Tejút-galaxis – A P7Z-586 kódnevű planéta >>>
Négy tau’ri katona ütemtelen lihegésének ismétlődése töltötte meg az ősi fenyves mélabús némaságba burkolódzó fáinak tiszteletreméltó társaságát hangokkal, végig amerre az SGI csapat haladt. Menekültek. Erőltetett menetben, úgy hogy egyikük sebesült volt. Távolabbról fenyegető emberinek tűnő hangokat hozott az esti szellő. A látótávolság lassan, de biztosan csökkent amint a borús délután estébe torkollott. Ám a hangok egyre közelebbről hallattszottak. Követték a tau’ri harcosainak nyomát. Vért akartak. Trófeát a legnagyobb vadászatuk emlékére. Nem fáradtak ki, és nem adták fel. Ám ez a menekülőknek sem volt, és nem is lehetett alternatíva.
- Váltás! – nyögte fáradtan Fierro őrnagy, mire Mallory ezredes átvette tőle Crocker támogatását és így haladtak tovább. A sort Wesselenyi százados vezette vállhoz emelt G36-C-jével. Szemei már teljesítőképességük határán álltak annyira meresztette őket lehetséges ellenséges erők után kutatva. BDU-ja gallérja már egy árnyalattal sötétebb színben pompázott a bele itatódott veríjték hatására. Persze nem voltak ezzel másképpen a társai sem. Mallory, és Fierro felváltva segítették Crockert a mozgásban ami koránt sem volt olyan könnyű feladat ilyen haladási sebességnél. Viszont mindannyian jól tudták, hogy ha megállnak akkor végük, de azzal is tisztában voltak hogy nem menekülhetnek a végtelenségig. Csak remélhették, hogy Landry vezérőrnagy már intézkedett valamiféle felmentő seregről, és a segítség már akár a bolygóra is érhetett a kapun keresztül. Szép álom volt. Akkor már biztos értesítették volna őket rádión.
- Uram! Látok egy sziklacsoportot 14 óránál, úgy száz méterrel előttünk. – jelentette haladás közben Wesselenyi.
- Irányváltás, Százados! Nézzük meg mibe botlottunk! Ez az első bíztató hely ezeken a nyamvadt fákon kívül. – nyugtázta Mallory.
- Ezek sosem adják fel? Lakatlan bolygó mi?! Valaki nagyon elnézett itt valamit... – zsörtölődött a sor végén Fierro, mert ismét fülébe jutottak üldözőik hangjai.
- Ezredes! Azt hiszem pihennem kell! Már eszméletlenül fáj a lábam! – nyögte ki összeszorított fogakkal Crocker.
- Rendben van, Hadnagy! Tartson ki még egy kicsit! – bíztatta Mallory, s közben elérték a kis sziklacsoportot. Egy-egy nagyobb darab lehetett olyan kettő-három esetleg négy méter magas is. Talán mészkő. Legalábbis Wesselenyi annak vélte. A mészkő viszont előszeretettel esik áldozatul a természet romboló erejének. Formálják a külső, és belső hatások is. Futott át a német agyán egy pillanatra mire kutatni kezdett, és igaza lett.
- Ezredes! Találtam egy barlangbejáratot! Schnell! Gyorsan! – jelezte felettesének felfedezését.
- Kiváló munka, Százados! – dícsérte az SGI vezetője, majd intett a nőnek hogy hatoljon be az üregbe. Anina azonnal cselekedett, és előkapta zseblámpáját taktikai mellénye egyik zsebéből, majd bekapcsolta és egyik kezében a lámpával, másikban felemelt fegyverével belépett a sötétségbe. Arcát egyből megcsapta a barlang dermesztően hűvös levegője, és annak dohossága. A járat egyértelműen lefelé vezetett, és annyira szűknek bizonyult, hogy két ember már nem fért volna el egymás mellett.
- Tiszta! Jöjjenek, Uram! – szólt ki társainak akik azonnal követték, majd elindultak lefelé a járaton. Crockernek itt kevesebb segítséggel kellett leküzdenie az akadályokat mint eddig. Egyszerűen nem volt hely hogy segíthessék, de azért néha-néha megfogta az előtte haladó Mallory vállát. Hátul pedig Fierro biztosított, és azon gondolkozott hogy mennyire volt rossz ötlet betérni ebbe az átkozott rókalyukba. Remélte, hogy akad majd másik kijárat is, mert a követőik valószínűleg rájönnek merre menekültek. Abban bízott hogy az ellenséges katonák, legyenek akárkik is, de legalább éjszakára megállnak, és alszanak egy keveset. Az igazán nagy előnyt jelentene számukra. Igen! Úgy talán egérutat nyerhetnek.
A csapat pár percig lefelé haladt, és a sötétséget már szinte harapni lehetett, mikor Wesselenyi egy kisebb csarnokba ért melyet cseppkövek díszítettek, és egy felszín alatti patak is csordogált a bal oldalán. A plafon nagyon magasan helyezkedett el, de amint Wesselenyi odavilágított észrevette, hogy valamiféle állatok mozgolódnak arrafelé. Biztosra vette, hogy denevérhez hasonló élőlények lehetnek, melyek hamarosan kirepülnek éjszakai zsákmányszerző portyájukra.
- Itt megpihenünk! Wesselenyi százados! Nézze meg milyen lehetőségeink akadnak a továbbhaladásra! De ne kóboroljon el messzire! Fierro őrnagy! Biztosítsa a bejáratot!
- Azonnal, Uram! – indult tovább a nő.
- Értettem! – vett fel védelmi állást a lejárat tövében egy szikla mögött Fierro.
Mallory leültette Crockert, majd vizet és katonai ételfejadagot adott neki. Az ezredes levette hátizsákját, és a hadnagy mellé telepedett a talajra. Ekkor érezte csak, hogy az milyen jéghideg.
- Hogy érzi magát, Fiam? – nézett a hulla fáradtnak tűnő fiatal tisztre.
- A lábam elég ramatyul van, Uram de azon kívül megvagyok. – bólintott magabiztosan a férfi két falat között. Közben Fierro rögtönzött védelmi pozíciójában kényelmesen elhelyezkedett a neki fedezéket nyujtó szikla mögött, és fél kézzel egy csokiszeletet kezdett majszolni. Zseblámpáját lekapcsolta. A csarnok közepéről elég fény szűrődött hozzá Malloryéktől. A helység túloldalán a korom sötétben még meg-megpillantotta Wesselenyi lámpájának fényét, mely egyre halványodott ahogyan a nő távolodott.
- Fierro, Wesselenyinek! Jelentkezzen, Százados! – nyelte le a csokiszelet utolsó darabját az őrnagy majd a rádiójához nyúlt.
- Itt, Wess...nyi. El.g r..sz a vét.., Uram... Talált.. egy lefe.. v...tő járat.t! A patakot kö...em. Vétel! – érkezett az eléggé foghíjas válasz, de azért a lényeget ki lehetett belőle hámozni.
- Itt Mallory! Vettük, Százados! Induljon el visszafelé. Ön is pihenjen egy kicsit. Majd később arra megyünk tovább! – emelte szájához adó-vevőjét az ezredes. Mellette Crocker még mindig jóízűen falatozott.
- Értett.., U..m! In..lok! Áá..hhh... – hallattszott ismét a német akadozó forgalmazása, mely mintha egy sikoltással ért volna véget. Fierro azonnal talpra ugrott.
- Itt Fierro! Hall engem, Százados?! Minden rendben?! Vétel?! – hadarta a szerkezetbe idegesen, de felelet nem érkezett. Crocker dermedten hagyta abba az éppen a szájában lévő falat rágását. Kérdő, és aggodó pillantást vetett a mellette ülő Malloryre aki kezébe véve rádióját várta Wesselenyi válaszát, mely továbbra sem jött.
- Itt Mallory! Feleljen, Anina?! – pattant fel az SGI vezetője is.
- Engedélyt kérek utána menni, Ezredes! – szólalt meg elszántan Fierro.
- Elutasítva, Őrnagy! Maga itt marad Crocker hadnaggyal és őrzik az a bejáratot! Én majd megnézem mi történt a századossal! – kapta fel a puskáját Mallory, majd bólintott Fierronak és elindult. Hamarosan ő is eltűnt a sötétben. Fierro bosszankodva telepedett vissza fedezékébe. Crocker megfogta az ezredes hátizsákját, és a sajátjával együtt valahogy félig kúszva odakecmergett az őrnagy mellé, majd a hátát nekivetette a sziklának.
- Ahogy elnézem egyre rosszabbul alakulnak a dolgaink, Uram... – nézett a jobbján részben hason fekvő Fierrora.
- Nyugalom, lesz még rosszabb is. Benne van a pakliban. De biztosítom, hogy mind haza fogunk menni. – pillantott bíztatóan pár másodpercre a hadnagyra, majd az M14-ese távcsövét kezdte babrálni.
- Igen. Mind... – sóhajtott Crocker pesszimistán.
Ezalatt William Jay Mallory ezredes óvatosan haladt előre az ismeretlen terepen. Végig a mellette csordogáló kis földalatti patak mentén, mely kezdett egyre kiszélesedni, és egyre nagyobb területen már az utat is vízzel borította. Furcsa zajokat keltett a barlang kiváló akusztikájában ahogy vadul suhanó habjai a mészkősziklákat nyaldosták. A talaj egyre csúszósabbá vált, és a végén az ezredes már több centis vízben tocsogott. Az SGI vezetője annyiban volt csupán biztos, hogy Wesselenyi is ezt említette, de csak remélhette hogy belebotlik, ugyanis több elágazással is találkozott útközben amikről a nő elfelejtett szót ejteni korábbi helyzetjelentésében. Ahogy lámpája fénycsóvájával pásztázta az előtte elterülő részeket egyszer csak megakadt a szeme valamin. Egy G36-os hevert gazdátlanul nem messze tőle a földön. Egyértelmű volt, hogy Wesselenyié. Mallory odabukdácsolt, majd felemelte a fegyvert, viszont a gazdáját sehol sem látta. Vajon mi történhetett? Megtámadták? Baleset érte? Hol lehet? Ezek a gondolatok cikáztak a férfi agyában amint tanácstalanul hunyorogva kereste katonáját. Ekkor a háta mögül lövések hangjára lett figyelmes. Azonnal megállapította, hogy sugárfegyverek, egy P90-es és egy M14-es jellegzetes ropogását hallja. Fierroékat megtámadták. Mallory azonnal visszafelé kezdett igyekezni, miközben beleszólt rádiójába.
- Itt Mallory! Jelentést, Őrnagy! – remélte, hogy az adása eljut a címzetthez.
- Itt Fi..ro! Itt ..nnak! Sok.n! Egyenlő.. ..tartunk! Vé.el?! – érkezett a recsegő válasz.
- Vettem! Azonnal ott vagyok! Vége! – sietett az ezredes amennyire csak tudott.



Tejút-galaxis – A P7Z-586 kódnevű planéta - Csillagkapu >>>
Az Ősök köre zajosan deaktiválódott mikor az utolsó érkező utazó is átért rajta. Öt állig felfegyverzett katona indult meg a felhős éjszakai égbolt alatt elterülő mező magas füvében a közeli erdő biztonságot sugalló irányába. Jeges fuvallatok ostorozták arcukat, de ügyet sem vetettek a természet erőinek sanyargatására. Sokkal fontosabb dolguk volt. Ék alakzatban haladtak a tisztás széle felé. Elől ment Abbott százados egy M16-A4-el felfegyverkezve melyre egy M203 gránátvetőt is csatolt. Mögötte a bal oldalán Decker egy M249-es golyószóróval, és Maguire egy P90-essel menetelt. Az alakzat másik oldalán van der Sharke szintén egy P90-est még Logan Whek egy MG36-ost szorongatott. Mindannyian fekete BDU-t viseltek, ugyanolyan színű taktikai mellénnyel és hátizsákkal. Combjaikon pisztoly, és Zat lógott. Mindenkinek mindkettő. Nem másért jöttek, minthogy kihúzzák a slamasztikából bajba jutott bajtársaikat, ezért felkészültek, hogy bármilyen veszélyjel felvehessék a harcot ha kell. Maguire hátizsákjának fedele alá még egy vállról indítható AT4 rakétavető is be lett súvasztva.
- Abbott hívja Mallory ezredest! Hall engem? Vétel. – szólalt meg adó-vevőjébe a skót miközben lassan a fák közé vezette csapatát.
- Itt Abbott százados! Mallory ezredes jelentkezzenek! Vétel. – ismételte meg pár másodperccel később, de a rádió továbbra is süket maradt.
- Lehet, hogy valami leárnyékolja az adást. A domborzat, vagy valami érc, esetleg a légköri viszonyok zavarnak be. – mondta Decker haladás közben.
- Valószínű. Teljes éberséget kérek! Mindenki tegye fel az éjjellátóját! Elindulunk az ezredesék utolsó ismert tartózkodási helye felé! Marad az ék alakzat! – osztogatta parancsait Abbott.
- Hogy én mennyire rühellem ezeket a ketyeréket... – zsörtölődött van der Sharke, miközben felhelyezte az infraszemüveget.
- Tisztára összedébeli a frizuráját... Igaz, Hadnagy? – vigyorgott Maguire.
- Nagyon vicces, Mitch! – nyújtotta a nyelvét a férfire van der Sharke sértődötten.
- Nyugalom gyerekek! Ezt majd máskor! – szólt hátra Decker, mire csend lett.
Whek csak jót somolygott magában a dolgon, de nem avatkozott bele a sok kerge tau’ri katona civakodásába. Inkább a környező erdőt mérte fel magának, immár éjjellátón keresztül. Abbott annyit tudott, hogy Malloryék legutolsó ismert helyzete körül-belül északi irányban található, a kaputól olyan kettő, kettő és fél kilométernyire. Tudta, hogy nincs vesztegetni való idejük, mert már most késésben voltak. Minél előbb meg kellett találniuk SGI-os társaikat, ha nem akartak csak a hulláikra bukkanni. Persze Ryan szeretette volna nem számba venni ezt az eshetőséget is, de meg kellett tennie hiszen mindigis a realitás talaján mozgott. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha itt lenne Lipton is, és ő hozná a döntéseket. Nagyon réginek tűntek már azok az idők, mikor ő SAS csapatot koordinált. Egyszerűen nem arról volt szó, hogy kijött volna a gyakorlatból, vagy alkalmatlannak érezte volna magát a feladatra, csupán megszokta már azt a kényelmet, hogy a nehéz döntéseket mások hozzák meg helyette. A gyors haladás nem mindig volt könnyű a sűrű erdei terepen, de a mentőcsapat mindent megtett a sikeresség érdekében. Tűrhető időn belül megtették az előttük álló kilométereket, csak éppen nem találtak ott senkit. Viszont végig a kaputól odavezető út mentén felfedezték a tűzharcok nyomait. Az égett tűleveleket a földön, az elszenesedett fatörzseket melyek mind sugárfegyverekre utaltak, de emellett földi fegyverből származó lövések becsapódási helyeire is bukkantak. Abbott tehát arra következtetett, hogy valahol köztük és Malloryék között lehetnek az üldözők, és ez bizonyos stratégiai szempontokból egészen jól hangzott. Whek folyamatosan nyomok után kutatott a természetben. Letört gallyakat, lehorzsolt fakéregdarabokat, és feldúlt tűlevélkupacokat keresett. A csapat ez alapján következtetett Malloryék, és üldözőik haladási irányára.
- Százados! – sziszegte halkan van der Sharke, mire Abbott megálljt intett, és síri csendben mindenki féltérdre ereszkedett.
- Igen, Hadnagy? – fordult félig hátra az SAS-es.
- Látok egy kisebb sziklacsoportot. Ott! – mutatta az irányt egyik karját kinyújtva a nő.
- Megvan! – tájolta be magát a skót, és a többiek is.
- Tuti, hogy Mallory bevette magát oda! – suttogta határozottan Decker.
- A nyomok is arra vezetnek, Százados! – támasztotta alá tényekkel Whek a feltételezést.
- Akkor meg mire várunk még?! Menjünk, aztán rock’n’roll! Pörköljünk oda azoknak a nudlipöcsöknek! – türelmetlenkedett szokásos stílusában Maguire.
- Rendben van! Vonalba fejlődj, és indulás. Szépen, lassan! Maximális éberséget kérek! – adta meg az indulási parancsot Abbott, mire mindenki felegyenesedett, vagyis inkább olyan félig görnyedt testtartással öt-hat méteres hézagokat hagyva egymás között elindultak előre. Puskáikat tüzelésre készen maguk elé emelték. Pár lépést követően Maguire szólt halkan az adó-vevőjébe.
- Itt Maguire. Kontakt előttem. Tizenegy óránál! Ismétlen, tizenegy óra! Négyet látok. Ismétlem négy rosszfiú! Vétel.
- Decker vagyok. Én is látom őket! Viszont én tőlük jobbra egy szikla mögött látok még kettőt! Kettő jobbra 13 óránál a kúp alakú szikla mögött. Vétel. – felelte a százados.
- Itt Abbott! Vettem. Látom őket! Jobb szárny, jelentést! Van valami? Vétel. – térdelt le az SAS-es egy fatörzs mögé amég felmérte a teljes helyzetet.
- Itt Sharke! Kettőt látok! Látom a szikla mögötti kettőt is. Vétel. – érkezett a kért információ.
- Itt Whek! Megerősítem. Mást nem látok. Vétel. – teljesedett ki a hírlánc, amelynek végére a pontot Abbottnak kellett kitennie.
- Itt Abbott. Rendben van. Nyolc mumus előttünk! A többi rész nyugodtnak tűnik. Látok még egy barlangbejáratot is. Szerintem az lesz a mi célunk. Precíz akciót kérek! Decker és Maguire elintézik a bal szélső négyet. A szikla mögötti kettő az enyém. A jobb szélén Sharke és Whek osztozzanak azon a duón. Négyszer két reccsentést szeretnék hallani a rádión balról jobbra haladva, ha készen állnak. Aztán én reccsentek háromat, és akkor támadunk. Maguire kezdi! Vétel, és vége. – magyarázta a haditervet Abbott, és pár másodperccel később elkezdett recsegni a rádiója. Szépen sorban kapta a készenléti jeleket, majd a végén ő is megnyomta a forgalmazó billentyűt háromszor gyors egymásutánban.
Először Maguire P90-ese szólalt meg, majd azonnal utána egy időben amolyan mennydörgésként kezdett zakatolni Decker és Whek géppuskája is. Egy szempillantással később Abbott M16-osának M203-as gránátvetője sült el, és van der Sharke P90-ese is duruzsolni kezdett azon a jellegzetes fülsüketítő hangján. Viszont a fegyverek kb. 8-10 másodperccel később el is hallgattak, és ismét csend lett. A barlang előtti sziklás részen pedig mindenfelé holttestek hevertek. Embernek látszottak, és állati bőrökből készült ruhájukat vér áztatta vörösre.
- Ki a fenék lehetnek ezek? – állt meg az egyik hulla mellett Maguire, miközben leeresztette P90-esét.
- Foggalmam sincs. A ruhájuk alapján nem túl fejlettek, de a technológia amit birtokolnak másról árulkodik. – guggolt le vizsgálódni Decker.
- Talán csempészáru. Úgy szerezhették. – állapította meg Whek, ám ekkor a barlangból lövések zaja szűrődött a felszínre.
- Uram, ez egy M14-es ha nem tévedek! – mondta izgatottan van der Sharke.
- Valóban! És egy P90-est is hallok. Összetéveszthetetlen. – értett egyet Abbott.
- Malloryék bajban vannak! – indult a barlang szájához akcióra készen Maguire.
- Gyerünk, emberek! Decker százados! Vezesse az oszlopot! – adott parancsot Abbott, majd behatoltak.



Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 29. szint – Folyosók >>>
Carmen Boavista és Lincoln Lipton olyan gyorsan szedték a lábaikat ahogy csak tudták. Bakkancsuk trappolása mindenfelé visszhangzott a szűk alagútszerű folyosók falai között. Futás közben felváltva hátra-hátranéztek, hogy megbizonyosodjanak róla Corelly követi e őket, de sehol sem látták.
- Mi a fene volt ez?!? Mit gondol, leráztuk? – lihegett kétségbeesetten az alezredes, de nem állt meg.
- Arra nem tenném rá a gatyámat! Biztosan a nyomunkban van! Gőzöm sincs mi lelhette. Tisztára úgy festett mint egy drogos. Mintha valami szer hatása alatt állna. – felelte az őrnagy, de csak találgatni tudott. Legbelül viszont nagyon aggódott, hogy mi történhetett Anastaciával. Hiszen nemrég találkozott vele, és akkor még kutya baja sem volt. Legalábbis normálisan viselkedett. Persze azon kívül, hogy kissé összeakasztották a bajszukat.
- Pontosan! Akár egy pszichopata! Megölte azt a két technikust! Elment az esze! Őrnagy! A fegyverraktárhoz kell jutnunk! Azonnal!!! Csak egy másodpercre ki kell fújnom magam! – torpant meg egy pillanatra a nő, és megfogta L.D. karját is hogy álljon meg.
- Egyet értek önnel! Lassan a szokásommá válik... – támaszkodott a térdeire a férfi, hogy valamiféle pihenő helyzetet vehessen fel.
- Na, attól nem kell tartanom azt hiszem! – mosolyodott el Boavista, majd folytatta miközben a falnak vetette hátát.
- De hol lehetnek az őrök? Megölte volna őket is? Sehol nem botlottunk senkibe, pedig majdnem keresztül futottunk a szinten. – kérdezte baljóslatúan.
- Passz! De én nem fűzök hozzájuk sok reményt. Corelly kiváló katona, és még a meglepetés ereje is az ő oldalán állt. Lehet, hogy már mind halottak. – válaszolta a légidesszantos, mikor lövések csapódtak be mellette.
- Ez csak figyelmeztetés volt! Megvagytok! Rosszul viselkedtetek! Most megbüntetlek titeket!!! – kiabálta rájuk a folyosó végéről Corelly, majd felnevetett és újra tüzelt.
- Futás! – kapta el Boavista karját ismét Lipton és húzni kezdte maga után. Golyózáporban szaladtak egészen az első elágazásig mely pár méterre volt tőlük, majd lefordultak és a fegyverraktár felé vették útjukat. Loholás közben Lincoln megérezte, hogy Carmen egyre nehezebben tartja vele a lépést, így a nő felé fordította fejét, aki ebben a pillanatban elvágódott, és arccal a padlóra zuhant.
- Alezredes?! – ugrott oda hozzá a férfi, majd a hátára fordította az SGI-1 vezetőjét, és meglátta hogy megsebesült. Egy találat a jobb lábát érte, egy pedig a hátát. Mindkét lövés kimeneti sebből is vérzett. MARPAT BDU-ja, és az egyik keze tiszta vér volt.
- Őrnagy! Azt hiszem elkapott... – nyöszörögte, és máris az ájulás határán állt.
- Úristen! Tartson ki! Biztonságba juttatom! – hadarta idegesen Lipton, és közben az előző sarkot nézte, amelyen Corelly bármikor kibukkanhatott. Azonnal a vállára kapta Boavistát, és amennyire gyorsan csak tudott eliszkolt a helyszínről. Ám egy apróbb vérócsa azért ott maradt a padlón árulkodó jel képpen. Pár fordulóval arréb egy tisztítószer raktárba vitte az alezredest, majd félig fekvő helyzetbe letette a földre, és amennyire tudta megvizsgálta a sebeit, de csak felületesen. L.D. valamiféle tisztítókendőket markolt fel a mellette lévő polcról, majd a nő kezébe nyomta, és a sebeire helyezte.
- Szorítsa, ahogy csak bírja! Megértette, Alezredes?! Ki kell tartania! Figyeljen rám!!! – nézett mélyen a nő szemébe, de tudta hogy az bármikor elveszítheti az eszméletét. Látta a tekintetében. Szemeire amolyan szürke köd ereszkedett.
- Túl fogja élni! Megússzuk! Én megpróbálok eljutni a fegyverraktárba! Itt biztonságban lesz, de maradjon csendben! És ébren!!! – szugerálta Boavistába akaratát a férfi.
- Rendben van! Nem lesz bajom. Túlélem... – köhögött fel a nő, majd mindkét kezével megmarkolta Lipton zubbonyát és magához húzta a férfit.
- Végezzen vele!!! – sziszegte a fogai között, és szemében a bosszú tüze égett.
- Maga csak szorítsa le a sebeit! Különben elvérzik itt nekem. Én elmegyek a fegyverraktárba! – egyenesedett fel Lincoln, majd óvatosan kinézett az ajtón melyet résnyire nyitott. A folyosó tisztának tűnt. Még egyszer visszanézett a földön szenvedő Boavistára, majd kilépett a kicsiny szobából, és becsukta maga mögött az ajtót. Kint minden csendes volt. Csupán a neonlámpák halk zümmögését lehetett hallani. Lipton hallgatózott pár pillanatig, majd egyre gyorsuló léptekkel megindult a fegyverraktár irányába. Szinte már a tenyerében érezte a Zatet. A végén már futólépésben haladt, majd sprintelni kezdett. Már látta az ajtót. Közben figyelt minden irányba, de Corelly sehol sem bukkant fel. Elérte a raktár ajtaját. Megkönnyebbülten lassított le, majd állt meg és lélegzett fel. Megmarkolta a kilincset, és feltépte az ajtót. Ekkor egy M4-es puska tusa vágódott az arcába, amitől a férfi látása elhomályosodott miközben hanyatt vágódott a hűvős padlóra. A fülei zúgni kezdtek, és úgy érezte eltörött az arccsontja. Meleg vér kezdett csordogálni az orrából. Mivel hanyatt feküdt, így a torkába is jutott belőle.
- Üdv, Lip! G.I. Jane-t hol hagytad?! Nem baj, majd rá is sort kerítek! – tornyosult fölé egy elmosódott női alak, aki éppen ismét lesújtani készült az M4-es tusával, de Liptonnak valahogyan egy kaszáló mozdulattal sikerült kirúgnia Corelly lábait, mire a nő az oldalára esett, és elejtette a puskát. L.D. látásra némileg kezdett kitisztulni. Éppen kelt volna fel, mikor a nő rávetette magát, és már ismét nála volt az M4-es amit most férfi a torkának szorított, és teljes testsúlyával ránehezedett. Lincoln mindkét kezével próbálta letolni magáról, de Corelly túl nehéznek bizonyult, mert helyzeti előnyben volt. Végül a férfin ismét a lábai segítettek mikor térdeit be tudta húzni a nő alá, és kezeivel a fegyvert markolva rásegítve át tudta lendíteni a nőt a feje fölött aki a hátára vágódott. Az M4-es most Lipton kezében maradt. A desszantos gyorsan talpra állt, de szomorúan konstatálta, hogy a fegyver nem volt töltve. Megpördült és bevetette magát a fegyverraktár ajtaján. Közben Corelly is kezdte összeszedni magát. Felpattant, és hátulról ráugrott a férfi hátára.
- Most véged van! – kulcsolta karjait L.D. nyaka köré akár egy óriáskígyó. Lincoln levegőért kapkodva próbált valami alkalmas fegyvert találni a helyzetre. Rá is markolt egy Ka-Bar késre amelyet azonnal Corelly egyik karjába döfött, aki erre engedett a szorításon miközben felsikított fájdalmában. Lipton megismételte a mozdulatsort, és ez alkalommal Anastacia leesett a hátáról. A férfi harcra készen pördült meg a késsel a kezében, de Corelly már rá is rohant és a hátsó falhoz passzírozta egy állvány M16-os és mindenféle más hosszúfegyver közé, melyek némelyike hangos csörömpöléssel dőlt a földre. Lipton próbálta eltaszítani a nőt, de az közben kiverte a kezéből a Ka-Bart, majd arcba könyökölte a férfit, és gyomron térdelte. L.D. összegörnyedve rogyott a földre, mire Anastacia rúgdosni, és ütni-vágni kezdte ahol érte egészen addig még a desszantos ki nem feküdt a padlón.
- Na! Mondtam, hogy elintézlek! – lihegett elégedetten Corelly, majd egy P90-esért nyúlt a tőle nem messze lévő polcra. Gyorsan megtöltötte, majd kibiztosította és a földön fekvő L.D.-re fogta.
- Viszlát! Kiestél! – mondta gúnyosan, majd egy lövés dördült.



Tejút-galaxis – A P7Z-586 kódnevű planéta – A barlang >>>
Mikor Mallory ezredes a kis csarnok bejáratához ért már nem hallotta a fegyverek ropogását. Lámpáját pár méterrel korábban lekapcsolta, hogy az ne árulhassa el a hollétét. Látta amint a hely túloldalán öt sötét alak vette körbe Fierrot, és Crockert akik a földön térdeltek tarkóra tett kezekkel. Elfogták őket. Az idegen támadók fáklyákkal világítottak, és valamilyen ismeretlen nyelven kiabáltak a két katonára, akik viszont nem szóltak egy szót sem. Az idegenek tanakodtak egy sort, majd az egyik Fierroék háta mögé sétált, és fegyverével sakkban tartotta a foglyokat. Kettő másik megindult vissza a járat irányába, még maradék társaik Mallory felé tartottak. Az ezredes tudta, hogy hamarosan felfedezik és nem sok esélye van a győzelemre így elindult lefelé azon az úton ahol korábban Wesselenyit kereste. Jóval beljebb a korom sötétben a sziklafalnak támasztotta M468-át, és Wesselenyi G36-C-jét. Csendben előhúzta kését, és lesben várta hogy a két harcos elég közel érjen ahhoz hogy hangtalanul véget vethessen a karrierjüknek. Pár másodperc elteltével a fáklyák fénye egyre erősödött. Mallory annyira a sziklafalhoz tapadt, hogy már szinte eggyé vált vele. Mikor a két idegen mellé ért az egyiknek azonnal elvágta a torkát egy suhintással, majd nyomban rávetette magát a másikra és együtt zuhantak a föld alatti patak jeges vizébe, amely sodorni kezdte őket lefelé. Az ezredes a vízben dulakodni kezdett ellenfelével, s már éppen leszúrta volna mikor egy kisebb zúgószerűséghez értek, és a pár méteres zuhanás közben elvesztette kését. Két test csobbant egy kis felszín alatti tóban. A küzdők ekkor elvesztették egymást a sötétben. Mallory amilyen gyorsan csak tudott kibukkant a felszínre majd valami szárazföldet kezdett keresni amit nemsokára meg is talált. Az ellenséges katona nyomát sem látta, és nem is hallotta. Valahogyan partra vergődött és zilálva a hátára fordult. Ekkor a víz felől meghallott valamit. Valaki közeledett. Reménytelenül meresztette szemeit a feketeségbe. Egyszer csak egy hangot hallott amely azon az idegen nyelven morgott amilyet Fierroék támadói is beszéltek korábban. Biztosra vette, hogy ellenfele az. Igaza lett. Egy nehéz és nagydarab test vetődött rá, majd a torkát kezdte szorongatni. Mallory akárhogyis próbálkozott nem tudta lefejteni nyakáról a hatalmas tenyereket melyek egyre erősebben szorították. Érezte, hogy lassan kiszorítják belőle a szuszt. Valamit tennie kellett, de sürgősen. Lábaival kapálózni kezdett, hogy hátha le tudja gördíteni magáról az idegent, de nem sikerült. Ekkor elsült egy pisztoly, mely hatalmas zajjal járt és Mallory úgy érezte megsüketült. A torkolattüzet nem messze maga mellett látta. Az idegen felordított fájdalmában, mire még két lövés dördült, és az ezredes kiszabadult. Egy élettelen test borult le róla. A torkolattűz irányába fordította fejét és hamarosan egy kis neonzöld csíkra lett figyelmes. Egy kémiai fáklya volt az melyet a katonák is szoktak használni.
- Jelentkezem, Ezredes! – hallotta meg Wesselenyi hangját aki odasétált hozzá, és felsegítette. Érezte, hogy a német ruhája is egy merő víz.
- Hol késett eddig, Százados?! – nevetett fel megkönnyebbülten Mallory, majd ő maga is előkeresett taktikai mellényéből egy hasonló világító eszközt és aktiválta.
- Úsztam egy keveset, Uram! – mosolyodott el a nő.
- Kissé hideg a víz, nem gondolja?! – mondta az SGI parancsnoka, mikor lövéseket hallottak. Emberi fegyverek lehettek.
- Jöjjön! Jussunk ki erről az átkozott helyről! Azt hiszem megérkezett az erősítés! Szerintem most már rendben leszünk! – folytatta az ezredes.
- Éppen időben! – helyeselt Wesselenyi, majd óvatosan elindultak, hogy valami kivezető utat keressenek a barlangból.
Eközben nem messze tőlük Fierro őrnagy és Crocker hadnagy már újra szabadok voltak. Fierro éppen Abbottot tájékoztatta a helyzetről.
- Kösz a segítséget, Százados! Remek időzítés, bár azt a részt kihagytam volna mikor meg kellett adnunk magunkat a hadnaggyal... Mellesleg Wesselenyi százados eltűnt, és Mallory ezredes... Nos, nem tudom hol lehet. – magyarázta a tiszt. Közben Decker, és Maguire ellátták Crocker lábát amennyire a körülmények azt lehetővé tették. Whek, és van der Sharke pedig Decker parancsára felmentek a barlang szájához, és őrt álltak.
- Rendben lesz, Hadnagy! Semmi komoly! – nyugtatta Gunnert Decker miközben beadott egy fájdalomcsillapító és izomlazító injekciókoktélt a férfinak.
- Ne aggódjon, Hadnagy úr! Pár nap és viheti a nőket a tánctérre a Bombersben! – vigyorgott Maguire.
- Köszönöm, Százados! Remélem, Alhadnagy. – mondta Crocker megkönnyebbülten az őt ápoló férfiaknak.
- Itt Abbott százados! Mallory ezredes jelentkezzen! Vétel. – szólt a rádiójába Ryan, Fierro mellett állva aki csak a fejét csóválta mivel válasz nem érkezett.
- Itt a barlangban nem valami jó a forgalmazás. – jegyezte meg.
- Uram!!! – toppant be van der Sharke, és azonnal Abbottékhoz sietett.
- Mi a helyzet, Hadnagy? Magának nem Whekkel kéne fent figyelőben lennie?! – kérte számon a nőn feladata mellőzését a százados.
- Mallory ezredes, és Wesselenyi százados odafent vannak! Csurom vizesek, de semmi bajuk. Sikerült kijutniuk egy hátsó járaton át. Rádión kapcsolatba léptek velünk. Próbáltunk szólni önöknek, de nem érkezett válasz így lejöttem. Az ezredesék mondták, hogy bajok voltak a forgalmazással. Ja, és azt is üzente az ezredes, hogy a hátsó járatban ahol korábban elvesztették Wesselenyi századost ott hever egy M468 és egy G36. – hadarta el a légierős szedett-vedett jelentését.
- Értem, Hadnagy! Köszönöm! Akkor mindenki megvan! Mehetünk haza! Az úr itt mellettem Fierro őrnagy! – mutatta be a van der Sharke számára még idegen férfit Abbott, mire a nő azonnal vigyázzba vágta magát és tisztelgett.
- Uram! Örülök, hogy megismertem. Sajnos a bázison még nem volt alkalmunk találkozni. Karen van der Sharke hadnagy vagyok.
- Üdv, Hadnagy! – viszonozta a szalutálást Fierro, majd folytatta.
- Százados, szerintem cuccoljunk és tűnjünk innen a sunyiba!
- Örömmel, Őrnagy! – vigyorodott el Abbott, majd intett a többieknek.
- Decker százados! Kísérjék fel Crocker hadnagyot! Van der Sharke hadnagy! Kérem vigye fel Crocker hadnagy és Mallory ezredes zsákjait! Én addig összeszedem azt a két gazdátlan fegyvert. Ne hagyjunk hátra tau’ri technológiát. – osztogatta utasításait a skót.
- Önnel tartok, Százados! – csatlakozott hozzá Fierro, majd el is indultak.
- Nem akarja, hogy esetleg még valaki elkallódjon? – kérdezte Abbott menet közben.
- Tudja, kevesen mondhatják el, hogy megmentették a seggem! Gondoltam ha baja esik akkor azonnal ki is egyenlíthetem a számlát. Nem szeretek adós lenni... – felelte vigyorogva Fierro, majd mindketten felnevettek.



Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 29. szint – Fegyverraktár >>>
Corelly ezredes a földre ejtette P90-esét, és féltérdre rogyva kapott még épp kezével a hátát ért találat bemeneti helyéhez. Pár levegővételt követően összeszedte minden erejét, és valahogy felállt. A fájdalomtól remegő bizonytalan testtartással, fordult meg. A raktár ajtajában egy szemüveges, rövid sötéthajú férfi állt, aki pisztolyt szegezett rá.
- Hát maga meg ki az ördög? – kiabált rá mérgében a kudarc keserű ízével átitatott hangján.
- Dr.Chandler Donovan! Nem tudom ki a fene maga és mit csinál, de ha egyetlen rossz mozdulatot tesz magába küldöm az egész tárat! – felelte mindenre elszántan a doki.
- Dr.Donovan! A neven Anastacia Corelly alezredes. Nemrég kerültem az SGI-hoz. Nagyon fontos, hogy meghallgassa amit mondani akarok! – kezdte komolyan a nő.
- Mit akar mondani ami megmagyarázza, hogy le akarta lőni Lipton őrnagyot? – vágott vissza Chandler idegesen.
- Nyugodjon meg. Én vagyok a jófiú! Vagyis jó lány! Lipton őrnagy megölt két technikust és az őröket is. Engem is el akart tenni láb alól! Nem tudom mi lehet vele! Valamiféle drog hatása alá került. Teljesen megőrült! – felelte normális és higgadt hangnemben az alezredes.
- Mi van? Miről beszél! Csak annyit láttam, hogy az őrnagy a földön hever magatehetetlenül, és ön le akarta lőni! Miért higgyek magának?! – kontrázott ismét a doktor.
- Gondolkozzon hideg fejjel, Dr.Donovan! Lehet, hogy az őrnagy valamiféle idegen befolyás alá került. Ön is tudja, hogy itt bármi megtörténhet. Bármi! Inkább tegye el azt a pisztolyt, és segítsen a gyengélkedőre jutnom, ha már lelőtt. Az Isten szerelmére, Doktor! Az őrnagyot is a fogdába kell juttatnunk, vagy valami. Segítenie kell nekem! – lépett közelebb Corelly a férfihoz.
- Hát nem is tudom... – bizonytalanodott el Donovan, és kezdte leereszteni a Berettát.
- Bízzon bennem! Nem lesz semmi baj! Adja ide azt a pisztolyt mielőtt mégegyszer elsül! – közeledett szelíden a nő.
- Rendben van. – adta át nagy nehezen a fegyvert Chandler, és amint az Corelly kezébe került az őrület ismét kezdetét vette.
A Beretta tusával hirtelen arcon vágta Dr.Donovant, aki azonnal a folyosó padlóján kötött ki ahol korábban Lipton. Chandler egy jajjgatás közepette egyik kezével a fejéhez kapott.
- Átvertelek! Üdv a játékban, Doki!!! – nevetett fel az alezredes, majd folytatta.
- Te vagy az a játékos aki a legrövidebb idő alatt esik ki! Sziaaa! – emelte a Berettát az előtte heverő férfira, aki véres homlokkal, és tágra nyílt szemekkel meredt rá. Már csak a halált várta.
- Dögölj meg te, kurva!!! – harsogott a folyosón Carmen Boavista félholt, de igencsak dühös hangja. Corelly balra fordította fejét a hang irányába, ám ekkor egy felmosórúd kiverte kezéből a Berettát. Boavista ezután eleresztette a rudat és utolsó erejéből rávetette magát a nőre, és a földre teperte. Egyik kezét Corelly arcába nyomta, aki viszont hüvelykujját beleszúrta Boavista hasi kimeneti sebébe. A nő erre felsikított fájdalmában, és szorítása elrenyedt. Anastacia azonnal felülre került a dulakodásban. Ezalatt Donovan próbálta összeszedni magát, de sehogy sem tudott felállni, mert úgy szédelgett a fejét ért ütéstől akár egy részeg. Valahogy mégis sikerült talpra állnia, de ekkor Corelly már javában fojtogatta Boavistát. Chandler hátulról két kézzel átkulcsolta Corellyt a hóna alatt, és megpróbálta lerántani az SGI helyettes vezetőjéről. Jutalama az lett, hogy Corelly egyik kezével elengedte Boavista nyakát és jól arcba könyökölte őt. Donovan ismét hanyatt vágódott a padlóra. Eséskor még a tarkóját is beverte és azonnal elvesztette az eszméletét. A folyosót Carmen Boavista sikolyai töltötték meg hangokkal, padlóját a nő vére áztatta. Az utolsókat rúgta, miközben Corelly fojtogatta, vagy éppen a sebeiben markolászott, hogy gyorsabban vérezzenek. Anastacianak egyszer csak jobb ötlete támadt.
- Mi lenne ha kinyomnám a maradék szemedet, G.I. Jane?! – nevetett gonoszan Boavistára aki már teljesen elerőtlenedett. Corelly véres keze Carmen szeme felé kezdett közeledni. Az SGI-1 vezetője olyat tett amit sosem gondolt volna magáról. Feladta. Lehunyta szemét és várta a vég elkerülhetetlennek tűnő beteljesedését. Halál helyett azonban egy hangos reccsenést hallott. Egy csont törött el. Anastacia Corelly állkapcsa roppant amikor Lincoln Lipton bakkancsa arcba találta úgy, hogy a nő lerepült Boavistáról. Mikor Carmen érezte, hogy eltűnt róla a súly, lassan kinyitotta a szemét, és már csak annyit vett észre, hogy L.D. elsüti a Zatet. Jobbra fordította a fejét és Corelly rángatozó majd elernyedő testét látta. Csend lett. Lipton térdre rogyott Boavista mellett. A nő tisztán hallotta a férfi lihegését, majd elsötétült előtte minden.



Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 29. szint – William Jay Mallory ezredes irodája >>>
- Örülök, hogy jól van, Alezredes! Jelentést! – mondta az asztala mögött ülő SGI vezető. Vele szemben Carmen Boavista foglalt helyet egy székben.
- Köszönöm, Ezredes! Az idegen gyógyító technológia ismét nagy szolgálatott tett. Dr.Donovant is kiengedték a gyengélkedőről. Lipton őrnagynak sem lett nagyobb baja. Nekem már csak a büszkeségem sérült, Uram. – magyarázta Boavista szárazon.
- Értem! Majd idővel helyre jön az is. Biztos vagyok benne! És mi a helyzet Corelly alezredessel? – tette fel azt a kérdést Mallory ami igazán kényelmetlen érzéseket keltett az SGI-1 vezetőjében. Az alezredes kicsit mozgolódott székében, majd belekezdett.
- Nos... A sebeit már rendbe rakták. A vérvizsgálat megállapította, hogy valamiféle méreg került a szervezetébe, amely egyfajta hallucinációkat okozott. Ezért viselkedett úgy akár egy őrült. Lipton őrnagy tegnapi napról szóló részletes jelentéséből kiderült, hogy Corelly járt az exobiológiai részlegen. A tudósok vizsgálódni kezdtek, és az alezredes elmondása alapján rájöttek, hogy egy idegen növény volt a felelős melybe Corelly belekapott és annak tüskéi felsértették a kezét. A méreg ekkor jutott a szervezetébe. Egyenlőre a gyengélkedőn kell maradnia megfigyelésre.
- Szép történet! Jól feldúlták itt a dolgokat nem mondom. Több holttest, meg minden... Nem tudom mi lesz... – felelte gondterhelten Mallory.
- Hát, igen. Corelly több embert megölt. Nehéz dolog ez... Nem szabadott volna bemennie a kutatási részlegekre a tudósok felügyelete nélkül! – helyeselt Boavista, de meg sem fordult a fejében, hogy Corelly ne lenne hibáztatható a dolgokban.
- Egyet értek önnel, Alezredes! Corelly alezredes felelőtlen volt mikor az idegen életformák közé ment. Ez biztos. Viszont nem vonhatom felelősségre az emberek haláláért. – érvelt Mallory.
- Akkor mit mondunk a családjaiknak?! És különben is?! Ezentúl egy gyilkos fog parancsolgatni az SGI ügynökeinek?! – hajolt előre székében dühösen Boavista.
- Elég büntetés lesz neki a lelkiismerete! Az, hogy együtt kell éljen ezekkel az emlékekkel. A sorsáról meg nem én döntök. Legalábbis nem egyedül. Amint O’Neill vezérőrnagy visszatér Washingtonból összeülök vele, és Landry vezérőrnaggyal. Lehet, hogy önöket is kihallgatjuk. Döntés majd csak azután fog születni. Most menjen haza! Pihenjen a hétvégén! Lipton őrnagyot, és Dr.Donovant már hazaküldtem. Ha nincs más akkor leléphet, Alezredes! – vázolta a közeli jövőt Mallory.
- Csak egy dolgot még! Önöknél mindenki jól van? Maguknak is húzós volt a tegnapi nap. – érdeklődött az alezredes.
- Crocker hadnagy már rendben van. A többiek mind sértetlenek. Lassan én is megyek a Bombersbe, egy kis italozásra. Koccintunk párat a túlélésre. Maguire, Crocker és Fierro már ott vannak. Én is csak Decker és Wesselenyi századosokra várok és már indulunk is. Jó lesz egy nyugodt, laza hétvége. – mosolyodott el Mallory.
- Jó szórakozást, Uram! – állt fel indulásra készen Boavista, majd tisztelgett.
- Köszönöm! Jó hétvégét, Alezredes! – bólintott Mallory mire a nő távozott.



Colorado állam – Colorado Springs – Lincoln Lipton őrnagy lakása >>>
Az őrnagy megkönnyebbülten huppant le TV-je elé a kanapéra egy üveg Heinekennel a kezében, hogy megnézzen egy meccset vagy valami jó filmet. Azt tervezgette, hogy másnap elugrik Tiffany Gallowayhez és megnézi minden rendben van e a nővel. Ugyanakkor fejében folyton cikáztak az előző nap szörnyű eseményei. Akár mind meghallhattak volna. Boavista, Donovan, ő maga, sőt még Corelly is. Tiszta őrület volt az a csütörtök. Valentin nap! A szerelmesek ünnepén nekik egymást kellett gyilkolniuk, és a saját életükért kellett küzdeniük. Elképesztő volt. Liptont a valóságba mobilja csörgése rántotta vissza. Gyorsan felkapta Motoroláját, és beleszólt.
- Estét! Mi a helyzet, Százados? – kérdezte Ryan Abbottot mert a külső kijelzőn már előre látta ki kereste.
- Őrnagy! Nem lenne kedve ma lejönni a Bombersbe? Sokan ott lesznek! Iszunk valamit és billiárdozunk. Decker persze hoz jó szivarokat. – nevetett Abbott.
- Áhh, nem hiszem... – felelte bizonytalanul Lipton, miközben sörébe kortyollt.
- Ugyan már, Őrnagyom! Ott lesz Maguire, Decker, Fierro, Wesselenyi, Crocker, Karen... Szóval van der Sharke hadnagy is. Sőt ahogy hallom, még Mallory ezredes is lejön! Majdnem az egész banda! Megéri! Jöjjön már! – unszolta L.D.-t barátja.
- Ma kihagyom, Ryan. Fáradt vagyok. Pihennem kell. Majd máskor. Jó szórakozást! Karen, mi? Csak nem valami komolyabb dolog alakul ott Mr.SAS? – nevetett fel Lipton.
- Megeshet basszus! Pedig nem gondoltam, hogy yankee nőt is lehet szeretni... – nevetett Abbott is, majd folytatta.
- Nekem viszont indulnom kell a Bombersbe. Majd beszélünk! Jó hétvégét! – köszönt el Abbott.
- Rendben! Viszont! Hello! – tette le a telefont az őrnagy, mikor kopogást hallott az ajtaján.
- Ki az ördög az ilyenkor? – zsötölődött magában mikor ismét kopogtattak.
- Megyek már! Azonnal ott vagyok! – állt fel a kanapéról, majd a sörét egy kis asztalra helyezte és az ajtóhoz sétált. Mikor kinyitotta a lélegzete is elállt.
- Boavista alezredes?! Asszo… – akadt el a szava a meglepettségtől, és nem is tudta hirtelen mit mondjon vagy tegyen, de szerencsére lényegtelen is volt, mivel a nő nyomban közbevágott.
- Pihenj, Őrnagy! – mosolyodott el. Civilben volt, ahogy Lipton még sosem látta, de azt is biztosra vette hogy más sem. Boavista valamiféle magassarkú csizmát, kék farmernadrágot, egy fehér felsőt, és egy térdig érő bőrkabátot viselt. Egyik kezében egy zacskót szorongatott.
- Elmentem kínait venni, mert nem volt otthon semmi kaja. Gondoltam ön is szereti. – mosolygott megint a nő, és Lipton ettől kezdett zavarba jönni. Mióta ismerte, azóta nem látott ennyi őszintének tűnő mosolyt a tengerészgyalogos arcán, mint most egy perc alatt. Tulajdonképpen azt sem tudta látott e már valaha őszinte mosolyt Boavista részéről.
- Szeretem a kínait... – bökte ki nagy nehezen L.D., majd szélesebbre tárta az ajtót, hogy az SGI-1 pk.- ja bemehessen.
- Parancsoljon! – mondta az alezredesnek.
- Kösz! Szép kis lakás! – nézett szét a főtiszt asszony.
- Arra amennyi időt itthon töltök megteszi. – mosolygott Lipton, majd folytatta.
- Szabad a kabátját?
- Köszönöm! – tette le a zacskót a nő majd engedte, hogy a férfi lesegítse kabátját amit Lipton gyorsan felhelyezett egy fogasra.
- Erre van a konyha! Jöjjön! – markolta fel a szatyrot, majd Carment a kicsiny étkezőhöz vezette. A kínai ételesdobozokat kipakolta az asztalra.
- Mit kér, Őrnagy? Paprikás csirkét, vagy szecsuáni kacsafalatokat? Mindkettőhöz rizs köret van. – nézett Liptonra kérdően Carmen, miközben a férfi a hűtőhöz sétált.
- Őőő, válasszon ön! – felelte a légidesszantos, majd hozzátette.
- Szereti a sört, Alezredes? Amúgy foglaljon helyet nyugodtan!
- Jöhet! Köszönöm. – telepedett le az egyik székbe Boavista, majd maga elé húzta a kacsafalatos dobozkát, és előhúzott a zacskóból két pár pálcikát. Közben Lincoln megérkezett két üveg Heinekennel. Még gyorsan szerzett két poharat, majd töltött felettesének, és ő is leült.
- A paprikás csirke maradt, önnek! Itt vannak a pálcikái! – adta át Carmen az evőeszközöket.
- Köszönöm! Jó étvágyat! – válaszolta L.D., majd enni kezdtek.
- Képzelje, ma Mallory ezredes is lemegy a Bombersbe a többiekkel! – szólalt meg pár falattal később a nő.
- Igen, tudom. Abbott engem is hívott, de nem volt kedvem menni. Maga, hogy-hogy nem ment? – érdeklődött a férfi.
- Őrnagy, ön úgy ismer mint akit elhívnak ilyen helyekre? – jegyezte meg szárazon az alezredes. Lipton nem akarta kimondani az egyértelmű nemet, mert valóban soha nem hívták Boavistat magukkal mikor szórakozni mentek. Így gyorsan más vizekre terelte a beszélgetést.
- Mondja, nem lehetne ezt a hivatalos formát mellőzni mikor nem vagyunk szolgálatban? Az igazat megvallva megőrjít ezzel az őrnagyozással. – mosolyodott el a férfi.
- Remek ötlet! Én sem szeretem. Ki gondolná rólam, mi?! – nevetett fel Carmen.
- Szólítson Lincolnnak.
- Carmen. – felelte Boavista kedvesen, majd folytatták az evést, és mikor készen lettek koccintottak. Ez esetben mint mindig, a sör is megfelelt erre a célra.
- Egészségére! – mondta Lipton.
- Önre, Lincoln! Megmentette az életemet! Köszönöm! – mondta ki azokat a szavakat Boavista melyekről nem nagyon tudta elképzelni, hogy valaha kimondja ebben a sorrendben. De az elmúlt órák ilyenek voltak számára. Már másodszor tett olyat amit nem gondolt volna magáról. L.D. is elképedt a dolgon.
- Nincs mit! – emelte fel a poharát a férfi, majd megitta a finom malátaüdítőt. Az alezredes is hasonlóan cselekedett.
-Egészség! – mondta még a nő, mielőtt szájához emelte a poharat. Miután végeztek Lipton feállt, és Boavista is követte példáját.
- Van kedve meccset nézni, vagy bármit? - kérdezte az őrnagy.
- Persze! Miért ne! – bólintott Carmen.
- Helyezze magát kényelembe a kanapén. Ott a távirányító is valahol. Én gyorsan rendet vágok itt aztán csatlakozom. – közölte kedvesen Lincoln.
- Rendben van. – tűnt el a szobában Boavista. L.D. gyorsan letakarította az asztalt, kidobta a szemetet, és elmosogatta a poharakat, majd megtörölte a kezét egy konyharuhával, és elindult befelé a szobába.
- Carmen! Kér esetleg mégegy sört, vagy valamit? – állt meg a kanapé mellett, mire a SGI-1 vezetője ránézett, majd válasz helyett felállt és odasétált hozzá. Lipton ismerte már a nőknek ezt a tekintetét. De sosem gondolta, hogy egyszer Boavista néz rá így. Éppen Carmen Boavitsa. Az alezredes lassan átkulcsolta Lincoln nyakát, majd ezután ráugrott a férfire, és lábaival átfonta annak derekát. Arcuk csak centiméterekre volt egymástól. Mereven néztek egymás szemébe, majd a nő megszólalt azon a jellegzetes búgó hangján.
- Tudom, hogy már sokszor kívántál a Pokolba, de ha most nem viszel a Mennybe akkor megőrülök!