Tejút-galaxis – P8X-901 kódnevű planéta >>>
- Százados! Wesselenyi százados! Hall engem?! – pofozgatta eredménytelenül az eszméletlenül heverő nőt Johnny Fierro.
- A francba!!! – káromkodott dühében Logan Whek. Donovan és Lee rémült arckifejezéssel követték az eseményeket.
- Infúzió bekötve – jelentette halkan Crocker hadnagy miközben a tasakot az egyik térde alá helyezte hogy nyomást gyakorolhasson rá, majd az orvosi felszerelésekkel teli hátizsákban kezdett kutakodni. A kezén lévő gumikesztyűk fehéres ujjait vér festette vörösre.
- Anina! Hall engem?! – próbálkozott tovább az őrnagy, és ez esetben sikerrel járt.
Anina Sabine Wesselenyi százados lassan, de biztosan kinyitotta szemeit. Tekintete homályos volt. Először sötét plafont látott maga felett, majd egy férfi zavaros sziluettjét vélte felfedezni. A férfi mintha elmosolyodott volna, majd mozgott a szája, de a nő csupán tompán hallotta szavait. Füleit, szinte elviselhetetlen zúgás és sípolás töltötte el.
- Magához tért!
Talán Fierro őrnagy hangja lehet. Gondolta Wesselenyi, mikor egy másik sziluettet is felfedezett. Az alak éppen most hajolt fölé, majd zavaró fény öntötte el szemeit.
- Pupillák reagálnak.
Hallotta, s ha tippelnie kellett volna akkor Crocker hadnagy lehetett. Ekkor valaki megfogta a kezét, majd ismét az első hangot hallotta. Immár kissé tisztábban.
- Százados! Ha hall engem szorítsa meg a kezem! A fejét ne próbálja meg mozgatni! – érkezett az utasítás, mire Wesselenyi cselekedett, de nem volt teljesen biztos abban hogy sikerült. Szerencsére megnyugtató visszajelzés érkezett.
- Jól van, Százados! Minden rendben lesz. Biztonságban van – jött a válasz, s a nő egészen tisztán kezdte látni Johnny Fierro sármos arcát. A német egyre inkább kezdte felismerni környezetét. Most már biztos volt benne, hogy a másik férfi Gunner Crocker volt. A plafon melyet először megpillantott pedig egy PJ hátsó rekeszének teteje. Igen! Mérget vett volna rá, hogy egy PJ- ben van a többiekkel együtt. Egy tábori hordágyon feküdt. Nyakát rögzítőgallér tartotta stabilan. Homlokát gézlapok fedték, melyekre Fierro gyakorolt némi nyomást. Anina oda akarta emelni kezét, de Fierro nem engedte.
- Nyugalom. Felhasadt a fejbőre az egyik szeme fölött. Semmi komoly, de eléggé vérzik. Majd az Odysseyn rendbe hozzák. Addig Crocker hadnagy a gondját viseli – mondta az őrnagy kissé közelebb hajolva a nőhöz.
- Ne, aggódjon, Százados. Jó kezekben van – hallattszott Logan Whek hangja. Viszont Wesselenyi nem tudta a hang irányába fordítani fejét.
- Itt van mindenki! Dr. Donovan, és Dr. Lee is – hajolt fölé egy pár másodpercre Whek, s egy pillanatra kezét embere vállára tette.
- Kapaszkodni! Elhagyjuk a légkört! – ütötte meg Wesselenyi fülét egy távolabbi férfi hang.
- Még Ventura százados is megvan – mosolygott Whek, majd visszaült a helyére. Fierro és Crocker sebtiben próbáltak kapaszkodót találni, miközben a PJ rázkódni kezdett.
- Túl vagyunk rajta! – szólt hátra pár pillanat múlva Ventura, majd rádiózni kezdett.
- Ventura az Odysseynek! Pár másodperc és érkezünk! Dokkolási engedélyt kérek! Az orvosi csapat álljon készen! Vétel.
- Itt az Odyssey! Az engedélyt megadom! Csapat a helyén. Vétel és vége – érkezett megnyugtató válasz, majd miközben Ventura százados kitekintett a világűrbe a PJ ablakán keresztül megdöbbenve pillantotta meg egy sosem látott űrhajótípus roncsait melyek az F-304- estől nem messze sodródtak tehetetlenül a kozmoszban.
- A jó életbe! – képedt el a férfi, mire Whek előre sietett, és ő is kinézett.
- Még sosem láttam ilyesmit. Őrnagy!
- Itt vagyok – állt meg Fierro kíváncsian az SGI-3 vezetője mellett. Dr. Donovan és Lee is odatódultak a reakciók hallatán.
- Mi az? – kiáltott előre félhangosan Crocker, hiszen ő Wesselenyi mellett maradt.
- Az idegen űrhajó mely megtámadta az Odysseyt. Vagyis már csak ami megmaradt belőle. Hasonló ahhoz amit a múltkor hologrammal varázsoltak elénk azok a semmirekellők! – magyarázta Fierro az emberének.
- Hát ez kétségkívül nem hologram. Kérem üljenek le valahova, mert máris leteszem a kicsikét! – jegyezte meg Ventura miközben egyre közelített az Odysseyhez. Whek azonnal ledobta magát a jobb oldali első ülésbe. Fierro pedig mögötte helyezkedett el. A két doktor pedig visszasietett a hátsó rekeszbe. Anina Wesselenyi nemsokára egy enyhe huppanást érzett, majd hallotta hogy a PJ hátsó rámpája leereszkedik, miközben a hajtóműgondolák visszacsusszannak a hajótestbe. Amint a rámpa leereszkedett négy férfi lépett be a PJ- be, majd hordágyastul felemelték Wesselenyit a padlóról. Közben Crocker a nő hasára helyezte az infúziós tasakot.
- Minden rendben lesz, Százados! Az urak az orvosi részlegre viszik. Én is önnel tartok, és boldogítom majd! – hajolt a nő fölé egy pillanatra Crocker.
- Vigyázzanak rá! – hallattszott még Whek hangja mielőtt kivitték Wesselenyit a PJ- ből. Ekkor egy hadnagy lépett az ugróba. Zöld kezeslábast viselt, mellkasa jobb oldalán az Odyssey felvarrójával.
- Fierro őrnagy! Mr. Whek! Kérem azonnal jöjjenek velem! Mallory ezredes keresi önöket az SGC- ről. Dr. Lee! Dr. Kavanagh kéri, hogy azonnal menjen a gépterembe. Keletkezett némi meghibásodás a harc során.
- Máris ott vagyok, és megnézem mit tehetek – válaszolta Lee, majd intett Fierroéknak és már indult is a dolgára.
- Donovan... – szólalt meg Whek, de a doktor letorkolta.
- Megyek az orvosiba Aninahoz – találta ki parancsnoka gondolatát, majd elsietett.
- Értesítsen ha van valami, Doki! – kiabált utána a satedai.
- Ventura százados! Tegye rendbe az ugrót, kérem. Mutassa az utat, Hadnagy! – mondta Fierro, majd az SGI-3 vezetőjével együtt követték a tisztet végig a hajó folyosóin.
- Cadman hadnagyról és csapatáról van már hír? – kérdezte a férfit útközben Fierro.
- Igen, Uram. Pár perce jelentkeztek be. Shelley törzsőrmester és csapata odaveszett, Őrnagy. Sajnálom – sütötte le a tekintetét részvéttel a férfi.
- Jó harcosok voltak! Nyugodjanak békében! – szólalt meg Whek.
- Hát ez az! Egyre gyakrabban mondogatjuk ezt az elhullott bajtársakról. Nem sokra mennek vele! Inkább élnének! Hé, odaveszett pár Marine a P8X-901- en! Kár értük. Igazán remek katonák voltak... Lószar! – fakadt ki Fierro, majd folytatta.
- Hány jó embernek kell még odavesznie?! Hánynak!?!
- Nyugalom, Őrnagy! Kiderítjük kik vagy mik állnak emögött, és elkapjuk őket – csitította Fierrot Whek.
- Csak látnám már! Át kell kutatni a lelőtt idegen vadászok roncsait, és az űrben lévő roncsot is! Hátha maradt a személyzetből valami! Pásztázni kell a bolygó körüli űrt, és a felszínt sem árt figyelni. Hátha voltak mentőkabinok! – jelentette ki még mindig indulatosan Fierro, majd némileg elhalkulva sorolni kezdte a teendőket.
- Biztosítom, Uram hogy megteszünk mindent ami szükséges – vágta rá kissé megilletődve a fiatal hadnagy.
- Elnézést, Hadnagy! Tudja Fierro őrnagy sokmindenen ment keresztül a közelmúltban – suttogta oda a férfinek Whek, aki egy apró bólintással vette tudomásul a dolgot.
- Hát, ami azt illeti valóban – vett egy mély lélegzetet az SGI-4 új vezetője, majd ismét megszólalt.
- Nem magukra vagyok ám mérges. Elragadtattam magam. Elnézést.
- Nincs szükség mentegetőzésre, Uram. Megértem. Mi itt az Odysseyn is sokmindenen mentünk keresztül
az elmúlt hosszú hónapok során – utalt a tiszt többek között kapitánya elvesztésére.
- Mindannyian nehéz helyzetben vagyunk. Végülis nem iratus bogarat fogni jöttünk! Tudtuk, hogy mi vár ránk. Vagyis sejtettük, hogy nem lesz könnyű, és lehet hogy valaki nem tér majd haza a nap végén. Hogy is szokták önök mondani. „Benne van a pakliban.” Javaslom, hogy önmarcangolás helyett inkább tegyük a dolgunkat és hajtsuk végre a feladatot! Ha a nap végeztével elmondhatjuk magunkról, hogy erőnkből kifolyólag mindent megtettünk az ügy érdekében amit lehetett, akkor mindannyian nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket. Én legalábbis úgy fogok tenni! És így másnap újult erővel, tiszta fejjel folytathatom a feladataim, a küldetésem... – magyarázta Whek, mire Fierro megállt és rámeredt.
- Maga mióta bölcselkedik? – kérdezte a satedait aki szintén megtorpant, majd visszasétált pár lépést az őrnagyhoz. A hadnagy Fierro mögül érdeklődve figyelte az eseményeket.
- Mostantól – érkezett a válasz, majd Whek elmosolyodott. Az őrnagy elgondolkozott picit, és kisvártatva megveregette Logan vállát, majd sietős léptekkel tovább indult.
- Most jönnek vagy, nem? Még nincs vége a napnak! Mallory leszedi a fejünket! – fordult vissza egy pillanatra Fierro, mire a lemaradtak utána iramodtak.



Colorado Springs – Cheyenne Mountain körút – New Panda I. Kínai Étterem >>>
Alacsony, atletikus testalkatú, rövid fekete hajú kínai férfi lépett ki a New Panda kínai étterem ajtaján a colorado springsi hűvös estébe. Fekete bőrcípőt, kék farmernadrágot, és szürke combközépig érő szövetkabátot viselt. Mielőtt becsukódott volna mögötte az étterem ajtaja, még jókedvűen elköszönt.
- Wan an! Dái huí ér jián! [Jó éjt! Viszlát később!] – mosolygott, majd kezeit kabátzsebeibe dugva, komótosan elindult a Nevada sugárút irányába. Pár méterrel előrébb észrevett egy, az út szélén veszteglő autót. Szemből közeledve csupán annyit látott, hogy a motorháztető nyitva van és egy nő ácsorog tanácstalanul a motorház fölé görnyedve. Mikor közelebb ért jobban szemügyre vette a nőt, bár az még mindig háttal volt neki. Fekete magassarkú csizmát, fekete bőrnadrágot és ugyanolyan színű és anyagú térdig érő hosszúkabátot viselt. Sötétbarna haja hátul copfba volt összefogva.
- Jó estét, Asszonyom! Segíthetek esetleg valamiben? – lépett a nő mellé készségesen a kínai férfi, és tört angolsággal szólította meg. A nő kissé meglepődötten kiegyenesedett, majd a férfira tekintett. A férfi ekkor vette észre, hogy a nő jobb szemét fekte védő takarja.
- Üdv! Éppen hazafelé tartottam, mikor megadta magát. Próbáltam hívni az autómentőt, de egyfolytában foglaltat jelez! Maga ért a kocsikhoz? – köszöntötte a nő mosolyogva, majd magyarázkodni kezdett.
- Az apám autószerelőként dolgozik odahaza, Hong Kongban. Sokat segítettem neki régebben a nyári szünetek alkalmával – felelte a férfi kedvesen.
- Oh, értem. Akkor biztos jobban kiigazodik ebben a káoszban, mint én – nézett a motortérre kínos mosollyal az arcán egy pillanatra a nő, majd szelíden félre állt, hogy a férfi belenézhessen.
- Így elsőre nem látok semmit ami szemet szúrna. Az akksi jónak tűnik, a gyertyák úgy néz ki rendben vannak. Önindító rendben... – vizsgálódott a férfi.
- Hát én maximum annyit tudok tenni, hogy belerúgok. Tudja az a női megoldás – jegyezte meg halkan a nő, miközben karba tette kezeit, mert kezdett fázni.
- Néha az is segít! – nevetett fel a férfi, majd kiegyenesedve folytatta.
- Mondja, Asszonyom megnézte hogy nem- e fogyott ki az üzemanyag? – kérdezte, mire a nő elkomorodott.
- Ohh, Istenem! Hogy én milyen idióta vagyok! Akartam tankolni délután, de elfelejtettem...
- Megesik, Asszonyom! Semmi probléma. Van itt nem messze egy kút. Van valahol benzines kannája? A csomagtartóban esetleg?
- Őőő, azt hiszem van. Remélem! – gondolkodott el a nő, majd a kocsi hátuljához sietett és kinyitotta a csomagtartót. A férfi addig lecsukta a motorháztetőt.
- Nincsen, sajnos! A francba! Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?! – szitkozódott a nő, majd mérgesen lecsapta a csomagtartót. Addigra a kínai férfi mellé ért.
- Ne aggódjon! Itt parkolok pár méterre. Elviszem a kútig. Ott adnak kannát, meg üzemanyagot is. Aztán visszahozom ide, és minden meg van oldva. – mosolygott a férfi.
- Oh, komolyan megteszi?! Nagyon kedves magától – hitetlenkedett a nő, miközben a kezében lévő kis távirányítóval aktiválta a központi zárat, melyet kocsija az indexlámpák felvillanásával igazolt vissza.
- Jöjjön, Asszonyom! – mondta a férfi, majd elindultak, és pár lépés után elérték a férfi kocsiját. Egy fehér Honda Accord- ot.
- Parancsoljon – nyitotta ki a nőnek a jobb oldali első ajtót a kínai férfi.
- Köszönöm! Igazán kedves. – szállt be a nő, s pár pillanat múlva már a Cheyenne Mountain körúton hajtottak a benzinkút felé.
- Itt mindjárt ahogy kifordulunk a Nevadára, az Action Plazanal van egy 7- Eleven, ha jól tudom. Amúgy Kevin vagyok – mondta a kocsiban a férfi, majd bemutatkozott. A rádióból halk kínai zene szólt.
- Igen. Kettő is van. De téged ez nem nagyon érint! – válaszolta határozottan a nő, teljesen más hangnemben mint ahogy eddig beszélt. Kevin egy másodpercre rátekintett, hogy kiderítse mi az oka a hirtelen változásnak, de már a szeme sarkából is jól látta azt a bizonyos sötét színű, összetéveszthetetlen sziluettű dolgot.
- Mit akar azzal a pisztollyal? Pénzt? Ékszert? – kérdezte higgadtan az őt sakkban tartótól.
- Kuss legyen! Te csak vezess! Mindent időben meg fogsz tudni! És semmi trükk, megértetted?! Különben pirosra festem belülről a szélvédőd! – húzta hátra a pisztolyon a kakast a nő, majd másik kezével benyúlt a férfi kabátja alá, és a derekára erősített tokból kiemelte Kevin fegyverét.
- Kicsoda maga? – tett fel ismét egy kérdést Kevin, de már koránt sem volt olyan nyugodt mint az előbb, hiszen zavarba ejtette hogy a nő tudott a fegyveréről.
- A Nevadán ne északra, hanem délre fordulj! Hajts kifelé a városból! Mással ne törődj! – parancsolta a túszejtő, mire Kevin némán bólintott. Ezek után hangtalanul utaztak és az utasítás szerint déli irányba tartottak a Nevada sugárúton egészen addig amég el nem érték a Cheyenne Mountain State Parkot.
- Állítsd meg a járművet! Húzódj le! Most! – jelentette ki mogorván a nő.
- Rendben! Rendben. Megálltunk – fékezett le az út szélén Kevin, majd leállította a motort.
- Vedd ki a slusszkulcsot! – hadonászott a pisztollyal fenyegetően az asszony. A férfi kihúzta a kulcsot a helyéről. A nő ekkor megnyomta a két első ülés között elhelyezett gombok egyikét mire a vezető oldali ablak leereszkedett.
- Dobd ki! Lassan! Semmi hirtelen mozdulat! – érkezett az utasítás. A férfi egy esetlen karlendítéssel végrehajtotta amire kérték. A nyitott ablakon keresztül tisztán lehetett hallani amint a kulcsok valahol a szembe jövő sávon halk csörömpölés kíséretében landolnak. Ekkor a nő hirtelen kipattant a Hondából, majd végig Kevinre célozva pisztolyával, a jármű eleje felé haladva elkezdte megkerülni a kocsit. A késői órának köszönhetően az út teljesen elnéptelenedett volt. Éppen senki nem járt arra.
- Szállj ki! – mondta elrablója miközben megállt a vezetőoldali ajtótól nem messze a Honda elejénél. Kevin lassan kioldotta biztonsági övét, majd kinyitotta az ajtót és kikecmergett.
- Lássam a kezedet! Tedd a tarkódra és kulcsold össze az ujjaidat! Gyerünk!
- Rendben. Csak mondja meg mit akar! – cselekedett a férfi.
- Nem beszél! Elindul befelé a parkba! Lassan! Semmi hülyeség! – torkolta le a nő, majd pár méterről hátulról követte a férfit. Így sétáltak be a fák közé. Arrafelé már eléggé rosszak voltak a látási viszonyok az esti órákra tekintettel.
- Állj meg! – szólalt meg pár méter után ismét a félszemű. Kevin azonnal megállt.
- Térdelj le! – jött az a két szó, amit a férfi igazán nem akart ma este hallani. Sem pedig máskor. Habozott. Hiba volt.
- Azt mondtam térdre!!! – kiáltott rá a nő, majd pisztolyával ösztönzésképpen tarkón vágta a kínait, és hátulról az egyik térdhajlatába rúgva a föld felé lökte, de egyik kezével éppen annyira vissza rántotta a grabancánál fogva, hogy csak térdre essen. Kevin pedig reflexszerűen maga elé emelte kezeit, hogy rájuk támaszkodhasson, de épp hogy ujjai földet értek fogvatartója már vissza is húzta.
- Ezt nem fogja megúszni szárazon! – bökte ki a fájdalomtól összeszorított fogakkal Kevin. Légzése felgyorsult. Az adrenalin elöntötte minden porcikáját. Érezte, hogy a pisztoly csöve a haját birizgálja. Fújtani kezdett.
- Nem fogok így meghalni! Így nem! – mondta félhangosan az éjszakába, miközben fejét kissé hátrébb hajtotta egészen addig amég konkrétan meg nem érezte a fegyver csövének hidegét.
- Pofa be! Kezeidet a tarkódra! Most! – vágott vissza a nő, de ekkor Kevin hirtelen kicsit oldalra, majd hátra csapta a fejét és ezzel a pisztoly csöve a bal füle mellé került. Kezeivel ebben a pillanatban markolt rá a fegyverre és a mögötte álló alak kezére, majd jobb oldali irányban előre rántotta nemcsak a fegyvert, hanem azzal együtt a nőt is. Mindeközben teljes testsúlyát jobb térdére helyezve, bal lábával hátrafelé tett egy kisebb kaszáló- rugó mozdulatot, hogy rásegítsen a dolgokra. Így billentve ki támadóját teljesen az egyensúlyából. A következő másodpercben a nő egy elfojtott jajjgatás közepette már előtte hevert a fűben. A férfi pedig félig- meddig rajta feküdt. Viszont a nő a pisztolyt nem engedte el, pedig Kevin rendesen megfeszítette a csuklóját. Heves dulakodás kezdődött, melynek során a fegyver végül a fűbe esett. Kevinnek sikerült teljesen a nő fölé kerekednie, ám az hirtelen hasba térdelte, majd lábainak segítségével letaszította magáról a kistermetű férfit. A nő felpattant, majd kabátja belső zsebéből egy másodperc tört része alatt kapott elő egy viperát és csapta ki harcra készen. Kevin talpra ugrott ugyan, de azon nyomban vissza is roskadt a talajra, mivel hatalmas ütés érte a bordáit. A férfi feljajjdult, majd hanyatt fekve terült el a hideg fűben. A nőnek ennyi idő pontosan elég volt ahhoz, hogy előkapja kabátjából a korábban Kevintől elkobzott pisztolyt, kibiztosítsa, és saját gazdájára szegezze a fegyvert.
- Ez nagyon rossz döntés volt, Mr. Li- Kai! – lihegte bosszúsan, majd lövésre készülve hátrahúzta a kakast.