Tejút-galaxis - P8X-901 kódnevű planéta - Tágas rét >>>

- Én ezt nem értem. Mi nem ilyen hajót láttunk. Az sokkal nagyobb volt. Ráadásul ezek körültötte embereknek tűnnek... - hasalt a rét szélén egy bokor aljában, M14-esével a kezében Johnny Fierro. Mellette Dola apja Soolab és pár másik vadász rejtőzködött az aljnövényzet takarásában. Tőlük pár méterre a tisztás közepén egy rozogának tűnő közepes méretű űrjármű parkírozott békésen. Közelében néhány fegyveres férfi lézengett sötétbarna bőrruhákban, fémes mellvértben. Amolyan szedett-vedett társaságnak tűntek. Hangosan tivornyáztak, miközben egyfolytában valamiféle italt vedeltek.

- Akkor meg kik lehetnek ezek? - nézett az őrnagyra Soolab. Kezében kardja, még másikban egy lándzsa pihent.

- Foggalmam sincs, de biztos rosszban sántikálnak. Talán kalózok, vagy fejvadászok lehetnek a galaxis egy sötétebb részéről. A peremvidék pont megfelel az ügyleteik bonyolításához. Nem akarom őket futni hagyni! Veszélyesek lehetnek a népedre. - mondta Fierro, majd elővette távcsövét és azzal kémlelt körbe.

- Az meg miféle szerkezet nálad Johnny Fierro? - kérdezte csodálkozva Soolab, mire a katona leeresztette a messzelátót, elmosolyodott és átnyújtotta a férfinek.

- Nézz bele! Közelebb hozza a távoli dolgokat!

- Ez... Ez! Elképesztő! Varázslat! - hökkent meg Soolab mikor bele tekintett, majd tovább adta társainak hogy azok is megtapasztalhassák a csodát.

- Nem varázslat, csupán technológia. Tartsátok meg. Nektek adom. Jól jöhet a vadászatokon. - felelte a légidesszantos nagylelkűen.

- Azt nem lehet! Csak úgy fogadhatom el, ha adok cserébe valamit! - jelentette ki Soolab, majd leemelte a nyakában lévő agyarakból készült láncot, és átnyújtotta az őrnagynak.

- Ohh, köszönöm! - vette el, majd azonnal a nyakába akasztotta.

- Sjol'csaar fogakból készítette az asszonyom! Megvéd a rossz szellemektől! - bólintott a fővadász.

- Az szuper. Köszönöm a segítségeteket! De most legjobb ha mentek. Ez az én harcom, és nem szeretném ha bajotok esne! - válaszolta az SGI ügynök komolyan.

- Micsoda? Egyedül akarod felvenni a harcot ellenük?! Lehetnek vagy két öklömnyien! És ki tudja hányan vannak odabent! Nem hagyunk magadra a bajban Johnny Fierro! Köt a becsületünk, és tartozom a lányom életével! Ráadásul magad mondtad, hogy a falunkra is fenyegetést jelenthetnek. Fővadászként kötelességem megvédeni a lakosokat! - vágott vissza ellentmondást nem tűrően Soolab.

- Rendben! Hálás vagyok! Javaslom akkor várjunk sötétedésig és lepjük meg őket. Addigra már az az ital is a fejükbe száll... - egyezett bele Fierro.

- Bölcs terv, barátom! Ebben a ciklusban korán köszön el a fény. Nem kell sokat várnunk a megfelelő időre! - vigyorodott el Soolab, majd vadi új távcsövén át tovább fürkészte az ellenséget, még Johnny M14-ese Acog szkópján át figyelt.

- A jó életbe! - bukott ki belőle pár másodperc után, mert meglátott valamit. Az idegen hajó rámpája elé ugyanis mindenféle ládák, és tábori kellékek voltak kipakolva. A fegyveresek még tüzet is raktak. Talán vacsorához készülődhettek.

- Mit látsz? - érdeklődött Soolab.

- Egy P90-est, annak a ládának támasztva! Egy fegyvert. Crocker hadnagyé lehet! Akkor tuti ezek a ludasok a barátaim elrablásában, és az álló víz körének tönkretételében is! - jegyezte meg az őrnagy, s most már biztos volt benne, hogy mindenképpen meg kell támadniuk ezeket az idegeneket. Mindeközben az árnyékok megnyúltak a környéken, mert a nap már lemenőben volt, aranysárga fénnyel borítva be a tájat. A hőmérséklet lassan de biztosan csökkenni kezdett, majd nemsokára hűvös csillagfényes koraeste telepedett a P8X-901-re. Fierro megállapította, hogy csakúgy mint a Földön, tücsök és bagolyszerű állatok ezen a részén is élnek a galaxisnak. Ugyanis énekük mindenfelé visszhangzott a félhomályban. A bolygó két holdja még alacsonyan járt, de halvány ezüstös fényük minden növényen és tárgyon megcsillant, ahová csak beférkőzött. Némi világosságot az idegenek tábortüze is biztosított, akik már eléggé bizonytalanul támolyogtak hajójuk mellett. Néhány józanabb férfi egy odavonszolt farönkre telepedve vacsoráját költötte el éppen.

Soolab és Johnny egymásra tekintettek, majd bólintottak egyet. Eljött a cselekvés ideje. Soolab lassan suttogva instrukciókat adott embereinek. Fierro kibiztosította puskáját, majd mindannyian felálltak harcra készen és lopakodva indultak a hajó személyzete irányába. Mikor elég közel értek azonnal rátámadtak a hozzájuk legközelebb eső idegenekre. A vadászok kardokkal kaszabolták őket, ami felettébb jól jött mert nem járt olyan nagy hanggal mintha lövöldöztek volna. Az SGI ügynök is inkább puskatussal harcolt, de aztán a túlerő miatt csak el kellett sütnie M14-esét. Hangos durranás rázta meg a környéket, mire a hajó belsejéből is előjöttek az idegenek, s eszeveszett csatakiáltások közepette rontottak a támadókra. Soolab vadászai lefoglalták őket, és még szerencsére komoly veszteségeket sem szenvedtek. Csupán egy - kettő esett el közülük, amikor a hajóból kitörő erősítés sugárfegyverekkel válaszolt repülő lándzsáikra. A nagy zűrzavarban az őrnagy beosont a jármű gyomrába, és egymás után fésülte át annak helységeit. Az egyik sarkon pár fős ellenállásba ütközött ugyan, de egy repeszgránáttal orvosolta a helyzetet, majd megállíthatatlanul haladt tovább mégnem elért pár üres cellát. Az egyikben megtalált egy fekete zubbonyt, ami valamelyik társáé lehetett. A mérete alapján biztosra vette, hogy Crocker hadnagy ruhadarabjára bukkant, így új reménnyel tovább folytatta a hajó átfésülését, mégnem elért a vezérlőterembe.

- Egy lépést se tovább, vagy elvágom ennek az asszonynak a torkát! - szóltalt meg egy férfi mikor meglátta Fierrot. Maga elé szorítva tartotta a hátra kötött kezű Corellyt, és egy hatalmas kést szegezett az alezredes torkának.

- Ne törődjön velem, Őrnagy! Lője le! Lője le! Lőjön már! - kiabálta a csapatvezető. Lábánál szintén megkötözve Crocker hadnagy eszméletlen állapotban hevert a hasán. Fejéből vér csörgedezett szőkésbarna hajára, majd a padlóra kis tócsát alkotva.

A légidesszantos a másodperc tört része alatt az idegenre nézett, majd Corellyre, majd a földön heverő Gunnerre, majd ismét az idegenre, de nem eresztette le fegyverét.

- Tüzeljen!!! Ez parancs Őrnagy! - förmedt rá ismét felettese.

- Ha megteszed a nőnek vége! - szorította jobban a bökőt Anastacia torkának a hajó kapitánya, de ebben a pillanatban lövés dörrent, majd a kést tartó kéz elernyedt az SGI katona nyakán, és a kézifegyver tompa csörömpöléssel hullott alá a fémes padlózatra, melyet egy koppanás követett amint a kilyukasztott koponyájú idegen élettelen teste összecsuklott akár egy rongybaba. Fierro leeresztette füstölgő csövű M14-esét, majd odasietett Corellyhez és kiszabadította a nő kezeit.

- Hol késett eddig?! Szép lövés volt! - ismerte el az alezredes majd Crockerhez ugrott, eloldozta és hátára gördítette.

- Hadnagy! Térjen magához! - kezdte pofozgatni, mire Gunner egy határozott felnyögés után kinyitotta szemeit. Fierro ezalatt elővette taktikai mellényéből elsősegély csomagját, kibontotta majd az addigra Corelly által ülő pozícióba helyezett hadnagy fejére szorítókötést tett fel.

- Rendben leszel fiú! - bíztatta társát aki csak nyöszörgött, mert még nem tért teljesen magához.

- Állítsuk talpra, és tűnjünk innen! - adott utasítást Corelly, mire Fierroval együtt felsegítették a kissé szédelgő haditengerészt.

- Köszönöm! Menni fog! - nyögte ki, majd megpróbált stabilan megállni, és sikerült is neki, így társai elengedték.

- Erre szüksége lehet, Asszonyom! - nyújtotta át Berettáját Johnny az alezredesnek, aki rámarkolt és kibiztosította a pisztolyt.

- Indulás SGI-4! - harsogta, majd vezetni kezdte csapatát kifelé ebből az átkozott űrteknőből. Sietve, oszlopban haladtak végig a hajó szűk folyosóin és sehol sem találkoztak ellenállással. A sort Fierro zárta. A kintről beszűrődö csatazajok is elcsendesedni látszottak. Sugárfegyverek hangját nem nagyon lehetett hallani, viszont a vadászok örömkiáltásait igen, így Johnny biztosra vette hogy Soolab és emberei diadalmaskodtak, vagy legalábbis nagyon közel álltak hozzá.

- Mindjárt kint vagyunk! Arra balra menjen, Alezredes! - szólt előre az őrnagy, mire Corelly a megadott irányba fordult.

- Még egy sarok! - látta meg a rámpán túlról beszűrődő tábortűz fényét Anastacia, ám mikor elhaladt az utolsó keresztfolyosó leágazása előtt eldördült egy M4-es, mire Gunner Crocker megtántorodott a vállát ért lövés következtében. Fierro félkézzel azonnal átkarolta társát a hóna alatt, miközben farkasszemet nézett a tőlük pár méterre a felemelt tau'ri puskával álló idegennel. Az idő szinte megtorpanni látszott ebben a nehéz és veszedelmes helyzetben. A fegyveres ismét tüzelt, de ekkor Anastacia Corelly emberei elé vetette magát és M92-eséből lövések csaptak ki, majd az idegen holtan rogyott a padlóra.

- Köszönjük a mentést, Alezredes! - hálálkodott megkönnyebbülten Johnny Fierro, de már csak azt látta hogy a Beretta kifordul parancsnoka kezéből, majd a nő egyet pördülve Crocker nyakába kapaszkodik, mert képtelen megállni lábain, még zubbonyát mellkas tájékon vörös vérfolt borítja el, mely egyre terjed.

- Asszonyom! - kiáltott fel a hadnagy, és riadtan a mellette álló Fierrora meredt, majd lenézett a vállát markoló Corellyre.

- Hadnagy... Ön szerint a jócselekedetek kiváltják a rosszakat? - hörögte a nő, miközben vér tört elő ajkai közül, majd tekintete elhalványult, szemei lecsukódtak, szorítása elernyedt és majdnem a földre rogyott, de Gunner az utolsó pillanatban utána kapott és a hóna alatt átkarolva megtartotta.

- Ne! Alezredes!!! Nem lehet így vége! Térjen magához! Kérem! - szólongatta felettesét, de az nem reagált. Johnny nem szólt semmit csak lesütötte fejét. Így álltak egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig hároman egymásba kapaszkodva. Az SGI-4-nek e tragédiával kellett összeolvadnia egy csapattá, mely csapat máris elvesztette legértékesebb tagját.

<<< Egy héttel később

Föld - USA -Virginia - Amelia - Veteránok Temetője (Virginia Veterans Cemetery) >>>

Borús, és hűvös délután köszöntött a hófödte Amelia megyére az Egyesült Államok keleti partján Virginia államban. A Veteránok Temetőjének parcellái között díszegyenruhás tisztek sorakoztak csendesen, szívükben tele keserűséggel és részvéttel. Voltak ott a Légierőtől, a Tengerészgyalogságtól, a Haditengerészettől, de legtöbben a Hadseregtől, és azon belül is a 82. Légiszállítású Hadosztálytól. Elvesztett társukat búcsúztatták, kinek kilétéről a történelem ezentúl csupán egy kis fehér sírkő alapján kaphat kézzel fogható tanúbizonyságot. Nemrég jöttek át a közeli kápolnából ahol egy kis megemlékezésen William Mallory ezredes, és Lincoln Lipton őrnagy mondott beszédet. A pap épp befejezte beszédét, és egy kürtös katona pár méterrel arébbról előadott „Day is Done” gyászdallamának kíséretében eldördültek a díszlövések, majd pár F-22-es húzott el a szürke égbolton Anastacia Nikita Corelly alezredes tiszteletére. Közben a koporsóra terített amerikai zászlót két légidesszantos háromszög alakúra hajtogatta, majd átadta Frederick Corellynek, Anastacia Corelly egyetlen élő rokonának az unokatestvérének, aki könnyes arccal és remegő kezekkel ölelte mellkasára a nemzet jelképét.

Mindezek után lassan, egy sorban mindenki egyenként járult a koporsó elé, hogy leróhassa a végtisztességet az alezredesnek, és elhelyezhessen egy szál virágot a koporsóra. Ott volt többek között Jonathan „Jack” O'Neill vezérőrnagy, William Jay Mallory ezredes, Carmen Nina Boavista alezredes, Ryan Ian Abbott, és Lance Eric Decker századosok valamint még sokan mások az SGI-tól, és a 82. Légiszállítású Hadosztálytól. A sort mindenesetre három katona zárta. Gunner Jan Crocker hadnagy, Johnny Quentin Fierro őrnagy, és legvégül Lincoln Dwight Lipton őrnagy lépdelt nehéz szívvel és szemében könnyekkel jóbarátja és bajtársa koporsójához. Mindhároman percekre megálltak a koporsó előtt, lehajtották fejüket és imára kulcsolták kezeiket. A legtovább Lipton maradt. Mikor már egyedül volt elővett egy borítékot, és kinyitotta. Sok katona tartott a szekrényében egy lezárt dobozt melybe tárgyakat helyezett. Ennek tartalmát halálakor egy társának meg kellett semmisítenie. A borítékot Lipton Corelly dobozának tetején, neki címezve találta. Az őrnagy kinyitotta a háromba hajtott levélpapírost, majd olvasni kezdte Anastacia Corelly kézírását.

„Hello Lip! Kedvenc ejtőernyősöm. Ha ezt olvasod, akkor én már nem lehetek veled többé. Pedig csak két dologban reménykedtem az életben. 1. Hogy veled élem le. 2. Hogy együtt halunk meg a csatatéren. Tudom kissé abszurd lehet a második pont, vagy az első is, de te biztos megérted. Te mindent megértessz. Sajnálom, hogy sosem mondtam el neked mit érzek és erre most már csak ebben a levélben van lehetőségem. Itt nem jövök zavarba, és ki merem mondani amit személyesen sohasem mertem volna. Szeretlek Lincoln Lipton! Őszintén, és tiszta szívből! Amióta csak megismertelek. Kedves, drága Lipem... A csillagok közül fogok vigyázni rád. Remélem még találkozunk! Ezerszer csókol: Anastacia”

- Tudom... - nézett fel könnyező szemekkel az égre Lipton, miközben összehajtogatta a levelet és borítékjába helyezte. Ekkor lépett oda hozzá Frederick Corelly.

- Őszinte részvétem Fred! - ölelte át L.D. a férfit, hisz már régóta ismerte.

- Köszönöm! Szeretném ha ez nálad lenne! Ő is ezt akarná! - veregette vállon az őrnagyot Frederick, majd egy dögcédulát nyújtott át Liptonnak. Természetesen Anastaciaé volt. Lincoln bólintott majd pár másodpercig nyitott tenyerében nézegette a kis fém lapocskát.

- Nyugodj békében! - nézett ismét az ég felé, majd kezét ökölbe szorította, markába zárva a dögcédulát, mely Lincoln Lipton számára az egyik legkedvesebb emberé volt ebben az életben.