21. fejezet

A következő szombaton kora délután Sam és Nion kint ültek a kertben egy padon. Sam érzett a szimbiótában némi halvány türelmetlenséget, de tudta, Nion nem vetné a szemére igazán, hogy még egy kis időt itthon akar tölteni, és elbúcsúzni mindentől és mindenkitől. 
-    <i>Azt hiszem, számba kéne vennünk, mit kell még elintéznünk </i>- mondta neki. 
-    <i>Be kell költöztetned Danielt a házadba </i>- ugratta Nion. 
-    <i>Igen</i> - nevette el magát Sam. -<i> És el kell búcsúznunk Janettől és Casstől. És szeretnék még elmenni apám sírjához. 
-    És be kell szerezned egy homokszín testhezálló ruhát </i>- vetette fel Nion, mert nem akarta hagyni, hogy Sam teljesen elszomorodjon. 
-    <i>Tényleg, még az is </i>- sóhajtott Sam. - <i>És beszélnünk kell Landry tábornokkal, meg kell köszönnünk neki a bizalmát. 
-    Óh, igen, főleg a fürkésző tekintetét minden eligazításon </i>- okvetetlenkedett Nion.
-    <i>De sosem mondott semmit </i>- - intette türelemre Sam. - <i>És az utolsó pillanatig adott a véleményünkre. Még a tiédre is. 
-    Főleg, ha nem tudta, hogy az enyém.
-    Jól van, ezen most ne vitatkozzunk </i>- - sóhajtott Sam. - <i>Tartozunk neki annyival, hogy elköszönünk tőle.
-    Rendben. 
-    És… </i>- - jutott eszébe még valami a nőnek, de tudta, hogy Nionnak nem fog tetszeni.
-    <i>Sam… ebben nem vagyok biztos, hogy jó ötlet… </i>- - jött is azonnal a reakció.
-    <i>Jack is megérdemel annyit, hogy nem szó nélkül hagyjuk itt </i>- - mondta határozottan Sam. 
-    <i>Átkozottul dühös lesz. 
-    Tudom. 
-    Ha egy ujjal is hozzád ér… én nem tudom, mit csinálok, de még te sem fogod tudni megakadályozni! </i>- - fenyegetőzött a szimbióta tőle szokatlanul keményen.
-    <i>Nion, lazíts! </i>  - szólt rá határozottan Sam.
-    <i>Jól van, jól… hol kezdjük?
-    Hát… mondjuk, ma áthívhatnánk Danielt vacsorára, és megbeszélhetnénk a költözését. Holnap vasárnap… meglátogathatnánk Jacket. Nagyobb eséllyel találnánk otthon, mint hét közben. Aztán jöhet Landry tábornok, és a végén a személyes dolgok.
-    És… mennyi időt szánsz minderre?
-    Igazából </i>- tűnődött el Sam -,<i> annyit, amíg Mitchel felépül. Az első… kirándulásunkról… szeretnék…
-    Megszökni?
-    Nem, nem szökésnek tervezem. Nem igazán… csak… úgy talán könnyebb lesz… hogy nem érzem az egész parancsnokság szemrehányó pillantását a hátamban, mikor elmegyünk. 
-    Ebben lehet valami -</i> adta meg magát Nion is. - <i>Akkor?
-    Felhívom Danielt -</i> mosolyodott el Sam, majd bement a telefonjáért, és egyeztetett a barátjával. 
A délután folyamán Sam készített egy finom vacsorát, és közben foglalt jegyet egy másnap kora délelőtti gépre Washingtonba, és estére vissza. 
A megbeszélt időpontban Daniel becsengetett Samhez, és a nő mosolyogva sietett elé. 
-    Helló! Gyere be! - invitálta beljebb.
-    Miből gondolom, hogy ez megint nem egy egyszerű vacsora? - sandított rá Daniel. 
-    Mert ismersz - ismerte be a nő. - De most semmi komolyról nem akarunk beszélni, csak… egyeztetni a terveinket. 
-    Hogy mikor mész el - húzta el a száját Daniel. 
-    Először csak arról szerettünk volna beszélni, hogy… mikor csinálsz könyvtárat a nappalimból. 
-    Tényleg rám bíznád a házadat? 
-    Nem tudok rá alkalmasabb embert - mosolygott rá Sam, aztán a konyhába vezette Danielt. 
-    De akkor is… csak úgy… akkor minimum valami lakbért kéne fizetnem…
-    Daniel, és mi a jó búbánatot kezdenék a lakbéreddel a Kerálán?  - forgatta meg a szemét a nő. - Körberöhögnének a többiek. Te se vittél pénzt az ősök közé. Azt se tudták volna, mi az.
-    Az igaz.
-    Figyelj, örülök, ha sikerül kirángatnom téged a bázisról, és nem ott kushadsz a föld alatt állandóan. És tudom, hogy ha rád bízom a házat, akkor minden rendben lesz vele. 
-    Hát igyekszem. De… tényleg lehet, hogy néha… hazajössz?
-    Daniel… a Föld az otthonom… itt a testvérem, és itt van apám sírja. Igen, néha haza fogok jönni. Lehet, hogy nem túl sűrűn, de… akkor is, jobb érzés, hogy… hogy tudom, hogy itt még meghúzhatom magam, mikor a Földön vagyok. 
-    Értem - ült le az asztalhoz Daniel, mikor Sam végzett a terítéssel. - Hát… rendben. Akkor… 
-    Akkor a jövő hét folyamán becuccolhatsz. 
-    Nem igazán van olyan sok cuccom, csak pár öltözet egyenruhám. A könyvek meg majd egyesével fognak ideszivárogni. 
-    Gondolom. Tudod, mit? A kocsimat is rád hagyom…
-    Sam…
-    Azt aztán végképp nem vihetem magammal - nevetett Sam. 
-    De én ezeket a dolgokat semmivel nem tudom neked viszonozni - szabadkozott a férfi. 
-    Már megtetted - mosolygott rá a nő. - Nekünk mindennél többet jelentett az a bizalom és támogatás, amit az elmúlt hónapokban kaptunk tőled - nyugtatta meg Sam, miközben feltálalta a vacsorát. 
-    Ez természetes. 
-    Nem, nem az. Ha az lenne, akkor nem csak kettőtöktől kaptuk volna meg ezt. Tőled, és Janettől. És nekünk mindennél többet ért, hogy bármikor, bármilyen dologban fordulhattunk hozzád. Akár csak beszélgetni, akár bármi más esetben. A bajban is számíthattunk rád, mindig kiálltál értünk, és ez a fontos. És most… vacsorázzunk, mert kihűl. 
-    Rendben - adta meg magát Daniel is, és hozzáláttak az evéshez. 

-    És… - nézett egy kis idővel később Daniel a nőre.
-    Igen? 
-    Mihez fogsz kezdeni odaát? Mármint… most, hogy már a tok’rák sem harcolnak… nem is tudom, mit csinálnak. 
-    Tudod… Nion alaposan felcsigázta a fantáziámat ezzel a szarkofág dologgal. Érdemes lenne utána járni. 
-    Légy vele óvatos, Sam! - figyelmeztette Daniel. - Tudod, hogy…
-    Tudom, emlékszem, milyen mellékhatásai vannak. És… nem áll szándékomban belemászni. Legalábbis, amíg nem javítottunk rajta legalább egy kicsit. 
-    Az jó. Elég… kellemetlen elvonási tüneteket tud okozni. Nem tudom, milyen leszokni a drogról, de ez százszor rosszabb.
-    Tudom. Először alaposan megvizsgálnám a goa’uld félét… de aztán összeülhetnénk, és mesélhetnél nekem arról, amit az ősök használtak. Amit a dzsungelben találtál. 
-    Oma a fenekembe fog rúgni - tűnt fel egy félmosoly Daniel arcán. - Páros lábbal.
-    És ez mikor zavart? - nevette el magát a nő. - És különben is… sokkal jönnek nekünk az Ori-ért.
-    Ez igaz - nevetett vele Daniel. - Jól van, majd… értesíts aztán konzultálunk.
-    Oké. De… nem tudod, hol találunk még egy olyat? Az 51-es körzetből nem igazán tudom kilopni azt a másikat. 
-    Ugyan, az asgard sugárral gyerekjáték - sandított rá Daniel. - Ott hagysz helyette egy műanyag másolatot, mint annak idején az NID a kapuból. Legalább elejét vesszük annak is, hogy valami hülyeségre használják. 
-    Nem is rossz ötlet. És tényleg hasznos lenne néhány asgard technológia tervét magammal vinnem - vette fontolóra Sam. - Talán azt is felhasználhatnánk a kutatásban. 
-    És… ha még így sem sikerül? - kérdezte óvatosan Daniel. 
-    Egy próbát megér - vont vállat Sam. - Ha sikerül, az hatalmas eredmény lenne. És egy időre megmentené a tok’rákat a kihalástól, és a gazdatest kérdést is megoldaná. 
-    Gondolom, már most jó páran dolgoznak ezen a témán. 
-    Igen, de… nekem már többször sikerült rájönnöm olyan dolgokra, amikre másnak nem. És Nionnak igaza van, pont az eltérő gondolkodásommal helyezhetem más megvilágításba a kutatásokat.
-    Ez igaz. Nem is vonom kétségbe, hogy sikerrel jársz. Eddig minden sikerült, amit nagyon akartál - mosolygott rá Daniel. 

-    Azért hiányozni fogsz, tudod? Még akkor is, ha találkozunk néha - nézett tűnődve a nőre.
-    Te is nekem - mosolygott rá Sam. - Több, mint tíz éve egy csapat vagyunk. Olyan vagy, mintha a testvérem lennél. 
-    Tekintve, hogy a bátyádat évek óta nem láttad… azt nem nehéz túlteljesíteni - húzta össze a szemét Daniel. 
-    Megvan a saját élete, a saját családja - vont vállat Sam. - Szerintem évekig nem fog neki feltűnni, hogy nem vagyok itt. 
-    Szóval el sem köszönsz tőle?
-    Ne haragudj, Daniel, de ezen kívül is elég búcsú meg magyarázkodás vár rám a következő két hétben. És amúgy sem értené meg… mármint… azt úgysem mondhatom el neki, hogy hova megyek és miért. Ha meg csak annyit mondok, hogy titkos küldetésbe megyek, csak kiakad, hogy olyan vagyok, mint apa, a hadsereg mindennél fontosabb. Szóval jobb, ha nem tudja. Ha pedig keresne… szóval úgyis itt jelentkezik, és értesíthetsz. 
-    Rendben. De visszatérve a következő két hétre…
-    Lesznek húzós pillanataim. 
-    Gondolom. Beavatsz a terveidbe?
-    Oké. Sorrendben: holnap O’Neill tábornok…
-    Ezt nem mondod komolyan! - kapta fel a fejét Daniel, de Sam nem nagyon törődött vele, folytatta a felsorolást.
-    Aztán Landry tábornok, Cass, Janet, apa, Teal’c, és az utolsó pillanatban Mitchel. Közben még lehetnek spontán felmerülő apróbb dolgok.
-    Szóval engem vagy az apróbb dolgok közé sorolsz, vagy egyszerűen kihagysz a listából… - ugratta Daniel.
-    Daniel… azt remélem, te végig mellettem leszel. 
-    Úgy lesz. De Jacket jól meggondoltad? Nem tudnám megsaccolni, hogy az akciód után kényszerzubbonyban vagy hadbíróságon fogod-e találni magad. Azt még nem tudom őrültnek vagy árulónak fog tartani.
-    Remélem egyik sem - sóhajtott a nő. - De ha visszaérek, lehet, hogy az első utam hozzád vezet. Bár nem hiszem, hogy díjaznád, ha bőgnék a válladon. 
-    Bármikor jöhetsz hozzám, Sam - biztosította Daniel. 
-    Oké, kösz - mosolygott rá hálásan Sam, aztán befejezték a vacsorát, és kitelepedtek a nappaliba. 

-    Nion alig várja már, hogy induljatok, igaz? - sandított a nőre Daniel. 
-    Nion az első pillanattól végtelen türelmes velem. Most is így van - nyugtatta meg Sam. - De nagyon hiányzik neki Malek… és nekem is. Nem láttam azóta, hogy a múltkor itt járt. Azt sem tudom sikerrel járt-e a gyógyszerrel, aggódom is érte.
-    Tudom. És biztos nagyon fog örülni nektek. 
-    Tudom - mosolyodott el Sam is, és egy kicsit beszélgettek Malekról is. Daniel is igazán megkedvelte a tok’rát, így Samnek nem voltak kétségei afelől, hogy Daniel gyakori vendég lesz náluk a Kerálán. Egy órával később azonban Daniel az órájára nézett.  
-    Jól van, akkor én… megyek, hagylak pihenni. Holnap… húzós napod lesz. 
-    Valóban - hagyta rá Sam, majd mindketten elnevették magukat. 
-    Ez teal’ces volt - mondta Daniel. 
-    Igen. Mindannyian tanultunk egymástól hülyeségeket ebben a tíz évben. 
-    Valóban - hagyta rá nevetve Daniel. - Akkor… holnap várlak. Gyere be hozzám, ha visszaérsz. 
-    Rendben - egyezett bele Sam, így kikísérte Daniel, és lassan nyugovóra tértek. 
Samnek is, de még inkább Nionnak voltak aggodalmai az elkövetkező nappal kapcsolatban, de végül nagy nehezen sikerült elaludniuk.
~~ o ~~
Másnap reggel Sam nehéz szívvel szállt fel a Washingtonba tartó gépre. Próbálta magában megfogalmazni, hogy mit mondjon a tábornoknak, de mivel a reakcióját el tudta képzelni, egyik ötletet vetette el a másik után. 
-    <i>Sam </i>- elégelte meg Nion egy órával később -, <i>teljesen feleslegesen gyötrődsz. Az emberi viselkedés olyan helyzeteket képes produkálni, amire úgysem tudsz felkészülni előre. 
-    Most megnyugtattál </i>- - sóhajtott bosszúsan a nő.
-    <i>Inkább te nyugtass meg engem, hogy ez a valami nem fog lezuhanni </i>- - morgott Nion, akinek már az első pillanatban sem tetszett, hogy egy kezdetleges repülőgéppel kell utaznia. 
-    <i>Hát, fent maradni nem fog -</i>-  vont vállat Sam. 
-    <i>Kösz. 
-    Mondd meg inkább, mit mondjak neki!
-    Elmondjam én?
-    Még csak az kéne! </i>- - borzongott meg a nő. - <i>Szeretném túlélni a mai napot, amire elég kevés az esély, ha te és ő egymásnak estek! Légy szíves türtőztesd magad! És készülj fel előre, hogy lesznek olyan beszólásai, amik beletaposnak a lelkedbe. 
-    Megvédhetnél</i>-  - fintorgott a szimbióta.
-    <i>Megteszem, amit tudok </i>- - sóhajtott Sam. - <i>De te is tudod, mennyire gyűlöli Kenent. 
-    Ezért nem értem, mit keresünk nála. Gyűlöli Kenent, és gyűlöl minden tok’rát. Miért akarsz ezzel szembesülni?
-    Mert évekig a barátom volt, és nem tartanám tisztességesnek, hogy úgy lelépjek, hogy azt se tudja, hol vagyok.
-    Majd valaki elmondja neki. Mondjuk Landry. Nem kell nekünk ezen keresztülmenni!
-    Nion, tudom, hogy félsz…
-    Nem szoktam olyat </i>- - tiltakozott hevesen a szimbióta. 
-    Nion… nem lesz semmi baj. 
-    <i>Ezt majd mondd akkor, mikor hazafele végigsírod az utat!
-    Önts még belém egy kis lelket légy szíves, még nem vagyok eléggé magam alatt! </i>- fintorgott Sam, és mielőtt még végleg kiakasztják egymást, inkább elhallgattak. 
Egy órával később Sam becsöngetett a tábornokhoz. Ő sem szokott félni, de abban a pillanatban nem állt messze attól, hogy meggondolja magát és elfusson. 
O’Neill arcán leírhatatlan volt a meglepődés, mikor kinyitotta az ajtót, Sam pedig egy pillanat alatt zavarba jött, mert szemmel láthatóan úgy ébresztette fel a férfit, akin csak egy gyűrött póló és egy boxer volt. 
-    Carter, maga hogy kerül ide vasárnap hajnalban? - találta meg a hangját végül a férfi. 
-    Mindjárt dél, uram.
-    Tényleg?
-    Igen. Beszélnem kell önnel! - mondta még mindig lesütött szemmel Sam. 
-    És ezért repült el idáig? Feltalálták már a telefont - morgott álmosan Jack, de azért szélesebbre nyitotta az ajtót, és beengedte a nőt. 
-    Ez nem… telefontéma… uram - sóhajtott Sam. 
-    Jól van, akkor… üljünk le…
-    Uram… nem… öltözne fel esetleg előtte? 
-    Hogyne… persze - fintorgott a férfi, akiben szintén tudatosodott, hogy nem éppen szalonképesen van öltözve, majd gyorsan bevonult a szobájába. 
Mikor öt perccel később újra előkerült, egy pillanatra megállt a hálószobája ajtajában, és alaposan szemügyre vette a nőt, aki a homlokát a tenyerébe hajtva ült az egyik fotelban. Látta rajta, hogy valami nagyon komoly dolog nyomasztja a lelkét, de hát Jack O’Neill sosem arról volt híres, hogy ki tudja fejezni az aggodalmát, vagy az érzéseit, így közelebb sétált, és ledobta magát a kanapéra. 
-    Ki vele, Carter, miért repült másfél órát?
-    <i>Ezt a bunkót</i> - szólalt meg Nion, de Sam letorkollta. 
-    <i>Ezt most bízd rám, kérlek! </i>- mondta neki, és lassan felemelte a fejét. 
-    Valamit… el kell mondanom… uram.
-    Azt látom, hogy valami nagyon nyomja a szívét. Bele a közepébe! - nézett rá kíváncsian Jack.
-    Elhagyom a Földet… uram - mondta Sam, mert még mindig ezt volt könnyebb kimondania. 
-    Miért? - kérdezett vissza a férfi meglepetten, de Sam csak lehajtotta a fejét. - Szupertitkos? Pedig azt hittem a fokozatom minden titkos aktába betekintést enged. Vagy legalábbis majdnem mindenbe. 
-    Ez nem… hivatalos… ez… az én… döntésem volt.
-    Carter! - vesztette el Jack a türelmét. - Ha már belekezdett mondja el! Nem vagyok hozzászokva, hogy magából harapófogóval kelljen kihúzni valamit. Kér egy sört? Attól könnyebb?
-    Nem, uram… ez sehogy se könnyebb. Mindenképpen utálni fog, és… hülyének nézni… és… 
-    Kíváncsi lennék, mi az, amiért maga szerint tudnám utálni magát - sóhajtott Jack eltűnődve, és lassan visszavett kicsit a szokásos nyers és cinikus stílusából, mert látta, hogy a nő tényleg fél kimondani, amit akar. 
-    Tettem valamit, amit nem fog megérteni. Valamit, ami önnek elfogadhatatlan. 
-    Hozzáment egy nagyapja korabeli pasihoz? Legalább gazdag? - nézett rá kérdőn Jack, mire Sam csak lehunyta a szemét, és megcsóválta a fejét. 
-    <i>Komolyan mondom, Sam, nem értelek. Tényleg szükséged volt erre? -</i> kérdezte Nion, de a nő nem reagált rá. 
-    Uram… 
-    Oké, bocsánatot kérek - emelte fel a kezét Jack. - Nem fogok közbeszólni, ígérem. Szóval? Mi történt?
-    Egyesültem egy tok’ra szimbiótával - bökte ki egy szuszra Sam.
-    Tessék? - kérdezett vissza döbbenten a férfi, és Sam összeszorított szemmel várta a további kifakadást. Az azonban végül elmaradt. 

-    Miért? - kérdezte halkan Jack, de Sam még nem gyűjtött elég erőt ahhoz, hogy folytassa. - Carter! Megsérült? Szüksége volt rá?
-    Nem…
-    Akkor? 
-    Neki volt szüksége rám. 
-    Tessék?
-    A gazdateste haldokolt… és senki más nem segített volna neki. 
-    Oké, szóval irgalmas szamaritánust játszott… jellemző - fintorgott a férfi. - Akkor vigye el szépen a tok’ráknak, majd kiszedik magából. 
-    <i>Sam, had küldjem el melegebb éghajlatra! </i>- kérte Nion, és a nő érezte a szimbiótában fokozódó feszültséget, ami Jack minden egyes szavától csak rosszabb lett. Minden egyes beszólást személyes sértésnek élt meg, és persze azt sem vette jó néven, hogy a tábornok Samnek is a lelkébe tapos.
-    <i>Kérlek, tarts ki!  </i>- kérte Niont, majd a figyelme visszatért a tábornokhoz. 
-    Uram… ennek már több, mint fél éve. És nem szeretném… hogy bárki is… kiszedje belőlem. 
-    Carter, elment az esze? - rázta meg a fejét értetlenül a férfi. 
-    Nem tudom, uram… nem… így döntöttem. Kedvelem Niont, és… nagyon sokat segített nekem az Ori ellenes harcban - mondta Sam, de a másik arcán látta, hogy ez a tény nem igazán hatja meg. - Nincs értelme védenem, igaz?
-    Nem, Carter, előttem nincs - rázta meg a fejét a férfi. 
-    Tudtam, hogy így fog érezni. Sajnálom, uram!
-    Ő tömte tele a fejét, igaz?
-    Ki?
-    Malek. Az a kétszínű…
-    Uram! - szakította félbe határozottan Sam. 
-    Ígéretet tett nekem, hogy nem fog kígyót tenni a fejébe! - fortyant fel Jack dühösen. 
-    Uram, Malek akkor egy fél galaxisnyi távolságban volt tőlünk. Fogalma sem volt, mi történik! 
-    Most mégis hozzá készül - állította Jack, és Sam egy beismerő fintorral lehajtotta a fejét. 
-    De miért, Carter? Mit tud az a… Mit ígért magának, amiért képes elhagyni érte mindent? Itt hagyja a Földet, a Parancsnokságot, a csapatát, és… - kezdett bele indulatosan egy monológba, de aztán hirtelen elhallgatott. 
-    Szeretem őt - ismerte be Sam lehajtott fejjel. 
-    Régen is szerette, mégsem tűrte volna, hogy egy ilyen dög legyen a fejében! - förmedt rá a férfi.

-    <i>Nion, meg ne szólalj! </i>- előzött meg Sam egy újabb kifakadást, mert úgy érezte épp elég neki a tábornokkal vitázni, nem akarta, hogy még Niont is győzködnie kelljen. 
-    <i>Nem akartam </i>- válaszolt a szimbióta sokkal csendesebben és szelídebben, mint amire Sam számított, így egy pillanatra meglepődött, aztán Nion megváltozott hangulata hatni kezdett rá is, így mikor a teljes figyelme Jack fele fordult már némileg melankolikus érzések kerítették hatalmukba. 

-    Több, mint három éve már, hogy beleőrülök a hiányába - ismerte be Sam. 
-    De eldobta magát! Nem is egyszer! - vágott vissza Jack, mire Sam egy kicsit meglepődött, hogy minderről tud, de végül csak megcsóválta a fejét. 
-    Nem azért, mert nem szeret… 
-    Szép kis szerelem! Ilyen árat kérni… ez nem tisztességes! Az életéről van szó, Carter! Nem látja, hogy visszaél az érzéseivel? Felhasználja magát, ahogy az a másik is engem…
-    Uram… nem ő kérte… ő soha nem kérne tőlem ilyet… korábban sem kért. Még olyan esetben sem, amikor megtehette volna.
-    Hát persze… 
-    Nem várom, hogy megértse. Csak azt akartam, hogy tudja. 
-    Most köszönjem meg a bizalmát? - kérdezett vissza cinikusan a férfi. 
-    Talán tényleg nem kellett volna - nézett félre Sam. - Talán hiba volt idejönnöm - hajtotta le a fejét. - Inkább… elmegyek. Nem kell… tovább… egy levegőt szívnia egy tok’rával - mondta, ahogy lassan erővel kellett visszatartania a könnyeit, aztán felállt, és kifele indult. 
Már a kilincsért nyúlt volna, mikor meghallotta, hogy a férfi utána jött. 
-    Mondtam, hogy nagyon fog utálni… 
-    Nem, Carter - sóhajtott egy mélyet Jack. - Nem utálom. De azt ne kérje, hogy megértsem! 
-    Nem kérem - rázta meg a fejét Sam, majd kinyitotta az ajtót, és kilépett. Még egy pillanatra visszanézett volt felettesére és barátjára, de a szomorúság és a csalódás, amit a szemében látott csak még jobban fájt neki, így gyorsan elmenekült. 
Sam bolyongott egy darabig a környéken, míg talált egy aprócska kis parkot, ahol egy eldugott padra telepedett. 
-    <i>Sam</i> - szólította meg a szimbióta. 
-    <i>Kérlek, most ne gyere nekem azzal, hogy én megmondtam </i>- kérte Sam.
-    <i>Nem akartam </i>- nyugtatta meg Nion, és a további szövegelés helyett inkább gyengéden átölelte. 
Sam elmerült ebben a vigasztaló érzésben, de még így is képtelen volt elfelejteni Jack szemrehányó tekintetét. 
-    <i>Annyira sajnálom, hogy miattam veszíted el </i>- - szólalt meg egy kis idővel később Nion. 
-    <i>Ez nem a te hibád </i>- - rázta meg a fejét Sam. 
-    <i>De igen. Sajnálom, Sam!
-    Nem tehetsz róla </i>- - próbálta megnyugtatni a nő Niont. - <i>Tudod… tudod, azt hittem, egy kicsit megérti. 
-    Sam… én azt hiszem, hogy most nem… nem az a legnagyobb gondja veled, hogy… egyesültél velem.
-    Dehogynem. Nem érti meg. Én értem, hogy Kenen…
-    Sam… Jack szeret téged. 
-    Tessék? 
-    Szeret téged. 
-    Persze, tudom. Tíz éve vagyunk barátok, és értem azt is, hogy aggódik értem...
-    Sam… tényleg nem veszed észre, vagy csak nem akarod észrevenni? Ő tényleg szeret </i>- - bizonygatta a szimbióta. 
-    <i>Nem, Nion, tévedsz… -</i>-  rázta meg a fejét a nő egy kis gondolkodás után. -<i> Az csak… az csak egy pillanat volt… egy küldetésen, mikor azt hittük, meg fogunk halni.
-    Neked lehet, hogy csak egy pillanat volt, de azt hiszem, neki ennél több. 
-    Tényleg azt hiszed?
-    Igen, Sam. És most nem az fáj neki, hogy… hogy is mondta… hogy itt van ez a dög a fejedben…
-    Nion, kérlek! </i>- szakította félbe Sam a szimbiótát, hisz így is épp elég baja volt, de Nion nem zavartatta magát. 
-    <i>Sokkal jobban fáj neki, hogy most tényleg, és örökre elveszít. 
-    De sosem volt köztünk semmi</i> - védekezett akaratlanul a nő.
-    Tudom. De akkor is, itt voltál, tudott rólad, figyelt rád, vigyázott rád. De most elmész. Ráadásul egy másik férfival. A dög a fejedben csak a hab a tortán ezekhez képest. 
-    Basszus </i>- hajtotta le a fejét a nő, és Nion egy kis ideig hagyta, hogy végiggondolja a dolgokat. 
-    <i>Sam… befolyásolja mindez a döntésedet? </i> - kérdezte kisvártatva. Sam egy kicsit eltűnődött, de végül megrázta a fejét. 
-    <i>Nion, én szeretem Maleket. Vele szeretnék élni. Csak… máshogy álltam volna ehhez az egészhez… ehhez a beszélgetéshez, ha korábban tudom. 
-    Tényleg nem tudtad?
-    Nem. És igazán szólhattál volna!
-    Sam, lehet, hogy tok’ra vagyok, de nem látok a jövőbe. Bennem is csak akkor tudatosult, mikor majdnem kimondta a szemrehányást, miszerint Malek kedvéért minden más mellett még őt is elhagyod. 
-    És akkor most mit tegyünk?
-    Most semmit, Sam.
-    De… beszélnünk kéne vele…
-    Sam! Először is, mára már eléggé sokkoltuk. Másodszor pedig, nem olyannak ismerjük, mint aki hajlamos őszintén beszélni az érzéseiről és a gondolatairól. Adj neki időt. Majd… ha legközelebb erre járunk, megpróbálhatjuk. 
-    Talán igazad van. Csak… olyan rossz érzés… és most, így, hogy… még más aspektusból látom… még inkább bűntudatom van. 
-    Sam… érzel iránta valamit?
-    Nem. Őszinte barátságot, ahogy mindig is, de semmi mást </i>- tiltakozott Sam. - <i>Miért, láttál valami ilyesmit a gondolataimban?
-    Nem. Csak szerettem volna, ha te magad is megfogalmazod és kimondod. Mert akkor nem haragszol meg rám azért, amit mondani fogok. Mivel nem vagy belé szerelmes, akkor is el kellene utasítanod, ha nem lenne az életedben Malek, és nem lenne itt ez a dög a fejedben. Semmiképp sem lehetnétek együtt. Így nem kell vádolnod magad azzal, hogy… a döntésed miatt szenved. 
-    Tudom, hogy igazad van </i>- sóhajtott Sam. - <i>De ettől még nem könnyebb. 
-    Tudom. 
-    Nion… szeretnék most egy kicsit…
-    Egyedül maradni a gondolataiddal </i>- fejezte be a mondatot a szimbióta, amit Sam nem akart, nehogy megbántsa. 
-    <i>Igen. 
-    Rendben. Szólok majd, ha indulnunk kell a gépre </i>- ígérte Nion, és Sam érezte, hogy szinte teljesen visszahúzódik, az ő gondolatai pedig visszatértek Jackhez. 
~~ o ~~
Sam jó néhány órával később belépett a CSK parancsnokságra. Bár sikerült nem végigsírnia a repülőutat, a kedve semmivel sem volt könnyebb, mint a parkban. 
Mikor kiszállt a liftből, Teal’c-kel találta szembe magát. 
-    Jól érzed magad, Carter alezredes? - mérte végig a férfi. 
-    Igen, Teal’c jól vagyok - sóhajtott a nő.
-    Biztos?
-    Persze, csak… nehéz napom volt. Volt egy… kemény beszélgetésem…
-    Nion miatt? - kérdezte halkabbra véve a hangját Teal’c. 
-    Hát… végeredményben igen - húzta el a száját a nő. 
-    Segíthetek valahogy? 
-    Köszönöm, Teal’c, ez igazán kedves tőled. De nem hiszem, hogy a nyafogásomra vágysz. 
-    Bármiben számíthatsz rám, Carter alezredes. 
-    Tudom, Teal’c. De te olyan erős vagy, olyan kemény… a te válladon nem tudnék sírni. 
-    Értem - bólintott rá a jaffa. 
-    Nem akartalak megbántani. 
-    Szó sincs róla, Carter alezredes. De tudnod kell, hogy egy vérző szívet sosem tartottam a gyengeség jelének. 
-    Köszönöm, Teal’c - mosolygott rá Sam. 
-    Nincs mit, Carter alezredes - hajtott fejet a férfi. - Daniel Jacksont az étkezőben láttam. Hamarosan végez a vacsorájával. 
-    Köszönöm, Teal’c - biccentett a nő, majd elköszönt a barátjától, és az étkező felé indult.