6. fejezet

Másnap reggel Sam kissé álmosan sétált a gyengélkedő felé. A fél éjszakát átbeszélgette az apjával és Selmakkal, és bár gondosan kerülték Malek emlegetését, azon kívül is volt épp elég komoly téma, amiről beszélgethettek. 
A gyengélkedő ajtajában Sam megtorpant. Malek az ágya szélén ült, indulásra készen, és épp Tirannal beszélgetett, aki a műszereibe merült. 
-    Úgy tűnik, rendben vagytok - bólintott rá végül az eredményekre.
-    Köszönöm, Tiran! - állt fel Malek az ágyáról. Tiran biccentett, aztán vetett Samre egy pillantást, és elvonult. 

-    Örülök, hogy jól vagy - lépett közelebb a nő. 
-    Igen, én is. Már untam ezt a helyet. De most… beszélnünk kellene - mondta óvatosan Malek. 
-    Nagyon komoly vagy - vett egy nagy levegőt Sam. - Ez nem jelent jót. 
-    Én mindig komoly vagyok, Samantha - állította Malek, de a nő megrázta a fejét. 
-    Nem ez nem igaz - mosolygott halványan a tok’rára. - De most nagyon. 
-    Igen - hagyta rá végül Malek. - Gyere, keressünk valami nyugodtabb helyet! - mondta, és kisétáltak a gyengélkedőről. 
-    Hova megyünk? - kérdezte kíváncsian Sam.
-    Hozzám… ha nem bánod - pillantott rá oldalra a tok’ra. - Ott nem zavar minket senki. 
-    Rendben - hagyta jóvá Sam a javaslatot, de az aggodalmai csak erősödtek. Malek arcán valami szigorú és rendíthetetlen elszántságot látott, és ez megijesztette. 
Néhány folyosóval arrébb egy tok’ra utánuk szólt, aztán, miután néhány másodpercig gyanakodva fürkészte Samet, goa’uld nyelven szólt a parancsnokához. Néhány percig beszélgettek, aztán a tok’ra elsietett. 
-    Feltartalak a munkában - húzta el a száját Sam, miközben továbbindultak. - Biztos ezért is utálni fognak.
-    Önállóságra neveltem az ügynökeimet - vetette ellen Malek. - Ha feltétlenül szükségük van valamihez a jóváhagyásomra, megtalálnak. 
-    Szigorú vagy - mosolyodott el Sam. 
-    Ezt épp egy katona mondja? - kérdezett vissza Malek, és egy röpke pillanatra ő is elmosolyodott.
Néhány perccel később érkeztek meg Malek szobájához, és a tok’ra előre engedte Samet. A jöttükre a kristályokból áradó halvány fény valamivel erősebb lett, de Sam figyelmét valami más vonta magára. Ez a valami egy áttetsző kristályból készült virág formájú tárgy volt, ami, talán valami foszforeszkáló ásvány hatására halványzöld fényt árasztott magából. Sam önkéntelenül odasétált hozzá. 
-    Ez gyönyörű - pillantott Malekre. - Sosem láttam még ilyen virágot. 
-    Csak egy olyan világ van, ahol él - mondta Malek, de Sam érzett a hangjából valami szomorúságot. 
-    Egy nőtől kaptad, igaz? 
-    Valójában… én készítettem. 
-    Szóval te ajándékoztad valakinek - értette meg Sam. 
-    Igen, így volt. 
-    De akkor… miért van nálad? - kérdezte óvatlanul a nő, de ahogy Malek egy pillanatra lehunyta a szemét, már meg is bánta. Ennek ellenére kíváncsi volt, így közelebb lépett hozzá, és gyengéden megérintette a karját. - Mi történt? 
-    Meghalt - válaszolt kisvártatva a tok’ra, majd ellépett Samtől, és a helyiség másik felébe sétált. Nem fordult Sam felé, de aztán egy nagy levegővel belekezdett a történetbe. - Thyliának hívták… a gazdatestét pedig Mirának. Sikerült beépülniük Yu nagyúr egyik helyőrségébe. Már sok hónapja ott voltak, mikor a tudomásukra jutott, hogy Yu egy ártatlan világot készül lerohanni egyszerűen azért, mert kifogyott a rabszolgákból. Ez elég gyakran megtörténik… a naquadah-bányákban hullanak az emberek. Rengeteg ártatlan áldozat lett volna, nem beszélve azokról a szerencsétlenekről, akiket elhurcolnak rabszolgának. Megpróbálták megakadályozni… Több időzített bombát helyeztek el Yu nagyúr anyahajójának különböző pontjain, hogy megakadályozzák az inváziót, de az utolsónál elkapták őket. 
-    Istenem - hunyta le a szemét Sam. - Mit tettek velük?
-    Halálra kínozták őket. Sokszor. Újra és újra… míg végre hagyták őket meghalni. 
-    Istenem… ez annyira kegyetlen - suttogta Sam, de nem mert Malek után menni. - De… honnan tudod mindezt?
-    Mikor már jó ideje nem érkezett semmi hír felőle, utána mentem, hogy megtudjam, mi történt. Yu olyan kegyetlen volt vele, hogy még a jaffák is csak borzongva beszéltek arról, ami történt. 
-    Mikor volt ez?
-    Kétszáz éve már - hajtotta le a fejét Malek, és hiába az eltelt idő, Sam még mindig érezte a belőle áradó fájdalmat.
-    Annyira szörnyű, hogy ez az ügynökösdi boldog párokat szakít szét - csóválta meg a fejét Sam. 
-    Ez az életünk, Samantha. Erre tettünk fel mindent - nézett rá rendíthetetlen elszántsággal Malek. 
-    És mindent alárendeltek neki. Az életeteket, a boldogságotokat…
-    Igen - bólintott rá a tok’ra, majd Sam felé nyújtotta a kezét. - Gyere, üljünk le! - mondta, és letelepedtek az ágya szélére. 

-    Samantha - kezdett bele Malek, de aztán lehajtotta a fejét, és mélyet sóhajtott. - Én… nem tudom neked elmondani, hogy mennyire össze vagyok most zavarodva. Nincsenek rá szavak… sem emberi, sem goa’uld nyelven. 
-    Akkor legalább van halvány elképzelésed arról, hogy mit érzek - tűnt fel egy pillanatnyi mosoly a nő arcán, de Malek megrázta a fejét. 
-    Nem, Samantha… te nem… te olyan tisztán látod, hogy mit szeretnél… bárcsak én is tudnám… - sóhajtott Malek. 
-    Neked… kizáró ok, igaz… hogy én… én csak ember vagyok - nézett félre Sam is. Ez volt a legnagyobb félelme… hogy szimbióta nélkül Malek nem tudná őt szeretni. 
-    Csak? - kapta fel a fejét döbbenten a tok’ra. - Samantha… igen, te és én… mások vagyunk. De ettől még… sosem néznék rád ilyen lekezelően, és soha… nem gondolnám, hogy „csak” ember vagy. 
-    Ez kedves - nézett félre a nő. - De nem válasz a kérdésemre. 
-    Samantha… én tok’ra vagyok, te ember… nem „csak”, de ember. 
-    Tudom - hajtotta le a fejét Sam, de aztán felnézett a másikra. - De én… szeretlek! - mondta ki Sam összeszedve minden bátorságát. 
-    Biztos vagy benne? Biztos vagy benne, hogy engem szeretsz? - kérdezte szelíden Malek.
-    Igen, téged - vágta rá Sam. - És Lorant is… de téged is!

-    Érints meg! - kérte Malek, mire a nő meglepődött. 
-    Tessék? 
-    Csak tedd meg! - kérte Malek újra, mire Sam halványan elmosolyodott, és gyengéden megcirógatta az arcát. Malek egy pillanatra lehunyta a szemét, megengedte magának, hogy élvezze a nő óvatos, de mégis mély érzelmekről beszélő érintését, hagyta, hogy átjárja a testét… Loranét is és az övét is egy kellemes érzés, de aztán a nő szemébe nézve finoman a nyakára húzta a kezét. 
-    Ezt érzed? Úgy értem… tényleg… te… érzed? - nézett rá csodálkozva Sam. 
-    Igen - bólintott rá Malek, miközben elvette Sam kezét a nyakáról, és gyengéden a kezébe fogta. 
-    De hogy? Nem vagy ilyen közel… 
-    Nagyon hosszú ideje vagyok már Lorannal, közel harminc éve - magyarázta Malek. - A szöveteink egy része összefonódott. Elmosódtak az éles kontúrok közte és köztem. Így… igen… valóban én is érzem, ha ott megérintesz. 
-    De akkor hogy… hogy tudja egy szimbióta hosszú idő után elhagyni a gazdatestet? Ha így feloldódnak egymásban… 
-    Samantha… törött csontokat gyógyítunk meg néhány óra alatt… életveszélyes belső sérüléseket alig fél nap alatt, mint láthattad… mit gondolsz… mennyi időbe kerül, hogy összegyűjtsük a saját testünk sejtjeit?
-    Néhány percbe? - tippelt a nő. 
-    Nagyjából - bólintott rá Malek. 
-    És mi volt a célod ezzel a teszttel? - csóválta meg a fejét Sam. - Azt vártad, hogy… iszonyodni fogok tőled, vagy ilyesmi? Mert ha igen, ki kell ábrándítsalak, nem fogok - biztosította határozottan a tok’rát. 
-    Csak tudatosítani szerettem volna benned, hogy én nem csak a gazdatestem vagyok. 
-    Tisztában vagyok vele, hogy ki vagy. És tudnod kell, hogy engem egy kicsit sem zavar ez a dolog. Úgy szeretlek titeket, ahogy vagytok. 
-    Samantha… - nézett újra Malek a nő szemébe. Sam csak kérést látott benne, hogy értse meg őt is. A kétségeit, a félelmeit. 

-    Malek - sóhajtott Sam. - Mielőtt tovább boncolgatjuk ezt az egészet… nem kellene tisztáznunk, hogy… te… érzel-e egyáltalán valamit irántam?
-    Samantha… kérlek, ne tedd még nehezebbé!
-    Ez nem válasz a kérdésemre. 
-    Samantha… semmi értelme - állt fel Malek, és elsétált néhány lépést. 
-    Miért?
-    Mert… nem működhet - fordult vissza Sam felé.  
-    De miért gondolod ezt?
-    Samantha, kérlek! - ment vissza Malek és visszaült Sam mellé. 
-    Selmaknak igaza volt - csóválta meg a fejét csüggedten Sam. 
-    Mit mondott Selmak? 
-    Hogy semmi esélyem. Hogy… egy tok’ra nem képes szeretni egy embert. 
-    Bárcsak ilyen egyszerű lenne - hajtotta le a fejét Malek, és valóban így gondolta. Mennyivel könnyebb lenne, ha nem lenne képes rá…
-    De nem ilyen egyszerű, igaz? - fogta meg a kezét Sam. - Vagyis… te képes vagy szeretni egy embert. 
-    Ez nem a képességről szól, Samantha. 
-    Hát miről? - kapta fel a fejét indulatosan a nő, de aztán, ahogy kifújta a levegőt, megpróbált lehiggadni. - Felejtsd el! Megígértem Selmaknak, hogy ha így döntesz, el fogom fogadni. Megértem… megértem, hogy egyedül kevés vagyok neked. 
-    Samantha… - nézett rá megint csak döbbenten Malek, de Sam nem hagyta, hogy folytassa. 
-    Nem kell magyarázkodnod - rázta meg a fejét a nő. - És ne aggódj, nem fogok hisztizni - fordult el a tok’rától, de az megfogta a karját. 
-    Samantha… sajnálom!
-    Tudom - bólintott rá Sam. - És… Loran?
-    Loran szeret téged - vallotta be Malek. - Azt hiszem… már akkor szeretett, amikor beszélt veled. Azóta is sokszor… felidézte azt a néhány percet, és olyankor… boldog volt. Olyan boldog, amilyennek ritkán éreztem. És most… nagyon utál engem. 
-    Ne! - fordult vissza Sam, és megfogta Malek kezét. - Miattam nem szabad nektek… 
-    Nem kell aggódnod, Samantha! - szorította meg a kezét Malek. - Loran megérti. Csak… nehéz neki. 
-    Én is megértelek - mondta könnyes szemmel a nő. - A szívem mélyén tudtam, hogy így lesz. Tudtam, csak… reméltem, hogy talán mégis… sikerülhet. Olyan… jó érzés volt reménykedni. 
-    Ez… egy olyan álom volt, ami nem válhat valóra - törölt le egy könnycseppet a nő arcáról Malek. Neki is majd megszakadt a szíve, és az, hogy Samantha miatta sír, kegyetlen érzés volt neki. 
-    Csak érteném, hogy miért - hajtotta le a fejét a nő, de aztán vett egy nagy levegőt. - Ne haragudj! Megígértem, hogy nem fogok hisztizni. Talán jobb lenne, ha most elmennék. Semmi értelme tovább gyötörnünk egymást. 
-    Bocsáss meg, Samantha! - nézett hosszú idő óta a nő szemébe Malek. 
-    Én nem haragszom rád - rázta meg a fejét Sam. - Egy pillanatig sem haragudtam. Csak… nem érdekes. Vigyázzatok magatokra! És egymásra! - mondta még, majd felállt, és kifele indult, de az ajtóban megtorpant. 

-    És… ha én is gazdatest lennék… - nézett vissza Malekre. A tok’ra eltűnődött, és egy pillanatra egy halovány mosoly is játszott az arcán. 
-    Engem végtelenül boldoggá tennél - pillantott a nőre, de ahogy felállt és odasétált hozzá, a pillanatnyi remény eltűnt a szeméből, és visszatért a fájdalom, ahogy megcirógatta Sam arcát. - De magadat boldogtalanná. Örökre. Ezt nem kérhetem tőled, és soha nem is kérném.
-    Talán… megérné - mondta a nő, de ahogy lehajtotta a fejét, Malek tudta, hogy a szíve mélyén nem így érzi. 
-    Mennyi idő után vetnéd a szememre, hogy csak miattam tetted? - kérdezte, miközben gyengéden felemelte a nő fejét, hogy a szemébe nézzen, de az egy kis idő után még így is lesütötte a szemét, mintegy beismerésként, hogy a tok’rának igaza van. - Látod? Taszít az én világom… még ha engem el is tudsz fogadni.
-    Nem! - tiltakozott kétségbeesve Sam. - Csak… a saját fejemben egyedül akarok lenni… a saját gondolataimmal, amik csak az enyémek. 
-    Samantha… nem akarlak győzködni, és nem is foglak. Nincs jogom hozzá, hogy ilyet tegyek - hajtotta le a fejét Malek, de aztán újra felnézett a nő szemébe. - De ezt szeretném elmondani. A kapcsolat a tok’ra szimbióta és a gazdatest között olyan bensőséges… olyan bizalmas… hogy soha nem merülne fel benned az az érzés, hogy… hogy zavar, hogy ismeri a gondolataidat, és te az övét. 
-    Én ezt nem tudom elképzelni - rázta meg a fejét Sam. 
-    Tudom - bólintott rá Malek. 

-    Beszélhetnék Lorannal? - kérdezte Sam, és Malek nehéz szívvel bár, de rábólintott, és átadta az irányítást a gazdatestének. 
-    Annyira sajnálom, Samantha! - nézett rá szomorúan Loran. 
-    Én is - súgta neki Sam, aztán megölelték egymást. - Nem szabad haragudnod Malekre - kérte Sam Lorant, mire a férfi elengedte. 
-    Nem haragszom rá. Megértem, hogy miért döntött így. 
-    Nem mondod el, igaz?
-    Ezek érzések, Samantha… olyan érzések, amiket nehéz lenne szavakba önteni. Talán még Malek sem lenne képes úgy megfogalmazni, hogy úgy értsd, ahogy valóban gondolja. Én csak… érzem, amit ő érez. 
-    Tudom. 
-    Most… nem találkozunk sokáig, igaz? - kérdezte szomorúan Loran.
-    Azt hiszem, nem - rázta meg a fejét Sam. - Jobb lesz így. Mindhármunknak. 
-    Ezt te sem hiszed komolyan. 
-    Nem - sóhajtott Sam. - Loran… most Maleknek lesz szüksége a te segítségedre. Ő is szenved. És ha ez nem lenne elég… még a bűntudat is gyötörni fogja. 
-    Még most is csak aggódni tudsz érte, igaz? - tűnt fel egy halvány mosoly Loran arcán. 
-    Igen - látta be Sam. - Most igen. Majd… ha egyedül maradok lesz rosszabb is. Lehet, hogy azonnal, ahogy kilépek azon az ajtón, sokkal rosszabb lesz. De most aggódom érte. 
-    Úgy szeretnék segíteni. Nem akarom, hogy miattunk szenvedj! - fogta meg Sam kezét Loran.
-    Tudom - simogatta meg Loran arcát Sam. - De ezt a döntést közösen hoztátok meg. 
-    Igen - ismerte be Loran. - Samantha… nagyon fogsz hiányozni. Nem került ilyen közel hozzám senki… már nagyon régóta.
-    Te is hiányozni fogsz nekem - mosolyodott el szomorúan Sam is. 
Loran még egy kis ideig tűnődve nézett a szemébe, majd lassan közelebb hajolt hozzá. 
-    Ezért Malek nagyon mérges lesz - súgta neki Sam. 
-    Nem, hidd el, nem - nyugtatta meg Loran. - Én jobban ismerem. Ő nem tenné meg, és megbánná. Ezt is - sütötte le a szemét Loran, de aztán felnézett újra, megcirógatta Sam arcát, és gyengéden megcsókolta. Samnek egy pillanattal később megroggyant a lába, így Loran átölelte és erősen megtartotta. Mikor végül elhúzódott tőle, Sam nagyon sóhajtott. 
-    Köszönöm, Loran!
-    Nem, én köszönöm - simogatta meg az arcát a férfi, majd elengedte a nőt, aztán lehajtotta a fejét, és visszaadta az irányítást Maleknek. 
-    Tényleg nem haragszol? - kérdezte félénken Sam. Nem volt biztos benne, hogy a tok’ra nem lesz mérges, amiért a háta mögött kijátszották. Bár, ha igazán akart volna, közbeavatkozhatott volna, de nem tette. 
Malek hosszú másodpercekig nézett töprengve a nő szemébe, míg vett egy nagy levegőt. 
-    Nem - rázta meg a fejét végül. 
-    Akkor most tényleg… megyek - fordult az ajtó felé a nő, de Malek utánaszólt. 
-    Samantha!
-    Malek, te mondtad… hogy ne tegyük nehezebbé, mint muszáj! - fakadt ki Sam, aki már csak menekülni szeretett volna az egész fájdalmas helyzetből.
-    Csak azt akartam mondani, hogy… ha bármikor szükséged lenne rám… én itt vagyok. 
-    Szükségem lenne rád - fordult vissza Sam, aztán, ahogy Malek félrenézett egy pillanatra, megrázta a fejét. - Felejtsd el! És ha előáll az a lehetetlen helyzet, hogy egy egyszerű ember tehet érted valamit… csak keress meg! - mondta, majd mielőtt még Malek reagálhatott volna valamit, visszalépett hozzá, adott egy gyors puszit az ajkára, és elmenekült. 
Malek sajgó szívvel nézett utána, aztán visszament az ágyához, és leroskadt a szélére. 
Ahogy Sam a folyosókon bolyongott, beigazolódni látszott a jóslata. Malek hiánya, mint mázsás szikla szakadt a vállára, és abban a pillanatban nem vágyott másra, csak hogy kimenekülhessen valahogy az alagutakból. Abban bízott, hogy odakint majd könnyebben kap levegőt, de persze a lelke mélyén tudta, hogy ez hiú ábránd. A gondolataiban csak Malek szavai visszhangoztak, így egyre reménytelenebbül bolyongott a teljesen egyformának tűnő folyosókon. Többször is megállt, hogy hátha ki tudja találni, hol lehet, de végül be kellett látnia, hogy menthetetlenül eltévedt. Egy jó fél órával később, mikor már úgy érezte, hogy harmadszor jár ugyanabban az útkereszteződésben, elvesztette a türelmét. 
-    Hogy a bánatba lehet kijutni innen? - fakadt ki a könnyeivel küszködve. Néhány tok’ra, aki a közelében állt, megütközve nézett rá, de aztán egy ismerős, barátságos hang szólalt meg mögötte. 
-    Carter őrnagy, mi a baj? 
Sam hátrafordult, és megkönnyebbülve ismerte fel Aldwint. 
-    Aldwin, ki akarok menni innen! - nézett a tok’rára kétségbeesve. 
-    Egy pillanat - mosolygott rá Aldwin, majd az egyik társához fordult, de Sam a goa’uld szövegből egyedül Selmak nevét tudta kivenni, aztán a férfi visszafordult felé. - Jól van?
-    Szükségem van egy kis levegőre - próbált lecsillapodni Sam, legalább annyira, hogy a tok’rák között ne keltsen túl nagy feltűnést. - Szeretnék kijutni a felszínre. 
-    Egy perc, és itt lesz az apja. Ő majd segít - próbálta Aldwin megnyugtatni a nőt, de közben egy újabb ismerős tűnt fel mellettük. 
-    Samantha, jól van? - kérdezte Syria. 
-    Már értem, miért olyan bosszantó, ha folyton mindenki ugyanazt kérdezgeti - pillantott rá Sam elég morcosan. 
-    Ezt hogy érti?
-    Ha még valaki megkérdezi, hogy jól vagyok-e sikítani fogok. 
-    Ez lehet, hogy nem lenne jó ötlet - szólalt meg mögötte Selmak. - A magas frekvenciás hangok megrepeszthetik a kristályokat - mondta a tok’ra, majd bólintott Aldwinnak, így ő is és Syria is mentek a dolgukra, Selmak pedig átadta az irányítást Jacobnak.
-    Gyere, menjünk fel! - simogatta meg Jacob a lánya karját, és elindultak a gyűrűk felé. A nő üveges szemekkel jött Jacob mellett, és csak akkor tért magához egy nagy levegővel, mikor felértek a felszínre. 

-    Annyira sajnálom, Sam! - lépett oda hozzá az apja, és egy szoros ölelésbe vonta. 
-    Nem is értem, hogy gondoltam - rázta meg a fejét Sam, mikor néhány perccel később elhúzódott Jacobtól. - Tudod, mi a legrosszabb? - fordított hátat neki, miközben szorosan összefonta maga előtt a karjait. 
-    Az, hogy tudod, hogy ő is szeret - sóhajtott Jacob, ahogy Sam háta mögé lépett, és gyengéden megszorította mindkét karját.  
-    Igen - bólintott rá Sam. - De nem akarja elfogadni… azért, mert én csak egy ember vagyok. 
-    Sam… 
-    Apa… én tudom, hogy… mögöttem nincs kétezer év minden tudása meg bölcsessége… - fakadt ki a nő, és megint távolabb lépett az apjától. - És én nem vagyok képes egy csomó dologra, amire ti igen… De ettől még szeretem őt! És nem hiszem, hogy ez kevesebbet ér!
-    Sam, én nem hiszem, hogy erről van szó - csitította Jacob. - A tok’rák…
-    Nem bíznak meg az emberekben - húzta el a száját Sam. 
-    A tok’rák erősen konvencionálisak - fejezte be az elkezdett mondatot Jacob. 
-    Gratulálok nekik - fújt mérgesen Sam. - Szóval attól fél, hogy leégeti magát a többiek előtt azzal, hogy velem van. Pfff… biztos elvesztené a tekintélyét.
-    Nem éppen ezt akartam ezzel mondani. Csak…
-    Csak azt, hogy azonnal elkönyveltek valamit rossznak, csak azért, mert az elmúlt kétezer évben nem volt bevett szokás. Nem hallottatok még arról, hogy a hagyományokat néha meg kell újítani?
-    Sam, tudom, hogy nem érted…
-    Te igen? Jó neked - mondta morcosan a nő. 
-    Értem. De ez nem jelenti azt, hogy megértem, sem azt, hogy helyesnek tartom. Reméltem, hogy Malek képes lesz túllépni a korlátain.
-    Én is. Tévedtünk. 
-    Ne haragudj rá ezért! - kérte szelíden Jacob. 
-    Nem haragszom - rázta meg a fejét Sam. - Csak hiányzik. Piszokul. Már most. Mindig ott volt a gondolataimban… vajon mi lehet vele? Vajon jól van? Vajon ő is gondol rám?
-    Ez még sokáig így lesz - biztosította Jacob a lányát. 
-    Tudom - sóhajtott Sam. - De most hazamennék, ha nem bánod. 
-    Persze - bólintott rá Jacob. - Elkísérlek a kapuhoz. 
-    Apa… figyelsz rá? Úgy érzem, most hajlamos lesz butaságokat csinálni.
-    A fél szemem mindig rajta lesz - ígérte Jacob. 
-    Kösz!
-    Nincs mit, kicsim. És te? Rendben leszel? 
-    Majd… elfoglalom magam… vagy ilyesmi - hárította el az apja aggodalmát Sam. 
-    Jól van, de azért te se csinálj hülyeségeket, rendben?
-    Persze - ígérte Sam, mikor megtorpantak a tárcsázó előtt. Jacob tárcsázott, aztán megölelte a lányát. 
-    Vigyázz magadra!
-    Te is, apa - próbált kicsikarni valami halvány mosolyfélét magából Sam, de nagyon keservesre sikeredett. Jacob még megsimogatta az arcát, aztán ellépett tőle, így Sam elküldte a kódot és átsétált a kapun. 
Jacob végül egy nehéz sóhajjal elfordult a kaputól, és visszaindult a bázisra. 
-    Jacob - hallotta meg nem sokkal később Selmak hangját a fejében.
-    Most nem vagyok kíváncsi a véleményedre - torkolta le szokatlanul mogorván, amit Selmak magára is vett, mert egy időre elhallgatott, de aztán újra megszólalt. 
-    Hova megyünk? - kérdezte, mert nem látta tisztán Jacob szándékát, a férfi nem engedte meg neki, hogy lássa.
-    Malekhez.
-    Miért? - kérdezte gyanakodva Selmak. 
-    Azért, mert valószínűleg ő sem viseli jobban, mint Sam. És mert nem akarom, hogy azt higgye, hogy most haragszom rá azért, amit tett. 
-    Valóban nem haragszol rá? - kérdezte Selmak. 
-    Nem vagyok boldog, hogy összetörte a lányom szívét - mondta mélyet sóhajtva Jacob. - De nem haragszom rá. És tudom, hogy neki sem könnyű. Egyéb kérdésed? 
-    Azt hiszem, most jobb, ha békén hagylak. 
-    Jó meglátás - morogta Jacob, aztán a gyűrűkkel visszamentek az alagutakba, és elindult, hogy megkeresse Maleket.