ENNORATH

I. RÉSZ

1. fejezet

Szokatlanul nagy volt a nyugalom a Cheyene-hegy mélyén rejtőzködő komplexumban. A nagy ellenség, a goaul’dok legyőzése után az egységek visszatérhettek eredeti feladatukhoz, melynek célja az új népek, fajok és technikák felkutatása, megismerése.

A legnagyobb gondot pedig csak az időközben szuverén állammá szerveződő jaffák okoztak. A hajdan leigázott emberek és az őket leigázó katonák között feszült volt a viszony. A Föld és a Jaffa Nagytanács közti szövetség erős volt, de nem felhőtlen. Sajnos már megvetette a lábát a feltámadó gyanakvás, bizalmatlanság és irigység.

Mivel ezek a gondok diplomáciaiak voltak, a legtöbb munkája a CSK-7-nek lett. A diplomaták Stan Kovachek vezetésével szinte folyamatosan úton voltak. A legendás CSK-1 jelentősen kevesebb feladatot kapott, így a felfedezés mellett tudtak a saját „hobbijukra” is koncentrálni. Hozzá kell tenni, hogy a nyugalom csak Jack O’Neill ezredest zavarta, a többiek boldogan vonultak a háttérbe, az íróasztaluk mögé, amíg ez lehetséges volt.  Már elegük volt az állandó életveszélyből, hogy a Földet állandóan meg kell menteni, örültek a szabadidejüknek.

Teal’c keveset volt a bázison, a Nagytanácsnak sok tárgyalnivalója akadt. A CSK-1 sokszor három fővel indult útnak, csak most érezték igazán, hogy milyen fontos alkotórésze a csapatnak a hallgatag jaffa. Samantha Carter őrnagy és Daniel Jackson is talált magának elfoglaltságot. Samnek a felderítésekről bőven hoztak szerkezeteket, Danielt pedig majdnem eltemette a fordításra váró szöveghalom. O’Neill pedig...nos ő... unatkozott.

Daniel most is egy szövegfordításon dolgozott, amit az utolsó felfedezésről hozott haza a CSK-5. Az őslakosok a hazájukat Lindornak nevezték, de a katonai adatbázisban PXR-256 néven szerepelt. A nyelvezet nagyon hasonlított a frank nyelvcsalád nyelveire, ezért Daniel jó pár hatalmas szótárral felszerelkezve dolgozott. A szöveg vallási és kereskedelmi kérdéseket feszegetett, nem volt túl bonyolult. Danielben pedig ott dolgozott a régi fanatista tudásvágy, amit nem vesztett el a hosszú, öldöklő háborúban sem, tehát gyorsan dolgozott.

                Már csak pár bekezdés volt hátra, amikor a laborjába szélvészként rontott be Jack O’Neill ezredes. Természetesen kopogás nélkül. A csaták őt se változtatták meg, leglábbis Daniel szerint ugyanolyan gyerekes maradt, mint régen.

-      Helló Danny-fiú! –

-      Szia Jack – köszönt fel se nézve a tudós – nem úgy volt, hogy csak fél óra múlva találkozunk? –

-      Te figyeled az órát? Fejlődés, fejlődés – veregette hátba vigyorogva Jack.

-      Mit keresel itt? – morogta Daniel sértődötten.

Jack álsértődötten ráncolta a szemöldökét:

-      Teal’c megint világmegváltósdit játszik a Chulákon, Carter pedig valami új gépet bütyköl, ami állítólag veszélyes. Ez persze igaz lehet, mert vagy harmadszor rázza meg az áram. -

-      Szóval én vagyok a legkevésbé unalmas a környéken – vonta le a következtetést Daniel.

-      Ezt nem én mondtam -

Mivel Jackson továbbra is makacsult a fordításra figyelt, Jack a teleírt táblákat kezdte tanulmányozni.

-          Itt elrontottad a fordítást – bökött egy lefordított versrészletre.

Daniel rögtön ott termett és elolvasta a mutatott részt:

„A Valák Köre nyílik,

ha az idő elérkezik.

Narwain-nek haván,

S annak tadchaen napján,

Mindez bekövetkezik.”

-      Ó az – könnyebbült meg Daniel – az nem hiba. A Narwain egy hónap, de nem a frank nyelvből származik. A naptárrendszer nagyon bonyolult, átvett dolog: a Narwain hónap-, a tadchaen pedig számnév. -

-      Jól van na, én csak latinul tudok – ezredes enyhén csalódott volt, már örült, hogy talál hibát Daniel munkájában – és mit jelent a vers? -

-      A legenda szerint bizonyos napokon a csillagkapu egy rejtett világba vezet, ahová csak az arra érdemesek juthatnak be. Ha a számításaim helyesek ez legközelebb 3018-ban fog bekövetkezni. A Lindoron most 2056-ot írnak. -

Elhallgatott és gyanakodva nézett a nagy érdeklődést mímelő ezredesre:

-      Mióta érdekel téged a munkám? –

-      Ez lett az új hobbim. Jó hatással vagy rám Daniel – mondta ártatlanul Jack.

Végül a tudós megrovó tekintetére elvigyorodott:

-      Már csak tíz perced van. Tudtad, hogy unatkozom –

-      Ó, hogy az a... – zuttyant vissza a székéb Daniel.

Szerencsére az ezredes nem zavarta tovább, hanem elment egy nagyon komoly és veszélyes küldetésre: sütit kunyerálni a szakácstól. Daniel pont be tudta fejezni a forditást mire visszaért.

-      Sam nem jön? – nézett fel Daniel.

-      Áá – legyintett Jack – azt hiszem ma is egész éjjel dolgozni fog. Mikor láttad utoljára a laborján kívül? –

Daniel vállat vont és gyorsan összepakolt:

-      Majd hozok neki valamit –

-      Hová menjünk? Az O’Malley-be vagy a Hamburger bárba? - kérdezte Daniel a lift felé vezető úton.

-      Én ma steakre éhezem és Carter is azt kért – nyomta be a lift hívógombját Jack.

-      Ezredes! – állította meg őket egy hang. Miller őrnagy, a tábornok szárnysegédje sietett feléjük.

-      Örülök, hogy itt találom magukat – tisztelgett tisztelettel – Hammond tábornok azt üzeni, hogy holnap nyolc órakor megbeszélés lesz. Kéri, hogy legyenek pontosak –

-      Mikor nem vagyunk azok? – szállt be a liftbe Jack.

-      Igen, emlékszem. A PXV-456-ra, az esőerdőbolygóra megyünk, igaz? – gondolkodott hangosan Jackson.

-      Igen uram –

-      Leléphet Miller – intett nyeglén Jack. Az őrnagy tisztelgett, a lift elindult.

Már a kijáratnál jártak, mire Jack újra megszólalt:

-          Esőerdő, mi? Mit fogunk mi ott csinálni? Valami nézeteltérés két törzs között, vagy egy kisebb goaul’d? – már hiányzott neki az akció.

-          Romok – jött a velős, kárörvendő válasz.

Jack O’Neill magában fohászkodott soha nem látott istenekhez, hogy történjen végre valami izgalmas ezen a dögunalmas telepen. Bár ne tette volna, mert az istenek meghalgatták imáját.

Másnap reggel, 8:45

Jack O’Neill elmélyülten firkálgatott a jelentés szélére, most épp az otthoni tavát rajzolta le rengeteg hallal. Már két horgászó emberke is került mellé. Feleslegesnek találta, hogy figyeljen Daniel egyhangú és unalmas meséjére, tegnap már mindent megtudott: esőerdő, ősemberek és romok. Mi kell még?

Legmélyebb tisztelettel adózott a többieknek. Daniel előadásait még a gyakorlottabbak sem viselték el ásítozás nélkül, de kettőjükön még az unalom se látszott, mi több figyeltek. Bár Hammond nem számított, neki figyelnie kell. Na ezért nem akar tábornok lenni. Az a sok unalmas tárgyalás és az íróasztal. Jajj. A másik személy Sam volt. Végre befejezte a szerkentyűjét, Jack erősen gyanította, hogy csak hajnali 5 körül. A nő szemei alatt sötét karikák díszelegtek és percek óta pislogás nélkül meredt Danielre. Valószínüleg elsajátította a nyitott szemmel alvás művészetét.

Jack komolyan aggódott érte. Látszott rajta, hogy egy ideje kávén tartja el magát. Nem is értette, hogy tudta rávenni  a dokit, hogy engedje el a küldetésre. Sam végre pislogott, megérezte, hogy nézik.  A szeme találkozott Jack aggodalmas pillantásával, elpirult. A kis vörös rózsák kiemelték arca szabályos vonalait, gyönyörű kék szemét. Jack legszívesebben megcsókolta volna arca minden szegletét és álomba ringatta volna.

Már jó ideje voltak ilyen „bűnös” gondolatai beosztotta irányában. Nemrég döbbent rá, hogy azóta szereti, mióta először bevonult ebbe a terembe és kiosztotta őket. Azt nem tudta, hogy mikor lett a rokonszenvből szerelem. Természetes volt, hogy mindig Sammel lett beosztva a felderítéseken, hogy Sam véleménye többet nyomott a latban, mint a többieké. Mikor észrevette ezt a túlzott kivételezést, próbálta bemagyarázni magának, hogy ez csak barátság és bizalom. De a szakmai rokonszenv nem tartalmazza az éjszakába nyúló álmodozást. Tehát hosszú idő után beismerte, hogy szerelmes, szerelmes úgy ahogy annak idején talán Sarah-ba se volt. A katonai nevelés csodája, hogy még nem próbálkozott be Samnél. Igazából nem is annyira a szabályok, hanem az a félelem tartotta vissza, hogy Sam nem viszonozza annyira az érzelmeit, hogy kockára tegye érte a karierrjét. Maradt hát az álmodozás, a katonai rendszer gyakori szídása és a lopott gyönyörködés Benne. A köztük lévő szikra pedig szép lassan kiolthatatlan lángolássá nőtt.

-      Tehát az építmény romjait mindenképp érdemes tanulmányozni, ezért még az ellenséges bennszülöttek fenyegetését is érdemes válalni. – fejezte be negyven perces monológját Daniel.

Jack gyorsan lekapta a szemét Samről, enyhén elpirult. Az ilyen „akciók” sodorták veszélybe őket.

-      Ellenséges bennszülöttek? Erről nem volt szó! - lett vidámabb valamivel O’Neill. –

-      Rendben – állt fel Hammond – kettőkor indulnak. Naponta kétszer kérem a bejelentkezésüket. Mivel egy hétre mennek, elvárom, hogy addig pihenjenek és készüljenek el a hiányzó jelentésükkel –

Sam elpirult, Jack csak nyugodtan bólintott:

-          Igenis Uram – modták egyszerre.

A tábornok kiment, Daniel elkezdte összeszedni a jelentéseket. Jack rajzaihoz már nem fűzött hozzá semmit.

-      Meghívhatok mindenkit a rendkívül fontos küldetés előtt ebédelni? – pattant fel Jack is.

-      Persze – nyomott el egy ásítást Sam.

-      Engem csak ne hívj meg egy ingyenebédre! – morgott Daniel, érezve Jack leplezetlen szúrkálódását – Nincs benne semmi különleges.

-      Nincs? – háborodott fel Jack – ma túrós szelet lesz! –