Stargate SG1 - "Ennorath I." 9.Fejezet
ENNORATH Öt hosszú nap telt el. Sam napról napra jobban lett, de még mindig nem tért magához. Jack végig az ágya mellett ült, őrizte őt és az álmát. Meldír néha benézett, de – Jack bosszúságára – Aldcar még gyakrabban. Minden alkalommal csodálkozását fejezte ki, hogy milyen gyorsan gyógyul, milyen szerencsés. Ezek kedves szavak is lehettek volna, ha Jack nem érez minden megjegyzésében támadást, és nem reagál úgy rá.9. fejezet Sam hirtelen felköhögött és kipattant a szeme. Minden olyan homályos volt, az erős fény a szemébe vágott ezért inkább újra lehunyta. Megpróbált megszólalni, de nagyon ki volt száradva a torka. Hol van? Mi történt vele? Egy poharat érzett a szájánál, mohón nyelt a vízből. Hozzáértő lehetett, aki itatta, mert az első korty után elkapta poharat. Jól is tette, mert Samre köhögőroham tört. Elmúltával újra ivott, így már sokkal jobban érezte magát. - Doktornő? – kérdezte gyenge hangon, még mindig csukott szemmel. A mellette ülő felnevetett, szertelen, mégis ironikus nevetéssel. Férfi. És nagyon ismerős a hangja. - Ezredes? Hol vagyok? - Talán nyissa ki a szemét – kuncogott még mindig O’Neill – olyan régen nem láttam, hogy már elvonási tüneteim vannak. Kicsit félve nyitotta ki először az egyik, majd a másik szemét. Hogy érti, hogy régen látta? Hát biztos, hogy nem a gyengélkedőn van és valószínűleg nem is a Földön. A mennyezet fából készült, az ágy is puhább volt, mint a gyengélkedőn. A műszerek nem is hasonlítottak a földiekre és az az idegesítő pityegés is hiányzott. - Carter, üdvözlöm Ennorathban – mosolygott mellette a borzongatóan ismerős arc. Sam tétován rápillantott. Hol? - Mi történt velem, Uram? Hogyhogy nem az esőerdő-bolygón vagyunk? Elmaradt a küldetés – megpróbált felülni, de az ezredes visszanyomta. - Nono! Csak pihenjen. Ha jól viselkedik, és ha kevesebb kérdése lesz, talán mesélek egy kicsit – O’Neill megpróbált vidám maradni, de Sam látta rajta, hogy nyugtalan. Az utolsó emléke az volt, hogy átléptek a kapun, de úgy látszik, történt egy és más. Tehát nem emlékszik semmire. Miért ilyen csalódott? Mit várt? Hogy Sam magához tér és a nyakába veti magát? Várható volt az amnézia, hisz sokáig volt oxigénhiányos állapotban. Csak reménykedhetnek abban, hogy más agyi rész nem károsodott. Örüljön, hogy él. Igen, ennek bőven elég kell lennie. Micsoda öröm volt újra látni ezeket a gyönyörű kék szemeket! Tessék? Hogy egy másik bolygón rekedtek? Óvatosan megtapintotta az oldalát, amit már nem fedett kötés. A sérülés helyén egy széles, még vöröslő heg maradt. Megmentette az életét. Aztán megint. Valami zavarja, elhallgat valamit. Kerülte a pillantását, csak a kezének beszélt. Idegesítő a tudatlanság! - Látom felébredt a betegem – hallatszott az ajtóból egy kellemes bariton hang, félbeszakítva a beszámolót. Sam odafordult, a hirtelen mozdulattól megfájdult a feje. Az ajtóban egy igazi szívtipró típusú férfi állt, filmsztárnak is beillene. Mégis kedvesen, természetesen közeledett felé. Hallotta, hogy Jack mögötte dühösen fújtat, talán valamin összekaptak. – Ugyan! – szólalt meg egy gúnyos hang a fejében – Jack mindenkivel olyan barátságos és tisztelettudó... - Bemutatkozom, Aldcar vagyok – hajolt meg tisztelettudóan a férfi. - Samantha Carter - Gyönyörű neved van – bókolt a doki, Sam el is pirult. - Mit akar itt? – morogta Jack a dühtől remegő hangon. - Meg kell vizsgálnom Samanthát – mosolygott önelégülten Aldcar. - Csak röviden: Sam – szögezte le az emlegetett, csodálkozva jártatva a szemét a két férfi között. Mi történhetett? Miért kell ennyiszer ezt kérdeznie magától? - Nem megyek sehova – morogta Jack és karba fonta a karjait. - Persze, Ezredes, maradhat – biccentett gúnyosan a doki – Hoztam ruhát is, Samantha, a sajátod már nem alkalmas használatra. Sam végignézett magán. Egy koszos póló volt rajta, a piszkot néha vér váltotta fel. A nadrágja sem volt már kincstári állapotban. - Köszönöm - Kérlek, vetkőzz le Sam biccentett, nekiállt levetni a pólóját. Annyira össze volt zavarodva, hogy semmi sem zavarta. Az ajtó nyikorogva kinyílt majd erősen becsapódott. Mire Sam kibújt a felsőjéből, Jack már nem volt a szobában. Mélyeket lélegezve dőlt neki a falnak. Próbálta lenyugtatni a lelkét, ami most is őrjöngve parancsolta neki, hogy fojtsa meg azt az embert. Hogy mert így nézni Samre?! Samre, aki az ő… tényleg, mije? Beosztottja? Itt biztosan nem. Barátja? Már az sem, már nem. Tisztába kell jönnie az érzéseivel, mielőtt elmondja neki a teljes történetet. Dühösen belevágott a szegény, szerencsétlen és mindenekelőtt ártatlan falba. - Minden rendben van – biccentett Aldcar – Hallatlan szerencséd van. Még pár napig pihenj és ne erőltesd meg magad. Majd beszélek a férjeddel, megkérem, hogy figyeljen rád - A férjemmel? – csodálkozott el Sam. - Ez az ember, aki Jack O’Neillnek nevezi magát nem a hitvesed? – csodálkozott el még jobban Aldcar – el sem mozdult mellőled. - A parancsnokom és a barátom, de nem a férjem – ingatta a fejét Sam. Végig itt ült mellette? Hoppá, új fejlemények. Valahogy ezt elfelejtette elmesélni. Még súlyosabb sérüléseknél sem posztolt itt az ágya mellett. Vajon ez azt jelenti, hogy... – Sam! – állította le magát – ne legyél „ugye-lány”, aki mindenbe belemagyaráz dolgokat! Haldokoltál, csak természetes, hogy ült melletted! - Értem. Nagyon izgult magáért, volt is miért. Szólok neki, hogy bejöhet – állt fel Aldcar. A szemében csodálkozás és feltámadó gyanakvás pislákolt. Sam már teljesen összezavarva ült az ágya szélén. Mi történt? Egy kicsit kiüti magát, és minden káoszba torkollik?! -------------------- ----------------------- -------------------- ---------------------- --------------------------- - Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj - Akkor is izgulok. Meggyógyított ez a nő, ráadásul már Meldírrel is megismerkedtem – - Miért, nem találja rokonszenvesnek? - De és igaza van Uram, tényleg Danielre emlékeztet Meldírre vártak egy kicsi, félreeső és már sötét téren. Az Úrnő kihallgatásra kérte őket, ami nem is érte váratlanul, mióta elhagyták a kórházat, bármelyik nap számítani lehetett rá. Mégis meglepődtek kissé, amikor ilyen késői órán üzent értük a főnökasszony. Már besötétedett, elcsöndesedett a környék, csak a rejtélyesen világító lámpák fénye ért el idáig és néha egy-egy ág reccsenése, egy szó, vagy ajtócsapódás. Sam az utóbbi napokban visszanyerte az erejét, a sebe meggyógyult és a méreg is távozott a szervezetéből. Az ezredes végig mellette állt, de mereven távolságtartó volt és sokszor elkapta a szeme sarkából, ahogy furcsán néz rá. Kétségbeesetten próbált visszaemlékezni a történtekre, eddig sikertelenül. Kapott új ruhákat, de a „kihallgatásra” a régi egyenruháját vette fel. Nagyobb biztonságban érezte magát benne és Jackkel összetartozónak. Emellett valószínűleg fázott volna a hosszú ruhában, hűvös lett az idő. Épp már kicsit aggódni kezdtek, Meldír majdnem negyed óra késésben volt, amikor az emlegetett, enyhén hatásvadász beütéssel kilépett a fák közül, és elegánsan meghajolt: - Cardemel Adan és Adonnen. Jó estét, – mosolygott kedvesen – kérlek kövessetek Jack és Sam csodálkozva egymásra nézett, de hangtalanul követni kezdték a férfit, aki láthatóan elkerült minden nagyobb csomópontot, ahol emberek lehetnek, sőt a nagy fényt is. Ez kicsit meglepte őket, hisz eddig nem gondolták, hogy rejtőzniük kell. Felzárkóztak hozzá, újra kérdőn egymásra néztek, végül Sam szólalt meg. - Miért nevezel minket Adannak és Adonnennek? – kérdezte - Ugye tudod, hogy nem vagyunk házasok? - Hogyhogy nem ismered ezeket a szavakat? Az egész bolygón értik - válaszolt Meldír csodálkozva. Sam és Jack ijedten néztek egymásra. Pár saroknyit csendben haladtak, majd folytatta. - különben az Adan idegent, embert jelent, az Adonnen pedig - félős tisztelettel nézett Samre - újjászületettet. Inkább nem kérdezősködtek tovább, nem akartak kényesebb vizekre evezni. Megbeszélték, hogy nem mondanak semmit a Földről, a kapuról. Nem tudták, hogy milyen kapcsolatban van vele ez a világ, inkább nem kockáztattak, főleg miután Jack elmesélte Samnek az Úrnő reakcióját a goaul'dokra és a kapura. Egyre feljebb kaptattak az emelkedőn, lassan kiértek a fák közül, elhagyták az utolsó házakat. Előttük magasodott a fehér falú vár, ami még a sötétben is világított. Meldír befordult egy ösvényre, a végén megpillantottak egy kicsi, de díszes házat. ------- ------------------- ---------------------- --------------------- -------------------- ---------------------- ------- - Üdvözlöm önöket a hétvégi házamban – ült le egy székbe az Úrnő – Kérlek, foglaljatok helyet. Itt nyugodtan beszélhetünk – mosolygott kedvesen. Sam és Jack kicsit félszegen ültek le a székükbe. Az Úrnő túl gyönyörű volt. - Jack O'Neill, az Amerikai Légierő ezredese és Sam Carter, az asztrofizika doktora és a Légierő őrnagya. Mindketten a Csillagkapu Program tagjai. Mivel nem tudnak visszatérni a kapun át, befogadjuk önöket. Meldír majd mindenben a segítségükre lesz, beavatja Önöket az ennorathi életbe, szakértője a történelmünknek - jól látták, hogy szomorúan mosolyog? - O'Neill ezredest a hadseregbe nevezem ki csapatvezetőnek. Meldír is ott szolgál. Carter őrnagy, ön pedig a hiriani kutatócsapat tagja lesz. Azt hiszem mindent elmondtam. Van kérdésük? - Jack Samre pillantott, aki elgondolkodva meredt maga elé. Mivel nem ellenkezett, bólintott. Nem volt más választásuk. - Rendben, köszönöm - intett az Úrnő. - Asszonyom! - emelte fel Sam hirtelen a fejét - Honnan tud ennyit? Miért nem beszélhetünk a Csillagkapuról? Kiben bízhatunk? Meldírben is? Az Úrnő felállt, rejtélyesen elmosolyodott. - A tudás mindenhol ott van. A Csillagkapu említése eléggé... rosszul érinti a helyieket. A bizalom pedig... tudni fogják ki alkalmas rá. - az ajtó felé indult, kinyitotta, jelezte, hogy mehetnek - Meldírben pedig bízhatnak. Az unokaöcsém ----------------- ----------------- ---------------- -------------- ----------- -------------- ---------------- --------------- Megálltak a vár tövében, lenéztek a városra. A fák közül kiragyogtak a lámpák fénye, a házak ablakainak pislákoló világossága. Itt fenn viszonylag csend volt, csak egy őr csizmájának egyenletes dobbanása hallatszott a sötét vár falán. - Ez olyan volt, mint a régi tisztem eligazítása - mondta Jack, félbeszakítva a csendet - Mindig rejtélyes volt, sokat tudott és két perc alatt elintézett minket. Csak kicsit többet káromkodott Sam felnevetett. - Jó lesz itt nekünk? - nézett kérdőn a férfira. - Nem tudom, Sam. Majd meglátjuk - sóhajtott Jack. ---- ----------------- ----------------------- ----------------------- ------------------------- ------------------------- ----- Jack fütyörészve ment végig az ösvényen, ami Sam házához vezetett. Miután megbeszélték Meldírrel a holnapi történelemórát, amitől Jacket már előre a hideg rázta, elváltak. Sam az új lakását kereste fel, Jack pedig bejárta a várost. Két nap múlva kezdődik a három hónapos gyorsított kiképzése, ez egy erdei faluban fog folyni, neve Tharbad, és igazából egy nagy katonai tábor. Jack meg is látta Sam házát, egy aprócska háromszobás épületet, szorosan beékelve két fa közé. Fából építették, a tetejét is fapalával fedték be. Úgy nézett ki, mint egy erdei, mesebeli házikó. Fellépett a lépcsőn, bekopogott. Szinte rögtön meghallotta Sam ismerős lépteit és az ajtó kitárult. Ez nem Carter volt, az ismerős barát, a katonai gyakorlóba bújtatott nő. Mintha megelevenedett volna a kis ház szelleme, és egy erdei tündér lakására tévedt volna. Gyönyörű volt. Egy egyszerű sötétkék ruha volt rajta, ami kiemelte csodás alakját, a csillogó szemét. Ráadásul a lemenő nap fénye a szőke haját beragyogta, mintha arany glória venné körbe az arcát. - Bejön ezredes, vagy még gyönyörködik a tájban? – kérdezte az imádnivaló mosolyával Sam, elégedetten figyelve a férfi reakcióját. Jack elvörösödött, megköszörülte a teljesen kiszáradt torkát. Mint egy iskolásfiú az első randija előtt. - Ez nem randevú, ember! - javította ki magát rögtön. - Csak két barát találkozik, hogy elpanaszolják egymásnak milyen szerencsétlenek. Nagy bánatára a benne lakó kisördög nem hagyta ki ezt a remek alkalmat: - Gyönyörű vagy - Köszönöm – pirult el Sam. A kisördög felujjongott Jack gyomrában. Elérte azt a dolgot, amit még akart, és feltette a koronát a nő szépségére. Ó, azok a kis rózsaszín foltok az arcán. Sam már egész berendezkedett, végigkalauzolta a házban a férfit. Kicsi volt, de lakályos. A fa falat az esti fény aranyszínűre színezte. Egy szoba, egy nappali, egy konyha és egy kis fürdő volt a házban, ízlésesen berendezve. Végül leültek a kanapéra, beszélgettek a mostani helyzetükről, az otthonukról és a jövőről. Módszeresen kerültek minden érzékenyebb témát, pedig Jack tekintete és gondolata többször elkalandozott. - Hozzak valamit? – kérdezte Sam, mert kínos csend telepedett rájuk. - Valamit inni, köszönöm. Gondolom sör nincs. - Megnézem – mosolyodott el Sam. Te jó ég, mi lesz Jackkel sör és Simpson nélkül? Kiment a konyhába, ahol nem volt se sütő, se mosogatógép, csak a vizet vezették be. A sütőt egy kis kemenceszerű helyettesítette. Egy kancsót és két bögreszerűt vett elő. Jobb, mint a semmi. Megengedte a csapot és ellenőrizte a hőmérsékletét. A kristályhideg víz végigfolyt a kezén és csillogva eltűnt a lefolyóban. Hirtelen, homályosan valahonnan távolról egy tükörsima tó úszott a lelki szeme elé. Egy patak, ami mellett egy keskeny gyalogút halad. Szélfútta fák, esőcseppekkel vert bokrok. Kövek, a sötétben csillagok. És egy férfi, aki féltőn óvja, segíti, vigyáz rá. Ha kétségbe esik, megöleli. Erős léptei és a ringatása, miközben viszi. Beszégetés-foszlányok jutottak eszébe, különböző érzéseket keltve benne. - Tényleg nem ugyanaz. Akkor nem voltál ott, Sam Hogy kiszáradt a torka, hogy elpirult! Jack barna szemei! Egyre hevesebben vert a szíve, ahogy közeledett hozzá, hogy megcsókolja. Az utolsó pillanatban rántotta vissza a fejét. Újra üres lett belül. - Egyáltalán nem bánom, hogy itt ragadtunk Carter. Egyáltalán nem. - Én sem, Jack A vállára dőlve aludt el, olyan boldogan, mint még sosem. - Bocsáss meg Sam, hülye voltam - Nem lesz semmi baj, Sam. Nem hagyom, hogy meghalj, esküszöm. Sírt, mert félt a jövőtől, sírt, mert mellette volt az, akit a legjobban szeretett. - Még meg sem köszöntem, hogy a barlangba megmentett. Köszönöm - Sam... - Azt is köszönöm, hogy itt volt nekem. Nem hiszem, hogy életben maradtam volna, ha nem tartotta volna bennem a lelket. - Nem igaz Sam... - Uram, nincs már sok erőm. Muszáj elmondanom az igazat... Nem tudom mióta, de... már rég el akartam mondani, mégis... Jaj, Jack szeretlek. - Azt hitted... Jaj Sam! Tudom, hogy most csak a láz beszél belőled, de tudod, hogy mióta várok erre? A csókja felrobbantotta belülről, jobb volt minden fájdalomcsillapítónál, minden gondot kiűzött a fejéből. Lángba borult a teste. A világ egybeolvadt, mint amikor a festékek összefolynak a képen. Már nem érzett fájdalmat, lerázta magáról a súlyt, ami idekötötte. Kívülről nézte magát. Egy ismerős alak kiabált hozzá, nyomásokat érzett a mellkasán. Lassan minden elsötétült, úgy érezte, hogy száll, szabadon. Ismerős hangok szóltak hozzá, a nevén nevezték, hívták... - Carter? Szólt be tétován a konyhába Jack. Sam már több perce késett az ígért innivalóval, aggódni kezdett érte. Sam mozdulatlanul állt az ablaknál, a víz meg csak zubogott. Óvatosan, hogy meg ne ijessze, odalépett mellé, elzárta a vizet. A pillantása a nő kezére esett, ami annyira remegett, csoda, hogy nem ejtette le a poharakat. A szeme könnyes volt, és a távolba révedt. - Sam – fordította meg, és a vállánál fogva gyengén megrázta. Sam megrezzent erősen pislogva próbált visszatalálni. Belenézett Jack szemében és a nyakába borulva sírni kezdett. A mérhetetlen megkönnyebbüléstől, örömtől, az emlékektől. - Sss – ringatta óvatosan Jack, aggodalmasan. A szíve hevesen feldobogott már Sam érintésére is – Mi a baj? Sam próbált megszólalni, de nem tudott úrrá lenni a könnyein, csak a fejét rázta. Jack odavezette a kanapéhoz, leültette, majd odatelepedett mellé ő is. Ringatta a mellkasára boruló nőt, amíg ki nem fogytak a könnyei. - Mi a baj, Sam? – kérdezte szinte súgva Jack, olyan közel hajolva, hogy a hajszálak megcsiklandozták az arcát. Sam megborzongott a forró leheletétől. Már sokkal jobban érezte magát, de nem bújt ki Jack biztonságot jelentő karjaiból, mint máskor. - Miért nem mondtál el mindent? – kérdezett vissza, még mindig remegő hangon. Jack szívverése meglódult. Nem lehet, hogy emlékszik! - Nem tudom, azt hittem, hogy csak a láz mondatja veled. Nem akartalak semmire sem kötelezni – magyarázta lágyan, simogatva Sam haját. Sam szó nélkül kibújt a karjaiból és kiment a konyhába, vízcsobogás hallatszott, pár pillanattal később vizes hajjal, kissé megnyugodva jött vissza. A szemei még mindig vörösek voltak, de sikerült összeszedni a gondolatait. - Jobb lesz, ha megyek – állt fel Jack, kissé ügyefogyottan, és zavartan beletúrt a hajába. Ez nem úgy sült el, ahogy tervezte. A nap épp ebben a pillanatban ment le, fényes lampionok gyúltak ki minden fán, derengéssel váltva fel a félhomályt. Fájdalmas emlékek ébredtek benne. Hét éve az élete ugyanúgy semmi volt, a naphoz hasonlóan kihunyni készült, de megjelent Sam, felforgatta és visszaterelte a helyes útra. - Jack – szólt utána Sam – várj még! Jack visszafordult. Tudta mit akar a nő. - A cuccaidat majd elhozom. Ezentúl nem foglak kínos helyzetbe hozni. Sajnálom, hogy... – a nő közelebb lépett hozzá és a szájára tette az ujját, ezzel belefojtva a szót, ami a meglepetéstől amúgy is elakadt. - Jonathan Jack O’Neill, maga… olyan vak… – mosolygott izgalomtól csillogó szemekkel Sam - Ráadásul még esztelenül úriember is. Rossz párosítás Lekapta a kezét Jack szájáról, de még mielőtt megszólalhatott volna, mással tapasztotta be. - Ez függelemsértés – vigyorodott el boldogan, levegő után kapkodva Jack. - Ha ezzel az imádnivaló mosolyával támad, lesz még több is, ezredes – mosolygott Sam. Elkomolyodott, és beletúrt a férfi hajába, mélyen a szemébe nézett – Szeretlek! Természetesen jöttek a szavak, egy percig sem gondolkodott: - Én is szeretlek Ujjaival végigsimított a nő arcán, nem szakította meg a szemkontaktust, majd gyengéden megcsókolta. Érezte, hogy Sam lábai elgyengülnek, hiába a csókjánál csak a lőtéri eredményei voltak jobbak. Ölbe kapta, mint annyiszor, de most a hosszú, fárasztó gyalogút helyett valami hasonlóan fárasztót, de kellemesebbet tervezett. - A pimaszkodásért büntetést szabok ki őrnagy! – mosolyodott el csibészesen. - Igazán? – vetett rá csábos pillantásokat Sam – No, és mi lenne az? - Tudod te azt! – nevetett Jack, majd elkomolyodott – Csak ha te is akarod. Sam pár pillanatig elgondolkodott, legalábbis komolyan megpróbált gondolkodni, aztán elnevette magát. A pillantása mindent elárult.   | |
|
| |
| Megtekintések száma: 754 | Hozzászólások: 1 | |
| Összes hozzászólás: 1 | |
|
| |
