1. fejezet
A szakítás

Samantha Carter alezredes az elmúlt napok eseményeitől elcsigázottan ült le Las Vegas-i házának nappalijában a kanapéjára és vette ölébe a laptopját. Bejelentkezett a Skype-ba, majd a monitoron néhány pillanattal később megjelenő arc láttán ragyogó mosoly jelent meg az arcán.
– Boldog születésnapot, Jack! – üdvözölte a férfit.
– Másodperc pontosan, mint mindig. – jegyezte meg elégedetten O’Neill tábornok, majd homlokát ráncolva hozzáfűzte: – Muszáj volt neked is emlékeztetned rá, hogy vénember vagyok?
– A legutóbb együtt töltött hétvégénken nem úgy tűnt, mintha vén lennél. – mosolygott pajkosan a nő, miközben enyhén elpirult a két héttel korábbi hétvége eseményeit felidézve, majd felsóhajtott: – Egyébként majdnem nem sikerült ideérnem. Néhány perce értem csak haza. Ha Landry tábornokon múlik, még mindig a Parancsnokságon vagyok. Az Elnök hívása mentett meg, így a Prometheus segítségével elmenekülhettem.
– Ha rajta múlna, már ismét ott dolgoznál.
– Tudom. Tulajdonképpen nem is Ba’al kis akciójáról volt már végül szó, hanem arról próbált meggyőzni, hogy mekkora szükségük van rám, és hogy az utóbbi hetekben kétszer is bebizonyosodott, hogy nem boldogultak volna nélkülem.
– Valahol igaza van. – bólintott Jack.
– Talán, de az elmúlt hónapokban is jól megvoltak nélkülem. – ellenkezett a nő.
– Szóval még mindig úgy gondolod, hogy nem akarsz visszatérni a Parancsnokságra.
– Úgy. – biccentett Sam.
– Ne mondd, hogy nem hiányzik az akció, meg minden. – hitetlenkedett Jack.
– Nem mondom. Azonban jó újra csak a tudományos munkára koncentrálni. Az elmúlt nyolc évben mást sem tettem, csak harcoltam, és alig volt időm a tudománnyal foglalkozni. Most megvan rá a lehetőségem. Egyéb más dolgokról nem is beszélve.
– Mire gondolsz? – vonta fel a szemöldökét a férfi.
– Szerinted? – villantott egy játékos félmosolyt Sam.
– Elképzelésem sincs. – somolygott Jack.
– Te is tudod, hogy ha visszatérnék, sokkal kevesebb időnk lenne egymásra. Így sem könnyű, de most legalább a hétvégéket együtt tudjuk tölteni.
– Sam! Nem akarom, hogy miattam…
– Ne kezdjük ezt elölről, Jack! – szakította félbe a nő a megkezdett mondatot. – Jó párszor megbeszéltük már. Persze a kettőnk kapcsolata is sokat nyomott a latba, mikor elfogadtam ezt a megbízatást, de ugyanakkor jól érzem itt magam, és fantasztikus csapattal dolgozom együtt.
– Jól van, de nem szeretném, ha úgy éreznéd, valami fontos kimarad az életedből. – adta meg magát a férfi.
– Amíg te velem vagy, addig semmi lényeges nem marad ki az életemből. – nézett szeretettel a monitoron keresztül Jack mélybarna szemeibe a nő. – Szeretlek, Jack. Éveket vártunk erre, hogy együtt lehessünk, és én ezt nem akarom feladni.
– Attól, hogy a Parancsnokságon dolgoznál, még nem lenne vége a kapcsolatunknak. Nem lennék már akkor sem a közvetlen felettesed.
– Arra akarsz ösztönözni, hogy engedjek Landry tábornok és Mitchell unszolásának? – vonta fel a szemöldökét Sam.
– Dehogy! – ingatta a fejét a férfi. – Tartom magam ahhoz a véleményemhez, amit korábban is mondtam, hogy sosem fogok beleszólni a döntéseidbe.
– Helyes. – biccentett Sam.
– Hallom, Barrett ismét próbálkozott nálad. – váltott hirtelen témát a tábornok.
– Hm? – vonta össze a szemöldökét a nő, meglepődve a váratlan váltástól.
– Ó, csak volt egy közös értekezletünk ma délután és utána felhozta, hogy említetted neki, hogy bár szakítottál Pete-tel, nem vagy független.
– Igen, beszélgettünk Ba’al megfigyelése közben, és rákérdezett, hogy mi van Pete-tel. Mikor mondtam neki, hogy nem vagyunk már együtt, megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e, erre mondtam neki, hogy nem. – bólintott a nő, majd kétkedve felvonta a szemöldökét: – Ezt csak úgy mellékesen megemlítette neked?
– Azt hiszem arra volt kíváncsi, hogy velem vagy-e együtt.
– Nem mintha lenne köze a magánéletemhez. – húzta el a szája szélét Sam.
– Úgy tűnik, ő nagyon szeretné, ha lenne.
– Az ő baja. Már évekkel ezelőtt is világosan az értésére adtam, hogy csak barátként tekintek rá. Az pedig, hogy próbálkozott kissé túlzás, szerintem csak oldani akarta a hirtelen beállt csendet.
– Aha. – jött a tábornok rövid válasza.
– Mit akar ez jelenteni? – nézett csodálkozva a férfi elsötétülő arcára a nő. – Jack! Ugye nem vagy féltékeny Barrett ügynökre?
– Nos, korban jobban összeillenétek. – válaszolta lassan a kérdezett.
– A szívem azonban nem a korban hozzám illő férfiak, hanem egy őszes hajú, barna szemű tábornok közelében ver hevesebben. – jelentette ki Sam.
– Szegény szíved! – grimaszolt a férfi.
– Ó, nem kell sajnálni, teljesen jól érzi magát, amíg az említett úriember is úgy gondolja, hogy velem akar lenni. – mosolygott a nő.
– Mindig, Sam! – felelte lágyan Jack, de Sam látta a tekintetén, hogy még mindig foglalkoztatja a Barrett dolog.
– Nézd, tudom, hogy neked sem könnyű így, ahogy nekem sem. Mikor az áthelyezésem után úgy döntöttük, megpróbáljuk együtt, mindketten tisztában voltunk vele, hogy egy távkapcsolat nehéz. Sok türelem, megértés és legfőképpen bizalom kell hozzá.
– Ezzel nincs gond. Csak, tudod, ma belegondoltam, hogy 10 év múlva én már egy öregember leszek, te pedig…
– Akkor én is 10 évvel idősebb leszek. – szakította ismét félbe a férfit a nő. – Tényleg nem volt jobb dolgod ma, mint ezen rágódni? Vagy az egész Barrett ügy kapcsán látod hirtelen ilyen sötéten a jövőnket? – kérdezte a nő kissé megbántottan.
– Nos, azok után, hogy Daniel már kora reggel ezzel kezdte… – sóhajtott színpadiasan Jack és a nőre kacsintott, hogy próbálja kicsit oldani a feszültséget.
– Nem is ő lenne. – nevetett Sam.
– Na, igen. – forgatta a szemét Jack. – Ah, Cass bejelentkezett.
– Igen, látom. Délután, mikor beszéltünk mondta, hogy fog hívni, hogy ő is emlékeztessen rá, hogy ismét egy évvel…
– Ki ne mondd! – szakította félbe a férfi a nőt, megjátszott bosszankodással.
– Rendben. – nevetett Sam. – Menj, beszéljetek, én pedig készítek magamnak valami vacsorát.
– Jól van. Oh, majd el felejtettem. Lesz egy megbeszélésem holnap délután 2-kor, nem biztos, hogy kiérek a reptérre, mire leszáll a géped. Ne haragudj.
– Semmi baj, akkor majd találkozunk a lakásodon.
– Alig várom.
– Hát még én! – mosolygott titokzatosan Sam.
– Ajjaj, ez nem hangzik túl jól. Mire készülsz?
– Meglepetés.
– Sam, tudod, hogy én és a meglepetések…
– Valahogy majd csak kibírod. Azon kívül bízom benne, hogy másként fogod gondolni holnap ilyenkor.
– Felcsigáztál.
– Remek. – bazsalygott Sam. – Viszlát, holnap.
– Igen, holnap. – bólintott Jack, azonban mielőtt Sam bontotta volna a kapcsolatot, még hozzátette: – Ah, és, Sam! Én is szeretlek. – azzal kilépett a beszélgetésből.
* * *
Sam kilépett a Dulles repülőtér csarnokából, és szinte arcul vágta a Washingtonban ilyenkor szokatlan párás meleg. Emlékezett rá, hogy a repülőn elhangzott a leszállás előtt, hogy nap közben esett, de erre a fülledt melegre nem számított. Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban már megszokta Nevada forróságát, fojtogatónak érezte a levegőt, főként a repülőgép és a reptér csarnokának kellemes, klimatizált atmoszférája után. Homlokán izzadtságcseppek jelentek meg, és hirtelen szédülés fogta el. Egy másodpercre behunyta a szemeit, mély levegőt vett, de nem segített. Tudta, hogy le kell ülnie, és az épület előtt álló legközelebbi pad felé indult, mikor érezte, hogy térdei megroggyannak.
A következő pillanatban két erős kar ölelte át, majd valaki leültette a padra. Könyökét a térdeire támasztva, arcát a tenyerébe hajtva mélyeket lélegzett. 
– Igyál néhány kortyot. – hallott egy ismerős hangot, majd a hang tulajdonosa egy palack ásványvizet nyomott a kezébe.
A nő tette, amit mondtak neki, majd hálásan nézett a mellette ülő emberre.
– Pete! – szaladtak fel a szemöldökei meglepetésében.
– Szia, Sam! Minden rendben?
– Most már, igen. Köszönöm. – bólintott Sam.
– Biztos? Nagyon sápadt vagy. – ölelte át egyik kezével a nő vállát a férfi, a másikkal pedig megfogta a csuklóját. – Elég szapora a pulzusod is. Ne hívjak orvost?
– Ne, semmi baj. Gondolom csak ez a kellemetlen pára, ráadásul elég zűrös napok vannak mögöttem.
– Szóval a galaxis még mindig megmentésre szorul? – próbálta tréfával oldani a helyzetet a férfi.
– Olyasmi. – biccentett Sam, majd ivott még néhány kortyot.
– Ezt leszámítva, hogy megy sorod?
– Jól. Áthelyeztek a Nellisre pár hónapja, a Kutatási és Fejlesztési részleget vezetem ott.
– Érdekesen hangzik.
– Igen, az. – hagyta jóvá a nő, majd kérdőn nézett a volt vőlegényére. – És te? Jól vagy? Mit csinálsz Washingtonban?
– Megvagyok. – húzta el kissé a szája sarkát a férfi, majd hozzá tette: – A húgomék ideköltöztek a hét elején, segítettem nekik berendezkedni.
– Értem. – Sam ekkor vette észre, hogy a férfi átölelve tartja, és kissé feszélyezve érezte magát az érintéstől. – Köszönöm a vizet. – nyújtotta a palackot Pete felé, majd próbált elhúzódni a férfitől.
– Tartsd csak meg, szükséged lehet még rá. – ingatta a fejét a nyomozó, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő kínosan érzi magát. – Mennem kell, hamarosan indul a gépem. – mondta, miközben felállt. – Örülök, hogy találkoztunk.
Sam szintén felemelkedett, és a férfire mosolygott.
– Én is örülök, Pete, őszintén.
* * *
Sam néhány óra múlva, sietősen lépett be Jack házába. Az elmúlt órákban ezerszer elátkozta magában az Ori-t és Ba’al-t is. Ha ők nincsenek, lett volna ideje Las Vegasban megvenni Jack ajándékát és nem kellett volna most üzletről üzletre járkálnia, hogy megtalálja, amit keresett, ráadásul a szokásos péntek délutáni forgalom sem volt segítségére.
„Még szerencse, hogy Jack-nek közbejött ez az értekezlet” – sóhajtott magában, ahogy a táskájában lapuló kis csomagra gondolt. Látta a férfi autóját a ház előtt, és bízott benne, hogy Jack nem volt dühös, vagy ideges, amiért ő még nem ért ide. Letette az előszoba szekrényre a kulcsát, és a táskáját, majd a nappaliba lépett mosolyogva.
A látványtól azonban ajkaira fagyott a mosoly. Jack a kanapén ült, előtte a dohányzóasztalon egy - szinte teljesen üres - whiskey-s üveggel, és üres tekintettel meredt a kezében tartott pohárba.
– Jack! – szólította meg halkan a férfit, és szörnyű lelkiismeret furdalása támadt, mikor a férfi rá sem nézve kiitta a pohara tartalmát, és az üvegért nyúlt, hogy újratöltse azt. – Jack, sajnálom, tudom, hogy késő van, de…
– Jól szórakoztál legalább? – kérdezte a férfi, hangjában jól érződő haraggal, de még mindig nem fordította fejét a nő felé.
– Hogy’ érted ezt? – vonta fel Sam a szemöldökét értetlenül.
– Ó, csak, mert a géped már órákkal ezelőtt leszállt, de gondolom kellemesen töltötted az időt a kis barátoddal. – nézett végül a nőre Jack, és Sam megrettent a szemeiben tükröződő düh láttán.
– Miről beszélsz? – kérdezte óvatosan, de hirtelen ijesztő felismerés hasított belé.
– Láttalak benneteket! – kiáltotta Jack, miközben felpattant a kanapéról.
– Jack… – kezdte volna Sam a magyarázatot, de a férfi nem hagyta szóhoz jutni.
– Mi az, a tegnap esti beszélgetésünk után rájöttél, hogy mégis csak jobban jársz egy fiatalabb, sármosabb férfivel, mint egy ilyennel, mint én? Gondolom, Shanahan két kézzel nyúlt a lehetőség után, hogy visszakapjon.
– Nem, ez…
– Ne gyere nekem ezzel az „ez nem az, aminek látszik” szöveggel! Nem vagyok hülye!
– Semmi ilyesmit nem akartam mondani, de kérlek, hagyd, hogy elmagyarázzam, mi történt. – nézett kétségbeesetten a férfire a nő.
– Nem vagyok kíváncsi a hazugságaidra! – ordította a férfi és ökölbe szorult a keze a dühtől. – Láttam, milyen bizalmasan ölelgetett a hőn szeretett nyomozód a reptér előtt. – lépett fenyegetően Sam felé Jack.
A nő ösztönösen hátrálni kezdett. Annak ellenére, hogy tudta, normál esetben a férfi sosem lenne képes megütni őt, most mégis megrémült tőle. Még, ha csak az alkohol is beszélt belőle, Sam látta rajta, hogy rettentően mérges.
– Nem ölelgetett. – szólt halkan a nő. – Kérlek, Jack, hallgass meg. – fűzte hozzá könyörgőn.
– Mit akarsz ezen még megmagyarázni? Azt akarod mondani, hogy csak képzeltem, amit láttam? – kiáltotta a férfi még mindig ingerülten, majd hátat fordított a nőnek. – Menj innen! Tűnj el a lakásomból és az életemből! Látni sem akarlak többé.
A nő szemeit elfutották a kétségbeesés könnyei. A férfi mögé lépett, lágyan a bal vállára tette a kezét, és remegő hangon suttogta:
– Jack, kérlek! Esküszöm…
– Ne érj hozzám! – sziszegte a férfi miközben lerázta a nő kezét magáról, és felé fordult. – Azt mondtam, menj el! Vagy adjam parancsba, alezredes? – vonta fel a szemöldökét Jack.
Sam ismerte Jack ezen oldalát, a hűvös, rideg katonát, de vele szemben még sosem viselkedett így a férfi, és ekkor rájött, hogy bármit is mondana, a tábornok nem hinne neki. Összeszorította a feltörő sírástól remegő ajkait, lenyelte a torkát szorongató gombócot és nemet intett a fejével.
– Helyes! Ismeri a járást, alezredes. – azzal a férfi a konyha felé vette ez irányt, magára hagyva a nőt.
Sam arcán végigfolyt egy könnycsepp, kezei reszkettek, lábai remegtek, amikor elindult a bejárati ajtó felé. Ahogy felvette a táskáját és a benne megbúvó csomagocskára gondolt, kitört belőle a zokogás. Alig fél órával ezelőtt még izgatott boldogságot érzett, most pedig az élete néhány perc alatt összeomlott. Az ajtóból még egyszer visszanézett, hallotta Jack motozását a konyha felől, majd letörölte az arcán végigfolyó könnyeket, és kilépett a házból.
* * *
Sam kimerülten csukta be maga után a háza ajtaját. Úgy érezte, hogy a legborzasztóbb goa’uld kínzások hatására sem tudná felidézni az elmúlt órák eseményeit attól a perctől, hogy eljött Jack házából. Egy dolgot tudott csak, hogy a szíve összetört, a lelkében pedig mélységes üresség honolt. Letette a táskáját az előszobában levő kis asztalra, és reménykedve lépett az üzenetrögzítőjéhez, de csak Cassie hagyott neki egy üzenetet, miszerint a jövő héten már csütörtökön haza tud menni péntek helyett. Sam lerogyott a kanapéra, és könnyes szemekkel gondolt arra, hogy a következő hétvégére azt tervezték, hogy Jack jön Vegasba és Daniel és Teal’c is nála tölti a hétvégét. Kivette a mobilját a zsebéből, de hiába meredt a kijelzőre, az nem jelzett nem fogadott hívást, vagy üzenetet. Sam azóta, hogy eljött Jack-től kétszer is hívta a férfit mind a mobilján, mind a vezetékes telefonján, de nem járt sikerrel, a férfi nem vette fel egyik telefont sem. Úgy döntött, még egy próbát tesz, de ezúttal már kis sem csörgött Jack telefonja; a mobilja nem volt elérhető, a vezetékes telefonja pedig azonnal üzenetrögzítőre kapcsolt.
Miközben könnyei végigfolytak az arcán, a táskájáért nyúlt, és kivette belőle Jack ajándékát. A kezébe fogta a kis csomagot és zokogva olvasta az üzenetet, amit a kártyára írt. Kétségbeesve gondolt a jövőjére, ami pár napja még oly’ csodálatosnak tűnt, most pedig csak a bizonytalanságot érezte. Ledőlt a kanapén, és lassan álomba sírta magát.
* * *
Az elkövetkező napokban Sam gépiesen tette a dolgát. Reggelente kialvatlanul kelt ki az ágyából, este pedig fáradtan zuhant bele, hogy ismét egy átforgolódott, nyugtalan éjszakában legyen része. Egész héten azon gondolkozott, hogyan mondja le Daniel és Teal’c látogatását úgy, hogy ne bántsa meg a barátait. Végül úgy határozott, hogy előbb-utóbb úgyis megtudják, mi történt, és jobb, ha ő mondja el nekik.
Csütörtökön este, mikor Sam hazaért Cassandra már otthon volt. A lány boldogan sietett elé a konyhából, de néhány méterre Sam előtt megtorpant.
– Uram Isten, Sam! – kiáltotta, mikor meglátta a nőt, előre esett vállakkal, nyúzott arccal. – Mi történt veled? Beteg vagy?
– Nem, csak fáradt vagyok. – válaszolta erőtlenül Sam, és megölelte a fiatal nőt.
– Nem kellene ennyire túlhajtani magad. – csóválta a fejét Cassie, majd kibontakozott a nő karjai közül, és a konyha felé intett. – Készítettem vacsorát, gyere együnk.
– Ah, Cass, ne haragudj, de nem vagyok éhes. – nézett bűnbánóan a lányra Sam. – Nézd, tudom, hogy hetek óta nem találkoztunk, de tényleg nagyon fáradt vagyok. Bánnád, ha most lefeküdnék?
–  Nem, dehogyis, pihenj csak. – nézett fürkészőn az idősebb nőre Cassandra. – Biztos minden rendben?
– Persze, csak kicsit sok volt a munka az elmúlt hetekben. – mosolygott Sam a lányra.
Cassie figyelmét azonban nem kerülte el, hogy csak a nő szája mosolyog, a szemei nem. Ahogy azt is észrevette, hogy a tekintete nem fáradtságot, hanem szomorúságot tükrözött. Nem akarta azonban faggatni őt, tudta, hogy ha akarja, úgyis elmondja, mi bántja.
* * *
Másnap reggel Cassandra furcsa zajra ébredt. Álmosan pislogott és próbálta beazonosítani a hangot. Mint akit kígyó mart meg úgy ugrott ki az ágyából, mikor rájött, hogy mit hall. Sam fürdőszobájához rohant, és idegesen kopogtatott az ajtón.
– Sam! Jól vagy? – toporgott az ajtó előtt, majd mikor nem jött válasz, lenyomta a kilincset. – Sam, bejövök.
– Ne, Cass! – hallatszott az erőtlen válasz, későn.
A lány rémülten nézte a WC csésze előtt térdeplő nőt, és villámgyorsan mellette termett.
– Istenem, Sam, mi van veled? – kérdezte, miközben lerogyott Sam mellé.
– Semmi. Kérlek, menj ki. – törölte meg a száját a nő elkínzottan.
– Egy fenét, semmi! – tört ki az elkeseredett kiáltás a lányból. – Nehogy azt hidd, hogy nem látom, valami nincs rendben veled. Karikásak a szemeid, nyúzott az arcod, az egész testtartásod arról tanúskodik, hogy semmi sem OK, most pedig… 
– Ne kiabálj, szétszakad a fejem. – ült le a sarkára Sam.
– Sajnálom, de értsd meg, aggódom érted. Beteg vagy? – kérdezte Cass jól türköződő rettegéssel a tekintetében.
– Tudom, és hálás vagyok érte, de nem vagyok beteg. – állt fel Sam, és a mosdóhoz lépett, hogy megmossa az arcát.
– Akkor mi ez az egész? – kereste a nő tekintetét a lány.
– Semmi, Cass, tényleg. – ingatta a fejét Sam, miközben a fogkeféjéért nyúlt. – Ne haragudj, de készülnöm kell, el fogok késni.
– Nem gondolod, hogy ebben az állapotban dolgozni mégy!
– Muszáj, 10-kor megbeszélésem van. De megígérem, hogy utána hazajövök. – simított végig kézfejével szeretettel a fiatal nő arcán Sam.
Cass nem válaszolt, csak fejét ingatva magára hagyta az idősebb nőt. Sam sóhajtva leereszkedett a kád szélére. Tudta, hogy Cassie észre fogja venni, hogy valami történt, és azzal is tisztában volt, hogy hamarosan el kell mondania neki mindent. Inkább előbb, mint utóbb. Sam biztos volt benne, hogy a lányt meg fogja viselni a szakításuk Jack-kel, többek között ezért is húzta az időt. 
Cass kávét főzött, és a gőzölgő italt kortyolgatta, mikor Sam előkerült.  A nő nem sokkal nézett ki jobban, de legalább nem volt annyira sápadt. Sam érezte, hogy a gyomra ismét kavarogni kezd a kávé illatától, ezért inkább a kezébe vette a kulcsait és a táskáját, hogy minél hamarabb indulhasson.
– Nem iszol kávét?
– Nem, nem kívánom most. – ingatta Sam a fejét. – Sietek haza. – intett búcsút, majd elhagyta a házat.
* * *
Néhány órával később Cassandra türelmetlenül toporgott a McCarran repülőtér várócsarnokában és a nyakát nyújtogatva figyelte az érkezési terminálból kijövő embereket.
– Na, végre! – lépett a két férfi elé.
– Cass! Nem úgy volt, hogy Sam-nél találkozunk? – ölelte meg Daniel a lányt.
– De, igen, viszont beszélnem kell veletek négy-, azaz hatszemközt.
– Történt valami, Cassandra Fraiser? – vonta fel az egyik szemöldökét Teal’c.
– Azt hiszem, igen. – bólintott a kérdezett, miközben elindultak a parkoló felé. – Sam-ről van szó. Valami nagyon nincs rendben vele.
– Hogy érted ezt? – nézett rá kíváncsian Daniel.
– Tegnap este, mikor hazajött, láthatóan nem volt jól, és vacsora nélkül lefeküdt, holott alig múlt hét óra. Mikor rákérdeztem, hogy mi a gond, az válaszolta, hogy fáradt. Ma reggel pedig arra ébredtem, hogy hányt. Amikor bementem a fürdőbe, rettentő sápadt volt, de csak annyit mondott, hogy iszonyúan fáj a feje, majd közölte, hogy mennie kell dolgozni. Nem akarok vészmadár lenni, de érzem, hogy valami komoly dolog történt.
– Lehet, hogy tényleg csak kimerült. – mondta az archeológus elgondolkozva.
– Nem, Daniel, valami sokkal többről van itt szó.
– Beszéltél Jack-kel? Hátha ő tud valamit.
– Próbáltam. Miután Sam elment dolgozni hívtam, de a mobilja ki volt kapcsolva, a titkára pedig azt mondta, hogy értekezleten van. Kértem, hogy hívjon vissza, amint tud. Mikor ideértem a repülőtérre, akkor hívott vissza a titkár, és közölte, hogy O’Neill tábornok üzeni, hogy sajnálja, de egész napra be van táblázva. – válaszolta Cassandra.
Időközben odaértek a fiatal nő autójához, aki kinyitotta a járművet, és megvárta, amíg a két férfi beteszi a táskáját a csomagtartóba.
– Ez furcsa. - szólt Daniel, mikor már az autóban ültek. – Én úgy tudtam, hogy ma csak kora reggel volt egy megbeszélése a Vezérkarral.
– Valóban. – tette hozzá Teal’c. – Azt mondta, hogy azután az Asgard sugár segítségével fog ideutazni, és a Nellis Bázison találkoznak Carter ezredessel, majd együtt mennek haza.
– Nos, lehet, hogy amire odaérünk hozzátok, Sam is otthon lesz Jack-kel, és tényleg semmi gond, csak a kimerültség volt ilyen hatással Sam-re. – vonta meg a vállát Daniel.
– Remélem. – sóhajtott Cassandra, ahogy a Las Vegas-i forgalomban kormányozta az autóját.
* * *
Amikor hazaértek Sam autója valóban a bejárón parkolt. Csend fogadta a belépőket a házban, majd a nappaliba lépve látták, hogy Sam a kanapé sarkában ücsörög felhúzott térdekkel, egy bögrével a kezében. A nő láthatóan úgy el volt merülve a gondolataiban, hogy már csak akkor vette észre a barátait és Cassandrát, mikor azok megálltak előtte.
– Ah, srácok! Üdv! – mosolygott rájuk, majd Cassie-hez fordult: – Nem mondtad, hogy kimégy Daniel-ért és Teal’c-ért a reptérre.
– Gondoltam, kényelmesebb így nekik, mint taxival, meg aztán rá is értem.
– Szia, Sam! – üdvözölte Daniel a nőt, miközben leült mellé, és magában megállapította, hogy Cass-nek igaza volt, Sam szörnyen nézett ki. – Ühm, Jack nincs még itt?
– Nincs. – ingatta a fejét Sam.
– Mikor jön? – kérdezte Cassie, miközben leült egy fotelbe.
– Nem jön. – nézett Sam a bögréjébe.
– Miért? Közbejött valami értekezlet? Később jön? Holnap? – halmozta el a lány a kérdéseivel a nőt.
– Egyáltalán nem jön. – felelte alig hallhatóan Sam.
– Hogy-hogy? – érdeklődött Teal’c csendesen.
– Szakított velem. – suttogta remegő hangon Sam, még mindig a bögréje tartalmát szuggerálva.
– Mi?! – kiáltotta egyszerre Daniel és Cassandra.
Sam érezte, hogy egyre nehezebben uralkodik a rátörő sírás felett, és szaporákat pislogva próbálta megakadályozni, hogy könnyei végigfollyanak az arcán. Ajkait szorosan összezárva meredt a bögrébe.
– Sam, mi történt? – kérdezte lágyan, a nő karjára téve a kezét Daniel.
Sam nem bírta tovább, kitört belőle a sírás. Daniel elvette tőle a bögrét, letette a dohányzóasztalra, majd mindkét karjával szorosan átölelte. Az archeológus a nő válla felett döbbent tekintettel nézett Cassandra-ra és Teal’c-re, akiknek az arca ugyanazt a hitetlenkedést tükrözte.
– Sajnálom. – emelte fel a fejét néhány perc múlva a férfi válláról Sam, miközben keze fejével megtörölte az arcát.
– Mi történt? – ismételte meg a korábbi kérdését Daniel, a kezébe fogva a nő kezeit.
– Azt gondolja, hogy ismét együtt vagyok Pete-tel.
– De, hát ez nem igaz! – kiáltotta Cassie.
– Nem, persze, hogy nem. – rázta a fejét Sam. – Múlt héten, pénteken a reptér előtt összefutottunk Pete-tel. Nem éreztem túl jól magam, leültetett egy padra, azután beszélgettünk néhány percig. Még elmentem Jack ajándékát megvenni, és amikor odaértem hozzá, részeg volt. Nem értettem a helyzetet, és mikor megkérdeztem, hogy mi a gond, elmondta, hogy látott Pete-tel és reméli jól szórakoztunk együtt.
– Nem mondtad neki, mi történt valójában? – kérdezett közbe Cass.
– Akartam, de meg sem hallgatott. Végül közölte, hogy látni sem akar többé. – csuklott el a nő hangja, és szemeit ismét elfutották a könnyek.
– Nem próbáltad hívni azóta? – tudakolta Cassie.
– Dehogynem, de az első két alkalommal nem vette fel a telefonját, harmadjára pedig mikor hívtam, a mobilja ki volt kapcsolva, a vezetékese pedig üzenetrögzítőn volt.
Néhány percig csendben ültek, a három barát lesújtva dolgozta fel magában a hallottakat. Végül Daniel szólalt meg először:
– Mi van ezekkel a rosszullétekkel?
– Tessék? – kapta el a fejét Sam.
– Azt mondtad az imént, hogy nem érezted jól magad, mikor Pete-tel találkoztatok, és Cass említette, hogy ma reggel is beteg voltál.
Sam felnyögött, és kissé szemrehányóan nézett a lányra.
– Sajnálom, Sam, de aggódtam. Mikor tegnap hazajöttem, láttam rajtad, hogy valami baj van, a ma reggeli események pedig csak megerősítették ezt.
– Szóval? – szorította meg kissé Daniel a nő kezét, mikor az nem válaszolt.
– Hm? – nézett az archeológusra felvont szemöldökkel Sam.
– A rosszullét…
– Ah… – Sam arcán fájdalmas kifejezés jelent meg, és a fogai közé harapta alsó ajkát.
– Ugye nem vagy beteg? – kérdezte esdeklően Cassandra.
– Nem. – ingatta a fejét Sam.
– Akkor, mi van veled? Az Isten szerelmére, Sam, ne kínozz bennünket. – könyörgött a lány.
– Terhes vagyok. – emelte fel végül a fejét a nő, és végignézett a társaságon.
– Istenem! – mondta egyszerre Cass és Daniel.
– Jack nem tudja, feltételezem. – tette hozzá a régész.
– Nem. Akkor este akartam elmondani neki. Múlt hét kedden kerestem fel a Bázis orvosát, elmondtam neki a tüneteket - rosszullét, hányinger, szédülés, étvágytalanság - aki azon a véleményen volt, hogy gyermeket várok. Elvégzett néhány vizsgálatot, UH-ot is készített, majd közölte, hogy beigazolódott a sejtése, 7 hetes terhes vagyok. Nem akartam Jack-nek ezt telefonban elmondani, ráadásul közbejött a Ba’al ügy is. A születésnapi ajándékán keresztül akartam a tudomására hozni.
– Mit vettél neki? – kérdezte Daniel halkan.
Sam felállt, és az íróasztalához ment. Kivett a felső fiókból egy kis ajándékos táskát, majd visszaült a kanapéra, miközben a barátja kezébe adta a csomagot.
A férfi fájdalmas arccal vette elő a pár apró katonai bakancsot majd szétnyitotta a zacskóra erősített kártyát, és érezte, hogy torkát sírás fojtogatja, mikor elolvasta a Sam jellegzetes, hosszúkás betűivel ráírt üzenetet: „Boldog születésnapot, apuci!”. Egyszerűen nem bírt megszólalni, csak nézte a barátja bánatos szemeit, az arcán végigfolyó könnyeket.
A néhány pillanatnyi csendet Cassandra törte meg:
– Nem gondolod, hogy mégiscsak meg kellene próbálnod ismét felhívni? Joga van hozzá, hogy tudjon a babáról.
– És nekem nem lett volna jogom ahhoz, hogy bízzon bennem? Vagy legalább meghallgasson, hogy elmondhassam neki, mi is történt valójában? 
– De, persze… Viszont, te is tudod, hogy Jack nem szokott inni, biztosan csak az alkohol hatására viselkedett úgy.
– Ha így lenne, már hívott volna.
– Te is tudod, milyen makacs tud lenni. – ellenkezett tovább a lány.
– Igen, de Jack O’Neill nem az az ember, aki nem ismeri be, ha tévedett. – ingatta a fejét Sam. – Nézd Cass, tisztában vagyok vele, hogy Jack nagyon fontos neked, hogy úgy szereted, mintha az apád lenne, és én sosem foglak arra kérni, hogy válassz közte és köztem. Ahogy tőletek sem, srácok. – nézett végül a két férfire. – Jack a legjobb barátotok, megértem, ha…
– Melletted állunk, Sam. – szakította félbe gyengéden Daniel a nőt. – Minden segítséget megadunk neked, amire csak szükséged lesz.
– Úgy van! Számíthatsz ránk. – bólintott Cassandra is.
– Háziasítatlan patások sem vonszolhatnak el, Carter alezredes. – fejezte be végül Teal’c, aki ez idáig csak csendben figyelt, majd letérdelt a nő elé, a vállaira tette a kezeit, és homlokát óvatosan a nőéhez értette.
Sam a Jaffa erős karjára csúsztatta a kezeit, és végtelen hálás volt ennek a csendes óriásnak, hogy bár szavak nélkül, de mégis hatalmas erőt ad neki.