7. fejezet 

Jacob lassan sétált végig az alagútrendszer folyosóin, miközben próbálta összeszedni a gondolatait. Igazat mondott Selmaknak, valóban nem örült, hogy Malek így döntött, és ezzel fájdalmat okozott a lányának. Ugyanakkor azt is tudta, hogy Malek mindent alaposan átgondolt, és nem könnyen hozta meg ezt a döntést. Nem volt képes rá haragudni, főleg azért, mert tudta, hogy ő is szenved. Aggódott érte, nem kevésbé, mint Samért.
Jó tíz perccel később ért el a parancsnok szobájához, és ahogy megállt az ajtajában, megcsóválta a fejét. 
-    Látod? Megmondtam - mondta Selmaknak, de tudta, hogy a szimbiótája is aggódik Malek miatt, így nem akarta túl sokat cikizni. 
Még egy percig figyelte Maleket, ahogy a tok’ra az ágya szélén ül, és a tenyerébe temeti az arcát, és csak utána szólalt meg. 
-    Bejöhetek? - kérdezte halkan, mire Malek felnézett. 
-    Szeretnék most egyedül lenni. 
-    Ez parancs? - kérdezett vissza szelíden Jacob, mire Malek vett egy mély levegőt. 
-    Természetesen nem - mondta, mire Jacob halványan elmosolyodott, odasétált hozzá, és letelepedett mellé. Érezte Malekben a szomorúság mellett felébredő feszültséget is, így próbálta megnyugtatni. Elvégre nem az volt a célja, hogy még nehezebbé tegye a számára.
-    Nem azért jöttem, hogy szemrehányást tegyek neked - szorította meg a karját. 
-    Pedig megtehetnéd - nézett rá egy pillanatra Malek. 
-    Ugyan miért? Nem csak Sam szívét törted össze, hanem a sajátodat is. 
-    Van nekem olyan? - csóválta meg a fejét Malek, majd felállt, és sétált egy kört a szobában. 
-    Igen, van - biztosította Jacob. - Ténylegesen is, és képletesen is. 
-    Biztos vagy benne?
-    Igen. Ha nem így lenne, most nem itt ülnél, és nem tennéd fel magadnak ezredszer is a kérdést, hogy vajon helyesen döntöttél-e.
-    Szerinted rosszul döntöttem?
-    Én ezt nem ítélhetem meg, barátom - rázta meg a fejét Jacob. - Te tudod, hogy mit érzel. És te látod azokat a körülményeket is, amiket még figyelembe vettél, mikor meghoztad ezt a döntést. 
Malek vett egy mély levegőt, és hátat fordított Jacobnak. 
-    Samantha és én más világ vagyunk - mondta, miközben próbált keménységet erőltetni magára. - Ő oda tartozik, én ide. Melyikünknek kellene feladnia azt, amire feltette az életét? - nézett kérdőn Jacobra, de az nem válaszolt az amúgy is költői kérdésre. 
-    Nem kérhetem azt Samanthától, hogy hagyja ott a világát… a csapatát… ő esküt tett arra, hogy megvédi a Földet… sosem hagyná sorsára a világot, ahol született. És még… ettől függetlenül is minden oda köti, a munkája, a barátai, az álmai. És különben sem érezné jól magát itt. Számára ez egy idegen világ, ahol úgy érezné, nem érti meg senki, ahol úgy érezné, hogy nem fogadják be. Engem pedig ide köt minden. Én erre tettem fel az életem, Jacob… a goa’uld elleni harcra. Ahogy mi mindannyian. Az embereimnek szükségük van rám, és itt tudok a legtöbbet tenni. De ha még el is tudnám hagyni ezt a világot… engem még annyira sem fogadnának be a Földön, mint Samanthát itt. Be kell látnunk, hogy máshova szólít minket a kötelességünk. A lelkiismeretünk. Ezzel nem szállhatunk szembe. 
Jacob elgondolkodott a barátja szavain, és belátta, hogy részben igaza van, de csak részben. Tok’ra párok tucatjai szakadnak el egymástól időről időre, hogy más-más küldetésen dolgozzanak, akár a galaxis ellentétes felében. Sokan hosszú ideig távol élnek attól, akit szeretnek, akár évekig is. Sokáig nem látják egymást a hivatásuk miatt, sokszor még csak nem is hallanak hírt egymás felől, mégsem adják fel a szerelmüket. Sőt… tudják azt, hogy a gondolat, hogy valaki várja őket haza, erőt ad a harchoz, a túléléshez. 
-    Ez igaz, barátom - nézett fel végül Malekre. - De csak egy része az igazságnak. 
-    Mit akarsz hallani? - csóválta meg a fejét Malek. 
-    Azt, hogy mitől félsz.
-    Nem szoktam félni - kapta fel a fejét Malek.
-    Jó, fogalmazzuk át a kérdést - sóhajtott Jacob. - Miért nem bízol Samben? Azt hiszed, nem szeret igazán? - kérdezte Jacob, mikor az első kérdésére nem kapott választ. - Azt hiszed, egy ember nem szerethet úgy, mint egy tok’ra?
-    Jacob, ne kezd ezt az őrültséget te is! - fortyant fel Malek. - Sosem néztem le egy embert, főleg nem Samanthát! Tisztelem és csodálom őt. 
-    Mégsem bízol az érzéseiben. 
-    Nem az érzéseiről van szó. 
-    Akkor miről? - sétált Malek után Jacob. 
-    Samantha nincs tisztában a helyzettel. Vagy… lehet, hogy igen, csak nem akar tudomást venni róla.
-    Mire gondolsz?
-    Samantha nem… nem engem szeret… és nem is Lorant… csupán mindkettőnknek egy részét. Loran testében az én tudatomat. 
-    Azt hiszem, Sam tisztában van veletek. Jól ismeri a tok’ra lét hátterét, ha máshonnan nem, hát Jolinartól. Ha csak néhány napig is, de része volt benne. 
-    Most akkor sem úgy látja a dolgokat. 
-    Miért hiszed ezt? - kérdezte értetlenül Jacob, de erre sem kapott választ, csak egy bosszús sóhajt, így tovább próbálkozott. - Talán… ha engedted volna többet beszélgetni Lorannal, jobban tisztában lenne mindkettőtökkel. 
-    Sosem korlátoztam Lorant abban, hogy kivel beszélhet - reagált Malek sokkal hevesebben, mint tulajdonképpen szeretett volna, így egy nagy levegővel próbált lehiggadni. - Ne haragudj, Jacob! Tudod, hogy Lorannal egy kicsit más, mint neked… vagy a többieknek. 
-    Igen, Loran nagyon megválogatja, kivel áll szóba. Örülök, hogy a szerencsések között lehetek - mosolyodott el Jacob. - Lehet, hogy ő csinálja jól, majd elgondolkodom ezen. De komolyan véve… igen, tudom, hogy sosem szabnád meg neki, hogy kivel mennyit beszéljen. Csak arra gondoltam, hogy ha Sam többet beszélhetett volna felváltva mindkettőtökkel, akkor talán te sem éreznéd úgy, neked csak a tudatodat látja, és Lorannak csak a testét. Bár én kétlem, hogy ez tényleg így lenne, de te biztosan valamiért így érzed. 
-    És mit gondolsz, mennyi idő után jönne rá, hogy tévedett?
-    Mivel kapcsolatban?
-    Abban, hogy én nem az vagyok, akinek gondol. 
-    Miért, ki vagy?
-    Jacob, te is tudod, mit gondolnak rólunk az emberek! - fortyant fel Malek. - Azok az emberek, akik már attól iszonyodva hátrálnak három lépést, hogy kimondjuk azt a szót, hogy gazdatest. 
-    Na mit gondolnak? - nézett rá továbbra is szelíden  Jacob. 
-    Hogy visszataszító paraziták vagyunk, akik élősködünk az emberi testben - fordított hátat Malek Jacobnak. 
-    Malek… - sóhajtott Jacob, és ezúttal neki is sikerült egy kicsit kibillennie az egyensúlyából. - Ha tényleg azt hiszed, hogy Sam képes lenne ilyet gondolni rólad, vagy bármelyikünkről… akkor nem ismered annyira a lányomat, mint gondoltam - mondta, de Malek csak egy sóhajjal reagált. 
-    Malek… - próbált szót érteni vele, de mielőtt még felállt és utánament volna, meghallotta Selmak hangját a fejében. 

-    Jacob, várj! Maleknek ez a félelem nagyon is valós! 
-    De - kezdett tiltakozni azonnal Jacob. 
-    Várj! - csitította Selmak. - Te azonnal rávágnád, hogy kizárt, mert Samről van szó, és te elfogult vagy vele szemben. De vonatkoztass el csak egy pillanatra attól, hogy a lányodról beszélünk… és képzeld magad Malek helyébe! 
-    Selmak… tudod, hogy Sam…
-    Jacob! Csak egy pillanatra tedd meg, amit kértem! - kérte újra Selmak, mire Jacob egy sóhajjal engedelmeskedett, és végül belátta, hogy Malek tényleg fél ettől a lehetőségtől. 

-    Malek - állt fel végül mégis, és a másik után sétált. - Tudod… nálunk a Földön… van egy mondás. Úgy szól, hogy aki nem kockáztat, nem is nyerhet. 
-    Bölcs mondás - vonta össze a szemöldökét Malek, de Jacob látta, hogy nem igazán akarja a jelen helyzetre alkalmazni. 
-    Tudom, hogy félsz - fogta meg a karját Jacob. - Tudom, hogy kegyetlen a gondolat, hogy megpróbálod, és a félelmed esetleg valóra válik. Tudom, hogy az a fájdalom letaglózó erejű lenne, és megértem, hogy szeretnéd elkerülni, ha van rá mód. De mi van akkor, ha nem próbálod meg, és esetleg a félelmeid feleslegesek… ha soha nem következne be, amitől félsz, és boldogok lehetnétek? Tudod, mit veszítesz? Lehet, hogy minden a legjobban alakulna, és mindketten boldogok lehetnétek. 
-    És meddig, Jacob? - fordult felé hirtelen Malek. - Mégis meddig? Harminc, negyven, legfeljebb ötven évig? És utána? - kérdezte dühösen Malek, de Jacob tudta, hogy ebben inkább a tehetetlenség játszik szerepet. 
Elgondolkodott Malek szavain, és végül belátta, a barátjának megint csak igaza van. Nekik a szimbióta hosszú életet ad, átlagosan úgy kétszáz évet. De Sam, aki határozottan elutasítja, hogy gazdatestté váljon, legfeljebb száz évig élhetne. És időközben Maleknek végig kellene néznie, ahogy megöregszik és meghal… persze ez akkor is így lenne, ha Sam egyesülne egy tok’ra szimbiótával, hisz a gazdatest sem élhet örökké, csak kétszer annyi ideig… És mikor egy tok’ra gazdatest meghal, a párja legalább abból erőt és vigaszt meríthet, hogy a szimbióta tovább él, és benne a gazdatest tudatának egy része is. De Sam után még ennyi sem maradna, amibe Malek kapaszkodhat. Csak a veszteség és a magány. 
-    És eldobsz ötven év boldogságot? Malek, ötven év boldogság egy olyan csoda, ami nagyon keveseknek adatik meg.
-    Igen. És utána csak a fájdalom marad. Megint.
-    És a szép emlékek. 
-    Talán. Talán igazad van - sóhajtott Malek, és ellépett a barátjától. - De abba belegondoltál, mitől fosztanám meg a lányodat, ha velem töltené ezt az ötven évet? 
-    Mire gondolsz? 
-    Attól a lehetőségtől… hogy normális családja legyen… gyerekei… mint minden normális embernek. Én ezt nem adhatom meg neki. 
Jacob lehunyta a szemét, ahogy végiggondolta az újabb érvet, amit Malek felhozott. Neki mindezek a dolgok eszébe sem jutottak. Csak most tudatosodott benne, hogy Malek mennyi mindent végiggondolt, és hogy valóban Sam érdekeit is szem előtt tartotta, mikor meghozta a döntését. 
-    Látod, nem olyan könnyű ez a döntés - sóhajtott Malek. - Nem csak az én félelmeimen múlik. Olyan sok minden eszembe jutott, mikor elindultam a legutóbbi küldetésemre… egyedül a hajón… volt elég időm gondolkodni. Hidd el Jacob, mindent figyelembe vettem… nem döntöttem volna így, ha láttam volna más lehetőséget. Szeretem Samanthát. Úgy, ahogy már rég nem szerettem senkit. De… nincs rá mód, hogy ez a kapcsolat működjön. Olyan sok mindent fel kellene áldoznunk, idővel mindez megmérgezné a boldogságunkat. Eljönne a pillanat, mikor valamelyikünk a másik szemére vetné ezt. Megértem, hogy boldognak akarod tudni a lányodat… de hidd el… ezt a boldogságot nem mellettem találná meg. 
-    Tudod… van nálunk még egy mondás. Azt mondják, a szerelem mindent legyőz. Minden nehézséget, minden korlátot. 
-    Jacob, kérlek! - állította le a győzködést szigorúan Malek.
-    Rendben - sóhajtott Jacob. - Elfogadom, hogy így döntöttél. Csak szörnyű rossz látni, hogy mindhárman szenvedtek, mert szeretitek egymást. Ennek nem így kéne lennie. 
-    Nem. De másként sem lehet - állította határozottan Malek. - És most… ideje visszatérni a munkához - próbált visszatérni a jelenbe, bár Jacob biztos volt benne, hogy jó ideig nem fog még sikerülni neki. 
-    Rendben - adta meg magát. - Akkor… majd később találkozunk - sóhajtott, és bár semmivel sem volt nyugodtabb a szíve, mint egy órával ezelőtt, végül magára hagyta a barátját. 
~~ o~~
Mindeközben Sam bevette magát a laborjába, ahol is abban reménykedett, hogy majd mindenki békén hagyja. Nem volt kedve senkivel beszélgetni, és főleg nem volt kedve Jack cinikus megjegyzéseihez a tok’rákkal kapcsolatban. Félt, hogy előbb vagy utóbb visszaszól neki, és bár attól nem tartott, hogy Jack hadbíróság elé rángatná érte, azért azzal tisztában volt, hogy a barátságuk megsínylené, és ez most úgy hiányzott neki, mint púp a hátára. Elég volt neki, hogy Maleket elvesztette, nem akart még egy baráttal is szegényebb lenni. 
De végül minden jó szándéka ellenére egy jó órával később épp az ezredes állt meg az ajtajában. 
-    Carter, nem akar hazamenni?- kérdezte megtámaszkodva az ajtófélfán. 
-    Ezt a tesztet még le akarom futtatni - nézett fel Sam a monitorjából.
-    Nem ér rá holnap? - nézett rá kérdőn O’Neill. - Megbocsásson, de elég… ramatyul néz ki. 
-    Köszönöm, uram - fintorgott Sam. - Nem tart már sokáig, csak… valami eszembe jutott odaát, és le akarom ellenőrizni az elméletem helyességét - szabadkozott a nő. - Még egy fél óra, és hazamegyek. 
-    Ellenőrizni fogom, Carter! - fenyegette meg az ezredes, aztán elviharzott. 
-    Hát persze - morogta Sam, aki tisztában volt vele, hogy mivel a felettese civilben volt, perceken belül elhagyja a bázist, így ő tovább folytathatja az üveges szemmel maga elé meredést, amit eddig is művelt a naquadah reaktor felett. 
Még mindig Malekre gondolt. Vajon ő is ilyen ramatyul néz ki? Vajon tőle is megkérdezi valaki, hogy rendben van-e? Selmak biztosan. Az apja megígérte, hogy figyelni fognak rá. Jó neki, Malek legalább nincs egyedül. De ő ugyan ki a fenének mondhatná el, hogy mi történt? Egyértelműen hülyének néznék, csóválta meg a fejét, és próbálta a figyelmét a reaktorra összpontosítani, míg egyszer csak Daniel bukkant fel az ajtajában. Sam felnézett, és vett egy mély levegőt.
-    Meg ne kérdezd, hogy jól vagyok-e! - szólt morcosan tudós kollégájára. 
-    Segíthetek valamit? - lépett hozzá közelebb a férfi. 
-    Elárulhatnád, hogy ez a kapcsolás mi a fenéért nem működik. 
-    Csak ez a baj? - nézett rá aggódva Daniel. 
-    Mégis mi más lehetne? - vont vállat Sam. 
-    Hát, ez nem igazán az én szakterületem - sóhajtott a férfi. 
-    Tudom - próbált halványan rámosolyogni Sam.
-    Jó éjt! - köszönt el Daniel. 
-    Neked is - biccentett Sam, de mikor a férfi már majdnem kilépett az ajtón, utána szólt. 
-    Daniel!
-    Igen? 
-    Kérdezhetek valamit?
-    Persze - mosolygott rá a férfi, és visszasétált hozzá.

-    Amikor felemelkedtél… - kezdett bele tűnődve Sam. - Úgy egy évig voltál köztük, ugye? 
-    Nagyjából - gondolt utána Daniel, miközben letelepedett egy székre Sammel szemben. 
-    Ez elég hosszú idő… volt ezalatt valaki, aki közelebb került hozzád?
-    Hát… Oma elég közel állt hozzám - tűnt fel egy halvány mosoly Daniel arcán. - Néha olyan volt, mintha az anyám lenne. 
-    Hm… nem egészen így értettem - húzta el a száját Sam. 
-    Áh… - világosodott meg lassan Daniel, aztán eltűnődött a régi dolgokon. - Nézd, Sam… az a szeretet, amit ők egymás, és minden iránt éreznek… messze túlmutat azon az érzésen, amit mi szerelemnek hívunk. 
-    Értem - sóhajtott a nő. 
-    Nem akarod elmondani, mi jár a fejedben? - kérdezte kedvesen Daniel. 
-    Semmi, csak kíváncsi lettem volna, hogy működhetett volna-e így a dolog, hogy te nem… ősből emelkedtél fel, hanem emberből. De így nincs sok értelme ennek a kérdésnek. 
-    Sam…
-    Nem… semmi… tényleg csak kíváncsiság - próbálta elhárítani Sam a barátja aggodalmát. 
-    Beleszerettél valakibe?
-    Pfff… van nekem időm ilyesmire? - próbálta meg elütni a kérdést Sam. 
-    Ki az? - fürkészte Sam tekintetét a férfi. 
-    Daniel, kérlek!
-    Lássuk, lássuk - somolygott Daniel. - Mivel érdekes kérdést tettél fel nekem… nyilvánvaló, hogy nem a csapatból, és nem a bázisról… esetleg nem is a Földről - évődött kedvesen. - És mivel… korábban volt már rá példa, hogy nem földi emberrel kerültél közelebbi kapcsolatba, és az nem hozott ennyire zavarba… azt hiszem, ennél különlegesebb helyzetről van szó. 
-    Daniel, ne haragudj, de semmi közöd hozzá! - vált kissé morcosabbá Sam hangja. 
-    Hé, ne haragudj, nem akartam tapintatlan lenni! - visszakozott bűntudatosan Daniel. - Ha nem akarod, nem kell beszélned róla. 

-    Bocs, hogy így rád förmedtem… és már különben sincs értelme - sóhajtott Sam.
-    Miért?
-    Kikosarazott - ismerte be egy grimasszal a nő. 
-    De miért? - kerekedtek ki Daniel szemei.
-    Ki tudja? Biztos jó oka volt rá. 
-    Szóval még csak azt sem mondta meg, miért?
-    Csak annyit mondott… hogy ő és én mások vagyunk - hajtotta le a fejét Sam. 
-    Hát, ez elég felületes duma. 
-    Igen - sóhajtott Sam. - De… tudom, hogy… sok minden van mögötte. Hogy nem csak azért… hogy lerázzon. Már korábban… bebizonyította, hogy szeret. 
-    Ezt nem értem - nézett rá valóban értetlenül Daniel. 
-    Az életét kockáztatta értem. Nem is egyszer.
-    Arról beszélsz, akire gondolok? - nézett rá gyanakodva Daniel. 
-    Malek - ismerte be sóhajtva Sam. 
-    Hát… ez… tényleg nem egyszerű helyzet - tűnődött el a férfi. 
-    De igen - erőltetett keménységet magára Sam. - Malek hozzáállása rémesen egyszerűvé tette. 
-    De… ha ő is szeret… márpedig végiggondolva a dolgokat… nagy valószínűséggel így van… különben nem dobta volna el a küldetését azért, hogy megmentsen… 
-    Ők ezt már eldöntötték - vont vállat Sam. 
-    Ők… fura ez a gondolat. 
-    Bele lehet jönni, hogy többes számban gondolj valakire - mosolyodott el halványan Sam. 
-    Biztosan - húzta el a száját Daniel. - És akkor… hogyan tovább?
-    Nem tehetek semmit, Daniel. Egy kicsit még szét leszek csúszva… de majd igyekszem összeszedni magam.
-    Nem segíthetek valahogy? 
-    Mégis hogy? - nézett rá kérdőn Sam. - Jó oka kellett, hogy legyen annak, hogy így döntött. Ez ennyi volt… Hogy is mondta? Egy szép álom, ami sosem válhat valóra. És ideje felébredni - bólintott rá Sam. - Holnap már jobb lesz. 
Danielnek voltak ugyan ezzel kapcsolatban kétségei, de végül belátta, hogy nem tehet ennél többet, mint, hogy meghallgatta a barátját. 
-    Sam… ha mégis tehetnék valamit… vagy csak beszélnél róla… keress meg, oké? Bármikor.
-    Kösz! - mosolygott rá Sam némileg őszintébben, mint korábban, így Daniel még rábólintott, aztán kifele indult, de Sam megint utána szólt. - Daniel! Jó lenne, ha erről senki más nem tudna. Főleg az ezredes. 
-    Hát az tényleg elég mókás lenne - húzta el a száját Daniel. 
-    Nekem nem ez a szó jut először eszembe a helyzetről, de valóban… 
-    Nem kell aggódnod… tőlem senki nem tudja meg - mosolygott rá megnyugtatón Daniel, majd ezúttal tényleg kisétált a szobából.