15. fejezet

Mikor Sam a másik oldalon kilépett a kapuból, megtorpant, és megvárta, míg a csarnokban Landry tábornok lefújja a riadót, akkor lesétált, de Mitchel már sietett is le elé. 
-    Carter… szerencséje! Holnap ilyenkor magáért mentem volna! A tok’rák kiszedték magából azt a dögöt?
Sam vett egy mély levegőt, és gondolatban bocsánatot kért Niontól, aztán a figyelme visszatért a felettesére. 
-    Igen, uram! - bólintott rá. 
-    Remek - mosolygott rá Mitchel. - Akkor isten hozta a Földön. 
-    Köszönöm, uram!
-    Biztos jól van? Elég… ramatyul néz ki. 
-    Csak… megviselt ez az egész - erőltetett egy mosolyt az arcára Sam. 
-    Akkor menjen haza és pihenjen!
-    Úgy lesz - bólintott rá Sam, mire Mitchel elvonult, Sam pedig egy nagy levegővel Landry tábornok irodája felé vette az irányt, közben Nionhoz fordult. 

-    <i>Ne vedd magadra a hülyeségét! </i> - mondta neki békítően. 
-    <i>Ne aggódj, Sam, számítottam rá. Az emlékeidből jól ismerem őt. 
-    Camnek csak a szája nagy. Olyan, mint Tiran</i> - mosolyodott el Sam. 
-    <i>Tudom. De azért… nehéz lenyelni a stílusát. 
-    Csak higgadtan, oké? Kicsit tedd félre az önérzetedet </i>- nyugtatta Sam, miközben bekopogott a tábornokhoz. 

-    Carter alezredes - mosolygott rá a férfi. - Minden rendben?
-    Beszélhetnék önnel, uram? Négyszemközt. 
-    Hogyne - bólintott rá a férfi, de azért furcsállta mind a nő határozottságát, mind a titokzatosságát, de Sam csak becsukta az ajtót, és letelepedett a tábornokkal szemben. 
-    Mit tehetek önért, alezredes? - nézett rá kíváncsian az idősebb férfi. 
-    Uram… Mitchel alezredes bizonyára elmondta önnek, hogy mi történt a Visaron.
-    Hol?
-    Oh, bocsánat… a P7R-524-en.
-    Vagy úgy… igen, Mitchel alezredes beszámolt arról, hogy maga egyesült egy tok’ra szimbiótával - bólintott rá a tábornok. 
Samnek már a nyelvén volt, hogy kijavítsa, de aztán rájött, hogy nincs jelentősége, Landry valószínűleg úgysem értené meg a részleges és a teljes egyesülés közti különbséget. 
-    Valóban így történt, uram. Éppen erről szeretnék beszélni önnel. 
-    Hallgatom, alezredes. 
-    Uram… a helyzet az, hogy… a szimbióta még mindig bennem van. 
-    Tessék? - nézett rá kikerekedett szemekkel a tábornok. - De… a tok’rák nem tudták eltávolítani?
-    Nem erről van szó. Én döntöttem úgy… hogy szeretnék vele maradni - mondta Sam, mire a férfi egy kis ideig nem is jutott szóhoz a döbbenettől. 
-    Hogy… maga… önszántából… tényleg gazdatest akar lenni? - dadogott a tábornok.
-    Igen, uram - bólintott rá Sam. 
-    De miért, Sam? - nézett rá Landry még mindig értetlenül. 
-    Megkedveltem Niont - mosolyodott el Sam. - Szeretnék vele maradni. 
-    Ennyi? Megkedvelte? És ez magának elég, hogy tok’a legyen?
-    Igen, uram - bólintott rá Sam, és a többi indokába nem állt szándékába beavatni a felettesét. - Tudom, hogy őrültségnek hangzik…
-    Sam… nem őrültségnek hangzik, ez őrültség!
-    Uram, én ezt a döntést már meghoztam - mondta határozottan a nő. 
-    Értem, alezredes - sóhajtott a tábornok. - Akkor… árulja el nekem, miért jött vissza?
-    Uram… - hunyta le a szemét egy pillanatra a nő, holott fel volt készülve erre a kérdésre. - Azért vagyunk itt, mert szeretnénk segíteni. A Földnek van a legnagyobb esélye bármit is tenni az Ori ellen, és mi szeretnénk segíteni. Mindketten megteszünk mindent, amit csak tudunk. 
-    Úgy érti, hogy szeretne továbbra is a CSK1 tagja lenni? 
-    Igen, uram. Természetesen, csak ha megengedi. 
-    És gondolja, hogy ebbe az elnök beleegyezik? 
-    Uram… úgy hisszük, az elnöknek nem kellene tudnia róla. 
-    Sam…
-    Nem kellene tudnia róla senki másnak, csak önnek, és Dr. Fraisernek. És még Dr. Jackson szeretném, ha tudna róla. De senki más. 
-    Nem könnyű döntés elé állít, alezredes. 
-    Tisztában vagyok vele, uram. De biztos vagyok benne, hogy tudnánk segíteni. Én is, és Nion is. 

-    És maga megbízik ebben a…
-    Nion. 
-    … Nionban? 
-    A legteljesebb mértékben, uram. 
-    Nem is értem, milyen választ vártam - rázta meg a fejét a férfi. 
-    Uram, attól, hogy Nion bennem van, én még Samantha Carter alezredes vagyok. És esküt tettem arra, hogy megvédem a Földet. Ez a kötelességem. 
-    És ha kiderül?
-    Tőlem nem fogja senki más megtudni. És… csak addig maradunk, míg sikerül kiiktatni a fenyegetést, amit az Ori jelent. Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy kipusztítsák a fél galaxist, mindketten tenni akarunk valamit! 
-    Sam, ugye tisztában van vele, hogy ha ezt a döntést saját hatáskörömben hozom meg, akkor engem terhel a felelősség mindenért, amit maga… és Nion tesznek. 
-    Tisztában vagyok vele, uram. De valóban azért vagyunk itt, hogy segítsünk - erősítette meg Sam, mire a tábornok a tenyerébe temette az arcát. 
-    És a csapata többi tagja? - nézett fel kicsivel később. 
-    Nem szeretném, ha tudnának róla. És… O’Neill tábornoknak még annyira sem szabad tudnia róla.
-    Az gyönyörű lenne - gondolta végig Landry tábornok is a lehetséges következményeket.  - És… mit gondol… tudnának segíteni?
-    Nion mögött kétezer év tudása és tapasztalata van, nem beszélve a fejlettebb technológiáról. Úgy vélem sokat tudna nekünk segíteni. Hasznára lehetne a Földnek.
-    És képesek rá, hogy titokban tartsák a jelenlétét?
-    Igen, uram. Mindent megteszünk. 
-    A székemmel játszik, Sam - csóválta meg a fejét a tábornok. - Meg egy csúnya hadbírósági tárgyalással, ahol harminc évet sózhatnak a nyakamba. 
-    És azzal, hogy Nion az NID kezébe kerül, ahol cafatokra szedik, valószínűleg velem együtt - egészítette ki a listát Sam, és ez elgondolkodtatta a tábornokot is. 
-    Szóval maguk is kockáztatnak…
-    Igen, uram. Nem keveset. 
-    Értem. Hát… legyen. Kapnak három hónap próbaidőt. Ha addig azt bizonyítják, amit állít, Carter alezredes, akkor maradhatnak.
-    Igen, uram. Köszönöm, uram! - mosolyodott el Sam, de a tábornok még mindig csodálkozva csóválta a fejét. 
-    Leléphet! 
-    Igen, uram - vágta rá Sam, majd kisétált a szobából, miközben érezte a szimbióta megkönnyebbülését, és ő is kissé könnyebben vette a levegőt. 

-    <i>Ez könnyebben ment, mint vártam </i>- szólalt meg Nion.
-    <i>Igen</i> - hagyta rá. 
-    És most? 
-    <i>Irány Fraiser doktornő. 
-    Ő rosszabb lesz? 
-    Nem. Legalábbis remélem. Janet nagyon jószívű és megértő. Remélem, így is fog reagálni </i>- mondta Sam, miközben a folyosókon a gyengélkedő fele sétáltak, de azért Nionban érezte újra felébredni a feszültséget. 

-    Helló, Janet! - lépett be a gyengélkedőre Sam. 
-    Sam, üdv! - mosolygott rá a doktornő. - Minden rendben?
-    Igen, persze. 
-    Fáradtnak nézel ki. Gyere, megnézlek!
-    Janet… mielőtt bármit néznél… beszélhetnénk?
-    Hát… persze - vont végül vállat a nő. 
-    Van itt még rajtunk kívül valaki? - nézett körül Sam. 
-    Nincs. Miért? Sam, mi a baj?
-    Semmi. Semmi baj nincs - mosolygott rá Sam. - Gyere, üljünk le - húzta az első ágyhoz a nőt, és letelepedtek a szélére. 
-    Sam, nem mondanád el végre, hogy mi van? A frászt hozod rám.
-    Janet - fogta meg a nő kezét Sam, egyrészt bátorításként, másrészt megelőzendő, hogy ijedtében elfusson. - Van bennem egy tok’ra szimbióta. 
-    Oh… - kerekedtek ki a doktornő szemei, hasonlóképpen, mint Landry tábornoknak, de Sam érzései szerint nem lepődött meg annyira, mint amennyire illett volna. 
-    Janet… 
-    Jól vagyok - rázta meg a fejét Janet, miközben próbált magához térni. - Csak… had vegyek levegőt. 
-    Csak rajta - nevette el magát Sam megkönnyebbülve. Már érezte, hogy a nőnél nyert ügyük van. 
-    Tudod - csóválta meg a fejt Janet -, tulajdonképpen… ha jobban belegondolok... korábbra vártam.
-    Tessék? - lepődött meg ezúttal Sam. 
-    A múltkor… a baleseted után… meggyőződésem volt, hogy… ez lesz a vége. 
-    Hát, bennem is ott volt a gondolat - ismerte be Sam. - De akkor úgy alakult, hogy nem volt szükség rá. 
-    És most? 
-    Most… Nionnak volt szüksége rám - mosolyodott el Sam. - És talán… mindennek így kellett történnie. 
-    De… tud valaki róla, hogy itt van? - tért át Janet gyakorlatiasabb kérdésekre. - Sam, nagyon megütheted a bokád, ha kiderül… és nem csak te…
-    Landry tábornok tudja - bólintott rá Sam. - Kaptunk három hónap próbaidőt, hogy bizonyítsuk a hűségünket. De… Janet, ez hétpecsétes titok. Hárman fogtok tudni róla… senki más. Ez nagyon fontos.
-    És ki a harmadik?
-    Daniel - mosolyodott el Sam. 
-    Ki más? - mosolyodott el Janet is. - De... szóval azt kéred tőlem, hogy akárhányszor idejössz a CSK1-gyel… játsszam el, hogy téged is megvizsgállak, és minden rendben?
-    Igen, tulajdonképpen ezt kérném - bólintott rá Sam. 
-    És hamisítsam meg az eredményeidet… 
-    Janet, tudom, hogy sokat kérek… 
-    Igen, sokat - bólintott rá a doktornő. - De azért vagyunk barátok, hogy néha megtegyünk ezt-azt egymásért. 
-    Köszönöm, Janet - fújta ki megkönnyebbülten a levegőt Sam. 
-    És… Cass? - nézett rá aggódva Janet. 
-    Erre még nem állok készen - rázta meg a fejét a nő. - Mára bőven elegen vagytok ti hárman. 
-    Gondolom - bólintott rá Janet. - De előbb vagy utóbb beszélned kell vele is. 
-    Tudom. Csak… előtte had találjak magamra. Vele egy kicsit nehezebb dolgom lesz. Szeretnék… felkészülni rá. 
-    Rendben, Sam. Én mellettetek vagyok - szorította meg a nő kezét Janet, mire Sam végképp megkönnyebbült. 
-    Köszönjük! 

-    <i>Sam </i>- szólította meg közben Nion. - <i>Mit gondolsz, kifutna tőlem a világból?
-    Talán csak a gyengélkedőről </i>- mosolygott magában Sam. - <i>Beszélnél vele? 
-    Ha úgy gondolod, hogy nem sikít akkorát, hogy idecsődíti az őrséget…
-    Nem hinném. Beszélj vele! </i>- mondta Sam, így Nion átvette az irányítást. 

-    Dr. Fraiser - szólította meg Janetet, mire a nőnek elakadt a lélegzete egy pillanatra. - Nem akartam megijeszteni. 
-    Ez egy ilyen nap - nyelt egy nagyot Janet. 
-    Csupán szerettem volna megköszönni a megelőlegezett bizalmát. 
-    Remélem, rászolgál - nézett tűnődve Janet Nionra. 
-    Megteszem, ami tőlem telik, doktornő. 
-    Helyes. És… vigyázzon Samre! Egyedül is elég vakmerő, nem kell neki még segítség hozzá. 
-    Vigyázok. Ez az én érdekem is - bólintott rá Nion. 
-    Remek - bólintott rá Janet, majd tűnődve figyelte, ahogy Nion újra háttérbe húzódik. - Azért adj nekem időt, hogy megszokjam ezt!  - csóválta meg a fejét. 
-    Persze - nevette el magát Sam. - Akkor most… hagyunk is akklimatizálódni. 
-    Kösz - nevette el magát Janet is, majd még elköszöntek, és Sam kisétált a gyengélkedőről. 

-    <i>Vélemény? </i> - kérdezte Niont. 
-    <i>Valóban kedves és jószívű -</i> hagyta rá Nion. 
-    <i>De?
-    Nincs de. 
-    De van. Érzem. Nion!
-    Nem kifejezetten rajongok az orvosokért </i>- ismerte be a szimbióta. - <i>Biztos megfordult már a fejében, hogy hogyan tudna minket megvizsgálni. 
-    Nion! </i>- torkollta le Sam. -<i> Janet nem olyan. 
-    Minden orvost fűt a tudományos kíváncsiság. Főleg, ha olyan dologgal találkozik, amivel addig még nem.  
-    De nem mindenáron! És Janet nem először találkozik szimbiótával. Ennél közelebbről is látott, nem is egyet. Nem egynek az életéért küzdött már, ezt jobb, ha tudod. És különben is… Janet bizalmat szavazott neked. Tartozol neki annyival, hogy te is megteszed ugyanezt. 
-    Igazad van </i>- látta be végül a szimbióta is. - <i>És most? Daniel?
-    Igen </i>- vett egy nagy levegőt Sam. -<i> De vele nem itt szeretnék komolyan beszélgetni. Inkább otthon, nyugodtabb körülmények között. 
-    Kettesben? </i>- ugratta a szimbióta. -<i> Maleket ölné a féltékenység, ha tudná. 
-    Nem, én nem hinném. Danielre nem lenne féltékeny. Jól ismerik egymást. Keveset beszélgettek, de mégis úgy érzem… bíznának egymásban. 
-    Rendben. Akkor látogassuk meg Danielt </i>- állt rá Nion, és az ifjú tudós laborja fele vették az irányt. 

-    Helló! - köszönt be Sam az ajtóból, mire Daniel felkapta a fejét a papírjaiból. 
-    Sam! Visszajöttél? Mikor? - derült fel azonnal az arca.
-    Egy fél órája. 
-    Minden rendben? - kérdezte aggódva Daniel. 
-    Persze - mosolygott rá Sam, aztán gyorsan másra terelte a szót. - Min dolgozol?
-    Csak egy fordítás - vont vállat Daniel, mire Sam odasétált mellé. 
-    De hisz ez ős - nézett Danielre csodálkozva. - Ez a második anyanyelved, miért izzaszt meg ennyire? - ugratta. 
-    Van benn néhány jel, amit nem és nem tudok hova tenni. Valóban folyékonyan beszélem a nyelvet, és jól ismerem az írást is, de ezeket a jeleket még nem láttam - rázta meg a fejét a férfi, ahogy a jegyzeteire pillantott. - És így nem áll össze az egész.
-    <i>Azért, mert ez furling</i>- tájékoztatta Nion Samet. - <i>Bizonyára olyan szavak, amiknek nincs ős megfelelője. Vagy tulajdonnevek, amit nem is akartak lefordítani.
-    El tudod olvasni? </i>- lepődött meg a nő, főleg azért, mert nem ezt érezte a szimbióta felől. 
-    <i>Nem, a furlinget nagyon kevesen értik a galaxisban. Csupán a négy szövetséges nép ismeri, senki más. Ők pedig már mind leléptek… kivéve a noxokat. De attól még az írást felismerem. </i>
-    Daniel - terelte vissza Sam a férfi figyelmét. - Talán megnézhetnéd azt az anyagot, amit Ernest bolygóján találtunk - javasolta. 
-    Tessék? - kapta fel a fejét a férfi. 
-    Ez furling - súgta a fülébe Sam, mire Daniel értetlenül pislogott rá hátra. 
Eközben Sam kivette a ceruzát Daniel kezéből, és a válla felett átnyúlva goa’uld nyelven írta a papírra a következő üzenetet:
„Este gyere át hozzám!”
Daniel csak egy pillantást vetett rá, aztán fürkészőn nézett Samre. A nő szinte hallotta, ahogy cikáznak a fejében a gondolatok, mire sóhajtva megcsóválta a fejét, és még hozzátette:
„ Főzök neked valamit.”
Látta Danielen, hogy nem túl nyugodt mindattól, ami átfut az agyán, de a kérdő pillantására végül rábólintott a meghívásra, aztán fogta a radírját, és eltűntette Sam írását. 
-    Akkor később találkozunk - tette még a vállára a kezét egy pillanatra Sam, majd magára hagyta Danielt, de abban biztos volt, hogy a férfit kétségek fogják gyötörni egészen addig, míg nem tisztázták a dolgokat.

-    <i>Hát akkor… irány haza </i>- mondta Nionnak, és érezte a szimbióta kíváncsiságát, de csak jót mosolygott rajta. 
Felmentek a lifttel a felszínre, ott Sam beült a kocsijába, és hazahajtott. 
-    <i>Végre vehetek egy forró fürdőt </i>- sóhajtott Sam, mikor becsukódott mögöttük az ajtó. - <i>Már ha te sem bánod. 
-    Attól függ, mennyire forró az a forró. 
-    Kellemesen forró </i>- nevette el magát Sam, és valóban az első útja a fürdőszobába vezetett, és teleengedte a kádat meleg vízzel. 
Miközben megszabadult a ruháitól, valami eszébe jutott. 
-    <i>Nion, kérdezhetek valamit? 
-    Sam, igazán leszokhatnál már erről a kérdésről. Úgyis tudod, hogy kérdezhetsz. 
-    Tudom, csak ezzel… figyelmeztetlek, hogy valami hülyeséget fogok kérdezni. Van időd felkészülni rá, és nem derült égből villámcsapásként ér. 
-    Sam… tudom, mi jár a gondolataidban. Hacsak nem akarod nagyon elrejteni, pontosan tudom, mire gondolsz, és mit szeretnél tudni. De azért kérdezz!
-    Várj… nagyon bosszantó, hogy én beszélgetni akarok? Mármint így, kimondott szavakkal. Én is tudom, hogy mit gondolsz… nagyjából… De az nem olyan, mintha megbeszélnénk.
-    Nem, egyáltalán nem bosszantó. Később jobban rá fogsz érezni, de lehet, hogy nálad megmarad a vágy a beszélgetésre. Ez nem baj. Tulajdonképpen én is szeretek beszélgetni, csak vészhelyzetben, vagy olyankor, mikor gyorsan kell cselekednünk, akkor kell igazán a másik gondolataira hagyatkoznunk. Tisztában lenni azzal, hogy mit akar és mire képes a másik, és tizedmásodperc alatt döntésre jutnunk, hogy melyikünk képes hatékonyabban kezelni a helyzetet. Máskor mi döntjük el, melyik lehetőséget választjuk. Csak azt szokd meg, hogy nem tudsz meglepni. Szóval? Kérdezel?
-    Igen </i>- adta meg magát Sam, ahogy belemászott a kádba, és elmerült a kellemes meleg vízben. - <i>Szóval… tudom, hogy a szimbiótának nincs neme… de mégis kialakul bennetek valami… hogy melyik nemhez… vonzódtok inkább. Mármint gazdatest terén. 
-    Így van </i>- hagyta rá Nion. - Bár ez nem mindenkire jellemző, de többségében valóban így történik. 
-    És te… szóval most velem vagy, és előttem Syriával… 
-    És korábban is, ha csak tehettem, női gazdatestben éltem </i>- ismerte be Nion. - <i>De persze időről időre elkerülhetetlen volt az ellenkezője. Túléltem. Sőt, volt olyan férfi gazdatestem, aki nagyon közel állt hozzám. De ha választhatnék, amit persze szinte soha nem volt lehetőségem megtenni, hisz sosem jelentkeztek két kézzel gazdatestnek az emberek, de… ha választhatnék… mindig női gazdatestet választanék. 
-    Az jó </i>- mosolyodott el Sam. 
-    <i>Miért?
-    Mert nem kapsz hülyét attól, ha most felveszek egy szoknyát, és kimegyek a konyhába főzni. 
-    Jó tudni, hogy te sem csak katonából vagy </i>- nevetett Nion. 
-    <i>Nem, valóban nem </i>- hagyta rá Sam. - <i>Ha leteszem a szolgálatot, átvedlek nővé. 
-    Hihetetlenül összetett személyiség vagy, Sam. 
-    Ezt már úgyis tudtad az emlékeimből </i>- vont vállat Sam. 
-    <i>Igen, csak… ritka az ilyen. Katona vagy, tudós, felfedező, és közben igazi nő. Izgalmas.
-    Hát… lesz ez még izgalmasabb is </i>- húzta el a száját Sam. 
-    <i>Sam, az izgalmas szónak nem csak a veszélyes értelme létezik. Az életed felfedezése is izgalmas a számomra, ahogy majd számodra is izgalmas lesz a valódi tok’ra lét kitapasztalása, ha egyszer eljutunk odáig. 
-    Rendben. És… kapunk levegőt a víz alatt? </i>- kérdezte Sam ugratva, ahogy lassan lecsúszott a víz alá, hogy a haját is megmossa. 
-    <i>Sam, ne csináld ezt! </i> - tiltakozott Nion, mire Sam újra felbukkant, és jót nevetett rajta. 
-    <i>Te vágytál izgalomra… És különben is </i>- jutott eszébe egy kép arról, hogy az első goa’uldok leszármazottainak egy része a mai napig vízben élnek, de Nion nem hagyta, hogy megfogalmazza ezt a gondolatot. 
-    <i>Ne hasonlíts hozzájuk! -</i> tiltakozott határozottan, és egy kicsit sértetten is. 
-    <i>Jól van, jól van, igazad van</i> - csitította Sam. - <i>Szóval nem szereted a vizet. Pedig elvileg neked lételemed…
-    Nekem igen, de neked nem. Semmi bajom a vízzel, amíg nem fenyegeti a gazdatestem életét </i>- morgott továbbra is a szimbióta. - <i>Határozottan megkérlek, hogy ne csinálj ilyeneket!
-    Valahogy hajat kell mosnom </i>- nevetett tovább a nő. - <i>És különben is, szeretek úszni. Biztos a Keralán is van egy tó, vagy ilyesmi, ahol lehet. Majd lecsökkented az oxigénigényemet, vagy ilyesmi…
-    Nincs az a pénz </i>- borzongott meg Nion. 
-    <i>Ne tanulj tőlem ilyen kifejezéseket! </i>- szidta le tréfásan Sam. 
-    <i>Ezzel már elkéstél. 
-    Akkor is megszerettetem veled a vizet </i>- ígérte Sam. - <i>Mármint úgy, hogy én is benne vagyok </i>- vigyorgott.
-    <i>Arra kíváncsi leszek </i>- kételkedett Nion. - <i>Menjünk inkább, és álljunk neki a vacsorakészítésnek, mert Daniel éhes marad. 
-    Rendben </i>- látta be Sam is, hogy ideje átvedlenie háziasszonnyá. Abban ugyan nem volt biztos, hogy Danielnek az evés lesz az elsődleges gondja, mikor megékezik, de ettől függetlenül szeretett volna egy finom vacsorát összedobni. 
Első körben megállapították, hogy egy jó olaszos spagettihez való alapanyag van itthon, és lassan neki is láttak. Főzés közben arról beszélgettek, hogy hogyan reagál a szimbióta a gazdatest különböző étkezési szokásaira, és az egyes világok ételeire, és hogy egyáltalán hogy részesül a gazdatest energiaháztartásából. 
-    <i>Nagyon érdekel ez a téma, Sam </i>- állapította meg Nion egy idő után. 
-    <i>Csak az jutott eszembe, hogy apám Selmak kedvéért leszokott a kávéról, pedig korábban úgy kellett neki, mint az éltető levegő. 
-    Sam, én vagyok a legjobb élénkítőszer a világon, miért kellene neked még olyasmi? </i>- kérdezte kissé önelégülten Nion, mire Sam elnevette magát. 
-    <i>Nem, én nem igazán rajongok a kávéért, legfeljebb mikor még hajnali kettőkor a naquadah reaktor mellett ülök</i> - nyugtatta meg a szimbiótát. - <i>Csak azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy van valami, amit én szeretek, de neked nem igazán tesz jót. 
-    Ki tudom szűrni azokat a dolgokat, amik nekem nem tesznek jót </i>- mondta Nion. - <i>Bár ez némi plusz erőfeszítést igényel, de megoldható. De az, ami közvetlenül a véredbe vagy az idegrendszeredbe kerül, mint a koffein vagy az alkohol, valamilyen mértékig rám is hat. 
-    Vagyis le tudlak itatni? </i>- kuncogott Sam. 
-    <i>Tetemes alkoholmennyiséget kellene elfogyasztanod hozzá, de tulajdonképpen igen, lehetséges. De azt hiszem, előbb vesztenéd el az eszméletedet, legalábbis, ha közben nem segítek lebontani, mint hogy ez sikerüljön. 
-    Akkor inkább nem próbálom ki. Pedig kíváncsi lennék, milyen vagy spiccesen</i> - nevetett Sam, aztán megcsóválta a fejét, ahogy valami eszébe jutott, és végiggondolta a dolgot. 
-    <i>Ez tényleg meglep, Sam? </i>- kérdezte a szimbióta, nem a szavaira, hanem a gondolataira reagálva. 
-    <i>Igen </i>- bólintott rá Sam. - <i>Nem hittem volna, hogy ilyen jól ki fogunk jönni, és ennyit fogunk együtt nevetni. Tudod… a tok’rákat mindig egy kicsit arrogánsnak, nagyképűnek és lekezelőnek tartottam. Még Selmakban is volt egy kicsi… még felém is… ebből a viselkedésből. Féltem attól, hogy te is olyan vagy. 
-    Hidd el, apáddal szemben Selmak sem volt olyan… és mindenki mással én is olyan vagyok </i>- biztosította Nion. 
-    <i>Nem, ez nem igaz. Janettel sem voltál arrogáns, és szerintem Daniellel sem leszel. 
-    Ez a helyzettől függ</i> - vont vállat gondolatban a szimbióta. -<i> Biztosan lesz olyan szituáció, mikor úgy nyilvánulok meg, ami neked nem tetszik. Akár még Janettel vagy Daniellel szemben is. Nem beszélve mondjuk egy Mitchelről… őt úgy ki tudnám osztani! Tenyérbemászó stílusa van. 
-    Igen, az. De lehetőleg ne küldd el melegebb éghajlatra, ő a parancsnokom. Semmi kedvem hadbíróság elé állni, csak mert te magadra veszed Mitchel stílusát. Ami olyan amilyen, de attól ő még jó katona. Az Antarktiszon megmentette az életünket. 
-    És meddig akarsz még hálás lenni neki? </i> - szakította félbe Nion.
-    <i>Na, ez arrogáns volt </i>- szólt rá szigorúan Sam.
-    <i>Csak prezentálni akartam, hogy én is tudok ilyen lenni </i>- közölte a szimbióta. 
-    <i>Inkább ne legyél ilyen</i> - csóválta meg a fejét Sam. - <i>És ideje leszűrnünk a tésztát </i>- tért vissza a gyakorlatiasabb tennivalókhoz Sam, így lassan elkészültek a vacsorával.