22. fejezet

Sam pár perccel később belépett a kantinba, és meglátta Danielt az egyik fal melletti asztalnál. Odasétált hozzá, és megállt mellette. 
-    Azt hiszem felesleges megkérdeznem, hogy csatlakozol-e - méregette összehúzott szemmel Daniel. 
-    Nem vagyok éhes. Amúgy sem tudnék enni, de Nion ilyenkor még ezzel is segít… 
-    Tudom. Azért leülnél, amíg befejezem? Általában felnézek rád, de így enni elég kényelmetlen. 
-    Rendben - adta meg magát egy sóhajjal Sam, és letelepedett Daniellel szemben. 
Daniel gyorsan befejezte az evést, aztán visszavonultak a szobájába. A férfi letelepedett az ágya szélére, de Sam bekucorodott a falhoz, és átkarolta a felhúzott térdét. 
-    Szóval nagyon rosszul ment - vette szemügyre Daniel, de Sam csak vállat vont. - Tudod… én azért egy kicsit megértem - sóhajtott Daniel. 
-    Te mindig mindenkit megértesz.
-    Sam, én… ott voltam vele…
-    Hol? Kivel? - nézett rá értetlenül a nő. 
-    Jackkel. A cellában. Mikor Baal kínozta. 
-    De te akkor… 
-    Igen, én akkor felemelkedett voltam. De akkor is ott voltam mellette. Tudom, hogy min ment keresztül. Halálra kínozták újra és újra. Egy olyan bűnért, amihez semmi köze nem volt. Elképzelhetetlen fájdalmat élt át, nem egyszer, sokszor. Mire jöttetek, hogy megmentsétek, már szinte elveszítette önmagát. A tűrőképessége határán volt, nem csak fizikailag, hanem mentálisan és lelkileg is. Kegyetlen volt, amit átélt.
-    Istenem… még ez is… - hajtotta a tenyerébe az arcát Sam. 
-    Nem akartalak még jobban kiborítani - szabadkozott Daniel, és vigasztalón megszorította a nő csuklóját. 
-    Tudom - nézett fel Sam. - Annyi tényező van ebben a dologban… amire én még csak nem is gondoltam.
-    Mire gondolsz?
-    Nion szerint… Nion szerint Jack szerelmes belém - mondta egy grimasszal Sam. 
-    Basszus - csóválta meg a fejét Daniel, de Sam nem igazán meglepődést látott az arcán. 
-    Te tudtad? Mindenki észrevette, csak én nem?
-    Nem, én nem - rázta meg a fejét a férfi. - Tudod, hogy én vak vagyok az ilyesmire. De… Malek tudta.
-    Tessék?
-    Egyszer beszélgettem vele… mikor volt a baleseted… és azt kérdezte tőlem… hogy is fogalmazta… akkor is úgy gondolnám, hogy mellette a helyed, ha tudnám, hogy van itt a Földön is valaki, aki szeret téged? De fogalmam sem volt kiről beszél. 
-    Vajon hogy jött rá?
-    Fogalmam sincs, Sam. Nem sokat beszélgettek, azt sem normális hangnemben.
-    Tudom - sóhajtott Sam. - És… mit mondtál neki?
-    Hogy ezt neked kell eldöntened. És most is így gondolom. Tudom, hogy téged sosem befolyásolt, hogy valaki földi születésű vagy nem. 
-    Nem, ezt tényleg sosem volt szempont. Bár egy tok’ra esetében egy kissé bonyolultabb a dolog, de akkor sem. Nionnak igaza van. Ha tudtam volna, hogy Jack hogy érez irántam… az sem befolyásolta volna a döntésemet. Szeretem Maleket, és ezen nem változtat semmi. Csak…
-    Csak fáj a szíved Jackért. 
-    Érte és még egy csomó mindenért - ismerte be Sam egy szomorú mosollyal. - Olyan sok mindent hagyok itt. 
-    És olyan sok mindent nyersz cserébe - próbálta vigasztalni Daniel. 
-    Tényleg így látod? 
-    Igen. Tudod… amikor én úgy döntöttem, tizenegynéhány évvel ezelőtt… jó ég, már tényleg ennyi? - tűnődött el döbbenten Daniel.
-    Tényleg ennyi - sóhajtott Sam.
-    Szóval, mikor úgy döntöttem annak idején, hogy az Abydoson maradok… senki nem értette meg. Hogy itt hagyom a földi életemet, a kényelmet, a viszonylagos jólétemet, mindent, hogy egy primitív bolygón éljek, kitéve minden viszontagságnak, a sivatagi időjárásnak, akár az éhezésnek… Egy olyan világért, ahol mindenért keményen meg kellett dolgoznunk, nem csak bemenni a boltba és levenni a polcról. Nem értették… bolondnak tartottak. Főleg Jack, de a többiek is. Láttam Kowalsky tekintetén, hogy ez egy újabb idióta Jackson féle döntés, amit majd úgyis megbán, de akkor már késő lesz. De egy ilyen döntésnél nem ez a lényeg, csak ezt nem látja senki, csak aki maga is átment egy ilyen helyzeten. Igen, itt hagyod a Földet, és itt hagysz sok mindent… lemondasz sok mindenről… azért, hogy boldog legyél. És ezt nem kell értenie senki másnak, csak neked.
-    Igazad van. Köszönöm, Daniel! - mosolyodott el a nő. - De akkor is rossz érzés. Bűntudatom van… sokakkal szemben. Ott van Jack… ott van Cass…
-    Cass megérti. És különben is, nem hagyod cserben, nem örökre hagyod el. Úgy értem… elérhető leszel. Leszünk néhányan, akik mindig tudjuk majd, hol érhetünk el, ha szükségünk van rád. Ezt ő is tudni fogja. 
-    Igen, ez lehet, csak… szóval nem hinném, hogy ő eljönne oda… a tok’rák közé… akár csak egy rövid látogatás erejéig is. 
-    Akkor találkoztok valami semleges helyen. Sam, mindenre lehet megoldást találni. 
-    Igazad van. Tudod, mit? Itt hagyom neked azt a tollan kommunikátort, amit még Martouftól kaptam. Maleknél is láttam egy olyat. Azzal is tarthatjuk a kapcsolatot. 
-    Sam, elfelejted, hogy én egy műszaki antitalentum vagyok - figyelmeztette Daniel. - Lehet, hogy csak három gomb van azon a valamin, de én nem hiszem, hogy tudnám kezelni.
-    Majd csinálok neked használati utasítást - nevette el magát a nő. - A következő két hétben úgyis rá fogok érni. 

-    Mihez kezdesz ezzel az idővel? 
-    Hát, gyakorlatilag szabadságot kaptunk, míg Mitchel lábadozik, így mindent nyugodtan el tudok intézni. Mármint a hivatalos dolgokat. Átíratjuk a kocsimat a nevedre, segítek neked költözni, lemondom az előfizetéseim jó részét, beszerzek még néhány dolgot, és közben igyekszem az emlékezetembe vésni mindent…
-    Azért rossz érzés, hogy elmész, igaz? - sandított rá Daniel. 
-    Daniel, ezt már annyiszor megbeszéltük. 
-    Tudom, csak látom, hogy te is szomorú vagy. Mármint… most nem arra gondolok, hogy Jack miatt vagy ilyesmi, hanem… egyszerűen csak azért, mert elmész. 
-    Egy szakasz lezárul az életemben, hogy elkezdődhessen valami új. Ez mindig szomorú egy kicsit - vont vállat Sam. - De azt hiszem, ezt neked nem kell magyaráznom. Volt jó néhány ilyen lezárás az életedben.
-    Több is, mint elég - húzta össze a szemöldökét Daniel, majd szemügyre vette a nőt. - Jobb egy kicsit a kedved.
-    Elterelted a gondolataimat. Majd visszajönnek, ha hazamegyek - mondta, de aztán elrévedt a tekintete egy időre. 
-    Mit mond Nion? - kérdezte Daniel mosolyogva. 
-    Hogy akkor ne menjünk haza. 
-    Persze, és alapot adnánk egy jó kis szaftos pletykára a bázison. A végén még mindenki meg lenne győződve róla, hogy miattam léptél le - kuncogott Daniel. - Arról nem is beszélve, hogy Malek letekeri a fejemet, ha a szobámban töltitek az éjszakát. 
-    Daniel, már ezt is megbeszéltük párszor. 
-    Tudom - sóhajtott Daniel, aztán megcsóválta a fejét. - Bárcsak többet segíthetnék, hogy könnyebbé tegyem. 
-    Így is nagyon sokat segítesz, Daniel. Nélküled sokkal rosszabb lenne - mondta, majd a szimbióta kérésére átadta Nionnak az irányítást. 

-    Helló, Nion! - üdvözölte Daniel a tok’rát. 
-    Daniel! - mosolygott rá Nion. - Csak szeretném én is megköszönni, hogy ilyen sokat segítesz Samnek. 
-    Erről szól a barátság, nem? 
-    Így van - hagyta rá Nion. - De még így is nehéz neki. 
-    Tudom - biztosította Daniel. - Remélem… sosem fogja megbánni, hogy így döntött. 
-    Ha rajtam múlik, nem - ígérte Nion. - És biztos vagyok benne, hogy Malek is mindent megtesz ezért. És Loran is. 
-    Elhiszem - mosolyodott el Daniel. - Indulnál már, igaz?
-    Daniel… nekem pár nap, pár hét nem idő. Én máshogy érzékelem az idő múlását, mint ti. 
-    Gondolom. Ezer év után biztos másként telik az idő - húzta el a száját a férfi.  - És ez csak még inkább így lesz, ha működőképes lesz a szarkofág. 
-    Előreszaladtál, Daniel. 
-    Sam eddig mindenre talált műszaki megoldást. 
-    Remélem ezúttal sem lesz másként. De visszatérve a jelenre… 
-    Én végig itt leszek, Nion. Ha kell segítség, gyertek bármikor. 
-    Köszönöm, Daniel - biccentett Nion, aztán visszaadta a kontroll Samnek. 

-    Tudod, hogy Nion kellemes csalódás volt? - kérdezte Daniel.
-    Te még nem hallottad Mitchelről beszélni. Olyankor tok’rább minden más tok’ránál - nevette el magát Sam. - De amúgy igen, értem, mire gondolsz. De az, amit első este mondott… tényleg igaz, hogy csak ti ketten vagytok kivételezett helyzetben. Vagyis… talán hárman, bár Teal’c-kel szemben azért néha érzek benne egy kis bizonytalanságot. Csak veletek ilyen. Mindenki mással ő is ugyanolyan arrogáns, felsőbbrendű és lekezelő, mint az összes többi tok’ra. 
-    De miért? 
-    Mert titeket ő is barátnak érez. És ez ezt hozza ki belőle. De másban nem tud megbízni… és igazából nem is akar. 
-    Értem - mosolyodott el Daniel. - Hát… örülök, ha így van. Én is barátnak érzem. 
-    Az jó. De most azt hiszem, ideje hazamennem. 
-    Rendben leszel? 
-    Ezt most nem tudom megígérni - húzta el a száját a nő. 
-    Tudom. Ezért is kérdeztem. Nem maradsz mégis inkább itt? 
-    Előbb-utóbb végig kell rágnom ezeket a dolgokat. És később sem lesz jobb. 
-    Rendben. Holnap bejössz?
-    Nem, nem hiszem - rázta meg a fejét Sam. - Inkább intézek néhány dolgot, és pakolászok otthon. Pár dolgot azért szeretnék magammal vinni, és bedobozolom a holmim nagy részét, hogy legyen helyed. 
-    Jól van - sóhajtott Daniel. - Hívj, ha kell segíteni. Cipekedni, vagy ilyesmi… vagy csak dumálnál, vagy bármi…
-    Nem rángatlak el az aktuális fordításod mellől - nevette el magát a nő. - Biztos roppant fontos.
-    Persze - forgatta meg a szemét Daniel. 
-    Jól van, majd hívlak - adta meg magát Sam, és lassan feltápászkodott az ágyról. Ahogy az ajtó felé indult, a mosoly eltűnt az arcáról, mert érezte, hogy amint kilép a szobából, újból elemi erővel szakad rá a délután súlya. Daniel is tudta ezt, így utánament, és mielőtt megszökhetett volna, még visszahúzta egy baráti ölelésre. 
Végül Sam hazament, és bár egy gyors fürdés után ágyba tette magát, még Nion többszöri rimánkodása ellenére sem volt képes másfele terelni a gondolatait, vagy akár elaludni, csak hajnal felé. 
Másnap reggel Sam még csak félig ébredt fel, mikor Nion megszólította.
-    <i>Sam, igazából nem értelek. Azt akartad, hogy ne úgy lépjünk le, hogy nem tudja hova mentünk. Azt akartad, hogy tudja miért. Hát most tudja. Nem mondhatja, hogy titokban léptünk le, nem mondhatja, hogy nem avattuk be. Semmit nem vethet a szemünkre. 
-    Tudom, Nion </i>- sóhajtott Sam még álmosan. Fáradt is volt, úgy érezte, az agya még álmában is ezen a problémán dolgozott, így úgy ébredt, mint akin átment egy úthenger. - <i>De azért azt reméltem, egy kicsit könnyebb lesz. </i>
-    <i>Persze, tudom. De ha belegondolsz… hány éve már annak a küldetésnek? Ami után Anise zatar’cnak nézett titeket. Négy? Öt?
-    Talán még több is. Miért?
-    Ennyi ideje lett volna Jacknek valamit kezdeni a helyzettel. Az elején Malek még csak nem is volt képben. De még utána is tehetett volna valamit, ha igazán akar. Megpróbálhatott volna közeledni hozzád, de ő nem tette. 
-    Nion, te is tudod, hogy a felettesem volt. Nem tehetett volna semmit. 
-    Ez kifogás, Sam. Ha valaki igazán szeret, akkor az képes mindent feladni a szerelméért, ahogy most te is teszed. Mindent feladsz Malekért. Szó szerint mindent. Az eddigi életedet, a hivatásodat, a rangodat, a karrieredet, az álmaidat, azért, hogy vele lehess. Ő is megtehette volna. Kiléphetett volna a seregből. Vagy megkérhetett volna téged, hogy tedd meg, és dolgozz kutatóként. De nem tette, vagyis nem voltál olyan fontos neki, hogy ezt meglépje érted. És azóta, hogy áthelyezték, még csak nem is keresett. 
-    Mikor megsérültem itt volt </i>- vette védelmébe Sam a tábornokot. 
-    <i>Igen, de nem hiszem, hogy feltétlenül a halálodon kéne lenned ahhoz, hogy eszébe jusson meglátogatni. Vagy akár csak felhívni. Volt ilyesmire példa az elmúlt két évben?
-    Nem igazán </i>- húzta el a száját a nő. 
-    <i>Akkor nem értem, mire fel ez az őrült bűntudat. Tulajdonképpen vessen magára. Senkit nem hibáztathat. Eltűnt az életedből, mint szürke szamár a ködben, és most neki áll feljebb? 
-    Máshova szólította a kötelesség. 
-    Igen, és több mint hétszáz nap alatt nem volt egy este öt perce, hogy felhívjon, és megkérdezze, hogy vagy, igaz? Vagy küldjön egy e-mailt, egy sms-t, hogy életjelet adjon magáról. Hogy vegyen egy eldobható mobilt, amit még le sem tudnak nyomozni, nehogy bajba kerüljetek, és rád csörögjön. Komolyan, ehhez még öt perc sem kell, de ő képtelen volt rá!
-    Tudom, hogy valahol igazad van, Nion. De… most még nem tudok így érezni. 
-    Gondoltam </i>- sóhajtott a szimbióta. - <i>Akkor inkább foglaljuk el magunkat valamivel. Mondd csak, mit szeretnél magaddal hozni? </i>- kérdezte, miközben Sam felkelt, és kiment a fürdőbe, hogy megmosakodjon. 

-    <i>Túl sok mindent nem vihetek, igaz? </i> - kérdezte Niont. - <i>A tok’ráknak sosem volt túl sok személyes holmijuk. 
-    Te is tudod, hogy ennek mi volt az oka. 
-    Tudom, tudom… evakuálás esetén néhány percük volt mindent összekapkodni. De egy ilyennek már elég kicsi az esélye, nem igaz?  
-    Valóban </i>- hagyta rá Nion. - <i>De mégis van egy probléma. 
-    Mi lenne az?
-    Csupán az, hogy ha tényleg egy küldetésből akarsz lelépni, akkor nem vihetsz magaddal több holmit, mint amennyi a hátizsákodba belefér. 
-    Ez igaz. De később visszajöhetünk. Vagy Daniel utánunk küldhet ezt-azt. Vagy tényleg bevetjük az asgard sugarat. Elég leleményesek vagyunk hozzá, hogy ezt a kérdést megoldjuk. 
-    Igen, ez igaz </i>- látta be Nion. - <i>De van valami, amit nem tudsz asgard sugárral megoldani. 
-    Hogy neked mennyi problémád van </i>- mosolyodott el Sam. - <i>És mi lenne az? 
-    Az, hogy nem mehetsz abban a homokszín testhezálló ruhában küldetésre, amit Maleknek ígértél. Mitchel elég furán nézne rád. És bakanccsal nem is nézne ki olyan jól. 
-    Hát, akkor majd valahol átöltözünk. 
-    Persze a féregjáratban a két kapu között </i>- ugratta Nion. 
-    <i>Hm… ehhez már valóban több kreativitás szükséges </i>- nevetett Sam. - <i>A Keralán már nem tehetjük meg, mert a fák között mindenfele őrök vannak. 
-    Akkor… a küldetés közben kell találnunk időt és helyet, hogy megejtsük. 
-    Igen, az jó ötlet </i>- hagyta rá Sam. 
-    <i>És egy csapásra megoldjuk azt is, hogy Mitchel rájön, hogy készülsz valamire. 
-    Na, ezt még inkább hagyjuk, oké?
-    Oké</i> - adta meg magát Nion, így inkább a konyhába mentek egy késői reggelire, és a nap többi részében a házban pakolásztak. 
~~ o ~~
A hét végén Daniel is beköltözött Samhez, bár ezt még igyekeztek titokban tartani. A férfi segített Samnek dobozokba rakni a felesleges holmikat, bár Sam néhány dobozt külön rakott, mert úgy számolta, esetleg szükség lehet arra, hogy Daniel idővel utána küldje. 
Sam végül, Daniel minden tiltakozása ellenére átköltözött a kisszobába. Úgy gondolta, hogy már Daniel a házigazda, így őt illeti a hálószoba is. Sokat beszélgettek ezekben a napokban, hiszen igazából dolguk nem volt, még mindig a szabadságukat töltötték, míg Mitchel alezredes lassan a gyógyulás útjára lépett. Minden nap meglátogatták, és örültek, hogy a férfi sebeivel együtt lassan a hangulata is helyrejön.
Sam lassan összekészítette azt a hátizsáknyi ruhát, és néhány személyes emléket, amit első körben magával akart vinni, aztán bevásárló körútra indult, hogy beszerezze azt a bizonyos, sokat emlegetett homokszín ruhát. Nem volt könnyű dolga, hisz a tökéletest kereste, azt a tökéletes tok’ra-színt, amiben eleinte annyit látta az apját, és mellette persze szolidan csábítónak is kellett lennie, hisz le akarta nyűgözni vele Maleket. Nion közben jókat kuncogott rajta, de azért nem szólt közbe, és végül a legnagyobb egyetértésben választották ki a legalkalmasabb darabot. 
A második hét elején Janet kiengedte a gyengélkedőről Mitchelt, de még egy hétre szigorúan eltiltotta a munkától. Ez a tény azonban már belátható távolságba helyezte Sam távozását, így valóban inkább a hivatalos dolgokra koncentráltak Daniellel. Átiratták Sam kocsiját a férfi nevére, és minden egyéb hivatalos ügyet is elintéztek. 
Végül Nionnak bármennyire nem fűlött hozzá a foga, péntek délután bementek Landry tábornokhoz.
-    Carter alezredes… jöjjön csak! - mosolygott rá a férfi, mikor Sam megkopogtatta az ajtaját. - Foglaljon helyet!
-    Köszönöm, uram! - bólintott Sam, majd gondosan becsukta maga mögött az ajtót, és letelepedett a felettesével szemben. 
-    Mit tehetek önért, Sam? 
-    Bizonyára sejti, miért jöttem, uram - sóhajtott a nő. 
-    Igen. Tulajdonképpen már vártam. 
-    Én csak… meg akartam várni, míg Mitchel alezredes felépül, uram. De úgy tűnik, egy hét, és visszatérhet a munkához… Szóval szeretnék még egy küldetésre elindulni a csapatommal, és onnan… 
-    Megszökni?
-    Miért használja mindenki ezt a szót? - kapta fel a fejét Sam. - Én nem érzem ezt szökésnek. Akkor lenne szökés, ha szó nélkül mennék el, és senkinek nem mondanék semmit. De némi túlzással élve már nyílt titok, hogy hova megyek és miért. Szó sincs szökésről.
-    Tudom, tudom - csitította Landry. - Nem rossz értelemben gondoltam. De Sam… jól meggondolta ezt az egészet? 
-    Igen, uram - sóhajtott a nő. 
-    A továbbiakban is szükségünk lenne magára. A tudására. És… Nion tudása sem jön rosszul - ismerte be fintorogva a férfi. 
-    Tudom. 
-    Akkor? Nion nem akar maradni? Nem szereti a Földet?
-    Nionnak semmi baja a Földdel - rázta meg a fejét Sam. - Jól érezte magát itt, főleg, mikor nem harcoltunk.  Csak… a testvéreivel szeretne élni. 
-    És ezért elrabolja magát is. 
-    Magamtól megyek - erősítette meg újra Sam. 
-    De miért? Ígértek magának valamit? 
-    Úgy ismer, uram, mint aki eladja a lelkét némi aprópénzért? - fortyant fel Sam. 
-    Ez arrogáns volt, alezredes!
-    Nem, uram - rázta meg a fejét a nő. - Csak védekeznem kell a minket érő folyamatos vádaskodás ellen. Sajnálom. 
-    Nem vádaskodni akartam, Sam. Csak… tudom, hogy maga sokszor… inkább tudós, mint katona, és, hogy… csábítja a lehetőség, hogy új dolgokat, új technológiákat fedezzen fel. 
-    Ez így igaz, uram. És még rengeteg más dolog van, ami csábít. De úgy egyeztünk meg, hogy addig maradok, míg legyőzzük az Orit. Nos, ez megtörtént. És nekem ideje mennem. 
-    Értem - sóhajtott Landry. 
-    Uram - nézett rá tűnődve a nő. - Nem olyan rég még majd kitörte a frász attól, hogy itt vagyok. Most meg nem akar elengedni?
-    Nem magától tört ki a frász, hanem a szimbiótától, aki magában van. De eddig nem volt vele semmi gond… és már megszoktam. Nagyjából. 
-    Sajnálom, uram - sóhajtott Sam. - De ez nem csak Nionról és rólam szól. Ha így lenne, talán… hangsúlyozom talán… maradnánk. De így nem. Mennünk kell. 
-    Értem, alezredes - mondta mélyet sóhajtva a tábornok. 
-    Uram… nem teljesen lépünk le a térképről - mondta Sam. - Ha szükség van a segítségünkre, bármikor megtalál. 
-    A tok’rák mindig jól el tudtak tűnni - grimaszolt a férfi. 
-    Már semmi okunk rá. Már nem bujkálunk, nem menekülünk. És ha kaphatnék egy kódot, én is hazalátogatnék néha. Biztos… honvágyam lesz. 
-    Ez talán nem hangzik olyan rosszul. 
-    Valóban nem - mosolyodott el halványan Sam. 
-    És… a parancsnoka tudja már? 
-    Nem, uram - fintorgott Sam. - Nagyon… ki fog akadni. 
-    Ebben biztos lehet, alezredes - biztosította Landry. - Nehéz menet lesz. 
-    Tudom, ezért akarom az utolsó pillanatra hagyni. 
-    Rendben, Sam, legyen, ahogy akarja. Megkapja a kódot. Jöjjön bármikor!
-    Köszönöm, uram! - mosolyodott el Sam. 
-    Azért még beugrik elköszönni? 
-    Természetesen, uram - bólintott rá a nő, majd felállt, elköszönt a tábornoktól, és kisétált. 

-    <i>És most? Janet? </i> - kérdezte Nion, aki kissé megkönnyebbült, hogy kijutott Landry irodájából. 
-    <i>Janetet majd meglátogatjuk holnap otthon</i> - hárította el Sam. - <i>Most össze kéne szedni néhány dolgot a laborban, amit magunkkal vinnénk. 
-    Rendben </i>- hagyta rá Nion, és végül az egész délutánt Sam kutatási eredményeinek összegyűjtögetésével töltötték, amit végül rámásoltak néhány kristályra, aztán az egyéb anyagokkal folytatták.
Kora este sétált be hozzájuk Daniel, és végigmérte a csatateret Sam asztalán.
-    Hé, ezt ipari kémkedésnek hívják - mosolygott rá. - Jobb esetben. 
-    Nem, ezt kutatási előkészületnek hívják. Jobb esetben - nevette el magát Sam. - De egy kicsit igazad van. De hasznunkra lehet még sok mindenben. És különben is, Thor egy csomó mindent személyesen nekem szánt. 
-    Ez igaz. És… sokáig tart még? Nem megyünk haza? 
-    Még egy óra biztos. Addig menj el gyúrni. Csald el Teal’cet is - ajánlotta Sam. 
-    Vele beszéltél?
-    Azóta nem, hogy visszajöttem Jacktől. De majd fogok. 
-    Oké, akkor egy jó óra múlva itt leszek érted, és hazarángatlak - ígérte nevetve Daniel, és elsétált.
Sam még sok mindent összeszedett magának, de egy óra múlva ráunt a dologra. Daniel még nem tért vissza, így úgy döntött, felmegy az irányítóterembe körülnézni, hogy minden rendben van-e. 
Walter épp egy szimulációba merült, de Sam úgy látta, hogy az még eltart egy darabig, így megszólította. 
-    Hadnagy, lenne a számomra öt perce? 
-    Természetesen, alezredes - nézett fel rá a férfi. 
-    Menjünk fel a tárgyalóba - javasolta Sam, mire a technikus meglepődve nézett rá, de azért követte. 
-    Valami baj van? - kérdezte útközben. 
-    Nem, csak… valamiről szeretnék beszélni magával. 
-    Nagyon… titokzatos… Carter alezredes - fürkészte továbbra is a férfi, miközben beléptek a helyiségbe, és becsukták maguk mögött az ajtót. 
-    Nem akartam a frászt hozni magára - mosolygott rá Sam. - Csak úgy gondoltam… tíz éve dolgozunk már együtt, és sok nehéz pillanatot megéltünk azon a néhány négyzetméteren. Szóval… a barátságunk megérdemel annyit, hogy elköszönjek magától. 
-    Tessék? - nézett rá még inkább döbbenten a férfi. - Elhagyja a légierőt, alezredes? 
-    Nem csak a légierőt, Walter, a Földet is. 
-    Hogy? De… miért? 
-    Ez bizony egy hosszú történet - hajtotta le a fejét Sam. 
-    Szóval titkos - húzta el a száját beletörődön a férfi. 
-    Tulajdonképpen igen. De… egy részét elmondhatom. A Keralára megyek. 
-    A tok’rák közé? Malekhez? - kérdezte a férfi, mire Sam elnevette magát. 
-    Tudja, hogy az a pletyka kering magáról, hogy minden egyes kódot tud fejből, amit valaha is tárcsázott? Én ehhez még hozzátenném, hogy a hozzá tartozó neveket is. 
-    Csak amivel többször volt dolgom - mosolyodott el Walter is. - De a Keralát számtalanszor tárcsáztam, és azt is tudom, hogy maga és Malek jó barátok. 
-    Igen - fojtott el egy mosolyt a nő. 
-    De… miért… 
-    Erről már nem beszélhetek, Walter - rázta meg a fejét Sam. 
-    Értem, alezredes - bólintott rá a férfi. - Hát… akkor… vigyázzon magára, rendben? 
-    Azon leszek. És… kaptam egy saját kódot, úgyhogy… néha megfordulok majd erre. 
-    Ennek örülök. És… hiányozni fog, alezredes. 
-    Köszönöm, Walter. Maga is nekem - biztosította mosolyogva a nő. - De találkozunk. Talán hamarosan. 
-    Remélem - mosolygott rá a férfi is, miközben kisétáltak a tárgyalóból. Még elköszöntek, aztán Walter visszatért a munkájához, Sam pedig a laborjába, ahol Daniel már várt rá.