.
- Amikor rátaláltam aludt a laborban. Majd megkérdezte mennyi az idő és azután sietve elrohant. Az előbb újra találkoztam vele és fáradtságra hivatkozva zavartan slisszolt be a szobájába. - hadarta el Dr. Jackson.
-És mit vársz tőlem? Nyílván tényleg fáradt. - dobta le vizes törülközőjét.
- Beszélhetnél vele. - próbálkozott.
-Mit mondhatnék neki?- nézett tanácstalanul barátjára. -Én nem vettem rajta észre semmit.
-Nem tudom. - szólt ugyanolyan tanácstalanul.
- Rendben. - adta be végül mégis a derekát.
Jack lezuhanyozott majd átöltözött az edzőteremben töltött órák után és elindult a nő szállása felé. Fogalma sem volt mit mondhatna neki mégis aggasztotta, amit Daniel mondott neki. Kifújta a benntartott levegőt és bekopogott.
-Carter. - szólt mikor a nő csak a kopogásra nem reagált.
De úgy tűnt erre sem.
-Benn van? Carter?- kopogtatott tovább.
Semmi. Jack rángatni kezdte az ajtógombot, de az belülről volt zárva. Mit volt mit tenni egyszerűen berúgta. Sam félig ülő helyzetben fogta rá a fegyverét álmos és kisírt szemekkel.
- Elnézést…- emelte maga elé mentegetőzve tenyereit. -Nem akartam így berontani… csak nem reagált és…- próbálta visszacsukni a megsebesített ajtót.
- Azt hiszem megint elaludtam. - szabadkozott a nő.
- Elkísérjem a gyengélkedőre?- indult az ágya felé mikor az ajtó stabilan megállt.
-Nem szükséges. Csak egy perc. - ült a fekvőhelye szélére.
- Carter. - tett még néhány lépést.
- Igen?- nézett fel.
- Minden rendben?
- Igen Uram. - bólintott.
-Nem akarom faggatni, ha nem, akar mondani semmit, de… Engedje, hogy segítsek. - ért már majdnem az ágyhoz mikor a nő felállt.
- Nincs Uram. Semmi. Csak kimerült vagyok. - indult meg az ajtó felé.
- Sam. - állta el a nő útját.
- Jól vagyok. - próbált mosolyogni.
Jack látta, hogy nem ér el semmit sem így útjára engedte a nőt majd percekig nézett utána, ahogy befordult a sarkon.

- Testileg úgy tűnik minden rendben veled. Hála Martoufnak szépen gyógyulsz. - mosolygott Janet.
- Azért neked is volt benne részed. - mosolygott vissza barátnőjére.
- Egy kevés. - jegyezte le az adatokat.
- Jó ez a gyógyító goa’uld cucc csak kár, hogy sokat alszom tőle. - dörzsölte fáradtan szemeit.
- Cucc?- pislogott meglepetten a doktornő. - Azt hiszem túl sokat voltál két Jack O’neill társaságában. - nevetett. - De a cuccnak sajnos ez egy mellékhatása, de nem számít, mert úgy sem mehetsz egyelőre küldetésre se te sem az ezredes. Szóval nem fognak itt hagyni. - tette le a mappát. - Akkor most beszéljünk a mentális dolgokról. - ült le vele szemben.
- Ezt, hogy érted?- kezdett el fészkelődni.
- Látom, hogy valami bánt Sam. - kereste a szemkontaktust.
- Jól vagyok. - nézett fel. - Kicsit megviseltek az utóbbi napok kimerült vagyok majdnem meghaltam. - lóbálta egyre hevesebben az ágyról lelógó lábait akár egy kisgyerek. - Ez azért nem semmi.
- Láttalak mikor értetek mentünk és mikor felébredtél. Megviselt a dolog, de nem ez a bajod. Az ezredessel kapcsolatos?- fürkészte.
- Janet. - álltak meg a lábai és enyhén bosszúsan nézett a doktornőre.
- Ne Janetezz nekem láttam, ám amit láttam.
-És mi az, amit láttál?
- Ahogy az ezredes vigyázott rád odalenn a gödörben. - szólt egész lágyan.
- Megmentett. - helyezte vissza tekintetét az ölében lévő kezeire. - Csak azt tette, ami a túléléshez kellett.
- Ez több volt annál. - ült át Sam mellé. -Nem volt hajlandó átadni nekünk, amíg nem biztosítom róla, hogy vigyázunk rád.
- Nyílván…- kereste a szavakat.
- Ezt nem tudod kimagyarázni.
- Végeztünk?- pattant fel ingerülten az ágyról.
- Sam.
- Ezt igennek veszem. - sétált ki a gyengélkedőről.
- Sam?- nézett Janet zavartan utána.

-Hammond tábornok látni kívánja. - jött egy katona másnap reggel Samhez ki éppen a reggelijét próbálta legyűrni egy üres asztalnál a kantinban.
A kacskaringós lépcsőn felérve bekopogott az ajtón majd hallotta a tábornok hangját, ahogyan engedélyt ad a belépésre.
- Jó reggelt őrnagy. - ült szokás szerint az asztala mögött.
-Önnek is Uram. - csukta be maga mögött az ajtót.
- Foglaljon helyet. - intett a szék felé. - Hogy érzi magát?
- Miért hivatott?- érdeklődött miközben helyet foglalt.
- Többen is arról tájékoztattak, hogy ön kezd egy kicsit furcsán viselkedni. - tért a lényegre.
- Kik?- furcsállotta, de közben pontosan tudta.
-Az nem tartozik ide.
- Már hogyne tartozna Uram. - reagált kissé ingerülten.
- Őrnagy. - szegezte rá szigorúbbik nézését.
- Elnézést Uram.
- Látom igaz, de én magam akartam megbizonyosodni róla. - lágyult el újra tekintete.
- Tisztelettel Uram, de ennyiből le is szűrte?- uralkodott hangnemén Sam.
- Elég jól ismerem már. - magyarázta. - Szabad. - szólt az újabb kopogásra.
- Hivatott tábornok. - hallotta Sam O’neill hangját maga mögül.
- Igen ezredes. Foglaljon helyet. - kínálta őt is hellyel.
- Zavarok?- méregette őt majd a tábornokot az ezredes.
- Nem. - válaszolta Hammond.
- Akkor én?- kérdezte Sam.
- Mindkettőjükkel beszédem van. - kulcsolta össze asztalán az ujjait.
Sam érezte, ahogy megáll benne az ütő. ~Mit akar pont kettőjüktől?- kattogott az agyában a kérdés.
- Ezredes, észrevett ön bármiféle viselkedésbeli változást az őrnagyon?- fordult fürkésző arccal a tábornok Jack felé.
- Talán. - húzta meg válaszul vállait.
- Kifejtené?- intett, hogy folytassa.
- Hozzám is érkeztek észrevételek az őrnagy viselkedését illetően. - mondta.
- Miféle észrevételek?- sarkallta bővebb kifejtésre beosztottját.
- Ez ostobaság. - szólt közbe kicsit meggondolatlanul.  - Nincs semmi bajom. - védte magát Sam.
- Uram, szerintem jobb lenne, ha pár napra hazaküldené Cartert, csak míg teljesen ki nem pihente magát. - vetette fel Jack védve Carter szokatlan modorát.
- Jól van nem bánom. - egyezett bele. - Kap, pár napot őrnagy aztán majd meglátjuk.
- Igen Uram. - bólintott Sam.
- Leléphetnek. - bocsátotta el őket.
- Carter. - kapott Jack a nő után a folyosóra érve. - Minden rendben lesz magával? Úgy értem szeretné, hogy hazavigyem?
- Köszönöm Uram, de azt hiszem magamtól is eltalálok hazáig. - keveredett hangjában a csalódottság, a szomorúság és a dac.
- Persze én csak…
- Viszlát, pár nap múlva. - szólt mielőtt elindult volna.
- Aztán pihenjen sokat!- kiáltotta még utána, majd sarkon fordult vissza a tábornok irodájába.

Sam unottan nyomogatta a távirányítót, míg a reggeli pirítósát majszolta. Alig múlt 6 óra, de már megszokta, hogy ez idő tájt mindig fenn van.
Kopp- kopp- kopp. - hallatszott.
Kinyomta a tv-t majd összehúzta magán bolyhos kék köntösét és megindult az ajtaja felé.
- Jó reggelt Carter. - állt Jack az ajtóban.
- Uram. Mit keres maga itt?- nézte a farmerben, dzsekiben és napszemüvegben előtte feszítő ezredest.
- Betartom az ígéretem. - vette le szemüvegét.
- Elnézést Uram, de…- próbálkozott zavartan.
- Emlékszik, hogy mit ígértem? Odaát a bolygón. - segített.
- Hogy megtanít horgászni. - mosolyodott el Sam az emlékre.
-Az ígéret szép szó. - mosolygott rá. - Öltözzön. - intett az ajtón befelé.
- Most?- furcsállta.
- Mikor, ha nem most? Kellemesen borult időnk van, ilyenkor igencsak harapnak a halak. - tanulmányozta az eget az ezredes.
- Miért is ne. Jól hangzik. Amúgy sem terveztem mára semmi elhalaszthatatlant. - lelkesült be Sam is vagy csak felettese jókedve volt most is olyan ragadós. - Addig jöjjön be és szolgálja, ki magát még van kávé és…
- Ne féljen, kiigazodom. - sétált be.
- Rendben. - hagyta ott majd elindult a szobája felé.
Sam tanácstalanul állt szekrénye előtt. Eszébe jutott, amit Janet és Martouf mondott. Tudja, hogy az ezredes érez valamit iránta mindig is tudta, de ez a dolgokon nem változtat. De egyáltalán miért mondott igent? Végül kivett egy egyszerű farmert egy kényelmes barackszín pulóverrel.
-Kész vagyok. - szólt a bámészkodó ezredesnek.

Az úton szokatlanul csendben voltak. Jack tudta, hogy a nő nem akar beszélgetni, és ami nem megy, azt nem kell erőltetni. De legszívesebben idő előtt leparkolt volna csak, hogy kiszedje belőle mi bántja. Végül aztán csak megérkeztek.
-Fáradjon be és érezze otthon magát. - nyitott ajtót Jack a nő előtt. - Odafenn van a fürdő ott pedig a konyha, ha netán éhes lenne. Bár ma este, ha minden jól megy halvacsora lesz.

- Annyira békés. - nézte az elterülő csodás tájat Sam.
- Én megmondtam.- mosolygott elégedetten a messzeségbe Jack. - Megérte túlélni nem igaz?
- Igen Uram. - fordult a férfi felé.
- Nézze, Sam én nem akarok személyeskedni, és ha nem szeretné nem is kell újfent mondania semmit, de nem csak a felettese, hanem a barátja is vagyok. - fordult ő is a nő felé.
- Tudom, de… attól tartok nincs mit mondanom. - fordult vissza a tó felé.
- Ahogy gondolja, de ha…- nézte még mindig Samet.
- Köszönöm. - nézett vissza egy mosoly erejéig.
- Rendben. - egyezett végül bele a hallgatásába ám még nem adta fel.
- Hozok még egy sört, kér maga is?- törte meg a kínos csendet.
- Persze szolgálja csak ki magát.
Sam felállt a móló szélei székéből majd visszaindulván sikeresen megbotlott maga sem tudja miben és a vízbe esett. Jack egy másodperc alatt mellette termett, a kellemes meleg idő ellenére is, hideg vízben. Sam nézte az elázott ezredest és önkéntelenül is felkacagott. A férfi eleinte furcsállta, de végül mégis csatlakozott majd nevetve próbáltak kimászni a halastóból.
Odabenn Jack keresett egy fürdőköpenyt és átadta a bőrig ázott őrnagynak ki a szobába vonult és átvette a vizes holmikat. Mikor kijött ölében fogta a vizes cókmókját, amit a férfi kivett a kezéből majd a kandalló mellé terítette. Felment ő is és száraz ruhára váltott majd lemenve a saját ruháit is kiterítette. A nő a tűz mellett álldogált egy szál köntösben mire Jack arra lett figyelmes, hogy a nő őt nézi, ahogy ő is őt nézi. Elkapta hát pillantását a vizesen lapuló szőke hajról a köpenyben is jól látszódó formás alakról és a ruhadarab alól kikandikáló fehér lábakról.
- Azt hiszem, elmarad a halvacsora. - oldotta a hangulatot Sam.
- Úgy sincsenek halak a tóban. - nyugtázta Jack.
- Micsoda?- nevette el magát újra Sam.
- Ahogy hallotta, de horgászni azért megtanítottam. - mosolygott elégedetten a vidám nőre.
- Akkor most mit eszünk?- nevetett még mindig kicsit visszafogottabban.
- Felkészültem, a fagyóban tényleg van némi hal. Meggrillezhetnénk odakinn. - vetette fel.
- Így?- nézett magára Sam.
-A környéken nem jár senki, de ha gondolja, adhatok pár átmeneti ruhát, amíg a magáé megszáradnak.
-Az remek lenne.
Sam kritikus szemekkel nézte magát az emeleti háló tükrében, az ezredes rá nem éppen megfelelő méretű ruháiban. A nadrággal bármit tett lecsúszott róla így azt félretette, ezután már csak egy szál pólóban állt mi éppenséggel a combját is pont takarta. Majd felkapta rá a kapott pulóvert és beletúrt néhányszor a hajába. Beszívta a ruhadarabok mámorítóan Jackes illatát és lebotorkált az emeletről.
- Jó valamelyik is?- sütögette a húst odakinn Jack.
- Hát azt kell, mondjam mázli, hogy nincs, idekinn hideg különben most fáznék. - állt meg az ajtóban Sam.
 - Miért, hogy…- akadt el a férfi szava mikor hátrafordult.
A nő az ajtónak támaszkodva állt a jó pár számmal nagyobb felsőiben. A pulóver ujja eltakarta a kézfejét melyet igyekezett mindig visszább húzni és bár a póló eltakarta az alakját mégis igen szexinek bizonyult már csak a gondolattól is, hogy az ő ruhája van rajta és hát combközéptől lefelé meztelen lábai is rátettek erre az érzésre egy lapáttal.
- Mikor készül el a remekmű?- ment közelebb Sam.
-Nem sokára. - köszörülte meg a torkát Jack.

Sötétedett már mikor békésen vacsoráztak a kandalló tüzénél. Kellemesen beszélgettek munkáról és nem a munkáról egyaránt, mikor minden elfogyott Sam felajánlotta, hogy elmosogat, ha cserébe az ezredes megnézi megszáradtak e már a ruhái.
 Jack elkezdte levenni a száraz ruhadarabokat mikor egy fehér boríték csúszott ki a nő farmerjának zsebéből. Felkapta a levelet és visszakészült csúsztatni mikor saját kézírásában meglátta a nevet: SAMANTHA. Tudta, hogy helytelen lenne, ha megnézné, de valami azt súgta ez a levél fontos lehet, ha Sam ide is elhozta. Kibontotta a hullámos csörgő papírt miközben hallgatta, hogy tulajdonosa, hogyan csörög odakinn a tányérokkal. Belenyúlt a borítékba s egy újabb papírt érzett ujjai alatt. Óvatosan kihúzta és szemügyre vette. A kissé elázott majd megszáradt papír egy fénykép volt, kisimította a lapot és alaposabban szemügyre vette a két alakot. A férfi megszólalásig hasonlított rá még ugyanilyen pólót is találna a szekrényébe, egyértelműen a hasonmása volt az a másik valóságból. Kezét egy ismerős szőke nő szorongatta. Kék szemei boldogan csillogtak, rózsaszín ajkai mosolyra húzódtak, fényes szőke haja csigákban borult púderszínű blúzának vállára. Megfordította a lapot s az ázott betűket olvasta.
-Megszáradtak? - kérdezte a konyhaajtóban állva elfolyt hangon Sam.
Jack nézte a nőt és látta, hallotta a visszatartott könnyeket melyek szorongatják. Egyszerűen nem bírt megszólalni nem tudta mit mondhatna mindezek után, hiszen semmi vigasztalót nem is mondhatott.
-Igen. - préselte ki végül.
Sam összeszedte cuccát majd a fenti szobába vonult.  
Jack érezte muszáj leülnie. Csak nézte a képet mire egyszeriben a keze is remegni kezdett. De felkészült arra, hogy a nő bármikor lejön és nincs visszaút. Az órára pillantva látta, hogy több mint negyed órája fenn van már az őrnagy így utána nézett.
Sam még felöltözni sem bírt annyira zokogott újra és újra eszébe jutott a férfi arca, ahogy őt nézi odalenn kezében a képpel. Már rég meg kellett volna semmisítnie, de nem volt rá képes.
- Carter. - hallatszott az ajtó felől. - Benn van? Mert előfordul, hogy néhány mosómedve bejut és…
- Igen. - szedte magát kicsit össze. - Azonnal megyek. - csuklott el a mondat végére a hangja.
Jack benyitott. Imádkozott, hogy ne legyen épp meztelen, mert biztos, hogy jól hallotta az előbb, hogy a hangja megbicsaklik. Mikor bedugta a fejét a nő az ajtónak háttal ült az ágyon, háta meg megemelkedett nyílván a gyanított sírástól.
 - Carter. - lépett be teljesen a szobába az ezredes.
- Csak egy perc. - próbálta a pulóver túlméretezett ujjaival eltűntetni a könnycseppeket.
Jack leült a nő mellé az ágyra és megsimogatta a hátát. Majd megszakadt a szíve, hogy nem mondhatja ki, hogy ő is a legszívesebben zokogna. A nő megfordult végre, de továbbra sem nézett az ezredes szemébe. Jack felemelte a nő fejét, hogy láthassa annak csodás szemeit melyek most úgy csillogtak, mint vizes drágakő. Letörölte a maradék sós cseppeket majd lágyan rámosolygott. A nő legnagyobb meglepetésére viszonozta azt, de így sem tudta elrejteni, hogy mennyire fáj mindez neki. És mintha csak összetört szívét szerette volna újra egyesíteni szorosan magához vonta Samet. A nő átkarolta és hagyta magát ringatni.
- Elnézést Uram. - szólt csendesen Sam.
- Nincs miért bocsánatot kérnie. - simogatta a nő haját. - De, elmondhatta volna.
- Tudom, csak nem igazán tudtam, hogy is kezdjek hozzá.
- Egyikünk sem. - mondta inkább magának. - A legjobb az lenne, ha egy kicsit pihenne.
- Máris indulhatunk csak…- kezdte el összeszedni az ágyon elterülő ruháit.
- Maradjon itt nyugodtan. - állította meg. - Ígérem, nem csábulok el. - próbált mosolyt csalni az arcára.
- Hát persze, hogy nem. - mosolygott rá.
- Aludjon egyet. - állt fel Jack. - Odalenn leszek, ha bármire szüksége lenne. - nézett még vissza az ajtóból.
- Köszönöm. - ült még mindig olyan törékenyen Sam az ágy szélén.

-Mit gondolsz miért nem volt ott?- feküdt a nő a férfi mellkasának dőlve.
- Talán közbejött valami, de a levelemet biztos megkapja. - tekergette a férfi a nő szőke hajtincseit.
- Még mindig olyan hihetetlen mindaz, amit mondtál mégha a…- lelkesült fel.
- Olyan szép ez az este a maga egyszerűségével. Ne bonyolítsd túl. - nyomott csókot a nő homlokára.
- Igazad van. - gyönyörködött az előtte elterülő csendes kis tóban melyen megtört a holdsugár.
-Nem fázol?- ölelte szorosabban feleségét és összébb húzta rajta a takarót. - Ne menjünk inkább be?
- Maradjunk még egy kicsit. - simította egymásba tenyerüket.
- Rendben.
- Mit gondolsz, összejön nekik valaha?- tanulmányozta összefonódott kezüket.
- Remélem, hogy igen és egy nap talán ők is itt ülhetnek, vagyis ott a csendes kis tóparti mólójuk szélén. - engedte el a tekergetett hajtincset.
- Húh. - mosolyodott el a nő.
- Mi az?- kérdezte kissé pánikszerűen a férfi.
Sam válaszul rátette Jack kezét növekvő pocakjára melyben most rúgott először a kis utód.
- Katona lesz a gyerekből. - állapította meg Jack.
- Azért hagyj neki is némi beleszólást. - kuncogott Sam.
- Majd meglátom, mit tehetek. - mosolygott rá a szeretett nőre melynek arca még gyönyörűbb volt a rásütött holdfényben és a belülről áradó boldogságtól, mint azelőtt valaha. Megsimogatta orcáját és édes csókot lehelt rózsaszín ajkaira. Gyönyörködött benne, ahogy a karjaiban lassan elaludt majd óvatosan felkapva a házba vitte. Lefektette ágyukra és betakargatta. Befeküdt mellé miközben hallgatta, ahogy Sam dallamosan szuszog eszébe jutottak a másik Samnek írt levelének rövid, de annál kifejezőbb tartalma:
Köszönöm.
Jack & Sam (egy másik életből).

Vége.