Főoldal » Cikkek » VICTÓRIA TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 – Tűzmadár I.

Tűzmadár I.

Füstös és párás volt a levegő azon az éjszakán is. És mint az utóbbi időben mindig ez idő tájt, a nő kiosont a hálókörletéből mikor halk szuszogások és hangos horkantások színezték a csendet. Óvatosan lépdelt az ágyak között bár jól tudta mindenkit kimerített az egész napos munka, mégis ha rajtakapják annak nem lesz jó vége. 
Végre átjutott a fekvőhelyeken és pár folyosóval arrébb lekuporodott egy tartály mögé. Hallgatta a csendet és várakozott. Nem kellett sokáig várnia és ismerős léptek közeledtek rejtekéhez. A férfi leült mellé, aranybarna szemeit az övéhez csatlakoztatta majd lágyan megcsókolta.
-Azt hittem, hogy már nem is jössz.- simogatta meg a nő a férfi arcát.
-Miért mióta vársz rám?- viszonozta.
-Talán pár perce, de nélküled órák voltak, akárcsak egész nap.- mondta szenvedő hangsúllyal.
-Ebédnél találkoztunk.- mosolyodott el.
-Igen az ebéd…- húzta el a száját.
-Ne is törődj Kegannal meg a Karlan nevű haverjával.- söpörte hátra a rövid szőke hajszálakat.
-Nem. Tudom, hogy nem érdemes.- élvezte a gyengéd érintést.
-Brenna úgy tűnt napról napra elégedettebb veled.- terelte más irányba a beszélgetést.
-Igen.- tett egy szerény mosolyt.
-Talán áthelyeznek.
-Megint? Nem, én nem akarom.- szólt kérlelően mintha csak a férfin múlna.
-Talán az asszisztense leszel vagy ilyesmi és akkor jobb életed lesz.- próbálta bíztatni. -Megérdemled.
-Nem akarlak itt hagyni.- könyörgött a barna szempárnak.
-Ígérd meg, ha felajánlja, elfogadod.- kérlelte most ő a kék szemeket.
-Rendben.- bólintott rá végül. -De csak akkor, ha te is megígéred, hogy történjék, bármi velem maradsz. Nélküled nem bírnám ki sokáig.
-Eme koszos konténer hátánál ünnepélyesen is fogadom,- térdelt fel ültéből. -hogy én Jonah téged Thera soha el nem hagylak.- tette nevetve szívére a kezét.
-Halkabban.- húzta le a nő újra az árnyékba.
-Szeretlek.- szólt a szerelmes szemekből.
-Én is téged.- csókolta meg.

-Én is téged.- motyogta Sam az ébresztőórája hangjára. ~Csak egy újabb álom.- kapcsolt be az agya, ahogy kinyitotta a szemét szobájának falait kémlelve. ~Csak egy újabb csodás emlék, ami most már csak álom.- könnyek lepték el a szemét a gondolatra, mire arcát a párnába fúrva, egy néma sikoly után kimászott az ágyból, s úgy érezte készen áll az előtte álló napra. Nem mintha lett volna más lehetősége.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Jack szótlanul meredt kávéja feketeségébe odafenn a tárgyalóban mikor társai lassan megérkeztek.
-Jó reggelt Uram.- hallotta a hangot melytől az eddig nyugodt felszínű kávéja is egyből zavarossá vált.
-Magának is Carter.- sandított oldalra ám nem nézett a nőre csak a vékony kacsói akadtak szemei útjába. 
A kezek melyek nemrég még az ő arcát cirógatták, és az ő tenyerébe simultak bele tökéletesen. Ez lesz az első küldetésük mióta visszajöttek a P3R-118-ról. Bár sosem tértek volna vissza, de akkor még mindig odalenn dolgozna azon az átokverte helyen, de Therrával lenne azaz, hogy Sammel.
-Jack, jól érzed magad?- dobott egy súlyos aktakupacot az asztalra Daniel.
-Pompásan.- nézett fel.
-Csak mert körülbelül 10 perce meredsz mozdulatlanul a kávédba és…
-Nagyon érdekes ahogy…- próbált valamit mondani. -Mindegy.- hagyta végül annyiban.
-Jó reggelt.- vonult be Hammond is.
-Uram.- állt fel egyszerre Sam és Jack.
-Pihenj.- szólt a két katonának. -Kezdheti Dr. Jackson.- húzta be maga alatt a széket.
-A CSK-5 visszatérvén a J6A-552-ről elmondták, hogy a helyiek, azaz a Temenek szerint egy másik bolygóról a K6R-865-ről származnak és nagyon sok írásos emléket valamint nem kevés technológiát hagytak hátra jó pár éve.- osztotta ki a mappákat.
-Miért hagyták el a bolygót?- kérdezett Teal’c.
-Természeti katasztrófák miatt. Ám a nép szerint az elrejtett dolgaik épségben maradhattak.- folytatta.
-Miért nem tértek vissza értük? Miért kellünk mi?- kérdezte Jack.
-Nem tudják, hogy a bolygó biztonságos e.
-Milyen természeti katasztrófa sújtotta a bolygót?- érdeklődött Sam.
-Földrengések, árvizek… ilyesmik.- kereste a megfelelő kifejezést a régész.
-Aha, szóval ilyesmik.- kortyolt bele a kihűlt kávéjába az ezredes.
-Itt jövünk képbe mi. Nekünk van MALP-unk.- magyarázta Daniel.
-Ezredes?- fordult a tábornok O’neill felé.
-Egy próbát megér, és miért ne segítenénk ezeknek az embereknek.- szólt közbe Dr. Jackson.
-Egyetértek Uram.- egyezett bele Jack is. -Ha biztonságos és találunk is valamit, ami hasznos baráti alapon még meg is oszthatják velünk.
-Jól hangzik.- bólintott rá a tábornok. -A másik kérdésem, hogy a CSK-1 készen áll e az aktív szolgálatra?
-Hogyne Uram. Gyerekjáték lesz.- erőltetett egy laza mosolyt az arcára Jack. -Daniel majd olvasgat, Teal’cel mi keresünk egy akciós fegyverboltot amíg Thera birizgálja a sok bigyót technológia után kutatva.
-Ezredes?- nézett kérdőn a tábornok.
-Tudja ez a menetrend átmegyünk és…
-Jack az előbb Samet, Therának hívtad.- egészítette ki a tábornok kérdését Daniel.
-Nem.- ráncolta össze a homlokát az ezredes, visszapörgetve magában a szavait.
-De.- cáfolta Daniel.
-Valóban.- csatlakozott Teal’c.
-Nem.- maradt az eredeti válaszánál az ezredes.
-De.- folytatta Daniel. 
 -Nem.
-De. 
-Nem.
-De. 
-Nem.
-Ezredes!- vetett véget a gyerekes szóváltásnak Hammond. -Mielőtt elmennek, jelentkezzenek a gyengélkedőn.
-Igen Uram.- lövellt közben Daniel felé villámokat a szemével. ~Vagy tényleg azt mondta volna?- gondolkodott el. ~Nem az nem lehet. Biztos, hogy…
-Leléphetnek.- vetett véget gondolatmenetének a tábornok hangja.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Egy kicsit le van lakva a hely.- forgolódott magán körül Jack.
Az említett természeti katasztrófáknak már csak a nyomai látszódtak, de mégis kivehető volt, hogy itt valaha házak álltak, sőt várak. Az ég szürkén nyomta tovább a színeket még fakóbbá téve a bolygót. Fák a látóhatárban nem voltak csak néhány nagyobb meder melyet a víz vájhatott ki magának. A magasabban fekvő sáros részeken úgy ágaskodtak ki az épületek romjai, mint a gyümölcsdarabok a joghurtból. Márpedig Jack O’neill nem szerette a joghurtot.
-Valami Carter?- fordult az őrnagyhoz kétszer is meggondolva a nevét.
-Eddig semmi.- kötötte le figyelmét a kütyüje.
-Daniel?- fordult másik társához.
-Azt hiszem a hely, amit a Temenek mondtak arra van.- mutatott a legnagyobb gyümölcsdarabra.
 -Remek. Emberek.- indult meg legelöl a csúszós úton. 
Az átmeneti folyó medreinek némelyike nagyon mély volt szélei pedig igen síkosak. Vékonyka ösvényeken haladtak hát a joghurt kikanalazott részei között.
Az épületbe érve sem volt jobb a helyzet. A joghurt betört a falakba és elárasztotta a padlót is. A falak szinte mállottak a rákerült nedves sártól.
-Biztos, hogy van itt valami a trutymón kívül?- kérdezte Jack Danieltől miközben bakancsáról rázta a sarat.
-A Temenek szerint az alagsorban van.- nézett lejárat után a régész.
-Uram.- szólt Sam.
-Mondja.- vette le a tekintetét a csöpögő pudingról.
-Megtaláltam a lejáratot.- söpörte csizmájával félre a sarat.
-Szép munka Carter.- nézett rá majd a többiekre félvén, hogy megint rossz nevet mondott, de úgy tűnt tényleg egyszeri alkalom volt, már ha hihet Danielnek és valóban az hagyta el a száját.
A lejárat büdös volt nyirkos és csúszós.
-Biztos, hogy ez nem egy latrina? Mert Isten ments, hogy valaki más termékében gázoljak.- vette a fokokat Jack.
Fentebbről hallott egy elharapott kuncogást, ami nyilvánvalóan Samtől jött. ~Már csak ezért megérte.- mosolyodott el magában az ezredes. A földre érkezve a padló száraznak bizonyult. A plafonról csöpögött elvétve némi trutyi, de nem volt vészes. A bűzre is hamar megkapták a választ mikor még mindig oszló holttestek bukkantak ki egy-egy sárfürdőből.
-Az iszappakolást mások is ajánlották már, de ez valahogy kimaradt a prospektusból.- fintorodott el Jack.
Újabb alig hallható kuncogás. Láthatóan rajta kívül sem Daniel sem pedig Teal’c nem hallotta vagy nem vett róla tudomást. 
Felpakoltak mindent, ami menthető volt majd Danielt elrángatva egy félig szétmállott fali díszítéstől visszatértek a Földre.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sam egy frissítő zuhany után, hogy lemossa magáról a bolygó mocskát egy szál törülközőben állt az öltőzőben lévő szekrénye előtt. Lassan válogatta ki tiszta ruháit, míg a műveletet az ajtó nyikorgása meg nem szakította. Nem, fordult hátra jól tudta ki az. És még ha karta volna, akkor sem tudta volna megmondani az illetőnek, hogy ez a női öltöző. Beszorult a levegő a mellkasába, ahogy léptek egyre közeledtek. Pulzusa az égnek emelkedett, ahogy érezte a forró levegőt, ami meztelen hátát csiklandozta. Ám ennyi nem volt elég, selymesen puha ajkak kezdték szántani a hátát libabőrbe hozva ezzel az egész testét. Fájdalmasan őszinte sóhajok hagyták el ajkait, ahogy a férfi ajkai lassan a nyakára tévedtek. Összeszedte minden maradék erejét és elhúzódott a kísértéstől ám ekkor egy mélyen búgó hang kimondta a varázsszót:
-Thera.
A nő elvesztette eszét és szembefordult a férfival. Ajkaival megkereste az övét és forrón csókolta. A férfi végigfektette a padon majd hosszan elnyúlt felette.
-Jonah.- suttogta bele vágyakozóan a követelőző ajkakba.
A férfi közelebb vonta magához a nőt, tenyerét lassan becsúsztatta törülközője alá végigsimítva bársonyos combján. A nő érezte partnere pulzáló izgalmát, ahogy testük lassan összefonódott…
-O’neill ezredest és Carter őrnagyot várják az indítócsarnokban!- hangzott fel a bemondóból. -O’neill ezredest és Carter őrnagyot várják az indítócsarnokban!
-Uram.- suttogta magához térve Sam. -Mennünk kell.
Jack tekintetéből ugyanaz a zavartság tükröződött. Mintha egy álomból ébredtek volna fel újra és újra, egy csodás álomból melynek véget vetett a kegyetlen valóság. O’neill nem kevés akaraterővel otthagyta a pihegő őrnagyot és feltépve az ajtót meg sem állt az indítócsarnokig. 

-Ezredes.- intett a tábornok. -Jól van?- fürkészte zilált arcát.
-Csodásan Uram.- válaszolta kedvtelenül Jack. -Mi a helyzet?- próbálta visszanyerni jól ismert lazaságát.
-Nem látta az őrnagyot?
-Nem Uram.- vágta rá.
-Itt vagyok.- szólalt fel Sam mögülük. -Elnézést Uram.- foglalt helyet a monitor mögött.
-A CSK-5 most jelentkezett be és várják, hogy mit találtak a bolygón.- tájékozatta őket Hammond.
-Kimentettünk amit csak tudtunk.- szólt a rádióba Sam. -Daniel szerint néhány könyv a vallásról, a történelemről és egy-két tervrajz.
-A helyiek látni szeretnék.- szóltak a másik oldalról.
-Holnap maguk után küldöm a CSK-1-et a megmentett holmikkal.- zárta le a beszélgetést a tábornok, majd a kapu lekapcsolt. -Őrnagy kérem, tájékoztassa Dr. Jacksont, hogy holnap reggel indulnak.- fordult Sam felé.
-Igen Uram.- távozott a nő.

-Carter.- érte utol Jack a kifelé sprintelő őrnagyot.
-Ezredes.- válaszolt természetesen Sam.
-Hogy… Hogy érzi magát?- bökte ki lassan a szavakat.
-Megvagyok Uram.- furcsállta a kérdést az előbb történtek után. -És ön?
-Igen én is.- hangzott nem túl meggyőzően.
-Remek. Akkor én megyek is Danielhez.- sietett volna tovább.
-Várjon még egy percet. Azt hiszem beszélnünk, kellene.- vezette egy kihaltabb folyosórészre.
-Rendben. Miről?- próbálta hangját még mindig a legtermészetesebb tartományban tartani.
-Nos, nem tudom föltűnt e, de mostanában nem igazán… tudja… vagyunk önmagunk.- gesztikulált erősen. -És holnapig talán leülhetnénk valahova kettesben és…
-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.- rázta fejét nemlegesen Sam.
-Muszály ezt rendeznünk.- erősködött.
-Tudom Uram, de az eleve rossz ötlet, hogy kettesben beszéljünk. Mert amikor egyedül maradunk… mindig elvesztjük a fejünket.- fejezte be egyre halkabban.
-Akkor kivel szeretné megbeszélni?- kezdett cinikusabb hangnemre váltani Jack.
-Én nem azt mondom, hogy vonjunk be valakit csupán azt, hogy kerüljük az ilyen helyzeteket, amíg ez meg nem oldódik.- maradt még mindig nyugodt Sam.
-Tényleg csak úgy meg fog oldódni?- gúnyolódott O’neill grimasszal kísérve.
-Nem persze, hogy nem, én… Én nem tudom, hogy mit tegyünk!- lendült bele most már az őrnagy is és magasabb hangnemre váltott. -Maga pedig tőlem várja a megoldást, mint mindig!
 -Carter!- szólt rá most már parancsolóan az ezredes.
-Elnézést Uram.- vett vissza Sam majd távozott a helyszínről.
 
-Ez hihetetlen!- mérgelődött Sam laborjának ajtaján besétálva. ~Mégis kettőnk közül ki kezdte az előbb is?!- folytatta gondolatban. ~ Nem mintha én annyira ellenkeztem volna! Felnyitotta hát laptopjának tetejét és csak nézett az üres képernyőre. Eszébe jutott a P3R-118 és az éjszaka, amit elsőnek töltöttek együtt:
-Nem tudsz aludni?- szólt egy hang melytől a nő szíve eddigi tempójának kétszeresét verte.
-Úgy látom te sem.- szólt a férfinak majd arrébb húzódott, hogy helyet adjon neki.
-Nem túl bölcs dolog ilyenkor idekinn lenned.- foglalt helyet mellette.
-Tudom.- húzta fel a térdeit. -De úgy éreztem…
-Kell egy kis magány.- fejezte be.
-Igen.- bólintott.
-Akkor nem is zavarlak.- állt volna fel, de a nő karon fogta.
-Szeretném ha maradnál Jonah.- húzta vissza a földre.
-Nem hittem, hogy még mindig szívesen vagy velem.- nézett rá az a nyugodt barna szempár.
-Jonah.- szorította meg ösztönösen a kezét. -Te vagy itt az egyetlen, akivel…- kereste a szavakat.
-Ezt vegyem vallomásnak?- mosolyodott el a férfi apró ráncokat kreálva szeme és ajkai köré.
 -És te? Te is szívesen vagy velem?- szólt továbbra sem engedve el párja tenyerét.
-Szívesebben vagyok veled itt a föld alatt, mint mással fenn, egy napsütötte meleg réten.- kulcsolta össze ujjaikat.
-Ezt vegyem vallomásnak?- ismételte.
Tekintetük összekapcsolódott egy végtelen pillanatra. A férfi úgy érezte a nő tengerkék szemei lassan áztatják, rombolják, majd újból felépítik földbarna szemeit, mint a végtelen óceán a partot. Végül először félve majd egyre magabiztosabban csókolta meg. A világ pedig mintha megszűnt volna létezni körülöttük. Az odakinn uralkodó hideg, az odabenn lévő meleg, a gépek zaja, a sok munka, a többiek. Megadták magukat mind a ketten, és ahogy egyre szorosabban fonódtak össze, mintha fájdalmas emlékeik is tovatűntek volna melyeket egymástól külön kellett eltölteniük.
-Szeretlek Jonah.- feküdt a férfi meztelen mellkasán.
-Én is téged Thera.- rajzolt ujjaival köröket a nő hófehér vállára.
-Nemsokára hajnalodik.- mondta szomorúan.
-Még van egy kis időnk.- nyugtatta.
-Itt akarok maradni. Veled.- ölelte át szorosabban.

-Veled.- motyogta az asztalra dőlve Sam.
-Carter.- keltegette Jack.
-Jonah.- riadt fel a hangra.
-Carter.- nézett aggódva a nőre.
-Ezredes.- tért magához. -Elnézést azt hiszem elaludtam.- nézett szét az asztalán. 
-Igen úgy tűnik.
-Elfeküdtem a hajam vagy beszéltem álmomban?- fürkészte felettese arckifejezését.
-Nem semmi.- hazudta. -Hoztam magának zselét a délután miatt.- célzott a szóváltásukra. -Kék a kedvence.- nyújtotta oda.
-Köszönöm Uram, de…
-Nem ártana egy kicsit rendet raknia.- mutatott körbe Jack, Sam kupis asztalán melyre most még egy pohárnyi hely sem volt a hozott édességnek.
-Igenis.- vette el a poharat.
-Volt már Danielnél?- vágta zsebre kezeit.
-Óh, teljesen kiment a fejemből.- rohant ki az ajtón visszanyomva a kapott ételt az ezredes kezébe.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A K6R-865 valaha olyan lehetett, mint a J6A-552, amire érkeztek. Legalábbis erre a megállapodásra jutott Jack mikor átértek a kapun. A várak szinte ugyanott álltak ahol a másik bolygón a gyümölcsdarabok, azonban hiányzott az őket körülvevő rengeteg joghurt. Hál Istennek.
-Uram.- jött a kapuhoz a CSK-5 egy tagja.
Bevezette őket a várak közé hol a kikanalazott meder helyett vásárterek és termőföldek húzódtak. Az emberek nem foglalkoztak különösebben velük bár Samet ki tudja miért alaposan megbámulták.
-Ő itt a nép vezetője Logna.- intett vezetőjük egy középkorú, barna rövid hajú és zöld szemű, vékony férfi felé.
-Üdvözöllek benneteket.- tartotta kezét kézfogásra nyilvánvalóan a CSK-5-től tanulta el.
-Helló. Az én nevem Dr. Daniel Jackson.- ragadta meg a kezet a régész. -Ők itt O’neill ezredes, Carter őrnagy és Teal’c.
-Mi volt ez?- kérdezett rá Jack, Logna grimaszára mikor Samre került a sor.
-Azt hittem a csapataitok katonákból állnak.- válaszolt.
-Nos nem teljesen például én nem vagyok az.- vette át a szót újra Daniel.
-Na és a nő?- intett felé.
-Ő katona.
-Az meg, hogy lehet?- háborodott fel.
-Ugyanúgy mint az ezredes én is…- kezdett bele Sam.
-Megengedted, neki, hogy szóljon?- nézett Logna Jackre.
-Nem kell engedelmeskednie nekem vagyis, hogy kell, de nem így, úgy értem… Daniel.- nézett segélykérően társára.
Daniel magyarázattal kísérve vezette Lognát a vár felé, míg a többiek kicsit lemaradva bámészkodtak mögöttük.
-Bocsásd meg kérlek az előbbi viselkedésemet.- jött Samhez Logna mikor beértek az egyik várba. 
-Semmi baj.- szólt, mert nem igazán tudta mit is feleljen.
-Kérlek engedd meg, hogy a ma esti ünnepséget neked és barátaidnak ajánljam.- hajolt meg enyhén előtte.
-Buli?- szólt közbe Jack. -Jól hangzik.
-Még rengeteg a tennivalóm most, hogy népünk becses tárgyai közül ily sok előkerült, de este mindenképpen találkozunk.- hagyta ott őket.
A várak belülről sehogy sem hasonlítottak a földi várak belsejéhez. Inkább olyan volt mintha egy modern épületet kívülről téglába és tornyokba csomagoltak volna. Fehér, bézs és egyéb halvány színek uralkodtak az ajtók pedig üvegből voltak és mozgásra nyíltak akár egy szupermarketben. A lámpák túlvilágian fehér fényükkel szoborszerű hatást adtak a tárgyaknak a benne lévő emberekkel együtt. A kapott szobák is letisztultan elegánsak voltak: Egy ágy, két szék, középen egy kis asztal és egy ablak. 
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Ezredes! Nem látta Carter őrnagyot?- jött az ünnepség közepén Logna.
-Nem.- mondta. ~De nyílván elmenekült előled.- tette hozzá gondolatban.
Jack észrevette, hogy Logna igen érdeklődik Carter iránt. Daniel szerint azért mert ennyire független a férfiaktól nem úgy, mint itt. Ahol bár a nők szabadok és szólhatnak, mégis életük nagyban függ az őket körülvevő férfiaktól.
Mikor Logna továbbvonult az ezredes maga is elindult az őrnagy keresésére hátha hamarabb megtalálja, mint ez a pojáca. Mert talán félő lesz, hogy az őrnagy egyszer megelégeli és pá-pá baráti viszony, nem mintha hibáztatná a dologért. Logna idegesítően precíz és okoskodó ember volt. És bár az őrnagy is tisztában van a szövetség jelentőségével, ha mégis elcsattan egy jogos balhorog, akkor hiába dagonyázott órákon át a pudingban. Még az emlékétől is kirázta a hideg. 
A koromfekete égboltot megannyi fényes csillag borította mikor Jack kiment a várból. Volt egy olyan megmagyarázhatatlan érzése, hogy Sam már nincs a vár közelében. Hagyta, hogy vigye a lába maga mögött hagyva a várakat és az utcákat. A közeli domboldal tövében, egy kis patakocska folydogált, odalenn a parton pedig egy apró fekete alak üldögélt. Megindult felé, mert mint a mágnest egy másik úgy vonzotta őt is a nő bármely messze is kerüljön tőle.
-Úgy hallottam él valami farkasféle a közeli erdőkben.- nézett át a túlpartra Jack miközben leült a nő mellé a fűbe.
-Tényleg?- nézett át ő is a másik oldalra.
-Nem.- helyezkedett el kényelmesen. -Igazából fogalmam sincs, mi van ezen a bolygón, Logna beszámolója túl unalmasnak bizonyult.- vallotta.
Sam halkan felnevetett.
-Tudja látom ám, hogy mennyire idegesíti szóval csak szóljon és én…- kereste a megfelelő szót Jack.
-Köszönöm Uram, de azt hiszem én is elbírok vele.- mosolygott a patakra Sam.
~Szerencsés patak.- gondolta Jack miközben nézte a nőt. -Hát persze.- bökte ki végül. -És Lognán kívül mi az oka annak, hogy itt van?
-Csak úgy éreztem…
-Kell egy kis magány.- fejezte be emlékezetből.
Sam szemei fájdalmasan meredtek rá a felbolygatott emlék hatására. Jack el akarta kapni tekintetét, de nem tudta a nőé nem engedte. Csak bámult bele a feneketlen óceánba melyben visszatükröződtek az égbolt csillagai. Érzete nem bírja elviselni az érzések súlyát muszáj osztoznia valakivel, még ha tudta is, hogy akinek készül épp átadni ugyanolyan terhet, visel mégis úgy érezte, sőt tudta, hogy ketten mindent elbírnak. 
-Jobb ha most visszamegyünk.- vette el mégis tekintetét az ezredes.
-Igen Uram.- egyezett bele halkan az őrnagy. 
-Várjon.- marasztalta mindkettőjüket ülő helyzetben.
-Mi az?- rémült meg egy kicsit Carter és átsandított a túlpartra, hogy talán mégis van ott valami.
-Csókoljon meg.- láncolta magához a nő tekintetét mire ő közeledni kezdett. -Tudja… Ez nem egy parancs volt.- állította meg centikre a cél előtt.
-Tudom.- suttogta a nő. 
Így mielőtt józan eszük közbeszólhatott volna engedtek a mágnes vonzásának. Lélegzetvételnyi időre sem hagyták el egymás ajkait, mert féltek, ha akár egy pillanatra is szétválnak a józanész, a kötelességtudat közbeszól. Lefeküdtek a fűre a csillagos ég alatt minden másodperccel szorosabbra bonyolódva egymással. Lekerültek a dzsekik, a pólók, a nadrágok a hűvös éjszakában mégsem fáztak. Égette őket a vágy és a szerelem.
-Carter őrnagy!- hallatszott a közelből Logna hangja.
Ám a szerelmesek a fülükben dobogó szívük és fejükben tomboló vihar miatt nem hallottak semmit.
-Carter őrnagy!- szólt egyre hangosabban.
Jack fülelt a közeledő léptekre melyek fenn jártak valahol a dombtetőn. Egy hirtelen ötlettől vezérelve kézen fogta Samet majd a folyóba ugrott vele.
Sam felhevült testét azonnal lehűtötte a párfokos víz melyben egy szál melltartóban és alsóban úszkált. Szerencsére nem tartózkodtak lenn másfél percnél tovább. Köhögve értek partot ő és az ezredes, aki szintén egy szál alsónadrágban didergett mellette. A hideg visszarántotta a racionalitás keretei közé mire szótlanul kezdte visszavenni a szerencsére szárazon maradt ruháit. 
Jack sem szólt semmit csak követte a mozdulatokat. Sam hamar felöltözött majd elindult feltehetően vissza a várba. Az ezredes kézbe vette lemaradt dzsekijét és futott az őrnagy után. Felküszködte magára a ruhadarabot miközben nem szóltak csak csendben haladtak tovább. Mikor beértek Sam a szobájába fordult elkerülve mindenki mást, ő is éppen követte volna a példáját mikor Logna bukkant elő a semmiből.
-Ezredes. Megtalálta az őrnagyot?- mosolygott.
-Miből gondolja, hogy én is őt kerestem, tud magára vigyázni.- próbált szabadulni Jack.
-Hát persze. Carter.- bökött az idegen Jack kabátja felé.
-A fenébe!- nyomott el egy hosszabb káromkodást mikor észrevette, hogy a kabátján O’neill helyet Carter díszeleg. ~Ezért jött fel, nehezen.
Sam a tükörhöz sétált mielőtt elrakta volna magát. Haja csapzott volt arca hófehér és lógott rajta minden különösen a kabát.
-A fenébe!- vette észre a nevet.
Az ajtóhoz indult s mikor kilépett volna rajta valakinek sikeresen nekiütközött. 
-Carter.- szólt az ezredes.
-Uram.- bújt ki a kabátból majd átadta a tulajdonosának.
A férfi visszaadta az övét majd csendben várakozott.
-Jó éjt Uram.- szólt végül Sam.
-Jó éjt Carter.- vette tudomásul.
Visszatérvén a szobájába Jack végigdőlt az ágyán és hagyta, hogy az emlékek előjöjjenek. Az, emlékek melyek ellen hetek óta küzd:
-Miért hazudtál?- érdeklődött a mellé osonó nő.
-Kinek?- hagyta abba a férfi a munkát.
-Karlannak. Arról, hogy nem szoktál furcsákat álmodni.- fejtette ki.
-Én nem hazudtam.- jelentette ki.
-Ennél már jobban ismerlek Jonah.- kereste a szemkontaktust.
-Nem bízom a fickóban.- nézett mélyen a nő tengerkék íriszébe.
-Fickó?- kéedezett rá.
-Csak egy kifejezés.- legyintett.
-A lényeg, hogy ő se bízik bennünk, mégis hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy elmondta.- mondta.
-Mi pedig azzal, hogy meghallgattuk.- kontrázott rá.
-És mi van, ha igaz? Ha nem ide tartozunk és csak babráltak az emlékeinkkel.- akadékoskodott.
-Nem tudom, de ezt ne is itt beszéljük meg.- nézett körül.
-Csak azt kérem, hogy gondolkozz el rajta.- távozott volna.
-Miért akarod ennyire, hogy igaz legyen?- marasztalta a kérdéssel.
-Mert talán jobb élet vár ránk.- fordult újra felé.
-Vagy még ennél is rosszabb.
-Akkor is tudnunk kell.- szögezte le.
-Még ha el is szakítanának minket egymástól?- szólt egész halkan szinte suttogva.
-Megígérted, hogy nem hagysz el.- válaszolta ugyanígy.
-Ha rajtam múlik nem.- mondta miközben bele, se mert gondolni, hogy soha ne lássa viszont a nőt.
-Akkor nincs mitől tartanom.- mosolyodott el.
-Thera.- fogta meg alig észrevehetően a kezét. -Te megérdemled, hogy jobb életed legyen. De arra kérlek, ne sodord veszélybe a mostanit, mert lehetne rosszabb is. Pláne nem Karlanhoz hasonlók kedvéért.
-El sem hiszem, amit mondasz.- hitetlenkedett a nő és kicsúsztatta kezét a férfiéből. -Tudom, hogy te is ugyanúgy kételkedsz, mint én és mindig is te voltál a bátrabb akkor most…
-Elég legyen már Carter!- emelte fentebb ösztönösen a hangját.
-Ki az a Carter?- kérdezte.
-Fogalmam sincs.- dörzsölte fájdalmasan a fejét.
-Jobb ha én most megyek.- ment vissza dolgozni.

Kategória: VICTÓRIA TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2016-05-28)
Megtekintések száma: 128 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: