Stargate SG1 - "Ennorath I." 3.Fejezet
ENNORATH 3.fejezet Létrejött a féregjárat, pont mikor a szörnyek betörtek a terembe. A kitörés megvilágította az undorító lényeket. Nyilak záporoztak a négy emberre, Sam és Jack pedig sortűzzel válaszolt. Nem tudták feltartóztatni az első rohamot, hiába lőttek szakadatlanul, a legtöbb szörnyet csak az utolsó pillanatban sikerült lelőni. Ugyan a szörnyek fegyverei gyengék voltak és a páncéljuk sem állt ellen a golyóknak, dühtől őrülten támadtak. Hiába hullottak társaik, nem rettentek meg, nem menekültek. Már nagyon szorongatott helyzetben voltak, amikor az utolsó pillanatban támogató tűz támadt fel kétoldalról. A szörnyek ideiglenesen visszavonultak. MEGPARANCSOLTAM, HOGY MENJETEK ÁT A KAPUN! – ordította Jack magánkívül Daniel arcába. Örülök én is, hogy életben maradtatok – vigyorgott Daniel. AZ HOGY MEGMENTETTETEK MINKET, MÉG NEM JELENTI AZT, HOGY MEGSZEGHETITEK A PARANCSOMAT! – Szerintem inkább menjünk – állt mellé nyugodtan Sam. Még számolunk! – nézett a tudósra szigorúan Jack. Sietős léptekkel szelték át a termet, de csak a felénél tartottak, amikor újabb visítás csapott fel a terem végéből. Szörnyek tódultak be, sokkal többen mint az első rohamnál. Fiúk, most tényleg menjetek! – ordította Jack. Teal’c és Daniel a átvetődött a tócsán. Jackék letérteltek az oszlopoknál és lőni kezdtek. Semmi eséjük sem volt. Visszavonulás! A kapuhoz! – kiáltotta végül Jack. Egymás mellett futottak a biztonságot jelentő kapu felé, folyamatosan hátrafelé tüzelve. Sajnos a másik bejáraton újabb szörnyek tódultak be, elzárták a menekülési utat. Samékat bekerítették. Egyre hátrább szorultak az oszlopok között. Fogyóban a lőszer – kiáltotta Sam a mellette térdelő Jacknek. Háromra kitörünk – vett elő a mellényzsebéből egy gyutacsot O’Neill – egy...kettő...három - Egyszerre lendült a két kar, a szörnyek rövid megtorpanását kihasználva. A gránátok darabokra szaggatták a kapu előtt álló szörnyeket, szabad lett az út. Hátrafelé tüzelve elhagyták a fedezéküket, rohantak a biztonság felé. Hiába futottak teljes erejükből, a visítozó szörnyek egyre közelebb kerültek hozzájuk, a nyilak pedig ott kopogtak körülöttük a kövön. Jack kicsit leelőzte Samet, már ugrott volna a féregjáratba, amikor egy elhaló kiáltás ütötte meg a fülét. Megperdült a járat előtt, megpillantotta a földre roskadó, fájdalomtól és kétségbeeséstől eltorzult arcú őrnagyot. Gondolkodás nélkül visszarohant és mellette térdelve fedezte: Sam, kelj fel, mindjárt hazaérünk! – kiabálta túl a folyamatos torkolattüzet. Nem tudok. Hagyj itt. Menekülj! – nyögte elhaló hangon Sam. NEM! Gyerünk, Sam állj fel! – kiabálta kétségbeesetten. Sam tett egy elkeseredett kísérletet a talpra állásra, de visszaroskadt. Jack megengedett magának egy gyors oldalpillantást társára. Félelem kúszott a szívébe, most talán először életében Jack O’Neill megrettent a szeme elé kerülő látványtól. Sam oldalát egy fekete nyílvessző ütötte át. Carter nyilat szorongató ujjai között bugyogott a vér. Jack ismerte ezeket a nyílvesszőket: széles heggyel rendelkeznek, így a szár nem tudja elzárni a nyílást és az áldozat elvérzik. Sam hiába próbálta leszorítani a sebet, az egyenruhájának egyre nagyobb részét itatta át a vére. Zihált, sikoltozni tudott volna a fájdalomtól, de csak nyögésekre volt ereje. Érezte, hogy ez a kevés ereje is elfogy, az elméje elhomályosult. Kétségbeesetten kapaszkodott szemével Jack arcába, az elszánt tekintetébe. Nyitotta a száját, még mondani akart valamit, de ereje cserbenhagyta. Elájult. Jack fáradhatatlanul irtotta a férgeket, közben mintha egy mantrát ismételgetne, könyörgött Samnek, hogy álljon fel, s miután látta, hogy elájult, azért, hogy maradjon életben. Félő volt, hogy a fekete sereg összecsap a feje felett. Nyilak pattogtak körülötte, épp hogy csak elkerülve őt és társát. Mivel az ájult és sérült nőt nem tudná elvonszolni a kapuig, ráadásul tüzelés közben, nyílt terepen, fedezéket keresett. Megragadta Cartert a gallérjánál fogva és átvonszolta a közelükben álló FRED mögé. Egy gyors oldalpillantással ellenőrizte, szerencsére a nyíl nem mozdult el és még lélegzett. Itt sokáig ki tudnak tartani, a hátukat a fal, az egyik oldalukat egy feltornyozott ládahalom védte. Jack életében először hálát adott Daniel mérhetetlen könyvimádatának. Hogy újratölthessen, eldobott pár gránátot a Csillagkapunál gyülekező tömegbe. A tartaléka erősen fogyóban volt, szerencsére az ellenség száma is csökkent. A felrobbanó gyutacsok megrázták a termet, a szörnyek nagy részét darabokra tépte. Jack gyorsan betárazott. Ekkor hatalmas porfelhő szállt fel. Az egyik oszlop megroggyant és ledőlt, rögtön utána egy másik is. A hosszú időtől elgyengült építmény nem bírta a gránátok erejét. Minden elnémult, a támadók és Jack is felhagytak a harccal, a plafonra szegezték a pillantásukat. A leomlott oszlopok helyétől repedések százai futottak szét, a tető megroggyant. Ijedt visítással a szörnyek az ajtó felé menekültek, de már későn. Megindult a rombolás. Jack ijedt kiáltással Samre vetette magát, hogy testével védje őt. Az omlás percekig folytatódott, a terem kiürült. A szörnyek nagy része a kőtömbök alatt lelte halálát, az a pár amelyik kimenekült, többet nem is jött a terem közelébe. Saméknak szerencséjük volt. A kőtömbök elkerülték őket, életben maradtak. De milyen áron! Jack az omlás végeztével zúgó füllel lesett ki a porral lepett FRED mögül, várva, hogy tisztuljanak a látási viszonyok. Üresség kúszott az agyába, legszívesebben ordított, átkozódott volna, de nem uralta a testét. Csak nézte meredten a végzetüket, a pusztulásukat. A hatalmas kőtömbök megkímélték ugyan az életüket, de a hazajutástól örökre megfosztották őket. A tárcsázó egy tonnás kőtömb alatt összetört, a kaput is teljesen betemette a törmelék. Csak a teteje látszott, épp megszűnt a járat. ~ Tehát a parancsnokság helyettünk egy csomó port, kavicsot kapott ~ gondolta cinikusan Jack. Kimenő féregjáratot nem nyithattak, segítségre sem számíthattak, hiszen azt se tudták, hogy jutottak ide. Itt pedig várni sem tudnak, egy esetleges megváltásra, hisz bármikor visszatérhetnek ezek az aranyos szörnyek. El kell menniük és Samre tekintettel, erre nem sok esély van. Te jó ég, Sam! - roskadt le mellé, kezét a pulzusára helyezve. Még élt, de nem nagyon. A szíve nagyon gyengén vert, alig lélegzett. Szerencsére a vérzés is gyengült. Jack gyorsan kötszert kapott elő, szorítókötést tett fel. A nyilat nem merte kihúzni, csak a kilógó szárat tört le. Amint kiérnek innen és remélte, hogy kiérnek, rendesen ellátja. A körülményekkel nem törődve gyönyörködött egy kicsit a szeretett arcban és kifésült pár kósza hajszálat. Erőt gyújtott ebből a nyugodt arcból. Sóhajtva felállt és egy, a többihez hasonló kőtömbbel a mellkasában a FRED-hez lépett. Lekapta a táskáját, berakta a fegyverkészlet maradékát. Túl kevés volt. ~ Egy kisebb csatát még csak kibír, de egy nagyobbat semmiképpen: 2-300 töltény, 3 kézigránát és egy marokravaló C-4-es. Igaz, hogy nem számítottak ilyen nagy csatára, sőt kisebbre sem, ez akkor is nevetséges. Ezentúl én fogom felügyelni a fegyverek pakolását. ~ cinikusan elmosolyodott. Sosem térnek haza, nem kell többet pakolni. A fegyverkészlet mellé bekerültek a ruhák, az elsősegélyláda. Ebből előrelátóan pár morfiumos ampullát a mellényzsebébe tett. Ha felébred. Még néhány elengedhetetlen felszerelést berakott, rákötözött két hálózsákot és néhány pokrócot. Rövid gondolkodás után még Sam személyes dolgait rejtő táskának helyet szorított, majd a hátára vette az egész cókmókot. Még vitt volna pár dolgot, de gondolnia kellett arra is, hogy neki kell Samet is cipelnie. Ez felvetett egy problémát. Hogyan vigye? Rövid gondolkodás után döntött. Nagyon veszélyes megoldás, de bízott a szerencséjükben. A P90-est átvetette a vállán és ölbe kapta Carter, mint egy gyereket. Vagy mint egy menyasszonyt. Egész könnyen elbírta a súlyát. Útközben magában imádkozott soha nem látott istenekhez, hogy: 1. Minden szörnyeteg meghalt 2. A szörnyek halottnak hiszik őket. 3. Nem mernek visszajönni. Ennek volt a legnagyobb esélye, hiszen a harcba hívó dob elhallgatott. A lépcsőn kaptatott felfelé, a tetején meg kellett állnia pihenni, kifulladt. Óvatosan ellenőrizte a sérült életfunkcióit, hála az égnek erősödtek. Talán még sosem szorult Sam ennyire az ő segítségére, többnyire neki kellett segítenie rajta. Sóhajtva újra nekiindult az folyosónak. Reménykedett benne, hogy tényleg a szabadba vezet az útja és a bolygó nem csak barlangokból áll. Tágasabb és világos részen haladtak. A plafonon aknákat nyitottak hajdani lakói, hogy beengedjék a nap fényét. Már zseblámpára sem volt szüksége. A folyosóból egy csarnokba ért, melynek falain már ablakok is voltak, és igen, végre érezte az arcán a nap melegét. Felvidulva megszaporázta a lépteit, áthaladt az ajtó roncsain. Egy kör alakú kis szobába ért, egyetlen kivezető út egy hatalmas, kitört kőkapun át vezetett. Ezen át már látta a hegy alatt elterülő tájakat. Óvatosan kilesett, sehol egy őr. Kitartott a szerencséjük! Az eléje táruló látványtól tátva maradt a szája. Hiába égette a hátát a feketén, fenyegetően tátongó barlangszáj, muszáj volt gyönyörködnie kicsit a tájban, élvezni a friss levegőt. ~ Tehát mégsem barlang-bolygó. Végeredmény 2:1~  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 628 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |