16. fejezet
Egy fél órával később csengetett be Daniel, és Sam bár nem túl könnyű szívvel sietett az ajtóhoz, hogy beengedje a barátját, próbált mosolyogni.
- Helló! Gyere be! - invitálta beljebb Danielt.
- Szia! - mosolygott rá a férfi is, de Sam látta a tekintetében az aggódást.
- Spagettit főztem, remélem, szereted - indult befelé a nő.
- Sam… - szólt utána Daniel, mire megtorpant, de nem fordult vissza.
- Ne már, hogy nem szereted…
- Sam…
- Tényleg nem szereted? - sandított hátra Sam, de Daniel egy sóhajjal odasétált hozzá, és gyengéden megfogta a karját, és maga felé fordította.
- Sam, beszélnünk kéne - mondta goa’uld nyelven, mintegy tesztelve a sejtéseit, és Sam elhúzta a száját.
- Rendben, gyere, üljünk le! - adta meg magát szintén goa’uld nyelven, aztán a nappaliba sétált, és letelepedett az egyik fotelbe. - De beszéljünk valami becsületes nyelven, ki nem állhatom a goa’uldot - fintorgott, visszaváltva angolra, miközben Daniel is helyet foglalt.
- És… Nion? - kérdezte fürkészőn.
- Nion sem ragaszkodik hozzá.
- Szóval igaz, amit sejtettem. Nion itt van benned - vonta fel a szemöldökét Daniel.
- Igen - ismerte be a nő.
- Sam… jól meggondoltad ezt az egészet?
- Igen - mosolyodott el Sam. - Alaposan átgondoltam mindent, és úgy döntöttem, Nionnal maradok.
- Értem - sóhajtott Daniel. - És… Malek? - kérdezte egy halvány mosollyal, mire Sam szintén mosolyogva lehajtotta a fejét, és Nion undok módon hagyta, hogy paprikavörössé váljon. - Szóval minden rendben köztetek - nevette el magát Daniel.
- Igen - bólintott rá Sam.
- És… biztos vagy benne, hogy megéri? Mármint… tudom, hogy szereted Maleket, meg minden, de… mégiscsak az életedről van szó. A testedről… talán a lelkedről nem, ha igazán hihetünk a tok’ráknak, de akkor is… Biztos vagy benne, hogy Malek megér ennyit?
- Daniel… nézd, az, hogy Nionnal vagyok… részemről nem áldozat - gondolkodott el őszintén Sam. - Régen úgy éreztem, hogy talán képes lennék Malek kedvéért tok’rává lenni, de az akkor és úgy valóban áldozat lett volna. És neked is és Maleknek is igaza lett volna, lehet, hogy rövid időn belül megbántam volna a dolgot. De Nionnal ez más volt. Szüksége volt rám, és én szívesen segítettem neki… és közben úgy alakult, hogy megkedveltük egymást, és együtt maradtunk.
- És ehhez semmi köze nem volt Maleknek, ugye? - vigyorgott Daniel.
- Ezt így nem állítanám - nevette el magát Sam is. - Nagyon is sok köze volt hozzá Maleknek. És válaszolva a kérdésedre… igen, megéri.
- Örülök, hogy boldog vagy - biztosította Daniel Samet. - De akkor… mi a fenét keresel itt? - kérdezte, de Sam nem neheztelt érte. Nagyon is jól érzékelte a különbséget Daniel és Landry tábornok kérdése között. A felettese kérdésében leginkább az volt benne, hogy tok’raként nem sok keresnivalója van a Földön, még kevésbé a CSK1-ben, Daniel csak azt nem értette, hogy volt képes elszakadni a férfitól, akit szeret, és akivel sok év után végre együtt lehetne.
- Van egy befejezetlen feladatunk - vont vállat Sam. - És én nem hagyok félbe semmit.
- Az Ori - sóhajtott mindent értőn Daniel. - Szóval belerángattad Niont a galaxis legnagyobb lekvárjába. Nem szép dolog.
- Dehogy rángattam, jött ő magától is - nevetett Sam. - Bár ez az ő esetében így hülyén hangzik… de lényegében ez az igazság.
- Tudja, hogy mire vállalkozik?
- Azok után, ami Syriával történt, azt hiszem, tökéletesen tisztában van vele. És szeretne segíteni.
- Bosszút állni? - húzta össze a szemét Daniel.
- Ezt még sosem éreztem benne - tűnődött el Sam, és abban a pillanatban is sok mindent érzett Nionban, de igazi bosszúvágyat nem. - Azt hiszem, inkább csak szeretné megakadályozni, hogy másokkal is megtörténhessen ez a tragédia.
- Értem. De… mégis mit gondolsz, a többiek mit fognak szólni hozzá?
- Daniel… szeretném, ha Mitchel és Teal’c nem tudnának róla. Vala pedig még annyira sem. Nem is beszélve O’Neill tábornokról.
- Hazudozni akarsz nekik?
- Nem, csak… így praktikusabb. Gondolj csak bele! Mit kéne hallgatnunk Mitcheltől… és azt tedd össze egy tok’ra önérzetével. Legfeljebb egy percet beszéltünk Cammel, mikor visszaértünk, és a tudtán kívül háromszor taposott Nion lelkébe.
- Jó ég - nevetett Daniel. - Jogos. Kő kövön nem maradna. De valakinek csak tudnia kell róla! Mármint… hivatalosan. Úgy értem, te a légierő katonája vagy…
- Nyugi! A tábornok tud róla.
- Tényleg? - lepődött meg Daniel. - És jóváhagyta?
- Igen. Ez olyan hihetetlen?
- Őszintén? - tűnődött el Daniel. - Eléggé. Az utóbbi időkben nem volt olyan viszonyunk a tok’rával.
- Igen, tudom - sóhajtott Sam. - Apám halála óta eléggé eltávolodtunk. De tudod, elég meggyőző tudok lenni, ha szükség van rá.
- Igen, ezt tudom - mosolyodott el a férfi.
- És… Janet is tudja - sóhajtott Sam.
- Hát igen, őt elég nehéz lett volna megvezetnetek.
- Egy darabig sikerült volna, hisz Nion után nincs sebhely a nyakamon, így csak MR-rel tudta volna kimutatni - vont vállat Sam. - De így fair, hogy tudja. És így többet tud nekünk segíteni. És ha ne adj isten, történik velünk valami, tudja, hogy viszonyuljon hozzánk.
- Szóval én tudtam meg utoljára - fojtott el egy mosolyt, és igyekezett inkább sértettnek kinézni a férfi.
- Nem, Daniel - rázta meg a fejét Sam. - Te vagy az, akivel nem csupán közölni szerettem volna a tényt, hanem megbeszélni. Nyugodtan. Kettesben.
- Hát, köszönöm a megtiszteltetést - nevette el magát Daniel. - De… visszatérve a titkolózásra… mégis hogy akarod eltitkolni Vala előtt?
- Ez egy jó kérdés - fintorgott Sam, majd egy pillanatra Nion gondolataira figyelt. - Mennyi ideje is annak, hogy Quetesh elhagyta Vala testét?
- Tíz éve lehet - vont vállat Daniel, ő sem tudta pontosan, így csak saccolt.
- Az jó - bólintott rá Sam, miközben egy pillanat alatt egyeztettek Nionnal. - Az azt jelenti, hogy a vérében a naquadah szintje lecsökkent már annyira, hogy csak akkor érzi meg bennem Niont, ha közvetlenül megérint.
- De nem olyan régen még a kristályt is tudta használni - vetette ellen Daniel.
- A kristály is közvetlen érintés útján működik, azért - nyugtatta meg Sam. - És szerencsére nem vagyunk olyan viszonyban Valával, hogy engem ölelgessen, úgyhogy talán nem jön rá.
- Reménykedjünk - sóhajtott Daniel is. - Mert ha rájön, akkor olyan patáliát csinál, amilyet rég nem látott a Csillagkapu Parancsnokság.
- Pont ez az, amitől félek - nevetett Sam.
- És…
- Igen? - nézett kérdőn Sam Danielre, mikor látta, hogy töri valamiben a fejét.
- Csak az jutott eszembe, hogy… tényleg ilyen egyszerűen rejtve tudtok maradni? Mármint… úgy értem, hogy nem változol meg valamiben? Nem lesz valami feltűnő…
- Daniel, én még mindig Samantha Carter vagyok.
- Igen, de Nion… szóval biztos van valami olyan szokása vagy tudom is én… ami eltér… ami felhívhatja magára a figyelmet.
- Hát eddig nem igazán tapasztaltam ilyesmit - gondolkodott el Sam is. - És biztos vagyok benne, hogy nem szeretne egy „UFO vagyok” felirattal a homlokán sétálni az utcákon.
- Ezzel kap egy jó pontot - nevetett Daniel.
- Az egyetlen, amivel felhívhatja magára a figyelmet, az a tudása - vette végre komolyan a kérdést Sam.
- Igen - bólintott rá Daniel. - Nekem is segített… és ezzel fel is keltette a gyanakvásomat.
- Pontosan. De mégis ezzel tud a legtöbbet segíteni. Majd valahogy meg kell próbálnunk leplezni. Számítok a segítségedre.
- Kösz - nevetett Daniel. - Elég nekem időnként Merlint rejtegetni. Meg mindazt, amit az ősöktől hoztam vissza.
- Na, témánál vagyunk - tette csípőre Sam a kezét. - Szóval mindaz, amit eddig mondtál amolyan bagoly mondja verébnek prédikáció volt?
- Tulajdonképpen igen - ismerte be Daniel. - Szóval… tudom, min mész keresztül. Mikor először jöttem vissza… hát épp elég volt nekem is lekezelni a helyzetet. Mindenki azt hitte, hogy én vagyok a marslakó. De minimum valami megvilágosodott próféta.
- És azóta még történt egy s más.
- Igen, így van. A Merlines eset óta Mitchel folyamatosan azt fürkészi, mikor őrülök meg. Hogy mikor tör elő belőlem Merlin tudata.
- Na, én ezt a gyanakvást szeretném elkerülni - nevetett Sam. - De azért szólsz majd előre, ugye, ha készülsz megőrülni?
- Csak ha te is - forgatta meg a szemét Daniel.
- Na, akkor ebben jól egymásra találtunk - állapította meg Sam.
- Mondjál még ilyeneket… Malek puszta kézzel tekeri le a fejemet.
- Dehogy. Malek kedvel téged - nyugtatta meg Sam.
- Én is őt - vont vállat Daniel.
- Az jó. Akkor esetleg vacsoráz… - kezdett bele a mondatba Sam, aztán elmosolyodott. - Daniel… beszélnél Nionnal?
- Végül is… miért ne? - komolyodott el Daniel.
- Hé, nem harap - mosolygott rá Sam. - Nem engedem.
- Oké, legyen - bólintott rá a férfi, de azért nem töltötte el jó érzéssel a dolog, ahogy nézte, hogy a szimbióta átveszi Sam felett az irányítást.
- Helló, Daniel! - üdvözölte Nion.
- Üdv! - fújta ki a levegőt Daniel.
- Szeretném megköszönni, hogy ilyen jól fogadta a jelenlétemet. Sam aggódott…
- Hogy nem értem meg?
- Igen.
- Hát… szoknom kell a gondolatot, az tény. De nekem is vannak furcsa dolgaim… és Sam is mindig elfogadta. De… tényleg segíteni akar?
- Ezt olyan nehéz elhinni? - kérdezett vissza Nion.
- Csak… a tok’rák… nem ismertek semmi mást, nem érdekelte őket semmi más… csak a szent cél… a rendszerurak legyőzése.
- Annak a háborúnak majdhogynem vége… tudnak nélkülözni otthon. De az Ori ugyanúgy az egész galaxist fenyegeti. Előbb vagy utóbb eljutnának hozzánk is. Miért ne akadályoznánk meg idő előtt, hogy ez megtörténjen?
- Jogos felvetés - bólintott rá Daniel.
- Nem nyugodt a lelke - fürkészte Nion.
- Csak aggódom Sam miatt.
- Miattam?
- Igen - ismerte be fintorogva Daniel.
- Megértem - bólintott rá Nion. - De soha nem veszélyeztetném Samet.
- Tudom, csak…
- Nem bízik bennem. Daniel… nem vagyok goa’uld… és nem veszem el magától a barátját. Sam bármikor itt van, ha szüksége van rá.
- És ha megnyertük a háborút az Ori ellen?
- A csillagkapuval nincsenek távolságok a galaxisban. Megértem az aggodalmát, hisz Sam az Ori legyőzése után velünk fog élni a Keralán. De bármikor szívesen látjuk magát. Sőt… szükségünk is lesz a segítségére.
- Mégis miben? - nézett rá kételkedve Daniel.
- Sam és én a szarkofágot szeretnénk kutatni… szeretnénk megszüntetni a káros mellékhatásait. Hogy anélkül használhassuk, hogy függővé válnánk… vagy gonosszá és megalomániássá, mint a goa’uldok. Meggyőződésem, hogy ezt ki lehet küszöbölni, és tudom, hogy Sam sokat segíthet ebben. De ehhez szükségünk lesz majd a maga tudására az ősök eszközével kapcsolatban, amiről a goa’uld mintázta a szarkofágot. Szóval Daniel… nem rabolom el magától Samet. Sőt. Örülnék, ha a későbbiek folyamán is kapcsolatban maradnának.
- Hát… ez nem hangzik olyan rosszul - tűnődött el Daniel. - De ez még… a jövő zenéje. Az Ori egy nagyobb falat lesz, és csak remélhetjük, hogy nem akad meg a torkunkon. Most… akár vacsorázhatnánk is.
- Ám legyen - adta meg magát Nion. - Igazán kíváncsi vagyok Sam főztjére - mondta, és lassan kisétáltak a konyhába, hogy megmelegítsék az időközben teljesen kihűlt vacsorát.
- Szóval egy tok’ra is… ugyanolyan ételt eszik, mint egy ember?
- Daniel - nézett rá Nion. - A gazdatestünk… az én gazdatestem, Sam… ugyanolyan ember, mint maga. Igen, ugyanolyan táplálékra van szüksége, mint magának.
- És a maga ízlése?
- Higgye el, az étkezés miatt ritkán kerülök összetűzésbe a gazdatestemmel. Ahogy az öltözködés, vagy a kedvelt kedvtelések miatt is.
- <i> Szóval mehetünk úszni? </i>- kérdezte tőle Sam.
- <i> Felejtsd el! </i> - vágta rá azonnal a szimbióta, aztán visszatért a figyelme Danielre. - Nem hinném, hogy Sam esetében ez másként lenne.
- Miért más maga, mint a többi tok’ra? - méregette Daniel Niont, miközben a konyhaszekrénynek támaszkodva karba tett kézzel figyelte, ahogy serénykedik a konyhában.
- Nem tudom, mire gondol.
- Jaj, ne már - rázta meg a fejét Daniel. - Maga nem úgy viselkedik, mint egy tok’ra. Épp elég tok’rát volt már lehetőségem megismerni…
Nion letette a két tányért az asztalra, aztán a szélére támaszkodva farkasszemet nézett Daniellel.
- Kivételes helyzetben van. Maga, és Janet. De senki más.
- Érezzem magam megtisztelve? - szűkült össze Daniel szeme.
- Nagyjából.
- Na ez már tok’rás volt - bólintott rá Daniel.
- És éppen ezért nem is tetszett Samnek - tűnt fel egy félmosoly Nion arcán, majd egy sóhajjal visszaadta az irányítást Samnek.
- Bocs az utóbbiért - nevette el magát Sam.
- Áh… inkább megnyugtató volt. Kezdett fura érzésem lenni… Nion túlságosan…
- Emberien viselkedett - segítette ki nevetve Sam Danielt.
- Olyasmi. Már-már gyanús volt.
- Igen, ha megerőlteti magát, egész normális tud lenni - nevetett Sam. - De örülök, hogy szót értettetek.
- Nem volt olyan szörnyű. Vacsorázunk végre?
- Persze - tért vissza a jelenbe Sam, és befejezte a terítést. - Szóval… szereted egyáltalán a spagettit?
- Persze - mosolygott rá Daniel, de aztán sóhajtott.
- Mi az?
- Fura lesz titkolózni - csóválta meg a fejét a férfi.
- Tudom. Nekem is - bólintott rá Sam, miközben szedett magának a spagettiből. - Mitchel még hagyján, de Teal’c előtt sosem rejtegettünk semmit. Mindig tudtuk, hogy megbízhatunk benne, az életemet is rábíztam volna akármikor. És most sem a bizalomról van szó, csak…
- Tudom - bólintott rá Daniel is. - A jaffák meg a tok’rák még mindig utálják egymást. Pedig a világ már rég megváltozott.
- Igen, de nem várhatjuk el egyiktől sem, hogy kétezer éves berögződést félretegyen néhány nap alatt - jutott Sam eszébe az, amit Malek még az Alfa-bázison mondott neki.
- Igazad van - hagyta rá Daniel. - Mi meg… majd belejövünk.
- Igen - sóhajtott Sam, miközben nekilátott az evésnek.
- Tudod, mi jutott eszembe? - nézett rá néhány perccel később Daniel.
- Na mi? - sandított rá Sam.
- Hogy vajon… apád és Selmak… mit gondolnának most?
- Selmak örülne - mosolyodott el a nő. - És apa is, mert tudná, hogy boldog vagyok Malekkel. És mivel már nem annyira veszélyes tok’rának lenni, mint az ő idejükben, talán még nem is aggódna olyan nagyon.
- Malekről jut eszembe… hogy vetted rá, hogy elengedjen?
- Mint már mondtam, meggyőző tudok lenni - kuncogott Sam.
- Igen, de… egyrészt ő a bázisod parancsnoka - ellenkezett Daniel. - Másrészt… szeret, és így feltételezem, aggódik érted.
- Igen, első reakciója az volt, hogy velem jönnek - emlékezett vissza Sam.
- Na még az hiányzott volna a kedélyeknek - grimaszolt Daniel.
- Én is valami hasonlót mondtam. De ettől függetlenül nehezen engedett el. Egyrészt mert a Tanács nem fog örülni, amiért hagyja, hogy egy ügynöke kockáztassa az életét egy idegen világért… másrészt pedig… tényleg félt… mindkettőnket.
- Gondolom - bólintott rá Daniel, aztán eltűnődött. - Azért így nehéz lehet.
- Hogy?
- Ott van a Tanács… ott van Malek, mint a parancsnokod… a Föld, a Csillagkapu Parancsnokság, Landry tábornok, a CSK1… Hogy nem szakadsz szét?
- Kihagytad Niont és a naquadah generátort - nevette el magát Sam.
- Pláne - mosolygott Daniel is. - De… mondd, tényleg ilyen könnyen veszed? Vagy ez csak a látszat?
- Most könnyen veszem - tette le a villáját Sam. - Ez a mai nap sokkal jobban alakult, mint vártuk. Minden… tökéletes. Most jó kedvem van, és Nionnak is. Ami reggel óta történt, némi reménykedésre ad okot. De tudjuk azt is, hogy lesznek nehéz pillanataink. Fel vagyunk rá készülve, hogy nem lesz mindig ilyen egyszerű, csak most örülünk az első apró győzelmeknek.
- Értem - bólintott rá Daniel, és lassan visszatértek az evéshez.
A továbbiakban eltűnődve vacsoráztak mindketten, aztán, mikor már leszedték az asztalt, kitelepedtek a nappaliba, és ezúttal Daniel Sam mellé ült a kanapéra.
- Azért aggódom érted - sandított a nőre egy halvány mosollyal.
- Tudom - mosolyodott el Sam. - De jó ez így. És boldog vagyok, hidd el. Szeretni fogom ezt az életet.
- De… nem csak azért… mert Nion ezt akarja elhitetni veled? - kérdezte óvatosan Daniel, de a legnagyobb meglepetésére Samből kitört a nevetés. - Mi az? Ez nem volt vicces. Én tényleg aggódom!
- Tudom, csak… Nion azt kérdezi, hogy ez vajon valami földi dili, hogy mindenki ezt feltételezi róla? - kuncogott tovább a nő.
- Szóval te is? - nézett kérdőn Samre Daniel, aki mintegy megalapozva látta a gyanúját.
- Mikor még nem egyesültünk teljesen, az én fejemben is megfordult. De már tudom, hogy hülyeség.
- Hát, remélem, igazad van - húzta el a száját Daniel.
- Figyelj! - fogta meg a kezét a nő. - Attól, hogy Nion bennem van, én még ugyanaz az ember vagyok, aki voltam. Ugyanazokat a dolgokat szeretem, mint régen. A Földet, a munkámat, a barátaimat, a naquadah reaktort, a motoromat, az asztrofizikát, a kék zselét… annyi változott, hogy a szeretem-dolgok listájára felkerült Nion is. És a Kerala. Meg még pár másik dolog. És persze Malek is megerősítette az eddigi helyét.
- Oké, elhiszem - adta meg magát Daniel. - De azért holnap nem lesz könnyű úgy tenni, mintha nem változott volna semmi. Gondolom neked sem.
- Hát nem - gondolt bele Sam is. - De megoldjuk. De… Daniel… ha egyszer mégis… buknánk…
- Megszöktetlek - ígérte egy halvány mosollyal Daniel. - Még nem tudom, hogy hogyan, de kitalálom. Majd… Malek segít. Remélem.
- Rá számíthatsz. Sőt, visszafogni lesz nehéz, amilyen hirtelen tud lenni - kuncogott Sam. - Majd vessétek be az asgard sugarat, Malek beépíti egy teltacba, és már itt sem vagyunk. Vagy találj ki valami ős kütyüt.
- Oké - bólintott rá Daniel.
- De komolyra fordítva a szót…
- Sam, rám számíthatsz. Számíthattok.
- Kösz. De ezzel te is sokat kockáztatsz, nem szívesen kérem tőled ezt.
- Hát… nekem is van pár hely, ahova menekülhetek, ha úgy hozza a szükség - vont vállat Daniel. - Bár jól érzem magam itthon, és nem vágyom el innen, azt hiszem, nem esnék kétségbe. Éltem már hosszabb ideig több helyen is, mindenhol megtaláltam a helyem.
- Jöhetsz hozzánk is - nevette el magát Sam.
- Kösz, lehet, hogy azt a lehetőséget inkább kihagynám - csóválta meg a fejét Daniel.
- Daniel… semmi veszély nem fenyegetne a Keralán. És ahogy Nion is mondta, bármikor szívesen látunk.
- Ti. És a többiek?
- Aki csúnyán néz rád, velem gyűlik meg a baja - mosolygott Sam. - És hidd el, Maleknek nem mondanak ellent. Ő pedig szívesen lát, akárcsak én.
- Rendben. De azért ne csináljunk nagyobb zűrt, mint muszáj, oké?
- Persze. Nem is állt szándékomban. Csak tudni akartam, hogy ha baj van…
- Én itt vagyok - nyugtatta meg Daniel. - De most már késő van. Lassan megyek, és hagylak titeket pihenni.
- Rendben. Bár Nion felettébb kíváncsi mindenre a világomból, úgyhogy nem tudom, mikor kerülünk ágyba - somolygott Sam.
- <i>Nem tudom, melyikünk nyerne egy kíváncsiságversenyt </i>- feleselt a szimbióta.
- <i>Kiegyezünk egy döntetlenben? </i>- ugratta Sam.
- <i>De csak hogy lásd, hogy lehet velem egyezkedni.
- Jól van, jól </i>- vigyorgott Sam, aztán a figyelme visszatért Danielre.
- Akkor holnap találkozunk. Megyünk valahova?
- Igen, a P8R-4… mit tudom én - forgatta meg a szemét Daniel. - Lassan tíz éve mondom, hogy adjunk már valami beszédesebb nevet a bolygóknak.
- Nion azt mondja, mindegyiknek van neve, még ha mi nem is tudjuk…
- Na, kezdi - vigyorgott Daniel. - Kellett nekem hiányolni az arroganciát.
- Látod, látod - nevetett Sam, miközben az ajtó felé sétáltak. - Daniel…
- Igen?
- Kösz - mosolygott a nő kicsit szégyellősen Danielre.
- Ugyan. Te is mindig jól viselted a hülyeségeimet - vont vállat Daniel. - Jó éjt! És vigyázz magadra!
- Vigyázunk, ne aggódj! - nyugtatta meg Sam. - Jó éjt neked is! - köszönt el, aztán nézte, ahogy Daniel beül a kocsijába, és elhajt. Végül egy sóhajjal becsukta az ajtót, és visszasétált a nappaliba.
- <i>Gyanúsan csendben vagy </i>- szólította meg Nion.
- <i>Csak tényleg örülök, hogy Danielre jóban-rosszban számíthatunk </i>- mosolyodott el Sam, ahogy visszatelepedett a nappaliban a korábbi helyére. -<i> Ő igaz barát.
- Valóban </i>- hagyta rá Nion. <i>- De a csapatod többi tagja? Azt hittem velük is jóban vagy.
- Igen, ez így van. Ahogy mondtam, rájuk bíznám az életemet bármikor. De sem Teal’c sem Cam nem az a típus, akivel le lehet ülni így lelkizni, mint Daniellel. Cammel nem lehet komoly témákról komolyan beszélgetni, Teal’c pedig elintézné az egészet három szóban. Igaz, hogy abban a három szóban minden benne van, aminek benne kell lennie, de ismersz… én beszélgetni szeretek. Daniel szeret elmélkedni, filozofálni az élet nagy dolgairól… és nagyon nyitott mindenre és képes elfogadni mindenféle furcsaságot.
- Még sokáig fényezed, elárullak Maleknek </i>- ugratta Nion.
- <i>Látom, bejön neked ez a földi szleng</i> - nevetett Sam.
- <i>Kaptam, ha kellett, ha nem </i>- vont vállat gondolatban a szimbióta.
- <i>Most mondjam, hogy sajnállak?
- Légy szíves…
- Eszemben sincs </i>- nevetett a nő. - <i>Amúgy meg… nyugodtan elmondhatod Maleknek. Nem áll szándékomban titkolni előtte, hogy Daniel az egyik legjobb barátom.
- Tudom </i>- enyhült meg Nion is. - <i>És értem is, hogy miért. Én is megkedveltem. Főleg, mert hajlandó lenne minket megszöktetni.
- Daniel bármire hajlandó a barátaiért. De lassan tényleg ideje ágyba kerülnünk. Az nem derült ugyan ki, hogy hova megyünk, de ki tudja mi vár ránk odaát.
- Igaz. Jobb, ha észnél leszünk </i>- hagyta rá Nion is, így gyorsan megmosakodtak, és átöltöztek.
- <i>Jut eszembe, nem nyilatkoztál a spagettimről </i>- somolygott Sam, mikor bebújtak az ágyba.
- <i>Különleges. Még nem kóstoltam hasonlót.
- Te tényleg érzed az ízét is? </i>- csóválta a fejét Sam.
- <i>Sam… lehet, hogy úgy tűnik, a szádban érzed az ételek ízét, de tulajdonképpen az agyadban. És ami a fejedben történik, azzal testközeli kapcsolatban vagyok.
- Jól van, értem. Szóval… ehető volt?
- Igen.
- Akkor már csak a zselét kell megetetnem veled. Az nehezebb lesz. Janet évek óta próbál lebeszélni róla, hogy nem egészséges.
- Majd valahogy megoldjuk. De most aludj, Sam! Még mindig nem pihented ki mindazt, amin az elmúlt egy hétben keresztülmentél. Az elmúlt három napban semmivel sem aludtál többet, mint az azt megelőző háromban.
- Igen, tudom. És végre a saját ágyamban jót fogok aludni </i>- sóhajtott a nő. - <i>Csak Malek fog hiányozni mellőlem. Szerinted mit csinál most?
- Szerintem a tisztáson ül, nézi a csillagokat és ránk gondol.
- Adhatnál valamennyit a magabiztosságodból</i> - nevette el magát Sam.
- <i>Ott van benned </i>- biztosította Nion.
- <i>Tulajdonképpen igazad van </i>- nevette el magát Sam. - <i>Én is tudom, hogy épp ránk gondol…
- Látod. És most alvás!
- Mert azt parancsszóra lehet…
- Sam! Ma két embernek ígértem meg, hogy vigyázok rád!
- Jól van, jól… alszom. Csak gondoljunk még egy kicsit Malekre! Csak hogy szép legyen az álmom.
- Rendben </i>- egyezett bele Nion, de Sam jót mosolygott, hogy a morgós hangja ellenére érezte, hogy a szimbióta sem vágyik másra, csak hogy felidézhesse az elmúlt pár napot, amit a párjával töltött. Érezték egymásban a boldogságot, és Malek hiányát is, de végül aztán lassan mindketten álomba merültek.
~~ o ~~
Egy héttel később késő este Sam kint ült a kertjében egy padon, és gyönyörködött a csillagokban. A ritka szabad szombatjainak egyikén voltak túl, így volt lehetőségük egész nap a ház körül tenni-venni, rendbe rakni az aprócska kis kertet, és alaposan el is fáradtak.
- <i>Minden rendben? </i>- szólította meg jó idővel később Nion.
- <i>Persze </i>- rezzent össze a nő, pedig már jó ideje nem tudta megijeszteni a szimbióta. - <i>Miért?
- Csak… furcsa</i> - tűnődött Nion. - <i>Megszoktam már, hogy szinte mindig cikáznak a gondolataid… mindig jár a fejedben valami. Legalább egy kapcsolási rajz mindig lebeg a lelki szemeid előtt. De most szinte semmi.
- Bocs</i> - nevette el magát Sam. -<i> Erre az állapotra mondják a Földön, hogy tompán nézek ki a fejemből.
- És az jó?
- Hát, nem túl jó, de nem is rossz </i>- vont vállat Sam. - <i>Beszélgessünk?
- Igen. Nem tetszett túlságosan ez az érzés.
- Hát jó…</i> - gondolkodott el Sam, de, bár az elmúlt két hétben szinte folyamatosan kérdezett Niontól, most csak egy kis idő után ötlött az eszébe egy gondolat. - <i>Emlékszel, mit kérdezett Daniel?
- Elég sok mindent kérdezett… de igen, tudom, mire gondolsz. Hogy szeretek-e valami olyan dolgot csinálni, amivel feltűnést keltek.
- Most nem feltétlenül a feltűnés-keltés aspektusából kérdezném, csak… nem is tudom, hogy szeretsz-e valamit csinálni. Pedig már jól ismerlek, és látom a gondolataidat, de ez valahogy… fehér folt.
- Egy tok’ra élete sosem arról szólt, hogy olyan rengeteg szabadidőnk van, amit arra használunk, amire akarunk. Amikor épp nem voltunk küldetésben, akkor kutattunk valamit. Vagy terveztünk. Vagy őriztük a bázist. Mikor hova osztottak be.
- De senki nem dolgozhat állandóan</i> - csóválta meg a fejét Sam.
- <i>Bagoly mondja verébnek </i>- feleselt Nion.
- <i>Nincs igazad… még nekem is van hobbim. A motorom, a futás, régebben volt egy macskám is… ezek olyan dolgok, amik… amiket az ember csak azért csinál, mert jó érzés, mert szereti, és nem… kötelességből vagy parancsra.
- Hát akkor… nekem a kutatás a hobbim </i>- vont vállat Nion. - <i>Azt szeretem, és jó érzés. Ahogy neked is.
- Igen, igazad van, de… valami olyan dolog, amit csak… önmagáért csinálsz… bármi.
- Hát… szeretem az erdőt… </i>- tűnődött el a szimbióta. - <i>Sétálni a fák között… bár a Risán nem voltak fák, de ahol korábban voltunk… egy Wealon nevű világban… ott gyönyörű erdők voltak. Égig érő fák… és nem csak zöld leveleik voltak, hanem mindenféle színű... vörös és barna és arany… olyan, mint más világokban ősszel, csak ott egész évben olyan színesek voltak. Gyönyörű volt.
- Ez jól hangzik </i>- mosolyodott el Sam. - <i>Én is szeretem az erdőt… olyan időtlenség érzésem van a hatalmas fák között. De… a Risáról jut eszembe… te nem ott voltál, mikor megtámadták a bázist, ugye?
- Nem -</i> sóhajtott Nion. - <i>Ha ott lettem volna, már az Alfa-bázison találkoztunk volna. De akkor épp küldetésben voltam.
- Syriával? Hova tudott egy olyan gyönyörű fiatal kislány beépülni?
- Sam… a goa’uldok között mindenki fiatal és gyönyörű </i>- ellenkezett Nion. -<i> Ismered a hiúságukat.
- Igaz. Akkor… nem lógtatok ki a sorból.
- Egyáltalán nem.
- Értem. És… a Risát szeretted? Azt tudom, hogy Malek szerette… de ahogy leírta azt a világot… kicsit sivár lehetett.
- Nap közben az volt. De a lemenő nap fényében mintha lángoltak volna a vörös sziklák.
- Ő is épp ezt mondta</i> - mosolyodott el Sam. - <i>Szép lehetett.
- Minden világban van valami szép, Sam - merengett el a szimbióta, és Sam látta az emlékeiben a Risát a lenyugvó nap fényében. Kis ideig elidőztek ennél a képnél, aztán Sam visszatért a jelenbe.
- Szóval én nagyon kivételes helyzetben vagyok, hogy mindig van egy kis időm olyan dolgokra, amiket szeretek…
- Egy kicsit igen </i>- hagyta rá Nion.
- <i>És… mióta itt vagy velem a Földön… találtál valamit, amihez lenne kedved?
- Sam… érzem, amit érzel… így ugyanúgy jól érzem magam, mikor elmész futni, ahogy te. Nem mondom, hogy a motorodért rajongok, de tény, hogy van egyfajta szabadság-érzése a dolognak.
- Jó, de ezeket én szeretem igazából, te csak azért szereted, mert én is.
- Mindig ez volt a felállás. Az enyém a munka, a gazdatestemé a szórakozás </i>- vont vállat Nion.
- Ez így nem fair.
- Nem, tényleg </i>- nevetett Nion. - <i>Majd ezen is változtatunk. Majd, ha ráérünk. Bár kétlem, hogy lesz nekünk olyan.
- Rendben -</i> adta meg magát Sam, aztán még egy kis ideig gyönyörködtek a csillagokban, aztán besétáltak a házba és nyugovóra tértek.
|