10. fejezet

Malek másnap kora délután lépett be Samanthához, de láthatóan el volt merülve a gondolataiba, csak akkor nézett fel, mikor Sam ráköszönt.
-    Már vártalak - nézett rá egy kicsit türelmetlenül. 
-    Jöttem, ahogy tudtam - sétált oda hozzá Malek. 
-    Tudom - enyhült meg a nő is. - Hallottam, hogy tegnap összefutottál a tábornokkal - vetette fel a dolgot, ami aggasztotta, és ahogy Malek elhúzta a száját, látta rajta, hogy nem is alaptalanul. - Szóval több volt, mint amit Janet látott, igaz?
-    Samantha, erről nem kellene tudnod - mondta Malek szigorúan. - És különben sem kellene felizgatnod magad egy O’Neill tábornok miatt. 
-    Ez arrogáns volt - nevette el magát Sam. 
-    Igen, az…
-    Á - szakította félbe Sam. - Ne mondd ki! És amúgy sem lenne őszinte - mosolyodott el a végén.
-    Igaz - viszonozta a mosolyt Malek, majd leült Sam mellé. - Hogy érzed magad?
-    Semmi extrát nem érzek. Fáradt vagyok.
-    Ahogy sejtettem - bólintott rá Malek. - Az első napokban ez így lesz. Aztán majd hozzászokik a szervezeted. Kezdhetjük?
-    Aztán megint szó nélkül eltűnsz - fintorgott Sam. 
-    Nem foglak felébreszteni - hagyta rá a tok’ra. - Majd, ha már erősebb leszel, beszélgethetünk. 
-    Rendben - adta meg magát Sam, így Malek felállt, felvette a kristályt a szekrényről, ahol tegnap hagyta, aztán még üdvözölték egymást a belépő Janettel, és hozzálátott Sam gyógyításához. 
Sam ezt követően az egész délutánt és estét átaludta, csak késő éjszaka ébredt fel egy kis időre. Janet már nem volt bent, egy ügyeletes nővér odasétált Samhez, váltottak pár szót, aztán hagyta a beteget tovább aludni. 
A következő nap Malek viszonylag korán jött, így Sam nem várta olyan türelmetlenül. Megértette, hogy a tok’rának vannak más feladatai is, hisz a Keralai bázis vezetése még mindig az ő vállán nyugszik. Mikor azonban végigmérte feltűnt neki valami, így elmosolyodott. 
-    Szia Loran!
-    Miből jöttél rá? - nézett rá kíváncsian a férfi. 
-    Nem tudom - nevetett Sam. - Egy kicsit… lágyabb a pillantásod… a vonásaid… hiányzik belőled Malek szigorúsága. 
-    Igaz - mosolyodott el Loran is, majd letelepedett Sam mellé. - Pihentél sokat?
-    Mást sem csináltam, csak aludtam - forgatta meg a szemét a nő. 
-    Helyes. Samantha… talán nem kellene… de… megkérdezhetem, mi történt?
-    Mi az, Malek nem merte megkérdezni?
-    Csak félt, hogy előtte… nem szeretnél… gyengének mutatkozni - ismerte be Loran. 
-    Hát ez minden volt, csak gyengeség nem. Szerencsétlen véletlen, hogy rossz helyen álltam - húzta el a száját Sam, aztán belekezdett a mesébe. - Egy olyan világban jártunk, amiről még azt hittük nem fedezte fel az Ori. Tévedtünk. Míg ott jártunk, felbukkant egy hírnök. Próbáltuk… megvédeni a helyieket… de mint általában, tehetetlenek voltunk a hírnökkel szemben. Csak koppintott egyet a botjával, és úgy taszított el minket, mintha egy bomba robbant volna fel. A többieknek szerencséjük volt, puhára estek. Fűbe, vagy csak a puszta földre… vagy Daniel egy kacsaúsztatóba… - nevette el magát Sam egy pillanatra. - Kár, hogy ezt nem láttam - mondta, de aztán elkomolyodott újra. - Nekem maradt a lépcső. Van egy pillanatnyi emlékem arról, hogy nekivágódtam… két lépcsőfok élét is éreztem a hátamban, de aztán sötétség. A fejemet is alaposan bevertem, ezért is nem ébredtem fel három napig. A hírnökkel nem tudom, mi lett, mert akkor már nem voltam magamnál, a többiek pedig nem hajlandók beszélni róla. Ennyi a történet.
-    Sajnálom, Samantha! - fogta meg a kezét gyengéden Loran. 
-    Tudod - húzta össze a szemöldökét a nő -, azt hiszem, ez máshogy nem fog menni, csak ha megfogadjuk, hogy nem mondjuk ki. 
-    Igen, úgy tűnik - mosolyodott el Loran. - De be tudjuk tartani?
-    Nem tudom. Ki kell találnunk valami szankciót - nevetett Sam. 
-    Nem is tudtam, hogy ilyen szigorú vagy te is.
-    Dehogy - mosolygott rá a nő. - Elég neked Malek szigorúsága. 
-    Velem nem szigorú - vette védelmébe Loran Maleket.
-    Tudom. Áh… bemutathatlak Janetnek? - sandított az épp belépő doktornőre Sam, aki értetlenül nézett rájuk. - Janet, ő Loran, Malek gazdateste. 
-    Oh, üdv! - biccentett Janet kicsit zavartan. - Örülök, hogy megismerhetem. 
-    Részemről a megtiszteltetés, Dr. Fraiser - viszonozta a gesztust Loran, aztán még nézték, ahogy Janet kiszed néhány dolgot a szekrényből, és elsiet. Végül Sam tűnődve nézett Loranra. 
-    Nem is beszélgettünk még ilyen sokat egyhuzamban. 
-    Nem voltak alkalmasak a körülmények - vont vállat Loran. - És… Malek már most is türelmetlen. 
-    Gondolom - nevette el magát Sam, aztán mosolyogva figyelte, ahogy Loran visszaadja az irányítást Maleknek. 

-    Szia! Megkérdezhetted volna te is - biztosította Maleket.
-    Tudom. De… apád egyszer azt mondta, engednem kellene, hogy többet beszélgess Lorannal. 
-    De te nem szeretsz a háttérben lenni - fürkészte Sam. 
-    Nem, ez így nem igaz - tiltakozott a tok’ra. - Talán csak az utóbbi időben kicsit elszoktam tőle. De Loran sokkal felszabadultabb a közeledben. Jó hatással vagy rá. 
-    Hát, legalább rá - csúszott ki meggondolatlanul Sam száján, amit gondolt.
-    Ez nem volt szép - nézett félre Malek.
-    Ne haragudj! - fogta meg a kezét Sam. 
-    Nem, Samantha, nem haragszom. Csak… tudod, hogy ez nem igaz. 
-    Tudom. Sajnálom! 
-    Mi is az a szankció, amit be akartál vezetni? - sandított rá a tok’ra. 
-    Nem tudom. Majd kitalálok valamit.
-    Rendben. És most lássunk neki. 
-    Malek… nem akartalak megbántani. 
-    Semmi baj, Samantha - nyugtatta meg Malek, majd felállt a kristályért, és visszalépett Samhez. - A fáradtságon kívül tapasztalsz valami más kellemetlen mellékhatást?
-    Nem, semmi különöset - rázta meg a fejét a nő. - De javulást sem. 
-    Ezt a kérdést majd egy jó hét múlva szeretném feltenni - pillantott rá a tok’ra. - És most pihenj!
-    Igenis, parancsnok úr! - nevette el magát a nő, mire Malek egy halvány mosollyal megcsóválta a fejét, aztán megvárta, míg Sam engedelmeskedik, és aktiválta a kristályt. 
~~ o ~~ 
A következő napok hasonló menetrend szerint teltek. Malek minden nap megjelent, és mindig beszélgettek pár percet, mielőtt belevágtak volna a kezelésbe. Néha beszélt pár szót Janettel is, és miután a doktornő bevizsgálta a gyógyszert, amit hozott, azt is elkezdte lassan adagolni Samnek. 
Egy jó hét eltelt már, mikor Sam egyik éjjel felriadt. Először nem tudta, hogy mire, hisz körülötte csendes volt a gyengélkedő, nem volt itt rajta kívül senki. Aztán néhány másodperccel később egy éles fájdalomhullám futott végig a testén. Egy pillanatig még a lélegzete is elakadt, annyira erős volt, és persze meglepő is azok után, hogy az elmúlt két hétben semmit nem érzékelt. Először megijesztette a dolog, de néhány perccel később már úgy érezte, hogy ez jó jel. Ha képes arra, hogy fájdalmat érezzen, akkor talán lassan visszatér az érzékelése. Ettől a gondolattól fellelkesülve úgy döntött, hogy tesz egy próbát, és megpróbálta megmozdítani a lábujját. Az első néhány alkalommal nem történt semmi, de nem adta fel, így a sokadik próbálkozásra a nagylábujja néhány millimétert valóban mozdult. Ez földöntúli boldogsággal töltötte el, és bár a további erőlködést feladta, mert fizikailag teljesen kimerült, reggelig egy percet sem volt képes aludni. 
Nap közben alig várta már, hogy Malek megérkezzen, de úgy tűnt a tok’rának aznap sok dolga akadt odahaza, mert már késő délután volt, mikor belépett a gyengélkedőre. Akkor azonban azonnal letámadta. 
-    Malek, idenézz! - mosolygott rá, és megmutatta neki, hogy mire képes. 
-    Ez igazán nagyszerű, Samantha! - mosolygott rá halványan a tok’ra. - Örülök, hogy végre valóban a gyógyulás útjára léptél. 
-    Ez most nem volt teljesen őszinte - komolyodott el a nő, mert látott Malek szemében egy szikrányi csalódottságot is. 
-    Samantha!
-    A szíved mélyén azt remélted, hogy nem sikerül, igaz? - sütötte le a szemét a nő, mire Malek egy sóhajjal leült mellé. 
-    Samantha - fogta meg a kezét. - Nem szabad ilyet mondanom. És gondolnom sem. Őszintén örülök, hogy rendbe jössz - mondta, de Sam még mindig nem tudott hinni neki, így vett még egy nagy levegőt. - Samantha… rég beletörődtem már, hogy te… soha nem… 
-    Malek! - szakította félbe Sam, és nagy nehezen felkönyökölt a jobb kezére, ami úgy-ahogy működött. - Malek, tudod, hogy én nem azért - mentegetőzött, és a hangja már inkább sírós volt. 
-    Samantha, ilyet még nem szabad csinálnod! - szólt rá szigorúan Malek, óvatosan segített neki visszafeküdni. - A gerinced még nem áll készen ilyen igénybevételre. Feküdj nyugodtan! 
-    De megint azt hiszed… 
-    Nem hiszek semmit, Samantha, csak azt, hogy a felesleges izgalom még mindig árthat neked. És azt, hogy… azt az előbbi mosolyt jobban szerettem. És talán még azt, hogy… már nem visel meg annyira a kezelés, így megpróbálkozhatunk akár napi kettővel. 
-    Annál előbb eltűnhetsz megint az életemből, igaz? - kérdezte dacosan a nő, mire Malek lehajtotta a fejét. - Miért csinálod ezt, mondd?
-    Jacob elmondta, ha jól sejtem - pillantott rá Malek, mire Sam beismerőn elhúzta a száját. - Akkor hát tudod, miért csinálom. 
-    És legalább elgondolkodtál azon, amit apám neked mondott? 
-    Igen - sóhajtott Malek. 
-    És még az sem győzött meg? - faggatózott tovább Sam, de erre sem kapott érdemleges választ. - Malek… tudom, hogy azt hiszed, értem teszed… de ez butaság! - rázta meg a fejét Sam, és összeszorította a szemét, hogy ne szökjenek meg belőle a könnycseppek, de végül Loran hangjára riadt. 

-    Samantha - szorította meg a kezét a férfi. 
-    Nem szép dolog, hogy rád hárítja a felelősséget. 
-    Nem… nem, ezt most én kértem. Samantha… kérlek, ne bántsd őt! Minden szavad tőrként döf a szívébe, és mindkettőnknek fáj. 
-    De mikor olyan butaság az egész!
-    Ő őszintén úgy érzi, hogy érted teszi. 
-    És amilyen konok, semmi nem térítheti el, igaz? - vett egy mély levegőt Sam. - Tényleg… azt szerette volna, ha nem sikerül?
-    Sosem fogalmazódott meg benne ilyen gondolat, Samantha. Csupán az, hogy ha végül mégsem sikerül, felajánlja neked, hogy tartozz közénk. De még akkor is… rajtad állt volna a döntés. De… örül, hogy meg fogsz gyógyulni. Tényleg. 
-    De ugyanakkor csalódott is. 
-    Nem, Samantha. Sosem kényszerítene rád olyat, amit nem akarsz.
-    De tudja jól, hogy ha nem gyógyultam volna meg, akkor nem kellett volna kényszerítenie. Akkor… megtettem volna.
-    Erről a lehetőségről már nem is érdemes beszélni - szorította meg a kezét Loran. - Hamarosan talpra állsz. Csak ez számít. És most… ideje a mai kezelésnek - mondta, és visszaadta a terepet Maleknek. 
Miközben a tok’ra a dolgozott a kristállyal dolgozott, Sam szentül elhatározta, hogy ez alkalommal ébren marad. Kis idővel később Malek leengedte a kezét. 
-    Samanta, ne küzdj ellenem! - kérte. - Csak megnehezíted a dolgomat. 
-    Ne haragudj! - nézett fel a nő. - Csak nem akartam elaludni. Szerettem volna… bocsánatot kérni, mielőtt elmész. 
-    Nincs semmi, amiért bocsánatot kellene kérned. 
-    De biztos megbántottalak… 
-    Nem vagyok olyan sértődékeny - vont vállat Malek. 
-    Hajaj… a tok’ráknál kevés sértődékenyebb fajt ismerek - mosolyodott el Sam. - Az önérzetetek határtalan. 
-    Ez az, amin meg kellene sértődnöm - pillantott rá Malek. - És most aludj, és hagyd, hogy tegyem a dolgom! - kérte, mire Sam fáradtan rábólintott. 
Maleknek a következő egy órában lekötötte a figyelmét a gyógyítás, így nem sok lehetősége volt töprengeni, de mikor végzett, a szokásával ellentétben megcirógatta Sam arcát. 
-    Tényleg beleegyeztél volna? - kérdezte halkan, mikor Sam felnézett. 
-    Ha ezt tudod, nem küzdesz olyan keményen, igaz? - mosolyodott el álmosan a nő. 
-    Nem, ez nem igaz - rázta meg a fejét Malek. - Aludj csak! Reggel itt leszek. 
-    Rendben - bólintott rá Sam, és lassan lecsukódtak a szemei. 
Malek még egy percig nézte, ahogy alszik, aztán kisétált a gyengélkedőről. Rengeteg gondolat kavargott benne, így összerezzent, mikor az egyik keresztfolyosóról egy ismerős hang szólt utána. 
-    Malek, ugye tudja, hogy hibát követ el? - lépett oda hozzá Daniel. A tok’ra egy pillanatig elgondolkodott azon, hogy visszavág valamit és gyorsan lerázza, de aztán belátta, hogy semmi értelme azon kevés emberek egyikét bántania, akik normálisan viszonyulnak hozzá ezen a bolygón. 
-    Mennyit hallott? - kérdezte végül. 
-    Azt hiszem, mindent - ismerte be végül fintorogva Daniel. - Nem… én nem akartam hallgatózni, csak… éppen akkor akartam beugrani Samhez, mikor maga is megérkezett. Malek… ne csináljon hülyeséget!
A tok’ra kezdte már unni, hogy mindenki neki akarja megmondani, hogy mi a helyes, de végül csak vett egy nagy levegőt. 
-    Tudja, Dr. Jackson, azt hiszem… ön is csak a romantikus oldalát akarja látni egy lehetséges kapcsolatnak köztem és Samantha között. Pedig nem csak az van neki. Mit szólna akkor, ha elvinném magammal Samanthát? - kérdezte, mire Daniel elhúzta a száját. - Látja? És ez a kérdés millió másikat hozna maga után. És nem elsődlegesen azt, amire most gondol - csóválta meg a fejét Malek, mikor látta, hogy Daniel rosszallón ráncolja a homlokát. - Higgye el, azon kívül is számos kérdés merülne fel, ami magának még csak eszébe sem jut. 
-    Biztos igaza van - húzta el a száját Daniel. - Csak rossz látni, hogy mindketten szenvednek. 
-    Hárman - javította ki Malek. 
-    Hogy? - kapta fel a fejét Daniel, aztán gyorsan kapcsolt. - Persze… bocsánat. Szóval… pláne rossz látni, hogy mindhárman szenvednek. Sajnálom…
-    Nem jobban, mint én, Dr. Jackson - biztosította Malek, aztán tovább akart menni, de mégis megtorpant. - Tudja… tauri létére meglepően nyitott elmével rendelkezik - nézett fürkészőn a fiatal tudósra, mire az elnevette magát. 
-    Ezt már mások is mondták - kuncogott Daniel. - Jöjjön, elkísérem a kapuhoz - mondta, és elindultak az indítócsarnok felé. 
-    Kérdezhetek valamit, Dr. Jackson? - sandított rá oldalra a tok’ra. 
-    Persze. 
-    Akkor is úgy gondolná… - kezdett bele Malek, aztán félbehagyta a mondatot, hogy megvárja, míg két katona elsétál mellettük. - Akkor is úgy gondolná, hogy Samanthának mellettem a helye, ha tudná, hogy van valaki itt a Földön is, aki szereti őt?
-    Van? - pillantott rá Daniel. 
-    Csak válaszoljon a kérdésemre. 
-    Azt hiszem, erre a kérdésre nem nekem kell válaszolnom, hanem Samnek - tűnődött el Daniel. - Neki kell eldöntenie, hogy kinek adja a szívét, függetlenül attól, hogy földi ember, tok’ra, vagy akármi más a jelentkező - nevette el magát, ahogy eszébe jutott, hogy Sam táplált már gyengéd érzelmeket egy tollan, egy felemelkedett ős és egy másik tok’ra iránt is. 
-    Maga javíthatatlanul romantikus, Dr. Jackson - csóválta meg a fejét Malek, mikor beléptek az indítócsarnokba. Ott csak összenéztek Walterrel, és a technikus máris tárcsázta neki a szükséges koordinátákat. 
-    És ez olyan nagy baj? - kérdezte egy félmosollyal Daniel. 
-    Tulajdonképpen nem - vont vállat Malek, aztán témát váltott. - Ha megkérhetem, most ne ébressze fel Samanthát. Reggelig ki kell pihennie magát. 
-    Tényleg két kezelést ad neki mostantól?
-    A szervezete már képes befogadni. És a gyógyulása is felgyorsul.
-    Az jó - bólintott rá Daniel, majd sóhajtva nézte, ahogy Malek felsétál a rámpán, és átlép a kapun.
~~ o ~~
A következő héten Sam és Malek szinte már kínosan kerülték a kényesebb témákat. Sam inkább arról faggatta Maleket, hogy alakul a tok’rák élete most, hogy a rendszerurak elleni harc elcsitult, és nem köti le minden percüket az ügynöki munka, a folytonos életveszély és a bujkálás. Örült, hogy Malek figyelme is inkább a kutatásai fele fordulhatott, és csak az ideje kisebb részét köti le az ügynökei koordinálása és az akciók tervezése a maradék, szinte már jelentéktelen rendszerurakkal szemben. 
Egy héttel később Sam már képes volt arra, hogy kiüljön az ágy szélére Malek mellé, és még néhány nap múlva azt is megkockáztatták, hogy felkeljen, természetesen Janet szigorú felügyelete mellett. Mentek egy óvatos kört a gyengélkedőn, aztán, mikor Janet elégedetten magukra hagyta őket, letelepedtek Sam ágy szélére. 
-    Jól sejtem, hogy ma vagy itt utójára? - kérdezte lesütött szemmel a nő.
-    A sérüléseid meggyógyultak, Samantha. Már csak az izmaidat kell megerősíteni, de azt egyedül is meg tudod tenni. 
-    És csak úgy eltűnsz? - kérdezte Sam, aztán vett egy nagy levegőt. - Bocs. Nem hisztizek. Csak… azt ne mondd, hogy mindig itt vagy, ha szükségem van rád. Ettől most falra másznék. 
-    Pedig szándékomban állt mondani - sandított rá Malek. 
-    Tudom. És tudom, hogy így van. De nem túl kifizetődő módszer, hogy félholtnak kell lennem ahhoz, hogy láthassalak. 
-    Nem is szeretném, ha erre játszanál, Samantha! Megígértem apádnak, hogy vigyázok rád, de ne élj vissza ezzel az ígérettel!
-    Ne félj, nem fogok. Majd ebben a kicsi galaxisban valahol összefutunk. 
-    Talán - mosolygott rá halványan Malek. 
-    Malek… köszönök mindent!
-    Tudod, hogy nem kell megköszönnöd. Mindig segítek. És… most én mondom neked… vigyázz magadra!
-    Ti is - kérte Sam, majd megcirógatta Malek arcát. - Nehezebbé tehetem, mint muszáj?
-    Számít, hogy mit mondok?
-    Nem - rázta meg a fejét Sam, majd közelebb hajolt Malekhez, és megcsókolta. Aztán, mikor elhúzódott tőle, már nem nézett fel. - Menekülj! - súgta neki. 
Malek nem túl könnyű szívvel, de engedelmeskedett neki. Felállt az ágyról, és elindult az ajtó felé, ott azonban felbukkant Daniel. Néhány hosszú másodpercig farkasszemet néztek, aztán Daniel megcsóválta a fejét, és goa’uld nyelven szólalt meg. 
-    Elmondhatom, mit gondolok? - kérdezte, és próbált nem meghátrálni, ahogy a tok’rának összeszűkült a szeme.
-    Mondja - adta meg magát végül Malek.
-    Szerintem maguk ketten… tiltakozhatnak akárhogy is… összetartoznak, és ezt maguk is tudják, még ha a világ minden kincséért sem vallanák be. Lehet, hogy nincsenek együtt… szó szerint… de a gondolataik úgy működnek, mintha együtt lennének, csak valamiért távol vannak egymástól. 
-    Szóval így gondolja - méregette a tok’ra. 
-    Ez a határozott meglátásom.
-    És ha a határozott meglátása téved?
-    Tudja mit? Maga egy makacs, fafejű…
-    És arrogáns, és lekezelő, és öntelt és még sok minden más is. Tudom, Dr. Jackson - tűnt fel egy halvány mosoly a tok’ra arcán, de aztán elkomolyodott. - De ettől még azt teszem, amit helyesnek látok. 
-    Egy nagy… - kezdett bele egy indulatos mondatba Daniel, aztán hirtelen átváltott földi nyelvre. - Lehet egyáltalán goa’uld nyelven káromkodni?
-    Minden nyelven lehet káromkodni - szűkült össze megint a tok’ra szeme, miközben Danielhez hasonlóan nyelvet váltott. - De magának nem állna jól, Dr. Jackson - mondta, majd még fejet hajtott Samantha fele, és elsétált. 
Daniel fejcsóválva nézett utána, aztán közelebb ballagott Samhez. 
-    Nem mondod komolyan, hogy most csak így elmegy…
-    És ha tudnád, hogy ezt már hányszor eljátszotta velem - sóhajtott Sam. - Mit mondtál neki?
-    Majd, ha legközelebb találkoztok, kérdezd meg tőle - mosolygott sejtelmesen Daniel. 
-    Ki tudja, találkozunk-e - húzta el a száját Sam. 
-    Oh… én ebben biztos vagyok - bólintott rá határozottan a férfi. - És… mondd… meddig kell még itt lenned?
-    Janet azt mondta, egy-két nap múlva hazaenged.
-    És mikor jössz vissza dolgozni?
-    Amint stabilan állok a lábamon - nevette el magát Sam. - Már csak a ti érdeketekben is. 
-    Hát, akkor csak igyekezz! Már alig várjuk, hogy újra köztünk legyél. 
-    Jövök, amint tudok - ígérte Sam, így még elköszöntek egymástól, és Daniel ment a dolgára. 
Sam próbálta elkerülni, hogy arra gondoljon, hogy most ki tudja, mennyi ideig nem láthatja Maleket, így inkább azon töprengett, vajon mit mondott neki Daniel. Ez végül annyira felcsigázta a kíváncsiságát, hogy hiába tiltotta meg neki Janet is és Malek is, hogy egyedül felkeljen, óvatosan kimászott az ágyából, és lassan, a bútorokba kapaszkodva  elevickélt Janet számítógépéig. 
Belépett a gépbe, és a biztonsági rendszerből kikereste azt a bizonyos felvételt, és többször egymás után megnézte. Viszont ő csak néhány szót tudott goa’uld nyelven, és Daniel annyira gyorsan beszélt, hogy még az egyes szavakat is nehezen tudta szétválasztani egymástól, így semmit nem értett belőle. Elgondolkodott azon, hogy hogyan is fordíthatná le, de a saját tudására ez alkalommal nem támaszkodhatott, a környezetében pedig nem sokan voltak, akik beszélték a nyelvet. Nevezetesen Danielen kívül egyedül Teal’c, de Samnek nem állt szándékában jaffa barátja orrára kötni, hogy mi van közte és Malek között, így nem maradt semmilyen lehetősége. Végül csalódottan visszasétált az ágyához, és fáradtan lefeküdt. Így azonban, hogy már nem volt semmi, ami lekösse a gondolatait, rátört Malek hiánya, és hiába próbált elaludni, még hosszú ideig csak rá gondolt. Felidézte magában az elmúlt néhány hét szép pillanatait, és próbálta azt tettetni, hogy Malek holnap ugyanúgy felbukkan majd nála. Persze nem tudta átverni magát, de így valamivel könnyebb volt, így éjfél fele elnyomta az álom.