2. fejezet

-     Tényleg ide akarja hívni a tok’rákat? - nézett O’Neill homlokráncolva Samre, miközben a pangarai csillagkapu felé tartottak. Látszott rajta, hogy minden sejtje tiltakozik a lehetőség ellen. - Mi is elég rosszul reagáltuk le ezt a dolgot a szimbiótákkal, nem gondolja, hogy nekik még nehezebb lesz? Úgy értem… lehet, hogy személyes sértésnek veszik, vagy ilyesmi. A végén még mi isszuk meg a levét a pangaraiak kísérletező kedvének.
-    Nem tudom, de szerintem nem fogja annyira mélyen érinteni őket. Elvégre ezek itt goa’uld szimbióták, nem tok’rák. És az a szerencsétlen sem maradhat sokáig ilyen állapotban… valószínűleg hamarosan belehalna, hogy sem a gazdatest, sem a szimbióta nem képes átvenni felette az irányítást. A tok’rák talán el tudják távolítani belőle a szimbiótát. 
-    És hogy akarja elérni őket? 
-    Visszamegyek a bázisra, és áthozom azt a tollan kommunikátort, amit még Martouftól kaptunk. Azt mondta, azzal bármikor elérjük őket. Egy fél óra múlva itt vagyok, és elküldhetjük az üzenetet. 
-    Remek. Igyekezzen, őrnagy!
-    Igen, uram! - biccentett a nő, majd tárcsázta a Földet, elküldte a kódot, és átsétált a csillagkapun. 
~~ o~~
-    Malek! Köszönöm, hogy eljött! - üdvözölte néhány órával később Sam a csillagkapuból kilépő tok’rát. - És a barátjának is - biccentett a nő felé. 
-    Az üzenete elég zavaros volt, őrnagy - nézett Malek még mindig értetlenül a nőre. 
-    Talán mert a helyzet is elég zavaros - válaszolt Sam helyett O’Neill, és a hangjában még mindig érezhető volt, hogy nem igazán örül annak, hogy bevonták ebbe az ügybe a tok’rákat. 
-    Menjünk, útközben mindent elmondok, amit tudok - állított le Sam egy kitörni készülő vitát, és némi töprengés után Malek is rábólintott, mire a kis csapat elindult a város felé. 

-    Valóban kicsi ez a galaxis - mondta halkan Sam, miközben Malek mellé lépett. 
-    Én figyelmeztettem, őrnagy -pillantott rá oldalra a tok’ra. 
-    Örülök, hogy látom. 
-    Szintúgy - biccentett Malek. - Szóval, mi folyik itt? 
-    A pangaraiak… - kezdett bele Sam, aztán elhúzta a száját - Elnézést, megfogadtam, hogy olyantapintatos leszek, amennyire csak képes vagyok… de ezt akkor is ki kell mondanom. Goa’uld szimbiótákat tenyésztenek, hogy gyógyszert készítsenek belőlük, ami felerősíti az immunrendszerüket, és megvédi őket a betegségektől. 
-    A szimbióta nem felerősíti, hanem helyettesíti az emberi immunrendszert - tiltakozott Malek.
-    Igen, erre időközben ők is rájöttek - sóhajtott Sam. - De akkor már késő volt. Függővé váltak a szertől, és azóta sem képesek megszabadulni tőle. És… az utóbbi időben elég sok gondjuk adódott. Most a legégetőbb az, hogy az egyiküket megszállta egy goa’uld, de… valami nincs rendben vele. 
-    Ezt hogy érti? - szólt közbe a Malekkel érkezett tok’ra nő, Kelma is. 
-    A férfi azóta is eszméletlen, és semmi jelét nem mutatja annak, hogy szándékában áll felébredni. Mintha a szimbióta nem tudná átvenni a gazdatest feletti irányítást. 
-    Ennek sokféle oka lehet - tűnődött el Malek. - Meg kell vizsgálnunk a szimbiótát. 
-    Rendben - bólintott rá Sam. - Épp arra tartunk. 
Ha Malek eddig össze volt zavarodva, a vizsgálat eredménye csak tett még egy lapáttal erre az állapotra. A műszerek egy kifejlett goa’uld szimbiótát jeleztek, aki a jelek szerint mégsem volt elég fejlett ahhoz, hogy átvegye az irányítást a gazdatest felett. Malek ígéretet tett arra, hogy megpróbálják eltávolítani a szimbiótát, aztán átsétáltak a gyártási részlegbe, hogy megvizsgálhassák a királynőt, aki világra hozta a goa’uld szimbiótákat. Kelma vizsgálatának eredményei elkeserítőek voltak, kimutatták, hogy a királynő haldoklik, és Malek és Kelma valószínűsítették, hogy a szimbióták emiatt olyanok, amilyenek. 
Ezután a két tok’ra szeretett volna azonnal hozzálátni a szimbióta eltávolításához, de Sam egy percre félrehívta Maleket. 
-    Sikerülhet?
-    Nem tudom, Samantha - ismerte be a tok’ra. - A folyamat bonyolult és veszélyes. 
-    De… a tok’ra szimbióta is el tudja hagyni a gazdatestet, ha akarja… 
-    A végén mondta ki a kulcsszót- bólintott rá Malek. - Ha akarja. Tudatos próbálkozással lehetséges, de ezt a szimbiótának akarnia kell. De mi most az akarata ellenére próbálunk meg eltávolítani egy goa’uld szimbiótát. Ez nem ugyanaz.
-    De… annak idején Scarából is sikerült eltávolítani a goa’uldot - ellenkezett Sam.
-    Scara… ő volt Apophis fiának gazdateste?
-    Igen.
-    Nos… neki a tárgyalás után nem igazán volt választása. A tollanok bosszúját vonta volna magukra, és a Tauriét is. Ezt nem kockáztathatta, engedelmeskednie kellett a triád döntésének. De egy más helyzetben a szimbióta tehet az eljárás közben olyan dolgokat, amivel árthat a gazdatestnek. Helyrehozhatatlanul károsíthatja az agyát, vagy mérget engedhet a testébe…És még számos kegyetlen módját ismeri a goa’uld a gazdatest elpusztításának. Ezt a legnehezebb megakadályozni. Bár ez esetben úgy tűnik, a szimbióta nem rendelkezik igazán önálló akarattal, így jobbak az esélyeink. Mindent megteszünk érte. 
-    Értem - sóhajtott Sam. - És… amit odabent mondott… tényleg nem… zavarja ez az egész?
-    Nem igazán tudom, hogy milyen választ vár erre a kérdésre, Samantha- húzta el a száját Malek. - Ezek goa’uldok… születésem pillanatától harcolok ellenük… nem tudok sajnálatot érezni irántuk. Így pedig, hogy nem is igazán rendelkeznek önálló tudattal, így főleg nem. Mint mondtam… az, hogy jó célra használják őket… meglepő… sok minden eszembe jutott volna egy goa’uld szimbiótáról, de ez nem. Legalább van valami hasznuk, amit úgy egyébként nem mondhatunk el a goa’uldokról.
-    Értem - bólintott rá Sam, de aztán megcsóválta a fejét. - Hát… nekem egy kicsit sokkoló volt ez az egész. 
-    Higgye el, nekem isaz - pillantott Malek Samre. -De számomra inkább az a része, hogy… ha ezek a szimbióták igaziak lennének… öngyilkosság lett volna a pangaraiak részéről bárminemű kísérletezés. Vajon… ők ezt felfogták?
-    Nem, azt hiszem nem. Nem ismerik a goa’uld valós természetét. Alaposan meglepődtek, mikor meséltünk róluk néhány dolgot. Nem hinném, hogy annak idején reálisan mérték fel a helyzetüket.
-    Nagyon nem - értett egyet Malek. - Most mennem kell… megkíséreljük az eltávolítást, aztán… hozzálátunk a tretonin vizsgálatának. 
-    Rendben - bólintott rá Sam. - Sok szerencsét!
-    Köszönöm - hajtott fejet Malek, aztán elsietett. 
~~ o ~~
-    Ez kemény lesz - csóválta meg a fejét Sam, mikor másnap Teal’c és Jonas elmondták nekik, mire jöttek rá. - A tok’rák nagyon… ki fognak akadni. 
-    Akkor nem mondjuk el nekik - vont vállat Jack. 
-    Azt nem tehetjük - ellenkezett azonnal Jonas. - Joguk van tudni! Egeria az ősük, és kétezer éve halottnak hiszik!
-    És… maga mondja el nekik? - nézett rá kihívóan az ezredes. -El meri mondani nekik, hogy az az izé odabent, amit ötven éve egy akváriumban tartanak, a többiről nem is beszélve… szóval, hogy ő a királynőjük?
-    Majd én - szólt közbe Sam. 
-    Veled megyek, Carter őrnagy - ajánlotta azonnal Teal’c, de a nő megrázta a fejét. 
-    Nem, Teal’c, jobb, ha nem. Elviszem Maleket a templomba. Nem lesz vele… semmi gond. 
-    Biztos ebben? - morgolódott O’Neill. 
-    Nem fog nekem esni, nem az a típus- nézett rá határozottan a nő, bár nem volt teljesen biztos Malek reakcióit illetően, elvégre tényleg a kétezer éve halottnak hitt királynőjükről volt szó, aki valóban megalázó körülmények között tölti a minden valószínűség szerint utolsó napjait. Malek pedig, ahogy arra nem olyan rég Jacob felhívta a figyelmét, elég indulatos tud lenni, ha úgy érzi, meg kell védenie valakit, aki fontos neki. Egeria pedig elég fontos minden tok’rának.
-    Biztos benne, hogy boldogul, Carter? - ellenkezett az ezredes. - Ne feledje, hogy annak a pasinak egy kígyó van a fejében! Én nem bíznék benne!
-    A megfogalmazása nem teljesen pontos, uram - vonta össze a szemöldökét Carter.
-    Ugyan miért?
-    Mert Malek maga a szimbióta - válaszolt Sam helyett Teal’c.
-    Ez csak annál rosszabb. Még annyira sem megbízható- rázta meg a fejét O’Nell, de végül azért áldását adta Sam magánakciójára. 
Egy fél órával később, mikor Sam úgy érezte, elegendő bátorságot gyűjtött, bekopogott a laborba ahol a két tok’ra dolgozott. Tudta, hogy Kelma áthozott jó néhány berendezést, amivel megkönnyíthetik a munkájukat, és ahogy benyitott, fel is keltette a tudományos kíváncsiságát a dolog, de tudta, hogy ez nem a megfelelő pillanat, így inkább Malekhez fordult. 
-    Malek… velem tudna jönni egy kicsit?
-    Hogyne - bólintott rá a tok’ra, majd átadta a helyét egy mikroszkópnak tűnő valami előtt Kelmának, és kisétált Samhez. - Hova megyünk? 
-    A templomhoz - válaszolt röviden a nő, de közben nem mert a másikra nézni. Malek érezte, hogy Sam ideges, de úgy gondolta, hogy a kérdéseivel inkább megvárja, míg kiérnek az épületből. 
Végül Sam feszültsége átragadt Malekre is, így még odakint is csendbe burkolózva haladtak egy jó darabig. Már majdnem elértek a templomig, mikor a tok’ra végül megtörte a csendet. 
-    Nagy lehet a baj, ha csak maga mer elém kerülni. 
-    Még annál is nagyobb - húzta el a száját Sam, miközben megállt alig néhány méterre a templom bejáratától. - Be kell vallanom… még én is félek. 
-    Tőlem? - nézett rá értetlenül Malek. Sam látta rajta, hogy ez a kijelentés meglepte, de azt is tudta, hogy nem teljesen alaptalanul tart az elkövetkezőktől.
-    Nagyon… dühös lesz. És nem csak maga. 
-    Magára? 
-    Nem, a… pangaraiakra. De lehet, hogy ránk is. Remélem, hogy rám annyira nem… bár általában a rossz hír hozója kapja mindig az első pofont… Malek… egy dolgot szeretném, ha tudna. Nem tudtunk róla… néhány órával ezelőttig fogalmunk sem volt… és a pangaraiaknak sem. Jonas és Teal’c csak most, délelőtt fordította le ezt a szöveget. Szeretném, ha ezt elhinné nekem. 
-    Miért ne hinném el?
-    Majd rájön, ha elolvassa - vett egy mély levegőt Sam. - Menjünk be!
Végül besétáltak a templomba, ahol szerencsére nem volt senki más, és Sam ahhoz a bizonyos falhoz vezette a tok’rát, ami az ide vonatkozó történetet mesélte el. Malek még vetett egy pillantást a nőre, aztán tanulmányozni kezdte az írást. Neki persze nem voltak fordítási nehézségei, még akkor sem, ha a felirat elég régi dialektusban íródott, és abból, ahogy az arca egyre sápadtabb színt öltött, Sam követni tudta, hol tart a történetben. Végül a felismerés súlyától lehunyta a szemét, és megcsóválta a fejét. 
-    Malek - fogta meg a karját Sam óvatosan, de a tok’ra nem igazán reagált rá. - Malek… tudom, hogy most mit gondol… hogy mit érez.
-    Honnan is tudhatná… - nyitotta ki a szemét a tok’ra, de a tekintete nem fordult el a falon lévő feliratról, mintha első olvasásra nem lett volna képes elhinni, amit látott. 
-    Higgye el, tudom - szorította meg a karját Sam, mire Malek felé fordul. 
-    Ha tudja, akkor azt is tudja, hogy azonnal tennünk kell valamit! - fordult hirtelen Sam felé Malek.
-    Fogunk is, Malek. 
-    Akkor menjünk!
-    Csak egy perc…
-    Nincs vesztegetni való időnk! Egy perc sem!
-    Malek… kérem! 
-    Mit vár tőlem, Samantha? Hogy tétlenül nézem, hogy ezt tegyék vele?- kérdezte ingerülten a tok’ra.
-    Nem! Nem, dehogy - tiltakozott Sam. - Csak két dolgot szeretnék… Az egyik… szeretném, ha tényleg elhinné, hogy nem tudtuk. 
-    Ezek után elég nehéz elhinni - mondta fojtott dühvel a hangjában Malek. 
-    Tudom. És tudom, hogy a pangaraiakban nem bízik… De én miért hazudnék? Ha nekik nem hiszi el, higgyen nekem! Ez az igazság!
-    Rendben - adta meg magát némi töprengés után Malek. - És mit akar még?
-    Tudom, hogy most dühös. Tudom, és higgye el, megértem. De most nagyon… józanul kell cselekednünk. Meg kell győznünk a pangaraiakat… úgy kell tárgyalnunk velük…
-    El kell engedniük Egeriát! Erről nincs mit tárgyalni - szakította félbe Malek. 
-    Malek, a szemükben ez a követelés azt jelenti, hogy több ezer pangarai hal meg alig néhány héten belül. Ezt ön sem hagyhatja figyelmen kívül!
-    De…
-    Tudom - állította le határozottan Sam a férfi kifakadását. - Értem, higgye el! Tudom, mit jelent maguknak Egeria, tudom, hogy azonnal ki akarja szabadítani, és méltó körülmények közé helyezni… de ez egy több tényezős helyzet. Malek… kérem, ígérje meg nekem, hogy próbál okosan viselkedni! Higgye el, ezzel előbb érhetünk el eredményt. Kérem! Ha megteszi, én is megígérem, hogy mindent megteszek, amit csak tudok, hogy segítsek! Kérem, Malek! Segítsen, hogy én is segíthessek!
-    Nem tudja, hogy mit kér tőlem - rázta meg a fejét türelmetlenül a tok’ra. 
-    Csak annyit, hogy próbáljuk békés úton megoldani ezt a helyzetet. Beszéljünk a pangaraiakkal! 
-    Nem fogják megérteni… 
-    Nem lesz könnyű, én is tudom. A legjobb megoldás az lenne, ha megtalálnák az ellenszert, így a pangaraiak problémája megoldódna. Biztos vagyok benne, hogy akkor nem gördítenének akadályt Egeria távozásának útjába.
-    A kutatásokkal holtpontra jutottunk. Valami nagyon nincs rendben a szimbiótákkal. 
-    És ennyi? Feladja? 
-    Nem - rázta meg a fejét a tok’ra. - De most fontosabb, hogy gondoskodjunk Egeriáról!
-    A két kérdés szorosan összefügg, és ezt maga is tudja!
-    Akkor ne késlekedjünk tovább! - vágta rá türelmetlenül a tok’ra és kifele indult, de Sam utánaszólt.
-    Malek!
-    Megpróbálom, Samantha - torpant meg a férfi. - De nem ígérhetek semmit. 
-    Ez nekem elég - lépett Malek mellé Sam. - Köszönöm! 
Malek még biccentett, majd sietősen visszaindultak a labor felé. 
~~ o ~~
-    Maga azt kéri tőlünk, hogy egyezzünk bele egy népirtásba! - fakadt ki a pangaraiak vezetője néhány órával később, mikor már jó ideje parttalanul vitatkoztak Malekkel. 
-    Ezreket ítél halálra - kontrázott rá a biztonsági főnöke is. 
-    Én ezt megértem - rázta meg a fejét Malek, aki Sam megítélése szerint a robbanás határán volt. - De mi kihalóban lévő faj vagyunk, és Egeria jelentheti a fajunk túlélését. 

-    Emberek, senki nem látja, hogy ez patthelyzet? - szólt közbe türelmetlenül O’Neill. - Mindkét fajnak a túlélését jelenti Egeria. Nem tudnák valahogy… megosztani, vagy ilyesmi? - kérdezte, de Sam jobbnak látta, ha közbelép, mert Malek szeme már kezdett villámokat szórni, és a nő tudta, hogy csak az ígérete tartja vissza attól, hogy robbanjon. De már csak egy egészen kis ideig képes fékezni magát, az is nyilvánvaló volt. Minden izma pattanásig feszült, és Sam nem tudta, hogy meddig képes még józanul gondolkodni. 

-    Uram… szabadna? - nézett kérdőn az ezredesre, aki egy megjátszottan udvarias gesztussal átadta neki a terepet. Sam közelebb lépett a tok’rához. 

-    Malek, biztos vagyok benne, hogy ha… megoldást találnánk a tretonin problémájára, a pangaraiak készséggel átadják magunknak Egeriát. Ugye? - nézett kérdőn a pangaraiak két képviselőjére. 
-    Ezt meg kell beszélnem a vezetőséggel - csóválta meg a fejét az elnök. 
-    Nincs ezen mit… - fakadt ki Malek, de Sam gyorsan közbevágott. 
-    Malek, igazán megértheti, hogy ő egy személyben nem hozhat ilyen döntést. Biztos vagyok benne, hogy csak néhány óráról lenne szó. Addig dolgozhatnának a tretoninon. Lássa be, minden perccel, amit ezzel a meddő vitával töltünk, Egeria fogságát hosszabbítjuk meg!
-    Egeria szabadsága nem alku tárgya!
-    Szóval már nem akar a tretoninon dolgozni - szúrta közbe cinikusan O’Neill.
-    Értem a célzást, ezredes - pillantott rá Malek. - Biztosíthatom, a kutatásunkra nincs kihatással mindaz, ami történt. 
-    Hát persze - fintorgott az ezredes. 
-    Malek! Menjen, és segítsen Kelmának - próbálta szelíden rábeszélni Sam Maleket, hogy fejezze be a parttalan vitát, és foglalkozzon hasznosabb dologgal. - Ígérem, azonnal szólok, ha jutnak valamire - intett a fejével a pangaraiak felé. 
Malekből sütött a tehetetlen düh, de miután néhány másodpercig farkasszemet nézett a nővel, megcsóválta a fejét, és kiviharzott a szobából. Sam csüggedten nézett utána, majd a kivonuló pangaraiak után is. 
-    Maga szerint mi lesz ebből? - kérdezte az ezredes. 
-    Remélem nem háború - sóhajtott Sam. - Mert akkor többen halnak meg, mint amennyi a tretonin áldozata lenne. 
-    Valóban - értett egyet Teal’c is, így hosszú időre csend borult rájuk. Egy idő után Jonas feladta a tehetetlen lődörgést, és úgy döntött, inkább visszamegy a templomba, hogy valami értelmes elfoglaltsággal töltse az idejét, és Teal’c is vele tartott. 
Jó idővel később Sam is megunta a várakozást, úgy döntött, megy inkább, és megnézi, mire jutott a két tok’ra időközben. Elvégre tényleg az a legkecsegtetőbb, vagy mondjuk úgy az egyetlen járhatónak tűnő út, hogy szolgálnak egy használható ellenszerrel a pangaraiak részére. Elsétált a labor fele, de az egyik útközbe eső helyiségben Malekre talált. A tok’ra az ablaknál állt, a párkányra támaszkodva lehajtotta a fejét. Samnek összeszorult a szíve, ahogy ránézett. A tok’rából áradt a düh az elkeseredettség, a szomorúság és a tehetetlenség érzésének valami fura keveréke. Közelebb sétált hozzá, és megállt mellette. 
-    Malek, jól vagy? - kérdezte, de csak akkor esett le neki, hogy letegezte a férfit, mikor már kimondta. Úgy tűnt azonban, a tok’rának kisebb gondja is nagyobb ennél, mert csak megrázta a fejét. 
-    Nem, nem igazán - ismerte be, miközben meg sem rezdült. 
-    Úgy szeretnék segíteni - sóhajtott Sam, és közvetlenül Malek mellett a falnak támaszkodott. - Úgy szeretnék valami olyan megoldást találni, ami mindkettőtöknek jó. 
-    Létezik olyan? - kérdezte elkeseredetten a tok’ra, de még mindig nem nézett fel. 
-    Kell, hogy létezzen! Meg kell mentenünk Egeriát!
-    Egész eddig ezt próbáltam, de senki nem állt mellém! - csapott ököllel az ablakpárkányra Malek. 
-    Ez nem igaz - fogta meg a csuklóját szelíden a nő, de a másik megint elsüllyedt az apátiába, így nem reagált rá. - Malek! Malek, nézz rám! - kérlelte Sam. - Tudod, hogy én szeretnék segíteni. 
-    Tudom - ismerte be a tok’ra, miközben egy gyors pillantást vetett a másikra. - Jutottak valamire? - kérdezte, és Sam tudta, hogy a tanácskozó pangaraiakra gondol.
-    Nem, még nem - sóhajtott, mire Malek bosszúsan kifújta a levegőt. - Malek, tudom, hogy dühös vagy… és megértem. De ez nem segít senkinek, a legkevésbé Egeriának. 
-    Igazad van - ismerte be a tok’ra, és Sam egy pillanatra elmosolyodott, ahogy Malek végre visszategezte. - Visszamegyek dolgozni. 
-    Hogy álltok?
-    Képtelenek vagyunk megtalálni a hibás gént, ami az eltéréseket okozza. Addig nem jutunk előbbre. 
-    Segíthetek valahogy? - ajánlotta Sam. 
-    Ha jól tudom, te fizikus vagy - nézett rá Malek.
-    Igen - ismerte be fintorogva a nő. - Sajnálom. 
-    Mit gondolsz - nézett rá töprengve Malek -, eljön majd az idő, hogy úgy tudunk beszélgetni, hogy nem kell kimondanunk ezt a szót?
-    Remélem igen - mosolyodott el halványan Sam. - Megkereslek, ha van valami változás. 
-    Rendben - bólintott rá Malek, és bár nem volt túl lelkes, de elsétált a labor irányába. 
Még két óra eltelt, mire a pangaraiak is újra előkerültek, de semmi újra nem jutottak. Addig nem hajlandóak elengedni Egeriát, míg a tok’rák nem bírnak egy ellenszert felajánlani cserébe. Malek ezen újfent kiborult, mert nem igazán látott esélyt arra, hogy megfejtsék a szimbióták genetikai hibáját. És persze O’Neill bizalmatlansága és cinikus beszólásai sem tettek túl jót a hangulatának. Samnek pedig ez alkalommal fogalma sem volt, hogy oldhatná a feszültséget, hisz valóban patthelyzetbe kerültek, aminek úgy tűnt nincs megoldása. 
A feszült helyzetet csak a riasztó hangja vágta félbe, ami azt jelezte, hogy valaki behatolt a komplexum gyártási részlegébe. 
~~o~~
Sok órával később, mikor már a királynő elfoglalta Kelma gazdatestét, és megosztotta Malekkel a szimbióták hibás génjének a titkát, Egeria, ahogy azt ő maga is megjósolta, meghalt. 
A CSK1 többi része és a pangaraiak tapintatosan elvonultak, Sam azonbannem sokkal később odalépett Malekhez, de ő csak jó idő után vett róla tudomást. Akkor ránézett, és vett egy nagy levegőt. 
-    Ne mondd ki! - kérte a nőt. 
-    Úgyis tudod- mondta halkan Sam, mire Malek bólintott. 
-    Értesítenem kell a többieket - vett erőt magán Malek. 
-    Addig itt maradok vele - ajánlotta Sam, mire Malek vetett rá egy hálás pillantást. 
-    Köszönöm!
Malek nem sokkal később visszatért néhány másik tok’rával, így Sam magukra hagyta őket. Nem akart betolakodni a tok’rák magánszférájába, tudta jól, amúgy is kényesek a titkaikra, így inkább megkereste a többieket. Az ezredes még a pangaraiakkal beszélgetett, de Jonas és Teal’c odakint sertepertéltek a templomnál. Sam egy darabig odabent volt velük, de aztán megunta, és amúgy is csordultig volt az agya Egeriával és a történetével, egy kicsit inkább szabadulni szeretett volna tőle. Kisétált a késő délutáni napsütésbe, és letelepedett a templom oldalában egy nagy kőre. 
Egy kis idővel később Malek rátalált. Sam felnézett rá, de a férfi inkább tűnt zombinak, mint tok’rának vagy embernek, így aggódva nézett rá.
-    Jól vagy?
-    Nincs kegyetlenebb érzés, mint a csalárd remény - telepedett le mellé Malek. 
-    Tudom, milyen hatalmas veszteség nektek Egeria halála - sóhajtott Sam. 
-    Igen - hajtotta le a fejét a tok’ra. Őt is porig sújtotta mindaz, ami történt, akárcsak az összes többi tok’rát. És személyesen átélni Egeria halálát még sokkal fájóbb volt. Tudta, hogy ez a kép el fogja kísérni, amíg csak él, de ennek ellenére próbálta elrejteni ezt a fájdalmat. 
-    Bárcsak előbb rájöttünk volna - csóválta meg a fejét Sam. 
-    Néhány nap… lehet, hogy néhány hét sem számított volna - rázta meg a fejét Malek. - Egeria már… régóta haldokolt. Talán évek óta… Nem tehettünk volna semmit. 
-    És most hogyan tovább? 
-    Elenyészett a remény, ami néhány pillanatra felcsillanni látszott - hajtotta le a fejét Malek. - Folytatjuk ott, ahol pár napja abbamaradt… De kell egy kis idő, hogy túljussunk a történteken. Az évszázadok során… ha nem is beszéltünk róla… mindannyiunk lelke mélyén élt a remény, hogy a helyzetünk egyszer jobbra fordulhat. Hogy egyszer majd rátalálunk és a számunk növekedésnek indulhat azok után, hogy lassan a kihalás szélére sodródtunk. Ennek most vége. Idő kell, hogy ezt feldolgozzuk. 
-    Malek… kérdezhetek valamit? Lehet, hogy butaság, de…
-    Kérdezz!
-    Hogy születik egy királynő? Nem lehetséges, hogy Egeriának az idők folyamán született olyan utóda, aki királynő?
-    Elméletileg nem kizárt - sóhajtott Malek. - De azt hiszem, ha így lett volna… Egeria elmondta volna. Tudta volna, mit jelentene nekünk egy ilyen lehetőség. Nem hagyta volna a népét, a gyermekeit a reménytelenségbe veszni. 
-    Értem - sóhajtott Sam. - És… a tretonin? 
-    Így már könnyebb dolgom lesz vele- nézett fel Malek, aki örült, hogy másfele terelődött a szó. A munka mindig elterelte a figyelmét a gondokról. - Pár nap… legfeljebb egy hét, és kész lesz a szérum. 
-    Köszönöm a segítségedet, Malek! A pangaraiak nevében is. És… sajnálom, hogy ilyen rosszul végződött ez az egész- mondta a tok’rának, majd összeszorította a szemét. - Már megint kimondtam… 
-    Nem baj, Samantha - rázta meg a fejét Malek. - Igazad volt. Mi mindig csak szomorú dolgokról beszélgetünk. 
-    Talán egyszer majd nem így lesz - mondta bíztatón Sam. 
-    Talán - sandított rá a tok’ra, de közben figyelte, ahogy az egyik társa feléjük siet. 

-    Malek, készen állunk az indulásra - nézett a parancsnokára a férfi. 
-    Rögtön jövök - bólintott rá Malek, mire a másik fejet hajtott, és elsietett. 
-    Mennem kell- fordult a tok’ra Sam felé. -Amint sikerrel járok, visszatérünk az ellenszerrel. 
-    Addigra mi már nem leszünk itt - hajtotta le a fejét Sam.
-    Tudom - bólintott rá Malek. - Talán… hamarosan megint találkozunk. 
-    Talán - mosolygott rá Sam. - Vigyázz magadra! Mindkettőtökre. 
-    Úgy lesz - ígérte Malek, aztán felállt, és elsétált az emberei felé. 
Sam szíve újra összeszorult, ahogy nézte a négy tok’rát, akik Egeria testét vitték, és a mellettük sétáló Maleket. Pontosan értette a férfi szavait a csalárd reményről, és tudta, mit jelent a tok’rák számára Egeria halála. Néhány történészük egészen a mai napig hitt abban, hogy Egeria életben lehet, így mindannyiukban élt a remény, hogy a fajuk talán fennmaradhat, de így mindez elenyészett. Az eddig kilátástalannak tűnő évezredes harcuk ezáltal még reménytelenebbnek tűnhet. 
Végül a CSK1 többi tagjának felbukkanása rántotta vissza a nőt a jelenbe. 
-    Menjünk haza! - állt meg mellette az ezredes, mire Sam is felállt. 
-    Mehetünk, uram!
-    Helyes - bólintott rá O’Neill, így a kis csapat szintén elsétált a kapuhoz, Jonas tárcsázott, és átléptek a csillogó eseményhorizonton.