StargAte Intelligence

7. Fejezet

A hálózat csapdájában

Tejút-galaxis - P8X-901 kódnevű planéta >>>

Három katona haladt komótosan, oszlopban a Tejút- galaxis egyik távol eső bolygójának felszínén a felkelő nap vakító fényében. A környéket lombhullató erdők, hatalmas hófödte csúcsú hegyek és zöld fűvel meg színes virágokkal borított mezők övezték, melyeket helyenként átszelt egy-egy vad patak, amiknek vizéből mindenféle kisebb-nagyobb állatok frissítették fel magukat a hajnali órákban. A levegő friss, üde és mindezek mellett kissé párás volt, még a hőmérséklet ennek megfelelően nem kúszott pár foknál magasabbra. A katonák lehellete tisztán látszott.

- Ez a hely... Akár egy festmény is lehetne! Csodálatos! - szemlélte a táj szépségét a sor végén Gunner Crocker hadnagy, miközben P90-esét markolta.

- Nem rossz! Ha megöregszem veszek itt egy weekend házat, aztán pipázgatok meg rejtvényt fejtek a verandán egy kényelmes hintaszékben. - vágta rá teljes egyetértésben az előtte baktató Johnny Fierro, majd egy mozdulattal megigazította vállára akasztott M14-esét, és fekete hátizsákját.

- Önnek mi a véleménye, Alezredes? - kérdezte Crocker Anastacia Corellyt, aki nemrég tért vissza aktív szolgálatba, és ez volt az első külvilági küldetése mely egy felderítőútban öltött testet.

- Szép... - érkezett a szűkszavú válasz a sor elejéről, mialatt Fierro felvette addig nyakában lógó fekete Oakley szemüvegét, mert kezdett hunyorogni az egyre erősödő napfénytől, mely pont a kis csapat szemébe tűzött. Ezt Crocker egy fekete baseball sapkával, még Corelly egy fekete boonie kalappal küszöbölte ki. Az őrnagynak a fejére a szemüvegen kívül csupán egy fekete kendő jutott.

Viszont a nő egyszavas válaszával a beszélgetésnek végeszakadt, és ez volt jellemző az egész útra. Bár a csapat még új volt, de Fierro és Crocker jól megértették egymást. Velük ellentétben az alezredes nem próbált nyitni új beosztottjai felé. Nem próbált társalogni, barátkozni, kapcsolatot építeni, morált növelni, szintentartani, se semmit. Minden erejével arra koncentrált, hogy megtartsa azt a bizonyos pár lépést. Csupán a kötelező utasításokat, és parancsokat osztogatta. Persze egyik férfi sem gondolta, hogy az SGI negyedik számú csapatának vezetője antiszociális, vagy nemtörődöm lenne, hanem nagyon is jól tudták mi történt pár héttel ezelőtt az SGC 29. szintjén Valentin napon, ami ezt az egyfajta visszahúzódó és tartózkodó állapotot előidézhette parancsnokuk személyiségében. Viszont nem akarták bojgatni a friss emlékeket, így inkább csak szépen- óvatosan próbálkoztak oldani a hangulatot, mely kísérletek sajnálatos módon rendre kudarcba fulladtak.

- Megérkeztünk, Asszonyom! - mondta Fierro, amint meglátta az előttük lévő kis tisztáson álló csillagkaput.

- Kérem tárcsázzon, Hadnagy! - torpant meg Corelly a DHD mellett, mire Crocker odalépett a szerkezethez és elkezdte lenyomkodni a megfelelő jeleket.

- Én már érzem a forró kaja illatát a kantinban! - merengett az őrnagy, majd elővett egy GDO-t hogy amint a kapu megnyílik küldhesse a kódot az SGC-re.

- Én meg a forró zuhanyt érzem... Mi a?! - felelte Gunner, de félbeszakította mondatát mert mikor a DHD közepén lévő nagy piros gombbal aktiválni akarta a kaput nem történt semmi. Az egész szerkezet lekapcsolt. A hadnagy újra tárcsázni kezdett. Az ősök körén az ékzárak ismét a helyükre ugrottak, de a féregjárat megint nem nyílt meg. A chaapa'ai újra sötétségbe burkolózott. Corelly számonkérően fordult Crocker felé.

- Rossz érzésem van. - fürkészett körbe gyanakodva Fierro őrnagy, és mire kimondta mondatát M14-ese már a kezében feküdt harcra készen.

- Mi a probléma, Hadnagy?

- Foggalmam sincs, Alezredes! Mindent megfelelően csináltam. Valami elromolhatott, vagy ki tudja. Ha akarja belenézhetek a DHD-be. - mentegetőzött a haditengerész.

- Tegye azt! - utasította a csapatvezető szárazon, mire a férfi letérdelt a szerkezet mellé és a megfelelő panelnél elkezdte szétbontani a tárcsázó külső borítását. Közben Johnny pár lépéssel eltávolodott tőlük és felemelt fegyverével a környező fákat kémlelte. Amég Crocker elbajlódott, a biztonság kedvéért Corelly is vállhoz emelte M4- esét.

- Van valami, Őrnagy? - nézett a légidesszantosra.

- Csend és nyugalom, Asszonyom! És pont ez az ami nem tetszik... - felelte a férfi baljóslatúan.

- Én ezt nem értem! - jegyezte meg félhangosan Crocker, mire két társa értetlen pillantására folytatta.

- Valaki babrált a DHD-vel. Más eshetőség nincs! A kristályok hiányosak! Valaki kivett párat!

- Azt akarja mondani, hogy nem tudunk hazamenni? - guggolt le embere mellé Corelly és ő is bele nézett a tárcsázó belsejébe. Nem mintha értett volna hozzá.

- Igen, Alezredes. Nem megyünk innen sehova azok nélkül a kristályok nélkül. - nyugtázta keserű szájízzel Crocker, majd visszazárta a DHD fedelét és felállt.

- Szuper! - bukott ki Fierroból, majd azonnal elcsendesedett mert a föld megremegett, és fülsüketítő robaj söpört végig a környéken. A fák lombkoronáiban pihenő madarak egyszerre rebbentek szét rémületükben.

- Ez meg mi a fene?! - kapta kézbe addig a nyakában csüngő P90-esét tüzelésre készen Gunner.

- Ez költői kérdés volt?! - vetette oda neki idegesen Johnny, túlkiabálva a zajt.

- Azt hiszem az lesz az! - világosította fel őket Corelly egy feléjük közeledő hatalmas repülő járműre mutatva.

A tau'ri népe még sohasem látott ehhez hasonló űrhajót, és ami azt illeti a Tejút-galaxisában még más sem. Külső burkolata ébenfekete volt, akár a végtelen űr. Teste robosztusnak hatott, ugyanakkor mozgása alapján kecses ragadozómadárként szelte a levegőt. Formája alulról nézve leginkább egy egyenlő szárú háromszögre emlékeztetett, melynek száraiból oldalanként egy-egy paralelogramma alakú szárnyszerűség állt ki. Az egész hajót geometriailag egyenletesen elhelyezkedő vörösen izzó fénypontok tarkították. Megállíthatatlanul közeledett az SGI csapat felé, majd orra csillagalakban kitárult, és vakító vörös fénycsóva csapott elő belőle.

- Fedezékbe!!! Ez ránk jön! - ordította Johnny Fierro, mire mindannyian futni kezdtek, be a fák közé. Úgy szedték a lábukat, mint még soha életükben. Mögöttük az egész tisztás lángoló kénköves pokollá változott, és elporladt benne minden ami élő, majd egyszer csak a moraj megszűnt és a talaj is megnyugodott. Csend lett. Amilyen gyorsan jött a vész, úgy is vált kámforrá.

A három ember lihegve, és az adrenalintól remegő testtel rogyott a földre. Tekintetükben a rémület mécsese pislákolt.

- Mi a jó ördög volt ez?! - fújtatott kétségbeesetten Gunner Crocker egy fának támasztva hátát.

- Szerintem pont ő volt az! Elég jó a verdája, nem? - válaszolta arcáról fejkendőjével az izzadtságot törölgetve Fierro, egy sziklán ücsörögve. Puskája az ölében pihent. Mellette Corelly ezredes állt, vagyis inkább görnyedt. Mindkét kezével térdeire támaszkodott a kimerültségtől.

- Ennyit a nyugodt felderítésről... - nyögte ki két mély levegővétel között.

- Az a hajó legalább kétszer akkora volt mint egy 304-es! Ha nem háromszor! De ilyet még nem láttam. Pedig felismerem az összes SGC által feljegyzett űrjárművet! - magyarázta a hadnagy, majd előtte heverő hátizsákjából előkapta kulacsát és belekortyolt egy nagyot.

- Az hagyján! De honnan a susnyásból került elő olyan hirtelen, és hova tűnt el egy pillanat alatt? - tette hozzá Fierro.

- Akármi is volt az, minket akart kinyírni. Legalábbis nekem nagyon úgy tűnt... Valahogy kapcsolatba kell lépnünk az SGC-vel! - egyenesedett ki Corelly.

- Javaslom, Alezredes előbb nézzük meg maradt-e a kapuból valami! Pont oda tüzeltek azok az idegenek. - pattant fel indulásra készen Gunner, majd hátára vette zsákját.

- Hát nagyon remélem! Este Smackdown lesz a TV-ben. Nem akarok lemaradni! - kászálódott le a szikla tetejéről Fierro, majd Anastacia vezetésével visszaindultak a csillagkapuhoz.

A környező terület úgy festett, mintha tűzvész pusztított volna. Mindenfelé elszenesedett fatörzsek hevertek, vagy álltak csupaszon. A talajt koromfekete gőzölgő hamu borította, mely meg-megroppant a katonák bakkancsai alatt. A levegő fojtogató volt, és mindenfelé undorító égett szag terjengett. Néhány kisebb tűzfészek ropogásán kívül más hang nem hallattszott a környéken. Az állatok vagy elpusztultak, vagy még idejében elmenekültek.

- Mallory ezredes azt mondta, hogy mivel ez az első utam át a kapun, így egy nyugodt bolygóra küld rutinfelderítésre... Amolyan bemelegítés képpen... Azt hiszem átléptük ezeket a fogalmakat. - jegyezte meg Anastacia.

- Egyetértek! Eddig ez a második felderítésem az SGI-nál, és már az első is balul sült el. - felelte Crocker, miközben Fierro az arcára kötötte fejkendőjét a füst elleni minimális védekezésképpen, majd az alól dörmögött a világba.

- A baj az, Hadnagy hogy én is ott voltam magával azon az első balul elsülten és most is itt szívunk együtt. Legközelebb csak veszélyes küldetéseket vállalunk el, és azok majd talán nyugalomban telnek. - mormogta, mire Corelly nagyon rég óta most először fel akart nevetni, de csak köhögés tört elő belőle.

- Ez nem jó! Nagyon nem! - jegyezte meg a hadnagy mikor a kapuhoz érkeztek. A gyűrű kifodulva a földből elfekve hevert. A DHD teljesen kiégett.

- A francba! Szóval nem nézek pankrációt... - szitkozódott Fierro lehúzva orra és szája elől kendőjét.

- Nem lehet a gyűrűt forgatva manuálisan tárcsázni? Olvastam valami ilyesmit. - vizsgálta meg az ősök körét közelebbről az alezredes.

- Hát azért az nem olyan egyszerű, Asszonyom! Ahhoz először egy külső energiaforrásra lenne... - kezdte volna kifejteni Gunner, de félbeszakították.

- Még mindig nem értitek nyomorultak?! Nem fogjátok többet használni az áldott Astria Porta-t! Az univerzum fekélye vagytok! Az alteranok ivadékai! Szánalmas kis törekvéseiteknek ezennel vége! Porból lettetek, és porrá lesztek egész fajtátokkal együtt! - jelent meg vörös fény kíséretében, egy vagy két és fél méter magas fekete köpenyes csuklyás alak, kinek vörösen izzó szemei ártó szándékkal meredtek a három emberre. Corellyék egy pillanatra lemerevedtek.

- Te meg honnan jöttél, a Gyűrűk Urából? - emelte fel fegyverét lövésre készen Fierro.

- Nyugalom, Őrnagy! - csitította emberét az alezredes, majd kezével lefelé tolta a férfi M14-esének csövét. Crocker közben egy-két lépést akaratlanul is hátrált, de P90-esét a keze ügyében tartotta. Anastacia előrébb lépett, majd megszólalt.

- Üdv! A nevem...

- Senkit nem érdekel a neved nyomorult! Sorsod megpecsételődött, mikor megszülettél! - torkollta le az idegen, majd kezének egy mozdulatával földre teremtette a nőt aki az ütés kövekeztében eszméletlenül terült el a kiégett talajon.

- Nyírjuk ki! - kiáltotta el magát Crocker, majd tüzelni kezdett és Johnny is követte a példáját. Miközben a becsapódó golyók lepattantak az idegen testéről az földöntúli nevetés kíséretében megszólalt.

- Hát nem vagytok képesek elfogadni a vég közeledtét? - harsogta rekedtes mély hangján.

A két katona tovább tüzelt egészen addig még tárjaik ki nem űrültek. Ekkor Gunner előre ugrott, hogy elhúzza onnan az alezredest, de nem volt elég gyors így ő is hasonlóan végezte mint parancsnoka. Fierro közben előszedett egy füstgánárot mely taktikai mellényére volt akasztva. Kikapta belőle a biztosítószeget és az idegen elé hajította. Egy halk szisszenést követően szinte semmit sem lehetett látni a környéken.

- Mit csinálsz, te nyomorult?! Késleltetheted, de el nem kerülheted sorsod! - kiáltotta a csuklyás a füstbe. Johnny Fierro pedig úgy futott ahogy csak tudott. Át árkon-bokron vissza sem nézve, de szívében hátrahagyott társai iránt érzett hatalmas fájdalommal és szégyennel. Mikor már úgy érezte nem bírja tovább megállt, s egy hatalmas fának támaszkodva kifújta magát. Szíve minden dobbanása fülében lüktetett. Bőre és egész teste égett a forróságtól. Homlokán és arcán verejtékcseppek csurogtak le, melyekből néhány ajkaira futott, sós ízt kölcsönözve amúgy is kiszáradt szájának.

- A kurva életbe! - ütötte meg támaszkodó kezének öklével többször is a fatörzset mérgében, majd féltérdre ereszkedve lihegett tovább miközben taktikai mellénye zsebéből elővett egy teli tárat és M14-esébe helyezte, majd felhúzta a fegyvert. Abba az irányba meredt amerről jött, de csak fákat, és bokrokat látott. Semmi mozgás nem volt, így pár perc feszült figyelés után leeresztette puskáját, és a fának vetve hátát ülő helyzetben a földre rogyott. Fejében mindenféle gondolatok cikáztak. Le kellett nyugodnia, hogy a dolgok kitisztulhassanak. Mi lett ottmaradt társaival? Élnek még, vagy már halottak? Cserben hagyta őket! Gyáván elfutott, vagy csupán esélyt adott magának, hogy később kiszabadíthassa őket? Ha még élnek egyátalán... Nem engedhette, hogy ő is annak a szituációnak az értelmetlen áldozata legyen! Vissza kellett vonulnia. Senkit nem hagyunk hátra! Sokszor mondogatták a seregben. Olyan volt ez a mondat, mint a tengerészgyalogosoknak a Semper Fi. Ám most átmenetileg magára kellett hagynia rászoruló társait! Igen! Gyorsan ki kell találnia valamit! A kudarc nem elfogadható megoldás! Tisztázta magában a kérdéseket és válaszokat Fierro. Egyedül maradt, de nem ez volt az ami izgatta. Az ismeretlen ellenség bárhonnan rátörhetett, és bármikor. De ez sem izgatta. Ejtőernyősként már régen hozzászokott a kemény kihívásokhoz. Egy dolog izgatta csupán. A bajtársai éppsége! Hogy mind együtt menjenek haza!

- Áhhhh! Menj innen! Áhhh!!! - törte meg az erdő csendjét egy vékony, törékeny hang sikolya. Az őrnagy azonnal talpra ugrott és kibiztosította puskáját, majd félig görnyedve de sebesen a hang irányába kezdett osonni a fák között. A kiáltásokat folyamatosan hallotta. Egyértelmű volt, hogy valaki segítségre szorul. Jópár méterrel arébb egy rongyos ruhákba öltözött hosszú, barnahajú kislányt pillantott meg, akit egy hatalmas szürke medveszerű állat követett. A gyermek úgy szaladt ahogyan csak bírt, de apró lépteivel képtelen volt kereket oldani a nyomában acsargó ragadozó elől. A lány pont Fierro irányába futott. Az őrnagy a gyerek legnagyobb meglepetésére és rémületére felegyenesedett előtte egy bokor takarásából, majd vállhoz emelte M14-esét és tüzelt. A kislány hanyatt esett, és felsikoltott a félelemtől. Megijesztette mind az idegen mind az idegen kezében lévő tárgy hangos durranása. Viszont a vad élettelenül terült el az erdő talaján koponyalövés következtében. A golyó pont a szeme között hatolt be. A bemeneti nyílásból kék vér csörgedezett világos bundájára.

A kislány a földön ülve riadt arrccal tekintett az idegenre, majd az elhullott állatra, majd megint vissza Fierrora. A férfi lassan leeresztette puskáját, majd kezét a gyermek felé nyújtotta.

- Hello! Nem kell félned tőlem. Hallottam, hogy bajban vagy. Segíteni jöttem. - mondta halk és lágy hangon, mire a kislány feltápászkodott, de nem kapaszkodott bele az őrnagy kinyújtott kezébe, csupán előtte megállva érdeklődve meredt rá. Johnny közben a vállára vette fegyverét, aminek a lány meglehetősen nagy figyelmet tulajdonított, majd vékonyka hangján végre megszólalt.

- Te isten vagy, hogy villámokat szór a botod?

Fierro elmosolyodott, majd barátságosan felelt.

- Nem. Nem vagyok én isten. Ember vagyok. Messze földről utaztam ide.

- Az álló víz körén át jöttél? Tegnap kora este láttam a kék fényt a falumból. - érdeklődött a gyermek aki olyan nyolc - kilenc év körüli lehetett. Legalábbis az SGI katona ránézésre úgy ítélte meg.

- Az álló víz körén? Ja, igen! A csillagkapun. Azon át jöttem. De békével! Nem akarok senkit sem bántani.

- Anyukám azt tanította, hogy az álló víz körét csak az istenek használhatják. Ezek szerint te mégis isten vagy. Jóságos isten! Csak titkolnod kell a valódi kilétedet előttem. De jöttek utánad más istenek is, igaz? Esetleg gonosz istenek üldöznek? A bölcsek mesélték reggel, hogy késő éjjel még az új nap kezdete előtt, mikor a fiataloknak már rég aludnia kell, ismét megnyílt a kör. - felelte a csöppség tudálékosan. Ez már felettébb felkeltette Fierro figyelmét.

- Szóval mások is jöttek? És mond csak látták őket a bölcsek? Hogy hogyan néztek ki? Hányan voltak? - puhatolózott a férfi.

- Őőő, nem tudom. Arról a bölcseket kell megkérdezned! Gyere! Elviszlek hozzájuk a falunkba! Ott van azon a kis fennsíkon. - mutatta ujjával az irányt a kislány, majd megfogta Johhny kezét és húzni kezdte maga után.

- Rendben. Menjünk! Amúgy, hogy hívnak? - indult el az őrnagy.

- A nevem Dola. Mindenki így hív. És a tied?

- Johnny. - mutatkozott be Fierro.

- Ilyen istent nem ismerek, de én még kicsi vagyok. Csak kevés nevét tanultam meg. Bár azt hallottam, hogy egy istennek több neve is van. Sokféleképpen hívják őket... Amúgy az előbb te rengetted meg a földet? Te csinálad a nagy zajt is?

- Nem. Nem én voltam.

Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 29. szint - William Jay Mallory ezredes irodája >>>

- Ilyen többet nem történhet! Ezek itt voltak a fejünk felett! Nem engedhetünk meg magunknak mégegyszer ekkora baklövést! O'Neill vezérőrnagy majdnem leszedte a fejemet! Én meg a magukét fogom leszedni, ha nem intézkednek az ügyben!

- Értettem, Ezredes! Már tettünk lépéseket az ügyben. Mostantól aktívan monitorozni fogunk minden bejövő, és kimenő féregjáratot. Hogy kik mennek el. Hogy kik térnek vissza, vagy kik jönnek. A rendszer már működésre kész. Élő- egyenes adás az indítócsarnokból. Színes képpel, és hanggal, plusz a speciális érzékelők. Mostantól semmi sem jön át a kapun a tudtunk nélkül! Garantálom!

- Rendben van Toretto százados! Ezt örömmel hallom. Ha nem lett volna Teal'c és Ronon Dex akkor bizony nagyobb baj is lehetett volna. Ez a wraith behatolás pedig pont az SGI profiljába vágott, és mi elbaltáztuk! Pont emiatt nagy a szégyenünk, de valahogy túléljük! Nagyon fontos, hogy többé ne hibázzunk! - hajolt előre székében bosszúsan William Mallory majd kétkézzel asztalára könyökölt.

- Nem fogunk, Uram!

- Ha nincs más, akkor leléphet Százados! - nézett Mallory a vele szemben ülő atletikus testalkatú rövid barnahajú nőre, aki ACU BDU-t viselt.

- De, Uram van! A  Midway- Station-nel kapcsolatos aktára még kellene az aláírása és az SGI pecsétje, hogy lezárhassam. - tett a férfi asztalára az öléből egy barna mappát Toretto, majd kinyitotta ott ahova az SGI vezetőjének szignója kellett.

- Nem is tudom eddig hogy bírtam ki ön nélkül, Százados! Mondtam már, hogy milyen jó hogy végre itt van! - firkantotta alá a papírost az ezredes hálálkodás közben.

- Igen, Uram! És köszönöm, Uram hogy ide kerülhettem! Már a Deltánál is megtiszteltetés volt önnel szolgálni! - csukta be a mappát a nő majd felállt, a hóna alá csapta és tisztelgett Mallorynek.

- Leléphet, Százados! - intett a férfi, mire Toretto leeresztette a kezét, majd egy hátraarcot követően elindult az ajtó felé.

- Még valami Toretto! Corelly és csapata visszatért már? Úgy tudtam reggel 0730-ra kellett volna érkezniük, de az alezredes nem jelentkezett nálam. - szólt a nő után Mallory.

- Valóban reggel vártuk őket, de még nem jöttek vissza, és nem is jelentkeztek be.

- Értem. Furcsa! Ők is jól tudják, hogy nem szeretem a pontatlanságot! Tárcsázzák a bolygót, és derítsék ki a késedelem okát!

Cheyenne Mountain Complex - S.G.C. - 29. szint - SGI Kommunikációs Központ >>>

- Üdvözlöm Toretto százados! Remélem nem zavarok. - lépett be egy középmagas, rövid barnahajú szemüveges férfi a Stargate Intelligence Kommunikációs Központjába, mely egy szobában öltött testet ami fel volt szerelve a legmodernebb komputer technológiával. A helység négy falából három mellett végig asztalok futottak, melyeken különféle monitorok, laptopok és személyi számítógépek üzemeltek, de voltak szkennerek, nyomtatók, fénymásolók, és egy faxgép is. A szoba negyedik oldalán egy fotocellás gravírozott üvegű duplaszárnyas bejárati ajtó volt, természetesen az SGI címerével díszítve. Az ajtó mellett mindkét oldalon egy fekete telefon volt a falon. Az ezzel szemben lévő falra pedig egy hatalmas kivetítőmonitor volt felszerelve. A szoba közepén pedig egy félkör alakú asztal lett elhelyezve négy laptoppal, és három különböző színű telefonnal. Egy fehér készülékkel mely közvetlen vonalat biztosított a Homeworld Security vezetőjének Jonathan „Jack” O'Neillnak az irodájába, egy kékkel melyen Hank Landry az SGC parancsnokának irodáját lehetett hívni, és a legnagyobb vészhelyzet esetére egy pirossal mely a Fehér Ház ovális irodájába volt bekötve. Ez az asztal volt az SGI kommunikációs, koordinációs, és biztonsági főtisztjének helye akinek posztját pár napja osztották ki először, az újonan érkezett Amy P. Toretto századosnak.

A termet teljes egészében fekete padlószőnyeg borította, melyet a Homeworld Security beleszőtt címere ékesített.

- Dr.Donovan! Jöjjön nyugodtan! - fordult meg székével a nő, mire a férfi mellésétált és körbenézett. Körülöttük minden asztalnál lázas munka folyt. A szobában csak az ajtó fölött elhelyezett óra ketyegése, és gépelés hangja visszhangzott. A plafonról tompított fényű lámpák világítottak.

- Fantasztikus lett ez a központ! Gratulálok! - ámuldozott a doki.

- Köszönöm! Más lehetőségem nem is volt. A múltkori incidens óta Mallory ezredes a zéró tolerancia elvét követi alaposság terén. Sikerrel kellett járnom. - babrált egy tollal a kezében Toretto.

- Hát igen, az a wraith dolog eléggé kellemetlen lehetett. De most már gondolom éjjel-nappal lesz itt valaki, hogy figyelje a monitorokat. - támaszkodott a nő asztalára félkézzel Donovan.

- Természetesen. Önt is bármikor szívesen látjuk! Egy kommunikációs szakember mindig jól jön itt!

- Ohh, köszönöm. Élni fogok vele! - mosolyodott el a doki, de beszélgetésüket félbeszakította egy odalépő altiszt.

- Elnézést Százados, Doktor! Nem tudjuk elérni a P8X-901-et. Most szóltak le az irányítóból, hogy képtelenek tárcsázni a bolygón lévő kaput.

- Micsoda? Hogy-hogy nem tudják tárcsázni? - képedt el Toretto. Donovan kissé értetlenül nézett.

- Egyenlőre nem tudjuk pontosan, Asszonyom! Olyan mintha nem is lenne a rendszerben. - felelte a szürke overált viselő technikus.

- Akkor sürgősen derítsék ki! És azonnal szóljon amint megtudtak valamit! - parancsolt rá a nő, mire az bólintott majd visszasietett komputere elé.

- P8X-901? Mi van ott? Ugye nem fekete lyuk van a közelben vagy valami hasonló? - kérdezte Chandler kíváncsian.

- Az SGI-4 van kint felderítésen Corelly alezredes vezetésével. Már kora reggel vissza kellett volna érkezniük, de semmi hír róluk. - világosította fel Toretto. Donovan a Corelly szó hallatán meghökkent egy pillanatra, de hamar magához tért. Többekkel együtt elég nehéz volt elfelednie azt a bizonyos Valentin napi incidenst.

- Aha, értem. Reméljük nem esett bajuk! - bökte ki végül, de a nő már nem vele volt elfoglalva, mert füleséhez emelte kezét.

- Toretto Mallory ezredesnek. Jelentem, Uram egyenlőre nem képesek tárcsázni a P8X-901-et. - mondta adó-vevőjébe, majd hallgatott és bólogatott.

- Igen… igen Uram! Mindent megteszünk és azonnal értesítem amint van valami konkrétum! Toretto vége. - fejezte be a beszélgetést a százados majd leeresztette kezét, és gondterhelt arccal nézett fel székéből a dokira.

- Elnézést, Dr.Donovan de amint látja gondok vannak. Sajnálom de most nem tudok önre figyelni.

- Ohh, semmi baj Százados. Persze! Természetes! Megértem! Nem is zavarom önöket tovább! - kezdett kifelé hátrálni mentegetőzve Donovan, majd megtorpant egy pillanatra.

- Csak egy utolsó kérdés! Ha jól tudom az SGI-ról nem tud a kormány. Akkor miért van ott piros telefon? - mutatott a nő asztalára.

- Legvégső esetre. Ha minden kötél szakad és az SGC-ről rajtunk kívül más már nem tudja leadni a drótot az elnöknek. - vetette oda Toretto, majd forgószékével pördülve egyet visszatért munkájához.

- Áhh, értem. Jó munkát! Köszönöm! - hagyta el a helységet a kanadai- amerikai tudós, aki mellesleg az SGI-3 tagja volt.

Tejút-galaxis - P8X-901 kódnevű planéta >>>

Dola és Fierro őrnagy nagyjából egy órányi gyaloglást követően érkezett meg a kislány falujának határába. A települést olyan két tucat egyszintes házikó alkotta, plusz két darab kétszintes épület, melyek a központi helyen álltak. Építőanyagukat tekintve fából és kőből készültek. Szinte minden ház kéményéből szelíden gomolygó füst szállt az égbe. Az SGI-os az órájára pillantva jól látta, hogy dél felé jár az idő így arra következtetett ebédhez készülődnek a helyiek. Talán ezért is volt annyira kihalt a falucska, mikor Dola bevezette őt a házak közé. Volt minden ami ilyen helyeken megszokott a földi szemnek. Kis fa padok a porták bejárati oldalán a fal mellett, virágok az ablakban, na és a létfontosságú kút apró vödörrel, meg kezdetleges manuális csörlőszerkezettel.

- Gyere, egyenesen a bölcsek házához vezetlek! - mondta lelkesen Dola, na nem mintha egész úton be nem állt volna a szája. Fierronak már zúgott a feje a sok fecsegéstől, meg gyerektörténetektől meg csínytevésektől. A tippje viszont beigazolódni látszott. A két nagy épület egyike lesz a bölcsek háza. A másik tutira egy fogadó. Pár helybélivel azért összeakadtak, akik eléggé furcsán néztek az idegenre, de mivel látták Dola-t nem csináltak nagy dolgot a szokatlan látványból, és az ismeretlen arcból.

A kislány a távolabbi nagy házhoz vezette Johnnyt, mely előtt egy padon egy öregember üldögélt botjára támaszkodva. Feje majdnem teljesen kopasz volt. Csupán pár ősz hajszál éktelenkedett fülei mögött. Arcát mély ráncok borították, látszott rajta hogy meggyűrte az élet, de meg is keményítette. Vastag ősz szemöldökei, mélyen ülő sötét szemei, krumpli orra, dús fehér bajsza és szakálla volt.

- Tisztelet bölcs Kontun! Egy istent vezettem kérésére hozzátok! Megmentett lent a rengetegben egy sjol'csaar karmai közül. Villámot szórt rá a botjából! Szeretné ha meghallgatnátok! - szólította meg az öreget Dola.

- Üdv! A nevem Johnny Fierro őrnagy! Nem vagyok isten, de az álló víz körén át jöttem a Tau'ri-ról. - mutatkozott be a katona, miközben az öreg érdeklődve meredt rá, majd hümmögött egyet, felállt és elindult befelé a házba. Lassan, görnyedten, botjára támaszkodva, és csoszogva haladt.

- Menj! Azt akarja, hogy kövesd! Én nem mehetek be oda. Még túl fiatal vagyok. Itt megvárlak! - lökdöste meg eredménytelenül Fierrot a kislány.

- Rendben! - indult kissé bizonytalanul az ismeretlenbe az öreg után a férfi.

A házban félhomály uralkodott. Napfény alig szűrődött be a kicsi ablakokon. Csupán néhány gyertyaszerűség pislákoló lángja töltötte meg világossággal a helységet. A bölcsek egy robosztus kerek alakú faasztal körül foglaltak helyet. Összesen heten voltak. Kontun odabotorkált hozzájuk, majd leült közébük és susmorogni kezdett.

- Üdv nektek! - intett Fierro, majd csendben megállt a háttérben. Pár pillanat múlva az egyik bölcs megszólalt.

- Légy üdvözölve hajlékunkban! Az én nevem Hollek, a bölcsek bölcse. Kontun elmesélte, hogy megmentetted a kis Dola életét. Hálánk jeléül meghallgatjuk mit mondanál nekünk! Kérlek tisztelj meg minket asztalunknál! - mutatott egy üres székre a férfi, mire Johnny odasétált és elhelyezkedett.

- Köszönöm! A nevem Johnny Fierro őrnagy, és a Tau'ri bolygójáról érkeztem a világotokra az álló víz körén át, de nem vagyok isten, ahogy Dola állítja. Ember vagyok és békével jöttem!

- Szép hosszú neved van Johnny Fierro őrnagy a Tau'ri bolygójáról. Tudjuk, hogy az álló víz körét nem csak az istenek használják. Csupán gyermekeinket tartjuk e hitben. Köszönjük őszinteségedet, de mond mi járatban vagy a világunkon azon kívül, hogy békével jöttél? - mondta Hollek, miközben mereven az SGI ügynök szemébe tekintett.

- Két társammal együtt érkeztem. Felfedezők vagyunk. Utazók. Gyönyörűnek találtuk világotokat, és örömmel jártunk csodálatos vidékein. Csak szét szerettünk volna nézni. - felelte óvatosan az őrnagy.

- És mond csak jöttek más társaitok is még az új nap kezdete előtt? - szólalt meg egy másik bölcs.

- Láttuk, hogy az előző napon kétszer is megnyílt az álló víz köre. - tette hozzá Kontun.

- Nem. Viszont éppen ezt akartam tőletek megtudni. Dola mesélte, hogy miután mi tegnap este megérkeztünk később ismét aktiválódott a kör. Az a gyanúm, hogy gonosz lények érkeztek át rajta. Mikor ma reggel haza akartunk térni világunkra, megtámadtak minket és elrabolták társaimat! Az álló víz körét tönkretették! - válaszolta elkeseredetten Fierro.

- Igen-igen! Én éreztem, hogy megremegett a föld, és bömbölt az égbolt is! Baj történt ma világosságkezdetkor! - bólogatott az SGI-os mellett ülő öreg.

- Értem Johnny Fierro őrnagy. Ha az állításod igaz, akkor gyermekeink és családjaink veszélyben vannak. - mondta Hollek, mikor belépett az ajtón egy nagy darab, hosszú sötét hajú, erős testalkatú, szakállas férfi.

- Tisztelet nektek, Bölcsek! - hajtotta le a fejét egy pillanatra, majd Hollek intésére kiegyenesedett.

- Légy üdvözölve Soolab! - köszöntötte a bölcsek bölcse, mire a férfi beljebb lépett és megállt Fierro előtt.

- Szóval te lennél az az idegen aki megmentette lányomat egy megvadult sjol'csaar karmai elől! Mivel fejezhetném ki végtelen hálámat?!

- Semmiség volt! Nem tartozol! - legyintett barátságosan Fierro.

- Soolab, Dola apja és a falu vadászainak vezetője! Talán az emberei láttak valami szokatlant a környéken! Egyfolytában a rengeteget járják. - mondta Kontun.

- Tudsz valamit, becsületreméltó Soolab?! - kérdezte Hollek.

- Ó, nagy bölcsek bölcse! Ezért is jöttem most házatokhoz. Gokra és Ellor jelentették, hogy lent a hegy tulsó lábánál a tágas réten láttak valamit. Nagy volt és félelmetes, és emberek mozogtak körülötte, majd eltűntek gyomrában.

- Egy űrhajó! Biztos azt láttak! - kapta fel a fejét Johnny, mire mindenki értetlenül nézett rá.

- És miféle vad az az űrhajó? Talán a Tau'rin volt már dolgotok vele? - érdeklődött Hollek.

- Nem állat az, hanem egy jármű mely az égbe visz a csillagok közé! Egy szerkezet... Biztosra veszem, hogy a gonosz lények akik tönkre tették az álló víz körét, és foglyul ejtették társaim, azon fogják elhagyni világotokat! - próbálta egyszerűen magyarázni a katona.

- Az istenek birodalmába szállít? - hökkent meg Kontun, majd nagy sugdolózás támadt a bölcsek között.

- Mond csak Soolab! Oda tudtok engem vezetni arra a tágas rétre? A társaim bajban lehetnek! Segítenem kell rajtuk! - állt fel Fierro.

- Várjatok! A bölcsek bölcse még szólni kíván hozzátok! Soolab, te és a vadászaid vezessék Johnny Fierro őrnagyot a Tau'ri bolygójáról oda ahhoz az űrhajóhoz, mely az istenek birodalmába visz. Segítsetek neki társai megmentésében! - jelentette ki Hollek és ezzel minden el volt döntve.

- Ez a legkevesebb amit hálám jeléül megtennék, ó bölcs Hollek! Kövess Johnny Fierro őrnagy a Tau'ri bolygójáról! - hajtott fejet Soolab, majd határozott léptekkel elindult kifelé.

- Köszönök, mindent! Viszlát! - búcsúzott az SGI-os férfi, majd a vadász után indult.

- Járjatok szerencsével! - szólt utánuk Kontun.

Tejút-galaxis - P8X-901 kódnevű planéta - Idegen Űrhajó >>>

Gunner Crocker hadnagy sajgó állkapoccsal tért magához. Nem tudta meddig lehetett eszméletlen, és az idő alatt mi történhetett vele, de élt és jelenleg ez volt a legfontosabb. Valamiféle fémes padlózaton hevert, maga előtt közvetlenül egy falat látott. Kezei és lábai viszont szabadok voltak, így átgördült a bal oldalára majd felült. Ekkor látta meg, hogy egy szűk cellaszerűségben van. Egy rácsos ajtó zárta el a külvilágtól. Gyorsan felszereléseihez kapott, de pisztolytokja üres volt, és a P90-esét sem találta sehol. Taktikai mellénye, és rohamzsákja is hiányzott.

- Mindent elvettek amég nem voltunk magunknál. - hallotta meg Corelly halk hangját aki nem messze tőle egy sötét sarokban a hátán feküdt.

- Alezredes! Jól van, Asszonyom? - fordította fejét parancsnoka felé.

- Megvagyok, Hadnagy! Csak fáj az oldalam. Lehet eltört pár bordám mikor megütött az az izé. Magával mi a helyzet? - érkezett válasz.

- Semmi komoly ami akadályozna abban, hogy meglépjünk innen. - állt fel a falnak támasztva hátát a férfi, majd a rácsokhoz sétált és megrángatta őket, hogy lássa mennyire stabilak.

- Maga menjen csak, ha alkalma adódik. Én maradok.

- Hogy micsoda?! - fordult vissza Crocker a nő felé.

- Amerikai katonákat öltem, Hadnagy! A sajátjaimat! Isten most ezeknek az idegeneknek a képében hajtja végre rajtam ítéletét. Mert én is tudom, hogy bűnhődnöm kell! Amúgy is csak gyötrelem lenne tovább élnem együtt a lelkiismeretemmel... - felelte szárazon és beletörődően Corelly, miközben végig mereven a plafont bámulta.

- Alezredes! Mindenki tudja, hogy nem tehet a történtekről! Önhibáján kívül egy idegen tudatmódosító hatása alá került! Egy növény megmérgezte! Ez minden bíróságon enyhítő körülmény lenne! Isten is megérti! Ő mindent megbocsájt! Azt se felejtse el, hogy karrierje alatt mennyi emberen segített és mennyit megmentett! Védte az országot! - guggolt le a nő mellé Gunner, és próbálta lebeszélni a dolgokról.

- Ön szerint a jó cselekedet kiváltja a rosszat? - kérdezte egy pillanatra bizakodva Anastacia, majd végül folytatta.

- Nem! Lip... Vagyis Lipton őrnagy figyelmeztetett! Igaza volt! Nem kellett volna bemennem abba az átkozott laborba! Ehelyett a nap végére megöltem több embert, és majdnem ugyanezt tettem Boavista alezredessel, Dr.Donovannal, és... - nézett mereven a hadnagyra Corelly, majd félbeszakította mondatát mert könnybe lábadtak szemei, és légzése felgyorsult. Crocker aggódva tekintett le a nőre, majd leült mellé és a falnak vetette hátát.

- Nem hagyom itt, Asszonyom! Vagy együtt megyünk el innen, vagy sehogy. - mondta határozottan.

- Sehogy nem mentek el, nyomorultak! Itt fogtok megrohadni! - állt meg a rácsok túloldalán egy férfi, majd gonoszan felnevetett. Teljesen emberszerű volt. Sötétbarna bőrruhát viselt, valamiféle fémes mellvérttel. Arcát sebhelyek tarkították. Crocker azonnal talpra ugrott.

- Ki a fene vagy te?

- Hát nem emlékeztek rám? Ohh, bocsánat! Nagy sötét csuklyás alak. Így már rémlik valami? - nevetett tovább a férfi.

- Micsoda? Az egész csak szemfényvesztés volt?! Ezt még nagyon meg fogod bánni! Ha egyszer a kezem közé kaparintalak, akkor... - indult az ajtó felé Gunner mérgesen.

- Ne ugrálj kisfiú! Egyenlőre itt én diktálok! Mellesleg nagyon jó kis cuccaitok vannak! Főleg a fegyvereitek teszenek. Egy kissé kezdetlegesek, de hatásosak. Jó szolgálatot tesznek majd nekem és az embereimnek. Értetek pedig majd jó pénzt kapunk valami rabszolgapiacon... Tau'ri kutyák! Az utóbbi években meglehetősen sokat ugráltatok a galaxisban, de a megbízóim szerint ennek hamarosan vége szakad! - fröcsögte az SGI-os arcába a marcona idegen.

- És ki a megbízód, már ha nem titok? - kérdezte kíváncsian és ironikusan a haditengerész. A férfi egy pillanatra elgondolkozott, majd gúnyosan megszólalt.

- Hát azt meg miért kössem az orrodra? Nektek már úgyis mindegy. Hamarosan elkapjuk a harmadik társatokat is, és vége a játéknak! A megbízóm jól fizet és csak ez a lényeg. - vetette oda a pasas, majd röhögve elsétált.

- A francba! - ütötte meg a falat mérgében Crocker, majd rángatni kezdte a rácsokat, de minden próbálkozása eredménytelennek bizonyult.