12. fejezet

Sam az éjszaka közepén ébredt fel újra, Nion még mélyen aludt. Szüksége volt a pihenésre, így Samnek nem is állt szándékában felébreszteni. Óvatosan felkelt, remélte, hogy ezzel nem zavarja meg a szimbióta álmát, és kisétált a szirt szélére. Ott letelepedett, és csak hallgatta a hullámverést, és gyönyörködött a csillagokban. Úgy érezte, hogy ettől a békétől a lelke is megtisztul egy kicsit, és bízott abban, hogy mire felkel a nap, tényleg más színben fogja látni a világot. 
Három órát is eltöltött ebben a békés csendben, a horizonton már felbukkantak a nap első sugarai, mire Nion felébredt. Sam érzékelte benne a változást, a kimerültsége múlóban volt, bár a hangulata semmivel sem volt könnyebb, mint korábban. Sam is tudta, hogy ehhez több idő kell. 
-    <i>Jobban vagy egy kicsit? </i>- kérdezte Sam. 
-    <i>Igen, már jobb. Tényleg… gyönyörű ez a hely. 
-    Örülök, hogy tetszik -</i> mosolyodott el Sam. 
-    <i>Sam… tizennégy óra telt el -</i> figyelmeztette a szimbióta. 
-    <i>Köszönöm, Nion.
-    Lemaradtam valamiről időközben? </i>- kérdezte kíváncsian Nion. 
-    <i>Csak próbáltam békét találni. Most nem gondolkodtam semmi máson. 
-    Úgy érzem, egy kicsit sikerült </i>- próbált ráérezni a szimbióta is Sam hangulatára. 
-    <i>Igen. Akkor… gondolkodunk tovább?
-    Ha úgy szeretnéd, Sam, én készen állok. 
-    Rendben, akkor… tegnap összeszedtük, mi szól mellette… ha nem haragszol, most végig kellene gondolnom azt is, mi szól ellene. 
-    Ez természetes, Sam. Az életed elkövetkező százötven-kétszáz évéről kell döntést hoznod. De… előtte összefoglalnád nekem, mire is jutottunk tegnap? Mert… csak Maleket hoztuk fel, mint mellette szóló érvet. Ami valóban nem elhanyagolható, de korán sem az egyetlen érv, és szeretném, ha ezt te is tudnád.
-    A többi mindaz, amit kaphatok tőled, Nion. Számba vettem ezt is, hidd el! Nem beszéltünk róla, de tisztában vagyok vele. A tudásod… kétezer év emléke… az egészség, hosszú élet, amit nyújthatsz nekem. És nem utolsó sorban jó társaság…
-    Tényleg így gondolod? </i>- kérdezte Nion halványan mosolyogva.
-    <i>Eddigi tapasztalataim alapján igen.
-    Megtisztel, hogy így érzel. 
-    Ugyan </i>- hárította el Sam. - <i>De most tényleg… meg kellene vizsgálnunk a másik oldalt. Nion… beszélhetnénk tényleg őszintén? Nem szeretnék köntörfalazni. 
-    Sam, köztünk ez nem lehet kérdés. Ha majd egyesülünk… úgyis ismerni fogjuk egymás minden gondolatát. Csak akkor van értelme, ha már most őszinteségre tudjuk építeni a kapcsolatunkat. 
-    Rendben, csak… lehet, hogy közben mondok olyat, amivel megbántlak, vagy ami nem fog tetszeni. 
-    Ezeket a dolgokat is tisztáznunk kell, Sam, ha nem akarjuk, hogy esetleg később álljon közénk. Lehet, hogy lesz néhány kínos pillanatunk… de inkább most, mint később. 
-    Hát jó</i> - adta meg magát Sam, és kis időre elmerült a gondolataiba, hogy végiggondolja mindazt, amit veszíthet ezzel az egyesüléssel.

-    <i>Sam, elmondod nekem, mire jutottál? </i>- kérdezte Nion, mikor egy jó órával később Sam nagyon sóhajtott. 
-    <i>Mi történne veled, ha nemet mondanék? </i> - kérdezett vissza válasz helyett a nő.
-    <i>Sztázisba kerülnék… valószínűleg hosszú időre. 
-    Az rossz? 
-    Valójában… olyan, mintha aludnál. Sokkal rosszabb felébredni </i>- borzongott meg a szimbióta, és Sam gerincén is végigfutott egy kellemetlen érzés. 
-    <i>Miért? </i>- kérdezte meglepetten Sam. 
-    <i>Mert… szembesülnöd kell vele, hogy időközben eltelt húsz, harminc, vagy akár ötven év, és körülötted az egész világ megváltozott. 
-    Az tényleg szörnyű lehet </i>- látta be Sam is. 
-    <i>Elmondod, mire jutottál? </i>- kérdezte újra Nion. 
-    <i>Én… </i>- habozott a nő.
-    <i>Sam… őszintén, emlékszel?
-    Rendben</i> - adta meg magát Sam. - <i>Tudod… úgy érzem… mindent elveszítenék </i>- ismerte be. - <i>A múltamat, mindazt, aki eddig voltam. A világomat, az otthonomat, a hivatásomat, a barátaimat. Nem beszélve arról, hogy a legnagyobb lekvárban hagynám cserben a Földet. Akkor, amikor minden segítségre szükség lenne az Ori ellenes harcban. 
-    Látod, Malek pont ettől a dilemmától szeretett volna megkímélni </i>- emlékeztette Nion. 
-    <i>Tudom </i>- látta be Sam. 
-    <i>Kérdezhetek?
-    Persze. 
-    Ha sikerülne legyőzni az Ori-t, akkor is ilyen nehéz szívvel hagynád el a Földet?
-    Az még egy kicsit odébb van </i>- vonta össze a szemöldökét a nő. 
-    <i>Sam, csak válaszolj!
-    Talán nem </i>- sóhajtott Sam. 
-    <i>És ha tudnád, hogy a kapun át bármikor meglátogathatod a barátaidat?
-    Igen, az is sokat segítene. De… mire gondolsz?
-    Sam, ha bárhogy segíthetek neked az Ori ellenes harcban, rám számíthatsz. Elmennék veled a Földre, míg sikerül legyőznünk az Orit. 
-    De akkor… akkor neked kellene elszakadnod a tieidtől. 
-    Sam, ügynök vagyok kétezer éve. Időről időre megtörtént velem, hogy el kellett szakadnom a testvéreimtől. Sőt, ha összeszámolnám, talán még az is lehet, hogy több időt töltöttem távol, beépülve a rendszerurak legkülönbözőbb helyőrségeibe, mint otthon. A jó ügyért bármikor megteszek ennyit. 
-    De ez már nem az a jó ügy, amire te feltetted az életed - hívta fel a szimbióta figyelmét Sam.
-    Valóban. De a baj nem kevésbé nagy, az egész galaxist fenyegeti a veszély.

-    Ez nagyon szép és önzetlen tőled, csak… van vele egy kis bibi </i>- rázta meg a fejét Sam. 
-    <i>Micsoda? 
-    Öhm… tudod a kapcsolat a Tok’ra és a Tauri között az utóbbi időben nem túl felhőtlen. Apám halála előtt sem volt már az, de mióta Selmak nem egyengeti ezt az ösvényt… inkább ne is beszéljünk róla. Együtt győztük le a goa’uldot, a replikátorokat, de… közben a bizalom valahogy megingott a népeink között. 
-    Vagyis velem együtt már nem látnának szívesen.
-    Nem tudom, Nion, ennyire nem akarok általánosítani, de… sokan… valóban nem látnának szívesen.
-    A barátaid sem?
-    Még köztük is vegyes lenne a megoszlás </i>- gondolt utána Sam. -<i> Daniellel nem lenne gond, ő hamar elfogadná a helyzetet. Ő egy végtelenül toleráns és segítőkész ember, biztos vagyok benne, hogy azonnal mellénk állna. Ő az egyetlen, aki tud a Malek iránti érzéseimről, és mindig megértett. Teal’c már egy kicsit nehezebb eset lenne. Lévén jaffa, némi fenntartással van a tok’rák felé, ahogy ti is feléjük. De ő az a típus, akinek a tettek bizonyítanak, így adna nekünk egy esélyt, és rövid idő után megbízna bennünk, ha látná, hogy számíthat ránk. 
-    És a parancsnokod?
-    Cam? Hát… ő nehéz dió… ne haragudj, hogy ezt mondom, de ő… viszolyog a tok’ráktól, ahogy O’Neill tábornok is. Bár Jack nem ok nélkül, voltak elég kellemetlen tapasztalatai. Jacket semmiképp sem tudnánk meggyőzni… Maleket is utálja, pedig többször megmentette az életünket. Jack hajthatatlan. Kenen kihasználta őt, és az iránta érzett gyűlöletét kiterjesztette minden tok’rára. Cam pedig… lehet, hogy látszólag elfogadná, de valójában nem bízna bennünk. Állandóan szembesülnünk kéne a fürkésző tekintetével, a célozgatásaival, az elharapott félmondatokkal...
-    Négyből kettő nem olyan rossz arány. 
-    Kicsit még javíthatunk rajta. Janet Fraiser doktornő mellénk állna. Ő kicsit hasonló típus, mint Daniel. Végtelenül jóindulatú és kedves. És talán Landry tábornok is. Ő a bázisunk vezetője. 
-    Akkor a helyzet talán nem is olyan rossz </i>- bizakodott Nion. 
-    <i>Igen, a közvetlen környezetem talán nem lenne túl ellenséges, bár azért nem lenne egyszerű dolgunk, ha el akarnánk fogadtatni magunkat… és persze ott van Cass…
-    Ő ki?
-    Egy kislány, aki nagyon közel áll hozzám. Már nem is annyira kislány… Sok éve már, hogy rátaláltunk egy bolygón. Egyetlen túlélő volt. Átéltünk néhány kemény pillanatot ő és én. De tudod… a goa’uld Nirti gyerekkorában kísérleteket végzett rajta, és a világát is ő pusztította ki, így betegesen retteg mindenkitől, akiben érzi a szimbiótát. 
-    Igen, érzetre valóban nincs különbség goa’uld és tok’ra között </i>- látta be Nion. - <i>És gondolod, hogy ha megpróbálnánk elmagyarázni neki, nem értené meg a különbséget?
-    Nem tudom </i>- sóhajtott Sam. -<i>Félek Nirti ennél mélyebb nyomot hagyott az életében. És van még más is, ami aggaszt.
-    És mi lenne az?
-    Tudod… van a Földön egy szervezet… elég… rosszfiúkból áll, és elég csúnya módszerekkel dolgoznak. Azt mondják, a világunkat akarják megvédeni, de ehhez eltaposnak mindenkit, aki megpróbál az útjukba állni. Mindenáron idegen technológiákhoz akarnak jutni, és nem érdekli őket, hogy ennek ki vagy mi esik áldozatául. Egyszer kis híján elpusztítottak egy világot, mert elloptak egy berendezést, ami az időjárásukat szabályozta. Nem szeretnélek kitenni annak, hogy esetleg a kezük közé kerülünk… az senkinek nem lenne jó. 
-    Akkor meg kellene próbálnunk titokban tartani az ottlétünket. Tipikusan egy fedett tok’ra ügynöknek való feladat.
-    Igen, csak tudod, nálunk a Földön van egy mondás, ami úgy szól, hogy amiről két ember tud, az már nem titok.

-    Nem bízol a barátaidban?
-    Abban a hat emberben bízom, akit név szerint említettem. De ha Landry tábornok és a csapatom tudja, akkor Vala is tudja. És Vala képtelen lakatot tenni a szájára, még akkor is, ha a saját életéről van szó… Nem rosszindulatú, csak… felelőtlen, meggondolatlan, és hirtelen… napokon belül elszólná magát valahol, és onnantól mindenki tudná.
-    Szóval jelentős kockázatot kellene vállalnunk. 
-    Igen, így van. Talán túl nagy lenne a kockázat. Nem azért mentettelek meg, hogy aztán az NID karmai között végezd, mint kísérleti nyúl. Hidd el, csúnyább lenne, mint a hírnök betegsége.
-    Tudod, Sam… úgy vélem, három embernek kellene tudnia rólunk. 
-    Igen? És ki lenne az? 
-    A bázisod parancsnoka, a doktornő, és Daniel. 
-    Tulajdonképpen… igazad lehet </i>- tűnődött el a dolgon Sam is, aztán elmosolyodott. - <i>Szóval bennük bíznál?
-    Fraiser doktornőben és Danielben igen. Ők már bizonyították, hogy képesek normálisan viszonyulni egy tok’rához. De a tábornoknak tudnia kellene rólunk. Úgy tisztességes. Ő tartozik felelősséggel mindenért, ami átjön a kapun. 
-    Tudom. De… mit gondolsz, Malek elengedne velem a Földre?
-    Miért ne engedne?
-    Nion, ő a parancsnokod. 
-    Tudom. De egy tok’ra bázis nem börtön, Sam. Sosem volt az, és mióta a rendszerurak elleni harc majdhogynem véget ért, egyáltalán nem. És Malek megértené. Téged is, hogy harcolni akarsz a világodért, és engem is, hogy veled tartanék. 
-    Tényleg eljönnél velem?
-    Igen. 
-    De ez nem sétagalopp. 
-    Ahogy életem egyetlen perce sem volt az soha.
-    Elszántnak tűnsz </i>- értetlenkedett Sam. - <i>Miért? 
-    Mert úgy érzem, jó páros lennénk. 
-    Nagyon meggyőző vagy </i>- sóhajtott Sam. - <i>Bárcsak ilyen egyszerű lenne.

-    Sam… mi az, ami a legjobban aggaszt?
-    Nem tudom. Mindaz, amit eddig elmondtam.
-    Sam… csak mondd ki!
-    Az, hogy elveszítem a barátaimat.
-    Értem. Elmondhatom, amit gondolok?
-    Persze. 
-    Danielt és Janetet semmiképp sem veszítenéd el. 
-    Miből gondolod?
-    Az emlékeidből ezt a következtetést vontam le. Szeretnek téged, és ezen semmi sem változtatna, még az én jelenlétem sem.
-    Ez jó. 
-    O’Neillel nem tudnánk mit kezdeni. Tagadhatatlan, amit Kenen tett vele, hidd el közöttünk is nagy vihart kavart az az eset. Megértem, hogy úgy érez, ahogy. Nem tudjuk sem jóvátenni, sem meg nem történté tenni… nem értené meg, ha velem maradnál… Csak abban bízhatnánk, hogy a lelkiismerete egy idő után beláttatná vele, hogy te nem tehetsz arról, ami vele történt. Abban már nem bízom, hogy ezt velem kapcsolatban is belátná, de talán veled megbékélne. Idővel. 
-    Szerinted erre van esély?
-    Hiányozna neki a barátságod. De azt nem tudom, hogy mennyire makacs, és mennyire lenne képes ezt beismerni akár csak saját magának. 
-    Értem. Akkor eddig kettő az egyhez. Cass szintén reménytelen. 
-    Nem, én nem hiszem. Te és Janet együtt meg tudnátok győzni, hogy nem vagyok goa’uld. Szeret téged, és ha adna nekem egy esélyt, hogy megismerjen… talán nem félne tőlem. 
-    Jolinartól is rettegett. 
-    Igen, de… akkor még nem tudtatok a tok’ráról. Te sem tudtad kezelni a helyzetet, és gondolom, Jolinar sem könnyítette meg egyikőtök számára sem. Most más a helyzet. 
-    Nem lenne könnyű. 
-    Tudom, Sam. De őt én a pozitív csoportba sorolnám. 
-    Oké. Cam?
-    Tudod… a sok évszázados tapasztalatom azt mondja, hogy az emberek általános iszonyata egy szimbiótától a félelemből fakad. 
-    Milyen félelemből? 
-    Abból, hogy azt hiszik, egyszer csak gondolok egyet, mert épp olyan kedvem van, és belőled beléjük költözöm. 
-    Ez baromság. 
-    Igen, ezt kellene Cammel megértetnünk, mégpedig úgy, hogy nem mondjuk ki ezt a gondolatot, mert ha meghallaná, bezárkózna. 
-    Vagyis nem arról kell meggyőznünk, hogy ő nincs veszélyben, hanem arról, hogy neked eszed ágában sincs engem elhagyni. 
-    Valahogy úgy. Ha belátja, hogy részemről nem fenyegeti semmi veszély, megbékélne.
-    Hát, ha már a csapatomat és Casst megnyernénk, én már elégedett lennék </i>- mosolyodott el halványan Sam, és egy kis időre el is merült ennek a lehetőségnek a gondolatában.

-    <i>Sam, kérdezhetek még valamit? </i>- szólította meg valamivel később óvatosan Nion.
-    <i>Hát, ha eddig nem sikerült kiakasztanunk egymást…
-    Mi van most azzal a gondolattal, amit Maleknek mondtál? Hogy a fejedben egyedül akarsz lenni a gondolataiddal, amik csak a tiédek?
-    Ez egy kicsit ijesztő</i> - ismerte be Sam. - <i>Hogy soha többé nem lehetek csak egyedül a gondolataimmal. Hogy nem gondolhatom végig úgy a dolgaimat, az életemet, a felmerülő problémáimat vagy kétségeimet, hogy legalább egy valaki nem tudna róla. 
-    Sam… az, hogy ismerem a gondolataidat… nem jelenti azt, hogy beleszólnék, vagy… ítélkeznék felettük</i> - próbálta eloszlatni az aggodalmait a szimbióta. - <i>És ha nagyon úgy érzem, hogy egyedül akarsz lenni a gondolataiddal, vissza tudok húzódni annyira, hogy a jelenlétem ne legyen zavaró </i>- próbálta megnyugtatni Nion, de Sam csak sóhajtott. - <i>Mi az?

-    Tudod, eddig csupa jó dolgot mondtál el. Mi az apró betűs rész?
-    Ezt nem értem. 
-    Az, ami majd csak a vásárlás utána derül ki, amikor már nem tudsz reklamálni.  
-    Az egyesülésünk negatív oldalára vagy kíváncsi?
-    Pont arra.
-    Megkapnád a rossz emlékeimet is. Rengeteg csatát… vereségeket és veszteségeket. Sok- sok gyászt, amit a testvéreim, vagy a gazdatesteim halála okozott. Rengeteg kegyetlen dolgot, amit végig kellett néznem, vagy akár meg kellett tennem, mikor fedett ügynökként dolgoztam. Éreznéd mindazt a szörnyű tehetetlenséget, amit én éreztem olyankor. Sokszor kellett végignéznem néhány ember kegyetlen halálát, hogy megmenthessek százakat. Tudatában lennél mindazoknak a rossz dolgoknak, amiken átmentem.
-    Ez egy dolog, Nion. Ezek múltban történt dolgok… és mivel tisztában lennék ezzel, valahogy talán fel bírnám dolgozni. Nem mondom, hogy nem lennének tőle rémálmaim, mert biztos lennének, de valahogy túlélem. De mi van akkor, ha… mondjuk teljesen másként képzeljük el az életünket? Mármint az után, hogy legyőztük az Orit. Úgy értem… most, hogy a rendszerurak letűntek a színről, már a ti életeteket sem feltétlenül az ügynökösdi tölti ki. 
-    Sam, te tudós vagy… bennem is ott van a tudós, ahogy minden tok’ra szimbiótában, még ha az elmúlt időkben legtöbbünknek nem is volt lehetőségünk ezt kibontakoztatni. Biztos vagyok benne, hogy találnánk olyan tudományos kutatási területet, amiben mindketten örömünket lelnénk. Akár még Maleknek is segíthetnénk </i>- ajánlotta Nion.
-    <i>Hm… eddig a fizika volt az erősségem, nem a biokémia </i>- nevette el magát Sam. 
-    <i>Akkor kitalálunk valami mást.

-    Ennyire nem lehet egyszerű. 
-    Ha pár évvel ezelőtt történik ez meg velünk, őszintén azt mondtam volna erre a kérdésre, hogy nem, valóban nem az. Hisz azzal, hogy végeztem a dolgom, minden pillanatban kockáztattam a gazdatestem életét is. De a dolgok változtak, így a mi helyzetünk most merőben új. Hidd el Sam, még számomra is. De úgy hiszem… mindketten vagyunk annyira kompromisszumképesek, hogy találjunk egy olyan életet magunknak, ahol mindketten jól járunk. Tudod… kutathatnánk akár a szarkofágot is.
-    Van egy szarkofágotok?
-    Van. De persze hét lakat alatt őrzik. Még a vele foglalkozó kutatók sem tartózkodhatnak egyedül abban a helyiségben, ahol a szarkofág van. Három-négy őr felügyeli folyamatosan a munkájukat.
-    Nehogy kísértésbe essenek </i>- értette meg Sam. 
-    <i>Pontosan. Akin meglátják a megingás legkisebb jelét, soha többé nem mehet a közelébe. De gondolj csak bele… ha rájönnénk, és kiküszöbölnénk a mellékhatásokat, csodaszámba menne. És talán megmenthetnénk a fajtámat. És te is tovább maradhatnál velem, mint kétszáz év.
-    Igen, ez nem hangzik rosszul. De ugyan mit segíthetnék én?
-    Nézd… tudom, hogy a földi technológia kevésbé fejlett, mint a tok’ráké. De ettől még a meglátásaidra, a logikádra, az ötleteidre számítanék. Tudom, hogy Selmaknak is sokszor segítettél. És talán pont azért, mert a te technológiád merőben más alapokon nyugszik, lehet, hogy egy olyan megvilágításba helyeznéd a kutatásokat, amire mi eddig nem is gondoltunk. 
-    Úgy tudom, a goa’uld egy ős berendezés alapján készítette az első szarkofágot. 
-    Pontosan. 
-    Akkor lehet, hogy nem a szarkofággal kellene bajlódnunk, hisz a hibákat talán a goa’uld gondolkodás tette bele. Vagy szimplán az inkompatibilitás az ős és a goa’uld technológia közt. Használjuk fel a kiindulási alapot.
-    Az ősök eszköze sajnos nem áll rendelkezésünkre. 
-    De nekünk igen. Ráadásul ott van Daniel, aki mindenkinél jobban ismeri az ősöket. Mondhatni testközelből, bár nekik ilyesmi nem igazán van.
-    Ez igazán remekül hangzik.
-    Igen, minden remekül hangzik </i>- csóválta meg a fejét Sam. - <i>Túl… remekül </i>- sóhajtott, aztán a tenyerébe temette az arcát, és egy időre elhallgatott. 

-    <i>Sam, valami baj van? </i>- kérdezte egy órával később a szimbióta. 
-    <i>Semmi </i>- vágta rá Sam túlságosan is gyorsan. 
-    <i>Eszedbe jutott valami rossz? Velem kapcsolatban?
-    Nem </i>- tiltakozott a nő, de nem tűnt túl őszintének. 
-    <i>Sam </i>- faggatta tovább Nion óvatosan. -<i> A pulzusod húsz százalékkal emelkedett, és a véred tele van adrenalinnal. Megijedtél valamitől?
-    Nem hagynál békén egy kicsit? </i>- kérdezett vissza Sam ingerülten, de közben érezte, hogy a szimbióta lassan visszaállítja a szívverését a normálisra. 
-    <i>Ha szeretnéd, békén hagylak </i>- biztosította Nion -,<i> de talán jobb lenne, ha elmondanád. Ha egyesültünk úgysem lesznek titkaink…
-    Úgy beszélsz róla, mintha már biztos lenne! </i> - csattant fel Sam, aztán felállt és bosszúsan elindult végig a partvonal mentén. Nion csak néhány perccel később szólalt meg újra. 
-    <i>Igazad van, Sam, sajnálom. De tudod a gondolat, hogy esetleg veled maradhatok annyira csábító, hogy nem tudok… nem akarok a másik lehetőségre gondolni. 
-    Ez érthető </i>- morogta Sam. 
-    <i>Elmondod, hogy mi ijesztett meg?
-    Csak az, hogy nem normális az, hogy… én is egyre csábítóbbnak találom a lehetőséget. Ez nem normális, ez nem én vagyok! Én sosem akartam ezt! És nem értem, hogy most miért akarnám! Az egyetlen lehetőség, hogy befolyásolsz valahogy. 
-    Mégis hogy tehetném?
-    Honnan tudnám? Benne vagy a fejemben! Befolyásolod a gondolataimat, vagy mit tudom én!
-    Erre nem vagyok képes, Sam </i>- tiltakozott Nion kicsit sértetten.
-    <i>Na persze. 
-    Sam, tényleg így van </i>- erősítette meg a szimbióta lassan lehiggadva. - <i>Figyelj… arra képes vagyok, hogy háttérbe szorítsalak, hogy elnyomjam a tudatodat, és megtegyek veled dolgokat, amiket te nem tennél meg. De arra, hogy a saját gondolataidat befolyásoljam, nem vagyok képes. 
-    És mi erre a garancia?
-    Nem tudok neked más garanciát adni, mint a szavamat. 
-    És ha ez nekem nem elég? </i>- kérdezte Sam, de Nion nem válaszolt, csak kisvártatva. 
-    <i>Akkor ott tartunk, mint amikor megérkeztünk erre a világra. Hazaviszel, és én elhagyom a testedet. Hidd el, Sam… így is örökké hálás leszek neked. 
-    Azt hiszem, bele fogok ebbe őrülni.
-    Ne, ne tedd, Sam! Nem szabad! Nem szabad miattam gyötrődnöd. Csak… vigyél haza! A testvéreim majd vigyáznak rám </i>- mondta Nion szomorúan, de Sam csak egy mély sóhajjal megrázta a fejét. 
-    <i>Mennyi idő telt el?
-    Harminckét óra. 
-    Akkor még van időnk </i>- mondta, és letelepedett újra a partra, aztán összehúzta a szemöldökét. - <i>Az nem lehet. 
-    Micsoda? 
-    Hogy már annyi idő eltelt.
-    Miért?
-    Nem voltam se éhes, se szomjas… ez a te műved?
-    Igen</i> - ismerte be a szimbióta. -<i> Csak szerettem volna, hogy nyugodtan tudj gondolkodni, és ne zavarjanak ilyen apróságok. Remélem nem haragszol…
-    Nem </i>- vont vállat végül a nő, majd elfeküdt a földön, és csak hallgatta a távoli hullámok csobogását. Hosszú idő kellett azonban, hogy a természet békéje egy kicsit helyre tegye a lelkét. 

-    <i>Nion </i>- szólította meg kissé bűntudatosan a szimbiótát. 
-    <i>Itt vagyok, Sam.
-    Sajnálom, hogy kiabáltam veled. 
-    Semmi baj, Sam. Tudom, hogy nehéz helyzetben vagy. 
-    Kérdezhetek?
-    Persze.
-    Te tényleg szeretnél velem egyesülni? Mármint úgy értem… nem arra gondolok, hogy szeretnél-e gazdatestet, mert ez hülye kérdés lenne, csak arra, hogy… tényleg… velem?
-    Sam, én nagyon megkedveltelek. Jószívű vagy és őszinte… bátor és hűséges. Igen, szeretnék egyesülni veled. Nem csak azért, mert szeretnék egy gazdatestet. Tudom, hogy nagyon… jól járnék veled.
-    De én nem vagyok… </i>- kezdett bele Sam egy újabb indulatos mondatba, de még idejében félbeszakította. 
-    <i>Milyen nem vagy? </i>- faggatta óvatosan Nion.
-    <i>Nem érdekes. Nem akarlak megint bántani. 
-    Kibírom </i>- sóhajtott Nion. 
-    <i>Csak én… nem vagyok olyan vidám és felhőtlen, mint Syria, nekem…
-    Sam…
-    Nekem mindig vannak gondjaim, én…
-    Sam, várj! Lassíts! </i>- kérte Nion. - <i>Mondtam neked, hogy sosem hasonlítgattam össze a gazdatesteimet. És nem is akarom. És nem várom tőled, hogy légy olyan, mint Syria. Mindenkinek vannak gondjai, mindenkinek vannak rossz napjai, ez természetes. Neked is, nekem is. Az ilyen napokon kell leginkább egymás mellé állnunk. <i>

Sam nem válaszolt, csak a gyönyörű kék égen nyugtatta a szemét, így a szimbióta megpróbálta szóra bírni. 
-    <i>Nem bízol bennem? </i>- faggatta szelíden. 
-    <i>Tulajdonképpen semmi okom rá, hogy nem bízzak benned </i>- sóhajtott Sam. - <i>Sosem tettél semmi olyat, mióta csak ismerlek. Sőt, te mindig normálisan fordultál felém, korábban is, mikor nálatok jártam. 
-    Mindig egy kicsit elveszettnek tűntél az alagutakban.
-    Hát, apám és Selmak nélkül az is voltam</i> - ismerte be Sam. - <i>Főleg mikor az az idióta Tiran úgy beszélt velem, ahogy én a kutyával se szoktam…
-    Tirannak csak addig nagy a szája, míg nem szólsz vissza neki </i>- nevette el magát Nion. 
-    <i>Hát, én nem nagyon mertem senkinek visszaszólni </i>- nevette el magát Sam is. -<i> Anélkül is borzolta az idegeiteket, hogy ott vagyok. 
-    Senkit nem zavart, hogy ott vagy. Csak a bázis biztonságáért aggódtak. 
-    Gondolom. Tényleg, még mindig az alagutakban éltek?
-    Lényegében igen, de már gyakrabban és szabadabban jövünk fel a felszínre. 
-    Hogy nem kaptok klausztrofóbiás rohamot odalent?
-    Nem tudom mi az a klausztrofóbiás roham, de pont egy olyan ember kérdezi ezt, aki az élete nagy részét egy föld alatti bázison tölti?
-    Igazad van</i> - nevette el magát Sam. - <i>Én is keveset látom a napvilágot, az biztos. 

-    Sam… tudom, hogy nem kéne visszatérnem rá… már csak a saját érdekemben sem, de… elmondod nekem, hogy mi ébresztette benned azt a gondolatot?
-    Nem tudom </i>- rázta meg a fejét Sam. - <i>Azt hiszem egyszerűen csak berezeltem.
-    Tessék?
-    Megijedtem.  Bepánikoltam.
-    Tettem valamit, amivel okot adtam erre?
-    Nem. Tényleg. Azt hiszem, csak egy utolsó próbálkozása volt a régi félelmeimnek. 
-    Szóval akkor… a mérlegünk pozitív?
-    Mondhatjuk, igen. De tudnod kell, hogy a végső szót csak akkor mondom ki, ha…
-    Ha Malek pozitívan reagál </i>- fejezte be a mondatot Nion. 
-    <i>Igen.
-    Értem. Hát, akkor nincs más hátra, mint utána járni, mit szólna ehhez a dologhoz. 
-    Mennyi időnk telt el?
-    Negyvenkét óra.
-    Akkor még egy kicsit pihenjünk rá a dologra. És keressünk valami ehetőt.
-    Éhes vagy? </i>- lepődött meg Nion. 
-    <i>Nem, inkább csak… maga a tevékenység hiányzik már. 
-    Értem. Akkor… nézzünk körül a környéken. Aztán…?
-    Aztán pihenünk még egy kicsit, és mielőtt lemegy a nap nekivágunk a kalandnak. Mit szólsz?
-    Ígéretes </i>- mondta bizakodón a szimbióta, így aztán Sam is elmosolyodott, és elindultak, hogy felfedezzék a környéket.