17. fejezet
A lepel című rész utolsó jelenete után a gyengélkedőn. Daniel épp csak felébredt :-)
- Sam! - szólt Daniel a többiek után kisorjázó barátja után.
- Igen? - fordult vissza felé mosolyogva a nő.
- Maradnál még egy szóra?
- Persze - sétált vissza hozzá Sam, miközben a többiek, bár vetettek utána egy kíváncsi pillantást, lassan eloldalogtak. - Szükséged van valamire? - kérdezte Danielt.
- Csak… kérdezni szeretnék valamit - húzta össze a szemöldökét Daniel.
- Hát, ne kímélj - sóhajtott Sam, de azért lesütötte a szemét, mert már sejtette, hogy a barátja mire akar kilyukadni.
- Csak az jutott eszembe, hogy… mikor elfogtatok, és a hajón voltam… nem jöttél el hozzám, pedig vártalak.
- Tudom, Daniel - sóhajtott Sam. - Sajnálom… én akartam, csak… annyi minden tennivalóm volt… fel kellett készülnöm arra, hogy hogyan vezessem az Ori hajót. Még úgy sem voltam biztos benne, hogy menni fog, ha mindent elmondasz, amit tudsz. Ez nagyon fontos volt... a Föld érdeke… a galaxisé.
- Igen, csak… mindenki beugrott hozzám. Jack, Teal’c… még Vala is.
- Tudom. És tényleg sajnálom, én… akartam - hajtotta le a fejét Sam, de csak Nion hathatós közbenjárásával sikerült megőriznie a szokásos arcszínét, mivel nem volt igaz az, amit mondott. Vagyis részben igaz volt, de a többit nem akarta felfedni Daniel előtt.
- Persze, megértem - bólintott rá minden meggyőződés nélkül Daniel. - Csak… szóval… azt akartam mondani, hogy megértem, ha féltél tőlem, vagy ilyesmi. A többiek sem igazán bíztak bennem. Jack még az utolsó pillanatban is kételkedett.
- Daniel… nem erről van szó… tényleg. Én… bíztam benned. Tudtam, hogy segíteni akarsz…
- Igen - bólintott rá Daniel. - Csak attól tartottam, hogy esetleg… megingott bennem a bizalmad - fürkészte a nőt.
- Nem - rázta meg a fejét lesütött szemmel Sam.
- Akkor jó - próbált rámosolyogni a férfi, de Sam érezte, hogy nem hisz neki.
- Én… hagylak pihenni - mondta zavartan, és Daniel egy sóhajjal rábólintott.
- Rendben. Úgyis fáradt vagyok - sütötte le a szemét Daniel is. - Kicsit fárasztó ez az oda-vissza alakulás.
- Gondolom. Akkor holnap találkozunk - próbált rámosolyogni Sam, aztán kimenekült a gyengélkedőről.
- <i>Sam… sajnálom</i> - szólította meg két kanyarral később Nion. Bár Sam addig is érezte, hogy bántja ez a dolog, de úgy tűnt időközben Nion is rákapott arra, hogy szavakkal is megbeszéljék a dolgaikat.
- <i>Nem kell bocsánatot kérned </i>- rázta meg a fejét Sam.
- <i>De igen. Ami történt, az én hibám, és ő rád haragszik érte.
- Nem számít </i>- sóhajtott a nő. - <i>Majd… megbékél.
- De igen, számít -</i> győzködte Nion.
- <i>Nem, Nion. Már Malek is megmondta, hogy mindig te vagy az első.
- Had beszéljek vele! </i>- kérte Nion, ahogy betértek az öltözőbe, hogy civil ruhát öltsenek magukra.
- <i>Most hagynunk kell pihenni. Majd… majd holnap beszélünk vele.
- Igen, és mindhárman gyötrődünk egész éjjel </i>- sóhajtott Nion. - <i>Sam, tisztáznunk kellene.
- Nem akarom, hogy rád haragudjon!
- Miért, ha rád haragszik, az mennyivel jobb? Én legalább megérdemlem, de te nem. Sam… megértené, ha elmondanám neki. És ismerjük már egymást annyira… ő és én… hogy meg tudjuk beszélni.
- De ez olyan nehéz </i>- ült le a padra a nő, mikor már végzett az öltözködéssel.
- <i>Majd én beszélek vele -</i> ajánlotta Nion.
- <i>Rendben. De akkor te mész el odáig! </i> - adta meg magát Sam. - <i>Én háromszor meggondolnám magam útközben.
- Persze</i> - bólintott rá azonnal Nion, és finoman átvette az irányítást Sam teste felett, majd a gyengélkedő fele indult.
Végül, mikor odaért, alaposan körülnézett, hogy van-e rajtuk kívül a környéken valaki, aztán megállt az ajtóban, és a keretnek támaszkodva nézte Danielt. A férfi lehunyt szemmel feküdt, de a szimbióta tudta, hogy nem alszik, a légzése elég zaklatott volt még mindig. Végül megkopogtatta az ajtó mellett álló kisszekrény tetejét, és Daniel felnézett.
- Sam - próbált fókuszálni a férfi, ami a szemüvege nélkül meglehetősen nehezére esett. Mikor a nő nem mozdult, csak sóhajtott. - Nion… mit tehetek érted?
- Szeretnék beszélni veled - lépett közelebb Nion.
- Most tényleg fáradt vagyok - rázta meg a fejét Daniel. - Alig egy órája ébredtem fel.
- Tudom. De csak két percet kérek!
- Rendben - adta meg magát Daniel egy újabb kimerült sóhajjal.
- Daniel, ami történt, az én hibám volt - támaszkodott az ágy végére Nion.
- Micsoda?
- Hogy Sam nem jött el hozzád. Ő végig bízott benned. Nem ő ijedt meg tőled… hanem én.
- De miért? - csóválta meg a fejét a férfi. - Tettem valamit, ami miatt nem bízol bennem? Mármint… tudom, hogy úgy tűnt, hogy kijátszottalak titeket Adriának, de…
- Szó sincs róla - szakította félbe Nion. - Nem tettél semmi olyasmit. Az a pillanat egy kicsit ijesztő volt, de… megértem, hogy nem tehettél mást. Része volt a tervednek - rázta meg a fejét. - Csak tudod… amit átéltem Syriával… az kegyetlenül kemény volt. Megélni azt a szenvedést, amin átment… véget nem érő napokon keresztül… és képtelen voltam neki segíteni… csak éreztem a fájdalmát, és nem tehettem semmit azon kívül, hogy életben tartom, és meghosszabbítom a szenvedését. És elveszítettem… nem tudtam megmenteni, hiába tettem meg mindent, amit csak tudtam...
- És mindezt egy hírnök miatt - sóhajtott Daniel.
- Igen. Daniel, én bízom benned - nézett a férfi szemébe Nion. - Nem sok emberben bízom, de benned igen - erősítette meg. - De tudnod kell, hogy nekem Sam biztonsága az első. Az ő érdekében is, és a sajátoméban is. Mindennél jobban féltem őt… ilyenkor nem számít semmi más. Nem… nem kockáztathattam, hogy az történjen vele is, ami Syriával. Nem lehettem biztos benne, hogy mennyire vagy önmagad. A többiek sem voltak biztosak benne.
- Nem, ők sem bíztak bennem - látta be Daniel.
- Daniel, én szeretem Samet, és nem akarom elveszíteni - mondta tűnődve a szimbióta. - Megértem, ha emiatt most haragszol rám. De Sam nem tehet semmiről, rá ne haragudj! Minden percben aggódott érted. Nagyon nehéz volt neki, hogy… a kedvemért távol maradjon tőled.
- Nem, Nion… igazad van. Meg kell védened őt - nézett fel Daniel határozottan. - Én nem gondoltam végig mindezt. Csak… jól jött volna egy barát abban a helyzetben…
- Sajnálom, Daniel - sütötte le a szemét Nion. - Mi mindig számíthattunk rád… én… sajnálom, hogy cserbenhagytunk.
- Nem, Nion - nyugtatta meg Daniel. - Lehettem volna veszélyes is. Helyesen döntöttél. És végül… jól alakult minden. Sam sokat segített azzal a munkával, amit elvégzett. Nagyon fontos volt. Nélküle nem sikerült volna a tervem.
- Így van. Szóval… akkor nem haragszol rá?
- Nem - mosolyodott el halványan Daniel. - És rád sem.
- Köszönöm! - biccentett Nion.
- Sam?
- Még mindig bűntudata van - árulta el Nion a gazdatestét.
- Beszélhetnék vele?
- Hát… megkapom még ezért a magamét - tűnt fel egy félmosoly Nion arcán, de aztán visszahúzódott, és visszaadta az irányítást Samnek.
- Daniel…
- Nehogy te is tízszer bocsánatot kérj! - szakította félbe egy halvány mosollyal Daniel. - Ehhez most tényleg fáradt vagyok. Jól vagy?
- Tényleg bűntudatom van - ismerte be Sam.
- Semmi szükség rá - próbálta megnyugtatni Daniel. - Az a lényeg, hogy jó vége lett. Vagy legalábbis reméljük. Majd kiderül. Még nincs vége.
- Tudom. De megoldjuk - állította határozottan Sam.
- Igen. De most pihenjünk rá, oké?
- Jól van, hagylak aludni.
- Kösz. És… ne kapjatok össze miattam Nionnal!
- Dehogy. Én… megértem. Tudom, mit élt át.
- Valóban - bólintott rá Daniel.
- Akkor holnap találkozunk - mosolygott még Sam a férfira, majd kisétált a gyengélkedőről.
- <i>Na ugye, hogy most könnyebb </i>- szólalt meg Nion, miközben a lift fele tartottak, hogy felmenjenek a felszínre.
- <i>Igen. Köszönöm! </i>- sóhajtott Sam.
- <i>Igazán nincs mit. Te is tudod, Daniel milyen megértő… tudtam, hogy nem lesz vele gond -</i> tűnődött el Nion, de a gondolatmenetüket a riadó szirénája szakította félbe, így meggondolták magukat, és az irányítóterem fele siettek.
Sam volt az első, aki odaért, így a technikushoz fordult.
- Várunk vissza valakit? - kérdezte Waltert.
- Nem, ma estére már nincs tervezett aktiválás.
- Érkezik valami jel?
- Eddig még nem - rázta meg a fejét Walter, aztán a műszereire pillantott. - Most. Tok’ra… régebbi, de még érvényes.
- Íriszt kinyitni - rendelkezett Sam, de mögötte megszólalt Landry tábornok.
- Alezredes!
- Uram, kérem! - fordult hátra a nő, mire a tábornok megadta magát.
- Íriszt kinyitni! - erősítette meg a parancsot, így Walter megnyomta a gombot, és nem sokkal később Malek lépett át a kapun.
Sam szíve összeszorult az aggodalomtól, és gyorsan lesietett hozzá. Közben érezte, hogy Nion is elmondhatatlanul aggódik, de nem volt idejük szavakba önteni az érzéseiket, így csak a másik gondolataira hagyatkoztak. Ennyi ember előtt nem tehettek sok mindent, de azért Sam felé nyújtotta a kezét, és Malek megfogta és megszorította.
- Malek, valami baj van? - kérdezte Sam, de a párja szeméből kiolvasta a választ.
- Samantha, jól tudom, hogy nektek van gyógyszeretek a hírnök betegségére?
- Igen. A Kerala?
- Nem, a Kerala még biztonságban van. Egyelőre - sóhajtott Malek.
- Akkor? - nézett rá kíváncsian Sam, de végül megértette. - Loran világa, igaz?
- Igen - ismerte be Malek.
- Jól van… gyere! Beszélünk Janettel - mondta Sam, és el is indultak, de az ajtóban Landry tábornok az útjukat állta.
- Carter alezredes!
- Uram, Maleknek szüksége van a hírnök ellenes szérumra! Nem hagyhatjuk, hogy egy újabb ártatlan világ az Ori áldozatául essen! - nézett rá esdeklőn Sam, mire a tábornok nagyot sóhajtott.
- A fele készletünket elviheti. Mi sem maradhatunk védtelenek!
- Köszönöm, uram! - könnyebbült meg Sam, majd Malekhez fordult. - Gyere, siessünk! - mondta, és elsiettek a gyengélkedő fele.
- Mennyire komoly a helyzet? - kérdezte Sam.
- Alig huszonnégy órája kezdődött az egész, de már nagyon sokan betegek. Nincs idő arra, hogy mi is kifejlesszünk egy gyógyszert. És tőletek már tudjuk, hogy a kristály hatása csak ideiglenes.
- Felesleges munka lenne a gyógyszeren dolgozni, ha mi már megcsináltuk - bólintott rá Sam. - Átadom neked a képletet is, ha nem lenne elég, így tudtok készíteni.
- Köszönöm, Samantha - pillantott rá hálásan Malek. - Hálával tartozunk neked!
- Jaj, hagyd már! - rázta meg a fejét Sam, miközben befordultak a gyengélkedőre.
Daniel éppen elszunyókált, de a sietős léptekre felébredt, és meglepetten nézett Malekre.
- Malek… valami baj van? - kérdezte, de Sam nem hagyta, hogy aggodalmaskodjon.
- Daniel, nem tudod, hol van Janet?
- Az irodájában - mondta a férfi, és Sam már be is kopogott Janet ajtaján. Mikor a doktornő kinyitotta az ajtót, hasonlóképpen meglepődött, mint Daniel.
- Malek! Üdv! Mi járatban errefelé?
- Dr. Fraiser - hajtott fejet a férfi. - A segítségére lenne szükségem.
- Ez általában fordítva szokott lenni - tűnt fel egy halvány mosoly a nő arcán. - Mit tehetek önért?
- Janet, Maleknek kellene a hírnök betegsége elleni szérum.
- Gondoltam, hogy a baj nem kicsi, ha egy tok’ra hozzám fordul segítségért - sóhajtott a nő, majd elővette a mágneskártyáját a zsebéből, és az egyik szekrényhez lépett, és kinyitotta.
- Ötszáz adagunk van, nagyjából - mérte fel a készletet. - Négyszázat oda tudok adni.
- A tábornok azt mondta, hogy csak a felét vihetem el - húzta össze a szemét Malek.
- Landry tábornok - csóválta meg a fejét Janet. - Halvány fogalma sincs arról, miből mennyi van a szekrényemben. Szóval csak mi fogjuk tudni - mondta, miközben egy halvány mosollyal hátranézett Danielre.
- Én éppen mélyen alszom - mondta a férfi, és gyorsan becsukta a szemét. - Nem látok, nem hallok semmit.
- Helyes - nevette el magát Janet, miközben kivett négy üveget a szekrényből, és kerített hozzá egy biztonsági bőröndöt is. - Három milligramm fejenként - mondta Maleknek. - Csak simán bőr alá kell beadni. Boldogul vele, vagy magával menjek? - mondta, miközben még mellépakolta a szükséges felszerelést is.
- Megoldom, Dr. Fraiser - bólintott rá Malek. - Köszönöm a segítségét!
- Szívesen! - mosolygott rá Janet, aztán valami eszébe jutott. - Maga nem fertőzött?
- Még nem - rázta meg a fejét Malek.
- Biztos?
- Igen. Folyamatosan ellenőrzöm - biztosította Malek.
- Azért beadom magának is a szérumot - ajánlotta Janet.
- Ha úgy alakul, hogy szükség lesz rá, megteszem én - hárította el Malek.
- Rendben. Siessen vissza, minden perc számít.
- Igen - bólintott rá Malek, és összenéztek Sammel.
- Gyere! - mosolygott rá bíztatón a nő, és el is siettek.
Sam laborja felé vették az irányt, de útközben belefutottak Mitchelbe.
- Maga mit keres itt? - förmedt köszönés nélkül Malekre.
- Cam - csitította Sam, miközben gondolatban Nion indulatait próbálta mérsékelni, aki szintén érzékenyen reagált a hangnemre. - Maleknek szüksége van a segítségünkre.
- Persze… olyankor mindig megtalálnak minket, amikor kellünk. Akkor mindjárt tudják, merre van a Föld - mondta cinikusan a férfi. Sam érezte, hogy Malek is kezd dühös lenni, de szerette volna megakadályozni. Tudta, hogy leginkább a tehetetlenség dühíti, és az aggodalom Loran világáért, de ugyanakkor azt is tudta, hogy képes lenne mindezt Mitchel nyakába zúdítani, ha a férfi túlfeszíti a húrt. Akkor pedig kő kövön nem marad.
- Uram - vált keményebbé Sam hangja. - Rossz napunk volt, de erről Malek nem tehet!
- Persze, alezredes - húzta el a száját Mitchel, de Sam csak megforgatta a szemét, és tovább is indultak volna, de a férfi utánuk szólt. - Azért legközelebb, mikor kutyaszorítóba kerülünk, ott lehetnének segíteni, és nem gyáván lapítanak valahol!
Malek szeme egy pillanatra felizzott, ebből Sam tudta, hogy olyan dühös, amilyennek még nem látta, még az Alfa-bázison sem, így azonnal cselekednie kellett.
- Malek! - kapta el a karját, mielőtt megfordulhatott volna. - Minden perccel, amit vesztegetünk nő a baj, és emberek halhatnak meg! Olyan emberek, akik fontosak Lorannak. Ez most nem a vitatkozás ideje! - mondta neki szigorúan, mire Malek egy pillanatra lehunyta a szemét.
- Igazad van, Samantha - látta be végül, de Sam még mindig érezte benne a feszültséget. Tudta, hogy minden izma pattanásig feszült, és ha Mitchel csak még egy szót szól, akkor robbanni fog, így maga után húzta a laborja felé.
- Mi történt? - törte meg a csendet nem sokkal később Malek, de a hangja még mindig nagyon feszült volt.
- Mire gondolsz?
- Azt mondtad, rossz napotok volt.
- Volt… egy kisebb összetűzésünk az Orisai-jal - sóhajtott Sam. - De… győztünk… úgy tűnik. Szerencsére a hírnök ellenes eszköz rá is hatással volt, különben sokkal rosszabb lehetett volna.
- Jól vagytok? - sandított rá Malek.
- Igen, jól vagyunk - mosolygott rá Sam. - És szerencsére a többiek is. Daniel is rendben lesz.
- Az jó - bólintott rá Malek, aztán beléptek Sam laborjába, és a nő bezárta az ajtót maguk mögött.
- Ráteszem neked a kristályra a képletet, és a kutatási eredményeket is. Könnyedén előállítjátok, ha még szükség lesz rá. És… a hírnök ellenes eszköz terveit is megkapod, bár azt már nehezebb reprodukálni. Nekünk Daniel tudása segített, de próbáljátok meg - mondta Maleknek, aki kíváncsian nézett körül.
- Köszönöm. Más világokban is szükség lehet rá - pillantott Samre, aztán a figyelme visszatért a nő gépére.
- A kompatibilitást te oldottad meg?
- Igen, tudod… néha kaptunk… ezt-azt Selmaktól… szükség volt rá, hogy tudjuk olvasni a kristályokat - ismerte be Sam.
- Ügyes - bólintott rá Malek elismerően.
- Pár perc, amíg rámásolom - ült le a géphez a nő, és elindította a folyamatot, aztán felállt, és odasétált Malekhez. - Pokolian hiányzol - mondta neki, mire Malek átölelte.
- Te is nekem, Samantha! És nagyon aggódom értetek.
- Jól vagyunk - nézett fel rá Sam, aztán elhúzódott tőle. - Felgyorsultak az események. Közeledik a vége. Bárcsak tudnám, hogy alakul majd…
- Segíthetek valahogy?
- Nem, nem hiszem - rázta meg a fejét Sam. - Igazából csak az ősök segíthetnének, de hát ők ülnek a babérjaikon, és békésen szemlélik, hogy széthullik a galaxis.
- Ez már nagyon régóta így van - bólintott rá Malek.
- Remélem, Daniel szót ért velük valahogy… egyedül nehéz dolgunk lesz - sóhajtott Sam. - De megoldjuk, meglátod - tette hozzá, ahogy látta Malek szemében erősödni az aggodalmat.
- Képesek vagytok rá, Samantha - állította határozottan, majd fáradtan sóhajtott.
- Jól vagy? - simogatta meg a karját Sam.
- Igen.
- Érzem, hogy fáradt vagy - fürkészte Sam, majd megcirógatta az arcát. Malek adott egy puszit a tenyerébe, aztán odahajolt hozzá, és megcsókolta. A csókjuknak csak a számítógép hangjelzése vetett véget, ami jelezte, hogy a másolás befejeződött. - Menned kell - súgta Sam Maleknek.
- Igen - látta be Malek is, így Sam a géphez lépett, kivette belőle a kristályt, és átadta Maleknek. Malek nem engedte el a kezét, hanem tűnődve végigmérte.
- Gyönyörű vagy.
- Persze, farmerban és bőrdzsekiben. El tudom képzelni - nevette el magát a nő. - Nem biztos, hogy ebben a cuccban szerettem volna először a szemed elé kerülni. Gondoltam, majd mielőtt visszatérek, beszerzek valami testhezálló, homokszín ruhát…
- Még sort keríthetsz rá.
- Úgy lesz - ígérte Sam. - Malek… örülök, hogy… láthattalak…
- Hamarosan találkozunk, Samantha - ígérte Malek.
- Igen. Kikísérlek.
- Rendben - bólintott rá a férfi, de aztán látta, hogy Samnek elterelődött a figyelme.
- <i>Sam… </i>- szólította meg a nőt Nion.
- <i>Persze</i> - mosolyodott el Sam, és átadta a kontrollt Nionnak.
- Malek! - húzta vissza magához Nion Maleket, aki boldogan átölelte.
- Itt vagyok, Nion - szorította magához. - De most nem maradhatok tovább.
- Tudom - bólintott rá Nion. - Szükség van rád. Menj csak!
- Hamarosan együtt lehetünk újra! - ígérte Malek.
- Igen - mosolyodott el halványan Nion, és visszaadta az irányítást Samnek.
- Menjünk - mosolygott rá szomorúan Sam, és lassan az indítócsarnok fele indultak.
- Samantha - pillantott rá Malek. - Nagyon vigyázzatok magatokra!
- Úgy lesz, ne aggódj! És te is vigyázz, rendben? Most te is belemásztál a sűrűjébe… a hírnökök mindenre képesek, és bármikor bárhol felbukkanhatnak. Próbáljátok meg elkészíteni az eszközt, ami semlegesítni a hatalmukat! De annak a hatása is csak ideiglenes. Légy óvatos!
- Az leszek - ígérte Malek, aztán felsétáltak az irányítóterembe, ahol Malek megadta Walternek a szükséges koordinátákat, és a technikus tárcsázott.
Malek és Sam tűnődve lesétáltak a kapuhoz, de így, szem előtt már nem igazán volt lehetőségük búcsúzkodni. De végül Sam nem bírta megállni, így goa’uld nyelven szólt Malekhez.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek téged - tűnt fel egy halvány mosoly Malek arcán. - Hamarosan találkozunk! - ígérte, de végül nagy nehezen elszakadt a nőtől, felsétált a rámpán, és átlépett a kapun.
Sam sóhajtott egy nagyot, és először úgy döntött, hogy most tényleg hazamegy, de aztán mégis a gyengélkedő felé vette az irányt. Tudta, hogy úgyis túl zaklatott ahhoz, hogy odahaza pihenni tudjon, és tudta azt is, hogy a barátja is aggódik Malek váratlan látogatása miatt. Nem akarta felébreszteni Danielt, ha már alszik, de a férfi felnézett, mikor belépett.
- Szia! - mosolygott rá. - Hogy van Malek?
- Nem túl jól - sóhajtott Sam, miközben közelebb sétált. - De rendben lesz.
- Hiányzik, igaz? - kérdezte kedvesen Daniel.
- Nagyon.
- Beugorhatna máskor is. Csak úgy… látogatóba.
- Ezt megmondhatnád Mitchelnek is. Majdnem leszedték egymás fejét - csóválta meg a fejét Sam.
- Miért?
- Szimplán előítélet, Daniel, te is tudod - sóhajtott Sam. - Mitchel nem is ismeri Maleket, mégis nekiesett. És tudod, milyen egy tok’ra… Nem hagyja magát. És miért is tenné?
- Jó lenne ezzel kezdeni valamit - sóhajtott Daniel.
- Nem igazán lehet - ült fel Sam a szomszéd ágyra. - Apám is dolgozott az ügyön, de látod, szinte semmi eredményt nem ért el. Amíg a tok’rák emberi gazdatestben élnek, a legtöbb ember nem fogja megérteni őket. Sem elfogadni.
- Én elfogadom.
- Daniel, te egy felemelkedett ember vagy…
- Egy kirúgott felemelkedett ember - nevette el magát Daniel.
- Az nem számít. Sokkal nyitottabb vagy, mint az emberek többsége.
- Igaz. De hogy Malek mindig belefut valakibe, aki beleköt…
- Ez a sors - nevette el magát Sam. - Vagy Jack, vagy Cam… Landry tábornok sem rajong érte túlságosan…
- Tényleg?
- Elég nyers volt, mikor Malek megérkezett. Mindegy… lehet, hogy ennek inkább én voltam az oka… nem is számít. Remélem, Malek sikerrel jár.
- Láttam, hogy aggódik. Nálatok… van baj?
- Nem, én is azt hittem, de szerencsére nem. Azt a világot vette célba az Ori, ahonnan Malek gazdateste származik.
- Fura - tűnődött el Daniel. - Sok tok’rát ismerek, de náluk valahogy… sosem választottam külön Maleket és a gazdatestét.
- Nem is kell - tűnődött el egy halvány mosollyal Sam. - De amúgy azért lehet így, mert sosem beszéltél Lorannal.
- Te igen?
- Igen, már az Alfa- bázison. Mikor már lecsillapodtak a kedélyek, hosszasan elbeszélgettem mindkettejükkel.
- Ott szerettél bele? - kérdezte mosolyogva Daniel.
- Igen, azt hiszem, igen - mosolyodott el Sam is. - Jó ég, de rég volt - sóhajtott. - Mintha egy másik világban, egy másik életben lett volna.
- Talán abban is volt - sóhajtott Daniel. - Mindannyian sok mindent megéltünk azóta.
- Igen - tűnődött el Sam is.
- És… hogy van Nion?
- Kissé felzaklatta Malek felbukkanása. A következő néhány nap azt hiszem ennek jegyében fog telni.
- Gondolom - mosolygott rá Daniel, aztán elfojtott egy ásítást.
- Bocs - pattant fel Sam. - Már órákkal ezelőtt megígértem, hogy hagylak pihenni.
- Ugyan… reggelig pihenhetek. Remélem, holnap Janet elenged, mert itt megőrülök.
- Majd meggyőzzük, hogy elengedjen - nevette el magát Sam. - Jó éjt, Daniel!
- Neked is!
Sam lassan kijött a gyengélkedőről, és végre tényleg hazafele indult. Így is késő volt már, és nehéz napok álltak mögöttük, rájuk fért egy kis pihenés.
Nion egészen addig hallgatott, míg ágyba nem kerültek, akkor azonban megszólalt.
- <i>Sam…
- Tudom. Nekem is kegyetlenül hiányzik </i>- sóhajtott Sam. - <i>Csak én az elmúlt három évben hozzászoktam ehhez az érzéshez.
- Egy fenét </i>- tiltakozott Nion. - <i>Ehhez nem lehet hozzászokni. Én is átéltem már hasonlót korábban is. El lehet viselni, ha nagyon muszáj, de hozzászokni nem lehet.
- Nem, tényleg. De most már tényleg hamarosan vége lesz. Így vagy úgy.
- Köszönöm, hogy lelket öntesz belém </i>- morgott Nion.
- <i>Bocs -</i> nevette el magát Sam. -<i> Minden rendben lesz. És hamarosan újra együtt lehetünk Malekkel.
- Remélem</i> - sóhajtott Nion.
- <i>Úgy lesz, meglátod. Ha hiszünk benne, akkor sikerülni fog. Megígértük, hogy nem hagyjuk cserben Maleket, emlékszel?
- Igen, emlékszem</i> - mosolyodott el Nion. - <i>Akkor most pihenjünk, lehet, hogy holnap is hasonlóan nehéz napunk lesz.
- Te is tudsz lelket önteni belém </i>- húzta el a száját Sam.
- <i>Bocs </i>- sóhajtott Nion.
- <i>Inkább tényleg aludjunk </i>- mondta Sam, így mindketten elcsendesedtek, és mivel tényleg fárasztó napjuk volt, hamarosan el is aludtak.
|